Amikor Zhou ZiShu álomba helyezte Zhang ChengLinget, azt csupán megelőzésképpen tette. Attól tartott, hogy a fiú túl sok negatív gondolatot fog táplálni magában. Ezért szükségszerűnek látta, hogy lenyugtassa őt. Amúgy is, alig alkalmazott valamiféle erőt, így a fiú nem sokkal azután ébredt fel, hogy megérkezett a fura Wen KeXing. 

Kinyitotta a szemeit, kábultan bámult fel a mennyezetre, mint akinek a lelke elhagyta volna a testét. Tegnap még a Zhang család fiatal mestere volt, akit sokan kényeztettek – még akkor is, amikor a házitanítója tiszta hülyének és haszontalannak minősítette, meg még akkor, amikor a harcművészeti mestere titokban csalódott benne, mert olyan volt, mint a rossz sár, ami még a falakon sem áll meg30 – az élete boldog és tartalomteli volt. 

30 A rossz sár, ami még a falakon sem áll meg közmondást a haszontalan emberekre, vagy értelmetlen cselekvésekre szokták használni. 

Külön emberek öltöztették és etették őt, bármerre ment is, szolgák követték. Egészen a tegnap estig, vöröses ingujjú szolgálólányok töltötték újra tömjénnel a mécseseket, még a középszerű tanulmányi eredményei ellenére is.31 A szolgák egész álló nap hízelegtek neki, és még akkor is, amikor Zhang ChengLing tisztában volt a saját értékével, az nem állította meg, hogy olykor-olykor sütkérezzen ezekben a hamis dicséretekben. Az élete ilyen mértékű kiváltságosságban telt egészen tizennégy éves koráig. 

31 A skolárisok azon szokására utal a szöveg, akik sok esetben az éjszakába nyúlóan tanulmányozták az ókori nagy kínai filozófusok téziseit. Mellettük mindig készenlétben állt egy, vagy két szolgálólány, akik nesztelenül gondoskodtak a megfelelő világításról. 

Majd egyetlen éjszaka alatt elveszített mindent. 

Az otthona oda van, szüleit, rokonait és minden barátját megölték, élete a feje tetejére állt. Meg volt rémülve, és nem tudta, hogy mi tévő legyen. 

Zhou ZiShu az a fajta ember volt, aki, ha a fogait összeszorítva is, de szívesebben nyúlt két kézzel a fingba, sem, hogy megvigasztaljon valakit, ezért csöndben a helyén maradt. Zhang ChengLing arcára mindössze egy üres tekintet ült ki, a szemeiből könnyek patakzottak. 

Hallotta, amint Wen KeXing megkérdezi Gu Xiangtól, “Ki ez a ki fickó?” 

“Azt mondta, hogy ő Zhang Yusen fia.” 

Wen KeXing csak bólogatott unottan, mint akinek Zhang Yusen neve nem jelentett többet, mint egy porszem. Egy kisidő után újra megszólalt, “Úgy hallottam, hogy a Zhang család olyan szegény volt, hogy semmi másuk nem volt, csak pénzük. Hogyan volt képes egy Zhang fiú így végezni? Elszökött otthonról anélkül, hogy elegendő ezüstöt hozott volna magával, vagy talán elveszett?” 

Gu Xiang leeresztette a hangját, “Abból, amit nekünk mondott, valaki megölette az összes Zhangot. A hírek, bizonyára már felrázták az egész várost, de gondolom, hozzád még nem is jutott el a hír, mert bolondoztál odakint. 

Wen KeXing gondolkozott egy kis ideig, és úgy gondolta, hogy van ebben igazság, bólogatott, “Nem csoda, hogy az egész hely halott volt.” 

Majd megfordult, hogy Zhou ZiShut bírálja, “Akkor ő mit keres itt?” – kérdezte Gu Xiangot. 

A lány gúnyolódott, “Az a koldus Zhou Xunak szólította magát. Eladta magát egy halott embernek két ezüströgért, cserébe ezért el kell kísérje a fiút a Tai Hu birtokhoz.” 

Wen KeXing szemei kitágultak, egy ideig meglehetősen komolyan töprengett valamin. Majd Gu Xianghoz fordult, “Most még jobban meg vagyok győződve, hogy ő egy igazi szépség. Csakis szép emberek képesek ennyire ostobák lenni a világon.” 

Gu Xiang ismét érdektelenséget mutatott, mivel már túlságosan hozzászokott mesterének ezen bohóckodásaihoz; Zhou ZiShu követte példáját, mivel még teljesen fel kellett mérje ennek az embernek a képességeit. 

Ránézett Zhang ChengLingre, aki még mindig sírt csöndesen. Kissé bosszankodott. Azon tűnődött, hogy vajon mi lehet ezzel a tökfilkóval, ezért gyöngéden megbökte őt lábujjhegyével, és köhintett egyet, “Fiatal Zhang Mester, ha kipihented magad, akkor menj és mosakodj meg. Nem megfelelő sokáig ezen a helyen maradnunk. Még többen lehetnek a nyomodban, hogy befejezzék, amit elkezdtek. Zhou bácsikádat, itt, megbízták, szóval a legkevesebb, amit megtehet az, hogy épen és egészségesen elvisz téged a Tai Huba. 

Zhang ChengLing lassan nézett szét maga körül. Abban a pillanatban, amint tekintete megállt, kezeivel eltakarta az arcát, és garnélarákká kucorodott össze, és elkezdett hangosan zokogni. A fiú sírása miatt fejfájás tört rá Zhou ZiShura; azt mondta magának, hogy szükségszerű lenne egy jó szidás, de nem volt szíve megtenni. A gyerekek megvigasztalása sem tartozott az erősségei közé, ezért a csend volt a legjobb opció. Majd hirtelen felállt, és a kijárat fele tartott. 

Eredetileg az volt a szándéka, hogy megnézze a Buddha szobrot, amit a saját kezével ütött le. Mindig is úgy érezte, hogy erényeket kellene gyűjtenie, és most istenkáromlást követett el Buddha ellen. Ez nem vetett valami jó fényt rá. Azon tűnődött, hogyan tehetné vissza szobrot vissza a helyére. Ki tudta, hogy Zhang ChengLing – akinek az a benyomása támadt, hogy ott fogja hagyni – hirtelen előre gurult, felszökött, és sietve megragadta a lábait. Szorongó hangon mondta, “Zhou nagybácsi, Zhou nagybácsi, kérlek ne… kérlek ne hagyj itt, én… én…” 

Meglehetősen sajnálatraméltóan festett, amint úgy zokogott. Noha, csak puszta véletlenségből botlottak egymásba, a fiatal fiúnak Zhou ZiShun kívül nem volt más, akire hagyatkozhatott volna; Zhou ZiShu volt az ő megmentője, egy élő Buddha. 

Zhou ZiShu szenvtelenül nézett le rá, hangja ízetlen, “Az apád soha nem tanította neked, hogy egy igazi férfinek arany van a térdei alatt?”32 

32 Arany van egy férfi térdei alatt, azt jelenti, hogy a férfiaknak bármilyen helyzetben meg kell őrizniük a méltóságukat.  

Néhány döbbenettel teli pillanat után, ezeknek a szavaknak köszönhetően Zhang ChengLingbe szorult végre némi értelem.33 Miután élénken az ingujjába törölte a könnyeit és a taknyát, megszólalt, “Megadni a kijáró tiszteletet az égnek, a földnek, és királynak, a családnak és a tanárnak,34 ez mindenek felett.35 Megmentettél engem Zhou nagybácsi, megengeded, hogy a tanítványod legyek?” 

33 Az eredeti szövegben így szerepel: A jó szerencse bölcsebbé teszi az embert. 

34 A konfucianizmus legfontosabb elvei. 

35 Eredetileg 天经地义 szerepel, és szó szerint fordítva pedig, a mennyek törvénye, a föld alapelve. 

Wen KeXing és Gu Xiang ámulattal figyelték a jelenetet, mikor ez utóbbi suttogó hangon megszólalt, “Az előző este még egy bolond kisgyerek volt; hogyan jött meg az esze ilyen gyorsan?” 

Zhou ZiShu csak ennyit tudott válaszolni, “Előbb állj fel.” 

Zhang ChengLing makacsul ellenkezett, “nem fogok felállni addig, amíg bele nem egyezel! Ha meg sem tudom bosszulni a családomat, egyáltalán megéri léteznem? Shifu36…” 

36 Egy tiszteletmegadó köszöntés, amit a tanítványok mondanak a harcművészeti mesterüknek. 

Zhou ZiShut túl lusta volt ahhoz, hogy végig hallgassa a fiú merész szavait, megragadta a vállainál, és mint egy csirkét, úgy húzta fel a földről, és magát kinevetve mondta, “Én csak egy elpazarolt ember vagyok, aki éppen a sírba készül. Elegendő áldás a számomra az, ha megérhetem a következő napot és még azt hiszek, hogy bármit is taníthatok neked? Hallottam, hogy a hős Zhao Jing a Taihu tótól régi jóbarátja az apádnak, elviszlek hozzá. Nem is kell kérned, ott automatikus módon kirendelnek melléd egy mestert, aki kungfut taníthat neked, ami segít neked bosszút állni a családodon.” 

Majd megfordult és a tenyerébe összpontosította belső energiáját, felemelte a szobrot, visszatette az eredeti helyére, az oltárra. Közben folyton azt mormogta, “bűnös, bűnös”. Kissé szertelenül, de lerótta tiszteletét a szobor előtt. Összefogta a kezeit, és kétszer meghajolt mielőtt még odafordult volna a kábultan egyhelyben álló Zhang ChengLinghez, “Indulnunk kellene, most, hogy teljesen ébren vagy. Ha meg akarod bosszulni a családodat, akkor a lehető leggyorsabban Zhao lovaghoz kell jutnunk; de előbb szerezzünk valami ennivalót.” 

Ezek után a szavak után, fogta magát szó nélkül nyújtózkodott egyet, közben mosolygott Gu Xiangra és figyelmen kívül hagyta Wen KeXinget. Majd egy szempillantásnyi idő alatt elhagyta a szentélyt, nem foglalkozva azzal, hogy Zhang ChengLing utoléri vagy sem. 

A fiú ott állt elcsüggedten, de sietve követte őt, amint rájött, hogy a férfi már elment. 

Wen KeXing az ujjaival dörzsölgette az állát, amint nyilvánvaló érdeklődéssel nézte a két alak egyre távolodó alakját. “Gyerünk kövessük őket, a Taihu tóhoz megyünk.” – mondta Gu Xiangnak, közben felállt és a combjára csapott. 

A huncut tekintet eltűnt Gu Xiang arcáról, és némi töprengés után suttogó hangon válaszolt, “Mester, Zhang ChengLing azt mondta, hogy a Zhang család lemészárlását Xue Fang, az Akasztott Szellem tette a Qingzhu-gerincről.” 

Wen KeXing  kifejezéstelen arccal nézett a lányra, “Na és mi?” 

Gu Xiang megrezzent egy kicsit, miközben a már tovatűnő Wen KeXing után loholt, komoly arckifejezéssel megkérdezte, “Az Akasztott Szellem minden bizonnyal hamisítvány lehetett, mivel a tegnap legyőztem őt. Mester… te már tudtál valamit?” 

“Ah-Xiang.” Wen KeXing újra ránézett a feketelyuknak tűnő szemeivel, amelyek mintha képesek lettek volna beszippantani az embert. 

Gu Xiang azonnal lehajtotta a fejét és elhallgatott, “Igen, a szolgálólány túl sokat beszélt.” 

Abban a pillanatban, arca sápadt volt, mintha ez a mindig vakmerő lány, rettegett volna valamitől. Wen KeXing mélyen a szemébe nézett, és csak akkor emelte le róla a tekintetét, amikor meghallotta a lány kielégítő válaszát. Tovább indult. Gu Xiang továbbra is követte őt, nem túl messze a háta mögött. 

Hallotta, amint Wen KeXing a következőket mondja, “Követni fogjuk azt a Zhou személyt. A megérzéseim soha nem csaptak be, nem lehet más, csak egy igazi szépség. Előbb-utóbb csak sikerül kihúzni a róka farkát; gyere, fogadjunk, ha már úgy sem hiszel nekem.” 

Ennek köszönhetően, Zhou ZiShu biztosra vehette, hogy többé nem lesz nyugodt és csendes útja. 

Zhang ChengLinggel maga mellett, olyan volt, mintha egy rettenthetetlenül büdös fingot hordozna magával, melynek nyomában egész úton legyek sereglenek. Ezen az éjjelen is, rengeteg bérgyilkost küldtek utána, meg is bánta, hogy ilyen könnyelműen játszott a két ezüströggel. 

Képességeinek fele még mindig megvolt, és harcolni is tud még, szóval ezek az emberek jobban teszik, ha egy ujjal sem érnek hozzá. Csupán a Szögek tették kiszámíthatatlanná a dolgot. Kezdte elveszíteni a türelmét, mert hol éjjel, hol nappal kezdtek el vacakolni végtelen fájdalmat okozva neki. Mindennek tetejében állandó készenlétben kellett lennie, mert a nyomukban járó bérgyilkosok bármelyik percen rájuk csaphattak, nem is beszélve a mester és szolgáló párocskát, akik minden ok nélkül követték őket. 

Könnyedén lerázhatta volna őket, ha nem lett volna mellette kíséretként egy kis kolonc. Mellesleg, Wen KeXing nem tudta, hogyan legyen szent, de meg kellett hagynia, volt némi tehetsége hozzá; Zhou ZiShunak többször sikerült őt hátrahagynia, azonban egy fél nappal később újból feltűnt az a pofoncsalogató arca. 

Zhou Zishu éppen egy bérgyilkos testét húzta ki csendesen a szobából, mielőtt visszatért volna, hogy meditáljon a sötétben. Zhang ChengLing nem vett észre semmit, mélyen aludt, álmában még sikoltozott is. Az elmúlt pár napban, mióta együtt utaznak, arra jött rá, hogy ennek a fiatal mesternek nincsen semmi nemkívánatos tulajdonsága, nem volt beképzelt, nem nyavalygott. A folyton csak siránkozó gyermeknek, az incidenst követően, teljesen nyoma veszett. Kénytelen volt egy éjszaka alatt felnőni. 

Bármennyire is lassan haladtak, soha nem méltatlankodott, engedelmeskedett Zhou ZiShu minden szavára, mindig nyílt és őszinte volt hozzá. Egyetlen hibája volt csak, képtelen volt megállni, hogy folyton-folyvást ne Mesternek szólítsa Zhou ZiShut. 

Zhou ZiShu végül feladta, hogy tovább javítgassa a fiút. Amúgy is már azon agyalt, hogy amint beadja őt a Taihu-tavi Zhao házhoz, akkor merre is kellene tovább vándoroljon. Már teljesen kitervelte, még mindig ott van a három hegy és az öt nagy tó, amit mindenképpen látnia kell. Abbahagyná az észak felé való haladást, inkább a déli Xinjiang városa felé venné az irányt, hogy meglátogasson egy régi cimborát, akitől kérne vizet, és nagyokat innának… 

Hirtelen, az ágyon fekvő fiatalember elkezdett hánykolódni, erősen zihálni. Patakzott róla a verejték. Majdnem minden éjjel rémálmok gyötörték. A felszínen látszólag jól volt. Folyton a bosszún járt az esze, ilyenkor vidámabb volt, de annak a bizonyos éjszakának az emléke mindig rémálom formájában tört rá. Zhou ZiShu nagyot sóhajtott, és felrázta álmából a fiút. 

Zhang ChengLing felkiáltott és felült. Hosszú ideig csak meredten bámult maga elé, majd Zhou ZiShuhoz fordult, és suttogva mondta, “Zhou nagybácsi… nem akarattal csináltam.” Annyira fiatal volt még, azonban tekintetében magannyi érzés lángolt. Szemei vérmesek voltak, mégis ártatlanságot sugalltak. Ez az átható tiszta tekintet ismerős volt Zhou Zishu számára. Hirtelen eszébe jutott valaki, akit rég eltemetett az emlékeiben. 

Ő volt az, aki… aki vele együtt akarta bejárni jianghu folyóit és a tavait. 

Ez a gondolat megdermesztette őt. 

Zhang Chengling óvatosan megszólalt, “Zhou nagybácsi, nem akartalak fölébreszteni. Csak az apámról álmodtam…” sápadt ajkai remegtek “Vagy inkább én… nem alszom többet.” 

Zhou ZiShu megveregette a vállát, és önkéntelenül lágy hangon válaszolt, “Miért nem alszol még egy keveset? Majd felköltelek, ha újabb rémálmod lesz.” 

Zhang ChengLing válaszolt valamit halkan, visszacsúszott a takaró alá, de önkéntelenül még mindig Zhou ZiShu ingujjába kapaszkodott. 

Zhou ZiShu sokatmondó tekintet vetett az ingujjára, Zhang ChengLing kínosan elmosolyodott, majd visszakunkorította az ujjait. 

Abban a pillanatban, valaki mintha citerahúrokat pendített volna meg, nem olyan távol. Zhang ChengLing a hang hallatán úgy érezte, mintha mennydörgés dübörögne a füleiben, még a belsőszervei is beremegtek. Ezután olyan égbekiáltó fájdalom szakadt rá, amitől folyt az orra és kétségbeesetten kaparta a mellkasát. 

(Visited 966 times, 1 visits today)

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük