A jelenlevő emberek közül senki nem adott ki egy hangot sem. A csoport tagjai gyorsan pár pillantást vetettek egymásra, majd – figyelmen kívül hagyva Zhang Chenglinget – elkezdtek Gu Xiang és Zhou ZiShu körül egy kört formálni. 

Gu Xiang felsóhajtott, “Az évek csak úgy tovaszállnak. Ha háromszáz évente csak egyszer cselekedjen jót az ember, akkor is csőstől szakadnak az emberre a bajok. Zhou bátyám22, én csak egy törékeny hajadon vagyok, aki soha nem állt szemben egyszerre ennyi ellenféllel. Rettegek a félelemtől. Kérlek, védjél meg.” 

22 兄 (xiōng) Egy nem teljesen ismeretlen, és nem is közeli barátot, férfit szoktak így nevezni. 

Ez az utolsó mondat mindenképpen ki kellett csússzon a lány száján, amit Zhou ZiShunak már figyelembe sem vett. Olyan képet vágott Gu Xiangra, mint akit éppen háborgatni készülnének, míg a lány a legjobb pókerarcát készült magára ölteni. 

Miután a lány meglátta Zhou ZiShunak ezt a hervasztó ábrázatát, dühösen, neheztelő szemekkel meredt rá. 

A bérgyilkosok csoportja meglehetősen kényelmetlenül érezte magát látván ennek a kettőnek a szeretetteljes, gyöngéd tekintetpárbaját. Aztán egy füttyszó hallatszott. Nem volt tiszta, ki adta a parancsot. Az első alak, aki legelöl állt, előre mozdult, a többieknek pedig rögtön utána, és alig néhány másodperc alatt vettek fel egy pókhálószerű alakzatot, amivel körbe zárták Zhou ZiShut és Gu Xiangot. 

Gu Xiang csak ekkor emelte fel a tekintetét, és egy lágy, “Huh” hangot eresztett el. Nagy kíváncsisággal az arcán várta a fejleményeket. Többé már nem tetette magát gyenge nőnek. Még Zhou ZiShut sem vette számításba. Előhúzott egy kis tőrt, és egyedül nézett szembe a beérkező támadással. 

Mindig is bízott a saját képességeiben, de amint elkezdett harcolni, azonnal fel kellett ismerje, hogy ez a formáció kemény dió a számára. Noha meglehet, hogy a tizennégy ellenféllel közül nem mindenki lett volna méltó ellenfele, azonban egy adott ponton mindannyian szorosan lenyomták. Úgy tűnt, mintha számtalan kutya feszült volna neki minden elképzelhető irányból. Olyan volt, mintha kezek és lábak viharosan hullámzó tengere lett volna, amivel képtelen volt szembe szállni. A formációnak is folyamatosan számolnia kellett az ő ellencsapásaival, de egy adott ponton sikerült felülkerekedniük rajta, így Gu Xiangnak nem volt más választása, hogy visszavonuljon végérvényesen. 

Gu Xiang titokban sokkos állapotban volt, és már visszavonult Zhou ZiShu oldalára. Egymással háttal állva álltak; Zhou ZiShu szigorú tekintettel, pislogás nélkül nézett az álarcos emberekre, “Úgy néz ki, alábecsültem őket.” 

Gu Xiangot izzadtság borította. A homlokán finom izzadtsággyöngyök jelentek meg, “Mi ez… ez a formáció?” 

Zhou ZiShu válaszolt, “Még soha nem láttam, csak azt hallottam, hogy létezik egy 14 emberből álló formáció, amelyet a Nyolc Pusztaság és Hat Harmónia Formációjának23 neveznek. Megfelelő összehangoltsággal akár a végtelenségig is fenntartható a formáció struktúrája.  Ha valaki valamilyen hibát követ el és kiesik, helyébe azonnal valaki más lép, ezáltal frontot hozva létre, amit képtelenség áttörni…” 

23 八荒六合 (Bā huāng liùhé) Nyolc Pusztaság és Hat Harmónia – Univerzum az Univerzumban. A Nyolc Pusztaság a mennyek és a föld nyolc irányára utal (észak, dél, kelet nyugat, északkelet, délkelet, délnyugat, északnyugat); A Hat Harmónia pedig kozmosz hat irányát (fel, le, jobbra, balra, előre, hátra) jelenti. A legmagasabb formájú harcművészeti technika, amely műveléséhez a legmagasabb formájú belső erőre van szükség.

Gu Xiang elkiáltotta magát, Zhou ZiShu pedig abban a pillanatban hárította el egy kardnak a pengéjét. Puszta kezével és húsával állította meg és lökte el a meghajlított pengét, ami végül darabokban hullott a földre. Gu Xiang sietve megkérdezte, „Mit kellene csináljak?” 

Zhou ZiShu nem válaszolt, erőteljesen koncentrált. Hirtelen felugrott a levegőbe, lábával enyhén megérintette az füstölő asztalának keretét. Onnan még egy lendületet vett, hogy még magasabbra juthasson a levegőben. Annyira légiesen mozgott, hogy az asztal meg sem moccant, így az asztal lapjára lerakodott vastag porréteg nem kavarodott fel. Három álarcos férfi, – mivel erejük teljében voltak – játszi könnyedséggel ugrott utána a levegőbe, akik azon nyomban közrefogták és kardjaikkal minden irányból elzárták a kiútat. Zhou ZiShu sem előre, sem hátra nem tudott mozdulni, ezért úgy kellett végig evickéljen a védelmükön, mint egy hal, ami virágkoszorút visel maga körül. Egy szempillantás alatt a Buddha szobor oldalára fordult. 

Picivel később, Zhou ZiShu kinyújtotta a karjait a kőszobor irányába. Enyhén felnyögött, és belső energiájával felemelte a Buddha szobrot, megpörgette és ellökte. Közben az orra alatt imádkozott, “Buddha, légy kegyes hozzám és mentsd meg a tanítványomat.” 

A kőszobor olyan lendülettel zúdult a levegőben, hogy még Gu Xiang arcát is megcsapta a szél. Gu Xiang maga is megriadt, majd hirtelen lekapta fejét és odébb állt. Érezte, amint a feje fölött elsuhanó szobor szele összeborzolja a haját. A három alak, aki Zhou ZiShut támadta, még mindig a levegőben volt. Ilyen gyors harcművészeti technika alkalmazásának a közepedte, nem állt módjukban használni a belső energiájukat, így nem tudták kikerülni a szobrot, így frontális becsapódással kellett szembenézzenek. Zhou ZiShunak nem volt más választása, mindenképpen hatástalanítania kellett valahogy az alakzatot. A szobor éppen kapóra jött, amivel hatalmas szakadás keletkezett az amúgy is már-már légmentesen záródó formáción. 

Gu Xiang hahotázva mondta, “Ez érdekes!” 

Nem hagyta, hogy ez a mindent eldöntő momentum kárba vesszék, és karját megemelve egy nyilat lőtt ki az ingujjából. A vele szemben álló férfi egyenesen a fejébe kapta a brutális támadást, aminek következtében egy mukk nélkül dőlt ki a bejárat közepén. 

A maradék embernek ott nyomban inába szállt a bátorsága, és Gu Xiang egyre gyilkosabb támadásokba lendül, mindannak ellenére, hogy a harc most már a földön zajlik. 

Zhou ZiShu maradék energiáját is beletette ebbe a manőverbe, aminek következtében végtagjai, – amelyekre amúgy még jócskán felfért volna a gyógyulás – időlegesen megbénultak. Így leült a földre, mint akár egy öreg, megfáradt isten, akinek nem állt szándékában tovább fitogtatni az erejét. 

Időbe telt, mire Gu Xiang odajutott, hogy lereagálja az egészet. Egy adott ponton már nem bírta tovább. Zhou ZiShu felé fordult és vádaskodó hangon megszólalt, “Mi a fenét csinálsz Zhou Xu?” 

Zhou ZiShu ráérősen válaszolt, “Gu kishúgom, én egy törékeny koldus vagyok, aki soha nem állt szemben egyszerre ennyi ellenféllel. Rettegek a félelemtől. Kérlek, védjél meg.” 

Gu Xiang, dühében csak a kezeit rázta, és késével máris kilyukasztotta az egyik álarcos férfi mellkasába. A tőr, beágyazódott az illető bordái közé, és képtelen volt onnan kihúzni. 

Gu Xiangnak rugalmas, flexibilis teste volt, de nem bírta a hosszú ideig tartó közelharcot. És most, hogy fegyver nélkül maradt, kissé kellemetlen helyzetbe került. Kénytelen volt egysorban háromszor meghátrálni, hogy hárítani tudjon. Zhou ZiShu megkönnyebbülve fellélegzett, de nem volt sietős a számára, hogy akár egy moccanást is tegyen. Kuncogva nézte, amint azok ketten harcolnak. Közben felmarkolt egy néhány kisebb kődarabot. Eljátszadozott velük a markában, amikor hirtelen egyet el is pattintott. Pont, homlokának a közepén találta el az egyik alakot, aki hátulról settenkedve akart a lányra támadni. 

Zhou ZiShu, miközben egészen elszórakozott a lányon és annak technikáján, alkalomadtán még egy-két útmutatást is adott neki, “Az úgy nem jó, egyáltalán nem jó. Te lány! Egyáltalán nincs taktikád.” 

Ismét elpattintott egy kődarabot, ami villámsebesen végig hasította a levegőt és Gu Xiang egyik támadójának a Huantiao pontját24 találta el. A férfi rögtön elvesztette egyensúlyát és előre bukott, történetesen Gu Xiang lábai elé zuhant. A lány ösztönösen felemelte a lábát, és hímzett cipőjén hirtelen valami fény villant meg. Lábbelijének hegyéből egy kis penge pattant ki, amivel ott helyben torkon szúrta az álarcos férfit. Zhou ZiShu kényelmesen folyatta. “Az legnagyobb jelentősége az alapozásnak van. Egyáltalán, hogyan tudod kontrollálni a testedet ilyen, ha már az alapozásod rossz?”25 

24 Akupunktúra pont, ami a csípő mellett található. 

25 Zhou Zishu a kínai filozófia öt szakaszára hivatkozik: fa, tűz, föld, fém, víz; és öt érzék: szem, fül, orr, nyelv és test. 

Gu Xiang okos volt. Hátra hajolt, hogy kikerüljön egy veszélyesen közel levő kardcsapást. Közben megrúgta az ellenfele lábát, aki előre bukott a korábban felvett támadópozíció lendülete végett. Gu Xiang, ezt kihasználva, megragadta a férfi kezéből éppen kieső hosszú kardot, és egy nagyot sújtott a férfi Baihui pontjára26. Így küldve őt el Yama király27 birodalmába. 

26 Akupunktúra pont a fej tetejének a közepén. 

27 Yama Király birodalma az ősi kínai mitológia szerint a túlvilág, vagy pokol. 

Zhou ZiShu elpattintott még egy követ. Egy középen álló, éppen támadni készülő férfit vett célba, akinek a Jianjing pontját28 találta el. A férfi felsőteste az ütés következtében megmeredt annyira, hogy még moccanni sem tudott. Végül ebben a bénult állapotban esett a földre, magatehetetlenül. Gu Xiang hallotta, amint ez halálosan sápadt koldus az orra alatt, fél szájjal zsörtölődik, “Ez így nem lesz jó! Most, hogy az alakzat megbomlott, kiszámíthatatlanul nyomul előre. De te pedig folyton kockázatos lépéseket teszel, figyelmen kívül hagyva mindent.” 

28 Akupunktúra pont a vállak csúcsán. 

Ezen szavak hallatán, Gu Xiang egy olyan briliáns mozdulatsorba kezdett, ami – lábtechnikájának köszönhetően – a lótusz virágának formáját vette fel. Egyike az álarcos férfiaknak belépett ebbe a láthatatlan lótuszformába, de Gu Xiang azon nyomban felvillantotta erejét és egy erős ütést mért rá. A férfi ösztönösen elfordította a kardját, és oldalról kezdte támadni a lányt, de hiába. Gu  Xiang végzett vele. Aztán könnyűszerrel elbánt még kettővel. 

Nem sok időbe telt, és a földön holttestek halmaza hevert. Minden egyes alkalommal, amikor látták, hogy nem úgy fog elsülni a dolog, ahogy ők szerették volna, akkor egymásra nézve jeleztek, majd visszavonultak. Zhou ZiShu összehúzta a homlokát. Ezek az emberek már túlságosan kezdtek az idegeire menni. Noha beleegyezett abba, hogy elvigye a fiút a Zhao család Taihu-tavi birtokára, de nem tűrte volna el, ha az oda vezető úton mindenféle bérgyilkos hordák támadtak volna rájuk. Ha most hagyja elmenni őket, akkor számos ehhez hasonló támadással kell még számolnia. 

Arra gondolt, hogy mennyire aljasnak kell lennie valakinek ahhoz, hogy bérgyilkosok álarca mögé bújva képes legyen egy egész családot kiirtani. 

Gu Xiang csupán virágillatot érzett maga előtt és látta, amint egy alak elsuhan a szemei előtt. A férfi, aki az imént még a füstölő asztalán ült, úgy ereszkedett alá a szentély bejáratánál, mint a levegőben ide-oda szállingózó barkák.   A beérkező csapással, elsőként, a hozzá legközelebb levő feketeruhás férfinak kellett számolnia. A férfit váratlanul érte ez a támadás, és úgy döntött, hogy a vállával fog Zhou ZiShunak ütközni. Mindössze egy kattanást lehetett hallani, és a férfi egész válla már ki volt csavarva a helyéről. Zhou ZiShu megragadta a férfit az állánál fogva, majd játszi könnyedséggel – ujjainak erejéből – kitekerte a nyakát. Ugyanabban a másodperctöredéknyi időben, lábujjának hegyével kifogta az álarcos férfi mellett éppen földre hulló kardot. 

Kísérteties mosoly jelent meg zöldessárga ábrázatán. 

Gu Xiangnak még nem volt ideje lereagálni a tényt, hogy a bérgyilkosok, akik az imént körbevették őt, fejvesztve menekülnek a kijárat felé, ahol mind egy szálig élettelen testekként hullanak földre. Döbbenten pislogott maga elé. Azt hitte, hogy ez a koldusszerű férfi csak nagyokat beszél, mint azok, akik valamelyik “nagyajtós” klán tagjainak nevezik magukat, de váratlanul, ez a férfi annyira tisztán és kegyetlenül végzett ki mindenkit, hogy még ő maga is megkérdőjelezte ennek a férfinak a kilétét. 

Zhou ZiShu nem volt annyira kimagasló helyzetben, mint ahogy azt a lány gondolta. Lábai még mindig ingatagok voltak. Miután újra földet ért, nem állt meg. Azonnal végzett még valakivel, de testét már alig tudta fenntartani. Azonban nem akarta, hogy Gu Xiang észre vegye ezt, ezért tovább ment irtózatos erőfeszítések árán. Néhány lépéssel odébb, végig nézett magán, de valójában annak a módját kereste, hogy hogyan tudjon talpon maradni. 

Hirtelen, két kart látott a háta mögül előtűnni, amelyek biztos támaszt nyújtottak neki. Zhou ZiShu izgatott lett. Észre sem vette, hogy mikor lépett ez a személy a háta mögé, és ettől a gondolattól még a haja égnek állt. Szerencsére, az illető semmi mást nem csinált, pusztán segítő kezet nyújtott neki.  

Gu Xiang szemei felragyogtak és felkiáltott, “Mester!” 

Zhou ZiShu megkönnyebbülve sóhajtott fel, majd miután felegyenesedett, megfordult. A férfi, aki segített neki, az a szürkeruhás férfi volt, akit még a kocsmánál látott. Közelebbről szemügyre vette: 28 vagy 29 éves lehetett, szemöldökei meglehetősen kellemes összhatást kölcsönöztek neki, azonban vesébe látó tekintetétől a legtöbben ideggörcsöt kaptak volna. 

És most, ez az átható tekintet éppen Zhou ZiShura szegeződött, ami arcátlan kíváncsisággal folyamatosan az ő arcát fürkészte. 

Zhou ZiShu felköhögött, és szárazan mondta, “Köszönöm…” 

“Wen, Wen KeXing.” –  válaszolt a szürkeruhás férfi, és mintha valami halvány kétely jelent volna meg az arcán. Majd tekintete megakadt Zhou Zishu nyakán és kezein. Mindezek láttán gyanúja még nagyobb lett. 

 Zhou ZiShu, noha nem értette, hogy ez a személy mit néz rajta, nyugodt maradt. Nála jobban senki sem ismerte a képességeit. Ha már egy ilyen egyszerű álcázási mód után lelepleződött volna, akkor már 10 évvel ezelőtt fejét vették volna. “Á, köszönöm, Wen testvér.” –  mondta nyugodt hangon. 

A szürkeruhás férfi hosszú ideig bámult rá anélkül, hogy tudta volna, mit is néz. Majd elvonta a tekintetét, csak bólogatott, “Semmiség.” 

Végül kirívó magatartással besétált a szentélybe. Gu Xiang csak úgy röpködött körös-körül, s közben odébb rúgott néhány holttestet, szénából pedig, ülést csinált neki. Wen KeXing, mintha már nem bámulta volna meg eleget, még egyszer Zhou ZiShura pillantott. “Nem akartam megtenni.” – tette hozzá, abban az esetben, ha másik félreértette volna a történteket. 

Zhou ZiShu azonnal felismerte, hogy Gu Xiang honnan is szerezte kellemetlen modorát, ezért inkább szótlanul leült néhány lépéssel arrább és elkezdett meditálni. 

Már több, mint egy óra eltelt, mire Zhou ZiShu ismét kinyitotta a szemeit. Látta, amint Wen KeXing a falnak támaszkodik, az egyik lába behajlítva, fejét oldalra döntve, még mindig őt bámulja. Nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg, “Mi van az arcomon? Ha látsz valami hibát rajta, miért nem mondod el inkább, Wen testvér, ahelyett, hogy csak tanulmányoznál?” 

Wen KeXing rezzenéstelen arccal megkérdezte, “Talán álruhát viselsz?” 

Zhou ZiShu feszült lett, noha az arca nem árult el semmit, “Mire gondolsz?” 

A másik ügyet sem vetett rá, csak az orra alatt mormogott valamit, “Milyen különös… nagyon, nagyon különös. Nem látom, hogy álarcot viselnél, de abban sem vagyok biztos, hogy nem, hm…” 

Megdörzsölte az állát, bizonytalanul mondta, “Az eddigi évek során még soha nem tévedtem. Már akkor, amikor először megpillantottam a pillangó csontodat29, nyilvánvaló volt a számomra, hogy egy igazi szépség vagy.” 

29 A kínai nyelvben ezzel a hasonlattal élnek, amikor a lapockacsontra utalnak. 

Zhou ZiShut szó nélkül maradt. 

Wen KeXing bólogatott a fejével, amikor megerősítette magának, “Úgy gondolom, hogy az ember sosem téved az első megérzésében, ezért neked kellett változtatnod magadon.” 

Zhou ZiShunak továbbra is elakadt a szava. 

Wen KeXing kitartóan bámult rá még mindig. Hosszú időbe telt, mire fejét hátra engedve, megadta magát, “Noha nem látok semmi erre mutató jelet. Hogy valaki egy ilyen világias trükkel a szemem elé merjen állni, és hogy ne találjak benne semmi hibát, akkor ahhoz jelentős képességekkel kell rendelkeznie annak a személynek. Valóban…? Valóban létezhet egy ilyen személy? Lehetetlen…” 

Gu Xiang hidegen beszélt, “Mester, emlékszel, amikor a legutóbb egy disznó mészáros háta alapján állapítottad meg, hogy ő egy igazi szépség? 

Wen KeXing hangja meglágyult, “Igaz, hogy egy mészáros volt, de azok az áttetsző, csillogó szemei elég bizonyítékul szolgáltak a bájaira. Egy hős esetében soha nem számít, hogy honnan származik, akkor ez miért ne lenne alkalmazható egy mészárosra is? De egy hozzád hasonló kulturálatlan kölyök, hogyan is tudna különbséget tenni szép és csúnya között? 

Gu Xiang felsóhajtott, “Áttetsző, csillogó szemek? Ugyan, csak a szemei könnyeztek az ásítástól. Mi több széles orra volt, vastag ajkai, feje meg fülei pedig túl nagyok…” 

Wen KeXing hangja nem adott helyet a vitának, “Ah-Xiang, elképesztően rosszul látsz!” 

Zhou ZiShu lassan felkelt, és odament, hogy leellenőrizze Zhang ChengLing állapotát. 

(Visited 851 times, 1 visits today)

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük