Ekkor, a sarkon túlról, egy sovány férfi jelent meg, és lassú léptekkel közeledett feléjük. Könnyen feledésbe merülő arcból még a vörös ruhás férfi sem tudta megállapítani a korát. Azt sem, hogy mennyi ideje rejtőzhetett ott anélkül, hogy bárki is észrevette volna. 

A vörös ruhás férfi összevonta a szemöldökét, amikor meglátta a közeledő férfit. Olyan jelentéktelen arca volt, hogy még egy tucat ember közül sem lehetett volna megkülönböztetni, és senki nem tekintett volna rá kétszer egymásután.  Valamilyen oknál fogva, a piros ruhás férfi gerincén borzongás futott végig. Nem bírta megállni, de a férfi közeledtével egyetemben, megigazította a testtartását és anélkül, hogy pislogott volna, csak rámeredt. 

Halkan ismét megkérdezte, “Ki vagy te?” 

Zhou ZiShu tudatalatt azt képzelte, hogy Gu Xiangnak válaszol, ezért csak úgy ösztönösen kicsúszott a száján, “Csak egy névtelen senki.” Majd lehajtotta a fejét és felmérte Zhang ChengLing nyakán a zúzódást. Végül azt gondolta magában, “Fél életemben a királyi család tagjának adtam ki magam, és egyebet sem csináltam, mint udvariasságot színleltem. Most miért is lennék udvarias egy ilyen szélhámos csoporttal szemben?” 

Túl sokáig volt kénytelen elnyomni a benne lakozó örök csavargó szemtelen viselkedését. Tekintete végigsuhant a szemmel láthatóan ideges vörös ruhás férfin és emberein, majd halkan felnevetett és megszólalt, “Kinek képzeled magad, hogy azt várod, elmondjam, ki vagyok?” 

A vörös ruhás férfinek megrebbent a szeme sarka, és lassan ingujjába húzta a kezét. Ha valaki látta volna a tenyérét, fekete füstszerű levegőt látott volna áramlani a bőre felszínén. Feje pedig olyan vörös volt, hogy még az arcán levő anyajegy is sötétebbnek tűnt. 

Az a néhány ember, aki mögötte állt, reflexszerűen oldalra húzódott, szétterült, majd egymásnak jelet adva, közre zárták Zhou ZiShut Zhang ChengLinggel együtt. De Zhou ZiShu nem törődött ezzel. Megragadta Zhang ChengLinget a gallérjánál fogva, felkapta a földről, és azt mondta neki, “Te ördögfióka, mi értelme, hogy kezed-lábad így a földre dobd?114 Állj fel onnan!” 

114 五体投地 (Wǔtǐtóudì) Öt testtel a földre dobva. – idióma jelentése, amikor valaki mind az öt végtagjával (kezeivel, lábaival és fejével) a földet éri.

Zhang ChengLing egy pillanatra megdöbbent, és amikor meglátta Zhou ZiShut, idegen vonásokkal az arcán, kissé zavarodottnak tűnt. 

A piros ruhás férfi türelmesen mondta, “Ez a barát itt, csak arra vár, hogy megkérdezhessen valamit ettől a fiútól. Nem üsd bele…”  

A férfinak még annyi ideje sem volt, hogy kimondja az utolsó szót, amikor Zhou ZiShu keze villámgyorsan lecsapott ugyanazzal a fogószerű kézmozdulattal. Annak a férfinak a nyakát szorította meg, aki elcsalogatta Zhang ChengLinget a hőstalálkozóról. 

A férfi meghökkent. Noha kungfu technikája nem volt gyenge, de nem számított arra, hogy az előtte levő sovány férfi, – aki nem volt több egy csontváznál – képes úgy harcolni, mint egy igazi szellem. A férfinak még annyi ideje sem volt, hogy védekezni tudjon, az illető máris a legsebezhetőbb testrészét szorította meg. 

Azok, akik egy kicsit is jártasak a harcművészetben, tudják, hogy az olyan kulcsfontosságú testrészeket, mint a nyak vagy a mellkas, a leginkább védeni kell a sérülésektől. A legtöbb esetben, ez a védekezés nem tudatosan történik, hanem ösztönösen. Bárki, aki megmeri támadni az ellenfelének a nyakát, az nem azt jelenti, hogy az ellenfél túl gyenge, hanem azt, hogy az illető túlságosan bízik a saját erejében. 

Ekkor Zhou ZiShu megkérdezte hamis mosollyal az arcán, “Én vagyok a nagyapád?115  

115 我是你爷爷么 (Wǒ shì nǐ yéyé me) Én vagyok a nagyapád. – Ez a fajta kérdés Kínában komoly sértésnek, provokációnak számít. Az ázsiai népek egyik jellegzetes kulturális különbözősége a ”szenyorok“, illetve az idősebb emberek mélyről fakadó tiszteletében ragadható meg. Ha valaki olyat mond, hogy én vagyok az apád/nagyapád, akkor az a személy rá akarja erőltetni valaki másra azt a presztizst, ami az apáknak, vagy nagyapáknak kijár. Ez a másik félre nézve becsületsértésnek számít.

A Zhou ZiShu szorításában levő férfi egy pillanatra elképedt, majd annyira dühös lett, hogy még saját szorult helyzetét is figyelmen kívül hagyva, káromkodhatnékja támadt, “Te…” 

Azonban, mindössze egyetlen szót tudott kiejteni a száján, amikor Zhou ZiShu keze még jobban rászorult a férfi nyakára, és a férfi trágár beszéde rekedt visítássá torzult. Ijedtében megemelte a kezét, hogy Zhou Zishu mellkasába üssön, de mivel a két férfi meglehetősen közel állt egymáshoz, csak egy nyomorúságos sikolyt lehetett hallani. Ellenfelének még a kézmozdulatát sem látta, olyan sebességgel csavarta ki mindkét karját a helyéről. 

Ezután ismét Zhou ZiShu lassú, vontatott beszédét lehetett hallani. Halkan megkérdezte, “Mondd… én… vagyok… a nagyapád?” 

“Most mit akarsz ezzel mondani?” kérdezte a vörös ruhás férfi dühösen. 

Zhou ZiShu lassan odafordult felé és gúnyosan csak annyit mondott, “Csak van valami, amit meg kell kérdeznem ettől a vadállattól. Ne üsd bele az orrodat.” 

A sötét ruhás férfi kézfejéből az izmok és a csontok hirtelen kiszakadtak, mire a férfi csak a szemeit forgatta, anélkül, hogy egy árva hangot is kiadott volna. Teste még rángatózott egy ideig, aztán abba maradt. 

Mihelyt Zhou ZiShu elengedte a férfi nyakát, úgy rogyott össze, mint egy kicsontozott hústömeg. 

Ugyanebben a pillanatban egyszerre két ember kezdett támadásba. Az egyikük Zhang ChengLingre támadt, aki mindaddig egyhelyben állt. A másik pedig Zhou ZiShu ellen indult, egy-egy hosszú, horogszerű kardot lengetve mindkét kezében, melyeknek bűze megcsapta Zhou ZiShu orrát. 

Zhou ZiShu nem tért ki a támadás elől, hanem egy meglehetősen bizarr rúgást mért középre, egyenesen a horgot tartó férfi mellkasára. A rúgás annyira erős volt, hogy a férfi ott helyben vért köhögött fel, közben pedig hátrafele repült. Egyenesen a Zhang ChengLinget támadó férfinak esett, majd mindketten úgy gurultak ki oldalra, mint két tök. 

Zhou Zishu összeráncolta a homlokát, kissé undorodva, de megragadta Zhang ChengLing tarkóját és úgy dobta félre, mint egy macskát. Csak annyit mondott türelmetlenül, “Kölyök, ne légy az utamban. Komolyan mondom, maradj itt és ne mozdulj.” 

Zhang ChengLing csupán annyit érzett, hogy testét olyan könnyedséggel emelik fel, mintha pihekönnyű lenne, és a fal mellé dobkák, egy sarokba, hogy mozdulatlanul álljon. Résnyire nyitotta a szemeit, majd a száját eltátva ennyi csúszott ki némán, “Shifu.” 

A piros ruhás férfi nem mozdult, a többiek pedig, egy emberként gondolkodva, egyszerre támadtak Zhou Zishura. 

Zhang ChengLing, még csak pislogni sem volt hajlandó. Eszébe jutott, amikor kiskorában az apja elmesélte neki, hogy a harcművészetek világában különböző stílusok léteznek. Vannak, akik olyan szilárdak, mint egy szikla, vagy olyan stabilak, akár a Tai-hegy. Vannak rendkívül erősek és legyőzhetetlenek, de vannak olyanok is, akik olyan sebesek, mint a viharos esőben a villám. Azonban ezek mind kézzelfogható és szemmel látható technikákat alkalmaznak. De a legerősebbeknek némának, megfoghatatlannak és kimondhatatlannak kell lennie. Első pillantásra olyanok, mint a tavaszi eső, mely csendesen megöntöz mindent. Ezeket az embereket csak 8 karakterben lehet leírni: gyorsak, akár a megriadt hattyú, és könnyűszerrel mozgatják a legnehezebb dolgokat is.116 

116 翩若惊鸿,举重若轻 (piān ruò jīng hóng, jǔzhòngruòqīng) Gyors, akár a megriadt hattyú, és könnyűszerrel súlyokat emel. – Ez a 8 karakteres kínai idióma a harcművészetet gyakorló ember gyorsaságát, erejét és kecsességét ragadja meg a hattyú hasonlatával.

Most, végre megértette, mit jelent a “súlyok könnyű emelése” kifejezés. 

A Zhou ZiShura támadó emberek kezében ugyanolyan horogszerű kardok voltak, mint korábban. Alaposabban megfigyelve, alakjuk olyan volt, mint a tűhegyben végződő skorpiófarok. A halványkék fényt visszaverő kardok titokzatos hideg aurát bocsátottak ki magukból.  

Zhang ChengLing, ekkor még nem tudta, hogy ezek az emberek a hírhedt “Mérgező Skorpió” bandájába tartoznak, akik előszeretettel gyilkoltak, loptak és mindaddig, amíg jól meg voltak fizetve, aljas és megvetendő módon meg is mérgeztek másokat. Csak most éppenséggel nem voltak olyan jólöltözöttek. 

Zhou ZiShu alig tett néhány mozdulatot, azt is csak lustán. Alaklomadtán másfél lépésnyit lépegetett előre vagy hátra és puszta ököllel harcolt. Teste elképesztően lágynak és puhának tűnt, csak úgy lengett ide-oda, mintha nem lettek volna csontjai. A kampószerű kardokat tartó emberek közül senki sem tudott közel férkőzni hozzá. Csak akkor döbbentek rá, hogy milyen elképesztő erővel rendelkezett, amikor puhának tűnő kezeivel és lábaival enyhén megérintette őket. 

Zhang ChengLing egy idő után beleszédült a nézésbe, már-már kápráztak a szemei. 

Annyi időbe sem telt, míg egy füstölőpálca teljesen leég,117 a 13 skorpió máris a földön hevert. 

117 炷香 (Zhù xiāng) Füstölőpálca – 30 perc alatt ég le.

Zhang ChengLingben azon nyomban felforrt a vér. Nem tudta megállni, nagyon erősen ökölbe szorította a kezét. Ekkor Zhou ZiShu enyhén lepallta ruháját, majd szótlanul szembeállt a vörös ruhás férfival. Hosszú ideig néztek farkasszemet, de egy adott ponton Zhou ZiShu kissé oldalra döntötte a fejét, majd szemeit összehúzva megkérdezte, “Az arcodon levő anyajegyet ‘kis szellempofonnak’ hívják az emberek. Lehetséges, hogy te lennél a balsors hírnöke, Sun Ding, a Kacagva Gyászoló szellem?” 

A vörös ruhás férfi arca hirtelen megváltozott. 

Zhou ZiShu gúnyos mosollyal folytatta, “A Szellem-völgynek megvannak a maga szabályai. Belépve a Szellem-völgybe, gonosz démonná változol, többé már nem létezel emberként. A hetedik hónap 15. napját kivéve,118 semmilyen okból nem hagyhatod el a Szellem-völgyet. De te olyan bátor vagy, hogy fényes nappal képes voltál megtámadni valakit Dongting földjén? 

118 七月半 (Qī yuè bàn) A holdnaptár hetedik hónapjának 15. napja – A kelet-ázsiai népek július 15-én hagyományos fesztivál keretén belül ünneplik a jó és bőséges termést, ugyanakkor helyi hivatalnokok ezen a napon mentették fel a bűnösöket a bűneik alól.

A vörös ruhás férfi fogait csikorgatva megszólalt, “Túl sokat jár a szád.” – és mielőtt szavainak csengése elhalt volna, hirtelen felszívódott, vérvörös ködöt hagyva maga után. A megtévesztésül szolgáló ködnek leírhatatlanul kellemetlen szaga volt, mintha halszag és dögszag keveréke lett volna. Hirtelen erős szél támadt, annyira, hogy az emberek nem láttak tisztán a felkavart portól. Zhou ZiShu a magasba ugrott, majd 1 méterrel hátrább sodródva szállt le. 

A vörös ruhás férfi ugyanabban a pillanatban sújtott le a maga előtt kinyújtott tenyerével, de nem talált el senkit. 

Zhang ChengLing, aki oldalról figyelt, tisztán látta, hogy az ütés következtében kézlenyomat alakú horpadás keletkezett azon a helyen, ahol korábban Zhou Zishu állt. Még a körös-körül zöldellő fű is, melyet az őszi szél rebegtetett, hirtelen elsárgult. A tizenéves fiú gyanakodva nézett fel, de nem számított arra, hogy ez az ijesztő, vörös ruhás férfi valóban a legendás Sun Ding, a Kacagva Gyászoló szellem lett volna. 

Mu YunGe és Fang Buzhi gyilkosa. 

Zhou Zishu könnyedén letört egy faágat és egy finom kiáltással egyenesen a Kacagva Gyászoló szellem kezei közé szúrta. Ennek következtében az ágon levő levelek azon nyomban leszáradtak. Zhou ZiShu rezzenéstelen arccal figyelte, de nem is engedte el az ágat. Megemelte, majd egy lökést adott le, melynek következtében az ág megtelt Zhou ZiShu belső energiájával és meglehetősen rugalmassá vált. A Kacagva Gyászoló szellem úgy érezte, mintha az ág életre kelt volna és mintha valami halvány tapadóerővel is rendelkezett volna. 

Döbbenetében éppen visszavonulni készült, amikor Zhou Zishu már az alhasához szorította a tenyerét és egy lökést adott le rá. Ekkor a Kacagva Gyászoló szellem, a lökéshullám erejét felhasználva, kissé ügyetlenül, de bukfencet vetett maga körül, majd három-négy lépéssel hátrább landolt. Arca hihetetlenül sápadt volt és viszonylag könnyedén visszanyerte egyensúlyát. 

Zhou ZiShu lazán félredobta az élettelen faágat, amely annyira halálos volt, hogy már a saját kezére is átkúszott. Enyhén felhúzta ingének ujjait és ünnepélyesen felállt. 

A Kacagva Gyászoló szellem tisztában volt az aktuális helyzettel. Még fél perc sem telt el, mióta földet ért, nem habozott még magasabbra ugrani, és néhány szökellés után nyomtalanul eltűnt. 

Zhang ChengLing aggódva megszólalt, “Megszökött!” 

Zhou ZiShu rápillantott, majd figyelmen kívül hagyta, sarkon fordult és nyugodt léptekben elindult a másik irányban. Zhang ChengLing sietve futott utána és felkiáltott, “Mester!” 

Zhou ZiShu egy pillanatra megállt és homlokát ráncolva megkérdezte, “Még, hogy én lennék mestered?” 

Függetlenül ettől, Zhang ChengLing még így is a nyomában volt. Belekapaszkodott a karjába, tekintetét felemelte és magabiztosan így szólt, “Tudtam, hogy te vagy az Zhou bácsi. Egy igazi jótét lélek és egy nagyszerű mester.” 

Rajta kívül kinek lenne ilyen türelmetlen modora és ilyen vékony, de meleg kezei? Rajta kívül ki lenne képes úgy harcolni, akárcsak egy szellem? Rajta kívül ki lett volna képes ott hagyni a tömeget, hogy megmentse az ő életét?  

Zhang ChengLing teljes mértékben meg volt győződve, hogy ő az. Noha Zhou ZiShu nem gondolta volna, hogy bárki előtt is képes lesz álcázni magát ezzel a sietve feldobott maszkkal az arcán, de arra végképp nem számított, hogy ez a butácska kölyök egyből ráismer. Kissé frusztrált volt, ezért minden furfangját be kellett vetnie, hogy eltaszítsa magától, “Te…” 

Mielőtt befejezte volna, hideg tekintettel a szemében, a karjaiba rántotta Zhang ChengLinget és kissé megtántorodva félre ugrott. Zhang ChengLing még reagálni sem tudott, csak egy enyhe szellőt érzett végigsöpörni magán, és karjai, mintha megmerevedtek volna, végül Zhou ZiShu közönyös hangját hallotta, “A halállal cimborálsz.” – és tenyerével azonnal odacsapott valakire. 

A támadó éppen ugrani készült, de mielőtt ideje lett volna rá, nyakát szegték. Zhang ChengLing erősen figyelt és felismerte, hogy ezt az alattomos támadást az a szerencsétlen szellem adta le, akit Zhou ZiShu még legelsőnek folytott meg a nyakánál fogva. Nem gondolta volna, hogy ez az ember jártas a teknősbékalégzés technikájában, és képes volt halottnak tettetni magát. 

A következő pillanatban ismét felkapták és félredobták. Majd Zhou ZiShu tovább ment, anélkül, hogy egy szót is mondott volna. De Zhang ChengLing semmi esetre sem volt hajlandó még egyszer szeme elől téveszteni, ezért makacsul követte őt. Azonban a férfi alakja egy pillanat erejéig megvillant, majd tova tűnt, virágillatot hagyva maga után. Tudván, hogy mestere harcművészeti képességei mennyire kimagaslóak, még ha 30-40 évig gyakorolt volna, akkor sem tudott volna vele lépést tartani. Nagyon elszomorodott, és már-már könnyek között, kétségbeesetten felsikoltott, “Mester…” 

Azonban, ekkor egy ismeretlen személy kuncogására lett figyelmes. Egy szürke ruhás férfi jelent meg a semmiből, csak, hogy elállja Zhou ZiShu útját. A férfi felemelte a karjait, majd Zhou ZiShu dereka köré fonta azokat. Az időzítése annyira tökéletes volt, mintha előre kiszámította volna. 

Zhou ZiShu megpördült a levegőben, de teste valamiben megakadt, és a szürke ruhás férfi lelkesen átölelte őt.  

És egy ismerős, de viszketegséget okozó hang volt hallható, “Bölcs Zhou mester, miért sietsz ennyire?” 

Miután mindketten földet értek, Zhou ZiShu felnyögött és elszorította a jobb karját. A szürke ruhába öltözött Wen KeXing, mindenféle udvariaskodás nélkül feltépte Zhou Zishu ingujját. Szándékosan oldalirányban szakította le, mint aki képes lett volna másokat a vízbe rángatni, ha valaki más tépte volna ugyanezt.119 De a következő pillanatban újra összeráncolta a homlokát. Két apró sebet látott Zhou Zishu jobb karján, amelyek valamiféle mérges rovarcsípéshez voltak hasonlatosak, teljesen el voltak lilulva. 

剪袖 (Jiǎn xiù) Vágott ingujj – két férfi közötti homoszexualitás szimbóluma az ősi kínai kultúrában.

Wen KeXing megszólalt, “Amikor azt kérdeztem, miért sietsz ennyire, fogadni mertem volna, hogy egy mérges skorpió csípése van rajtad.” 

Zhang ChengLing, váratlanul, úgy nézett vissza a holttestre, aki az imént rájuk támadt, mint aki megértett volna valamit, és az arca elfehéredett. 

Mielőtt Zhou ZiShunak ideje lett volna bármit is mondani, Wen KeXing villámsebesen lezárta Zhou ZiShu testén a fontosabb akupunktúra pontokat és csak annyit mondott, “Fogd be a szád.” 

Ezután, az ingujjából elővett egy mágnest, a seb felé tartotta és óvatosan kihúzta a Zhou ZIShu húsába szegeződött két kis, tehénszőrszerű tűcskét. Majd önkéntelenül, a száját használva, többször is előrehajolt, hogy kiszívja Zhou ZiShu véréből a mérget. 

Zhou ZiShu egy pillanat alatt kővé merevedett. 

(Visited 780 times, 1 visits today)

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük