Az emberek nagy felhajtást csaptak jianghu-szerte, hogy valójában ki látta a Márványozott Kristály kulcsát? Wen KeXing látta. Aztán eszébe jutott, hogy a számtalan vérontást okozó “kulcs”, melynek hosszúsága valójában nem…
Posts TaggedFaraway Wanderers
3. Extra: BaiYi, Jianghu
A legendák szerint, amikor egy mennybéli halhatatlan élettartama a végéhez közeledik, testén a hanyatlás 5 stádiuma fog bekövetkezni.464 Azonban, ha megszokta a boldogság állapotát, nehezen fogja tudni ezt elfogadni és…
2. Extra: Előző élet, Mostani élet
(Ah-Xiang és Kis Cao külön része, tessék.) Vannak, akik haláluk után – miután végiggondolták az életüket – úgy érzik, nincs okuk aggodalomra. Három Esszenciájuk és Hét Lelkük már javarészt szertefoszlott,…
77. Fejezet: Finálé (III. rész)
Annak ellenére, hogy Wen KeXing ebben a borzalmas állapotban volt, és úgy tűnt, hogy csak belélegezni tud, de kilélegezni nem, a Skorpió még így is körülbelül 7 méterrel távolabb állt…
76. Fejezet: Finálé (II. rész)
A Hetedik Úr a fogadóban üldögélt. Egy csésze teát tartott a kezében, miközben egy halom apró pálcikával babrált az asztalon. Arca komoly volt, mint akinek megbízható jósképességei lettek volna. A Nagy…
75. Fejezet: Finálé (I. rész)
Zhao Jing haladt elöl, aki ölni vezette fel az embereit a Fengya-hegyre. Hangosan így szólt, “Nem kell aggódnotok, a gonosz démonok nem mások, mint…” Szavai hirtelen abbamaradtak, és félelemmel átitatott tekintettel…
74. Fejezet: A Háború
Wen KeXing szótlanul nézett rá. Tekintete olyan szúró volt, mint egy ár. Mintha lyukat akart volna szúrni a szívébe. Öreg Menget hirtelen pánik fogta el, és képtelen volt megállni, hogy…
73. Fejezet: A Szabály
Feng XiaoFeng megőrült, amikor meglátta Gu Xiangot. Felsikoltott és le akart csapni rá, mondván, “Büdös lány, most megöllek!” Gu Xiang egy “Áucs.” hangot engedett el, majd hamis mosollyal az arcán…
72. Fejezet: Lelepleződés
Cao WeiNing a magasba ugrott és ellökte a titkos lövedéket, amelyet a skorpió lőtt Mo HuaiYangra. Zhang ChengLing, miután végignézte a közbelépését, tudat alatt felpattant a rejtekhelyéről, de Gu Xiang…