(PORSCHE)

Összeráncolt szemöldökkel kapaszkodtam a medence szélébe. Ma nem igazán tudtam a vizsgámra koncentrálni.

A halakra gondoltam, amiket megöltem a múlt éjjel. Nem tudom, mi lesz ezután, de most nem vagyok felkészülve még több problémára. Legszívesebben belefojtottam volna magam a vízbe, miután megtudtam, hogy a halak elpusztultak, csak mert túl érzékenyek voltak a tóba került idegen „folyadékra”.

(Mivel Porshe a tóba pisilt, az ott élő koi pontyok, Sebastian és Elizabeth elpusztultak.)

– Mi ez a feszült arc egész idő alatt? – Tem odaúszott hozzám és Jomhoz, aki a medence szélénél kuporgott. Ő jelenleg még nem volt olyan fizikai állapotban, hogy ma úszásvizsgát tehessen, ezért helyette egy esszét kellett írnia.

– Mi a fene? Mit szólsz az időmhöz?

– Nos, láttam, hogy a professzor lenyomta a pontszámodat.

Vettem egy mély levegőt, amitől még jobban összezavarodtak, mert általában nem mutatom ki az érzéseimet.

– Stresszes vagyok. – mondtam, miközben kiemelkedtem a medencéből és Jom mellé telepedtem.

– Mondd el, mi zavar, hátha tudok segíteni. – Tem, aki még mindig a vízben volt, aggódó tekintettel nézett rám. Viszont én minél tovább figyeltem őt, ahogy a narancssárga úszósapkájában úszkál, annál inkább egy koi hal képe lebegett a szemem előtt.

A fenébe is!

Ha valahol máshol véletlenül megölnék egy halat, csak bocsánatot kérnék. De kinyírtam két koit, amik a maffia család szeretett, legidősebb fiához tartoztak! Le fognak lőni?

– Mit kellene tennem? – idegesen megdörgöltem az arcom mindkét kezemmel. A két barátom még furcsábban érezhette magát, mert talán ez az első alkalom, hogy ezt az énemet látják.

– Mit tett az a maffiaköcsög? Végzek vele! – mondta Jom kemény ábrázattal, mire Tem ráfröcskölt egy kis vizet és rákiáltott.

– Ohoi! Előszőr nézz magadra és az állapotodra, te barom! Micsoda nagydumás!

– De jó móka lenne! Nézd meg, mit csináltak velem, gyerünk! – Jom arca még mindig dühös volt, ahogy erről beszélt. Már bocsánatot kértem tőle, amiért az Ő nevét használtam, amikor Kinn megkérdezte a nevem és elmagyaráztam neki mindent, de természetesen mérges volt. Szóval önként vállaltam, hogy egész hónapban gondoskodok az ebédjéről. Ő pedig újra normálisan viselkedett velem, vagyis megint egy idegesítő barom volt. Ráadásul már mindketten tudják, hogy a maffiának dolgozom. Természetesen tiltakoztak és aggódtak a döntésem miatt, de kifejtettem nekik, hogy a ház miatt és annak az idióta Kinnek a fenyegetései miatt kellett elvállalnom. Elfogadták a magyarázatomat, de még mindig nem értettek egyet a választásommal.

– Először is, le tudnád venni a sapkádat, Tem? – kértem lágy hangon. Tem még mindig a medencében lebegett és a koira emlékeztető narancssárga feje csak fokozta a szorongásomat.

– Mi? Megpróbáltam a hozzám illő színt választani… hogy szerencsét hozzon a vizsgán. – mondta, de azért levette az úszósapkát, majd kimászott és mellém ült.

– Jól vagy? – kérdezte.

– Megöltem Elizabethet és Sebastiant… – behunytam a szemem és vettem egy mély levegőt.

– Picsába, Porsche! Te idióta! Még csak egy napja dolgozol nekik, de már azt parancsolták, hogy ölj meg valakit!? Hívd a rendőrséget, tartóztassák le őket! – kiáltotta Jom. – Basszus! A barátom egy gyilkos… GYILKOS!

 Teljes erőmből pofon vágtam Jomot, nem érdekelt, mennyire sérült egyébként is.

– Francba! Ezt a való életben is szokták így intézni? Shia, Porsche! Be kell fejezned! – mondta meglepetten Tem. Kicsit távolabb mozdult tőlem és ijedtnek tűnt.

­– Ők emberek, baszki! – morogta Jom, de mielőtt tovább folytathatta volna, közbe vágtam.

– Nem emberek!!

Mindketten elhallgattak és várták, hogy folytassam.

– Halak. – akkorára tátották a szájukat, hogy az álluk szó szerint majdnem a földre esett. Viszont utána láttam rajtuk a megkönnyebbülést.

– Shia… majdnem szívrohamot kaptam miattad. Nagy kő esett le a szívemről. Ezek a halak nevei? Eli… mi? – kérdezte Jom.

– Igen. És azt hiszem ki fognak nyírni. – elmeséltem nekik mindent az első napomról, amivel megnevettettem őket. Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek én is velük.

Vajon felhív ma Kinn? Nem akartam a káosz közepébe futni és elképzelni sem tudtam, mivel kell szembe néznem később. Tem újra azt tanácsolta, hogy lépjek ki, azonban ha nem teszem, vállalnom kell a felelősséget.

Úgy tűnt, nem tehetek mást, mint bocsánatért könyörgöm és elfogadom a büntetést, mivel nem hagyhatom ott ezt a munkát. Aláírtam az egy éves szerződést. Ha megsértem a feltételeket, honnan szedek pénzt, a büntetés és a ház kifizetésére?

Felkeltem a medencétől, elmentem átöltözni, majd ránéztem a mobilomra. Bár nem mentettem el a számát, tudtam, hogy Kinn az. Nyolcszor hívott. Már előre meggyászoltam magam, de követnem kell Tem tanácsát és szembe kell néznem ezzel a problémával. Hiszen elmenekülni úgysem tudnék.

Pontosan hat órakor leparkoltam a motorommal a nagy háznál, levettem a sisakomat és imádkoztam Phra Si Rattanatrai-hoz, hogy védjen meg. Amint a lábam a földet érintette, egy őr odalépett hozzám és rám szólt.

– Khun Kinn hívott!

Vettem egy mély levegőt. Akik azt mondják, hogy a gyakori sóhaj megrövidíti az életet, azoknak igazuk volt, mert most valóban a halál közelébe kerültem. Ráérősen sétáltam, könnyedén felmenetem a lépcsőn, majd megláttam a nagy faajtót. Lassan sétáltam át rajta. A szobában néma csend volt.

Kinn nem volt egyedül, a bátyja ült mellette összevont szemöldökkel és karba tett kézzel. Rosszindulattal telve nézett rám, én pedig igyekeztem kerülni a tekintetét, de Kinn is engem bámult.

Már tudják, hogy én voltam…

– Gyilkos, miért ölted meg a halaimat?

Nem szólaltam meg. Fáradt voltam, hogy bármit is mondjak. Lenyeltem minden átkot, ami ki akart törni belőlem.

– Oh… sajnállak. – ez Kinn volt. Nem látszott rajta semmilyen érzelem, de biztos voltam benne, hogy gúnyolódik. És ez nekem szólt.

Még mindig nem tudtam, mit mondani.

– Vagy azt akarod mondani, hogy nem te tetted? – vonta fel a szemöldökét.

– Hogy ne tette volna Ő! A biztonsági kamera egyértelműen rögzítette. Először arra gondoltam, ez az első eseted… de most már mérges vagyok! Hogy gondoltad, hogy ott csinálod? – mondta Khun.

Rohadt életbe! Fogta az iPadet és megmutatta a videót, amin épp a természet hívásának engedelmeskedem. Sőt, két ujjával összecsípte a képernyőt, hogy ránagyítson a képre – pont ahol a kezeimmel a büszkeségemet a tó felé irányítom – és az orrom alá dugta.

– Sajnálom. – amikor láttam, hogy ennek az ügynek nem lesz olyan könnyen vége, úgy döntöttem, szerényen bocsánatot kérek.

– Mit tettek ők ellened? Annyira szerettem őket! – a sírása nyöszörgésnek hangzott, a vörös duzzadt szemei dühvel telve meredtek rám.

– Tanítsd meg az embereidet viselkedni! Uhh… most megyek, de szemmel fogom tartani Őt! Mindenki! Indulás!

Ahogy a maffia család legidősebb fia igyekezett elnyomni egy nyöszörgést, majdnem elnevettem magam, annak ellenére, hogy feszült volt a helyzet. Amikor megérkeztem és megláttam, hülyének éreztem magam.

Bumm!!

A nagy ajtó csukódott és úgy tűnt, mintha egy páran temetési szertartást készítenének elő nekem odakint. Egy kicsit hátra néztem és megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy az ajtó előtt álló testőrök nincsenek annyian, mint gondoltam. De még nem voltam benne biztos, hogy nem vagyok bajban. Amikor visszafordítottam a fejem a tekintetem összetalálkozott Kinnével, aki még mindig kitartóan bámult rám és tele volt elégedetlenséggel.

– Nem érzel lelkiismeretfurdalást? – Mellkasán keresztbe font karokkal ült, arcán tisztán látszott a bosszúság.

A lehető legmélyebbre hajoltam, mielőtt visszanéztem rá.

– Miért nem mentél ki a mosdóba? Nem azért vettelek fel, hogy ilyen hülyén viselkedj. – a hangja haragos volt.

– Nos, nem tudom. A halastó teljesen fekete volt a sötétben, ezért azt hittem, csatorna. – az előző este óta tartó feszültségem kicsit kiengedett, ezért leültem vele szemben a kanapéra.

– Ki mondta, hogy leülhetsz? – hallatszott a hangos kiáltás, amint a fenekem hozzáért a puha anyaghoz. Zöld szemei tele voltak dühvel.

– Fáradt vagyok. – válaszoltam lazán.

Ez az ember őrült, csak le akartam ülni.

– Nem tudom, miért büntesselek meg előbb. Az örült kifogásodért a halakkal kapcsolatban, vagy hogy mindig így viselkedsz velem? Kelj fel! Ez nem a te helyed!

– Fenébe! Mégis mit gondolsz, ki vagy? – sziszegtem, mielőtt felálltam a kényelmes kanapéról. Szóval rajta kívül senki más nem ülhet körülötte. Belefáradtam ebbe a hierarchikus rendszerbe. Mi vagyok én?

Nem gondolja, hogy a hozzám hasonló emberek is elfáradnak?

– És még egy dolog… – Kinn papírokért ment az asztalhoz, majd az arcomba dobta őket. Szétszóródtak a szobában.

Milyen jogon csinálja ezt bárkivel? Dühösen néztem rá.

– Shia, Kinn! – mondtam mereven.

– Ne beszélj így velem! Tudod, te mit csinálsz? – felém lépett, de nem terveztem, hogy meghátrálok.

Azt hiszed, te vagy az egyetlen, aki mérges? Gondolod, hogy meghajolok előtted?

– Mit csináltam?! Mi a fenét csináltam?! – kiabáltam.

– Porsche! Hogy merészeled felemelni a hangod?!

– Miért ne merném? Mindig megteszem, nem? – mondtam őszintén. Ha nem lennék benne biztos, nem állnék itt és néznék vele farkasszemet.

– Rettenthetetlen vagy, igaz? – keményen meglökte a mellkasom, elég erősen ahhoz, hogy a hátam a falnak ütközzön. Provokálva éreztem magam…

Oh! Baszd meg Kinn!

Többé nem érdekelt semmi, tettem egy lépést felé, visszalöktem egy kicsit erősebben, amitől majdnem ráborult a kanapéra.

– Porshe!!! – megfordult és szorosan megragadta a csuklómat. Meglökött, elvesztettem az egyensúlyom és kanapéra estem, Ő pedig rám ült. Az ágy és Kinn közé szorultam.

Most a kanapén fekszem, miközben az idióta a leszorítja a csuklóimat. Láttam mennyire dühös, ahogy az éles szemei rám villantak, miközben a fogát csikorgatta. Fájdalmas volt a szorítása a karomon, próbáltam erősen meglökni, de nem engedett el. Nem tudtam vele harcolni, mert amikor ennyire dühös ijesztően megnő az ereje.

– Figyelmeztettelek, hogy jól csináld! Tudod, mit rontottál el?

Csak néztem rá szótlanul. Arra gondoltam, milyen gyönyörűek a tüzes szikrák a zöld szemében… Mi a franc?!

– A rohadt életbe! Azt hiszed ez egy vicc? Hogy állítottad össze a jelentéseket? Az első oldaltól az utolsóig rossz! – dühösen csikorgatta a fogát miden egyes szó között, a hangja az egész szobában jól hallható volt.

– Szállj le rólam! Nem kapok levegőt! – megpróbáltam küzdeni és sikerült kiszabadítanom a csuklóimat, de nem tudtam felkelni, Kinn túl nehéz volt. Ilyen közelről jól láttam a dühöt az arcán, a szikrákat a zöld szemében és a göndör szempillákat, amik beárnyékolták a szúrós tekintetét.

– Kibaszottul megöllek! – újra megmarkolta a csuklómat és a testét szorosabban préselte hozzám. Egyszerre voltam megdöbbent és ijedt, amikor megpillantottam az arcát csak pár centire az enyémtől. Nem hiszem, hogy van elég erőm megküzdeni vele, és el is fáradtam, ahogy próbáltam kitörni a szorításából. A bizsergető érzéstől, ami felkúszott a gerincemen, elállt a lélegzetem.

Megpróbáltam megemelni magam és sikerült megrúgnom néhányszor, míg kiszabadultam a szorításából. Kinn átugrott a kanapé másik oldalára. Sietve felálltam és igyekeztem a sajgó torkomon keresztül lélegezni. Bármi is történik, nem adom fel. Tegyük próbára az erőnket!

– A francba! Nem tudok veled többet foglalkozni! – nem indult el felém, csak a kanapé háttámláját ütötte, majd üvöltött egyet.

– Valóban? Gyere csak! Lássuk, hogy küzdesz meg velem. – Bár tudtam, hogy erősebb, hittem, hogy ha elég erősen próbálkozom, legyőzhetem.

– Mennyire önelégült vagy. – sóhajtotta. A dühe lassan átfordult kimerültségbe.

– Te vagy az, aki önelégült. – mondtam és Kinnre néztem, aki erősen szorította a kezét a halántékára.

– Attól tartok egy nap, véletlenül megöllek. – motyogott, ami persze engem egyáltalán nem érdekelt. Látva, hogy nem mondd semmit, megfordultam, hogy kimenjek. Elegem van belőle, hogy egy szobában legyek ezzel a seggfejjel. Mindazok után, ami történt, baromi dühös voltam és ki akartam menni a levegőre.

– Ki engedte meg, hogy elmenj? – Kinn hangja állított meg.

Most mi van?

– Mit akarsz még? – kérdeztem.

– Menj és öltözz át! Kimegyünk.

– Milyen ruhába? – összezavarodtam.

– Elmegyek itthonról, nem hagyom, hogy ebben a ruhában gyere. – Kinn szemöldökét megemelve tetőtől talpig végig mért. Suli után hazamentem átöltözni, fekete póló és farmer volt rajtam. Ezek voltak a legvisszafogottabb ruháim.

– Nem fogok átöltözni. – mondtam karomat a mellkasom előtt összekulcsolva.

– Neked. Muszáj. Normálisan. Öltözködnöd. – mondta, minden egyes szót kihangsúlyozva.

– Akkor nem megyek! – felkelt a kanapéról és elindult felém, de elfutottam előle, ezúttal nem engedem, hogy bármit csináljon velem. Azonban elkapta a csuklómat épp, amikor az ajtózárhoz érintettem volna a kártyát, hogy kinyissam. Durván az ajtóhoz szorított, de ellöktem magamtól.

– Mit csinálsz?

– Követni fogod a parancsomat vagy hagyjam, hogy a kinti szemétládák rángassanak el? – kiáltott az arcomba.

Az ajtó felé rángatott és kilökdösött rajt. Az őrök közvetlenül az ajtó előtt álltak, nyilvánvalóan hallgatóztak, de amikor meglátták Kinnt, úgy tettek, mintha őrködnének, ide-oda sétáltak a szoba előtt vagy olvasást imitáltak.

– Tudsz járni? Vagy megparancsoljam nekik, hogy vigyenek? – láttam, hogy várakozva néznek rám. Kitéptem a karom Kinn szorításából és válaszoltam.

– Igen! Oké… oké. – követtem, őrülten átkozva magamban. Az olyan emberek, mint Ő ezzel a domináns viselkedéssel, nem voltak hétköznapiak.

Ha meg tudnám verni…

Kinn megállt egy földszinti szoba előtt.

– Apa visszajött? – kérdezte az egyik testőrt.

A mondat végén megragadta a karomat és becipelt a szobába, ahol Khun Korn és P’Chan ült egy nagy írósztalnál, amiből rájöttem, hogy ez az apja irodája.

– Mi az? – kérdezte Khun Korn homlokráncolva, majd hangosan felnevetett.

Elrántottam a kezem Kinntől, hogy waii-jal üdvözöljem Khun Kornt és P’Chant.

– Apa! Nem engedem ki ebben a ruhában! – motyogta Kinn udvariatlanul az apjának.

– Oh… hé. Hallottam, hogy tegnap megpróbáltad leégetni a házamat. – Khun Korn felsóhajtott és felém fordult, hogy velem beszéljen. Nem válaszoltam.

– Apa, ami a ruhákat illeti. Nem akarom, hogy ilyesmit hordjon! Tudod, hogy van egy megbeszélésem Khun Krit-tel.

Khun Korn némán nézett rám.

– Ha fiatalon meghalok, az miattad lesz. Fáj a fejem. – morogva megdörzsölte a halántékát. – Porsche, az egyezségünk szerint azt viselsz, amit szeretnél a házon belül. De ha kimész, mondtam, hogy egyenruhát kell hordanod.

Teljesen kiment a fejemből, hogy van ilyen megállapodásunk. Kénytelen voltam bólogatni. Ha nem kötöttem volna alkut az apjával, nem kellene ennek a fattyúnak engedelmeskednem.

– Oké… öltözz át és várj a ház előtt kettőkor. – Kinn normális hangon beszélt, de az arckifejezése mást mondott.

Én is motyogtam és átkozódtam. Elragadottnak kellene lennie, hogy egy olyan introvertált ember, mint én, ennyiszer beszél vele. Rendben, feladom. Ezúttal, te nyertél, köcsög.

Khun Korn szólt P’Channak, hogy adjon nekem öltönyt.

Amikor megkaptam, rögtön a szobámba mentem. Megmosakodtam és átöltöztem.

Előző életemben valószínűleg megöltem Kinnt és az a büntetésem, hogy most a testőre legyek. Karma. Miután mindennel végeztem, nem felejtettem el eltenni a fegyvert és a kést, ahogy P’Chan mondta.

A megbeszélt időpontban lesétáltam, hogy a bejáratnál várjam Kinnt. Furcsa és kényelmetlen érzés volt ilyen öltözéket viselni. A testőrök érdekes pillantásokat vetettek rám és gúnyosan mosolyogtak.

Emlékezni fogok mindenre, amit velem tettetek és várom, hogy eljöjjön a nap, amikor egyesével visszafizetek nektek mindent!

Nem sokkal később Kinn is kijött egy tengerészkék öltönyben. Tetőtől talpig végigmért, majd beszállt a luxus szedánba, ami a ház előtt parkolt. Követtem, de kicsit összezavarodtam, hova is kellene ülnöm, mert a vezetőülésen Kinn egyik embere, Sharp ült, mellette pedig szintén egy testőr. Ügyetlenül álltam egyik lábamról a másikra, de Kinn hangja magamhoz térített…

– Miért ácsorogsz még mindig ott? Mire vársz? – legszívesebben behúztam volna neki egyet, de csak annyit tehettem, hogy beültem a kocsiba és olyan erősen csaptam be az ajtót, ahogy csak tudtam. Kinn vad tekintettel fordult felém, de én nem kevésbé vadul viszonoztam a pillantását. Szándékosan a lehető legtávolabb ültem tőle, szinte felpasszíroztam magam a kocsiajtóra.

Az autóban néma csend borult ránk, senki nem mert beszélni. Kinn keresztbe tett lábbal ült, az iPad-jét nyomkodta és egyáltalán nem nézett fel. Eszembe jutott, hogy Pete azt mondta a három testvér közül Kinn a legjobb. Most úgy tűnt igaza van, ebben a ruhában a tökéletes elegancia megtestesülése volt. A fehér inget és a zsebkendővel dekorált sötétkék zakót, mintha ráöntötték volna, a feszes szabású nadrág, a fényes cipők és a stílusos frizura csak erősítették az összhangot. Habár fantasztikusan nézett ki, mégis hihetetlenül old school volt.

– Mit nézel? – kérdezte, anélkül, hogy rám nézett volna. Gyorsan az ablak felé fordítottam a tekintetem.

Csak azért bámultam, hogy megbizonyosodjak Pete szavairól, semmi több. – mondtam magamnak, miközben nyeltem egy nagyot.

Az autó megállt egy luxushotel előtt. Gyakran elmentem ezelőtt a szálloda előtt, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer bemehetek, mert annyira fenségesnek tűnt, hogy számomra elérhetetlen volt.

Kinn megparancsolta hármunknak, hogy kövessük és távolról figyeljünk. Nem tudom, mi dolga lehet itt. Beléptünk a liftbe, amelyik felfelé indult. Mikor az ajtó kinyílt, lesokkolt a luxus tetőbár látványa. A dübörgő zene üteme kísérte Kinn elegáns lépteit, ahogy odalépett valakihez, hogy üdvözölje.

A bárban mindenki jól öltözött volt. A férfiak öltönyt és nyakkendőt viseltek, a nők hosszú ruhájuk szegélyét megemelve sétálgattak.

Úgy döntöttem, sétálok egyet, hogy felderítsem a helyet. Szóval a gazdagok ilyen helyekre járnak, ha inni akarnak.

– Te! Figyeld Khun Kinnt, le ne vedd róla a szemed! – mondta Sharp felém tartva.

– És mi van veled? – kérdeztem vissza.

– Én is figyelni fogom… és természetesen ne kerülj bajba! – figyelmeztetett, de nem foglalkoztam vele. Elsétáltam, hogy keressek egy megfelelő helyet… végülis Kinn azt az utasítást adta, hogy távolról figyeljük.

Azt hiszem, ez elég messze van, gondoltam, miközben leültem a bárhoz. Ez a hely elég jó… főleg a nők tekintetében. Elmosolyodtam és kacér pillantást küldtem a lányok felé, akik egy ideje engem néztek. Nem sokkal később a pincérnő egy odalépett hozzám egy itallal és a lányra mutatott, ki szélesen mosolygott rám.

Válaszul bólintottam, kissé megemeltem felé a poharam és a számhoz emeltem, majd legurítottam az italt. A gazdagok itala finom, lágy és tömény volt.

A lányra néztem, aki vitathatatlanul nagyon csinos volt. Elfogadtam a harmadik pohár italt is és egy cseppet sem hagytam pocsékba menni. Minden egyes ital íze más volt, de olyan élvezetet adott, amilyet még sosem éreztem.

– Leülhetek melléd? – a fiatal nő felém nyújtotta a kezét és bemutatkozott. A neve Prim.

– Porsche. – megfogtam a kezét és enyhén megsimogattam, hogy tudja, érdekel. Elég sokáig dolgoztam a bárban, hogy tudjam, hogy kell kezelni az ilyen szituációt.

– Rímel a nevünk, Prim, igyunk egyet. – a lány édesen mosolygott, miközben megfordult, hogy italt rendeljen. Végig mértem az alakját és az imádnivaló arcát.

Az biztos, hogy remek ízlésed van, Porsche. Legalább nem megyek ma haza üres kézzel.

Azonban úgy tűnt, elfelejtettem valamit… de, ahh, bassza meg!

Jobban érdekelt az alkohol előttem. Egyik pohárral a másik után ittam, amit Nong Prim rendelt nekem. Zsibbadtnak éreztem magam, de nem részegnek. Élveztem az alkoholt egy gyönyörű nő társaságában.

Viszont folyton ott motoszkált valahol a tudatom mélyén, hogy megfeledkeztem valamiről. De nem tudtam tisztán gondolkodni.

Aztán hallottam, hogy Kinn egyik testőre rám kiabál és elkapja a karomat. Megfordultam, hogy ránézzek.

­– Mi van?! – kérdeztem sötéten. Láttam, hogy a lány megijed.

– Khun Kinn!! Helyzet van a mosdóban!

Picsába! Rájöttem, mit felejtettem el…

A fenébe!

– AKKOR MIÉRT NEM MÉSZ SEGÍTENI NEKI?! – felugrottam a székről és gyorsan megindultam azt az idiótát követve. De, ahogy felnéztem a világ forogni kezdett körülöttem.

– Azért, jöttem, hogy téged hívjalak! – válaszolta futás közben. Vakon követtem Őt, de nekiütköztem egy asztalnak, amitől a közelben állók döbbenten néztek rám. De nem érdekelt, mentem tovább, Kinnhez.

A mosdóba érve, láttam, hogy Kinn megragadja egy idegen fejét, a többi testőr pedig harcra készült. Gyorsan ugrottam és megrúgtam a szemetet, aki épp Kinnt akarta megütni.

– Au! Mit művelsz? – valahogy a rúgás közben elvesztettem az egyensúlyom és Kinnt találtam el a mellkasa közepén. Dühösen pillantott rám, majd folytatta a támadók püfölését.

További késlekedés nélkül beszálltam a harcba, elkaptam valakit és ököllel megütöttem. Úgy tűnt, mi vagyunk fölényben, több emberüket láttam a földön. Talán hárman voltak még talpon, de kezdtem hatnak látni. Megráztam a fejem és kicsit megpaskoltam az arcom. Kinn megfordult és rám nézett.

– Részeg vagy? – a hangja mérgesen csengett.

– Nem. – intettem a fejemmel tagadóan, de hirtelen Kinn mellett ott láttam az ikertestvérét.

– Sharp, intézd ezt el! – mondta Kinn a bunyó után. Vártam, míg minden kitisztult. Segítettem nekik betuszkolni őket egy kocsiba, majd én is beültem Kinn autójába.

Ő meg sem szólalt, valószínűleg sikerült nagyon feldühítenem, hiszen lábnyomom még jól kivehető volt az inge elején. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem, hogy magamhoz térjek a zsibbadásból. Az alkohol egyre jobban kezdett hatni, a fejem sokkal jobban fájt, mint korábban.

Általában jól bírom az italt, de amit az a nő küldött valami erősebb lehetett, én hülye pedig megittam.

Mikor hazaértünk, Kinn nem beszélt. Vártam, az üvöltést, amikor magához rendelt a szobájába. Felkészítettem magam a szidásra.

De egyáltalán nem kiabált. Bizonytalanul, szédelegve léptem a helyiségbe és ott találtam, ahogy magas alakjával engem vár.

– Sajnálom. – mondtam, mert tudtam, hogy hatalmas bajban vagyok.

– Mégis mi a fenét képzelsz, mit csinálsz?! – végül a hangja betöltötte az egész szobát. Megemeltem a kezem és kicsit megvakartam a fülemet.

– Sajnálom, én… – nagyon kótyagos lehettem, hiszen magamban dicsértem Kinn megjelenését. A zakó tökéletesen illet a széles vállaira, a nadrág pedig kihangsúlyozta hosszú lábait.

Éreztem, hogy a szemhéjam elnehezedik és a melegség felkúszik a testemen. Rohadt életbe! Ez az öltöny megfojt! Előbb kigomboltam a zakót, majd az ingemet is. Levettem a fekete nadrágomat, alul csak a boxerem maradt rajtam. Egyáltalán nem foglalkoztam vele, hiszen mindketten férfiak vagyunk. Ráadásul tisztában vagyok vele, hogy a testem elég szexi.

– Mi a jó francot művelsz?! – a szemei dühösen tágra nyíltak, de követte a mozdulataimat. Úgy éreztem, nem bírok tovább állva maradni, ezért Kinn tiltott kanapéjára dobtam magam.

– Engedd, hogy leüljek, fáj a fejem.

– Érzel egyáltalán valamiféle szégyent? – a hangja mintha vesztett volna erejéből ezért fel kellett emelnem a fejem, hogy rá nézzek.

Kinn alig pislogott úgy bámult. A haragja, mintha kezdett volna eltűnni. Már elképzeltem, ahogy a dühe átkozódva kitör belőle, amiért a heverőjén ülök, de váratlanul elfelejtett üvölteni velem.

– Mit nézel? – kérdeztem halkan. Nem hagyta abba a bámulásomat, ezért arra gondoltam, választ vár az előző kérdésére.

– Ööö, sajnálom, de jelenleg nagyon szédülök.

– Ha túl melegnek érzed, csak vegyél le mindent… Egész jól nézel ki. – a szavai megmosolyogtattak. Tényleg megdicsért? A fejem tele volt kérdésekkel, miközben az arcát néztem. Ez düh vagy valami más?

– Tényleg levethetem? Miért nem mondtad korábban? – ledobtam a zakót és a nyakkendőt, az inget magamon hagytam, de az utolsó három gombot is kigomboltam.

– Komolyan klausztrofóbiás lettem tőle. Ez az öltözék baromi kényelmetlen!

Ezután egy ideig csak csendben figyelt. Miért olyan kedves ma?

– Akár használhatnálak is… – szólalt meg, majd lassan elindult felém. Mióta jön ilyen közel hozzám? Az éles arca, ami az enyém felé közelített, arra késztetett, hogy félre nézzek.

– Huh. Mit akarsz mit csináljak, hogy szeretnél használni? Nem működtetem többet azt a kávéfőzőt! – megráztam a fejem, miközben beszéltem.

Még mindig kísért az a kávégép. Nem hiszem, hogy hasznomat venné vele kapcsolatban. Ráadásul ma még szédülök is.

– Um… nem mernék többet ilyet kérni. – válaszolta.

Egy pillanatra behunytam a szemem és amikor kinyitottam, tisztán láttam Kinn arcát. Csak pár centire volt tőlem, éreztem a meleg leheletét az arcomon. A szemébe néztem. Nem tudom, hogy fagytam le ennyire, de képtelen voltam megmozdulni, amikor ezek a szemek így néztek rám. Az arcom égett, melegen csiklandozott, ezért bosszúsan megdörzsöltem. Jézusom! A testem forró. Nevetségesen forró. Nagyon zavaró ez az érzés. Úgy érzem…

– Ez az én hibám. Hadd gondoljam át… – mondtam halkan és sóhajtottam egyet… Majd minden elsötétült és fogalmam sincs semmiről, ami ezután történt.