Ma este nagyszabású mulatságra kerül sor, ahol Xiao ZhuRong átadja majd minden nyertesnek a jutalmakat.

Így RuShou, már kora reggel felöltözött az alkalomhoz illően, és a kísérőivel elment.

XiaoLiu nem volt hajlandó felkelni. ZhuanXunak és Ah-Niannak úgy kellett őt kiráncigálnia az ágyból. Miután megmosakodtak és megebédeltek, ZhuanXu elvitte XiaoLiut és Ah-Niant, hogy csatlakozzanak a mulatsághoz.

ZhuanXu így szólt XiaoLiuhoz, “Valójában, a Chishui-beli Őszi Verseny legszórakoztatóbb része az utolsó nap. Amikor első nap megérkeztünk, mindenki annyira a versennyel volt elfoglalva, hogy senkinek sem volt kedve szórakozni. Most, hogy minden párviadalnak vége, holnap indulunk is haza, szóval ez remek alkalom arra, hogy egy kicsit igyunk és mulatozzunk.”

Amikor megérkeztek a Chishui folyó közelébe, XiaoLiu rájött, hogy ZhuanXunak valóban igaza volt.

A folyóparti fű még mindig zöld volt, akár egy hosszú zöld szőnyeg, amelyet apró, fehér és sárga százszorszépek tarkítottak. A folyóparton sétálni olyan volt, mintha egy képet nézne, benne az élet mindenféle formájával.

Kövér bárányokat sütögettek a tábortűz felett, és sorban nyitották fel a szeszes korsókat. Épp, hogy dél elmúlt, néhányan máris részegek voltak, és kibontott köntössel fütyörésztek a szélben. Voltak, akik versenyt ugrottak a Chishui folyóba; mások húros hangszeren játszottak és énekeltek; néhányan a fejüket fogták és keservesen sírtak; néhányan birkóztak és harcoltak; míg mások a fák árnyékába húzódtak és kockát vettek. Távolabb, egy nagyobb csoport – férfiak és nők vegyesen – kört alkottak, és Taege táncot jártak.²³

23 踏歌 (Tàgē) Taege tánc – Hagyományos kínai néptánc, amely már a 2000 évvel ezelőtti Han-dinasztiában is népszerű volt.

Eleinte a Taege az aratás ünneplésére, és a Mennyek és Föld előtt való áldozatok bemutatására szolgált. Az aratás örömének megünneplésére az emberek összegyűltek, hangosan énekeltek, miközben ritmusra tapsoltak és dobogtattak a lábukkal. Így a Taege néptánc, fokozatosan, egyre inkább elterjedt. Teliholdkor, az emberek Taeget jártak a hold alatt, míg búcsúzáskor szintén Taeget járva búcsúztak el egymástól.

XiaoLiu és ZhuanXu Ah-Niannal együtt befurakodott a tömegbe, és meglepetésükre ShenNong XinYuet pillantották meg. Egyértelműen XinYue volt a női táncosok vezetője, a haja szép hajfonatba volt szedve, és egy szűk ingujjú ruhát viselt. Miközben néhány női társával karon fogták egymást, énekelt és táncolt. A velük táncoló néhány férfi gyakran a ritmus mellé lépett, ami jóízű nevetést váltott ki.

Amikor XinYue megpillantotta ZhuanXut, széles mosoly terült szét az arcán, tekintetében ugyanakkor enyhe kacérság is megjelent, és le sem vette a szemeit ZhuanXuról. Nem lehetett tudni ki volt, de ZhuanXut a táncoló emberek közé lökték. ZhuanXu azonban különbözött azoktól az elkényeztetett nemesi fiaktól. Éveken át élt a nép között, és Taege táncot járni egykor a legjobb szórakozás volt a nyári éjszakákon. Minden holdfényes éjszakán, egy csapat fiatal legény összegyűlt, körülvették a falu gyönyörű lányait, és Taege táncot jártak. A társai közül sokan így találtak párt maguknak. ZhuanXu elmosolyodott, és a legnagyobb természetességgel táncolni kezdett a dal ritmusára: a derekát csavargatta, a csípőjét rázta, kezeit a magasban tartotta, míg lábával a földön dobbantott. Énekhangja kellemes, testtartása erős, lábmozgása kecses, és minden mozdulatából a legerősebb férfias szépség áradt.

Nem lehetett tudni, hogy a tömeg miatt, vagy mert mindkettőjüknek a szándékában állt, de ZhuanXu és XinYue fokozatosan szemtől szembe kerültek, egészen addig, amíg a tömeg által körülvéve, a kör közepén Taeget járva, vezető táncosokká nem váltak.

XiaoLiu érdekfeszítve nézte őket, Ah-Nian viszont megfordult és kipréselte magát a tömegből. XiaoLiu sietve Ah-Nian után ment, aki a folyópartra rohant, és duzzogva azt mondta, “Szégyentelen! Micsoda szégyentelen!”

XiaoLiu mellé állt és azt mondta, “Habár a ShenNong klán egykor a közép-síksági terület királyi családja volt, ma már XuanYuan népének részét alkotja. XuanYuan népe pedig féktelen és szenvedélyes. XinYue évtizedekig élt Xuanyuan városában, így természetes számára, hogy férfiak és nők együtt járják a Taeget.”

Ah-Nian dühösen sarkon fordult, és mondani akart valamit, de ekkor ZhuanXu szaladt oda hozzájuk. Miután megpillantotta őt, Ah-Nian arckifejezése jelentősen javult, de a hangja még mindig dühös volt, “Úgy látom, gege nagyon jól szórakozol, miért hagytad abba?”

ZhuanXu közömbösen elmosolyodott, majd teljes komolysággal azt mondta, “Bármilyen szórakoztató is legyen, nem annyira fontos, mint a húgom biztonsága.”

Ah-Nian összehúzta az ajkát és elmosolyodott. “Nagyon sok ember van itt, ezért nem szaladgálhattok csak úgy össze-vissza.” – figyelmeztette ZhuanXu Ah-Niant és XiaoLiut.

XiaoLiu bólintott egyet. Ő és Ah-Nian kombinációja valóban túlságosan is veszélyes. Ah-Nian egy bajkeverő, és XiaoLiu nem volt biztos abban, hogy képes lenne megvédeni önmagukat.

Ők hárman elmentek sült őzhúst venni. Épp az evés közepén jártak, amikor XinYue odajött a kíséretében egy férfival. A férfi és XinYue nagyon hasonlítottak egymásra, de hasonló arcvonásaik ellenére, a finom eltérések teljesen más kisugárzást kölcsönöztek nekik. XinYue élénk és elbűvölő volt, míg a fiatal férfi nyugodt és tehetséges. ZhuanXu mosolyogva üdvözölte őket, majd bemutatta őket Ah-Niannak és XiaoLiunak, “Ő itt ChiShui FengLong, XinYue ikertestvére.”

Ah-Nian tudta, hogy ChiShui FengLong fontos személy, akit nem lehet félvállról venni, ezért mosolyogva felállt és a legnagyobb kecsességgel meghajolt. ChiShui FengLong, amikor látta, hogy a mozdulataiban rejlő neveltetés nem egy hétköznapi emberre vall, nem mert hanyag lenni, ezért mosolyogva viszonozta az üdvözlést.

XiaoLiu szája őzhússal volt tele, és a kezében még mindig egy zsíros húsdarab volt, így csak egy üres tisztelgést tudott adni üdvözlésképpen. Ah-Nian és XinYue egyszerre meredtek rá elégedetlenül. Az egyik őt hibáztatta, amiért szégyenbe hozta a bátyját, ZhuanXut, a másik pedig azért, mert nem tisztelte meg kellőképpen a bátyját, FengLongot.

FengLong így szólt ZhuanXuhoz, “Nem tudom, ismeritek TuShan Jinget?”

“Természetesen hallottam már Qingqiu fiatalurának nevéről.” – válaszolta ZhuanXu ködösítve.

FengLong így folytatta, “Az üzleti készségeim fejlesztése érdekében, a nagyapám egyszer Qingqiuba küldött, hogy Jing mellett éljek és tanuljak. Nagyon jól kijöttünk egymással, és mondhatni, Jing nemcsak a mesterem, hanem a legjobb barátom is.”

XiaoLiunak csak ekkor jutott eszébe, hogy amikor néhány nappal ezelőtt a napon sütkérezett, a személy, akit Jinggel együtt látott elhaladni egy hajón, úgy tűnik, FengLong volt az.

XinYue így szólt, “YiYing pedig az én barátnőm. Mielőtt még eljegyezték volna egymást, egy körutat tettem vele Heishuiba. Jing gege és YiYing jiejie a mi legjobb barátaink.²⁴ Mivel az utóbbi években történt néhány dolog, ami miatt nehezen tudtak találkozni, gege és én szeretnénk egy ünnepséget tartani nekik.”

24 姐姐 (Jiějiě) Nővér – A 哥哥 (gēgē) bátyhoz hasonlóan a nővér kifejezés is vonatkozhat néhány évvel idősebb személyre, akiket nem föltétlenül fűz össze rokoni kapcsolat.

FengLong folytatta, “Nemcsak azért, hogy megünnepeljük őket, hanem azért is, hogy kifejezzük az örömünket. Nagyon boldog vagyok, hogy újra láthatom Jinget.” FengLong egy gyengéd pillantást vetett XinYuera, aki azt mondta: “Apánk ma este egy nagy búcsúbankettet tart a vendégeknek. Én és a bátyám pedig egy szűkkörű vacsorát szervezünk Jing gege és YiYing számára a hajón.”

FengLong így folytatta, “Eredetileg olyan barátokat hívtam meg, akikkel már korábbról ismerjük egymást. A húgom pedig azt javasolta, hogy hívjunk meg titeket is. Szóval szeretettel várlak titeket. Szerintem a barátaim is szívesen megismernének téged.”

XiaoLiu alaposan felmérte FengLongot. Ez a meghívás azt mutatta, hogy hajlandó volt bevezetni ZhuanXut a saját baráti körébe. XinYue egyetlen javaslata nem biztos, hogy elég lett volna, ehelyett minden bizonnyal ő kellett, hogy felismerje ZhuanXut. Úgy tűnik, hogy azok a napok, amelyeket ZhuanXu a ChiShui rezidencián töltött lábadozással, nem voltak hiábavalóak.

ZhuanXu természetesen megértette, és mosolyogva mondta, “Köszönöm a meghívást. Megtiszteltetés a számomra.”

XinYue és FengLong búcsúzni kezdett, “Még sok mindent kell előkészítenünk, úgyhogy mi előre megyünk, és este találkozunk.”

ZhuanXu és Ah-Nian udvariasan meghajoltak. FengLong még egy pillantást vetett Ah-Nianra, majd a húgával együtt távozott.

Ah-Nian leült, és keményen rászólt XiaoLiura, “Nézz már magadra, olyan vagy, mintha a korábbi életeidben sem ettél volna soha őzhúst.”

“Ti menjetek csak. Én visszamegyek aludni.” – mondta XiaoLiu ZhuanXunak.

ZhuanXu vágott egy darab szarvashúst, és ráérősen azt mondta, “Pedig én jobban szeretném, ha eljönnél és a saját szemeddel néznéd meg.”

XiaoLiu felnevetett, elcsente az általa felvágott őzhúst, és a szájába tömte, “Egész idő alatt józan voltam. Ami miatt aggódsz, az nem fog megtörténni.”

Ah-Nian előbb ZhuanXura, majd XiaoLiura nézett, “Ti meg miről beszéltek? Miért nem értek belőle semmit?”

“Arról beszélünk, hogy a férfiak jól tudnak mézes-mázas szavakat mondani. Nem engedheted, hogy megtévesszenek.” – mondta ZhuanXu Ah-Niannak.

Ah-Nian megforgatta a szemét, “Még te is?” – kérdezte ZhuanXutól.

ZhuanXu elmosolyodott, “Még én is!”

Ah-Nian összeráncolta a homlokát és az ajkába harapott. De nemsokára újra mosoly jelent meg az arcán, “Amit most mondtál, az igaz.”

ZhuanXu elmosolyodott, majd felhúzta XiaoLiut, “Menjünk oda, és nézzük meg.”

Amikor a nap lemenőben volt, ZhuanXu elvitte Ah-Niant a vacsorára. ZhuanXu eredetileg meg akarta kérni Rushout, hogy küldjön valakit, aki majd visszakíséri XiaoLiut, de XiaoLiu türelmetlenül azt mondta ZhuanXunak, “Te egy cserépben nevelt virágnak nézel engem, aki mellé állandóan kell valaki, hogy mozogni tudjon? Ah-Nian nélkül bárhova elmehetek. Ti csak menjetek szórakozni, én pedig megkeresem a saját szórakozásomat.”

Így hát ZhuanXunak nem volt mit tennie, néhányszor jól rákoppintott XiaoLiu homlokára, “De nehogy túl későn gyere vissza!”

Az éjszaka előrehaladtával az emberek egyre őrültebb szórakozásba kezdtek. XiaoLiu a tömeg közé furakodott, ivott és mulatozott, de valamiért úgy érezte, mintha folyton csak álarcot viselne. A külső énje jól szórakozott, hangosan kiabált és nevetett, de a belső énje csak közömbösen figyelt. Nem volt senki a közelben, akit ismert volna. Ugyan kinek színészkedik?

XiaoLiu elmosolyodott, kiderült, hiába akarja becsapni önmagát, az nem olyan egyszerű.

Hirtelen tűzijátékok szálltak a magasba a Chishui folyó felett, megvilágítva az éjszakai eget. Kiderült, hogy egy hajóról lőtték ki a tűzijátékokat, és az emberek a partra sereglettek nézelődni. XiaoLiut magával sodorta a tömeg, és váratlanul a tömeg élére szorították.

Piros, narancssárga, sárga, zöld, türkiz, kék, lila… különféle színű és formájú tűzijátékok virítottak a hajó fölött, tisztán megvilágítva a hajóorrban álló két ember alakját. A férfi égszínkék ruhát viselt, csendben és határozottan állt. Kisugárzása tiszta és légies volt, akár a zöld ciprus és bambusz a hegyi patakban. A nőnek magas és vékony alkata volt. Földig érő, virághímzéssel tarkított bíborszín ruhája kirajzolta karcsú derekát, amelyet akár egyetlen kézzel is át lehetett érni. Részegnek tűnt. Félig hátradöntötte a fejét és csodálkozva nézte a tűzijátékot. Tántorogva tett néhány lépést, teste megingott, és majdnem elesett. A férfi kinyújtotta a kezét, hogy megfogja, a nő pedig lágyan a férfi testének támaszkodott, mint egy gyönyörű és ide-oda tekeredő ördögcérna.²⁵

25 菟丝花 (Tù sī huā) Ördögcérna – A szulákfélék családjába tartozó illatos, vagy más néven nagy aranka (Cuscuta campestris).

A hajó lassan elhajózott, és magával vitte azokat színes tűzijátékokat is, így a tömeg fokozatosan szétoszlott.

XiaoLiu még mindig a parton állt, szemben a folyó koromsötét felszínével. Különös módon, YiYing nem volt a legszebb nő, akit valaha látott XiaoLiu, de a fodrozódó tűzijáték alatt, botladozása, esése, testének csavarodása, hogy felsegítsék, és lágy támaszkodása, ezek mind a nőkre jellemző karcsú eleganciát hordozták magukban. Ez a fajta szépség mélyen megérintette XiaoLiut, ami miatt – ő, aki már száz-kétszáz éve férfinak adta ki magát – egyszerre érzett irigységet és szégyenkezést.

Késő estére járt, amikor XiaoLiu visszatért a fogadóba.

Amikor belépett a szobába, ZhuanXu még mindig kinti öltözéket viselt, és a lámpa alatt ülve könyvet olvasott, miközben rá várt.

ZhuanXu megveregette XiaoLiu oldalát, és kérte, hogy üljön le, “Milyen kedvedre való szórakozást találtál?”

“Hirtelen találni szerettem volna egy gyönyörű ruhát, amit felvetek.” – mondta mosolyogva XiaoLiu.

“Nagyanyánk a Selyemhernyó Istennő,²⁶ akit a világon minden ember tisztel. Az ő tanítványai készítik a világ legcsodálatosabb selymeit és ruháit. Megkérem őket, hogy készítsenek számtalan gyönyörű ruhát neked.” – válaszolta ZhuanXu.

26 蚕神 (Cán shén) Selyemhernyó Istennő – Az ősidőkben olyan neveken emlegették a Selyemhernyó istennőjét, mint Lófejű hölgy, Ma Ming Bodhisattva, Selyemhernyó Virághölgy, Selyemhernyó tündér, az öreg Selyemhernyó császárné. Az emberek gyakran imádkoztak a selyemhernyó és az eperfa istennőjéhez. Kínában találták fel először az eperfa ültetést és a selyemhernyó termesztést. Az ősi mezőgazdasági szocio-gazdasági berendezkedés szerint a férfiak mezőgazdálkodással, míg a nők szövéssel foglalkoztak.

“De attól tartok, ennyi idő után, nem fogok tudni hozzászokni ahhoz, hogy szoknyát viseljek.” – mondta XiaoLiu suttogva.

ZhuanXu egyenesen a szemébe nézett, “Mi miatt aggódsz?”

“Félek, hogy csalódást okozok nektek, és a csalódásotok miatt, én is ismét csalódni fogok bennetek.”

“Kit értesz az alatt, hogy ti? Ha rám és Shifura gondolsz, akkor mi soha nem fogunk csalódni benned. Ha pedig más férfiakat is beleértesz, XiaoLiu…” ZhuanXu XiaoLiu vállára tette a kezét, “Ne adj magadnak reményt, és akkor nem fogsz csalódni sem.”

XiaoLiu nevetésben tört ki, “Azt hittem, hogy néhány briliáns ötlettel fogsz előállni.”

ZhuanXu megveregette a vállát, “Csak ne gondolkozz hülyeségeken. Jól pihend ki magad, és amikor visszaértünk GaoXinbe, Shifu meglepetést tartogat a számodra.”

XiaoLiu rábólintott.

ZhuanXu kiment, és finoman becsukta az ajtót.

Másnap, amikor hajóra készültek szállni, hogy visszatérjenek GaoXinbe, meglepő módon XinYue és FengLong is eljött, hogy elköszönjenek ZhuanXutól. Nyilvánvalóan, a tegnap estét követően, ZhuanXunak nagyon is sikerült elnyernie FengLong és baráti körének az elismerését.

Ah-Nian egyszerre volt boldog és feldúlt, XiaoLiu viszont egyszerűen csak örült. Mindenesetre ZhuanXu célja, hogy eljöjjön a Chishui-beli Őszi Versenyre, megvalósult.

A hajó éppen indulni készült, amikor egy szolga sietve odarohant. Üdvözölte ZhuanXut, majd egy nagy fonott kosarat adott át neki, “Ez itt a klánom fiatalurának a búcsúajándéka, amivel a fiatalúr biztonságos utat kíván. Ha a jövőben lehetősége nyílik Qingqiuba jönni, kérjük, mindenképp értesítse a TuShan családot.”

ZhuanXu elfogadta az ajándékot, “Kérem, adja át a köszönetemet.”

FengLong mosolyogva így szólt, “Soha nem gondoltam volna, hogy te meg Jing ilyen jól ki fogtok jönni. Gratulálok!”

ZhuanXu ismét megköszönte FengLong vendégszeretetét, FengLong pedig ismét kifejezte reményét, hogy lesz még alkalmuk találkozni.

A csónak lassacskán kihajózott a dokkból, és fokozatosan felgyorsult. Már eléggé messze jártak, de XinYue még mindig a parton állt.

Ah-Nian az orrát fintorgatta, majd önelégülten felhorkantott, és azt mondta ZhuanXunak, “Az a bizonyos Qingqiu fiatalúr kissé távolságtartónak tűnik, de igazán kedves hozzád gege. Tegnap este a Tan és Jiang családból származó három kölyök durva megjegyzéseket tett neked és szándékosan megnehezítették a dolgodat, hogy kínos helyzetbe hozzanak. Szerencsére FengLong és Jing segítettek neked.” Ah-Nian nagyon jól tudta, ha ilyen helyzetben valaki nem teljesít elég jól már az első alkalommal, még akkor is, ha a jövőben sikeresen beilleszkedik, jóval több erőfeszítésébe fog telni.

Miután ZhuanXu látta, hogy a móló már látótávolságon kívül van, megfordult, hogy megkeresse XiaoLiut. Egy széltől védett és napsütötte helyen talált rá, miközben kényelmesen heverészett.

ZhuanXu odahúzta Ah-Niant is, hogy üljön XiaoLiu mellé. Ah-Nian pedig levette XiaoLiu arcáról a szalmakalapot, majd némi irigységgel és megvetéssel azt mondta, “Te tényleg olyan boldognak és gondtalannak tűnsz, bárhol is vagy.”

ZhuanXu kinyitotta a nagy fonott kosarat, amit Jing küldött neki. A kosárban több kisebb bambuszkosarat talált, bennük fajtájuk szerint külön csomagolt ételekkel, valamint négy üveg bor is volt benne. Ah-Nian felnevetett, és azt mondta, “Ez az ajándék gyakorlatilag XiaoLiunak, ennek a haspók macskának szól.”

XiaoLiu lustán felkelt, “Adj egy kacsanyakát.”

ZhuanXu XiaoLiu mellé tette a kacsanyakkal teli kis bambuszkosarat. XiaoLiu megragadott egyet és rágcsálni kezdte. Meglepődve tapasztalta, hogy pontosan olyan íze volt, mint annak, amit Öreg Mu készített, és amit annyira szeretett, amikor még Qingshui városban élt.

Ezután felkapott egy üveg bort, és ivott egy kortyot. Ez is ugyanaz a szilvabor volt, amit korábban különösen szeretett inni. XiaoLiu felsóhajtott, de nem tudta, hogy kiért: maga miatt vagy Jing miatt.

A visszautat nagyon gyorsnak érezték. Éjszaka mélyen aludtak, nappal rágcsálni valót ettek, kockát vettek, a napon sütkéreztek, élvezték a szelet, és nem sokkal később már az Öt Istenség hegyén találták magukat.

Rushou az embereivel elment jelentést tenni Jun császárnak, Ah-Nian az anyjához ment, ZhuanXu és XiaoLiu pedig visszatért a Huayin-palotába.

Míg a Közép-Síkságon már lehűlt az idő, addig GaoXinban még mindig meleg volt, sőt, hőség. ZhuanXu és XiaoLiu, miután megmosakodtak, vékony nyári ruhát vettek magukra, és beültek a pavilonba, hogy élvezzék a hűvös levegőt.

XiaoLiu a hűs kanapén feküdt, és miközben ZhuanXuval beszélgetett, félálomba merült.

Halványan hallotta, hogy valakik beszélgetnek, ezért kinyitotta a szemét, és amikor látta, hogy az apján és ZhuanXun kívül, valójában még két személy is ott van, gyorsan felült.

A két idegen közül az egyik egy feketébe öltözött fiatal férfi volt, akinek vonzó arca, halántékáig érő hosszú szemöldökei és gyönyörű rókaszemei voltak, amelyek ahelyett, hogy komolytalannak tűntek volna, nagyon is méltóságteljesen néztek ki. A másik pedig egy fehér ruhás fiú volt, aki még nem volt teljesen felnőve. Finom arcvonásai és türkízzöld szemei voltak, amelyekből kegyetlen aura áradt.

XiaoLiu szíve úgy vert, mint egy dob, de nem merte kinyitni a száját, és idegesen nézett Jun császárra.

Mielőtt Jun császár bármit is mondhatott volna, a fehér ruhás fiú hirtelen színtiszta fehér madárrá változott, és XiaoLiu felé törve keményen odacsípett. XiaoLiu a fejét takargatva rohanni kezdett, de sehogy sem tudott elrejtőzni előle, így Jun császár karjaiba vetette magát, “Atyám, ments meg.”

Jun császár blokkolta a madarat, “LieYang, hagyd el.”

LieYang megállt, és a fekete ruhás férfi vállára repült. A fekete ruhás férfi szemei könnyel teltek meg, miközben XiaoLiut nézte.

XiaoLiu Jun császárhoz bújt és a férfira nézett, “Ah-Xian, te vagy az?”

A férfi bólintott, majd visszaváltozott az eredeti alakjába, egy fekete bíbívé. XiaoLiu tudta, hogy amint a démonok emberi alakot öltenek, kiváltképp ódzkodtak attól, hogy mások előtt felfedjék valódi alakjukat. De hogy XiaoLiu ne érezze magát furcsán, Ah-Xian habozás nélkül visszaváltozott eredeti formájába.

XiaoLiu leguggolt, és szorosan átölelte Ah-Xian nyakát, “Sajnálom, hogy aggódnotok kellett miattam.”

“Mi voltunk azok, akik nem vigyáztunk elég jól rád. Örülünk, hogy épségben visszatértél.” – mondta Ah-Xian. A rókák alfajának számító bíbík kellemes és dallamos üvöltésükről voltak ismertek, így Ah-Xian mély és kellemes hangját is nagyon jó volt hallgatni.

XiaoLiunak eszébe jutott, hogy ő már férfi, ezért kissé zavarba esett és elengedte Ah-Xiant.

Ah-Xian és LieYang szívén kimondhatatlan szomorúság hatalmasodott el. Habár XiaoLiu Ah-Heng életének folytatása volt, mégsem helyettesíthette az édesanyját.

Ah-Xian így szólt XiaoLiuhoz, “Őfelsége Jun császár és az Anyakirálynő mesélt az állapotodról. A testedben lévő ereklyét az Örök Fiatalság Virágának hívják. Ez egy varázsereklye, amely több százezer év alatt alakult ki természetes módon a Jáde-hegyen, a barackerdőben. Általa az ember örökre megőrizheti fiatalos megjelenését, és akár a külsőjét is segíthet megváltoztatni.”

XiaoLiu sietve megkérdezte, “Akkor az Anyakirálynő segíthet nekem kivenni az Örök Fiatalság Virágát?”

Ah-Xian megcsóválta a fejét, “Az Anyakirálynő nem tudja kivenni, de segíthet felfedni a valódi megjelenésedet.”

XiaoLiu visszatartotta a lélegzetét, egy pillanat múlva megfordult, és Jun császár vállára dőlt, miközben némán a könnyeit hullatta. Egy kis idő múlva, csendesen letörölte a könnyeit, visszafordult, és Ah-Xianra nézett, “Elmegyünk a Jáde-hegyre, hogy találkozzunk az Anyakirálynővel?”

„Igen.”

“Azonnal indulni akarok.” – mondta XiaoLiu Jun császárnak.

Jun császár egyetértően bólintott, és azt mondta, “Hadd menjen ZhuanXu is veled, és amikor visszajössz, bejelentem a világnak, hogy GaoXin Nagy Hercegnője épségben visszatért.”

XiaoLiu bólintott.

Ah-Xian azt mondta XiaoLiunak, “Én viszlek téged, LieYang pedig Zhuan Xut.”

“Köszönöm a fáradozásodat.” – válaszolta XiaoLiu, majd felült Ah-Xian hátára.

Ahogy LieYang teste nagyobbra nőtt, ZhuanXu először tisztelettel meghajolt előtte, mondván, “Köszönöm.” – majd LieYang hátára ugrott.

Ah-Xian és LieYang az égbe emelkedtek, és a Jáde-hegy felé vették az irányt.

Amikor megérkeztek a Jáde-hegyre, XiaoLiu nagyon ideges volt, de amikor földet ért, és mindent egy az egyben úgy talált, mint ahogy hagyott, nem tudta megállni, hogy ne nevessen fel, és minden feszültsége feloldódott. Dahuang legendája így szól: Egy világtól elszigetelt hegy, két illúzióba merült ország²⁷… A Jáde-hegy valóban el volt szigetelve a világtól, és mintha az idő is megállt volna itt. Több ezer mérföldnyi, szakadatlan barackerdő, mely reggelente a hajnali aranyló fényben tündökölt, esténként pedig a nap színes sugaraiban fürdőzött. A táj lenyűgöző volt, de évről évre, napról napra pontosan ugyanúgy nézett ki. Még a napi hőmérséklet sem változott már vagy több ezer éve, és nem is fog változni még több tízezer évig.

27 一山遗世独立，二国虚无缥缈 (yī shān yí shì dúlì, èr guó xūwúpiāomiǎo) Egy világtól elszigetelt hegy, két illúzióba merült ország – A trilógia I. kötetének (Egyszeri ígéret) 3. fejezetében történik először utalás Dahuang legendájára: Egy hegy, két ország, három királyi család, négy klánnemzetség. Egy hegy: Jáde-hegy; Két ország: a HuaXu Királyságra és a LiangZhu Királyságra utal, amelyek Kína történetének legendákbeli koráig nyúlnak vissza, egészen i. e. 8000-5000 között.

A barackvirágos erdő rejtekében meghúzódó hosszú folyosón sétáltak végig, és mivel az Anyakirálynő nem szerette a zajt, nem tartott sok szobalányt. XiaoLiu láttán a szobalányok arckifejezése még a legcsekélyebb reakciót sem mutatták, csak meghajolva tisztelegtek, és csendesen utat nyitottak nekik. Útközben, a lépteik zaján kívül, semmi mást nem lehetett hallani.

XiaoLiu nem bírta megállni, hogy egy hangot se adjon ki, ezért így szólt ZhuanXuhoz, “Gege, láttad ezt? Ha újra választanom kellene, akkor is elmenekülnék. Inkább lennék hajléktalan és vándorolnék, minthogy ebben a halálszerű kényelemben éljek.”

ZhuanXu azt suttogta, “Ne beszélj hülyeségeket.”

Az Anyakirálynő a Yaochi-tó mellett állt, mögötte egy ezer mérföldes barackerdő, előtte pedig végtelen kiterjedésű türkizkék hullámok terültek el.

Megfordult, majd ZhuanXura és XiaoLiura nézett. Öreg arcától és halott tekintetétől az egész Jáde-hegy hervadni kezdett.

ZhuanXu és XiaoLiu odament hozzá. XiaoLiu sajgó szívvel letérdelt, és vele együtt ZhuanXu is.

“Keljetek fel!” – mondta hidegen az Anyakirálynő.

XiaoLiu és ZhuanXu előbb fejet hajtottak, majd felálltak.

Az Anyakirálynő felhúzta XiaoLiu karját, és a pulzusánál fogva ellenőrizte a testét. Egy pillanattal később, az Anyakirálynő elengedte XiaoLiut, és higgadtan azt mondta, “Amíg a Jáde-hegyen maradsz, lehet, hogy segíthetek újra magas szintre kultiválni a szellemi erődet. Már csak száz-kétszáz évem van hátra. Ha hajlandó vagy, te lehetsz a következő Anyakirálynő, és átveheted a Jáde-hegy feletti uralkodást.”

Dahuangban talán sokan álmodoznak olyasféléről, mint a Jáde-hegyen való uralkodás, de XiaoLiu túlságosan is jól tudta, mi van a Jáde-hegyen bebörtönözve, ezért habozás nélkül kijelentette, “Inkább ilyennek maradnék. Tudni, milyen lesz az élet holnap, de nem tudni, milyen lesz jövőre. Nem lesz túl izgalmas, de túl unalmas sem.”

Az Anyakirálynő csak bólintott, ezzel jelezve, hogy tudomásul vette, de az arckifejezése mit sem változott, mintha semmi sem tudná megérinteni őt, történjék is bármi az idők során. Az Anyakirálynő ujjai közül egy barackfa ág nőtt ki, finoman megérintette vele XiaoLiu homlokát, és egy barackvirág formájú karmazsinvörös anyajegy jelent meg XiaoLiu homlokának közepén.

XiaoLiu megkérdezte, “Az Örök Fiatalság Virága a Jáde-hegy ereklyéje, az Anyakirálynő miért nem tud segíteni kivenni?”

“Ezen a világon sok dolog van, amit nem tudok megtenni.” – válaszolta az Anyakirálynő közömbösen.

“Akkor ki zárta az én testembe a Jáde-hegy ereklyéjét? Nem te voltál?” – kérdezte XiaoLiu.

Az Anyakirálynő hidegen így szólt, “Hogy ki tette, az nem számít, csak azt kell tudnod, hogy jelenleg én vagyok az, aki segíthet neked. Habár sajátos felépítésed van, a szellemi erőd most alacsony, és a jövőben az arcod óhatatlanul is gyorsabban fog öregedni, mint az isteni faj többi nőjének. Így nem árt, ha az Örök Fiatalság Virágát a testedben hagyod.”

“Mikor kaphatom vissza az igazi megjelenésemet?” – kérdezte XiaoLiu.

“Vedd le a ruháidat, és merítkezz meg a Yaochi-tóban.” – mondta az Anyakirálynő.

XiaoLiu ZhuanXura pillantott. ZhuanXu pedig fogta a csomagokat, elköszönt az Anyakirálynőtől, majd hátat fordítva a Yaochi-tónak, elindult a barackerdő felé. Habár Ah-Xian és LieYang valójában egy vadállat és egy madár alakjában voltak, ők is hátat fordítottak a YaoChi-tónak, és meghúzódtak az erdőben.

XiaoLiu levetkőzött, levetette minden ruháját, és meztelenül – mintha egy új életet fogadna – bement a tóba.

Az Anyakirálynő varázsigét kántált és dharma pecséteket formált a kezével. A Yaochi-tó türkizkék hullámai hömpölyögni kezdtek, az ezermérföldes barackerdő pedig csak úgy susogott. A levegőben baracklevelek és barackvirágok kezdtek röpködni, amelyek úgy fonódtak össze, akár egy hatalmas paplan, betakarva a Yaochi-tó végtelen kiterjedésű türkizkék hullámait.

A paplan fokozatosan összezárult, a víz, mintha összeszorította volna a barackvirágokat és leveleket, melyek eredetileg az eget takarták és a földet borították,²⁸ majd lassacskán egyre kisebbek lettek, míg végül egy virágzás előtt álló őszibarackbimbóvá nem váltak.

28 铺天盖地 (Pūtiāngàidì) Betakarja az eget és beborítja a földet – kínai idióma, mely azt a jelenséget írja le, amikor valami erős lendülettel érkezik és beborít mindent.

A türkizkék hullámok hömpölygése fokozatosan alábbhagyott, és egy lótusztalapzat méretét megközelítő, hatalmas barackvirág lebegett a tó felszínén. A hatalmas barackvirágot néhány smaragdzöld baracklevél tarkította, amitől még finomabbnak és még gyönyörűbbnek tűnt. Az Anyakirálynő távolról enyhén bólintott egyet, és a barackvirágszirmok lassan kinyíltak, és egy meztelen lány feküdt benne, összegömbölyödve, mint egy csecsemő, miközben aludt a virág porzói között. Kökényfekete haja a testére borult, mint egy selyemlepel, és bőre finomabbnak tűnt, mint a barackvirág porzója.

Az Anyakirálynő azt kiáltotta, “XiaoYao, ébredj fel!”

XiaoYao lassan kinyitotta a szemét, és lassacskán felült. Lenézett magára, Ez én vagyok? Megérintette az arcát, Ez én vagyok? XiaoYao habozva kidugta a fejét, hogy megnézze magát a víz tükrében, de a finoman fodrozódó hullámokban csak a víz alatt úszkáló színes halakat látta, önmagát pedig nem látta tisztán.

Az Anyakirálynő intett a kezével, és egy teljes zöld ruhakészlet hullott a barackvirágra, “Emlékszem, hogy gyerekkorodban szerettél fehér és zöld színű ruhát viselni.”

XiaoYao annyira izgatott volt, hogy nem bírt megszólalni, ezért csak bólintott a fejével.

XiaoYao több mint száz éve nem hordott női ruhát, és rendkívül ügyetlennek érezte magát. Sokáig tartott, mire felöltözött. Jól megkötözte a pillangós selyemszalagot a derekán, és a barackvirágon állva bizonytalanul nézett az Anyakirálynőre. Az Anyakirálynő pedig enyhén rábólintott.

XiaoYao ZhuanXu után akart kiáltani, de idegességében egyetlen hang sem jött ki a torkán. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy a haja nincs felkötve. Sietve végigsimította az ujjaival, de nem talált hajtűt, és amúgy is már rég elfelejtette, hogyan kell női kontyba fésülni a haját. Így hát csak hagyta, hogy haja természetes módon omoljon a háta mögé.

“Most már kijöhettek!” – mondta az Anyakirálynő.

XiaoYao mély levegőt vett, egyszerre érezte magát idegesnek és várakozónak, kezei és lábai pedig enyhén remegtek.

ZhuanXu lassan kijött a barackerdő közül. Eredetileg nem foglalkozott XiaoYao kinézetével, bárhogyan is nézzen ki, nem számított, mert még mindig az ő XiaoYaoja volt. De talán azért, mert túl sokáig várakozott a barackerdőben, ő is nagyon ideges lett, így szemét lesütve közeledett, anélkül, hogy fel mert volna nézni. Miközben sétált, elméje megtelt mindenféle haszontalan gondolattal, és azon töprengett, hogy XiaoYao vajon a nagynénjére vagy a mesterére fog hasonlítani. Már majdnem a parthoz ért, és csak ekkor emelte fel a tekintetét.

Az egymás fölé tornyosuló smaragdzöld hegyek, a ködbe vesző határtalan hullámok és a végtelen kiterjedésű türkizkék hullámok közepette egy hatalmas barackvirág állt teljes virágzásban. A barackvirág közepén pedig egy zöld ruhás fiatal lány állt kecsesen, akár a zöld hegyek és zöld víz közé ültetett barackfa, amely magába szívja az ég és föld esszenciáját. Hosszú, fekete haja vízesésként omlott a hátára, homlokán egy apró karmazsinvörös barackvirág ült, szemei ijedten cikáztak körbe, akár egy őzgidáé, csak pislogott és nem mert közvetlenül az emberek szemébe nézni. Olyan hamvas volt, mint a barackszirmokon kicsapódott reggeli harmat.

Ez az én XiaoYaom! ZhuanXu úgy érezte, tavaszi eső szemerkél a szívében, és egyetlen szót sem tudott kinyögni.

Látva, hogy ZhuanXu nem szól semmit, XiaoYao szomorúságot érzett a szívében, azonban hamar megkönnyebbült Bármilyen csúnya is vagyok, ez az igazi énem! ZhuanXu felé nyújtotta a kezét, “Gege, segíts nekem!”

ZhuanXu, mintha álmából ébredt volna, sietve használni kezdte a spirituális erejét, és a barackvirág a part fele sodródott. XiaoYao feléje lépett, várva, hogy találkozzon vele, sűrű fekete haját felkapta a szél, és tekintetében ragyogó mosoly tündökölt. ZhuanXu is kinyújtotta a kezét, XiaoYao megfogta és rátámaszkodva kiugrott a partra.

XiaoYao meghajolt az Anyakirálynő előtt, és így szólt, “Köszönöm, Anyakirálynő, hogy visszaadtad az igazi arcomat.”

Az Anyakirálynő higgadtan mondta, “A testedbe zárt Örök Fiatalság Virágának mostantól csak fiatalságmegőrző hatása van, és többé már nincs alakváltó ereje. De ha a jövőben, lesz még rá lehetőség, talán sikerül visszaállítani.”

“Eleget változtam már ebben az életben, és nem akarok többé megváltozni.” – mondta XiaoYao mosolyogva.

Az Anyakirálynő így szólt, “Az édesanyád engem bízott meg, hogy vigyázzak rád. Habár nem tettem eleget a kötelességemnek, te felnőttél, és most már elhagyhatod Jáde-hegyet. Ha Ah-Xian és LieYang hajlandó veled menni, akkor ők is veled mehetnek. Ha pedig nem, akkor a Jáde-hegyen maradhatnak.”

Szavai végeztével, az Anyakirálynő megfordult és elment. Vékony alakja pedig gyorsan eltűnt a barackerdőben.

XiaoYao odament Ah-Xianhoz és LieYanghoz, és halkan megkérdezte, “Csalódást okoztam nektek?”

Ah-Xian nem szólt semmit, de LieYang azt mondta, “Arra számítottam, úgy fogsz kinézni, mint Ah-Heng.”

“De én nem akarok az anyámra hasonlítani.” – mondta XiaoYao.

LieYang figyelmesen felmérte XiaoYao arcát, és a szíve mélyén felsóhajtott, “XiaoYao nem sokban hasonlít Ah-Hengre, de az a szempár pont ugyanolyan, mint azé az ördögé. Első pillantásra olyan tiszták, akár egy újszülötté, de alaposan megnézve, okossága és ravaszsága mögül hidegség árad.”

XiaoYao így szólt, “Tudom, hogy anyám barátai vagytok, és hogy anyám kért meg, hogy vigyázzatok rám, de most már felnőttem. Többé már nem köt az ígéret, így hát menjetek és csináljatok azt, amit szeretnétek.”

Ah-Xian XiaoYaora meredt, és felemelte a mancsát. XiaoYao pedig könnybe lábadt szemekkel a kezébe vette. A jizhoui csatában anyja meghalt, Ah-Xian pedig súlyosan megsérült. Amikor Jun császár embereket küldött, hogy vigyék a Jáde-hegyre, Ah-Xian eszméletlen volt, és úgy nézett ki, mint egy sült róka. Az Anyakirálynő százezer éves baracklevél rétegek közé burkolta, és a Jáde-hegy legmélyén található kalcedonba áztatta. Végül Ah-Xian csak ötven évvel később ébredt fel. XiaoYao ismerte a köztük és az anyja között levő kötődést, és még annál is jobban megértette, hogy anyja életének folytatásaként tekintenek rá, de. Ő nem az anyja volt, és határozottan nem is akart az lenni.

Ah-Xian azt mondta, “LieYang és én a Jáde-hegyen maradunk. Habár az Anyakirálynőnek nincs szüksége ránk, de el szeretnénk kísérni őt életének utolsó percéig.” Ah-Xian megrázta XiaoYao kezét, “XiaoYao, mondjon bárki bármit, ne veszítsd el önmagad. Az anyád volt a legjobb ember ezen a világon.”

XiaoYao csak bólintott, és nem szólt semmit. Meglehet, az anyja valóban jó ember, de nem volt sem jó feleség, sem jó anya.

XiaoYao megölelte Ah-Xiant, és azt mondta, “Most megyek.”

XiaoYao LieYangra nézett, de nem volt mersze hozzáérni, ezért csak azt suttogta, “Ne aggódjatok, nagyon jól fogok vigyázni magamra.”

LieYang ZhuanXura meredt, aki azonnal azt mondta, “Vigyázni fogok a húgomra.”

Ah-Xian így figyelmeztette XiaoYaot, “Ha bármi történik… tudod, hol találsz meg minket, igaz?”

XiaoYao bólintott, “Tudom.”

XiaoYao egy darabig sétált a hosszú folyosón, majd hirtelen megfordult, és hangosan azt mondta, “Ha az Anyakirálynő… kérlek, azonnal értesíts. Utoljára én szeretnék búcsút venni tőle, habár nincs rá szüksége.”

Ah-Xian róka szája elmosolyodott, és azt mondta, “Jó.”

XiaoYao nem tudta megállni, gyorsan visszaszaladt, szorosan átölelte Ah-Xiant, és egy csókot adott rókaarcára. Majd miután villámgyorsan megérintette LieYang testét, sarkon fordult, és elszaladt. Míg végül eltűnt a barackvirágok árnyékában meghúzódó hosszú folyosón.

Ah-Xian örömmel teli arccal nézett a barackerdő irányába, LieYang pedig a tollait rázta, mintha nagyon elégedetlen lett volna, azonban türkizzöld szemeit mosolygás árasztotta el.

Az Anyakirálynő kék madara a Jáde-hegy lábához kísérte ZhuanXut és XiaoYaot.²⁹ Jun császár, mintha számított volna arra, hogy Ah-Xian és LieYang nem fognak XiaoYaoval tartani, ezért embereket küldött a hegy lábához.

29 青鸟 (Qīngniǎo) Kék madár – mitológiai lény A Hegyek és Tengerek Klasszikusai című gyűjteményből. Az Anyakirálynő hírnöke.

ZhuanXu és XiaoYao légihintóval tért vissza az Öt Istenség hegyére. ZhuanXu mindvégig XiaoYaot nézte, de XiaoYao gondolatai máshol jártak. Zavart és kábult volt, és senki sem tudta megmondani, mi jár a fejében.

Miután beléptek a Chengen-palotába, egy szolga egyenesen a Chaohui-palotához vezette őket. Úgy tűnt, mintha XiaoYao csak akkor tért volna igazán magához, amikor a Chaohui-palota elé értek. Hirtelen megállt, és azt mondta, “Előbb szembe szeretnék nézni magammal.”

ZhuanXu ekkor egy kis csomagot húzott elő a mellkasából, “Ezt egy szobalány nyújtotta át nekem, mielőtt elhagytuk a Jáde-hegyet. A gyógyszereiden és a gyógyporaidon kívül, egy kistükör is van benne.”

XiaoYao elővette a tükröt, de letakarta a kezével, majd így szólt ZhuanXuhoz, “Emlékszem, gyerekkoromban nagyon hasonlítottam Atyámra. Mindig is úgy gondoltam, még ha egy lány sokat változik is, miután felnő, még ha nem is olyan szép, mint Ah-Nian, akkor sem lehet olyan csúnya.”

“Csak vess rá egy pillantást és megtudod.” – mondta mosolyogva ZhuanXu.

XiaoYao lassan elmozdította a kezét a tükörről. A benne levő nő nagyon ismeretlen volt. Csak a homlokán lévő barackvirág anyajegy tűnt ismerősnek. XiaoYao enyhén begörbítette a szájának sarkát, és a tükörben lévő személy szája is begörbült. XiaoYao csak ezután merte megerősíteni, hogy valóban ő az. XiaoYao eltette a tükröt, és sajnálkozva így szólt ZhuanXuhoz, “Semmi furcsaság nincs rajtam, de egyáltalán nem hasonlítok Atyámra.”

ZhuanXu meglepetten nézett XiaoYaora, de XiaoYao előre lökte ZhuanXut, mondván, “Mögötted fogok menni.”

ZhuanXu belépett a csarnokba, XiaoYao pedig lehajtott fejjel követte őt.

Jun császár felnevetett, “Mit keresel ZhuanXu háta mögött? Hát nem te voltál az, aki azt kérte, hogy visszakaphasd a valódi megjelenésedet, de most, hogy visszakaptad, nem mersz szembenézni senkivel?”

ZhuanXu félre akart lépni, de XiaoYao gyorsan megragadta őt, a háta mögé rejtette arcát, és motyogva azt mondta, “Hadd készüljek fel még egy kicsit.”

ZhuanXu csak annyit tehetett, hogy mozdulatlanul áll. Érezte, amint a hátán gyengéd lélegzet fut végig, amitől bőre csiklandozni és viszketni kezdett. Legszívesebben azonnal elmenekült volna, de ugyanakkor vágyat is ébresztett benne, ami mohóvá tette. Ez volt a legbonyolultabb érzés, amit életében valaha érzett.

“Felkészültél?” – kérdezte Jun császár.

“Hamarosan, igen.” – válaszolta XiaoYao.

Jun császár felállt, néhány lépést téve odament, kihúzta XiaoYaot ZhuanXu mögül, és alaposan megnézte. XiaoYao lassan felemelte a fejét, szemei találkoztak Jun császár tekintetével, majd suttogva megkérdezte, “Nem hasonlítok az anyámra, sem rád. Csalódtál?”

Jun császár így szólt, “Nem akarom, hogy anyádra hasonlíts, de azt még kevésbé, hogy rám hasonlíts. Csak azt akarom, hogy egészséges legyél. Most, hogy már nemcsak egészséges, hanem gyönyörű is vagy, nagyon is elégedett vagyok.”

XiaoYao szélesen elmosolyodott, “Minden apa szemében a saját lánya a legszebb.”

Jun császár mélyen a szemébe nézett. Azokban a hasonló szemekben, melyek más valakié voltak, felfedezhető volt az az arrogancia, amellyel a világot lenézte, de az a mély szenvedély is, mely tomboló tűzként mindent fel akart égetni. De XiaoYao szemei, a bájos ravaszságon túl, vajon mit rejtenek?

XiaoYao, amikor látta, hogy Jun császár feszülten néz rá, nyilvánvalóan elkalandoztak a gondolatai, felkiáltott, “Atyám, mire gondolsz?”

“Semmire, csak egyszerűen úgy érzem, hogy repül az idő. A lányom felnőtt, én pedig megöregedtem.” – válaszolta Jun császár mosolyogva.

XiaoYao úgy tett, mintha közelebbről szemügyre venné Jun császárt, és a fejét rázva így szólt, “Én nem úgy látom.” – de szíve mélyén némi keserűséget érzett. Atyám spirituális erejét számba véve, nem kellene gondot okozzon kortalan megjelenésének megőrzése, de mostani megjelenése a szívét tükrözi. Atyám ősz haja és a szeme sarkában meghúzódó finom vonalak valójában az ő lelkiállapotát tükrözték.

Jun császár megrázta a fejét és felnevetett.

“Shifu, mikor tervezi bejelenteni XiaoYao kilétét?” – kérdezte ZhuanXu.

“Már elrendeltem Rushounak, hogy készítse elő a szertartást.” – válaszolta Jun császár, majd XiaoYaora nézett, így folytatta, “Gyere el velem később JingAn császárnéhoz. Itt az ideje, hogy ő és a húgod értesüljön róla.”

XiaoYao bólintott.

“Ne izgulj. Rushoutól tudom, hogy te és Ah-Nian jól kijöttök.” – mondta Jun császár mosolyogva.

XiaoYao keserűen elmosolyodott, “Ez azért van, mert azt hitte, hozzám akarod adni őt feleségül. De megígértem, biztosan megtalálom a módját annak, hogy megakadályozzam, hogy hozzám add feleségül.”

ZhuanXu felnevetett, “Én pedig azon tűnődtem, hogyan tudtatok olyan közel kerülni egymáshoz hirtelen, hogy még suttogtok is egymásnak.”

Szolgák jöttek, hogy jelentést tegyenek, “Felség, odaát a Császárné rezidenciáján előkészítették a vacsorát, és a Hercegnő is már megérkezett.”

Jun császár így szólt ZhuanXuhoz és XiaoYaohoz, “Menjünk!”

XiaoYao a terembe lépett, és amint meglátta JingAn császárnét, aki olyan nagyon hasonlított az anyjára, hirtelen úgy érezte, mintha valami ismét szíven szúrta volna, ami nagy fájdalmat okozott neki. XiaoYao lehajtotta a fejét, vett néhány mély levegőt, és lassan megnyugodott.

JingAn császárné és Ah-Nian meghajoltak Jun császár előtt, Jun császár pedig így szólt Ah-Nianhoz, “Kelj fel, és segíts anyádnak leülni.”

Ah-Nian segített a Császárnénak leülni, majd ő is leült, de a szeme mindvégig XiaoYaon volt.

Miután leült, Jun császár közvetlenül a maga mellett lévő étkezőasztalt jelölte ki XiaoYaonak, aki csendesen le is ült. ZhuanXu pedig a XiaoYao melletti asztalnál foglalt helyet.

Ah-Nian többé már nem tudta visszatartani, “Atyám, ő kicsoda? Hogy ülhet azon a helyen?”

Jun császár nem szólt semmit, ehelyett jelbeszédet kezdett használni JingAn császárnéhoz. JingAn császárné és Ah-Nian, mindketten feszülten meredtek Jun császárra. XiaoYao szemében döbbenet jelent meg. JingAn hercegnő siket! Nem csoda, hogy soha nem hallottam a hangját!

XiaoYao kérdőn nézett ZhuanXura. Ilyen volt már akkor, amikor Atyám feleségül vette? ZhuanXu enyhe fejbólintással válaszolt.

Miután Jun császár befejezte a beszédet, visszahúzta a kezét.

Ah-Nian háta megfeszült, és akár egy fészkét őrző kistermetű fenevad, úgy meredt XiaoYaora, de mivel nem tudta elűzni a betolakodót, így csak bámulni tudott rá.

Jun császár így szólt XiaoYaohoz, “Köszönj a Császárnénak!”

XiaoYao felállt és fejet hajtva üdvözölte JingAn császárnét. A Császárné sietve felállt, visszafogottan XiaoYaora nézet, majd kinyújtotta felé a kezét, hogy segítsen neki felállni, de aztán úgy érezte, hogy ez nem felel meg az etikettnek, ezért gyorsan visszavette. Mivel beszélni nem volt képes, így csak mosolyogni tudott, remélve, hogy XiaoYao megérti kedvességét.

XiaoYao végre megértette, hogy a Császárné teljesen más, mint az anyja, aki mindig is nyugodt és összeszedett maradt bármilyen helyzetben és bárkivel szemben. XiaoYao is visszamosolygott rá, és nyíltan megmutatta magát előtte.

A Császárné XiaoYao szemébe nézett, és lassan minden idegessége és aggodalma eltűnt. Isten megfosztotta őt a hallás és a beszéd képességétől, de ettől a többi érzékszerve rendkívül élessé vált. Képes volt belelátni ennek a lánynak a szívébe, és biztos volt benne, hogy ez a lány soha nem fogja bántani az ő lányát.

A Császárné intett Ah-Niannak, és megkérte, hogy üdvözölje XiaoYaot.

Ah-Nian felállt, és még mindig nem tudta elhinni, hogy ez a valóság. Az arcán egy csipetnyi gúny jelent meg, majd megvetően megkérdezte, “Te valóban annak a nőnek vagy a lánya, Atyám múltjából?”

XiaoYaot összetett érzések fogták el. Gyűlölte az anyját, ráadásul még mások és ZhuanXu háta mögött is képes volt kritizálni az anyját és a nagynénjét, de soha senkinek nem engedte meg, hogy ilyen megvető hangnemben beszéljen az anyjáról. A fő ok, amiért akkoriban annyira gyűlölte a kilencfarkú rókát, hogy megmérgezze, és egyenként levágja az összes farkát, nem azért volt, mert megkínozta, hanem azért, mert becsmérelte az anyját.

ZhuanXu is pontosan ugyanezt érezte, mint XiaoYao. Ő és XiaoYao mondhattak akármit a szeretteikről, de senki más nem! ZhuanXu azonnal komoly hangon szólalt meg, “Ah-Nian, XiaoYao anyja az én gugum, a xuanyuani Sárga császár és XiLing LeiZu lánya, Xuanyuan legtiszteletreméltóbb Hercegnője, mi több, Shifu a legnagyszabásúbb gaoxini ceremóniájával hozta őt feleségül GaoXinba.”

Ah-Nian tudta, hogy ZhuanXu a sajátjai iránt volt a legvédelmezőbb, és most véletlenül megsértette a tabuját. Felismerte, hogy rosszat mondott, de… ez a védelem eredetileg az övé volt. Ah-Nian ZhuanXura nézett, teste pedig enyhén remegett. XiaoYaora mutatott, és könnyekkel a szemében azt mondta, “Ő a családtagod, ezért meg kell védened, de mi van velem? Ki vagyok én neked?”

ZhuanXu világosan kifejezte, “Shifu olyan, mint az apám. Mondhatni a születésedtől fogva láttalak felnőni. Természetesen te is a családtagom vagy.”

Ah-Nian egy kicsivel jobban érezte magát, de nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg, “Köztem és közte, kit védenél meg jobban?”

ZhuanXu nem válaszolt. Ah-Nian hangja ismét megváltozott, már-már sikoltott, “Válaszolj nekem!”

XiaoYao sietve ZhuanXura kacsintott, azt sugallva, hogy válaszoljon már Ah-Niannak. A konfliktust egyetlen mondattal meg lehetett volna oldani, de ZhuanXu, aki híres volt ékesszólásáról, hallgatott, és nem volt hajlandó megszólalni.

Ah-Nian sírva felkiáltott, “Válaszolj nekem! Köztem és közte, kit védenél meg jobban?”

Jun császár felsóhajtott, “Micsoda buta gyerek. Ha megkérdeznélek, Atyádat vagy édesanyádat szereted jobban, te tudnál válaszolni?”

Ah-Nian lehajtotta a fejét, és szótlanul csak a könnyeit törölgette.

ZhuanXu így győzködte, “XiaoYao nem más, mint XiaoLiu. A GaoXinba való visszaúton, titokban nem azt mondtad nekem, hogy szerinted XiaoLiu nem is olyan rossz? Ha azt mondod, nem is olyan rossz, akkor a szíved mélyén nagyon kell kedvelned őt. Hát nem nagyszerű, hogy van egy tehetséges nővéred, akivel együtt szerethetünk téged?”

Ah-Nian hirtelen felkapta a fejét. Az apja az imént csak annyit mondott az anyjának, hogy megtalálta elveszett legidősebb lányát, de nem mondta, hogy ő XiaoLiu.

XiaoYao Ah-Nianra mosolygott, aki csak úgy meredt vissza rá. Ah-Nian képtelen volt összekötni a csinos XiaoYaot a gazember XiaoLiuval. Rendkívül kényelmetlenül érezte magát, nem bírta megállni, és azt kiabálta, “Nem akarom, hogy nővérem legyen!” – azzal felrúgta a saját étkezőasztalát, és kirohant a teremből. JingAn császárné aggodalmasan felállt, és kérdőn nézett Jun császárra. Jun császár bólintott, mire a Császárné sietve Ah-Nian után eredt.

XiaoYao csendben leült, és a földön szanaszét heverő rendetlenséget bámulta.

“Minden olyan hirtelen történt. Eltart még egy ideig, amíg sikerül elfogadnia.” – mondta vigasztalóan ZhuanXu.

Jun császár jelzett a szolgáknak, akik azonnal bejöttek, majd csendesen és hatékonyan kitakarították a termet. Végül, Jun császár parancsba adta nekik, “Készítsenek el néhányat a Hercegnő kedvenc ételeiből, és vigyék el neki.”

Jun császár csendesen enni kezdett, pontosan úgy, mint általában, mintha mi sem történt volna. XiaoYao Jun császárra nézett, “Atyám, te tényleg tudsz most enni?”

Jun császár rápillantott, és így szólt, “Tudod, hány dolog történik naponta egy országban? Ha egy ilyen apróság miatt nem tudnék enni, Atyád már rég éhen halt volna.”

ZhuanXu is enni kezdett.

XiaoYao előbb jobbra, majd balra nézett, és ő is enni kezdett. De miután evett egy kicsit, puffadtnak érezte magát, és nem tudott többet enni. Jun császár és ZhuanXu azonban, ugyanannyit ettek, mint általában.

Miután befejezte az étkezést, Jun császár így szólt XiaoYaohoz, “Menjünk, tegyünk egy sétát.”

XiaoYao a jobbján, ZhuanXu a bal oldalán követte Jun császárt. XiaoYao azt hitte, hogy Jun császár a Yiqing-kertbe fogja elvinni őt, de arra nem számított, hogy váratlanul a Chengen-palotán fognak egy körutat tenni. Valahányszor elhaladtak egy palota mellett, Jun császár mindig megkérdezte, “Mit gondolsz erről a helyről?”

XiaoYao rájött, hogy Jun császár arra kéri őt, hogy válassza ki jövőbeli lakhelyét. XiaoYao így szólt, “Mi lenne, ha első lakhelyemként egy olyan palotát választanék, ami közelebb van a Huayin-palotához?”

“A Mingse-palota nincs messze a Huayin-palotától, de nem megfelelő. Válassz egy másikat.” – mondta Jun császár.

XiaoYao belekarolt Jun császárba, “Atyám, ugye már jártál a Jáde-hegyen? Hetven évet töltöttem ott, aztán több mint húsz éven át egyedül éltem a hegyekben. Később pedig az az átkozott kilencfarkú róka börtönzött be harminc évre. Nem félek semmitől, viszont a magánytól annál inkább. Ezért közelebb szeretnék lenni a bátyámhoz.”

Jun császár szíve meghasadt, és azonnal beleegyezett XiaoYao kérésébe, “Rendben.”

Jun császár lassan sétált végig az úton XiaoYaoval. Mire megérkeztek a Mingse-palotához, az egész palota teljes fényben állt, és kívül-belül vadonatújnak tűnt. Még XiaoYao kedvenc csemegéi is elő voltak készítve. A szobalányok, akik korábban a Huayin-palotában szolgálták XiaoYaot, kijöttek, hogy köszöntsék őt. Jun császár végül így szólt XiaoYaohoz, “GaoXin a fehéret részesíti előnyben. A királyi család ruházata is főként fehér, de te azt viselhetsz, amit csak akarsz. Emlékszem, gyerekkorodban szeretted a fehéret és a zöldet, ezért megkértem őket, hogy készítsenek még neked néhány készlet zöld ruhát.”

“Most is szeretem a zöldet.” – válaszolta XiaoYao mosolyogva.

Jun császár így szólt ZhuanXuhoz, “Maradj még egy ideig XiaoYaoval. Én megyek és megnézem Ah-Niant.”

ZhuanXu elkísérte XiaoYaot, hogy alaposan megnézze a Mingse-palotát. Ez a palota nagyon kicsi volt, de XiaoYao pontosan ezt akarta.

“Úgy érzed, hiányzik valami?” – kérdezte ZhuanXu XiaoYaotól.

XiaoYao megrázta a fejét, “A több évig tartó vándorlás több szokást alakított ki bennem. Szeretek enni, a finom ételeknél nincs valóságosabb dolog a világon. Soha nem választok ágyat, bárhol el tudok aludni, ahol lefekszem. Tudom, hogy a külső holmit nagyon nehéz magammal cipelni, ezért soha nem vágyok külső holmik után.” XiaoYao lefeküdt a puha kanapéra, “Az ilyen fajta dolgokat pedig, néha élvezem, de soha nem fognak hiányozni, ha már nem lesznek.”

“Többé már nem vándorolsz.” – mondta ZhuanXu.

“A fiatalkorban kialakult jellemet megváltoztatni, szinte egy életen át sem lehet.” – válaszolta lustán XiaoYao.

A lámpafény alatt XiaoYao bőre hófehér volt, amitől a homlokán levő karmazsinvörös barackvirág anyajegy még káprázatosabb és elragadóbb volt. ZhuanXu nem tudta megállni, az ujját kinyújtva finoman megérintette, “Ez a barackvirág anyajegy úgy néz ki, mint az igazi. Egyszerűen olyan, mintha egy frissen szedett barackvirágot illesztettél volna ide.”

XiaoYao felnevetett, “Ezt mondtad akkor is, amikor kicsik voltunk. Egyszer még arra is rávettél, hogy ne mozduljak, aztán erősen megvakartad az ujjaddal, amitől a homlokom vörösen égett.”

ZhuanXu is felnevetett, “Arra is emlékszem, hogy ezután két öklöst adtál nekem, amitől a szám bedagadt, és még az anyámhoz is elmentél panaszkodni.”

XiaoYao kissé álmosnak érezte magát, és enyhén lehunyta a szemét, “A nagynéném azt sem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Kétszer megütött, de véletlenül meghallottam, hogy valójában azért dühös, mert még egy lányt sem tudsz megverni…”

ZhuanXu vonakodva felállt, és azt mondta a szobalánynak, “Segíts a hercegnőnek megmosakodni és lepihenni.”

---