(PORSCHE)

Sokáig álltam kint a döntésemen agyalva, mielőtt behajtottam a Terapanyakun ház arany kapuján.

Az őr elkérte a nevem és intett, hogy parkoljam le a motorom oldalt. Csak egy letargikus sóhajra voltam képes, miközben a ház minden sarkán szétszóródott, feketébe öltözött srácokat bámultam.

Miért kell, hogy ennyi ember dolgozzon nekik? Milyen üzletet vezetnek, hogy folyamatosan ilyen erős őrségre van szükségük?

Ahogy beléptem a szobába barátságtalan tekintetek fogadtak. Egy csoport férfi dühösen figyelt, néhányan pedig közömbösen viselkedtek. Ugyanúgy néztem vissza rájuk és átvágtam a tömegen.

–  Oh, már itt vagy. Gyere velem. –  P’Chan üdvözölt, egyik kezében egy dokumentumot, a másikban egy bögre kávét tartva. Elmentünk néhány szoba mellett és arra gondoltam, hogy soha nem fogom megszokni ezt a helyet. A légkör túl csendes, nehéz és ijesztő volt.

–  Gyere be. – követtem P’Chant a terembe, amiről megállapítottam, hogy a tárgyaló lehet. Kivetítők, asztalok és székek sorakoztak a szobában.

–  Hé, tanuld meg üdvözölni az idősebbeket. – mondta a srác, aki épp dobozokat szedett fel és helyezett az asztalokra.

–  Ö… Sawadee..khap… –  lazán megemeltem a kezem, de még mindig éreztem a  feszültséget a levegőben.

–  Igaz, hogy tegnap összeverekedtél Biggel? – kérdezte P’Chan.

–  Ő kezdte. – válaszoltam szűkszavúan.

–  Próbálj meg tartózkodni attól, hogy az embereinkkel verekedsz és igyekezz beilleszkedni. Ne nehezítsed meg Khun Kinn dolgát.

Az, hogy a nevét hallottam elég volt, hogy még rosszabb hangulatba kerüljek. Úgy ejtette ki Kinn nevét, mintha az egy mennyből alászállt angyal lenne.

–  Ülj le. – intett P’Chan és én követtem az utasítást.

–  Itt egy fegyver és egy kés. Bárhová mész Khun Kinnel, mindkettőt vidd magaddal. Várj. Tudod, hogy kell fegyvert használni, ugye? – bólintottam. A taekwandó mellett fegyverekkel játszadozva nőttem fel. Nem jelent gondot.

–  És ne feledd, a feladatod megvédeni Khun Kinnt. Bármibe is kerül, biztonságban kell tartanod. – felemelte a dobozt, amiben a fegyver és a kés volt, majd átadta nekem.

–  És mi van, ha véletlenül lelövök valakit? Letartóztatnak? – felém nyújtotta a fegyvert, mintha csak egy játék lenne. Mi van, ha megölök valakit? A te Khun Kinn-ed börtönbe menne értem?

–  Minden, ami itt történik az emberekkel, arra a törvénynek nincs ráhatása.

Azt mondod, Khun Korn megvásárolta az egészet? Ennyi? Mit művelnek ezek az emberek, hogy ennyire befolyásosak?

–  Akkor legalább azt mondd meg, kitől védjem meg Kinnt.

–  Mindenkitől. Mindenkitől, aki bántani meri.

Nos, ez egy… hm…

–  Az emberektől, akiknek adósságaik vannak a család felé, riválisok és még sokan mások.

Fantasztikus, egyszerűen fantasztikus. Milyen nagyszerű módja, hogy leírja az embereket, akikkel szembe kerülök. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy valójában milyen üzletei vannak ennek a családnak. Én csak egy ártatlannak tűnő srácot akartam megmenteni, erre most egy rakás bajjal kell szembe néznem a háttere miatt.

–  A család kaszinókat üzemeltet, illegális kereskedelemmel és más üzletekkel is foglalkozik. – úgy tűnt P’Chan tudja, mire gondolok, mielőtt megkérdeztem volna. Talán gondolatolvasó? Talán szidnom kellene magamban, fantasztikus lesz, ha hallani fogja.

–  Fejezd be, hogy engem bámulsz és indulj dolgozni. Khun Kinn már hazaért az egyetemről. Menj és nézd meg. – vonakodva bólintottam és elraktam a fegyvert meg a kést.

–  És hol van Kinn szobája?

–  Khun Kinn nem a barátod, szóval fejezd be, hogy ilyen lazán beszélsz róla. – mondta egy kemény hang, aminek hallatán a szememet forgattam. Big. Tudsz róla, hogy már X. Rama király eltörölte a rabszolgaságot?

–  Nos, merre van? – kérdeztem ismételten és igyekeztem nem említeni a nevét.

­–  Második emelet bal szélső szoba. – mondta P’Chan.

–  Oh, és ha alattomosan megpróbálsz ártani Khun Kinnek, jobban jársz, ha meghalsz. –  tette hozzá egy éles pillantás kíséretében. A hangjából tisztán kihallatszott az egyértelmű fenyegetés.

Még soha nem fordult elő, hogy egy nap alatt ennyiszer fenyegetnek meg. Olyan vagyok, mint egy pórázra kötött kutya, egy rossz mozdulat és megbüntetnek. És mi van az arcukkal? Úgy néznek ki, mint egy csapat zombi, különösen P’Chan. Az arca olyan merev, mintha egyáltalán nem lennének érzelmei.

Felsétáltam a második emeletre, ahogy P’Chan mondta és hirtelen rengeteg testőrrel találtam szembe magam, akik mind furcsán néztek rám. Elindultam a szoba irányába, felismertem, hogy tegnap is ide hurcoltak. Megálltam a küszöbön és az ajtó melletti kanapén ülő srác megszólított:

–  Épp időben. Khun Kinn látni akar.

A nevének hallatán megint megborzongtam. És ami még jobban zavart, hogy mennyire őrizték a szobáját. Ez a ház tényleg egy illegális telep. Diszkréten elnevettem magam. Éppen be akartam lépni a szobába, amikor az egyik embere megállított.

–  Hagyd kint a fegyvereid. – válaszként csak forgattam a szemem és figyelmen kívül hagytam, amit mond.

–  Ne aggódj annyira. Nem fogok csinálni vele semmit. Beviszem a dobozt, de a fegyvert és a kést benne hagyom. Örülsz?

–  Nem. Hagyd itt. És ne várasd tovább Khun Kinnt.

Felsóhajtottam és átadtam neki a dobozt. Ahogy kinyitottam az ajtót, a bentről jövő nevetés és kiabálás abbamaradt.

–  Nem tudod, hogy kell kopogni? – kérdezte az ismerős hang. Oldalra döntöttem a fejem, hogy felé nézzek és furcsa látvány tárult a szemem elé, amitől elmosolyodtam. Kinn volt az, de a szokásos fekete öltöny helyett az egyetemi egyenruháját viselte. Kezemet az ajtó felé nyújtottam és kopogtam rajt.

–  Tessék. Kopogtam. – mondtam, miközben a diákok csoportjára néztem, akik, gyanítom, Kinn barátai.

–  Ki ez? – kérdezte az egyikük.

–  Az új testőröm. – válaszolta Kinn és tetőtől talpig alaposan végigmért.

–  Mi van? – kérdeztem.

Keresztbe fonta a karját és furcsa pillantást vetett rám.

–  Biztos vagy benne, hogy a testőröd? Vagy az apád? – tette hozzá a barátja, miközben felém kuncogott. Kinn nem válaszolt, csak engem nézett.

–  Menj és hozz nekünk valami kaját. – mondta, mire zavartan összeráncoltam a homlokom. Kaját? Milyen kaját?

–  Össze van zavarodva. – suttogta az egyik barátja, mintha nem hallanám.

Hé, itt állok előttetek!

–  Azt mondtam, hozz nekünk ételt. Menj. Most. – ezúttal egyértelmű parancsnak hangzott.

A sötét tónus a hangjában még jobban felerősítette a zavarom.

Úgy nézek ki, mint egy kibaszott szolga? Nem vagyok az inasod!

–  Nem vagyok a szolgád! – kiáltottam rá, amivel megijesztettem a barátait.

–  Hú, van egy harcosunk. ­– mondta az egyikük.

–  Porsche, ne kényszeríts arra, hogy ismételjem magam. Menj le és hozz egy kis kaját. Most. – szólt rám Kinn és igyekezett elfedni a haragját. Csak bámultam rá és vettem egy mély levegőt.

–  Miért nekem kell lemennem a kajádért? Menj és hozz magadnak!

–  Porsche! – felkelt a kanapéról és elkapta a karomat. Nem mertem a közelébe menni, de a seggfej Kinn maga felé rántott és olyan pillantást vetett rám, amit a minap is láttam, amikor elvesztette a türelmét.

–  Ugye nem akarsz próbára tenni, Porsche? – sziszegte összeszorított fogai közül. A szeme kezdett elsötétülni. Sietve meglöktem a mellkasát és kiszakítottam a karom a szorításából.

–  Tudom! – szóltam vissza, mielőtt összeráncolt szemöldökkel elhagytam a szobát. Igazán ki nem állhatom az olyan embereket, mint ő. Túlságosan el vannak kényeztetve.

Lementem a földszintre, ahogy mondta, de rájöttem, hogy fogalmam sincs, hol a konyha. Ennek a háznak a mérete az idegeimre megy. A testőrök csak furcsa pillantásokat vetettek rám, valahányszor elmentem egyikük mellett, így meg sem mertem őket kérdezni. Lesétáltam még egy lépcsőn, hogy körül nézzek, mire rájöttem, hogy körbe-körbe megyek.

–  Hová próbálsz eljutni? – egy fekete ruhás férfi megállt és rám nézett.

–  A konyhába. – válaszoltam.

–  Menj arrafelé és fordulj balra. – mutatta az irányt. Még csak meg sem köszöntem neki. Nem érdekelt, mert a legrosszabb hangulatomban vagyok.

Végig sétáltam a folyosón és végül elértem a konyhába. Négy női alkalmazottat találtam ott. Az egyikük megfordult és üdvözölt.

–  Gyere és egyél valamit. – invitált a legmelegebb mosollyal.

–  Vinnem kell egy kis ételt. – mondtam hanyagul, majd rájöttem, hogy az előttem álló nő sokkal idősebb ezért lágyítottam a viselkedésemen.

–  Khun Kinn barátja vagy? – alázatosan beszélt hozzám.

–  N-nem. Én Ki… Az új testőre vagyok. – hanyagul majdnem megint kimondtam a nevét. A nő összevonta a szemöldökét.

–  Oh, Khun Kinn testőre. De miért nem öltöztél át? – kérdezte kíváncsian.

–  Csak azért jöttem, hogy ennivalót vigyek. – sóhajtottam.

–  Várj egy pillanatot, Khun Kinn barátai itt vannak, igaz? – bólintottam, mire adott egy tálca teát és némi harapnivalót.

–  Ez az étel Khun Tae-nek készült. Kérlek, mondd meg neki, hogy a néni kifejezetten neki készítette. – kérte, majd folytatta a munkáját.

Miért nem csinálhatják ezt a házvezetőnők, miért nekem kell vele foglalkoznom? – gondoltam magamban, miközben a nagy tálcával a kezemben sétáltam vissza. Köpjek bele? Csak hogy visszavágjak annak az arrogáns Kinnek. De azt hiszem, csak időpocsékolás lenne, mert az emberei minden sarkon ott lapulnak. Viszont egy nap majd bosszút állhatok rajtad Kinn.

–  Nyissátok ki nekem az ajtót. – mondtam, ahogy az ajtó felé tartottam, de egyikük sem vette a fáradtságot, hogy segítsen nekem. Csak a magazinok lapjainak zörgését hallottam, amit a kezükben tartottak.

–  Hé! – próbálkoztam újra, de rám sem néztek. Éppen le akartam tenni a tálcát a földre, hogy szabaddá tegyem a kezeimet, amikor az egyikük megállított.

–  Mit csinálsz?

–  Kinyitom az ajtót. – mondtam és a leghamisabb mosolyomat villantottam rá.

–  És a földre fogod tenni Khun Kinn ételét? Tényleg hihetetlen vagy. – mondta. Nem csak leteszem a földre. Rá is lépek. Le is köpném, ha lehetőségem lenne rá.

Felegyenesedtem és megigazítottam a kezemben a tálcát. Az idióta idegesen bámult rám, majd kinyitotta előttem az ajtót. Ha már az elején ezt csináltad volna, nem megyünk bele egy ilyen beszélgetésbe.

Besétáltam a szobába és láttam, hogy éppen a beadandókat beszélik meg. Beléptem a körükbe, fogtam a tálcát és az üvegasztal közepére csaptam, amitől a tea egy kicsit kiömlött. Az egyikük gyorsan felkapott egy könyvet és egy papírt, maga elé tartotta és rám meredt.

–  Muszáj ilyen rendetlennek lenned? – mondta a srác. Rendetlen? Még csak ki sem fröccsent a tálcán kívülre.

–  Porsche! – mordult fel Kinn, de csak egy pillantást vetettem rá. Az arca kezdett dühössé válni.

–  Had menjen! – szólt rá a másik barátja és a vállára tette a kezét. Kinn próbálta elfolytani a haragját és ez megmosolyogtatott. Kifelé indultam, amikor Kinn ismét megállított.

–  Ki mondta, hogy elmehetsz? – megálltam és felé fordítottam a fejem.

–  Mi?

–  Kávét akarok. – mondta, mire egy mélyet sóhajtottam. Ez körülbelül a századik alkalom volt, hogy felsóhajtottam ma. Tiltakozni akartam, de úgy döntöttem, hogy elengedem és újra a konyhába indultam.

–  Hová mész? Nem hallottad, amit mondtam?

–  Hozom a kávéd, mi mást? – válaszoltam ingerülten.

–  Ott van a kávéfőző. – mondta és a szoba sarkába mutatott, ahol a kávégép állt. Ezek a gazdagok tényleg megadják a módját az életnek. Elindultam a szögletes gép felé és megvizsgáltam.  Bassza meg! Ez az izé túl modern nekem.

–  Egy forró Americanot kérek.

Ne Americanot kérj, hanem magyarázd el, hogy működik ez a gép!

–  Uhh… ehhez már késő, megint bajban leszek. – dünnyögtem magamban.

Újra ránéztem a gépre, megnyomtam előbb a bekapcsoló majd a Start gombot. Bámultam jó ideig, de türelmetlen lettem, mert egyáltalán nem jött a csésze Americano.

Talán meg kellene nyomnom egy másik gombot. Újabb pillantást vetettem a kávéfőzőre és megláttam egy piros kapcsolót HOT felirattal. Megnyomtam, majd az ujjam átcsúsztattam egy másik gombra, amin a kávéscsésze jele volt. A gép meg sem mukkant, ezért arra gondoltam, hogy meg kellett volna várnom, míg felforr a víz és utána megnyomni a csészés gombot, mint egy normál vízforralónál.

…

Eltelt egy perc, valószínűleg csak várni kell, hogy a víz felforrjon. Ezeknek a csúcstechnológiás gépeknek sok idő kell, de legalább volt esélyem körbe járatni a szemem a szobában. Jól berendezett és megfelelően dekorált volt. Az uralkodó színtónusok a fekete és a barna voltak. Volt egy csillár és egy hatalmas íróasztal. A fal mellett könyvespolc állt, a fekete kanapé a szoba közepén foglalt helyet.

Néhány hülye, élettelen ág dekorációként szolgált és láttam egy külön helyiséget is üvegajtóval. Körülbelül ugyanolyan hosszú lehetett, mint ez a szoba, de el volt fedve egy fekete függönnyel. Talán fürdőszoba? Vagy egy másik háló? Keserű mosolyra húztam a számat, amikor éreztem, hogy a féltékenység feltámad bennem.  Ez a szoba hihetetlenül drága és antik kinézetű volt.

Elvesztem a gondolataimban, amikor Kinn egyik barátja hirtelen megszólalt.

–  Nem éreztek égett szagot? – közben nekem is feltűnt.

–  Égő rozsdamentes acél szaga van.

Feléjük fordítottam a fejem, hogy megtaláljam a szag forrását.

–  PORSCHE! –  Kinn felugrott a kanapéról és sokkosan meredt rám.

–  Mi van? ­

–  Ég a kávéfőző! A picsába!

Ránéztem a gépre, amiből füstfelhő tört elő.

Először azt hittem égő olaj, de aztán neonfényű szikrák szálltak belőle. Csak álltam és néztem a tehetetlen gépet.

–  Mi a fenét csinálsz? Fordítsd el azt a rohadt kapcsolót! – kiabálta Kinn, majd kinyitotta az ajtót és ugyanezt parancsolta az embereinek.

–  Hol van? – kérdeztem pánikolva. Próbáltam megtalálni az átkozott kapcsolót. Kinn három barátja az ajtó felé rohant, segítségért kiáltozva.

Hol a francban van az a kapcsoló? Hogy láthatnám meg ebben a füstben?

–  Time, menj és keresd meg a kapcsolót. Ha megtaláltad, fordítsd el. – mondta Kinn az egyik barátjának.

Mi a fenére célzol? Persze, hogy nem találom meg ebben a fullasztó füstben, főleg, hogy te is folyamatosan nyaggatsz.

­–  Hol a pokolban van? – köhögtem.

–  Bassza meg! Használd a rohadt szemedet! –  Kinn hangja ugyanúgy visszhangzott a füstben, mint a tűzoltókészülék fröccsenő hangja.

–  Khun Kinn! Jól vagy? –  a hang kintről szólt.

–  A rendszer áramellátását már lekapcsoltuk, Khun Kinn. ­– mondta egy másik hang. Kinn megkönnyebbült arcot vágott és az emberei visszasegítették a kanapéra. Ami engem illet ugyanott ültem, ahol elestem és felidéztem a történteket.

–  Mi a baj, Kinn? – sétált oda hozzá az egyik barátja. Közben a testőrök bejöttek és kinyitották az ablakokat és a másik ajtót, hogy kivezessék a füstöt.

–  Te meg mi a fenét pihengetsz ott? Segíts! – kiabált rám az egyik idióta.

Nem látod, hogy sokkos állapotban vagyok? Picsába, ezek az emberek tényleg megőrjítenek.

Összeszedtem magam és segítettem nekik. Volt, aki kiment a füstöt eloszlatni, volt, aki az égő gépet kereste. Amint meglett, azonnal kihúzták a konnektorból és elvitték.

Ha maga csinálta volna a kávéját, akkor nem lett volna ilyen baj.

Amint a helyzet normalizálódott, Kinn odahívott, hogy álljak elé. Úgy bámult rám, mintha étel lennék, amit fel akar falni. Néhány embere kikísérte a barátait, a többi testőr és én maradtunk bent.

–  Fel akarod gyújtani a házamat? – mondta kemény hangon, dühös tekintettel.

–  Nem akartam. – válaszoltam halkan.

–  Jó, hogy van áram-megszakítónk, különben az egész ház porig égett volna. – csattant rám az egyik testőr.

Istenem! Muszáj ilyen kegyetlennek lenned?

– Nem volt víz a kávéfőzőben. Hogy nem vetted észre? – húzta össze a szemét Kinn.

– Nem tudom, hogy kell használni a kávéfőzőt. – mondtam halkan.

Szóval egy csepp víz sem volt a gépben, ezért a fűtőszál leégett.

– Tehát nem tudod, hogy működik? De miért nem mondtad!? – kiabál Kinn. Válaszul csak a szemeimet forgattam és visszabámultam rá.

Honnan tudtam volna? Azt hittem, olyan, mint egy normál vízforraló az Isten szerelmére!

Addig folytattuk a farkasszemezést, míg meghátráltam. Túl fáradt vagyok már ahhoz, hogy vitatkozzam. Miért volt már az első napom ilyen kimerítő?

– Ha nem tudod, kérdezz. Ne tegyél úgy, mintha mindent tudnál! Bosszantó.

– Testőr vagyok. Nem várhatod el tőlem, hogy ilyen dolgokat csináljak! Ha azt akarod, hogy más főzze a kávéd, vegyél fel egy baristát. – mondtam idegesen.

– PORSCHE! – Kinn erőteljesen rácsapott az üvegasztalra, ami az egész szobában visszhangot vert. Annyira hangos volt, hogy még az embereit is megijesztette.

– Elfelejtetted, ki vagyok? És ki a fene vagy te? Tudnod kéne a helyed, Porsche. – mondta szigorúan, az ujjával rám mutatva.

– Utolsó alkalommal figyelmeztetlek, Porsche. Ha ezután sem engedelmeskedsz nekem, szenvedni fogsz. – az utolsó mondata beleégett az agyamba és dühösebb lettem, mint eleve voltam. Ezek az önző szavak kizökkentettek az egyensúlyomból.

Kop-kop.

Gondolataimat megzavarta az ajtó felől érkező hangos kopogás. Az egyik fekete öltönyös kinyitotta és egy karcsú alak lépett be.

–Khun Peam megérkezett. – mondta egy hang az ajtóból. A vékony férfi leült Kinn mellé.

– Most mehettek. – rendelkezett Kinn. Épp ideje! Elindultam, amilyen gyorsan csak tudtam, de épp, hogy kiértem volna, amikor egy hang megint megállított.

– Várj, Porsche! – egy ismeretlen férfi odahívott magához és a kezembe nyomott egy kocsikulcsot.

– Tudsz autót vezetni, ugye? – kérdezte. Minek tartasz te engem? Persze, hogy tudok. Megfordultam és keserű mosolyt villantottam rá.

– Pontosan két órakor vidd haza Khun Peam-et. – csak néztem rá értetlenül. Miért vigyem haza? És éjjel kettőkor? Nem kellene ezeknek ilyenkor aludniuk?

– Hova vigyem? – a férfi elővette a telefonját, begépelt valamit és átadta nekem. Először összezavarodtam, de végül rájöttem, hogy a címet ütötte be, ahová vinnem kell majd. Megkerestem a saját telefonomon is a helyet és visszaadtam az övét.

Nem lenne könnyebb, ha simán elmondanád? De aztán megint eszembe jutott, hogy ezek a szemetek nem akarnak velem beszélni.

Várjatok csak, egyszer még a szart is kiverem belőletek!

****

Az órámra néztem és konstatáltam, hogy még mindig sok szabadidőm van, ezért körbejártam az udvart dohányzó helyet keresve.

Megláttam egy alkalmas helyet a kert közelében, így arra felé indultam. Belépve a kertbe, láttam, hogy valaki már dohányzik ott.

­– Hello. – üdvözölt, én pedig felismertem. A férfi volt, aki segített megtalálni a konyhát. Csak bólintottam válaszul a köszönésére és elindultam a sarok irányába.

– Ez volt az első napod? – kérdezte mosolyogva. Talán az első mosoly, amit valaha kaptam ebben a házban.

– Ühüm. – válaszoltam lassan bólintva.

– Egyébként Pete vagyok.

– Porsche.

– Klassz név. De mi ez a morcos arckifejezés? – ugratott, miközben rágyújtott egy másik cigarettára.

– Unott. – válaszoltam.

– Hé, hogy lehet, hogy unatkozol? Azt hallottam, hogy Khun Kinnek dolgozol. – mondta füstöt eregetve a szájából.

– Viccelsz velem?

– Hadd mondjam el neked, hogy a legjobb dolog ebben a házban Khun Kinn irányítása alatt dolgozni. – mondta lelkesen.

– Blöffölsz. – hitetlenkedtem.

– Az igazat mondom. Nagyon szerencsés vagy.

– Tisztán érzem. – mondtam a lehető legszarkasztikusabban.

– Tudod, hogy irigyellek? – sóhajtott fel mélyen.

– Hogy érted?

– Khunk Korn fiai eltérő személyiségek. Némelyik jó, némelyik teljesen kezelhetetlen. Ha engem kérdezel Khun Kinn hozzáállása sokkal jobb, mint az öccséé, Kimé.

– Kim?

– Kim, a család legfiatalabb fia. Ó, elfelejtettem, hogy ez volt az első napod. És igen, Khun Kim olyan… nos, mint egy elveszett fiú. – mondta viccesen.

– Elveszett fiú? Hogy?

– Khun Kinnek van egy szokása, amitől a testőrei megőrülnek. Nem szereti, ha követik, vagy arra kérik, menjen haza és ezzel totálisan őrületbe kergeti Anont. Egyébként P’Non Khun Kim fő testőre.

P`Non? Hány nevet kell még megjegyeznem?

Mindegy is. Elég, ha Pete nevét megjegyzem.

– Szóval szerencsés vagy, hogy Khun Kinn mellé rendeltek. Mindenki vele akar dolgozni.

– Nagyon édes történet.

– Észrevettem, hogy nem vagy fekete öltönyben. Miért? – kérdezte.

– Túl lusta vagyok, hogy átöltözzek. – válaszoltam fáradtan.

– Jó neked. Ha én tenném, már a sárga földig leszidtak volna.

Shhhss-Shhsss

A hang Pete adóvevőjéből jött és azonnal felvette.

– Halló? Halló? Pete? Merre vagy? Siess és gyere fel azonnal! – hallatszott a másik oldalról. Pete eldobta a cigarettáját és eltaposta.

– Elintéznivalód van? – kérdeztem.

– Khun Tanakhun egész nap hívott, hogy vegyem meg ezt, szerezzem be azt… Istenem! Pihenni akarok! Most fel kell mennem, Porsche, még néznem kell néhány sorozatot. – sóhajtott egyet és elment. Összezavart a szavaival, de nem volt időm megkérdezni, miről is van szó, mert már el is tűnt. De boldog voltam, hogy vannak jó emberek is ebben a házban. Korombelinek nézett ki és nagyon kedves kisugárzása volt.

Ah, kiment a fejemből, hogy megkérdezzem tőle, merre van a fürdőszoba. Egész nap álltam és elfelejtettem pisilni. Istenem, megint itt tartunk. Épp meg akartam keresni a fürdőszobát, amikor valaki hívott.

– Porsche! Khun Kinn keres!

Tényleg tudja, mikor kell zavarni az embert. Milyen idegesítő! És az emberei sem jobbak. Az előszobába tartottam, még mindig fürdőszobát keresve. Egész nap itt voltam, de senki meg sem kérdezte, ettem- e már vagy valami. Ezek az emberek cseppet sem törődnek velem. Amikor éreztem, hogy nem bírom tovább, a ház oldalához mentem, ahol elég fa volt, hogy eltakarjanak és lehúztam a sliccem. Észrevettem, hogy van ott egy fekete tavacska, valószínűleg a csatornájuk. Elhelyezkedtem mellette és végre kiengedhettem. A férfi lét előnye, hogy nem kell bajlódnod azzal, hogy kijuss a mosdóba, bárhol elintézheted. Miután könnyítettem magamon, felhúztam a cipzárt és bementem a házba.

Kinn szobája elé érve az egyik embere intett nekem.

– Még ne menj be.

Ránéztem, Ő pedig átadott nekem egy köteg papírt.

– Mi ez?

– Válogasd szét a papírokat tartalom szerint és nézd át Khun Kinn menetrendjét. És mostantól, amikor dokumentumok kerülnek az asztalra, meg kell őket nézned vagy szétválogatnod. Ha valamit írni kell, segíts Khun Kinnek. – döbbenten álltam, mire végzett a mondandójával.

– És mi a fenéért csinálnám?

– Te vagy itt a fő testőr, nem igaz? Fejezd be a panaszkodást. – mondta nyersen, majd ledobta magát a kanapéra. Csalódottan néztem a kezemben lévő papírokra. Amióta beléptem ebbe a házba, még nem csináltam semmit, amit egy testőrnek kellene. Ez mind egy rakás szar, irodai munka.

Bassza meg, már semmit nem értek!

Fogtam magam, odasétáltam a kanapéhoz, de amint a fenekem hozzáért az anyaghoz, az idióta a másik végén, felállt és elment.

Kibaszott barom! Egy nap biztosan az arcodba tömöm a lábam!

Átnéztem a dokumentumokat, közben láttam egy jelentés Kinnről és valóban, ugyanazon az egyetem tanul, ahol én. International Executive Committee… oh ezek a szavak angolul vannak és én egyáltalán nem értem.

És ti azt kéritek, hogy rendezzem el ezt? Ne hibáztassatok, ha eltévesztek néhány oldalt.

Időellenőrzés: 02:00

Egy halom papír mögött ültem, amikor ráeszméltem, hogy ideje hazaküldenem őt. Pheam-et.

A fiú kijött Kinn szobájából, én pedig a kocsihoz kísértem. Nem tudom miféle játékokat vagy őrült dolgokat műveltek ezek, de nagyon kimerültnek tűnt. Amikor az autóhoz értünk, beült a hátsó ülésre és nekidőlt az ablaknak. Lehunyta a szemét és megpróbált pihenni. Nem tudtam nem észrevenni a vörös foltokat a karján és a nyakán. Verekedett Kinnel? Az egész úton csendes volt, csak akkor szólalt meg, mikor már majdnem a megadott helyhez értünk.

– Itt kitehetsz. – mondta, majd kiszállt a kocsiból.

Kimerült vagyok, de szerettem volna egy kicsit szórakozni. Ebben az autóban van GPS? Ah, felejtsd el! Csak haza megyek.

Amikor visszaértem, leültem ugyanarra a kanapéra. Láttam, hogy néhány barom alszik, mások játszanak. Kinn biztosan elaludt, mert nem vett észre. Pokolian fáradt voltam és aludni akartam, de várnom kellett hajnalig, hogy haza mehessek. Nem akarok itt elaludni, ki tudja, mit csinálnak velem, amíg alszom.

Miért telik lassabban az idő a szokásosnál? Sóhajtottam egyet.

Felkeltem a kanapéról, mászkáltam egy kicsit, hogy teljen az idő. Végre virradt. Anélkül, hogy bárki szólt volna, hogy ideje befejeznem a munkát, felmentem a szobámba, letettem a fegyvertáskám és megmostam az arcom. A garázsba mentem, hogy elhozzam a motorom, amikor hirtelen hangos sikoly ütötte meg a fülem.

– KI A FENE PISILT A KOI TÓBA?!!!! – a visítás visszhangzott az udvaron, ami miatt minden ember abba az irányba nézett.

– NEM!! SEBASTIAN!!! ELIZABETH!!!

A testőrök úgy rohangáltak, mint egy csomó hangya, akik elvesztették a csapást. Láttam, hogy Pete száguld el mellettem, ezért megkérdeztem:

– Mi történik Pete?

– Nem tudom. Valaki belepisilhetett a koi tóba és megölte Sebastiant és Elizabethet. Ahhh! Korán reggel van és már fáj a fejem! – mondta Pete és sietve távozott. A motoromhoz mentem, azonnal beindítottam a motort és elhajtottam.

Basszus, lehet ez a nap még rosszabb?