(PORSCHE)

Néztem az előttem lévő iratokat, minden egyes mondatot gondosan átolvasva. Mellettem az öregember foglalt helyet nyugodt arckifejezéssel. Velünk szemben Kinn magas alakjával, keresztbe tett lábbal ült a kanapén és homlokráncolva figyelt. Visszafogtam magam, hogy ne szúrjam ki a szemét. Legszívesebben felkaptam volna az asztalon lévő vázát és a fejéhez vágom, hogy lássam, túléli-e.

Jelenleg az eddigi álláspontomat felülírta a csábító ajánlat és a szavak, amelyek egy meggyőző személyiségű öreg szájából hangzottak el. Már az első találkozásunkkor megállapítottam, hogy nagyszerű üzletember.

Khun Korn sikeresen meggyőzött, így ma ismét ugyanott ülök, ahol tegnap is. A házban számtalan őr volt, minden sarkon ott álltak. A villát fényűzően díszítették, bárki, aki látta, rögtön tudta, hogy a luxusnak ezt a szintjét csak egy kaszinótulajdonos vagy egy nemzetközi kereskedő engedheti meg magának. Meglátásom szerint az utóbbi jobban illett volna hozzá.

– Ha egyetértesz, írd alá.

A szerződés biztosítást is tartalmazott, arra az esetre, ha meghalok. Felsorolja, hogy ki lesz az örökös és ki kapja a biztosítási pénzt. A szédülés kerülgetett, ahogy ezeket a sorokat olvastam. Mit tegyek?

Aztán különböző leírások és szabályok következtek a házba való ki-és belépésre vonatkozóan.

* Fegyver ellenőrzés

* Minimum egy év munkavégzés, ha előbb felbontom a szerződést 200.000 baht kártérítést kell fizetnem

* Egy hónapban két szabadnap jár, a munkaidő heti 5 nap

* Kiválaszthatom a napokat…

Viszont ez gond.

– A munkanapokat illetően: még tanulok, így nem tudom, melyik napokon tudok dolgozni. ­– mondtam csendesen és közben rámutattam a tollal a pontra, aminek, úgy gondoltam, nem tudok megfelelni.

– Nem probléma, lehetsz éjszakai műszakban.

– Megválaszthatom az időpontot is? – a szemeim elkerekedtek meglepetésemben.

– Itt éjjel-nappal testőrség van. A nappali műszak reggel hattól este hatig, az éjjeli műszak este hattól reggel hatig tart. – magyarázta Khun Korn.

Ez őrület! Testőrnek vesznek fel vagy 7/11 (SevenEleven) dolgozónak? Választhatok műszakot, de éjjel is vigyázni, míg Kinn alszik, hátha valaki jön és megöli?! Ez túl sok!

– De ha az éjszakai műszakot csinálom, napközben pedig tanulok, mikor fogok aludni? – kérdeztem. Nem vagyok Vasember, csak egy hétköznapi ember, akinek egyértelműen szüksége van alvásra, pihenni is akarok!

– Úgy tűnik, valaki kifogásokat keres. – mondta Kinn dühösen. – Meg tudod csinálni vagy nem? Ha nem, mondd meg!

– Biztos vagy benne, hogy nem menne? Kinn azt mondta, egy éjszakai bárban dolgozol.

– Csak este nyolctól éjjel kettőig, majd elkezdem bezárni a bárt. Ezután hazamegyek és alszom, reggel pedig indulok az egyetemre. Ezen kívül csak csütörtöktől vasárnapig dolgozom P’Jade-nél, a többi napon pihenek.

–  Mikor mész reggel egyetemre?

–  Hétfő, kedd, szerda, csütörtök. És pénteken délutáni óra.– válaszoltam udvariasan. Úgy éreztem, hogy ez a kicsit furcsa öreg tényleg törődik velem. Amit mondtam igaz, az órarendem tényleg tele van, a pihenőm csak a szombat és vasárnap. Különösen hétfőtől szerdáig húzósak a napjaim.

– Akkor dolgozz csütörtöktől vasárnapig.

– Apa! – mondta Kinn halkan és az apjára nézett. – Miért adsz neki ekkora választási szabadságot? – folytatta a tiltakozást, vad szemeivel rám meredt és én nem tudtam mást csinálni, mint elfordítani a fejem.

– Először hallgass meg… Azt kérem, hogy szombaton és vasárnap reggel tíztől éjfélig dolgozz.

Gondolkoztam, számoltam a munkaidőt, hogy vajon megéri-e így nekem vagy sem. Folyamatosan az éjszakai munka előnyei jártak a fejemben. Sokkal kényelmesebb lenne számomra. Azért gondoltam ezt, mert úgy hittem, ez az idióta Kinn nem jár el túl sokat éjszaka.

– Még hezitálsz?

– És milyen feladataim lennének testőrként? – még mindig nehézséget okozott elképzelnem, mit is kellene majd csinálnom. Kövessem Kinnt, mint egy árnyék, kegyetlen és dühös arckifejezéssel és vessek fenyegető pillantást mindenkire, aki közelít hozzá, vagy csak legyek a nyomában minden nap?

– Csak követned kell Khun Kinnt mindenhová és ügyelni, hogy ne essen bántódása. Azonban, amikor Khun Kinn itthon van, segítened kell neki a napi teendői megkönnyítésében. – mondta Khun Korn titkára. De miért hangzik ez olyan furán?

– Megkönnyíteni neki, hogy…?

­– Például dokumentumokat ellenőrizni a cégnek, elkészíteni az ételeit és előkészíteni a ruhákat, amit viselni fog. Aztán segíteni neki a tanulásban.

– Még többet kell tanulnom. De hé, ez a munka messze meghaladja a koromat! – motyogtam magam elé és hirtelen realizáltam, az, hogy követnem kell Kinnt, megjelenni mögötte, mint testőr már épp eléggé zavarba hoz. De, amit utoljára mondott… Ezek mind megőrültek?

– Ezt csinálják a testőrök? Nem sok ez egy kicsit? – mondtam ki hangosan, ami a fejemben járt, megmosolyogtatva Khun Kornt. A titkár bírálóan meredt rám, mintha nem lenne helyénvaló, amit mondtam.

– Ennyi! Csak engedd el, apa! Ez a barom az idegeimre megy. – kiáltott fel Kinn és komor arccal fordult az apjához.

– Nagyszerű! Mintha bárki is veled akarna lenni! – csattantam fel. Megfordult és komolyan nézett rám. Ezúttal nem hozott zavarba, letettem a tollat és karba font kézzel meredtem rá.

– Megfájdult a fejem. ­– mondta Khun Korn egy mély sóhaj kíséretében. – Azért mondtam ezeket, mert azt kérted, hogy te legyél a testőrök főnöke. Mint vezetőnek, mindig Kinn mellett kell lenned és segítened neki a dolgaiban.

Fenébe! Kezdem azt hinni, hogy ez a maffia dolog elég béna. Miért kell mindenre felkészülnöm és mindent megcsinálnom neki? Ha azt várják, hogy ezt mind megtegyem, ne gondolják, hogy visszatérek.

– Valójában ez egyáltalán nem nehéz. A legfőbb dolog biztonságban tartanod Kinnt, a többiről ennek megfelelően gondoskodunk.

– Mi a „többi”, amiről ennek megfelelően gondoskodnának? – rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban. Mintha valamit elrejtenének a „testőr” kifejezés mögé, amivel át akarnak verni. Már egy ideje ezen gondolkodom.

A szobában feszült volt a légkör, minden szem rám szegeződött, kivéve Kinnt, aki a falat bámulta, mintha attól tartana, hogy összedől.

–  Ööö… a lakástulajdoni lap és a jelzáloglevél –  pillantott körbe a titkár, majd felemelt az asztalról egy papírt és elém tette.

–  Ha elfogadod a feltételeket, Khun Korn törli a jelzálogot és visszakapod a ház papírjait.

Bevallom ez nagyon csábító. Megnéztem az iratokat és az előttem lévő szerződés felé fordultam. Megálltam egy pillanatra, vettem egy mély levegőt és a toll hegyét a papírhoz érintettem, majd húztam egy vonalat és aláírtam a szerződést.

A fogamat csikorgattam és némán imádkoztam, hogy amit az imént tettem, jó döntés legyen.

Khun Kornra és a titkárára néztem, akik mindketten mosolyogtak. Khun Korn is aláírta a papírt és lepecsételte, majd visszaadta nekem az összes aktát. A tulajdonosi papírok megint nálam voltak és hirtelen az jutott eszembe, ha most figyelmen kívül hagyom a szerződést, vajon megölnek? Khun Korn felvette a szerződést és jól megnézte.

– Phachara… gyémántot jelent, igaz? Jó név, jó karma. ­

– Talán jós? – mondtam ki akaratlanul, de jóval nyugodtabb hangon, nevetséges ábrázattal, amitől a szobában mindenki rám nézett, mintha valami hibát követtem volna el.

– Vigyázz a modorodra! Khun Korn a főnököd. Sokkal tiszteletteljesebbnek kell lenned!

Hé, mi van ezzel a titkárral? Miért néz rám ilyen gonoszan. Ő a halál angyala!

– Haha, a pokolba ezzel. Holnap kezdj el dolgozni. – mondta nevetve Khun Korn.

– Holnap? Nem túl korai? – tiltakoztam.

– Arra vársz, hogy apád átvágja a szalagot? – Kinn bosszús hangja szakított félbe és ugyanolyan éles tekintettel meredt rám, mint korábban. Visszavonok, mindent, amit arról mondtam, hogy jól néz ki. Mert jelenleg számomra nem tűnik másnak, mint egy démonnak, aki szarvakat növesztett a fején.

– A fenébe is! ­– mondtam mély hangon.

– Chan, mutasd meg a szobáját, nekem megfájdult a fejem, lepihenek. – Lenyeltem minden kérdést, amikor Khun Korn Kinnel a nyomában, kisétált a szobából, amint befejezte a mondandóját. Nem maradt senki a szobában, csak a Chan nevű titkár. A kinézetéből ítélve évekkel idősebb lehet nálam. Felgyorsítottam a lépteim, hogy utolérjem.

– Hová visz? – szorosan a testemhez öleltem a házunk dokumentumait és követtem őt. Ez a ház hatalmas. Van előszoba, étkező, nappali, dolgozószoba és így tovább. Már egy ideje sétálunk, de még nem látom a végét.

– Elviszlek a szobádba. ­–megállt és szembefordult velem.

– Milyen szobába?

– A te szobádba.

– Szükséges ez? Hazamegyek és otthon alszom. Nem jöhetek ide és mehetek haza, a beosztásom függvényében? – még furcsábban éreztem magam így, hogy előkészítettek nekem egy szobát, mintha itt kellene maradnom. Ez egy rakás szélhámos? Valaki nyilvánvalóan átvert a testőr szóval.

– Sok ember van itt. Ha befejezed a délelőtti műszakot, mehetsz Khun Kinnel tanulni. Szüksége van egy kis segítségre, tudod… az osztályzataival.

– Hé, ki mondta, hogy vállalom? – tiltakoztam rögtön.

– Ugyanarra az egyetemre jártok Khun Kinnel, igaz?

– Nem tudom.

­– Nos, itt van… itt alszol hétköznap. És hé… ne keveredj túl gyakran bajba. Itt az emberek szeretik a békét és a csendet. – P’Chan haragosan nézett rám. Pokolba mindnyájatokkal, senkinek nem engedem, hogy így nézzen rám! Ez egy ház vagy börtön?! Miért olyan uralkodóak?

– De, amikor nem vagyok szolgálatban, nem alszom itt.

– Tök mindegy. – mondta unott képpel. Annyira idegesítően nézett ki, hogy legszívesebben bombát dobtam volna az arcába. Fenébe!

–  P’Chan… hova megy? –  elé akartam vágni és folytatni a tiltakozást, mert nem bírtam abbahagyni a vélemény-nyilvánítást. De abba kell hagynom! Istenem, én és a nagy szám!

–  Khun.­­–  anélkül, hogy rám pillantott ­volna, az arrogáns titkár fejet hajtott egy köntösös alak felé, aki egyenesen rám mosolygott és gyanakodva szemügyre vett. Azt hittem, Kinn ikertestvérét látom. Ha távolról nézed, normálisnak tűnt, de egy idő után kezdtem érezni, hogy valami nem stimmel vele.

–  Ki Ő? –  kérdezte a jövevény és egy ujjával rám mutatott. A megjelenése fényes volt, mögötte testőrök követték és sötéten figyeltek.

–  Kinn új főtestőre… Porsche. Ő képviseli az öcsédet, Khun Kinnt. –  válaszolta Chan. Megemeltem a szemöldököm és elgondolkozva figyeltem az előttem álló férfit. Kinn bátyja; nos az arca nagyon hasonlít Kinn őrült ábrázatára.

–  Hú, hú… klassz. Van tetoválásod is, ijesztően néz ki! –  mondta, miközben rácsapott a tetovált karomra és megcsípte, amitől megdöbbentem.  Aztán hirtelen közel emelte a karomat a szeméhez és megnézte a minta részleteit.

–  Király! Én is akarok egy ilyet! Klasszul néz ki, biztosan ijesztő is. Srácok, menjünk el holnap. Én is akarok egyet! Tetszik! –  láttam a testőrök arcán a megbotránkozást. Ez az idióta, aztán tényleg „valaki”.

–  Khun. –  sóhajtott hangosan P’Chan, mielőtt elindult, hogy tovább vigyen.

Körbejártuk a házat, végül egy folyosóra érve több tucat ajtót láttam sorban elrendezve. Újnak és tisztának tűntek, körülöttük fényes, takaros fa keret.

Ezek az emberek különösen jók abban, hogy szép dolgokat vegyenek. P’Chan belökte az egyik ajtót a folyosó végén. A szoba belülről tágas volt, úgy nézett ki, mint egy normális kollégiumi szoba, apró fürdővel, fém ággyal és matraccal, de párnák és lepedő nélkül. Volt egy használt ruhásszekrény, de nem tűnt kopottnak és ami a legfontosabb, a szemben lévő falon volt egy légkondi.

–  Az működik? –  majdnem elsírtam magam. Azt hittem, olyasmi lesz, mint a filmekben, ahol a szoba lepukadt. Bementem, bekapcsoltam a légkondit, letettem a fontos dokumentumokat az ágyra és körbe néztem a szobában.

–  Szerencséd van, hogy az előző tulajnak volt légkondija. –  mondta Chan.

–  És Ő hová ment? –  kérdeztem halkan.

–  Meghalt. –  megtorpantam a szó hallatán. Lopva rápillantottam, úgy tett, mintha nem tudna semmit és képes engem aludni hagyni egy halott szobájában.

Jesszus, félek a szellemektől. Próbáltam elfelejteni, amit P’Chan mondott, mivel a szoba egyáltalán nem tűnt ijesztőnek, nem számít. Amúgy sem alszom itt, ha nem vagyok szolgálatban. Chan letette a kulcsot és megkért, hogy menjek ki.

–  Big! –  szólított valakit P’Chan és önelégülten rám mosolygott. Ennyire elégedett volt azzal, hogy megijesztett? Minden testőr úgy nézett ki, mintha folyamatosan mosoly játszana a szájuk sarkában. Vagy van valami szabály, ami visszatartja őket a mosolygástól?

–  Igen, P’Chan… –  egy alak lépett oda hozzánk és rám nézett. Még idegesebb lettem, mert Ő volt, aki tegnap megfenyegetett, hogy megöl. Várjunk egy percet!

–  Fel tudnád vinni Porshet, hogy vessen egy pillantást a házra, én megyek megnézem a főnököt…

–  Nem P’, jobb, ha megkérsz valaki mást. –  undorodva nézett rám. Ettől is csak ideges lettem. Nem érdekel, ha nem bírja a képemet, az érzés kölcsönös.

***

–  Ezek az én embereim? –  kérdeztem lágy hangon. Big hirtelen megfordult, hogy rám nézzen.

–  Mit nézel a fenébe is? –  csattant fel kemény hangon.

Nem válaszoltam, csak elnevettem magam.

–  Ne legyél beképzelt, csak mert te lettél az új főtestőr, én nem fogadom el! –  tett egy lépést előre és közel hajolt hozzám. Nem hátráltam meg, figyeltem a következő mozdulatát.

–  Az olyan emberek, mint én nem hajtanak fejet vagy tisztelnek olyasvalakit, mint te. Ne legyél túl felfuvalkodott.

–  Akkor mit fogsz csinálni? –  mondtam elcsukló hangon, halványan vigyorogva.

–  Az ilyenek, mint te nem tartoznak ide.

–  De én itt vagyok. –  a nyugodt arckifejezésemtől elveszítette a hidegvérét.

–  A hozzád hasonlók soha nem lesznek hűségesek! Légy őszinte, egy nap elárulod a főnököt, ezért nem fogom engedni, hogy itt maradj.

–  Szóval, ha itt maradok, azt azt jelentené, hogy halálra haragszol? –  közel hajoltam hozzá és irritáló hangon beszéltem. Olyannyira, hogy nem bírta megállni, hogy a remegő kezeit ökölbe ne szorítsa és fel ne emelje, készen arra, hogy megüssön.

–  De elnézést, ki is vagyok én? Még nem tudod? Én vagyok az az ember, akit a főnököd akar. Hogy üthetnél meg? –  eltávolodtam attól a hatalmas ököltől, félre álltam, de egyre dühösebb  lettem. Megfordult és arra készült, hogy megüssön. Felemeltem a lábam, hogy erősen belerúgjak, mielőtt a keze a falba ütközött. Ezután nem engedtem el, a lábamat a mellkasához szorítottam, hogy a falnál tartsam.

–  Francba!

–  Nem csoda, hogy szüksége van új testőrre. Olyan vagy, mint egy veréb, gyenge. –  amikor befejeztem a beszédet, lelökte a lábamat és megint megpróbált megütni. Elkaptam a karját és addig fordítottam a testét, míg arccal a földre került. A térdemmel a teste egyik oldalán pihentem, hagytam, hogy mocorogjon, majd kivettem egy cigarettát a zsebemből, meggyújtottam és könnyedén kifújtam a füstöt.

–  A fenébe! Engedj el, te barom. Kinyírlak! –  kiáltotta.

–  És belehalsz a próbálkozásba. –  Összekulcsoltam a karját, míg el nem fogyott a cigim, azután ledobtam a csikket a földre és elengedtem. Félreléptem, és felkészültem, hogy megszabaduljak ettől a zavaró tényezőtől. Talán ezt egy leckének veszi.

De tévedtem. Amint tettem egy lépést meghallottam a sietős lépteket magam mögött. Megfordultam és láttam, hogy Big egy nagy fadarabot tart. Úgy tűnik nem tanult a leckéből. Megint megrúgtam, majd miután elesett, ezúttal rárontottam. Addig ütöttem az arcát, míg vér nem folyt a szájából.

–  Állj! Mit csináltok? –  három vagy négy testőr vett körbe, akik látták az esetet és elrángattak Bigtől, miközben a testem még mindig zsongott a dühtől. Big arrébb hevert, mint egy ütött-kopott káposzta.

Kinyílt egy nagy fa ajtó és mindkettőnket bevittek egy szobába. Nem tartott sokáig kitalálni, kinek a szobája, mikor a tekintetem találkozott a magas alakkal, aki kényelmesen ült a kanapén, kezében a TV távirányítóval.

–  Verekedtek, Khun Kinn. –  mondta az egyik testőr. Kirántottam a karom az emberei szorításából. Egy rövid, lapos pillantást vetett rám, majd újra a hatalmas TV képernyőre nézett.

–  Khun Kinn, ő kötött belém először. –  mondta Big dadogó hangon. Mint kiderült a vesztegetésen és zaklatáson kívül még egy hízelgő hazudozó és besúgó is.

–   Még el sem kezdtél dolgozni. Nem fáradtál már bele a veszekedésbe? –  mondta egy halk hang. Egyikünkre sem nézett rá.

–  Huh… agyatlan madár. –  mondtam, miközben Bigre néztem, aki a hasára szorította a kezét, hogy elnyomja a fájdalmat.

Nem félek semmitől!

–  Szemét –  Big halkan beszélt én pedig továbbra is őt bámultam.

Csatt!

Az üvegasztalnak csapódó távirányító hangjára odafordítottam a fejem. Kinn hirtelen felállt, majd elindult és megállt előttem. Lazán tartottam a lábam és megtámasztottam magam.

Hideg pillantást vetettem rá, de ő szemrebbenés nélkül bámult vissza rám. Bevillant a tegnapi kép, amikor olyan szorosan fojtogatott, hogy majdnem belehaltam… nem merek ma újra szembenézni vele. Bevallom, titkon félek egy kicsit, mert a szeméből nehezen lehet kiolvasni bármit. Amikor ránézek a szívverésem felgyorsul és elakad a lélegzetem.

–  Nem kedvelem a felfordulást a házamban… és ez nem az a hely, ahol ilyen szemtelenül viselkedhetsz.

–  De én nem… a te embered jött oda és kezdett cseszegetni. –  Kinn láthatóan nem hitt nekem. Bigre pillantott, majd újra rám.

–  Ha figyelmeztetlek és nem figyelsz rám… tudod milyen büntetést fogsz kapni? –  a nyugodt hangja vibrált körülöttem. Nyeltem egy nagyot, amikor a pillantása a nyakamra vándorolt. A piros ujjlenyomatok még mindig ott voltak… ahogy a fájdalom is.

–  Ne felejtsd el, hol vagy. Jól meg kell válogatnod a szavaidat, amikor velem beszélsz.

–  Miért kell ezt hallgatnom? –  vágtam a szavába. Kinn tett egy lépést felém, én pedig azonnal hátráltam.

–  Figyelmeztettelek.

–  Ha nem vagy elégedett, kirúgsz?

–  Nem rúglak ki olyan könnyen. Maradnod kell amíg… elégedett nem leszek. –  megint közelebb jött hozzám. Kényelmetlenül éreztem magam a testbeszéde és a pillantása miatt, de igyekeztem nem engedni, hogy látszódjón rajtam a félelem. A fülemhez hajolt.

–  Mit csinálsz? –  kérdeztem hebegve.

–  Holnap gyere időben. –  suttogta lágyan. Kinn szája sarka mosolyra húzódott, majd felegyenesedett, mire ismét nagyot nyeltem.

–  Idióta! –  rápillantottam és halkan átkozódtam. A francba! Gyűlölöm őt! Teljesen dominánsan viselkedik körülöttem, a szemeit használja, hogy elnyomjon másokat. Nem bírtam ezt a légkört. Eszembe jutott a szerződés, amit aláírtam.

Vajon jól vagy rosszul döntöttem?

***

Visszavittem néhány fontos iratot a szobámba, majd a motoromhoz siettem, amit a ház előtt parkoltam le és gyorsan felvettem Chay-t a barátaim kollégiumánál.

És van még egy probléma, amivel ma szembe kell néznem: hogy magyarázzam el az öcsémnek a történteket, amivel megváltottam ezt a házat. Még mindig nem tudom, mit mondjak neki.

–  Hé… hogy kaptuk vissza a házat? –  kérdezte rögtön, amint átlépte a küszöböt.

–  Nos… kértem kölcsön Jade-től. –  hazudtam. Még nem állok készen, hogy elmondjam az igazat, mert ha megtudja, valószínűleg dühös lesz. Elfordítottam az áram főkapcsolót és elkezdtem rendet rakni a házban. A múltkori incidens óta nem jártam itt.

–  Hé! –  Chay karba tett kézzel állt elém.

–  Mi az? –  úgy tettem, mintha még mindig takarítanék. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, mert már most tudtam, hogy katasztrófa lesz.

–  Most újra csak ketten lakunk együtt. –  sóhajtottam.

–  Tudom, hogy milyen közel állunk egymáshoz… És tudom, hogy a bátyám soha nem hazudna nekem.

Behunytam a szemem és nagyot sóhajtottam, mielőtt szembefordultam vele. Az öcsém arcát néztem, és még mindig kerestem a szavakat. Egy mentségen gondolkoztam, amitől a döntésem nem tűnik rossznak.

–  Miért? Miért fogadtad el? –  a hangja remegett, az arcán totális csalódottság.

–  Igen, elfogadtam az ajánlatot. –  ismertem be óvatosan, a torkomat köszörülve.

–  Miért csináltad ezt? –  dühösen megmarkolta a karomat.

–  Chay… mindent érted teszek.

–  Ha valóban értem teszed, meg kell hallgatnod, amit mondok neked… –  összeszorította az ajkát és könnyek gördültek le az arcán. Amikor ezt láttam, rögtön megsajnáltam. Ettől nagyon rosszul éreztem magam.

–  Már csak mi ketten vagyunk! Ha elmész velük dolgozni és történik veled valami… akkor ki marad nekem? –  a könnyek végig folytak a szája sarkáig. A szívem fájt a szavaitól. Az ember, akit a legjobban szeretek gyűlöli a döntésemet.

–  Sajnálom… de ígérem, rendben leszek. –  megemeltem a kezem és a fejére tettem, de szinte rögtön ellökte.

–  Ha valami rossz történik veled, nagyon dühös leszek rád… sosem fogok megbocsátani neked és én… –  mielőtt befejezhette volna a mondandóját a karjaimba vontam.

Chay sosem tűnt ennyire gyengének és sosem mutatott még ilyen szeretetet irántam. Nem igazán beszélgettünk egymással, nem örültünk együtt, soha nem kellett ennyi érzelmet kimondanunk egymásnak. De mindketten tudjuk, hogy mennyi törődést és szeretetet érzünk egymás iránt, mert ezen a világon neki csak én vagyok, nekem pedig csak Ő.

–  Megígérem, hogy nem halok meg olyan könnyen.

Csatt.

Az egyik kezével erősen megütötte a hátamat, míg a másikkal még mindig szorosan markolta az ingemet.

–  Megígéred, hogy betartod a szavad? –  kérdezte remegő hangon. A vállam nedves volt a könnyeitől, szipogó hang hallatszott. Nem bírok most ránézni. Megpróbáltam elfojtani az érzéseimet, nem akartam, hogy megtudja, én is félek és gyengének érzem magam.

–  Chay… soha nem hagylak el, bízz bennem. –  szorosabban öleltem, mint eddig bármikor, mintha az ölelésemen keresztül elmondhattam volna neki az érzéseimet. Hogy érezze, amit mondtam, igaz. Nem fogom hagyni, hogy bármi rossz történjen velem, továbbra is megvédem magam.

A csend kezdett elmélyülni, miközben továbbra is a karjaimban tartottam az öcsémet, majd felemelte a fejét a vállamról és rám nézett. Amikor megláttam a vörös, kisírt szemeit, erősen az ajkamba haraptam. Nem akartam így látni.

–  Tényleg meg kell tenned, hm?

Bólintottam.

–  Ha meghalsz, kiásom a testedet és elátkozom, és nem fogok áldozatot égetni érted. Hagyom, hogy másodszor is éhen halj… nem szerzek érdemeket neked. –  Elmosolyodtam látva a komoly arcát, ahogy szünet nélkül fenyegetőzik.

–  Tudom. Mondtam már, hogy nem halok meg könnyen. Nem kell aggódnod, élni fogok és dolgozok, hogy pénzt gyűjtsek az egyetemedre és te kedvedre játszhatsz. –  mondtam és megveregettem a mogorva öcsém fejét.

–  Kérlek, ígérd meg!

–  Ígérem.

–  Szóval, vehetek még több videójátékot?

–  Fenét! –   kiáltottam és megráztam a fejem. Bár már könnyedebben beszélt, még mindig potyogtak a könnyei. Finoman megfogtam az arcát és megígértem neki, hogy jól leszek és nem fogom többé hagyni, hogy miattam sírjon… Megígérem, megteszek bármit, akkor is, ha nehéz, nem adom fel könnyen és nem fogok meghalni.

{Csütörtök}

Huh…

Ez nehéz. A századik alkalommal sóhajtottam, miután befejeztem a délutáni óráimat. Az egyetemről a nagy házhoz mentem, ahol tegnap és tegnapelőtt is jártam. És mostantól még gyakrabban jövök ide. Majdnem háromszor megkerültem, mire végre bementem. Sok időbe telt, mire összeszedtem a bátorságom, hogy újra szembe nézzek Kinnel.

Nagyon jól tudom, hogy az életem mostantól nem lesz egyszerű. De végül… Vajon a döntés, amit meghoztam jó vagy rossz?

(Visited 223 times, 1 visits today)

1 Comment

  1. Pingback:Daemi: KinnPorsche és amit a könyvről tudni érdemes – Lengyel Kati

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük