Ők ketten azt a benyomást keltették, mintha egész jianghut körbefutották volna, és kissé porosnak érezték magukat.  
Miután köszöntötték egymást, a Nagy Varázsló nem töltötte szófecsérléssel az időt, hanem egyenesen Zhou ZiShu testét kezdte el vizsgálgatni. Zhou ZiShu, tudat alatt, a bal csuklóját emelte fel először. Félúton járt, amikor eszébe jutott, hogy ez a csuklója jelen pillanatban kissé szégyenletes, ezért csendben visszahúzta és a másikat nyújtotta ki a helyében. 
A Nagy Varázsló rápillantott és lazán megkérdezte, “Fáj a csuklód?” 

“Ó, semmiség, csak egy kutya megharapott.” – válaszolta Zhou ZiShu nyugodtan. 

Azok, akik harcművészetet gyakorolnak, tudják, hogy a csukló azok közé a kulcsfontosságú testrészek közé tartozik, amilyet szigorúan védeniük kell. A Nagy Varázsló, alapos és mindenre odafigyelő ember lévén, ennek hallatán megdöbbent, és miközben kinyújtotta a kezét, hogy megragadja Zhou ZiShu csuklóját, tűnődve megkérdezte, “Miféle kutya lehetett olyan erős, hogy meg tudjon harapni téged?” 
Zhou ZiShu csendben maradt. Wen KeXing, aki ezidáig némán hallgatott az oldalán, hirtelen Zhou ZiShu szája elé nyújtotta a kezét és sóhajtva azt mondta, “Tudom, hogy szűklátókörű és bosszúálló vagy, emiatt be sem engedtél a szobádba az elmúlt három nap. Tessék, harapd vissza.” 

A Hetedik Úr, aki időközben leült és elkezdett teát illogatni, majdnem megfulladt ennek hallatán. Gu Xiang eltakarta az arcát, majd hátat fordított, kifejezve, hogy nem látott se nem hallott semmit. 

Zhou ZiShu szeme sarka enyhén megrándult. Kinyújtotta a karját és félrehúzta Wen KeXing kezét, majd ugyanolyan nyugodt modorban és hangnemben azt mondta, “A nyilvánosság előtt, többé-kevésbé neked is meg kellene őrizned az arcod színét.” 

Wen KeXing felnevetett, de mosolya kissé felületes volt, és úgy tűnt, több energiát már nem tud Zhou ZiShu ugratására fordítani, így figyelme teljesen a Nagy Varázslóra terelődött. Pislogás nélkül meredt a Nagy Varázsló arcára, mintha az hirtelen virágba borult volna. 

Hosszú idő telt el, mire a Nagy Varázsló elengedte Zhou ZiShu csuklóját, Wen KeXing pedig azonnal megkérdezte, “Hogy van?” 
A Nagy Varázsló habozott egy pillanatig, majd nyíltan válaszolt, “Súlyosabb, mint képzeltem. – Zhou mester, a napokban ismét megsérültél?” 

Zhou ZiShu visszahúzta a csuklóját, enyhén megigazította az ingujját, majd lesütötte a szemét és közömbös mosollyal az arcán azt mondta, “Ugyan, hogy lenne lehetséges, hogy ne szúrják le az embert, miközben jianghuban kóborol?” 

Mivel a Nagy Varázsló a déli határvidékről származott, arcvonásai kissé eltértek a Közép-Síkságon élő emberek vonásaitól. Szemüregei rendkívül mélyek voltak, és mintha szemei is sokkal sötétebbek lettek volna a másokéhoz képest. Mozdulatlanul meredt Zhou ZiShura egy darabig, majd mintha megértett volna valamit, végül így szólt, “Zhou mester, megnyugtathatlak, ha egy kicsit is kételkednék benne, nem jöttem volna el hozzád csupán azért, hogy bajt okozzak neked.” 

Zhou Zishu felemelte rá a tekintetét és erőltetett mosollyal az arcán azt mondta, “Ha a harcművészetem elvevésével vagy valami ilyesmivel…” 

A férfi arcán, ebben a pillanatban, törékeny sebezhetőség villant át, amit, úgy tűnt, képtelen volt visszatartani. Habár azonnal nyoma veszett, akárcsak egy látomás, de a Nagy Varázsló tisztán látta ezt, ezért bólintott egyet és azt mondta, “Nem fogom többet emlegetni ezeket a szavakat. Megtaláltam a módját, hogy megmentsem a harcművészetedet és az életedet egyaránt.” 

Wen KeXing felegyenesedett, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Zhou ZiShu hirtelen félbeszakította és megkérdezte, “Ha életben maradhatok, és még a harcművészeti képességeimet is megtarthatom… mégis milyen árat kell akkor fizetnem érte?” 

A gyanú legcsekélyebb nyomát sem lehetett látni az arcán, de még a legkisebb örömöt sem. Csak lesütötte a szemét és rendkívül óvatosan beszélt, mintha nem egy orvossal vagy az egyik barátjával beszélné meg a sérülését, hanem egy idegennel. Valakivel, akivel alkudozni szokás, így rendkívül megfontolt, körültekintő és éber volt. – 

Hogy létezhet egy ilyen könnyűszerrel elérhető alku a világon? Az életben soha nem kaphatod meg egyszerre a halat és a medvemancsot is.³⁷⁵ Zhou ZiShu úgy érezte, bár nem élt hosszú életet, mégis ez elegendő idő volt arra, hogy megértse azt az igazságot: nem létezik olyan, hogy égből pottyant sült galamb.³⁷⁶ Még ha az előtte álló két embert alig nevezheti a barátjának, még ha tisztában volt a Nagy Varázsló fortélyaival, mégsem merte ezt egykönnyedén elhinni.

375 鱼与熊掌 (Yú yǔ xióng zhǎng) Hal és medvemancs – kínai idióma, melynek jelentése, hogy az ember nem tehet mindig kedve szerint, és két dolog közül nehéz választani.

376 天上掉馅饼 (Tiānshàng diào xiàn bǐng) Pite az égből – kínai idióma, melynek jelentése, hogy az ember saját erőfeszítése nélkül élvezhet már készen levő dolgokat. Pl.: Hátratett kézzel élvezni a sikert.

Mert a remény… olyan dolog, ami fájdalmat okoz az embernek. 

A Hetedik Úr gyengéden félretette a kezében levő teáscsészét és így szólt, “Az elmúlt félévben rengeteg helyet felkerestünk. – Te is ismered a Sámán-völgy erejét, hiszen akkoriban te voltál az, aki segített azt megépíteni. Mindaddig, amíg a gyógynövények fellelhetőek ezen a világon, azt mondhatjuk, hogy nem jelent nagy problémát. Noha ez a néhány gyógynövény viszonylag ritka, mostanra, sikerült összegyűjtenünk mindegyiket.” 

Miközben beszélt, a Nagy Varázsló együttműködően kivett egy kisüveget az ingujjából, Zhou Zishu pedig átvette. Miután felnyitotta a fedelét, az üveg apró pirulákkal volt tele és némi keserű gyógyszerillat áradt ki belőle. A Nagy Varázsló azt mondta, “Tartsd magadnál ezeket a pirulákat és minden éjfélkor vegyél be egyet belőlük. Ezek majd elnyomják a Három Őszig tartó Hét Nyílás Szögének támadását és lassan feloldja a szögeken levő mérget.” 

A Hetedik Úr így folytatta, “Habár a méreg zavaró tényező, még így is triviális dolognak számít. A kulcsproblémát az átszúrt meridiánjaid jelentik. Ha megpróbálnánk hirtelen kihúzni a szögeket, akkor a meridiánjaid összeroppannának a rájuk zúduló belső erődtől. És mivel nem vagy hajlandó lemondani a harcművészeti képességeidről, így rengeteg erőfeszítést igényel majd a gyógyítás, amit félek, nehezen fogsz tudni elviselni. De ennek ellenére…” – ekkor elmosolyodott, Zhou ZiShura nézett és azt mondta, “Mások, nem biztos, hogy képesek lennének ezt túlélni, de szerintem te megpróbálhatod.” 

A Nagy Varázsló követte a szavait és így szólt, “Egy olyan személyre van szükség, aki mélyreható képességekkel rendelkezik, és egy pillanat alatt meg tudja törni a tested összes meridiánját. – Erre te magad is képes vagy.” 

Gu Xiang, Cao WeiNing és Zhang ChengLing döbbenten hallgatták, végül Gu Xiang közömbös hangon megkérdezte, “Ha eltörne… az összes meridián a testében, nem halna meg?” 

A Nagy Varázsló felnézett a lányra. Nem tagadta, csak annyit mondott, “Igen, megtörténhet, de Zhou mester harcművészeti képességei annyira mélyrehatóak, hogy nem halna meg azonnal. Ez alatt az idő alatt elég, ha valaki megőrzi a szívmeridiánját…” 
“Úgy érted, hogy újra akarod formálni a meridiánjait?” – kérdezte meg Wen KeXing. 

A Nagy Varázsló bólintott egyet.  
Wen KeXing szeme felcsillant és megkérdezte, “Valóban meg tudod csinálni?” 

A Nagy Varázsló egy kis szünetet tartott, majd óvatosan megválogatva a szavait, – soha nem volt bőbeszédű – azt mondta, “Ha egyedül csinálom, akkor három pontos bizonyosságom van, de ez attól is függ, hogy a mester át tudja-e vészelni.” 

“Három pontos…” – ráncolta össze a homlokát Wen KeXing – “Csak három pontos?” 
“Bocsáss meg a tudatlanságomért.” – mondta a Nagy Varázsló fejbólintva. 

Zhou ZiShu hangosan felnevetett és az utolsó homály is kitisztult az arcáról, “Rendben, ne legyen három pontos bizonyosság. Akár 1 pontosat is hajlandó vagyok elfogadni, amúgy sincs vesztenivalóm.” 
Eltette a kis gyógyszeres üveget, ünnepélyesen ökölbe tette a kezeit a Nagy Varázsló és a Hetedik Úr előtt, majd azt mondta, “Leköteleztek.” 

A Nagy Varázsló nem szólt semmit, csak csekélység gyanánt bólintott egyet. Mintha nem egy üveg életmentő gyógyszert adott volna át, hanem két darab párolt gombócot. A Hetedik Úr mosolyogva így szólt, “Miért mondasz köszönetet? Ha nem engeded, hogy WuXi, ez az ostoba gyerek, visszafizesse azt a szívességet, amivel tartozunk neked, attól tartok, nehezen fogom tudni nyugodtan leélni ezt az életemet.” 

A Nagy Varázsló rápillantott, de nem ellenkezet, hanem csak annyit mondott, “Azonban nem olyan egyszerű átformálni a meridiánokat. Egy rendkívül hideg helyre lesz szükségem hozzá. Éppen ezért meglehet, hogy a jövőben hidegrázástól fogsz szenvedni. Viszont, ha majd helyreállnak a képességeid és fokozatosan visszanyered az egészséged, akkor ez nem kellene, hogy problémát jelentsen.” 

Wen KeXing gondolkodott egy darabig, majd megkérdezte, “Mit szólnál a Changming-hegy csúcsához?” 
A legenda szerint, a Changming-hegy csúcsa olyan, mint egy tündérország, ősi szerzetesekkel és halhatatlanokkal. A hegyre vezető út felétől felhők és köd borítja a hegyoldalt, a hegy csúcsát pedig egész évben hó és jég borítja. A Nagy Varázsló gondolkodott egy darabig, majd bólogatva azt mondta, “Lehet szó róla.” 

Wen KeXing azt mondta, “Véletlenül, az a vén bélpoklos, rengeteg vacsora árával tartozik nekem, úgyhogy menjünk az ő odújába, hadd gondoskodjon a vacsoránkról. – Ah-Xiang.” 
Gu Xiang azonnal válaszolt. 

Wen KeXing azt mondta neki, “Mi lenne, ha elintéznél nekem egy megbízást? Menj és keresd meg nekem Ye BaiYit. Később pedig két utcányi hozományt készítek neked, mit szólsz hozzá?” 
“Három utcányit.” – alkudozott Gu Xiang. 

Wen KeXing megveregette a fejét, mondván, “Két és fél, rendben? Ne légy olcsó és képmutató. Na tünés.”³⁷⁷ 

377 得便宜卖乖 (Dé piányí màiguāi) Olcsó és képmutató – kínai kifejezés, melynek jelentése, miután kedvezményben/előnyben részesültél, még többet kérsz, ártatlanságot színlelve.

Gu Xiang megdörzsölte a fejét és felráncigálta Cao WeiNinget, hogy visszamenjenek összepakolni, de Wen KeXing megállította Cao WeiNinget és így szólt, “Ne hallgass rá, csomagolni és rendet rakni egyedül is tud, nem kell hozzá egy magadfaja felnőtt férfi. Ne kényeztesd el ezzel a semmi stílusoddal, inkább gyere velem. Kölyök, ne légy buta és ügyetlen, az utóbbi napokban elhanyagoltad a kungfu gyakorlást. Tán, azt várod, hogy a mestered megszidjon? Siess és indulj. – Ah-Xu, ti csak folytassátok a beszélgetést.” 

Szavavégeztével pedig, kifogást nem tűrően kirángatta Cao WeiNinget a szobából. Zhang ChengLing, aki ismerte az önmérséklet fogalmát, a mesterére pillantott. Úgy érezte, hogy mestere egyre barátságtalanabb szemekkel néz rá, ezért azonnal kisomfordált onnan, a lábai közé húzott farokkal, akár egy kutya. Az így megürült szobában egy ideig csak Zhou ZiShu, a Hetedik Úr és a Nagy Varázsló maradt. 

Miközben a Hetedik Úr Wen KeXing távozó hátát nézte, váratlanul így szólt, “Ez a te… jianghubeli barátod, nem egy könnyű eset, igaz? Mindvégig te követted őt?” 
Zhou ZiShu meglepődött. Nem tiltakozott, csak felnézett rá, nem tudva, hogy a Hetedik Úr mit akart ezzel mondani. De látta, amint a Hetedik Úr ismét elmosolyodik és azt mondja, “Habár, igazán jól bánik veled, eltekintve… Még soha nem láttam, hogy így törődtél volna bárkivel is, és ez igazán jó.” 

Zhang ChengLing mantrákat kántált a kisudvaron, és úgy tűnt, mintha szigorú módszerességgel gyakorolná a kungfut. Valójában, mivel az utóbbi időben annyi ember vette kerül és olyan sok minden történt, ennek a fiatal fiúnak a szíve önkéntelenül is kissé felkavarodott. Követni akarta Gu Xiangot és Cao WeiNinget, hogy megtalálja Ye BaiYit. Zhang ChengLing kicsivel lassabban reagált, mint mások, de nem volt hülye gyerek. 
Zhou ZiShu, miután végighallgatta a Fekete Nagyanyós incidenst és megértette a konkrét okokat, azon kívül, hogy büntetésből azt hagyta hátra, hogy minden nap egy órával többet gyakorolja a kungfut, nem mondott semmi mást. Zhang ChengLing meggondolatlan felindultságából tette azt, amit tett, de ez arra is késztette Zhou ZiShut, hogy meglássa a gyermekben rejlő potenciált. – Olyan sok mindenen ment keresztül és annyi kegyetlen dolgot látott, de még mindig a legtisztább dolgokat őrizte a szívében. Soha nem titkolta gyávaságát, de amikor bátornak kellett lennie, soha nem hagyott cserben másokat.  
Zhou ZiShu mindig is úgy érezte, hogy az a fiú, akinek nincs néhány sebhely a testén, akkor is, ha simán, nehézségek nélkül nő fel, ugyanaz a söpredék marad, ami soha nem repül ki mások szárnyai alól. 

Zhang ChengLing önmagára is reflektált. – Nem támaszkodhat állandóan a mesterére. Mestere sok mindenre megtanította, épp úgy mintha egy kacsát tömött volna eledellel. Bemagolta az összeset, de sok mindent nem értett belőlük. Még ha a mester szét is bontotta és szakaszonként magyarázta el neki, akkor sem értette. Gyakorlásra és tapasztalatra volt szüksége. 
Most, hogy a mester testének sérülése kritikus állapotban van, Zhang ChengLing úgy érezte, nem szabadna homályos fejjel állandóan csak körülötte lézengenie. Ki kellene mennie és tennie kellene érte valamit. 
Gondolatai vadul bolyongtak és kézmozdulatai kaotikussá váltak. 

Wen KeXing messziről látta, de nem szólt semmit. Ő maga is zavarodott állapotban volt. – Csak három pontos bizonyossága van. Élete során számtalanszor volt élet és halál küszöbén, és ha minden alkalommal három pontos esélye volt a túléléshez, az már jónak számított, de… most Ah-Xuról van szó. 

Wen KeXing csak akkor tért magához, amikor Cao WeiNing megszólította. Cao WeiNing éberen és figyelmesen nézett rá, és várta, hogy megszólaljon. Gu Xiang azt mesélte neki, hogy ez a férfi nevelte fel, aztán hirtelen olyan tiszteletteljes félelmet érzett iránta, hogy úgy bánt vele, mint az “apósával”, ezért mosolyogva azt mondta, “Wen testvér, megkért, hogy jöjjek ki, mert…” 

Wen KeXing rápillantott és hirtelen, mintha nem tudta volna, honnan kezdjen neki. Hosszú gondolkodás után így szólt, “Tíz… Tizenéves voltam, félidős gyerek, amikor magamhoz vettem Gu Xiangot. Ismertem a szüleit is, akik meghaltak. Gu Xiang akkoriban valóban nagyon fiatal volt. Pólyás csecsemő volt még, amikor az anyja elrejtette az ellenség elől, de az ellenség nem vette észre, és csak így maradhatott életben.” 
Cao WeiNing nem mert levegőt venni és már-már áhítatos arckifejezéssel hallgatta. 

Wen KeXing így folytatta, “Ő valójában nem az én szolgálólányom… Bár mindig is úrként és szolgaként kezeltük egymást, én soha nem tekintettem kívülállóként erre a lányra. Úgy kezeltem, mint a saját kishúgomat.” 
Elmosolyodott, majd egy kis szünet után hozzátette, “Amikor rangidősnek adtam ki magam, és közben láttam felnőni, kissé olyan volt, mintha a lányom lett volna. A hely, ahol fiatalkorunkban laktunk, nagyon barátságtalan volt. Én magam is gyerek voltam még, és sokat botladoztam vele. Például, amikor először péppel etettem, megégette a száját. Hogy Ah-Xiang megérhesse ezt a kort, nem volt könnyű dolgom, de valójában… neki sem volt könnyű.” 

Cao WeiNing halványan tudta, mit akar mondani, ezért egészen komolyan azt mondta, “Wen testvér, ne aggódj. Egész életem – mostantól egészen a halálomig – minden egyes napjának minden pillanatát számolni fogom, és soha nem lesz olyan pillanat, amikor olyat csinálnék, ami csalódást okozna Ah-Xiangnak.” 

Wen KeXing rápillantott és félmosollyal azt mondta, “Ne beszélj olyan teli szavakkal.” 

Cao weiNing felemelete az egyik kezét és az égre mutatva megesküdött, “A Mennyek és a Föld istenei legyenek a tanúim.”³⁷⁸ 
Mint aki tartott volna attól, hogy Wen KeXing nem hiszi el a szavait, a bölcs Cao skoláris kétségbeesetten kimondta élete egyetlen mondatát, ami – habár ismét tévedett – nem késztette nevetésre az embert a szavak hallatán, “Mindaddig, amíg az ég és a föld egyszer összeomlik, addig az én szerelmem sem szűnik meg.”³⁷⁹ 

378 皇天后土实所共鉴 (Huáng tiānhòu tǔ shí suǒ gòng jiàn) A Mennyek császára és a Föld császárnéja tisztán látják és megértik. – A teljes mondat így hangzik: Az én keserűségemet és szenvedésemet, nem csak a Sichuan népe és Yizhou (délen) meg Liangzhou (északon) tartományának kormányzói értik meg tisztán, hanem a mennyek és föld istenei is.

379 Eredetileg: 天长地久有时尽, 此恨绵绵无绝期 (Tiānchángdìjiǔ yǒushí jǐn, cǐ hèn miánmián wú jué qī) Mindaddig, amíg az ég és a föld egyszer összeomlik, addig ez a bánat sem szűnik meg. – Idézet Bai juyi Az örökké tartó fájdalom éneke című költeményéből. Cao WeiNing 恨 (bánat) helyett 情 (szerelem) karaktert használja.

Wen KeXing különös pillantást vetett rá és megkérdezte, “Még akkor is, ha nem olyan, mint amilyennek képzelted? Még akkor is, ha… rájössz, hogy valójában nem is ismered őt?” 
“Nem kell aggódnod, természetesen ismerem őt.” – válaszolta Cao WeiNing. 

Wen KeXing felnevetett, felvett egy kavicsot, Zhang ChengLing felé hajította és hangosan így szólt, “Ördögfióka, miről álmodozol? Ne kalandozz el!” 

Nem kell aggódnod, természetesen ismerem őt. – Ah-Xiang, túlságosan is sokat aggódsz.