Két személy volt összegabalyodva a meleg és illatos paplannal. A szoba pedig megtelt obszcenitással. A Skorpió oldalt ült és onnan figyelte őket hideg tekintettel, mozdulatlanul, akár egy szellem. 
Ügy tűnt, az ágyon levő két személy egyre jobban beleéli magát, a kiáltások is egyre hangosabbak lettek. Jobban megnézve őket, ezúttal két tizenéves fiú bizonyult a Skorpió kiválasztottjának. Beletelt egy kis időbe, mire a két fiúnak sikerült lecsillapodnia a kéj és vágy elhúzódó utórezgéseiből. Egymásra néztek, sietve magukra vettek egy-egy ruhadarabot, majd félmeztelenül a Skorpió elé térdeltek. 

A Skorpió finnyásan letette a kezében levő borospoharat és tekintete végigsöpört a két kamasz kipirult arcán és testén. 
Ekkor, az ajtó kívülről becsapódott és hideg szélfuvallat áramlott be a szobába. A földön térdelő fiúk közül az egyik összerezzent, és egy magas, maszkos férfi jelent meg az ajtóban. 
A Skorpió nem nézett fel. Teljesen úgy tűnt, mintha nem vette volna észre az ajtóban álló alakot. Csak kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a fiú állát, majd erőszakkal felemelte a fejét, hogy alaposan szemügyre vegye. – A fiú arcbőre olyan volt, mint a rizspúderben csiszolt fehér jáde,³⁸⁰ pislogó szemeiben vizes fény csillogott, hegyes álla és gyengéd kis arca pedig nőies vonásokat adott neki. 
A Skorpió megrázta a fejét és csalódottan felsóhajtott, “Nem jó. Túlságosan is nőies. Egyetlen érintés és egy marék női rizspúderillat tapad a kezemhez.” 

380 粉雕玉琢 (Fěn diāo yù zhuó) Porban csiszolt jade – kínai idióma, amely valakinek a tiszta, szép bőrét írja le. Olyan finom és sima, mint a fehér csiszolt jádekő.

Az álarcot viselő férfi nagy léptekkel lépett be a szobába, mintha egyáltalán nem lett volna szégyenlős. Ezt hallva a remegő tizenévesekre pillantott és így szólt, “Olyanok, mint két nyúl. Hát nem mindegyik ugyanolyan nőies, mi olyan furcsa ebben?” 
A Skorpió intett a kezével, mire a két tizenéves fiú úgy tisztelgett előtte, mintha kegyelmet kaptak volna, majd félelemtől telve kisiettek a Skorpió lakosztályából. A Skorpió lassan ismét töltött magának egy pohár bort és azt mondta, “Unalmas, ha valami nem szokatlan. Ha minden férfi olyan lenne, mint egy nő, akkor miért kellene férfiakkal játszadoznom? Milyen kár… hogy a múltkor azt mondtam annak a két férfinak, hogy meneküljenek.” 

A maszkos férfi ülőhellyel szolgálta ki magát és lazán megkérdezte, “Ó, ezek az apróságok, amiket nevelsz, maguktól is elmenekülhetnek?”  

A Skorpió mosolyogva rápillantott és lassan így folytatta, “Nem az én embereim voltak, hanem két tisztességtelen szándékú vendég. – Ha már itt tartunk, valószínűleg ismered egyiküket. Szerintem úgy nézett ki, mint egyike azoknak a nagyágyúknak arról a helyről, ahonnan te jössz.” 

A maszkos férfi egész teste megdermedt, majd kis szünet után megkérdezte, “Ő… lenne az? 
“Ki tudja?” – válaszolta a Skorpió. 

Miután a maszkos férfi hallgatott egy darabig, felállt a székből, mint aki nem tudna tovább egyhelyben ülni. Hátra tett kézzel néhány lépést tett a szobában, közben így motyogott magában, “Egy ideje már, hogy váratlanul eltűnt, és ezen a helyen végül megjelent… Azt mondta, anélkül akarja elkapni Xue Fangot és visszaszerezni a kulcsot, hogy felkeltené a nagyobb klánok figyelmét, de mozdulatai épp oly kiszámíthatatlanok, mint az isteneké és szellemeké. Mi a fenét akar ez az ember?” 
A Skorpió, mint akinek semmi köze sem lett volna a dolgokhoz, üresen visszhangozta, “Ki tudja…” 

A maszkos férfi léptei hirtelen megálltak, a kezét felemelve félbeszakította a Skorpiót és megkérdezte, “Elég ebből. Sun Dinget, elintézted?” 

A Skorpió válaszként kinyújtotta a lábát és egy dobozt rúgott ki az asztal alól. A doboz végigcsúszott a földön és az álarcos férfi előtt landolt. A férfi a lábujjhegyével felnyitotta a doboz tetejét. Egy bomlásnak indult emberi fej volt benne, de az arcán levő vérvörös anyajegy még mindig látható volt. Ekkor a maszkos férfi megkönnyebbülten felsóhajtott és mosolyogva azt mondta, “Remek, egy elintézve. A többiekkel könnyű lesz végezni. Hahaha, Kacagva Gyászoló szellem… Zhao Jing volt az, aki elterjesztette a hamis hírt Xue Fangról, és másoknak semmi köze nem volt hozzá, de ez az idióta bedőlt a csalinak. Éppen időben, hogy egycsapásra végezni tudjak vele.” 

Amikor a Skorpió meghallotta “a többiekkel könnyű lesz végezni” szavakat, észrevehetetlen fény villant meg a szemében és jelentőséggel teli mosollyal az arcán azt mondta, “Úgy van, a többiek miatt nem kell aggódnod. Egytől-egyig megoldódnak.” 
Azzal hirtelen letette a borospoharat az asztalra, és komoly tekintettel megkérdezte, “De ne vesztegessük a szót. Pontosan hol van az igazi Xue Fang és a te úgynevezett ‘kulcsod’? Most már van valami nyomod?” 

Az álarcos férfi megrázta a fejét, majd megkérdezte, “Neked sincs?” 
A Skorpió összeráncolta a homlokát, “Különös… Úgy tűnik, mintha ez az ember elpárolgott volna a világból. Vajon hova mehetett?” 

Az álarcos férfi egy pillanatig töprengett, majd azt mondta, “Nem kell sietni az ő megkeresésével. Előbb szerezzük meg az összes Márványozott Kristálydarabot. Zhao Jing egyre telhetetlenebbé és vakmerőbbé kezd válni. Mintha biztos lenne abban, hogy én rejtettem el a ‘kulcsot’. – Előrelátásom szerint, a következő lépése az lesz, hogy a Kristálydarabok hollétének gyanúját a Szellem-völgy urára tereli. Majd nyíltan keresztbe tesz neki, magára vonva ezzel a figyelmet, eközben pedig megszilárdítja a hatalmát. Jelenleg, a közép-síksági harcművészeti világban totális káosz uralkodik, és senki sem tudja, mi történik valójában. Mindenki bűnbakkereséssel van elfoglalva, így nehezen fognak tudni ellenállni Zhao Jing bíztatásának, és őt követve, a Szellem-völgyre fognak támadni.” 

A maszkos férfi hidegen felhorkantott és hozzátette, “A Zhao Jinggel való szövetkezésem során, mindig is tudtam, hogy egyszer majd eljön ez a nap. Semmiség az egész, csak…” 
A Skorpió provokálóan felhúzta a szemöldökét, ránézett és megkérdezte, “Mi az, tán neked is voltak terveid te Völgymestereddel?”  

A maszkos férfi mosollyal az arcán azt mondta, “Ő nem több egy elmebetegnél. A legtöbb, amire képes, hogy harcolni és gyilkolni tudjon azzal a vastagbőrű és arcátlan stílusával. Végre eljött az ideje, hogy hasznát vegyük. Invitáljuk meg, hadd harcoljon azzal a Zhao Jinggel. Most, hogy megérkezett Luoyangba, és még személyesen is találkozott veled, sokkal nehezebb dolgod lesz meginvitálni őméltóságát, hogy előjöjjön és ilyen fáradságos munkát végezzen.” 

A Skorpió fejbólintva így szólt, “Ez gyerekjáték.” 

De ebben az időben, az így kiszámított emberek csoportja még mindig nyugodt volt. 
Zhang ChengLing elmondta Zhou ZiShunak, hogy másnap Gu Xiangékkal együtt el akar indulni. Zhou ZiShu megforgatta rajta a szemét és egy kétszavas válasszal illette őt, “Fingokat beszélsz.” 

Zhang ChengLing könyörgésre nyitotta a száját, és úgy döntött, hogy követni fogja Wen Senior példáját. Akár egy kiskutya, úgy követte Zhou ZiShut bármerre is ment és egész nap be nem állt a szája. Egészen sötétedésig hajszolta, amíg be nem sötétedett és Zhou Zishu visszament a hálószobájába. Éppen beakarta csapni az ajtót, de Zhang ChengLing kinyújtotta a lábát és odadugta az ajtó és az ajtófélfa közé. Miközben így kitámasztotta az ajtót, makacsul felnézett a mesterére és könyörögni kezdett, “Shifu, csak engedj el. Nem ülhetek tétlenül, én…” 

Zhou ZiShu szeme elsötétült. Eleve nem volt sok türelme, de ezúttal jó kedvében volt, így hagyta, hogy ez a kölyök mindvégig zaklassa őt. De most már, mindentől függetlenül, kezdett bosszantóvá válni, ezért felemelte a lábát, hogy mellkason rúgja. Zhang ChengLing azt hitte, hogy ismét próbára akarja tenni a tudását, ezért készségesen visszaugrott. Elkerülte az ütést, de éppen, amikor szóra nyitotta volna a száját, Zhou ZiShu egyetlen érintéssel “becsukta” az ajtót. 

Ki tudja mikor jelenhetett meg Wen KeXing Zhang ChengLing háta mögött, majd, miközben a teliholdat kémlelte, felsóhajtott, “Nos, ezúttal az ajtó, nem járható út.” 
Zhang ChengLing, akár egy fagy verte padlizsán, lehajtotta a fejét és félreállt. Wen KeXing hangját hallgatta, aki úgy tűnt, mintha belefáradt volna a saját képtelenségébe, hogy nem tud bejutni az ajtón. Wen KeXing ismét felsóhajtott és halkan így szólt, “Ha az ember folyton csak egyedül marad egy üres szobában, könnyedén kielégítetlen vágyak kezdik el gyötörni. Ha pedig kielégítetlen vágyai vannak, hajlamos elveszteni az eszét és valami őrültséget tenni. Ha pedig elveszíti az eszét, akkor egyszerűen…” 
Habár Zhang ChengLing kissé lassan szokott reagálni, mégsem volt hülye gyerek. Hirtelen az az illúziója támadt, hogy Wen KeXing feje búbjából gyilkos aura tör elő, akár a párolt gombócból. Ijedtében azonnal felugrott, és mint a guruló szar és folyó pisi, eltűnt Wen KeXing szeme elől.³⁸¹ 

381 屁滚尿流 (Pìgǔnniàoliú) Guruló szar, folyó pisi – kínai idióma, amely pánikszerű félelmet vagy extrém örömöt ír le.

Wen KeXing kissé zavarodottan meredt utána, és nem értette, hogy mi történt. Majd felemelte az egyik kezét és bekopogott az ajtón. A másik kezével pedig az ablaknak támaszkodott, készen arra, hogy bármikor betörjön rajta, hadd élvezze egy ideig virágszedő függőségét. 

De ekkor, az ajtót váratlanul kinyitották belülről. Wen KeXing, aki éppen valami rosszat akart csinálni, meghökkent. Csak azután, miután Zhou ZiShu oldalra fordult, hogy beengedje az ajtón, merte megkérdezni, ritka ostoba pillantást vetve rá, “Be… beengedsz?” 

Zhou ZiShu ránézett, felvonta a szemöldökét és azt mondta, “Nem akarsz bejönni? Akkor felejtsd el és maradj kint.” – azzal felemelte a kezét, hogy becsukja az ajtót, de Wen KeXing sietve ellökte és széles vigyorral az arcán befúrta magát a szobába. 

Zhou ZiShunak azonban nem állt szándékában ágyba menni. Ehelyett meggyújtotta a gyertyát, majd előrehajolt és töltött két csésze teát. Végül az asztalhoz ült, és komoly, tréfát nem tűrő ábrázattal lesütötte a szemeit, mintha valami komoly mondanivalója lett volna. 
Wen KeXing játékos mosollyal nézett rá egy darabig, de lassan és fokozatosan ez az arckifejezés alábbhagyott. Kezébe vette az egyik teáscsészét, de csak ott tartotta a maga előtt és nem ivott belőle. Aztán a székében hátradőlt, kinyújtotta, majd keresztbe tette a lábait, végül pedig Zhou ZiShu felé fordította a fejét és megkérdezte, “Mi az, van valami mondanivalód a számomra? Elhatároztad, hogy később a testeddel teszel ígéretet nekem, vagy…”³⁸² 

382 以身相许 (Yǐ shēn xiāng xǔ) Testtel ígéretet tenni – Ősi kínai mondás, ami általában nőkre vonatkozik, akik nemcsak az érzelmeiket, hanem egész testüket odaadják a szeretett férfinak.

“Nem inkább te vagy az, akinek valami mondanivalója kellene, hogy legyen, Wen Völgymester?” – szakította félbe Zhou ZiShu gúnyos mosollyal az arcán, miután felemelte rá a tekintetét. 
Wen KeXing szavai a torkán akadtak. Eltátotta a száját, de csak félóra eltelte után rázta meg a fejét mosolyogva, majd így szólt, “A dél-xinjiangi Nagy Varázsló rendkívül hatalmas ember. Nagyon megkönnyebbültem, hogy követed a tanácsait.” 
Zhou ZiShu a teájába mártotta ujjbegyét és az asztalra firkálva megkérdezte, “Semmi több?” 

Wen KeXing felemelte a fejét és egyenesen ránézett. Tekintete végigsöpört az előtte levő férfi jóképű arcán, akinek éles és hegyes arcvonalai meglágyultak a lámpafény alatt. Sokféle gondolat jutott az eszébe. – Eleinte úgy érezte, hogy ő és ez a férfi, mintha már régóta ismerték volna egymást. Majd, amikor megpillantotta a lapockacsontjait, szíve majd kiugrott a helyéről. Később pedig megszerette őt olyannak, amilyen. Amikor belegondolt… hogy a Mennyek Ablakának vezére, valójában egy ehhez fogható ember, hirtelen az az érzése támadt, hogy ezen a világon, létezik még egy hozzá hasonló ember. Hogy mindketten, épp ugyanolyan magányos farkasok, akik csapdába estek, és bármilyen kétségbeesetten küzdenek is, képtelenek kiszabadulni, ezért inkább – kegyetlen módon – képesek a saját lábukat is leharapni.  

Mindvégig képtelen volt ellenállni a késztetésnek, hogy kövesse őt, vagy hogy levegye róla a szemét. Aztán hirtelen, – akkor először – felismerte a szíve mélyén, hogyha ez a férfi megteheti, hogy így éljen, akkor talán ő is élhet így? 

Ezeken elgondolkodva, elméje annyira beleragadt a gondolatvilágába, hogy képtelen volt kiszabadulni onnan. Wen KeXing tudatán kívül kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa Zhou ZiShu arcát. Kissé behajlított ujjbegyei enyhén megsimogatták, majd bőrkeményedésekkel és hegekkel teli tenyere érintkezett a férfi nem éppen finom arcbőrével, ami kissé hűvösnek bizonyult. Wen KeXing hirtelen megszólalt, “Nem halhatsz meg. Mert, ha meghalnál és egyedül kellene élnem, nem lennék túlságosan is magányos?” 

Zhou ZiShu megragadta a csuklóját, de nem lökte le magáról, hanem elmosolyodott és így szólt, “Amíg van esély arra, hogy élhessek, nem halhatok meg. Ez az én életem és az én harcművészetem. A mennyek legfelsőbb istene jelölte ki nekem ezt az utat, és nem olyan egyszerű, még neki sem, hogy elvegye tőlem azt, ami már enyém.” 

Wen KeXing az ujjaival érezte Zhou ZiShu lélegzetét, majd összehúzta a szemeit és kissé őrültnek tűnve azt mondta, “Abban az évben, a falusi ember kezében levő vörös vízzel teli tálat, egy bagoly borította fel…” 

Zhou ZiShu ránézett, és anélkül, hogy arckifejezése megváltozott volna, halk hangon ismét feltette ugyanazt a kérdést, “A falusi ember, miért tart a kezében egy vörös vízzel teli tálat?” 

Wen KeXing lassan felnevetett és így szólt, “A víznek alapból nincs színe, de ha emberi vér hull bele, nem változik piros színűvé?” 
Zhou ZiShu ránézett és többé nem szólt semmit. Ekkor Wen KeXing, mintha hirtelen magához tért volna, kalandozó szemei kitisztultak, széles vigyorától begörbült szemeivel ránézett és azt mondta, “Ah-Xu, miért nem fekszel le velem most az egyszer? Ily módon, neked is és nekem is lenne valaki, aki után a szívünk mélyén aggódhatunk. Így legalább te sem és én sem halnánk meg olyan könnyen. Mit szólsz, tetszik az ötlet?” 

Úgy tűnt, mintha csak viccnek szánta volna ezt a megjegyzést, de Zhou ZiShu nem vett tudomást róla. Csak különös tekintettel az arcán nézett vissza rá, majd egy kis idő múlva megkérdezte, “Őszintén mondod ezt?” 

Wen KeXing felnevetett, majd egészen közel hajolt hozzá, ajkai szinte már megérintették Zhou ZiShu ajkát és azt mondta, “Hát nem tudod megítélni, hogy mennyire őszinte vagyok?” 

Zhou ZiShu enyhén megdöbbent és suttogó hangon így szólt, “Én… tényleg nem tudom megítélni. Soha életemben nem láttam és nem tapasztaltam meg az őszinteséget, így igazán nem tudom megkülönböztetni. Te meg tudod?” 

Wen KeXing ujjai felkapaszkodtak Zhou ZiShu vállán, lehúzta kontyba szedett haját, és a lehulló fekete haj azonnal törékenyebbé varázsolta az előtte levő kemény férfi vonásait. Nevetése alábbhagyott és nagyon lágy hangon, de hallhatóan azt mondta, “Igen.” – majd szemeit lehunyta, ajkával leragasztotta Zhou ZiShu ajkát, és további kétségek nélkül, hagyta, hogy kavargó szíve végérvényesen elsüllyedjen. 

Zhou ZiShu lassan, nagyon lassan felemelte a kezét. Hosszú töprengés után, végül a Wen KeXing vállán kötött ki, ujjai pedig megragadták a vállán levő szövetet. 

Hirtelen, egy sikoly tört fel az éjszakában. Zhou ZiShu kissé kábult szemei azonnal kitisztultak, Wen KeXing mozdulatai pedig abbamaradtak, és ők ketten, akik egyszerre vesztették el az eszüket, ím, ebben a kétértelmű testtartásban zuhantak a földre. 
Wen KeXing kifejezéstelen arccal lesütötte a szemeit, visszahúzta magára és Zhou ZiShura a kibontott köpenyeket, majd suttogva megkérdezte, “Mondd… ilyenkor fedő alatt kellene megpárolnom, vagy inkább barna szószban kellene megdinsztelnem az illetőt?”