Zhou ZiShu émelyegni kezdett pánikfélelmében. Úgy érezte, hogy a világ gyökeresen megváltozott, hogy az emberek szíve álnok és gonosz, semmiféle tisztelettel és őszinteséggel nem adóznak az ősök tanításai iránt. Az éjszaka közepén egy család legidősebb lánya valóban a virág és fűz betegség földjére jött puszta szórakozásból,³⁵⁴ majd az éjszakai égbolt felé emelte a fejét és csak annyit mondott, “Ez…” 
A Skorpió megvetően felhorkantott és így szólt, “A skolárisok mindig különös figyelmet fordítanak ‘a fogadott szó és gyümölcsöző tettek’ elvére, jianghu gyermekei pedig azt szokták mondani, hogy ‘egy úriember szava felér, egy gyors lóval és ostorral’.³⁵⁵ Még az útszéli kis söpredék is ismeri az ‘egy köpés – egy szög’ jelentését.³⁵⁶ Zhou testvér, talán meg akarod szegni a szavad, hogy hasznot húzhass másokból?” 

354 花柳 (Huāliǔ) Virág és fűzfa – szifilisz.

355 君子一言，快马一鞭 (Jūnzǐ yī yán, kuài mǎ yī biān) Egy úriember szava felér egy gyors lóval és ostorral. – Kínai közmondás, amely az ember szavahihetőségét szimbolizálja. Embernek lenni csak egy döntés, és soha nem bánja meg az ember ezt az ember.

356 一个唾沫一个钉 (Yīgè tuòmò yīgè dīng) Egy köpés – egy szög. – Az ember adott szava, amely olyan erős, mintha oda lenne szögelve. Ez alól nincs kibúvó.

Mivel tartott attól, hogy a világban így sincs elég nagy káosz, Wen KeXing megbökte Zhou ZiShu derekát és így szólt, “Így van. Csalni és olcsó trükkökkel élni még hagyján, de hogy megszeged a fogadott szavad, az már túlságosan is szégyentelen. Még én is alig bírom elviselni, hogy egy társaságodban legyek veled.” 
Zhou ZiShu lelökte magáról az imitt-amott tapogatózó sós disznócsülköt és azt gondolta magában, “Légy oly kegyes, és hagyd el a társaságomat.” 

Azzal egy pillantást vetett a Skorpióra, egy szó nélkül megfordult és visszasétált.  
A Skorpió arckifejezése elernyedt, és azonnal vigyor jelent meg rajta. Valójában, egész jóképűnek volt mondható, de amikor vigyorgott, egyáltalán nem volt az. A szája kissé görbe volt, mintha tele lett volna rosszindulatúsággal. Ehhez társult még kacér tekintete, amitől kissé erkölcstelen benyomást keltett. Wen KeXingben hirtelen baljós előérzet támadt. Előbb Zhou ZiShu hátára pillantott, majd újra a mellette álló személyre, és úgy érezte, hogyha ez előtt az ember előtt kell csinálnia… akkor kénytelen lesz mentálisan is felkészülnie a dologra. 

De hamarosan rá kellett jönnie, hogy túlgondolta a dolgot. 
A Skorpió a füstölő illattól telt szoba bejáratánál állt ölbe tett karokkal. Úgy tűnt, mintha már járt volna itt valaki, hogy kitakarítsa az ágyat. Az ágyfüggönyök félig le voltak engedve, a Skorpió pedig megkérdezte, “Szükségetek van-e, hogy lefürödjetek vagy átöltözzetek? Vagy valamilyen eszközre, ami… megfűszerezné a dolgot?” 
Zhou ZiShu feltűrte az ingujjait és agglegény módjára azt mondta, “Nem szükség ezek miatt törnöd magad, csak ecsetet és tintát kérek.” 

A Skorpió egy pillanatig megdöbbent. Kisvártatva tapsolt néhányat a kezével, és egy szolgának öltözött férfi sietett oda hozzá apró léptekben, majd fejét lehajtva megállt előtte. Miután a Skorpió suttogva parancsolt neki valamit, Zhou ZiShu sietve hozzátette. “És 100 ív rizspapírt is kérek.” 

Miután a szolga távozott, a Skorpió ismét Zhou ZiShura nézett és tűnődve megkérdezte, “Zhou testvér, ugye nem fogsz ismét valami trükkhöz folyamodni?” 

Zhou ZiShu közömbösen leült az ágy szélére, keresztbe rakta a lábait, és mosolyogva azt mondta, “Nem unod még, hogy néhány húsdarab egymás körüli hempergését bámuld egész nap? Ha vársz egy pillanatot, akkor valami újat mutatok neked.” 
Wen KeXing mellette ült szótlanul, és miközben hagyta magát sodródni az áramlással, töprengve gondolkozni kezdett. Ha Ah-Xu valahogy képes lenne kibújni ez alól, még az is rendben lenne. Így legalább ez a Nagy Skorpió nem tudna olcsó hasznot húzni belőlük. De ha Ah-Xu komolyan gondolja, akkor… sajnos, – ha kakashoz mentél feleségül, akkor kakast követsz, ha pedig kutyához, akkor kutyát követsz – akkor magától értetődően neki is fel kell áldoznia magát, hogy elkísérje az ő tisztességes urát.³⁵⁷ 

357 嫁鸡随鸡嫁狗随狗 (Jià jī suí jī jià gǒu suí gǒu) Aki tyúkot vesz feleségül, az tyúkot követ, aki pedig kutyát vesz feleségül, akkor az kutyát követ. – A feudális kínai hagyomány szerint, a házasulandó feleknek nem volt beleszólásuk abba, hogy kihez mennek feleségül, vagy kit vesznek el. A házasságkötés pillanatától a feleségnek jóban rosszban követnie kellett az urát, harmóniában kellett élnie vele és engedelmeskednie kellett a női etikettnek.

Néhány pillanattal később, ecset, papír és tintakő, mind készen állt. Zhou ZiShu felállt, invitálóan meglendítette a kézét a Skorpió előtt és azt mondta, “Kérlek, várj egy keveset.” 

A Skorpió természetesen nem sietett. Kezével becsukta az ajtót, majd felemelte a teáskannát és italt töltött magának. – Zhou ZiShut figyelte, aki a legcsekélyebb habozás nélkül forgatta az ecsetet, és testtartásából ítélve teljesen úgy nézett ki, mint egy igazi Danqing mester. Az ecset csak úgy repült a kezében, és néhány vonás után kész is volt a papír. Félretette száradni, és karmait máris a következő papír után nyújtotta. 

Wen KeXing eleinte nem tudta, hogy mire készül, ezért kíváncsian az oldalára állt és a nyakát nyújtva leskelődött. Minél többet nézte, annál furcsább lett az arckifejezése, és minél többet látott, annál magasabbra húzta a szemöldökeit. A végén pedig már úgy nézett ki, mintha szemöldökei az arcáról készültek volna lerepülni. Olyan arcot vágott, mint az első napon, amikor Zhou ZiShuval találkozott. Teljességgel le volt nyűgözve, és mivel nem tudta, hogyan fejezhetné ki ezt, csak annyit tudott tenni, hogy méltóságteljes arccal állt ott Zhou ZiShu mellett. 

Körülbelül egy füstölőpálcányi idő után, Zhou ZiShu már több mint egy tucat papírlapot használt fel. A nagy munka befejeztével oldalra dobta az ecsetet, majd felvette az utolsó lapot és óvatosan megszárította. Aztán fogta az elsőt és a tenyerével a falhoz veregette, a puha rizspapír pedig a fallal vált egyenlővé. Kezei folyamatosan mozogtak, és egy pillanat alatt, több mint egy tucat rizspapírt rendezett sorba egyesével a falon. 

A Skorpió arca már kékeszöld volt. – A tucatnyi rizspapíron egyszerű vonalak sokaságát látta, a rajzok pedig nem voltak mások, mint… erotikus palotafestmények. 
A meglehetősen egyszerű rajzok mindössze két emberfigurát ábrázoltak, melyek fejét egy-egy kör jelképezte. További néhány hosszúkás ecsetvonásból rajzolódott ki a testük és a négy … khm, öt végtagjuk. Bár a rajz kezdetleges volt, de a szereplők cselekménye mégis élethűnek számított. A vetkőzéstől a végéig, az egész folyamat pontosan meg volt rajzolva. Képről képre, egyenként végignézve őket, azt az illúziót keltették az emberben, hogy a festményen szereplő figurák mozognak. 

Wen KeXing hosszú ideig magába fojtotta a szót, és most minden tőle telhetőt megtett, hogy a lehető legtalálóbb értékelést adja, “Ah-Xu, nem is tudtam, hogy még ilyen képességeid is vannak.” 
Zhou ZiShu igyekezett udvarias választ adni, “Ugyan, csak triviális dolgok ezek. Szörnyen restellem.”  
Wen KeXing, látva, hogy Zhou ZiShu arcán a bőr egyre csak vastagszik, nem tudott mit válaszolni neki. A Skorpió egy erőteljes lendülettel az asztalra a tette a kezében levő teáscsészét, majd hangosan felállt és dühös nevetés közben megkérdezte, “Zhou testvér, te most ugratsz engem?” 

Zhou ZiShu az ingujjaiba bújtatt a kezeit, majd nyugodt és ráérős hangnemben így válaszolt, “Hogy mondhatod ezt? Amikor megkérdeztem, ki akarta megölni Zhang ChengLinget, őméltóságod csak annyit közölt velünk, hogy ki a vevő, de azt nem mondta meg, hogy ki állt valójában mögötte. Hát nem egy kiskapu ez is? Az imént pedig azt mondtad, hogy ebben az esetben, mi ketten tartsunk egy kis műsort előtted, amit végignézhetsz…” 
Kinyújtotta a kezét, megkopogtatta a falon levő festményt és így folytatta, “Nos, mi ketten, megtartottuk a műsort, amit végignéztél. – Ha a festmények bármiben is eltérnek a valóságtól, kérem őméltóságodat, adjon némi tanácsot.” 

Wen KeXing – szemmel láthatóan – tartott attól, hogy a Skorpió nem tudja értelmezni a képeket, ezért lelkesen magyarázni kezdett, “Igazán sajnálom, a családtagom nem túl jó a kivitelezésben. Ha nem érted, gyere és elmagyarázhatom. Ott fent, az a figura, én vagyok…” 
Zhou ZiShu egy pillantást vetett rá a szeme sarkából, majd hidegen félbeszakította, “A magyarázás egyenlő az igazság elferdítésével. Ugyan, miért tennéd ezt?” 

A Skorpió ökölbe szorította a kezét és néhány szót préselt ki a fogai között, “Elég az átverésből!” 

Még mielőtt hangja elesett volna, és anélkül, hogy bármiféle jelzést adott volna le, 7 vagy 8 feketeruhás Skorpió ugrott elő a semmiből. Wen KeXing és Zhou ZiShu nem tűnt túlságosan meglepettnek, mire Wen KeXing elmosolyodott és így szólt, “E kis szerelmi affér alatt, még ti is körül akartok venni minket? Egyre jobban kezdem szégyellni magam.” 

A Skorpiók nem voltak kaphatóak az ostoba csevegésre. Egy jólszervezett csoport módjára támadtak rájuk, anélkül, hogy egyetlen szót szóltak volna. Zhou ZiShu egy karlendítéssel rácsapott az asztalkára, maga elé fordította és kihasználta az alkalmat, hogy gyorsan visszavonuljon. Ekkor már éjfél felé járt az idő, és tompa fájdalom kezdte enyhén elszorítani a mellkasát. Mivel nem akart hősködni, így egy igazi bölcs hős módjára, aki, nem akart azonnali vereséget szenvedni, így szólt Wen KeXinghez, “Innen rád bízom.” 
Majd kicselezett egy Skorpiót, kiugrott az ablakon és elszaladt. 

Wen KeXing keserűen elmosolyodott. Egész eddigi életében ez volt az első alkalom, hogy a mások által hátrahagyott felfordulást neki kellett feltakarítania. Zhou ZiShu hűlt helyének láttán, azonnali támadásba lendült és többé már nem mutatott semmiféle könyörületet. Kilőtte tenyerét, és úgy tűnt, mintha tenyere kiszívta volna az előtte levő Skorpió vérét. Egyetlen villámcsapás és kőszikrányi idő alatt, a Skorpió szabadon levő arcbőre hirtelen összezsugorodott és hamuszürkévé változott. Szemei kiugrottak az üregükből, és úgy esett össze, akár egy mumifikálódott test, holtan. 
Wen KeXing a tenyerére nézett, halkan felsóhajtott és így szólt, “Csak egy kis tréfa volt, Skorpió testvér. Miért kaptad fel a vizet?” 

A Skorpió lecsillapodott, majd felemelte a kezét, hogy megállítsa a Skorpióit. Éber tekintettel Wen KeXingre nézett és megkérdezte, “Ki vagy te?” 
Wen KeXing felemelte a tekintetét, ránézett és így szólt, “Nos, ha őexcellenciád, mostanáig nem volt képes kitalálni, ki vagyok, akkor a Mérges Skorpióid nem túlságosan is haszontalanok?” 

Úgy tűnt, hogy a Nagy Skorpiónak éppen eszébe jutott valami, mire a szeme sarka hirtelen megrándult. Wen KeXing még lejjebb halkította a hangját, mint aki nem szerette volna, ha mások is meghallják, és mosolyogva azt mondta, “Mindketten ugyanazt a gonosz és ferde utat járjuk. Miért akarnánk egymás útjába állni?” 
Majd, miután befejezte a mondandóját, megfordult és távozni készült. Habár, ennek a férfinak az arcán mindig is mosoly volt, nem árasztott semmiféle rosszindulatot. De különös oknál fogva, abban a pillanatban, teste erős aurát bocsájtott ki, amelynek vérszomjas jelentését nehéz volt figyelmen kívül hagyni. Habár a jelen levő megannyi Skorpiót rabul ejtette ez az aura, azonban egyikük sem mert előlépni, hogy megállítsa őt. 

A Skorpió hirtelen megállította és így szólt, “Nem akarod tudni, hogy ki vette meg a halálát…” 
Wen KeXing visszanézett rá és azt mondta, “Köszönöm, nagyjából már kitaláltam.” – azzal a levegőbe ugrott, majd onnan ki az ablakon, hogy Zhou ZiShu után eredjen. Alakja egy szempillantás alatt eltűnt, helyében pedig, csak a száján suttogva kiejtett szavak maradtak, “Ha annyira hülye lennék, hogy egész mostanáig ne tudjam kitalálni, akkor szerinted nem kellett volna hagynom, hogy azok a sóvárgó tigrisszemmel engem figyelő alacsonyabb rangú démonok, a bőröm alá kússzanak és szétmarcangoljanak?” 

A Fengya-hegyi Szellem-völgyben gonosz démonok élnek. 

Zhou ZiShu nem sietett. Egész úton a Skorpió pincéjében látott gyógyszerkezelt lényekre és a legendás Hosszúnyelvű szellemre gondolt. – “A Hosszúnyelvű szellem nyilvánvalóan felismerte Wen KeXinget, de még így is meg akarta ölni. Egy bizonyos, ez a történet nagyon is sokrétű. De a Hosszúnyelvű szellem nem tűnt túlságosan rátermettnek. Vajon ki állhatott mögötte? 
Vajon a vörös ruhás Sun Ding vezetett félre mindenkit, vagy a Skorpió Xue Fangra, a hatujjú Akasztott szellemre utalt, amikor a háttérben álló szellemről beszélt?” 

Éppen ekkor, gyors léptek zaját hallotta meg hirtelen feléje közeledni. Az éjszaka már meglehetősen mély volt, és az utcákon pedig már többször kongattak. Zhou ZiShu tudatalatt kitért egy mellékútra és igaz qíjének összpontosításával, alig ugyan, de sikerült elnyomnia a Három őszig tartó Hét Nyílás Szögét, hogy támadásuk ne legyen annyira heves, és figyelmesen hallgatott. 
A személy, mintha egyre közelebb került volna. Habár léptei kuszák voltak, de ki lehetett venni róla, hogy csekély harcművészeti képességgel rendelkezik. Azonban, – nem tudni miért – légzése rendkívül nehézkes volt. Talán… meg lenne sérülve? 

Mielőtt Zhou ZiShu megláthatta volna, hogy ki az, a háta mögül egy férfit hallott közeledni. A háta megmerevedett, váratlanul megfordult és behajlított ujjaival a férfi torkába markolt. De félúton megállították. – Wen KeXing önmagát nyugtatva megveregette a mellkasát, majd sértődötten ránézett, és éppen már a ‘férjgyilkos’ felkiáltásra kerekítette volna ki a száját. Zhou ZiShu csak ezután húzta vissza a kezét, és továbbra is abba az irányba nézett, ahonnan a hang jött. 

A személy, aki átszaladt előtte, egy ismerőse volt, Liu QianQiao, a zöld démon, aki egyszer a Márványozott Kristály miatt talált rá. De ezúttal nem változtatta el az arcát, hanem felfedte félelmetes igazságát, amit körülírni még kínosabb lett volna. Kibontott, zilált haja és a szája sarkában levő vérfolt láttán Zhou ZiShu enyhén összehúzta a szemöldökét. 
Ekkor, egy kar nyúlt hirtelen a háta mögé és a derekánál fogva átölelte. Egy másik kéz pedig a mellkasára helyeződött. Egyszer csak, Wen KeXing hangjára lett figyelmes, amint a fülébe súgja, “Ne nyomd el, hogy ne fájjon még jobban holnap. Hadd várjunk itt egy keveset.” 

Zhou ZiShu a homlokát ráncolta, “Akkor…” 

“Tss” – csitította el Wen KeXing. Csak gyengéden fogta őt, és egy leheletfinom belső erőt engedett át a tenyerén, hogy átfésülje a meridiánjait. Még csak egy kis erőt sem mert kifejteni, nehogy a mozdulat megrázza a testében levő szögeket. Zhou ZiShu mozdulatlan maradt és nem ellenkezett. Csak lehunyta a szemeit és koncentrált. Nem számított, hogy ki futott át előtte, előbb ezt az éjszakát kell túlélnie. 

Míg ők ketten, egyik napról a másikra, nem tértek vissza a fogadóba, Zhang ChengLing a feketeruhás nőcsoport után eredt önszántából. Nem mert túl közel menni, nehogy felfedezzék. Mivel félt attól, hogy valaki felismeri, egy marék sarat kapott fel az út széléről, bekente vele az arcát és összeborzolta a haját. Úgy tett, mintha egy kis koldus lenne. 

Egy teljes napon át üldözte őket, ezek a nők olyanok voltak, mint az aszkéta szerzetesek.³⁵⁸ Rendkívül gyorsan gyalogoltak és nem pihentek. Csak akkor álltak meg egy kis fogadóban, amikor újra besötétedett. Zhang ChengLing távolról figyelte őket, és úgy érezte, hogy Gao Xiaoliannak igazán keserű és elviselhetetlen élete van, amiért ezek a nők végighurcolják az úton. Tartott attól, ha még néhány napig így kell gyalogolnia, akkor az a fél életébe is kerülhet. 
Már a döntés, hogy engedély nélkül hagyja el a fogadót, merész volt. De ha már első alkalommal merész volt, második alkalommal is merésznek kellett lennie. Ezért szívében azt tervezgette, hogyan fogja megmenteni Gao kisasszonyt az éjszaka leple alatt. 

358 苦行僧 (Kǔxíngsēng) Aszkéta szerzetes – Főként Indiában elterjedt ősi vallási elvekre épülő életvitel. Erős önkontrollal rendelkeznek, hosszú ideig tartó böjtöt tartanak, tartózkodnak az anyagi és fizikai késztetésektől, és elviselik a szélsőséges környezeti viszontagságokat.

Végignézte, amint a feketeruhás nők egytől egyig bemennek a fogadóba, aztán fogta magát, bekente még egy marék sárral a kezeit is, és koldusnak tettetve követte őket. Ide-oda imbolyogva ment, miközben három-öt rézérmét kéregetett. Eszébe jutott, hogy melyik szobába lökték be Gao Xiaoliant, majd leguggolt a fogadó elé, akár egy igazi kis koldus, térdeit átkarolva és fejét lehajtva ült a lépcsőn. Senki nem figyelt rá. Habár jianghu a virágkorát élte, de még így is, a hozzá hasonló kis koldusok mindenütt ott voltak. Csak az éjszaka közepén egyenesedett ki, hogy megmozgassa elzsibbadt kezeit és lábait, és arra készült, hogy besurranjon.  

Miközben a vendégszobákon suhant végig, csendben a Folyó felhők és Kilenc Palota lépésének mantráját mormolta magában, mintha azt hitte volna, hogy ezáltal erősebb lesz. 

Anélkül, hogy óvakodott volna, váratlanul egy fekete árnyék szállt alá az égből. – Egyike volt azoknak a feketeruhás nőknek. A nő nem szólt egy szót sem, csak miután felállt, azonnal támadásba lendült a kezével. 
Habár Zhang ChengLingnek nem volt sok önbizalma, de két mesterének – Wen KeXing és Zhou ZiShu – fél éves edzése és tanítása után, amely párosult az ő szorgalommal és kemény munkájával, már nem volt ugyanaz, mint régen. Ezért úgy csúszott ki a frontális támadás alól, akár egy sikamlós folyami hal, és csak váltogatva adtak egymásnak egy-egy csapást. 

Azonban egy kis idő után, a nő, mintha rájött volna valamire. Egy könnyed “huh” hang hagyta el a száját, megtorpant, és egy megtévesztő lépéssel eltűnt Zhang ChengLing szeme elől. Habár Zhang ChengLing kungfuja javult, még mindig tapasztalatlan volt, így riadtan nézett szét maga körül. A feketeruhás nő, egyszer csak előugrott a háta mögül, Zhang ChengLing pedig zsibbadást érzett a vállán és a nyakán levő akupunktúra pontokban. Majd egy kéz eltakarta a száját és nő magával vitte.