A sápadt és zöldessárgás arcbőr lassan lemosódott. Olyan volt, mintha egy réteg húst borotváltak volna le az álláról. Majd miután levett valamit az arcáról, – melyhez foghatót Wen KeXing addig még nem látott – egy késsel kifaragott arccsont vonalai rajzolódtak ki. 
Wen KeXing önkéntelenül is visszatartotta a lélegzetét és azt figyelte, ahogy Zhou ZiShu fürge ujjai játszi könnyedséggel lefejtik az arcán levő álcát. 

Ellentétben a luoyangi kisfiúval, akinek mosolygó arca olyan szép volt, akár egy virág; ellentétben a sokak által kedvelt vörös hajú és sötét szemöldökű férfival, akinek arca illatos volt odafent a dongtingi bordély emeletén, ez egy férfi arca volt, mely nem tűrt meg magán semmiféle színt, csak feketét és fehéret. –  Arccsontjai sápadtak és hegyesek voltak. Ajka vékony, akár egy vonal, és mintha nem is lett volna benne vér. Szemöldöke mély szemgödröket kontúrozott, dús szempillái pedig félig eltakarták sűrű, fekete tus színű szemeit. 
Igen, abban a pillanatban, Wen KeXing csak erre a szóra tudott gondolni – sűrű, fekete tus szín. Úgy tűnt, azokban a szemekben olyan feketeség volt, amelyet nem lehetett volna feloldani, és csak akkor áramlott át valamiféle visszafogott ragyogás egy látszólag nem létező rétegen, amikor a szemeire eső fény szöge megváltozott. 

Hirtelen arra a felismerésre jutott, még ha a másik fél soha életében nem vette volna le magáról az álarcot, a szíve mélyén, mindig is ilyennek képzelte el az arcát. Most pedig, látva, hogy pontosan úgy néz ki, mint ahogy elképzelte, még mindig ugyanazt érzi, mintha… már nagyon régóta ismerné őt. 

Wen KeXing akaratlanul nyelt egyet és megszólalt, “Ah-Xu…” 

Zhou ZiShu, csak egy hanyagul odavetett, közömbös hangnemű hm-öt eresztett el, és letörölte az arcán maradt álca utolsó darabját is. Olyan sokáig hordta magán azt a valamit, hogy szinte már a saját arcának hitte. De most, hogy hirtelen letörült magáról mindent, kissé kényelmetlenül érezte magát. Eredetileg úgy tervezte, hogy ezzel az arccal éli le a hátralevő életét, de ki tudta, hogy a baj árnyékként követi őt, és hogy ettől arrafele kénytelen lesz minden harmadik nap lecserélni az emberi bőrmaszkját? 

Hirtelen ismét rossz kedve támadt. 

Wen KeXing megnedvesítette az ajkát és azt suttogta, “Em… említettem valaha, hogy igazából a férfiakat szeretem?” 

Zhou ZiShu, “baromság, mintha nem tudnám” kifejezéssel az arcán pillantott rá, és mint akinek eszébe jutott volna valami, az ingujjából elővett egy emberi bőrmaszkot, Wen KeXing ölébe dobta és rászólt, “Ha nem akarsz több bajt, akkor inkább tedd fel.” 
Az emberi bőrmaszk kivitelezése kiváló volt, és normális esetben Wen KeXing nagy érdeklődéssel tanulmányozta volna végig, de ezúttal még csak rá sem nézett, hanem mindegyre Zhou ZiShut bámulta, végül komoly hangnemben megkérdezte, “Szóval így próbálsz meg elcsábítani?” 

Zhou ZiShu, miután eljutott már ebbe a korba, tetőtől talpig tiszta embernek érezte magát, de még soha nem volt része abban, hogy egy ilyen bujatekintetű és ünnepélyes hangvételű férfi így flörtöljön vele. Mindig is úgy érezte, hogy Wen KeXingnek nem a látásával vannak súlyos gondjai, hanem a szívével – vagy azért, mert hiányzik néhány lyuk a szívéből, vagy mert túlságosan nyitva van.²⁴⁶ Különben mi más oka lenne arra, hogy az utcán levő csinos lányokat és fiúkat figyelmen kívül hagyja, és helyettük, őt zaklassa az ő gusztustalan férfiügyeivel? 
Így hát figyelmen kívül hagyta, és séta közben elővett egy másik emberi bőrmaszkot, majd feltette. 

246 心 (Xīn) Szív/Elme – az ősi kínai kultúrában a szív a gondolkodás szerve, ezért amikor valakinek az érzelmeire vagy gondolkodására utalnak, akkor ugyanúgy a szív karakterét használják. A szövegben valahogy így értendő: nincs ki mind a négy kereke (bolond), vagy túlságosan is “nyitott” gondolkodású, ami a párkapcsolatokat illeti.

A változás, amely Wen KeXing szeme előtt játszódott le, olyan gyökeres volt, mint ahogy az ég és föld szöges ellentétei egymásnak, ím egy gyönyörű férfiből egy nyomorult, hunyorgó szemű, középkorú férfi jelent meg előtte. A látványtól még a saját belső szervei is nagyot bukfenceztek, és alig bírta megállni, hogy ne mossa ki vízzel a szemeit. Az, amit maga előtt látott, maga volt a borzadály, ezért felkiáltott, “Ez túlságosan is szúrja a szemeimet, cseréld le azonnal.” – és miután ezt kimondta, kinyújtotta a kezét azzal a szándékkal, hogy segítsen neki levenni. 

Zhou Zishu úgy érezte, hogy Wen KeXing szándékosan csinál nagy felhajtást az egészből, mire hirtelen oldalra kapta a fejét, de ki tudta, hogy Wen KeXing ennyire kitartó és könyörtelenül elkezd kapkodni utána. – Így esett, hogy a két férfi, aki a külvilággal szembeni helytállás során, pillanatnyi ideig fegyverszünetet tartott, de amint az idegen invázió megszűnt, ismét visszatértek eredeti belharcukhoz. Wen KeXing és Zhou ZiShu²⁴⁷egymástól elválaszthatatlanul harcoltak a helyszínen.²⁴⁸ 

247 你, 我 (Nǐ wǒ) Te és én – Az eredeti szövegben egyesz szám I. személyben beszélnek a szereplők. Nem mindig könnyű érzékeltetni a magyar szövegben. Eddig még nem sikerült eldöntenem, hogy ez nyelvi sajátosság vagy ez maga Priest stílusa. De itt például az eredeti szövegben Te és én névmásokkal kezdődik a mondat. Eleve Zhou ZiShu gondolataiban vagyunk benne, így a Te nem lehet más, mint Wen KeXing. Úgy néz ki, mintha egy nyelvi manifesztációja lenne annak, hogy Zhou ZiShu, a Lao Wen megszólításon kívül, közelebb engedte magához Wen KeXinget.

248 难分难解 (Nánfēnnánjiě) Megkülönböztethetetlen – a kínai idióma két fél civakodását jellemzi, akik egymástól elszakíthatatlanok, azaz testük annyira egymásba fonódik, hogy nehéz megkülönböztetni őket egymástól. A kifejezést, néha még két fél szoros kapcsolatának jellemzésére is használják. Priest valószínűleg nem véletlenül használja ezt a jelzőt.

Zhou ZiShu, Wen KeXing kulcscsontját célozta meg az öklével, de Wen KeXing nem tért ki az ütés elől. Azonban, mivel Zhou ZiShunak nem állt igazi szándékában megnyomorítani őt, villámgyorsan két centivel megemelte az öklét, és csak a vállát dörzsölte meg vele. Viszont Wen KeXing kihasználta az alkalmat és megragadta a kezét, majd sugárzó örömmel teli tekintettel azt mondta, “Hé, beszéljünk meg valamit. Úgy látom, hogy te is agglegény vagy, mit szólnál, ha mi ketten beérnénk egymással?” 

Amikor beszélt, mindig azzal a vigyorgó tekintettel beszélt, egyenes szemöldökei meggörbültek, mintha szándékosan nem engedné, hogy az emberek lássák a valódi tekintetét, vagy éppen szándékosan el akarja titkolni, hogy melyik tekintete a valódi és melyik hamis. “Minek is akarnálak téged?” – kérdezte Zhou ZiShu türelmetlenül. 

Wen KeXing közelebb hajolt, az álla magasságáig emelte Zhou ZiShu kezét, álla hegyével pedig finoman megdörzsölte azt. Miközben arra várt, hogy Zhou ZiShu visszarántsa a kezét – aki egyébként, egész testén végigfutó libabőrrel küszködött –, hirtelen levette az álarcot, félredobta és halkan megkérdezte, “Mondd, minek?” 

Zhou ZiShu megforgatta a szemét és egy pillanatig értetlenül meredt Wen KeXingre, majd hirtelen felnevetett. Arcának sápadt részei túlságosan is sápadtak, sötét részei pedig túl sötétek voltak. Ezen vonásokkal, kissé barátságtalan és közömbös benyomást keltett másokban. Csak nevetés közben simultak ki szemöldökei, szája sarkában egy-egy vonal jelent meg, mint valami apró bemetszés, halvány sápadt ajkain pedig, mintha egy alig észrevehető szín jelent volna meg. Ezek a vonások, valamilyen oknál fogva, kissé aranyosnak hatottak rajta. Wen KeXinghez hasonlóan, ez az aranyos férfi is lehalkította a hangját, és szónoki módon megkérdezte, “Mit szólnál, ha megtartanálak, és éhínség idején levágnálak a húsodért?” 

Mély, suttogó hangjának hallatán Wen KeXing fejbőre majdnem lángra gyúlt, de még mielőtt felfoghatta volna, mit is mondott, erős rúgást kapott. A térde meglágyult és majdnem a földre esett mind az öt végtagjával.²⁴⁹ Zhou ZiShu lerázta magáról és elindult, elővett egy másik – még az előzőnél is csúnyább – emberbőrmaszkot, feltette, majd diadalomittas arckifejezéssel az arcán, hencegve tovább állt.  

249 五体投地 (Wǔtǐtóudì) Öt végtaggal való földre dobás/földre borulás – Kínai idióma, melynek jelentése: mindkét könyök, mindkét térd és fej éri a földet. Egyike a legnagyobb tiszteletteljesebb köszönési/ima rituáléknak a Buddhizmusban. Az extrém imádat/tisztelet metaforája.

Míg ez a két nagybácsi elment, hogy könnyelműen civakodjanak és flörtöljenek egymással, addig Zhang ChengLing egyedül ült a lépcsőn és az életről gondolkodott. Azt se tudta, hogy mi a fene történik körülötte, csak arra ébredt fel, hogy Gu Xiang egyszer csak felkapja a gallérjánál fogva és félredobja. A következő pillanatban pedig meleg vér fröccsent az arcára, és minden irányból sikolytások hangzottak fel. Gu Xiang csinos arca hátborzongatóan hideg volt, a kezében levő tőrről vér csöpögött, a lába alatt pedig egy kéz volt. – Annak a feketeköpenyes lantmesternek a keze, aki még az imént egy citerával sétált fel-alá a fogadóban. – De a férfi kezében, ezúttal… egy kettétört, kis viperatőr volt. 

De a lantmester, akinek arca elfehéredett, hirtelen kiugrott az ablakon és elmenekült. Gu Xiang tudta, hogy nem maradhatnak túl sokáig ezen a helyen, ezért felhúzta Zhang ChengLinget a földről és azt mondta Cao WeiNingnek, “Menjünk, tűnjünk el innen!” De abban a pillanatban, egy tucat feketeruhás férfit látott felbukkanni a semmiből, egy-egy horogkarddal a kezükben. – Ez már a második támadása volt az öngyilkos Skorpióknak! 

A fogadóban mindenki, beleértve a másodinast is, félrehúzódott, még mielőtt rosszabbra fordultak volna a dolgok, ügyet sem fordítva a számla kiegyenlítésére. Cao WeiNing hangosan megkérdezte, “Mi történik? Miért jelentek meg hirtelen ezek az emberek? Mit fognak csinálni?” 

Gu Xiang, tekintetével lassan végigsöpört a szemben álló Skorpió emberein. Keze, melyben a tőrt tartotta, kissé izzadni kezdett, majd ívben elfordította tőrét, támadó pozíciót véve fel, de a szíve mélyén siralmasnak találta a helyzetet. Pont most kellett a Skorpió öngyilkos osztagába botlaniuk? Könnyedén utat verhettek volna maguknak, de mi van, ha valami végzetes dolog történik ezzel a kölyökkel, miközben az ő felügyelete áll? A mestere stílusát ismerve, vajon nem tépte volna szét élve? 

Úgy tűnt, hogy a Skorpiók is meglehetősen tartottak Gu Xiangtól, és csak lassan közelítettek feléje minden irányból. Gu Xiang, a szeme sarkából felmérte Cao WeiNinget – aki kábán meredt maga elé – és Zhang ChengLinget – aki egyértelműen nem volt harcképes –, és hirtelen a “reszkető szél, és az ‘Er’ hideg vízének” érzése vette hatalmába.²⁵⁰ Úgy érezte, hogy ez életének legrosszabb pillanata. Aztán röviden így szólt Cao WeiNinghez, “Hát elfelejtetted? Az öngyilkos Skorpió azért jött, hogy megöljék a kölyköt.” Cao WeiNing egy “Á” hangot eresztett el, majd eszébe jutott, hogy annak a két halottnak is, még a Gao birtokról, hasonló kinézete volt, ezért azonnal éberebb lett, hosszú kardját meglengette néhányszor, és az oldalán levő Zhang ChengLingnek a következő parancsot adta, “El ne hagyd az oldalamat!” 

Gu Xiang karcsú szemöldökei megrándultak, és úgy döntött, hogy egy megelőző csapást mér rájuk.²⁵¹ Kezében néhány dobócsillag villant meg, egy pillantás alatt úgy repültek körbe, mint a kiöntött pénz, és megkezdődött a közelharc.  

250 风萧萧兮易水寒 (Fēng xiāoxiāo xī yì shuǐ hán) Reszket a szél, a Yi (folyó) vize hideg – Részlet a Yi folyó dala című versből, ami idővel mondássá alakult ált: “Reszket a szél, a Yi vize hideg, és ha egyszer az erős ember odavész, akkor soha nem tér vissza.” A vers, egyébként az elkerülhetetlen halál fölötti lamentáció hangulatát teremti meg, amit komolyan is vennénk, ha Gu Xiang nem vétne bele az idézetbe: A 易 (yì) folyó szimbólumát hasonlóképpen ejtik, mint az egyes számot 一 (yī). Ezért valószínűleg a számmal asszociálja a folyó nevét és helyette a kettes szám nevével 二 (èr) idézi a mondást.

251 先发制人 (Xiānfāzhìrén) Megelőző csapás – kínai idióma, amely történelmi feljegyzésekből származik. Azt a harci magatartást írja le, amikor valaki támadást kezdeményez, az övé a döntő esély, hogy fölülkerekedjen az ellenségen.

Habár Gu Xiang, akiről Zhou ZiShu már gyanította, hogy ő a “Szellem-völgyi Lila Fúria”, fiatalkora ellenére, rengeteg trükkel és eszközzel rendelkezett, kungfuja határozottan nem volt gyenge. Ami Cao WeiNinget illeti, bár vers- és daltudásával kínos fenékfájdalmakat okozott másoknak, viszont ő volt generációjának lejobb tanítványa a Hűvösfuvallatú-kard klánban, aki idejét mindig is a kungfu gyakorlásnak szentelte, ellentétben a szakszerűtlen olvasással eltöltött idő helyett. Kettejük egyesített ereje valóban nem volt rossz. Még akkor is, ha az öngyilkos Skorpió volt az ellenfelük, adhattak maguknak némi esélyt. 

De még az a fikarcnyi esélyük is odalett, mivel azt a kis terhet a nyakukon, is meg kellett védeniük. 

Gu Xiang még soha életében nem volt egy ennyire visszafogott és óvatos a gyilkolásban és gyújtogatásban.²⁵² – Látta, amint egy öngyilkos Skorpió belegabalyodik Cao WeiNingbe, akinek figyelme emiatt elterelődött. Ezt kihasználva, egy másik Skorpió tört át a védőfalain és egyenesen Zhang ChengLingre ugrott. Cao Weining kétségbeesetten felkapta őt és odadobta Gu Xiangnak. Gu Xiang feljajdult, mint akinek egy 100 kilós embert kellett volna kifognia. A lökés erejétől három-négy lépésnyire kisodródott oldalra, de végül sikerült stabilizálnia magát. Eközben megölt egy Skorpiót, akinek horga majdnem beleakadt a hajába, míg a cipője orrán levő rejtett fegyver egy másik Skorpió alhasánál pattant ki. Ez utóbbi még életben maradt és nem volt hajlandó feladni a harcot, de Gu Xiang azonnal kárpótolta őt, és végül csak a pokol királyához küldte látogatóba. 

^{252 杀人放火 (Shārén fànghuǒ) Gyilkosság és gyújtogatás – kínai idióma a bűncselekmény gyűjtőfogalmára.}

A villanó pengék és suhanó kardárnyak közepette, melyek már-már súrolták Zhang ChengLing fejét és fülének hegyét, időnként azon töprengett, hogy vajon elvágták-e valahol, ezért kezével oda-odanyúlt, hogy megnézze, mindene a helyén van-e. Mindennek tetejében, el kellett viselnie, hogy Gu Xiang és Cao WeiNing úgy dobálgatják oda-vissza, mint egy zsákot, és ettől a folytonos, levegőben való tánctól, feje, egyre inkább elszédült. 

Mire a közelharc átmenetileg szünetelt, Gu Xiang nadrágját már vörösre festette ellenfeleinek a vére. A következő pillanatban azonban, egy horog máris leadta a következő támadást a derekára. Szerencsére gyorsan elillant onnan, mert ha nem, a fiatal szépségből két darab fiatal szépség vált volna. Csinos kis arcából kiszaladt minden vér, ráadásul Cao WeiNing sem volt nála jobb helyzetben, meglehetősen kínosan érezte magát. 

Hármójukon kívül, szinte már senki nem volt életben ezen a helyen. 

Gu Xiang azonnal megszólalt, “Induljunk rögtön, különben még nagyobb baj lesz ebből. Gyorsan!” 

Cao WeiNing és Zhang ChengLing egymásra pillantottak. Noha a közvetlen veszély elmúlt, de mindketten rettegtek a lelkük mélyén. Éppen indulni készültek a lány után, amikor a sarokból, valakinek a nyögésére lettek figyelmesek. Zhang ChengLing visszafordult, és az élelemért könyörgő öreg koldust pillantotta meg, amint a holttestek halmaza alól próbált kimászni. Annyira megijedt, hogy majdnem a nadrágjába pisilt. A rézpénzeket tartalmazó törött tál leesett, a szétszóródó érmék pedig a vértócsákkal teli földön landoltak. Az öreg koldus nem tudott felállni, hangszíne megváltozott és reszkető hangon azt mondta, “Gyil…, Gyilkosság!” 

Cao WeiNing, aki híres és tekintélyes családból származott, és akit gyerekkora óta jóindulatra, igazságosságra, illendőségre és bölcsességre tanították,²⁵³ azonnal összevonta a szemöldökét, és szíve mélyén tudta, hogy hibát követett el. Az iménti figyelmetlensége miatt, az öreg is belekeveredett a közelharcba. Ezért odament és megkérdezte tőle, “Öreg, megsérültél valahol?” 
Az öreg koldus értetlenül nézett fel rá, fél óra is eltelt, mire kinyitotta a száját, és így szólt, “Á…” – úgy tűnt, hogy túlságosan is megijedt ahhoz, hogy beszéljen. 

253 仁义礼智 (Rényì lǐ zhì) Jóindulat, Igazságosság, Illendőség, Bölcsesség – és Hűség. A konfucianizmus öt alapelve, melyre az egész kínai kultúra és értékrendszer épül.

Zhang ChengLing is odament hozzá és halkan azt mondta, “Nagyapa, fuss el, jönnek a rosszfiúk.” 

Zhang ChengLing mindössze néhány rézérmét adott az öreg koldusnak, de az öreg még így is felismerte őt, és miközben megragadta Zhang ChengLing karját azt mondta, “Jaj, jaj, mind meghaltak!” Gu Xiang hideg tekintettel figyelte őket, azonban szemei hirtelen összeszűkültek, és egy villámcsapás alatt oldalról odaugrott, és a kezében levő tőrt az öreg koldus karjába vágta. 

Cao WeiNing felkiáltott, “Ah-Xiang, ne!” 

De túl késő volt már, a Gu Xiang kezében levő rövid tőr szakadatlanul támadta az öregembert, aki ijedtében gyorsan visszarántotta a kezét, de Gu Xiang nem adta meg neki a lehetőséget. Hirtelen manővert váltott, kézfejével a levegőbe röpítette a tőrt, majd egyenesen a nyakába döfte. Az átszúrt nyaki artériából több, mint fél méter magasan spriccelt a vér. 

Cao WeiNing és Zhang ChengLing megdöbbenve bámult erre a véráztatta, emberi Asura istenségre emlékeztető lányra.²⁵⁴ 

254 修罗 (Xiūluō) Shura/Asura – Eredetileg egy gonosz istenség az indiai mitológiában, amelyet átvett a Buddhizmus. A Buddhizmusban úgy tartják, hogy ez egy mitikus lény, ami, noha a mennyekhez tartozik, nincsenek meg benne a mennyek erényei, azaz nem rendelkezik isteni erővel. Azt is mondják róla, hogy ember, viszont hiányzik belőle az emberekre jellemző 7 érzés (öröm, düh, bánat, félelem, szeretet, gonoszság és vágy). Gu Xiang esetében a hasonlat a könyörtelen és indokolatlan tettére értendő.

Gu Xiang kifejezéstelen arccal húzta ki a tőrt az öregember holttestéből, majd felemelte a karját és ingujjával letörölte arcáról a vért. Felnézett rájuk, és látta mindkettőjük tekintetében a félelmet, a terrort, sőt valami megmagyarázhatatlan arckifejezést, ezért megkérdezte, “Mi van?” 

Cao WeiNing az öregember holttestére mutatott. Beszélni akart, de a nyelvére, mintha csomót kötöttek volna, “Ő… Ő csak… csak egy öreg koldus volt, te… te pedig megölted őt.” 

Hm, híres és tekintélyes klán. – GU Xiang egy fagyos pillantást vetett rá, majd anélkül, hogy megmagyarázta volna, megfordult, tőrét visszatette a hüvelybe, önkéntelenül felkapta Zhang ChengLinget és elment. 
De ki gondolta volna, hogy Cao WeiNing, óvatosan, de azért mégis a nyomába ered. Majd hosszú idő után suttogva zagyválni kezdett, “Én sem úgy értettem… Ah-Xiang, nem azt mondtam, hogy valami rosszat csináltál. Nem… Nem azt akartam mondani, hogy véletlenül ölsz meg embereket, csak mi van akkor, ha tévedsz… Mi van, ha ő csak egy közönséges öreg koldus volt, mi… van, ha a jövőben a tudomásodra jut a dolog, félek, hogy a szíved mélyén rosszul éreznéd magad miatta.” 

Gu Xiang léptei egy pillanatra abba maradtak, hallgatott egy darabig, majd durcásan megkérdezte, “Marhaság, miért kellene szomorúnak lennem?” 
Cao WeiNing halkan felsóhajtott és azt mondta, “Ezek a dolgok mindig elszomorítóak, csak a helyzet az, hogy te magad nem vagy tudatában… Jaj. Menjünk gyorsan. Mivel nem tudjuk, hogy Zhou és Wen testvérek hova mentek, mi van, ha egy újabb Skorpió Vipera banda tűnik fel, tartok attól, hogy ezúttal mások fognak minket sajnálni!” 

Gu Xiang szája lapos volt, nem szól semmit, de magában arra gondolt, “Bár ennek a Cao WeiNingnek… egy kicsit hibás a szíve, valójában jó ember.”²⁵⁵ 

255 点缺心眼 (Diǎn quē xīnyǎn) Hibás szív – Noha nem teljesen ugyanaz a megfogalmazás, mint Zhou ZiShu Wen KeXinggel kapcsolatos gondolatai, de mindenképpen a szív, az elme szinonimájaként értendő. Tehát ügyefogyott, vagy naiv.