Amikor ZhuanXu GaoXinban élt, valójában más fedele alatt lakott, és annak ellenére, hogy hercegi státusza volt, soha nem élvezte az azzal járó kiváltságokat. 

Most azonban, ZhuanXu egykor csendes kúriája néhány táncosnak és énekesnek adott otthont, így a kéjvágyban és bujaságban való kicsapongás nem számított szokatlannak. Elvégre melyik nagy család sarja ne tartott volna nőket? 

JuLiang és barátai, mivel az erős italokat elégtelennek találták, a hangulat felpezsdítése érdekében időnként sámánok által készített pirulákat vettek be, amelyek spirituális növényekből készültek. Ezek a pirulák nagy dózisban kómába ejthették az embert, viszont kis mennyiségben izgatottságot és hallucinációt okoztak, a boldogság legnagyobb fokát nyújtva nekik ebben a kéjjel és bujasággal teli létben. JuLiang megpróbálta rávenni ZhuanXut, hogy bevegyen egyet, viszont ZhuanXu eleinte még tartózkodó volt, és nem volt hajlandó. JuLiang pedig sosem erőltette őt. Ahogy telt az idő, JuLiang egyre gyakrabban vett be a pirulákból, a mellette levő nő pedig csábítani kezdte ZhuanXut. Cseresznyepiros ajkai közé egy pirulát tett, közelebb hajolt ZhuanXu ajkához, míg végül ZhuanXu bevette. 

Az elsőt egy második követte… ZhuanXu és JuLiang kapcsolata pedig egyre szorosabbá vált. 

JuLiang embereket hozott ZhuanXu kúriájába, hogy kicsapongjanak, de XiaoYao egyszer rajtakapta őket, és dühében egyenesen a Sárga császárhoz ment jelenteni az esetet. XiaoYao részletről részletre, a fiatal lányok legcsekélyebb szégyenérzete nélkül, elmesélt neki mindent. A Sárga császár fejenként hatvan korbácsütést rendelt el ZhuanXunak és JuLiangnak, aminek következtében JuLiang egy teljes hónapig nem tudott felkelni az ágyból. Rajtuk kívül, a Sárga császár még CangLint és YuYangot is leszidta számos udvari tisztviselő jelenlétében, akiknek több mint két órát kellett térdelniük. Ettől fogva JuLiang annyira félt XiaoYaotól, hogy többé nem merte betenni a lábát ZhuanXu kúriájába, sőt valahányszor meglátta XiaoYaot, nagy ívben kikerülte őt. 

ZhuanXu ritkán tért vissza a kúriába, ehelyett gyakran bolyongott keresztül-kasul a városban JuLiang társaságában. Xuanyuanban senki sem volt, aki törődött volna ZhuanXuval, ebből kifolyólag senki nem is sajnálta őt. Elvégre nem számított, ha eggyel több kicsapongó fiatalúr volt a városban. YingLong tábornok volt csak, aki egyszer belebotlott a részeg ZhuanXuba, de miután ZhuanXu összefüggéstelenül köszönt neki, YingLong pofon vágta őt, és azt mondta neki, “Ezt a pofont a szüleid nevében kaptad.” 

ZhuanXu megdöbbent a pofontól. Hosszú időbe telt, mire magához tért, és úgy tűnt, igazán elszégyellte magát. Bezárkózott a rezidenciája kapui mögé, hogy a tettein elmélkedjen. Alig néhány napnyi kultiváció után azonban, aznap, amikor XiaoYao nem volt otthon, JuLiang meglátogatta őt, majd néhány pohár bor után, ZhuanXu ismét elhagyta a kúriát JuLiang társaságában. 

Eleinte, néhány napig még gyötörte a szégyenérzet, majd ismét vad tivornyázásba kezdett. De ahogy telt az idő, a szégyenkezéssel töltött napok egyre rövidebbé váltak, mígnem egy nap újra összefutott YingLonggal. YingLong leszidta őt, mire ZhuanXu hirtelen előrántotta az ostorát, YingLogra kiáltott és rá akart ütni. De JuLiang és a többiek, amilyen gyorsan csak tudták, elhurcolták ZhuanXut. YingLong a Sárga császár bizalmas minisztere volt, aki a Sárga császár oldalán harcolt a világhódító hadjáratok során. A természete olyan volt, akár egy kő a latrinában, büdös és kemény. Még JuLiang apja, CangLin is a legnagyobb udvariassággal adózott YingLongnak, akkor JuLiang hogyan is merészelte volna provokálni őt? 

Szerte Xuanyuan városban, valószínűleg Ah-Niant töltötte el a legnagyobb szomorúság ZhuanXu miatt. 

Újra meg újra győzködte őt, ZhuanXu pedig gyengéden mindig beleegyezett, de amint sarkon fordult, mindent elfelejtett. A végén ZhuanXu már egyáltalán nem tért vissza a kúriába. Ah-Nian, mivel nem ismerte Xuanyuan várost, azt sem tudta, hol keresse, így csak keserves kínok között várhatott rá végtelen éjszakákon át. Amikor végre megérte ZhuanXu hazatértét, ZhuanXu vagy túl részeg volt ahhoz, hogy meghallja őt, vagy továbbra is ugyan olyan maradt: mindenbe gyengéden beleegyezett, de semmit sem váltott valóra. 

Ah-Nian, kétségbeesésében, veszekedni kezdett ZhuanXuval, sőt, átkozódott, de bármilyen gyengéden könyörgött vagy féktelenül hisztizett neki, nem számított. Még azzal is fenyegetőzött, hogy visszamegy GaoXinba, és soha többé nem áll vele szóba, de ZhuanXu csak lágyan és halkan válaszolt. 

Ah-Nian dühe fokozatosan alábbhagyott, és zokogni kezdett. Gyűlölte Xuanyuan várost! Az ország eme legfontosabb városában, élete legszívszorítóbb és legtehetetlenebb pillanatát élte át. Végignézte, ahogy ZhuanXu fokozatosan elidegenedik tőle, látta, amint különböző nőket ölelget, neki viszont nem volt hatalmában megállítani őt! 

ZhuanXu ügyei miatt, Ah-Nian szeme, amely korábban soha nem ismerte a bánatot, mély letargiával telt meg, és úgy tűnt, mintha hirtelen felnőtt volna. 

Számtalan habozással töltött pillanat után, Ah-Nian végül XiaoYao elé állt, és fejet hajtva könyörögni kezdett, hogy többé ne engedje ZhuanXut JuLiangék társaságával keveredni. Ha pedig ez sem működik, akkor képes lesz visszavinni ZhuanXut GaoXinba. 

“Nem arról van szó, hogy nem próbáltam megállítani. Próbáltam lebeszélni, veszekedtem vele, sőt, még a nagyapámat is rávettem, hogy lépjen fel. A felelősek felelősségre lettek vonva, a bűnösök pedig megkapták büntetésüket, de te is láttad az eredményt.” – válaszolta tehetetlenül XiaoYao. 

Ah-Nian keserűen zokogott, XiaoYao pedig folytatta, “Mindent megtettél, amit megtehettél. Ha tényleg nem akarod többé látni, menj vissza Gaoxinba.” 

XiaoYao nyugalma teljesen ellentétes volt Ah-Nian keserűségével. 

Ah-Nian hirtelen XiaoYaon töltötte ki a dühét, “Te hidegvérű szörnyeteg! Ha te nem lettél volna, gege sosem jött volna vissza XuanYuanba. Mindez azért történt, mert ragaszkodtál ahhoz, hogy megemlékezz arról a rosszféle anyádról, és ragaszkodtál, hogy gege elkísérjen téged, gege csak ezért jött XuanYuanba. Ha pedig gege nem jött volna vissza Xuanyuan városba, akkor mindez meg sem történt volna! Ha már nyomtalanul eltűntél, akkor miért kellett visszajönnöd? Egyáltalán nem kellett volna visszajönnöd!” 

XiaoYao Ah-Nianra meredt, “Ne sértegesd az anyámat, ellenkező esetben ne hibáztass, ha megfeledkezem a testvéri szeretetről!” 

Ah-Nian szívét hideg járta át, de nem volt hajlandó beismerni a félelmét, ezért még hangosabban sírt és átkozódott, “Sosem tekintettem rád a nővéremként, és semmilyen testvéri kötelék sincs köztünk! Ha az anyád nem lett volna egy könnyűvérű nő, akkor elhagyta volna a férjét? Tehát csakis rosszféle nő lehetett, és ki tudja miféle semmirekellő férfival szökött meg…” 

Egy csattanás hallatszott, XiaoYao arcon csapta Ah-Niant, aki földre rogyott és egész testében remegett. 

“Ez itt nem GaoXin, hanem XuanYuan.” – mondta XiaoYao. “Az, akit a szádra vettél, Xuanyuan Hercegnő volt, aki XuanYuan népéért harcolva halt meg. A nép, mind a mai napig, tisztelettel adózik iránta. Már az iménti szavaid elegendőek lennének ahhoz, hogy a Sárga császár ürügyként felhasználva sereget indítson GaoXin ellen. Ha jelenetet akarsz rendezni, menj vissza GaoXinba, de ne okozz bajt XuanYuanban.” 

XiaoYao utasítást adott HaiTangnak, “Vidd vissza a szobájába. A méreg fél órán belül magától semlegesül.” 

HaiTang semmit sem mert mondani. Odasietett Ah-Nianhoz, felsegítette, és sietve távoztak. 

XiaoYao leült ZhuanXu szobájának ajtaja elé és várt. ZhuanXut, aki eszméletlen volt részegségtől, szolgák hozták vissza a kúriába. A szobalányok már meglehetősen rutinosak voltak, fürgén levették ZhuanXu felső öltözékét és ágyba fektették. 

XiaoYao elbocsájtotta őket, majd leült a kanapé mellé, és ZhuanXura nézett. Mindez csak színjáték volt, de mivel ZhuanXu nem egyeztetett róla vele, halvány sejtései ellenére, csak zavartan tudta kísérni őt a színjátékban. 

XiaoYao felemelte ZhuanXu csuklóját, egy ideig a pulzusát tapintotta, végül egy pirulát nyomott a szájába. 

ZhuanXu lassan felébredt, és XiaoYao így szólt, “Ha ez a színjáték így folytatódik, mire színjáték befejeződik, nyomorult emberré válsz.” 

ZhuanXu XiaoYaora nézett, “Mi van, ha ez nem színjáték? Mi van, ha tényleg megváltoztam?” 

“Mit akarsz kideríteni? Még velem sem egyeztettél róla. Azt akarod látni, hogy elhagynálak-e vagy sem? Sajnálom, de ez nem fog működni, mert nagyon jól ismerlek, és tudom, hogy színészkedsz. Hogy tehetsz ennyire gyerekes dolgot?” 

ZhuanXu felsóhajtott, “Az emberek időnként követnek el ostobaságokat.” ZhuanXu nagyon szerette volna tudni, hogyan bánna vele XiaoYao ebben a nyomorult állapotban, “Ha tényleg ilyenné válok, eljöhet az a nap, amikor már képtelen vagy tovább elviselni, és elhagysz engem?” 

Xiao Yao tehetetlen mosollyal az arcán azt mondta, “Kérdezd csak meg magadtól, ha egy nap én válnék nyomorulttá, te elhagynál engem?” 

ZhuanXu egy pillanatig tűnődött, majd azt mondta, “Nem! Ha ilyenné válnál, akkor biztosan történnie kellett valaminek. Mindenképpen veled maradnék, és segítenék, hogy apránként összeszedd magad. Még ha nem is akarnál meggyógyulni… az sem számítana, én akkor is veled maradnék.” 

“Akkor tudod a válaszomat?” – kérdezte XiaoYao. 

ZhuanXu elmosolyodott, és bólintott. 

XiaoYao megkérdezte, “Azokra a pirulákra, amiket bevettél… miért nem hagytad, hogy előre készítsek neked valami ellenszert?” 

“Ne aggódj, már beszéltem a sámánnal. Ezek a pirulák függőséget okoznak. A hétköznapi emberek számára ijesztőnek tűnhet, de én le tudok szokni róla. Mivel úgy döntöttem, hogy cselekszem, meggyőzőnek kell lennem. Ha azt akarom, hogy ők nyugodt szívvel száműzzenek engem a Közép-Síkságra, el kell hitetnem velük, hogy képtelen vagyok bármit is elérni.” 

“Téged is rászedtelek, nem igaz?” – nevetett ZhuanXu. 

“Még ha később le is szoksz róla, a spirituális erőd akkor is károsodni fog.” – mondta XiaoYao. 

ZhuanXu elmosolyodott, és azt mondta, “Korábban már nem megmondtam? Én nem támaszkodom a spirituális erőre az életben maradáshoz.” 

“Meddig kell még szedned?” 

“Hamar, nagyon hamar elmehetünk végre a Közép-Síkságra.” 

XiaoYao így szól, “Ah-Nian nagyon el van keseredve. Elkeseredettsége nem azért van, mert megváltoztál. Az igazat megvallva, felszínesen nézve, a kicsapongásod nem kellene olyan szörnyen hasson egy nemes családból származó lányra, akiknek soha életében nem kellett aggódnia az étel és ruházat miatt. Ez nem olyasmi, ami miatt mindennap könnyeket kellene hullasson. Láttam, hogyan néz azokra a nőkre, akikkel lenni szoktál. Azt hiszem, az irántad való érzelmei több, mint puszta testvéri szeretet.”