Zhou ZiShu nem tudott rájönni arra, hogyan kerülhetett ide ez a két ember. Ráadásul még itt is egymás torkának estek. Wen KeXingnek, természetesen, ez kitűnő alkalom volt, hogy távolról kényelmesen figyelje az izgalmakat. Liu QianQiao testén már sérülések voltak, Huang DaoRen pedig lépésről lépésre egyre jobban leszorította őt. Látva, hogy a nő erejének fogytán van és folyamatos visszavonulásra kényszerül, Huang DaoRen a levegőbe ugrott, kardját vízszintesen tartotta, majd egy hangos kiáltással lecsapott rá. Ezen az öreg arcon, ezúttal mintha halvány kegyetlenség és gonoszság suhant volna végig, ami egyáltalán nem volt olyan hősies, mint akkor, amikor Zhou ZiShu a levegőbe repítette.
Ő valóban egy olyan ember volt, aki ismerte ‘az erőssel szemben gyengének, gyengével szemben pedig erősnek tettetni’ aktuális trendet!
Liu QianQiao sietve a feje fölé emelte rövid kardját. Elméletileg, kardjának több centivel hosszabbnak kellett lennie a Gu Xiang tőrénél, de végül, – egy átlagos kardhoz képest – egy hüvelykkel volt rövidebb. Az egy hüvelyk pedig életveszélyes.366 Ráadásul nem ismert annyi trükköt, mint Gu Xiang. Ebben a kockázatos harcban, miközben Huang DaoRen pengéje súrolta Liu QianQiao ujjbegyét, érzeni lehetett hidegvérű gyilkos szándékot. Ekkor, a rövid kard kitört markolatából, Liu QianQiao a földre rogyott zavarában és azonnal elgurult onnan.
366 一寸短一寸险 (Yīcùn duǎn yīcùn xiǎn) Egy hüvelykkel rövidebb, egy hüvelykkel veszélyesebb – Harcművészeti kifejezés, melynek jelentése minél rövidebb egy kard, annál életveszélyesebb. Míg minél hosszabb egy kard, annál nagyobb a hatósugara és a támadási ereje.
E két ember – egyikük fáradhatatlanul üldözte a másikat, a másikuk pedig őrülten futott az életéért – Mindezt egy sötét és mérgező szerelmi kapcsolat miatt. Csak miután látta, hogy Huang DaoRen úgy üldözi a lányt, mint valami fenevad, Wen KeXing megbökte Zhou Zishut és jelentőségteljesen azt mondta, “Az a lány veszélyben, miért nem mész és mented meg?”
Zhou ZiShu rendkívül unalmasnak találta ezt a személyt, és anélkül, hogy ránézett volna, így válaszolt, “Ez a férj itt, attól fél, hogy féltékeny leszel.”
Hosszú hallgatás után, Wen KeXing szigorú hangnemben kijelentette, “Ah-Xu, légy komoly, és ne használj ki engem folyton.”
Zhou ZiShu nem bírta megállni, hogy ne fordítsa oda a fejét, és ne vessen rá egy pillantást, miközben csodálkozva azt mondta magában, „Nahát, ez a Wen nevű személy valóban ismeri a “komolyság” szavát?” Látta, amint Wen KeXing enyhén összevonja a szemöldökét, majd rendkívül egyenes testtartással és komoly arckifejezéssel azt mondta, “Én egy olyan ember vagyok, aki könnyen megsértődik. Te mindig molesztálsz engem, amire mindig is emlékezni fogok. És abban az esetben, ha nem fogom tudni visszafogni magam, amikor Zhou herceg ceremóniáját csináljuk, akkor te leszel az, aki szenvedni fog.”367
367 周公之礼 (Zhōugōng zhī lǐ) Zhou herceg ceremóniája – A mondás szerint, a nyugati Zhou dinasztia korai éveiben (i.e 1046-771) férfiak és nők zilált szexuális életet folytattak, amit Zhou hercege tarthatatlannak ítélt. Ezért kikötötte, hogy férfiak és nők között csak házasságkötés napjától fogva lehet szexuális kapcsolat.
Zhou ZiShu hosszú ideig hallgatott megdöbbenve, végül azt mondta, “Túl sokat agyalsz.”
Ezt követően a zöld démon, Liu QianQiao nyomai után indult anélkül, hogy hátranézett volna. Gondolatban pedig ez járt a fejében, Az elmúlt 6 hónapban, amíg ők hárman Shuzhongban húzták meg magukat, valami különös dolog kellett, hogy történjen a folyók és tavak vidékén. Amikor még Dongtingben voltak, már akkor halvány előérzete támadt a légkörben terjengő eső és szélviharról. De épp ekkor hagyták el Dongtinget és Báb-városba indultak.
Zhou ZiShu a szeme sarjából vetett egy pillantást a háta mögött haladó Wen KeXingre, aki egyáltalán nem zavartatta magát a világ gondjai által, és azt mondta magában, “A Szellem-völgy mestereként, lehetetlen, hogy ne látta volna az akkori helyzetet. Szóval hagyta, hogy az alárendeltjei össze-vissza kószáljanak és bajt okozzanak, közben ő Ye BaiYit követte? Nem tart attól, hogy valaki valóban megszerzi a Márványozott Kristályt és a kulcsot, vagy Rong Xuan harcművészetét, és akkor még akár árthatnak is neki?”
Zhou ZiShu megfigyelése szerint, Liu QianQiao és Yu Qiufeng, a Hua-hegy klán középkorú szépfiúja között, aki olyan nagy szeretettel használta a legyezőjét, valamilyen kimondhatatlan kapcsolatnak kellett léteznie. Huang DaoRen nem Yu QiuFeng követője? Miért hagyta, hogy Huang DaoRen így vadásszon Liu QianQiaora? Mi haszna származna Liu QianQiao halálából… vagy tán, Yu QiuFeng és Huang DaoRen egymás ellen harcolnak?
Zhou ZiShu szeme megvillant, és az a két Márványozott Kristálydarab jutott eszébe, amelyeket a Gao birtokról loptak el. – Shen Shen halálának idején, a Szellem-völgy embereinek nem lett volna könnyű belopakodni az akkor harcművészeti mesterektől hemzsegő Dongtingba. Éppen ezért, nagy valószínűséggel egy belső szellem volt az, aki – kihasználva a Szellem-völgy nevet – ellopta a kristálydarabokat. Ezt követően újra eszébe jutott Yu TianJie, Yu QiuFeng egyetlen fia, aki a Zhao birtokon kívül halt meg. Yu TianJiet a Hosszúnyelvű szellem ölte meg, akinél egy Márványozott Kristálydarabot találtak…
„Lehetséges lenne, hogy a tolvajlásra való hajlamot, apáról fiúra öröklik az emberek?” – töprengett a szíve mélyén Zhou ZiShu.
Minél többet töprengett, annál távolabb keveredett a gondolataiban. Egy hirtelen felcsendülő sikoly ébresztette fel a gondolataiból, és amikor felemelete a tekintetét, látta, hogy Huang DaoRen levágta Liu QianQiao egyik karját, a vér pedig messzire spriccelt. A lány négy vagy öt lépést tett hátrafele, végül nem bírta tovább és egy nagyot huppanva a földre rogyott.
Huang DaoRen örömittasan felemelte a pengéjét, lépésről lépésre közeledett feléje és azt mondta, “Miért nem vagy hajlandó még mindig átadni azokat a dolgokat?”
Dolgokat? Miféle dolgokat? Zhou ZiShu összevonta a szemöldökét és így gondolkozott, Lehetséges lenne, hogy mindez azért van, mert a Liu QianQiao és Yu Qiufeng közötti kis viszonyról mások is tudnak? Vagy lehet, hogy csak Huang DaoRen hiszi azt, hogy a házasságtörő férj által ellopott Kristálydarabok ennek a házasságtörő nőnek a kezében vannak?
Elbújt egy sötét helyen és onnan figyelte Huang DaoRent, miközben azt mondta magában, “Ennek az embernek a feje úgy néz ki, mint egy krumpli, de még az érzelmi funkciói is egy burgonyához hasonlítanak. – Ha már Yu QiuFeng nem tudta elkerülni, hogy az összeesküvése ne tudódjon ki, hogyan adhatott ilyen fontos dolgot ennek a nőnek a kezébe?”
Ha a fenti következtetések igaznak bizonyulnak, akkor egyértelművé válik, hogy amint Yu QiuFeng – ez az enyveskezű – meglátta, hogy a dolgok rosszra fordulnak, kilökte ezt az ostoba lányt a teknőből. De ez a Liu QianQiao még mindig annyira ragaszkodik hozzá, hogy egyetlen hang nélkül képes feladni érte az életét.
Ebben a pillanatban, Wen KeXing ismét megbökte Zhou ZiShut, akinek gondolatmenete ismét megszakadt. Egy türelmetlen pillantást vetett rá és alig hallható hangon azt mondta, “Mit akarsz már megint?”
Wen Kexing vigyorogva mutatott a tőlük nem messze levő véres erőszak helyszínére és azt suttogta, “Ha annyira szeretnéd tudni, hogy mi folyik itt, miért nem mented meg a lányt és kérded meg tőle?”
Zhou ZiShu érezte, hogy rossz szándékai vannak, ezért ösztönösen így válaszolt, “Miért nem mented meg inkább te?”
“Én nem menthetem meg.” – válaszolta Wen KeXing. “Egy ilyen elegáns és ellenállhatatlan férfi, mint amilyen én vagyok, semmiképp sem vehet részt egy nő megmentésében. Különben is, mi van, ha megtetszem neki a jövőben, és mivel én nem szeretem a nőket, azt akarnád, hogy cserben hagyjam? Az ilyesmi sérti az erények halmozását, úgyhogy abszolút nem tehetem…”368
368 损阴德的 (Sǔn yīndé de) Sérti a Yin erényét – A buddhizmusban minden az ok-okozatiság elvére épül. Jótét helyében jót, míg rossz helyébe csakis rosszat várhat az ember. A következő emberi tétemények sértik a Yin erkölcsét: Háládatlan gyermeki magatartás, házasságtörés, gyilkosság, lopás, harag, önzés, érdektelenség/tudatlanság, szúrós megjegyzések, gonosz gondolatok, rosszcselekedetek/hanyagság.
Zhou ZiShu úgy érezte, hogy ez az ember – helyzettől függetlenül – teljesen elmezavarodott, és hogy egyáltalán nem kellemes a hivalkodó képét nézni, ezért könnyedén leszakított egy gombot a gallérjáról, kézbe vette, és éppen arra készült, hogy elhajítsa. De még mielőtt megmozdulhatott volna, Zhou ZiShu tekintete váratlanul elkomolyodott, megragadta Wen KeXinget és oldalra ugrott. – Jön valaki!
A két tehetség, ím, félreállt az útból. Az erdő felől hideg horkantás hallatszott, amelyre Zhou ZiShu fülei öntudatlanul is megmozdultak. Wen KeXing ezt felettébb érdekesnek találta és nem bírta megállni, hogy ne bökdösse meg az ujjaival. Erre megragadták a csuklójánál fogva, ráadásul még figyelmeztető pillantást is kapott.
Ekkor két alak jelent meg, akik még a vaksötétben is fényesen ragyogtak. – A két Barackszín és Zöldfűz öreg volt az. Az, aki az imént felhorkantott, Barackszín Nagyanyó volt. Maró tekintettel meredt Huang DaoRenre és dühösen odakiáltott, “Te Huang vezetéknevű, tán azt tervezted, hogy egyedül kaparintod meg azokat?”
A kérdés hallatán, nem tudni miért, de lehet azért, mert túl hosszú ideje volt együtt Wen KeXinggel, a Zhou ZiShuban felmerült asszociációk egyáltalán nem voltak jók, ezért önkéntelenül Wen KeXingre pillantott. Látta, amint furcsa arckifejezéssel bámul erre a négy emberre, majd elképedtségében sóhajtva enyhén megemelte az ajkait és hangátvitellel azt mondta, “Egy ehhez fogható többszemélyes szerelmi affér, ezen a holdfény nélküli szeles éjszakán, különös ízlésre vall. Az ember még szégyellni kénytelen a saját sekélyes tudását…”
Zhou ZiShu megcsípte a csuklóját, így Wen KeXingnek nem volt más választása, mint befogni a száját. Mindketten az odaát elhangzó szavakra figyeltek, és látták, ahogy Huang DaoRen hamis mosollyal az arcán rávigyorog az öreg házaspárra, hangja hirtelen vékonyabb lett és így szólt, “Hogyan is mertem volna még kettőtöket is munkára bírni, amikor egy ilyen tolvaj nőcskét, az öcsétek is könnyűszerrel el tud kapni egyedül.”
Zöldfűz Nagyapó hideg pillantást vetett rá és azt mondta, “Ne próbálj meg trükköt játszani velünk.”
Huang DaoRen nem szólt semmit, csak egy fél lépést tett hátrébb, hogy elterelje a gyanút. De a kezében levő kard még mindig nem került vissza a hüvelybe. Ehelyett, erősen őrizve, úgy lógott mellette, mintha ezzel azt akarta volna megerősíteni, hogy a külső megjelenése összhangban van a belső szándékaival.
Barackszín Nagyanyó vetett rá egy éber pillantást, majd mérges vipera módjára fürkészte végig Liu QianQiaot és azt mondta, “Te kis fruska, bármit is kérdezzen tőled nannyád, jobban teszed, ha beszélsz. Így időt és energiát spórolsz nannyádnak és megkíméled magad a fizikai kínszenvedéstől.”
A tavasz még hűvös volt, de Liu QianQiao úgy nézett ki, mintha most halászták volna ki a vízből. Hideg verejték borította a testét, sérült karján pedig nem tudta időben elállítani a vérzést, amitől arca rendkívül sápadttá vált. Egész teste úgy remegett a fájdalomtól, mint egy levél az erős szélben. Továbbra is makacs arckifejezéssel nézett fel erre a három emberre, miközben a fogait csikorgatta és minden erejével azon volt, hogy visszafogja hangjának remegését, “Ha… ha meg akarsz…. öl, ölni, ölj meg. Miért beszélsz annyit?!”
Ha egy olyan valaki, mint Liu QianQiao ezt mondja, akkor valószínűleg nem tud semmit. Számára, a testén kívüli javak, hogyan is lehetnének fontosabbak a saját életénél? De ez a három szakadt tapló képtelen volt megérteni ezt. Látni és hallani lehetett, ahogy Barackszín Nagyanyó hidegen felkiált, “Nesze neked, ha nem tudod értékelni az ajánlatot!” – kinyújtja a karját, és egyetlen villámcsapásnyi idő leforgása alatt, Liu QianQiao röviden felsikoltott – Barackszín Nagyanyó pedig levágta a másik karját is.
Liu QianQiaonak többé már nem volt semmije, amire támaszkodhatott volna, ezért teste görcsbe rándulva zuhant a földre. Folyamatosan fel akart egyenesedni, kapkodott a levegő után, mint egy fuldokló hal, és ide-oda vergődött a földön, mintha igyekezett volna, hogy megforduljon és felüljön.
Liu QianQiao látása zavaros volt, de még így is azt mondta halkan, “Ha meg akarsz ölni… akkor ölj…”
Huang DaoRen elmosolyodott és vontatottan azt mondta, “Barackszín nővér, rossz lenne, ha így halna meg a lány. Már felpofoztam, és amúgy is az utolsókat rúgja már. Jobb lesz, ha egy kicsit visszafogod magad, ha kardhoz folyamodsz… Különben is, több módja létezik annak, hogy egy nőt szóra bírjunk, nem igaz?”
Mosolygás nélkül is elég nyomorultul nézett ki, de amikor mosolygott még nyomorultabb volt. Wen KeXing hirtelen felsóhajtott az élet viszontagságaitól telve és azt mondta, “Jaj, a Jangce folyó mögötti hullámok nyomják előre az elsőket. Szerintem ő jobban megtestesíti jianghu Nagy Ördögét, mint én magam.”369
Zhou ZiShu végül elhajította a kezében levő gombot, de ezúttal nem fogta vissza az erejét. A lövés váratlanul nekipattant Huang DaoRen csuklójának, amelyben a kardot tartotta, mi több át is lyukasztotta azt. Huang DaoRen úgy visított, mintha disznót öltek volna.
369 Lásd a 146. lábjegyzetet a 24. fejezetben.
Zhou ZiShu eleinte nem akart beleavatkozni mások dolgába, és Liu QianQiao sem tartozott a jó dolgok közé. Legutóbb is, csak az álcázási módszere miatt engedte el, aminek köze lehetett a Négy Évszak klán egykori vezetőjéhez. De ebben a pillanatban, hirtelen úgy érezte, hogy egy ilyen nőnek, aki ostoba módon egész életében egy baromra várt, tisztán kell meghalnia, és nem kellene elszenvednie az olyan jófélék megaláztatását, mint Huang DaoRen.
Úgy tűnt, hogy ők hárman, beleértve Huang DaoRent is, még soha nem látták Zhou ZiShu valódi arcát, így amikor megjelent, egy pillanatra mindhárman megdöbbentek. Zöldfűz Nagyapó rámeredt, majd megkérdezte, “Ki vagy te?”
Zhou ZiShu ajkának sarkait megemelve elmosolyodott, de nem szólt semmit. Hirtelen elszabadította qinggong technikáját és szélviharként söpört végig mindenen, közben pedig felkapta Liu QianQiao rövid kardját. Huang DaoRen csak egy árnyékot észlelt elsuhanni maga előtt, a férfi pedig úgy villant meg előtte, mint egy igazi szellem. Huang DaoRen reflexszerűen hátra kapta a fejét, de fagyos hidegséget érzet a torkán. Huang DaoRen hitetlenkedve hajtotta le a fejét. – A torkára, csak úgy, egy keresztet rajzoltak!
Elvágták a nyakamat. – Ez volt Huang DaoRen utolsó gondolata. A nyakából ömlő vér azonnal több mint fél méterre spriccelt ki. Egész testében megrándult, a földre esett és halott DaoRenné változott.
Zhou ZiShu lábujjhegyei enyhén megérintették a talajt és félig átpördülve megfordult. A kezében levő kardról még mindig vér csöpögött. Hosszú haja csak egy selyemszalaggal sietve volt összekötve, és ebben a pillanatban néhány hosszú hajtincs omlott le az arcához közel. A hajnalodó fényben egy meglehetősen sápadt, de nagyon jóképű arc nézett Barackszín Nagyanyóra és Zöldfűz Nagyapóra, és úgy tűnt, mintha mosolyogna.
Barackszín Nagyanyó és Zöldfűz Nagyapó nem tudták megállni, hogy ne hátráljanak meg néhány lépésnyire.
Zhou ZiShu elindult feléjük, lassan, mintha semmiféle erőfeszítés nem lett volna a lábában. A rövid kard hegyén levő vér visszafolyt a kezére, majd az ujjai mentén végigfolyva cseppekben hullt a földre.
Ekkor, egy, a fiatal férfi testéből érkező lökéshullám úgy leszorította Barackszín Nagyanyót és Zöldfűz Nagyapót, hogy alig tudtak levegőhöz jutni. Barackszín Nagyanyó dühösen felüvöltött, hirtelen felkapta a mankóját és Zhou ZiShu fejére sújtott vele. De Zhou ZiShu alakja, egy szempillantásnyi idő alatt, mintha már nem ugyanazon a helyen termett volna. Barackszín Nagyanyó hirtelen veszélyt érzett, nehezen összegyűjtötte a qíjét és előre gurult. De ugyanabban a pillanatban valami hideget érzett a hátán és erős erő ütötte meg. Barackszín Nagyanyó szeme elsötétült és egy nagy falat vért köpött ki a száján. – Úgy érezte, hogy belső szervei mindjárt összeroppannak.
Zöldfűz Nagyapó elkerekedett szemekkel nézte végig, amint Barackszín Nagyanyót kirepül, és azt sem lehetett tudni róla, hogy él-e vagy hal. Ezután újra a fiatal férfire nézett, aki éppen feléje fordult, majd fogta magát, és nem törődve az öregasszonnyal, habozás nélkül elszaladt egyedül.
Ahelyett, hogy üldözőbe vegye, Zhou ZiShu csak lesütötte a szemét, letette a rövid kardot és Liu QianQiao mellé térdelt. Kinyújtotta a kezét, hogy lezárja az akupunktúrás pontokat a vérző sebek közelében, de Liu QianQiao felnézett rá és alig észrevehetően megrázta a fejét. – Haldoklott, és a szíve mélyén tudta ezt.
Wen KeXing is előjött a rejtekhelyéből és csöndben Zhou ZiShu háta mögé állt.
Zhou ZiShu lágyan suttogva megkérdezte, “A Márványozott Kristálydarabok valójában Yu QiuFengnél vannak, aki megszökött, és megkért téged, hogy tereled el őket, nem igaz?
Liu QianQiao csak rápillantott és nem szólt semmit.
Zhou ZiShu felsóhajtott, “Engem nem érdekel a Márványozott Kristály. Hamarosan meghalsz, mi olyan nehéz abban, hogy egyszer bólints a fejeddel?”
Wen KeXing gúnyosan felnevetett és azt mondta a háta mögött, “Liu kisasszony, korábban már mondtam neked, Yu QiuFeng nem valami jó dolog.”
Liu QianQiao kinyitotta a száját. Hangja olyan gyenge volt, hogy Zhou ZiShunak közelebb kellett tartania a fülét és csak annyit hallott, “Zöld… zöldellnek… a pingjiani fűzfák, virág és hold messze van… egymástól. Évről évre, évről évre, minden alkalommal…”
A szemében levő halvány fény hirtelen szertefoszlott, feje megbillent és élettelenné vált. Ajkainak sarkában egy mosoly volt látható, amitől még arcának förtelmes oldala is meglágyult. E szépséghiba miatt egy életen át elrejtette eredeti arcát, de az volt a sorsa, hogy ezzel a meztelen arccal jöjjön a világra és ugyanezzel a meztelen arccal távozzon.
Csak az volt a baj, hogy végül már nem tudta befejezni az “Élet szalad, gyermek” énekének utolsó két sorát.370
370 生查子 (Shēng chá zi) Élet szalad, gyermek – Liu QianQiao emlékére:
Zöldellenek a pingjiangi fűzfák, virág és hold messze van egymástól
Évről évre, évről évre, minden alkalommal, miután a jég elolvad,
Az egykor dús tenger lapos földdé válik és a havas csúcsok eltűnnek a felhők közt.
Első pillantásra tízezerszer fiatalabbnak tűnsz, csak ez a szív marad mindig változatlan.
Zhou ZiShu felsóhajtott, majd kinyújtotta a kezét és óvatosan lecsukta a szemeit.
A két férfi, egyszer csak, egy öreg és rekedtes nevetésre lett figyelmes, ami a hátuk mögött tört ki. Barackszín Nagyanyó volt az, aki gyorsan szökni készült. Zhou ZiShu tenyerének keze súlyosan megsebesítette őt, de meglepő módon még élt. Miközben vért köhögött fel, Liu QianQiaora mutatott és hangos nevetéssel azt mondta, “A férj és feleség… eredetileg ugyanannak az erdőnek a madarai voltak, de a katasztrófa közeledtével… külön repültek. Neki és annak a Yu vezetéknevűnek még csak közös nevük sem volt. Haha… a nők ősidők óta szerelemsújtottak, a férfiak pedig ingatagok. A fruska… még erre sem tudott rájönni. Így most már látható, hogy megérdemelte a halált, megérdemelte!
Zhou ZiShu visszanézett rá, de nem törődött vele, csak felállt és sétálva elindult visszafele.
Wen KeXing a nyomában haladva sétált vele. Majd, miután megtettek egy jókora távolságot, hirtelen megszólalt, “A kungfúd, most sokkal magasabb szintűnek tűnik, mint akkor, amikor először találkoztam veled… Mi történt?”
Zhou ZiShu léptei abbamaradtak. Amikor megfordult, Wen KeXing arcát ritka komolynak találta.
Zhou ZiShu elmosolyodott és a mellkasára mutatva így szólt, “Amikor először találkoztam veled, ezek itt, lezárták a belső energiám felét.”
“És most?”
“Most értem el a fénykorom 80 százalékához.”
Wen KeXing nem tűnt túl boldognak, miután meghallotta ezeket a szavakat. Csak némán meredt rá. Zhou ZiShu megfordult és az útját folytatva közömbösen azt mondta, “Amikor eljön a halálom ideje, minden képességem, amivel fénykoromban rendelkeztem, visszatér.”