Zhang ChengLing szédülni kezdett, valószínűleg a szervezetébe került skorpióméreg miatt. A füle mellett elhangzó hangok olyannak hatottak, mint a mennydörgés és villámcsapás. Mintha egy fátyolréteg választotta volna el őt a környező hangoktól, amelyek szürreálisnak hatottak. Abba az irányba fordította a fejét, ahonnan a nyíl jött, és két férfit pillantott meg. 

A férfi, akinek egy kis számszeríj volt a kezében, tibetikék köntösbe volt öltözve, hosszú ingujjakkal, elegáns megjelenéssel. A derekára tekert tenyérnyi széles övbe pedig egy fehér jade fuvola volt tűzve. Öltözködéséből ítélve egyáltalán nem tűnt a folyók és tavak vidékéről származó embernek, de még skoláris tudósnak sem. Inkább hasonlított egy elkényeztetett nemesúrhoz. Barackvirágszirom-szemei, első pillantásra, mintha enyhe mosolyt rejtettek volna, de közelebbről megvizsgálva az utolsó pillantást, amelyet az öngyilkos Skorpióra vetett, kissé hideg fény csillant meg bennük. 

Zhang ChengLing, bódultságában, csak arra tudott gondolni, hogy ez az ember… a legszebb férfi, akit valaha is látott. 

Egy másik férfi állt mellette, feketébe öltözve, vállán egy nyestkölyökkel, tekintete viszont jéghidegnek tűnt. 

Az egyik bérgyilkos Skorpió, mintha egy pillanatig habozott volna, majd nyílsebesen a számszeríjat tartó férfi irányába rontott. Zhang ChengLing csak egy leírhatatlanul hideg szélfuvallatot érzett a füle mellett elsuhanni, majd maga sem tudta hogyan, de az öngyilkos Skorpióból döglött Skorpió lett. 

Zhang ChengLing egyszer csak a feketébe öltözött férfire figyelt fel, aki még az imént valamivel távolabb volt tőle, de egy szempillantás alatt mellette termett. A férfi lehajolt, felkapta véres tenyerét és ránézett. Majd kezét kinyújtva, megérintette néhány akupunktúra pontját, aztán a szájába tömött egy tablettát és azt mondta, “Nyeld le, ez skorpióméreg.” 

Zhang Chengling nem törődött semmi mással, csak azzal, hogy nagy erőfeszítések közepette megragadja a férfi ruhájának a szegélyét és így szólt, “Gu… Xiang… nővér… kérem, segítsen…” 

Minden erejével azon volt, hogy artikuláltan beszéljen, de a szavak, amikor a szájához értek, elmosódottakká váltak. A mellette álló kékköpenyes férfi egy pillanatra megdöbbent, de miután megértette, halkan megkérdezte, “Arra kérsz minket, hogy segítsünk valakit megmenteni? Merre van?” 

Zhang ChengLing kinyújtotta az ujját és abba az irányba mutatott, ahonnan jött, még mindig motyogva azt mondta, ‘Gu… nővér… mentsd meg őt, mentsd… mentsd…” 

A feketébe öltözött férfi felnézett a társára, de máris felhangzottak a köpenyes férfi szavai, “Menj, igyekezz.” 

A feketében levő férfi levette a nyestkölyköt a válláról, a férfi karjába dobta és azt mondta, “Légy óvatos, azonnal jövök.” – aztán megfordult és eltűnt. Zhang ChengLing olyan mohón nézett abba az irányba, ahol szem elől tévesztette a férfi háta nyomát, mint aki alig várja, hogy újra láthassa őt. A köpenyes férfi segített neki felülni és ráparancsolt, “Csukd be a szemed, összpontosíts. Ne engedd, hogy a gondolataid vadul cikázzanak. Előbb mentsd meg a saját életedet, és csak azután gondolj más dolgokra.” 

Zhang ChengLing tudta, hogy feleslegesen aggódik magáért, ezért engedelmeskedve az elhangzott szavaknak, lehunyta szemeit. A kis nyestkölyök, labdává gömbölyödve kigurult a férfi öléből, és szaglászni kezdett körülötte. Enyhe vérszag volt a levegőben, de a férfi ruházatából nagyon finom tömjén illat áradt. Ettől a szagtól Zhang ChengLing fokozatosan elvesztette az eszméletét. 

Mire felébredt, az ég már teljesen sötétbe volt borulva. A testében levő zsibbadtság a skorpióméreggel együtt elhalványult, csak most tudott lassan feltápászkodni. Egy ideig zavarodottan meredt maga elé, nem emlékezett, hogy mi is történt vele. A mellette levő lány kiáltása ébresztette fel, “Hát felébredtél végre!” 

Zhang ChengLing boldogsággal telve nézett vissza rá. Habár látta, hogy Gu Xiang ruházata kissé megtépázott, de attól még egy darabban volt, a testén levő sebeket is ellátták már, és éppen a tűz mellé ült, hogy melegedjen. Ekkor egy bőrkeményedésekkel teli kéz nyúlt Zhang ChengLing felé, ujjait a csuklójára tette, hogy megmérje a pulzusát. Majd egy idő után elengedte és azt mondta, “A méreg kiürült.” 

A feketébe öltözött férfi volt az, aki megmérte a pulzusát, de Zhang ChengLing kíváncsi tekintete ellenére sem szentelt ennél több figyelmet rá. Csak bólintott egyet a fejével, majd néhány lépés után egy fának dőlt, egyenesen, akár egy ecsetszár. Mély arcvonásaitól, oldalról úgy tűnt, mintha kőből lett volna kifaragvaaz arca. Zhang Chengling úgy találta, hogy Gu Xiang áhítattal teli szemekkel nézett erre a férfira, és mintha még a veleszületett harsány beszédmodorát is visszafogta volna. 

Végül kínosan megszólalt, “Köszönöm… Köszönöm nektek hős lovagok, hogy megmentettétek az életünket.” 

Ennek hallatán, a feketeruhás férfi enyhén tiltakozott a fejével és így szólt, “Erre nincs szükség.” – azzal elfordította a tekintetét, hogy egy másik irányba nézzen. 

Zhang ChengLing követte a férfi tekintetét, és a köpenyes férfit pillantotta meg, aki a számszeríjat tartotta a kezében még napközben, de ezúttal, az ölében egy halom tűzifával közeledett feléjük. A feketében levő férfi éppen fel akart állni, amikor Gu Xiang már akaratlanul is odatrappolt hozzá, átvette tőle a tűzifát és így szólt, “Foglaljon helyet Hetedik Úr, foglaljon helyet. Ezeket a dolgokat én is meg tudom csinálni, miért végezné Ön az efféle munkát? Régebben mások szolgálólánya voltam…” 

A Gu Xiang szájából elhangzó “Hetedik Úr” szavakat hallva, az a barackvirágszirom szempár ívesen meggörbült a férfi arcára kiült mosolytól, majd hagyta, hogy Gu Xiang átvegye tőle a tűzifát, és végül leült a feketeruhás férfi mellé. Aztán a férfi, fekete öltözetben, a semmiből előkerített egy nagyon kicsi kézmelegítőt, könnyedén a mellette ülő személy kezébe nyomta, és finoman levett róla egy, az ingujjába akadt szárazlevelet. Még maga Zhang ChengLing sem tudta eldönteni, hogy illúzió volt-e csupán, vagy sem, de úgy érezte, mintha a feketébe öltözött férfi, egyik pillanatról a másikra változott volna át élettelen kőből egy igazi, hús-vér emberré, és mintha még a szemeiből sugárzó tekintet is felmelegedett volna. 
Ők ketten nem beszéltek sokat, de minden gesztusukban volt valami leírhatatlan intimitás és valami mély, hallgatólagos megértés. 

A Hetedik Úr Zhang ChengLingre nézett és megkérdezte, “Jobban érzed magad?” 

Nem beszélt túl hangosan, de hangja nagyon szép hangzású volt. Zhang ChengLing, maga sem tudta, miért, hirtelen elpirult, lehajtotta a fejét és némán bólintott egyet. De nem bírt ellenállni a késztetésnek, titokban felemelte a tekintetét, hogy még egyszer rápillanthasson. – A nő, akit a fogadóban látott aznap, szintén rendkívül szép volt, de  Zhang ChengLing hirtelen úgy érezte, ehhez a személyhez képest, annak a nőnek az arca olyan volt, mint egy papírra festett arcbőr, túlságosan is mesterkélt és múlékony. 

A Hetedik Úr ismét megkérdezte, “Mi a vezetékneved? Azok az emberek…” 

Mielőtt Zhang ChengLing válaszolhatott volna, Gu Xiang, aki épp fát rakott a tűzre, recsegő hangon átvette a szót, “Ő a kisöcsém, így természetesen az ő vezetékneve is Gu. Mi ketten, eredetileg kisebb munkákat végeztünk egy úri háznál, én voltam a szobalány, ő pedig a szobainas. De ki tudta, hogy a mesterem családja bajba keveredett, és fogalmam sincs, hogy honnan jöttek azok az emberek, de mindannyiunkat meg akartak ölni, még minket, szolgákat is. Ezekben nem volt még egy csepp jóindulat sem, nemhogy erényesség. Jobb, ha nem is lesz gyermekük a jövőben. – De hála kettőtöknek…” 

A feketeruhás férfi felemelte a fejét és rápillantott, mire Gu Xiangnak elakadt minden szava, csak az óriási, kerekre nyílt szemeivel nézett jobbra-balra. 

Mindenféle hülyeséget összehordott, de mivel a Hetedik Úr nem ismerte őt eléggé, ugyanazzal a kedves és kedélyes arckifejezéssel folytatta, “Mindketten megsebesültetek. Jobb lett volna, ha egy fogadóba viszünk titeket, csak ez a leány azt mondta, hogy ott nem lenne elég biztonságos, mert a városban vannak, akik rátok vadásznak és meg akarnak ölni titeket. Így hát, ezen a helyen kell elszenvednetek ezt az éjszakát, és holnap korareggel újra tervezni mindent. Van más hely, ahova mehetnétek, ti ketten?” 

Hangja lágy volt és gyengéd, ráérősen beszélt, mintha két kisgyermeket akart volna meggyőzni. Zhang ChengLing mélyen hallgatott, majd hirtelen megsértődött. “Hova mehetnék még?” – gondolta magában. Az apja már rég meghalt, a hozzátartozóit meggyilkolták. Most pedig mindenki – akár jó, akár rossz ember – őt akarja elkapni. Olyan, mint a nyílvesszőtől megriadt kismadár, amely törött szárnyai ellenére, egyre csak repül, de még ebben a széles nagyvilágban sem talál olyan helyre, ahol megnyugodhatna. Szemei vörösek lettek és komoran hallgatott. 

Gu Xiang gondolkodott egy darabig, majd megszólalt, “A mesterem és ennek a kölyöknek a shifuja eredetileg csatlakozni akartak hozzánk, de nem számítottam arra, hogy hirtelen felbukkan egy tucatnyi ember és üldözőbe vesz minket, ezért pánikszerűen elfutottunk amerre láttunk, és nem tudom, hogyan fognak tudni ránk találni…” 

Zhang ChengLingnek eszébe jutott Cao WeiNing, majd okoskodva hozzátette, “És ott van még Cao testvér, akit fogságba ejtett néhány fura alak.” 

Gu Xiang azonnal szúrós tekintetet vetett rá, hogy figyelmeztesse Zhang ChengLinget, azt a kis idiótát, hogy ne beszéljen hülyeségeket. De ki gondolta volna, hogy Zhang ChengLing, aki kábultan szorongott egymagában, nem veszi a lapot. Aztán hallani lehetett, amint a Hetedik Úr megkérdezi, “Milyen fura alakok?” 

Zhang ChengLing őszintén válaszolt, “Egy törpe, meg egy óriás, és volt még ott egy öreg, virág- és zöldszínbe öltözött pár is.” 

Gu Xiang szemeit forgatva nézett fel a csillagos égre, és az kívánta, bárcsak kiüthetné Zhang ChengLinget, hogy ismét eszméletlen legyen. 

Úgy tűnt, hogy a Hetedik Úr nem ismeri a harcművészeti világ hőseit, csak döbbenten megkérdezte, “Kik ők?” 

Ebben a pillanatban a feketében levő férfi szólalt meg oldalról, “Feng XiaoFeng, a Föld-herceg és magashegyi rabszolgája. Azok a színes ruházatúak… valószínűleg Barackszín Nagyanyóval és Zöldfűz Nagyapóval futottak össze.” 
Tekintete villámsebesen Zhang ChengLingre suhant és hidegen megszólalt, “Habár mindegyikük gátlástalan gazember, de vannak annyira önteltek, hogy soha nem állnának össze a Skorpióval. Mit tettél, amiért mindenáron el akarnak kapni téged?” 

Zhang ChengLinget beszippantotta a férfi tekintete. Olyan érzése támadt, mintha egy hideg kő szorult volna a mellkasába és abban a pillanatban fojtó köhögés kapta el. 

A Hetedik Úr felnevetett és azt mondta, “Kicsi Méreg, ne ijesztegesd a gyermeket.” A szavak hallatán, a feketébe öltözött férfi teljes őszinteséggel sütötte le azonnal a szemeit, majd, mint egy öreg szerzetes, leült, és figyelmen kívül hagyta Zhang ChengLinget, meg a többieket. 

A Hetedik Úr szeme megakadt az aggódó Gu Xiang arcán, aztán Zhang ChengLinghez fordult és hirtelen megkérdezte, “Gyermekem, hadd kérdezzem meg, a shifud vezetékneve tán Zhou? 

Gu Xiang attól félt, hogy Zhang ChengLingnek még valami másról is el fog járni a szája, ezért sietve közbevágott, “Tévedés, a shifuja neve nem ‘Zhou’, hanem ‘Tang’. Ő egy nyomorult kéjsóvár vénember!”264 

264 Zhou ZiShu vezetéknevének a karaktere eredetileg: 周 (Zhōu). Gu Xiang azonban a 粥 (zhōu) karaktert használja, ami kását jelent, a 汤 (tāng) pedig levest jelent. Szó szerinti fordításban így hangzanának Gu Xiang szavai: Tévedés, a shifuja neve nem Kása, hanem Leves.

De ki gondolta volna, hogy az a disznószerű bajtársa, Zhang ChengLing, összeráncolja a homlokát, majd odafordult hozzá és igazságosságot követelő hangon kijelentette, “Az én shifum nem egy nyomorult kéjsóvár vénember, te beszélsz hülyeségeket!” 

Gu Xiangnak már az ujjaiban érezte a késztetést, hogy ott helyben megfojtsa őt. 

De a Hetedik Úr csak megrázta a fejét és hangosan felnevetett, “Honnan jöhetett ez a furcsa és mókás lány? Ugyan már, nem vagyunk rossz emberek. Tekintetbe véve, hogy a te Zhou shifud jó barátom volt a múltban.” 

Gu Xiang megforgatta a szemeit és megkérdezte, “Akkor azt mondd meg, hogy hívják a shifuját, és hogy néz ki?” 

A Hetedik Úr így szólt, “A vezetékneve Zhou, a keresztneve…” – hirtelen elhallgatott, barackvirágszirom-szeme összeszűkült, egy pillanatnyi gondolkodás után azt mondta magában, “Zhou ZiShu, az a fickó hozzászokott ahhoz, hogy elrejtse a fejét és csak a farkát hagyja fedetlenül. Biztos vagyok benne, hogy nem használná az igazi nevét, de akkor mi lehet az?” 

Amikor felnézett, Gu Xiang nagyra nyílt szemeivel találta szemben magát, amint pislogás nélkül meredtek rá. A szíve mélyén viccesnek találta. Nem számított arra, hogy egy ilyen leány kérdése megakasztja őt, de hirtelen fény villant át az elméjén és csak úgy kibökte, “Zhou Xunak hívják, igaz? ‘A test olyan, mint a lebegő felhő, a szív olyan, mint a szállingózó barka’ – és van még egy Zhou Yun nevű testvére. Hogy hogyan néz ki…? Azt nem tudom, hogy néz ki mostanság, viszont szokása, hogy álcázza magát, habár nem sokra ment vele. Bárhogyan is álcázza magát, nem lehet más, mint egy zöldessárga arcú, nyomorultul kinéző férfi, igaz?” 

Nem tudta eldönteni, hogy a “Zhou Yun” vagy a “Zhou Xu” közül, melyik lehet Zhou ZiShu álneve, de tekintetbe véve ennek a személynek a természetét, tudta, hogy csak egynéhány lehetséges név jöhet szóba, így aztán féligazságok és hülyeségek közepedte kiverekedte magát a pácból. 

Gu Xiang nagyon megdöbbent tőle, és kételkedően megkérdezte, “Jé? Zhou Xunak van egy testvére?” Már hosszú ideje ismerte Zhou ZiShut, és még annak ellenére is, amit Wen KeXingtől hallott, hogy egy magasrangú pozíciót tölthet be a Mennyek Ablakánál, így is rejtélyesnek találta őt. Nem tudta, hogy honnan jön és merre megy, nem tudta milyen harcművészeti iskolából származik, de még soha nem hallott arról, hogy testvére lett volna. 
Újra átgondolva az előtte álló két férfit, a kék ruhást nehézen tudta megítélni, de a feketében levő férfi azon kiemelkedő szakértők közé tartozott, akihez foghatót eddigi életében csak ritkán látott. Még ha itt is lenne a mestere, nem kevesebb, mint egyenlő felekként szállnának harcba egymással. Azonban őt és Zhang ChengLinget megölni nem kerülne több erőfeszítésébe, mint két bogarat összecsípni az ujjai között. 

Látva, hogy sikerült még jobban ráijesztenie erre a két ördögfiókára, a Hetedik Úr lesütötte a szemét, az élénken lobogó tűz lángjaira nézett és némán elnevette magát.  

Így másnap, Gu Xiang fogta Zhang ChengLinget és elkísérték a két férfit az úton, miközben óvatosságból igyekezett elkerülni mások árgus szemét és fülét. A Hetedik Úr egy ezüstkereskedésbe vitte őket, ahol a boltos és a mögötte álló gombócképű családfő azonnal köszöntötte a két férfit, és tisztelettudóan “Mesternek” meg “Nagy Varázslónak” szólították őket. 

A Hetedik Úr leültette mindkettőjüket, hozatott nekik némi harapni valót, majd tőlük nem messze, oldalt, leült és nagy érdeklődéssel sakkozni kezdett a feketeruhás férfival. Így mulatták az időt egészen délig, amikor hirtelen bejött a bolttulajdonos és így szólt a Hetedik Úrhoz, “Zhou ifjúmestert megtalálták az embereim, és meg is érkezett.”  

A Hetedik Úr eldobta a sakkgolyót, felállt, mosolyogva visszahúzta fehér kezeit az ingujjába, majd megparancsolta, “Az élet négy áldásának egyike, amikor idegen földön egy régi barátjával találkozhat az ember. Ping’An, kérlek, hívasd be azonnal.” 

(Visited 893 times, 1 visits today)

7 Comments

  1. ValerinLanz 2022-03-31at20:36

    Még el se olvastam a fejezetet, de már kommentelnem kell, mert… A CÍM!! *-* Beiyuan! *-*

    Reply
  2. ValerinLanz 2022-03-31at20:43

    És most, olvasás után… Beiyuan *-* Imádom ezt az embert, és amióta elkezdtem olvasni a könyvük fordítását, még inkább kezdem megérteni a kapcsolatukat. Nem szerepelt ugyan Zhou meg Wen Kexing, mégis imádtam a fejezetet, köszönöm! *-*

    Reply
    1. admin 2022-04-01at00:21

      Én még nem kezdtem olvasni a Hetedik Úrat, de érdemes nekifogni? Milyen a kettőjük közötti kapcsolat? Ott is kéretteti magát az egyik fél, mint a WenZhou párosban?
      Hát igen, hosszú volt ez a két fejezet Wen KeXing nélkül, de érkeznek hamarosan. 😛

      Reply
      1. ValerinLanz 2022-04-01at17:57

        Én teljesen beleszerettem. Jóval messzebbről indul, mint a WoH, mert a Hetedik úrban még fiatalok, de szerintem nagyon szép, ahogy alakul a kapcsolatuk, és tiszta nosztalgikus érzésem lett, ahogy most itt olvastam róluk, mert a saját történetükben jelenleg még nincsenek ENNYIRE jóban. 😀 Szerintem adj neki egy esélyt, a karakterek mindenképp érthetőbbek lesznek utána. 🙂

        Reply
        1. admin 2022-04-03at10:50

          Azt tudom, hogy a Messzeségbe Vándorlók története előtt játszódik a Hetedik Úr. Priest néhány hónappal korábban kezdte el írni, mint a Tian Ya Ke-t még 2010-ben. 🙂
          Egyébként magyar fordítást olvasol, vagy angol nyelvűt?

          Reply
  3. Vivien 2022-04-01at09:59

    Köszönöm hogy fordítod nekünk♥️
    Remélem ha ezt befejezed, nem hagyod abba és fordítasz még nekünk🤞♥️♥️

    Reply
    1. admin 2022-04-01at12:52

      Köszi a visszajelzést! Aranyos vagy. 😛 Mindenképpen szeretnék más műveket is fordítani, már szemezgettem más írásokkal, de egyelőre minden energiámat erre a regényre fordítom, hogy belátható időn belül be tudjam fejezni.

      Reply

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük