II. Kötet: Miután te énekelsz, én lépek színpadra 

A zöld megannyi árnyalatában fénylő fa lombozata az év minden egyes szakaszában pont ugyanolyan fényesen tündökölt, mint most. Az ágak között madarak röpködtek ide-oda, a hegyek végtelen hullámai pedig, egy gyönyörű nő hátvonalára hasonlítottak. Ez volt Dél-Xinjiang. 

Az ősi fa tövében, mely már több évszázada ott állt már, egy kicsiny asztalka mellett, egy dél-xinjiangi fiú üldögélt merev, egyenes testtartással, miközben a házi feladatát oldotta. Fiatal kora ellenére tele volt elszántsággal, mivel már több, mint egy órája fel sem emelte a fejét, azt a benyomást keltve, hogy az égvilágon semmi nem lenne képes megzavarni őt a koncentrálásban. 

Az asztalkától nem messze, egy nyugágyon, egy férfi feküdt, aki szemeit lehunyva pihent. A fiú öltözékétől eltérően, a férfinak átlagos közép-alföldi viselete volt hosszú bőujjú köntössel. Az ölében egy régi nyitott könyv hevert, a lábai alatt pedig egy nyestkölyök játszadozott. Mivel senki sem figyelt rá, unalmában, a saját farkát volt kénytelen kergetni. 

Ebben a pillanatban, egy dél-xinjiangi katona¹⁵² lépett be az udvarra, aki határozott és gyors léptekben közeledett hozzájuk. Kezében egy levelet fogott, de, amint meglátta az eléje táruló jelenetet, lépteit lelassította és csendben várakozni kezdett. 

152 武士 (Wǔshì) Harcos – Azok, akik harcművészetet gyakoroltak az ősi időkben. De ugyanez az elnevezés utalhat királyi őrre vagy katonára.

A nyugágyon heverő férfi kinyitotta a szemeit a léptek hallatán. Úgy 25-26 év körüli lehetett, és amikor barackvirágszirom alakú szemeivel – amelyek mintha állandóan mosolyogtak volna – körülnézett, gyönyörű és páratlan látványt nyújtott. A nyestkölyök ügyesen felugrott a karjára, majd onnan a vállára kapaszkodott és a farkával végigsöpörte az állát. 

A katona tiszteletteljesen átnyújtotta a levelet és megszólalt, “Hetedik Uram, ez a levél Song intézőtől jött. 

A Hetedik Úr felemelte a fejét, lustán elvette tőle a levelet és némi érdeklődéssel az arcán kinyitotta. Még csak a felénél járt, amikor hirtelen felegyenesedett és élénk tekintettel megkérdezte, “Ő lenne az?” 

A nyestkölyök látta, amint az előtte levő levél ide-oda lebeg a szélben, ezért pajkosan kinyújtotta a mancsát, hogy megragadja a papírt, de ekkor a Hetedik Úr, a nyakánál fogva megragadta és finoman a fiú asztalára dobta. 

A fiú felemelte a fejét, “Atyám, ki az?” 

A Hetedik Úr nem válaszolt, csak felállt, egyhelyben sétálva tett két lépést és lassan összehajtotta a levelet. Végül közömbösen megszólalt, “LuTa, emlékszel még arra a törvényszerűségre, amiről a múltkor meséltem neked, mely szerint, amikor a világ nagy pácban van, akkor a megosztottak összefognak, és az egységben állók megoszlanak?”¹⁵³

 153 分久必合，合久必分 (Fēnjiǔbìhé, hé jiǔ bì fēn) Mindaz, ami sokáig megosztott volt, előbb-utóbb összefog, és mindaz, ami hosszú ideig egységes volt, előbb-utóbb megoszlik. – Semmi sem állandó. A mondás az emberek vagy dolgok alakulásának végzetszerű és elkerülhetetlen változására vonatkozik.

A fiatal LuTa, szemmel láthatóan, hozzászokott már apja problémáihoz, amelyeket előszeretettel tett nevetségessé, még mielőtt a kulcsfontosságú dolgokról kezdett volna el beszélni. Ezért ő is csatlakozott hozzá és így folytatta, “Apa, még azt is mondtad, hogy ez arra hasonlít, amikor valaki hosszú lábon állás után érzi, hogy le kell üljön, míg a hosszú üléstől viszketni kezd a feneke. Ennek sincs semmi értelme. Nincs benne semmi törvényszerűség, csupán annyi, hogy az embereknek életük során kínlódniuk és küszködniük kell.” 

A Hetedik Úr elégedetten elmosolyodott, majd a dél-xinjiangi katona felé fordult, aki kissé ködös tekintettel hallgatta őket. “Ah-Xinlai, menj és keresd fel a te Nagy Varázslódat a kedvemért, és kérdezd meg tőle, szerinte mit jelenthet ez a mondat.”¹⁵⁴  

154 大巫 (Dàwū) Varázsló – egyfajta varázsló, aki a mágia/varázslás harcművészeti nagymestere.

A harcos Ah-Xinlai értetlenül pillogtatva megkérdezte, “Hogy mit…?” 

A Hetedik Úr éppen válaszolni készült, amikor valaki a háttérben váratlanul felnevetett, majd lassan beszélni kezdett, “Mivel vagy annyira elfoglalva? Tán zűrzavart akarsz kelteni?” A látogató feketében volt és egy ugyanolyan sötét, gyökérből készült jogart tartott a kezében. A jogar annyira fekete volt, hogy még a fény sem verődött vissza rajta. Amikor Ah-Xinlai meglátta őt, sietve lehajtotta a fejét és csak annyit mondott, “Nagy Varázsló.” 

A nagyvarázsló hümmögött egyet, majd intett a kezével és azt mondta, “Menj csak a dolgodra. És BeiYuan, ne zaklasd mindig a rendes embereket.” 

A Hetedik Úr átadta neki az összehajtott levelet és mosolyogva megszólalt, “Találd ki, ki tévedt be az üzletembe. Egy igazán ritka vásárló.” 

A Nagy Varázslót nem igazán érdekelte, de azért csak elvette, miközben így horkantott fel, “Biztosan nem DaQing uralkodó… Mi? A Zhou birtok ura? 

Kárörvendő mosoly jelent meg a Hetedik Úr arcán, “Kicsi Méreg,¹⁵⁵ mit szólnál, ha ellátogatnánk Közép-Alföldre? Ha már egy régi barátunknak sürgős dolga akadt, akkor a világ legtermészetesebb dolga, hogy mi is kockára tegyük érte az életünket, nemde? 

155 小毒物 (Xiǎo dúwù) Kicsi Méreg – A kínai méreg 毒物 (Dúwù) szót hasonlóképpen ejtik, mint a varázsló szót 大巫 (Dàwū). A 小 (Xiǎo) jel pedig a kicsinyítő képzőként funkcionál. A Kicsi Méreg, egyfajta becenév, amit a Hetedik Úr adott a Nagy Varázslónak.

A Nagy Varázsló, csak nézte ennek a férfinak ezt a bizonyos, még nagyobb káoszért kiáltó tekintetét, és nem mondott semmit. De a lelke mélyén tudta, hogy a vele szemben álló férfi, mindenképpen el akar menni jianghuba, hogy végignézze az ottani izgalmakat, és az úgy nevezett “barát kisegítése” csak ürügyként szolgált. 

Zhou ZiShu egyáltalán nem számított arra a végkimenetelre, ami ennek az elővigyázatlan ismeretségnek az eredménye lett, és most, egy jóval reálisabb dolog miatt kellett izgatnia magát. A falánk Ye BaiYi váratlan feltűnése következtében, nem maradt elegendő pénze, amiből kifizethette volna az ételt. 

Miután Zhou ZiShu és Wen KeXing, huzamosabb ideig meredtek egymásra nagyra nyílt szemekkel, Zhou ZiShu nagy igazságot értett meg. Ha megéri azt a napot, amikor Wen KeXing megbízhatóvá válik, akkor a kocák képesek lesznek fára mászni.¹⁵⁶ És egyáltalán nem volt megelégedve, amiért pont ezt a két embert vetette útjába a sors: az egyik egy páratlan rizses vödör, a másik pedig egy páratlan, de dörgölőző rizses vödör volt. Két valóságos műtárgyról lehetett beszélni. 

156 男人靠得住，母猪会上树 (Nánrén kàodézhù, mǔ zhū huì shàng shù) Amikor a férfi megbízható, akkor a koca fára mászik. – Ezt a kínai közmondást általában a nők használják azokra a férfiakra, akikre soha nem lehet számítani és megbízhatatlanok.

Wen KeXing észrevette Zhou ZiShu rosszalló pillantását, ezért akaratlanul is, megigazította a ruháit és azt suttogta, “Meglehet, hogy áruba bocsájtom a nevetésem, de a testem nem eladó. Ne is gondolj arra, hogy zálogba adsz nekik.” 

Zhou ZiShu megkérdezte, “Akkor mit javasolsz?” 

“Mivel a te meghívásod volt, neked kellene eladnod magad, hogy kifizethesd az adósságot.” – válaszolta Wen KeXing. 

Zhou ZiShu egy mondatot préselt ki a fogai közül, “Nem egy kibaszott lány vagyok. De, még ha el is adnám magam, meg tudnál venni?” 

Wen KeXing szeme azonnal felcsillant, “Még akkor is megvennélek, ha csődbe mennék. Széttörném a perselyt, eladnám az utolsó vasamat is, de még a nadrágomat is beadnám a zálogházba.” 

Zhou ZiShu még halkabban válaszolt, “Akkor mi lenne, ha most törnéd el azt a perselyt és most adnád el az utolsó vasadat? Még ha csődbe is mennél, zálogba adhatnád a nadrágodat, de előbb add ide a pénzt az ételre.” 

Wen KeXing hosszú ideig hallgatott, végül azt mondta, “Ah-Xu, mit szólnál, ha elfutnánk?” 

Zhou ZiShu csendben elfordította a fejét. Habár mindig is a gazdagok kifosztásával és a szegények megsegítésével szerezte a vagyonát, de azért maradt még benne némi becsület. Úgy érezte, hogy ez a fejedelmi estebéd túlságosan rossz hatással van az erkölcsösségére, ráadásul… és amikor meglátta maga előtt Wen KeXing szemérmetlen arcát, arra gondolt, hogy semmi esetre sem engedheti meg magának, hogy szégyent hozzon erre az emberre. 

Amikor elfordította az arcát, hirtelen meglátott valakit a fogadó bejárata felől közeledni. Zhou ZiShu azonnal észbe kapott és felkiáltott, “Gu kisasszony, micsoda véletlen egybeesés!” 

Gu Xiang épp akkor lépett be az ajtón és a szavak hallatán feléjük fordult. Amikor meglátta kettőjüket, ijedtében azonnal megfordult és távozni készült. Azonban nem volt olyan gyors, mint Wen KeXing. Mire hátat fordított nekik, Wen KeXing rögtön előtte termett, és lágy hangon megkérdezte, “Ah-Xiang, mi elöl szaladsz?” 

Gu Xiang hosszú ideig állt ott némán és sápadtan, végül egy mondatot ejtett ki a száján, “Mes… Mester, ez a szobalány itt… csak a rossz ajtón lépett be.” 

Wen KeXing megveregette a vállát, bennebb húzta és megnyugtatta, “Nem számít. Ha már itt vagy, gyere bennebb.” 

Gu Xiang testének minden porcikája libabőrös lett hirtelen. Olyan érzése támadt, mintha a mestere valamiféle bűncselekményt követett volna el – árulást vagy lopást – és mindennek tetejében még menekülni sem tudott. Remegett. Úgy haladt Wen KeXing nyomában, lépésről lépésre, mint aki a fejvesztő hely felé haladt volna. Wen KeXing elvezette őt a vacsoraasztalukhoz és megkérdezte, “Van nálad pénz?” 

Gu Xiang azonnal kivett minden rézérmét, törött ezüsttömböt, arany levelet és ezüst bankjegyet, ami csak nála volt. Ezek láttán, Wen KeXing elégedetten bólintott, és gazdag emberek módjára arrogánsan felkiáltott, “Másodinas, a számlát kérem!” 

Gu Xiang elszomorodva gondolta magában, “Nem véletlenül mondta a jósnő, hogy ha vagyont akarok megtakarítani, akkor kerülnöm kéne a katasztrófákat. Ó, Végtelen Fény Buddhája.”¹⁵⁷ 

Wen KeXing, mivel rövid kezet és puha szájat fogott Gu Xianggal, megengedte neki, hogy velük tartson.¹⁵⁸ Noha Gu Xiang személye eggyel több leskelődő szempárt jelentett a számára, de úgy döntött, hogy nem piszkálja többet. Zhou ZiShu elöl haladt. Töprengett egy kis ideig, majd hirtelen elfordította a fejét és nyersen megkérdezte, ”Wen testvér, mit jelentsen az, hogy te gyújtottad fel a Zhang fiú lakosztályát azon az éjszakán?” 

157 破财免灾呢 (Pòcái miǎn zāi ne) Takarítson meg pénzt és kerülje a katasztrófákat. – Sok esetben ezzel a mondással vigasztalják magukat azok, akik nagyobb összeget, vagy tulajdont vesztettek el.
阿弥陀佛 (Ēmítuófó) Amithaba – Végtelen Fény/Élet Buddhája néven is emlegetik.

158 拿人手短吃人嘴软 (Ná rén shǒuduǎn chī rén zuǐruǎn) Fogj rövid kezet és egyél puha szájat – mondás jelentése, ha szívességet kapsz másoktól, akkor háromszorosan is adósa leszel valakinek. A világon semmi sincs ingyen. Figyelned kell arra, hogy az illető mit mond, helyettük kell beszélned, sőt gyakran helyettük kell megcsinálnod dolgokat.

Gu Xiang megdöbbent, “Mester, te tényleg megöltél valakit és felgyújtottad a házát?!” 

“Éppen az eget néztem azon az éjszakán, és a csillagok állásából azt olvastam ki, hogy annak az ördögfiókának az életében vérfürdő fog bekövetkezni. Tűzzel kellett megtámadnom őket, hogy megakadályozzam a vérfürdőt és hogy megmentsem az életét. Mint minden egyes nap, csak jót cselekedtem.”¹⁵⁹ – jelentette ki Wen KeXing ünnepélyesen. Egy pillanatra elhallgatott, de amikor látta, hogy Zhou ZiShu és Gu Xiang megvetően néznek rá, hozzátette, “Tudjátok jól, hogy soha nem hazudtolnám meg a Wen KeXing nevet úgy, hogy ne tegyek semmi jócselekedetet. De azért nem kell ennyire imádnotok.”¹⁶⁰ 

159 A háború művészete: A tűz támadás című írásában Sun Tzu azt az 5 elvet írja le, amelyekkel az ellenségre tűz támadást lehet mérni. Ezen elvek egyike az, amikor magát a kiszemelt áldozatot és az ellenséget is tűztámadás alá vetik.

160 温客行 (Wēn kè xíng) Wen Ke Xing – A Wen családnév jelentése: meleg, kellemes hőmérsékletű. A keresztnevének első tagja Ke: vendég, látogató, vásárló. Xing: jó, remek. Összeolvasva valami ehhez hasonlót kapunk: “Meleg Vendég”

Gu Xiang megszólalt, “Mester, olvasnál nekem is a csillagokból?” 

“A vérontás katasztrófájával nézel szembe, hacsak nem fogod be a szádat egy napra.” – válaszolta Wen KeXing. 

Gu Xiang tényleg nem mert többé megszólalni. 

Még világosság volt, mire visszaértek a Gao birtokra, arra a helyre, ahol a gonosz démont kikötözték. Az emberek nagyrésze már feloszlott és a gonosz démonnak is hűlt helyét találták. Az a szóbeszéd járta, hogy harcművészeti képességeit eltörölték, lapockacsontjait átszúrták és börtönbe zárták.  

Cao WeiNing és Zhang ChengLing éppen őket kereste, amikor szembementek egymással. Cao WeiNing köszönt nekik, majd megkérdezte, “Zhou testvér, ez a kis Zhang testvér azt mondja, hogy te vagy a shifuja…” – hangja hirtelen megakadt, és a Wen KeXing háta mögött álló Gu Xiangra meredt. Csak mosolyogni tudott, annyira elállt minden egyes szava. 

Gu Xiang nagyokat pislogott, de Cao WeiNing továbbra is üresen bámulta őt. 
Zhou ZiShunak egy oldalra fordított száraz köhintése kellett ahhoz, hogy Cao WeiNing felébredjen. Mint, aki egy álomból ébredt volna, alaposan elpirul és kapkodva beszéni kezdett, “A néni, a kislány… bocsánat, nem akartam udvariatlan lenni… Tény… tényleg nem…” 

Gu Xiang zavarba esett, és arra gondolt, hogy valószínűleg ennek a gyereknek baj van az agyával. Látta, amint Cao WeiNing egyet hátralépett és szúnyog módjára beszélni kezdett, “Jó magam egy skoláris növendék vagyok. A csa… családnevem Cao, a keresztnevem pedig WeiNing. A Tai… TaiHang-hegyi Hűvasfuvallatú-kard klán Wei nemzetségéből származom. A tanárom és mesterem pedig Mo HuaiYang, klánunk vezetője.” 

Gu Xiang tekintete kérdőn ugrált rajta fel és alá, majd megkérdezte, “Mester, szerinted mi a baj vele?” 

Még mielőtt Cao WeiNingnek ideje lett volna végigdadogni a genealógiáját, tiszta és semmihez sem fogható fiatalkori érzelmei azonnal derékba törtek. 

Zhou ZiShu Zhang ChengLingre pillantott, egyet gondolt és azt mondta, “Ördögfióka, gyere csak velem.” Zhang ChengLing, amikor azt tapasztalta, hogy a mestere, akivel alig pár perce találkozott, máris odahívja magához, annyira boldog volt, hogy repesve indult a nyomába. Wen KeXing, ekkor megveregette Cao WeiNing vállát, majd Gu Xianggal együtt visszamentek a szobájukba. 

Ahogy Gu Xiang elhaladt mellette, Cao WeiNing úgy érezte, mintha egy virágillatú szellő söpörne végig a testén, és elméje már-már krémszerű pasztává változott. Egészen addig nem volt tudomása a világról, amíg már messzire nem kerültek tőle. Miután magához tért, kissé kábultan megszólalt,  

“Kócsagpár grúgat a folyóparton, 
Gyönyörű hölgyek vannak északon… 
Az úriemberek olyan kedvesek… 
Van egy ilyen gyönyörű lány a világon, 
Van egy ilyen…”¹⁶¹ 

161 Cao WeiNing ismét két vers sorait keveri össze: az első és harmadik sor Az Énekek Könyvéből származik, a második sor pedig az Óda egy Szépséghez című versből, melyet Li Yanninan írt.

Mámoros állapotban volt, majd három sóhaj után határozottan visszament, hogy kiélje szerelmi bánatát. 

Amikor jó messzire kerültek Cao WeiNingtől, Gu Xiang odasúgott valamit Wen KeXingnek, “Mester, Öreg Meng is itt van. Azt mondta, hogy közöljem a mesterrel a következő dolgokat…” 

Wen KeXing meg sem állt, csak sétált tovább anélkül, hogy visszafordította volna a fejét. Szája felkunkorodott, de szemeinek a sarkán nyoma sem volt mosolynak, végül halkan megszólalt, “Öreg Meng, még mindig arra használ, hogy megmondjam, mit tegyen?” 

“…Igen.” 

Zhou ZiShu csendben visszakísérte Zhang ChengLinget a szobájába, röviden bólintott egyet és azt mondta, “Ülj le, kérdezni akarok valamit.” 

Zhang ChengLing illemtudóan leült az egyik oldalon, “Mit szeretnél kérdezni, Shifu?” 

Zhou ZiShu gondolkozott egy darabig, végül megkérdezte, “Aznap, az az ember, akit pofon vágtál, azt kérdezte tőled, hogy találkoztál-e valaha egy olyan férfival, akinek hiányzott az egyik ujja?” 

Zhang ChengLing bólintott. Zhou ZiShu újból kérdezett, “És találkoztál vele?” 

Zhang ChengLing megrázta a fejét és megkérdezte, “Shifu, kiről beszélsz?” 

Zhou ZiShu keresztbe tette a lábát, majd mutatóujjával enyhén megkocogtatta a térdét, de nem válaszolt a kérdésére. Egyik ujja hiányzott… A pletyka szerint Xue Fang, az Akasztott szellem volt az, akinek hiányzott az egyik ujja. Ebből kifolyólag biztosra vette, hogy az a fekete ruhás férfi, akit Gu Xiang, aznap az elhagyatott szentélyben megölt, az nem az Akasztott szellem volt. 
De vajon mit akarhatott a vörös ruhás Kacagva Gyászoló szellem? 

Egy kis idő után, lassú és szokatlanul komoly hangon megkérdezte, “Ördögfióka, emlékezz vissza, láttál valami szokatlant azon az éjszakán?” 
Természetesen arra a bizonyos éjszakára gondolt, amikor a Zhang családot megölték. Zhang ChengLing lélegzete felgyorsult, és Zhou ZiShu még mélyebb hangon és még lassabban beszélt, “Nem kell sietned, csak gondold át alaposan. Attól tartok, hogy valami nagyon fontos dologról van szó.” 

Zhang ChengLing arca elfehéredett, majd egy idő után megrázta a fejét és könnyekben tört ki, “Shifu, valami szokatlanra kérdeztél rá, de mi van, ha nem láttam semmi szokatlant azon éjjelen?” 

Zhou ZiShu összehúzta a szemöldökét és abbahagyta a kérdezősködést. Egy pillanat erejéig elhallgatott, majd azt mondta, “Megtanítok neked egy mantrát.¹⁶² Amikor visszajössz a szobádba, akkor egymagadban elsajátíthatod és gyakorolhatod folyamatosan. Ha valamit nem értesz, akkor eljöhetsz és megkérdezhetsz engem.” 

162 口诀 (Kǒujué) Mantra – Eredetileg a Taoisták alkalmazták ezt a módszert a Taoista tanok elsajátítása érdekében. Később kezdtek el úgy hivatkozni a mantrára, mint olyan könnyen megjegyezhető mondatokra, amelyeket folyamatosan ismételgetni kell.

Zhang ChengLing elképedt. 

Zhou ZiShu ismét megszólalt, “Egyelőre, az a legbiztonságosabb, hogy Zhao lovag mellett maradsz. Ne tégy semmit egyedül, és ne hagyd el a Gao birtokot. Megértetted?” 

Zhang ChengLing kerekre nyílt szemekkel válaszolt, “Mester… Köszönöm, Mester!” 

Zhou ZiShu kényelmetlenül köhintett egyet és korholni kezdte, “Hagyd már a hülyeséget. Jól jegyezd meg, mert csak egyszer mondom el. Ha képtelen vagy észben tartani, akkor el is felejtheted. Nem mondom el másodszor.” 

---

Fordítói megjegyzés:

Az érdekesség és könyebb vizulizálhatóság kedvéért beillesztettem néhány képet azokról a fizetőeszközökről, amelyekre utalás történek a szövegben.