Cao WeiNing elámult, és megkérdezte, “Ő… Ő valóban a tolvajok felmenője, a híres Fang BuZhi, akinek senki sem ismeri a valódi kilétét?” 

A fiatal nő bólintott, és a holttest bal kezére mutatott, “Nézze csak, a szóbeszéd szerint Fang BuZhi egy, a harmincas éveiben járó férfi, akinek a bal keze el van deformálódva. De, ha még így is kételkedik benne, akkor ott van a…” – és elpirult arccal félbeszakította a mondatát. 

Zhou ZiShu a holttest tiszta arcát és állát vizsgálta egy darabig, majd megszólalt, “Azt is mondják, hogy Fang BuZhi testén van még egyéb fogyatékosság is. De ha ettől kényelmetlenül érzi magát, talán jobb lenne, ha kimenne a szobából, vagy fordítson hátat.” – mondta a lánynak, majd visszafordult a holttesthez és így folytatta – “Ha leveszed a nadrágját, akkor biztosra meg tudhatjuk, hogy valóban az igazi tolvajjal van-e dolgunk.” 

A nő egy kínos pillantást vetett a mellette levő társára. A fiatal férfi egyet köhintve csak annyit mondott, “Xiaolian, most ki kell menned.” 

A fiatal nő megfordult, kiment és az ajtófélfának támaszkodva várt. 

Mihelyt a nő megfordult, Wen KeXing azonnal nekifogott lefejteni a holttestről többrétegű nadrágjait. A halott különleges testrészének a csonkját meglátva, az állát dörzsölgetve, gondolkodóba esett. Egy kis idő múlva lelkesen megjegyezte, “Valóban ő az! Most már értem, miért nem éreztem semmit a minap, amikor testemmel fogtam fel az esését.” 

Ezután fogta magát, és mindaddig, amíg teljesen meztelenre nem vetkőztette a férfit, semmi egyébbel sem foglalkozott. Miután befejezte, szégyentelenül kotorászni kezdett a sok apróság és üvegdarab között, melyek a tolvaj réteges ruházatából hulltak ki. A sok kacat között végül rátalált a saját pénzes erszényére.  Kissé megnyitva az erszény száját, belekukkantott, és kellemesen csalódva könyvelte el, hogy a pénzből nem hiányzik semmi. Majd elégedetten az ingujjába tömte és felállt. Sőt, még udvarias sem felejtett el lenni, “Cao testvér, gyere és nézd meg, megvannak még a dolgaid?” 

Cao WeiNing és a háttérben álló fiatal férfi döbbenten néztek vissza rá. 

Ekkor Zhou ZiShu hűvös hangon emlékeztette őt, “Szamaritánus Wen, előbb a halottnak kellene megadni a végső tiszteletet!”⁸⁴ Noha az idegen fiatalember elismerő pillantást vetett Zhou ZiShura, ő ezt figyelmen kívül hagyta. Majd, egy kis szünet után, hozzátette, “Most már vissza tudod fizetni azt a három liáng ezüstöt, amivel tartozol nekem?” 

84 Az eredeti szövegben 死者为大 (Sǐzhě wéi dà) szerepel. Szó szerinti jelentése: A halott a legnagyobb. A kínai kultúrában akkor szokták ezt mondani, amikor “friss” halálesetről van szó. Egyidőben fejezik ki a halál és menny elvei iránti félelmüket/tiszteletüket.

Wen KeXing szomorú tekintettel az arcán válaszolt, “Még mindig azon a néhány ezüströgön vagy fennakadva, nem elég, hogy én is, meg az embereim is, hozzád tartozunk?” 

Ennek hallatán az idegen fiatalember arckifejezése a korábbiakhoz képest derűsebbé változott. Zhou ZiShu, ekkor megragadta Wen KeXing gallérját és oldalra lökte az útjában álló bajkeverőt. Leguggolt és tetőtől talpig megvizsgálta a holttestet, időről-időre összehúzva a szemöldökeit. “Egyetlen gyilkos csapás végzett vele. Az egyetlen csapás, ami ilyen kézlenyomatot tud hagyni, és az ember mellkasán áthatolva nyomot hagy még az ember hátán is, az csakis a Raksha-kéz lehet.” – vonta le a végkövetkeztetést Zhou ZiShu. 

Az idegen férfi megszólalt, “Azt…” – és elcsuklott a hangja – “Azt akarja mondani, hogy ez a Kacagva Gyászoló szellem Raksha-keze?” 

“Attól tartok, igen.” – bólintott a fejével, majd, mielőtt behívta volna az odakint várakozó fiatal nőt, letakarta a testet, “Az a lány, ott kint, bejöhet.” 

Ekkor az idegen férfi hármójukra nézett, ökölbe tette kezeit, majd tiszteletmegadóan bemutatkozott, “Az én nevem Deng Kuan, a nemes Gao Chong Lovag tanítványa vagyok. Ez itt pedig Gao Xiaolian, a tanítvány-húgom.⁸⁵ Eredetileg gyakorolni mentünk a húgommal, de néhány napja levelet kaptunk a mesteremtől, ezért még a Dongting-i Konferencia előtt vissza akartunk érni. Önökben kit tisztelhetek?” 

85 师妹 (Shīmèi) jelentése, tanítvány-nővér, vagy tanítvány-húg. Nem vérszerinti testvérek, hanem azonos mester tanítványai, csak néhány év különbséggel kezdték el a Nagymester tanításai szerint elsajátítani a harcművészeteket.

“Nem hallottam még erről a két hős lovagról…” – mondta Deng Kuan. 

Cao WeiNing sietve válaszolt, “Ó micsoda tiszteletlenség…  Már régóta hallottam Deng fiatalúr nevéről, és a kisasszony, valóban a nemes Gao Chong Lovag lánya? Én Cao WeiNing vagyok a Hűvösfuvallatú Kard klánból, a nagymesterem utasítására jöttem a Dongting-i Konferenciára, és a Mester-nagybácsimnak is hamarosan meg kell érkeznie. Útközben ez… ez az alattomos tolvaj elosont mellettem és ellopta az utazásra szánt pénzem. De Zhou és Wen testvérek igazlelkű segítségének köszönhetően, most már minden megoldott.” 

Zhou ZiShu továbbra is a földön guggolt. Megfordult és elmosolyodott, “Miféle hős? Miféle lovag? A nevem Zhou Xu, csak egy tékozló vándor vagyok, akire figyelmet szentelni nem érdemes, mivel nem tartozom egyik iskolához sem. Ez itt pedig…” és miközben Wen KeXingre mutatott, hangja alig észrevehetően elakadt. Majd folytatta, “Wen KeXing testvér, aki, noha úriembernek adja ki magát, de valójában egy igazi gazember…” 

Wen KeXing nyugodt hangon ismételte, “Ah-Xu, én csak egy gazember vagyok a számodra.” 

“Most már tényleg túlzásba viszed.” – suttogta halkan Zhou ZiShu. 

Természetesen, Gao Xiaolian figyelme többé már nem a holttestre irányult. Deng Kuan nyugodt maradt még ezek hallatán is, és széles mosolyra húzta a száját. A viselkedésében nem volt érezhető semmiféle megalázkodás vagy arrogancia. Úgy tűnik, valóban létezik még néhány rendes és tisztességes úriember Dontingban, és Deng Kuan egy ilyen ifjúmester volt, aki még, stílusosan, ökölbe is szorította mindkettőjük kezét, “Maguk ketten, igazán viccesek, és mivel Cao testvérrel együtt a szülővárosomba tartanak, engedjék meg, hogy önökkel tartsunk. Elvégre, én is a Gao családhoz tartozom. — Szóval az imént, Zhou testvér, azt mondtad, hogy ez a tolvaj is a Kacagva gyászoló szellem Raksha-kezétől halt meg? ” 

Ő és Gao Xiaolian összenéztek, Zhou ZiShu meg Wen KeXing pedig úgy tettek, mintha nem tudnának semmit, és üres tekintettel néztek vissza rájuk. Cao WeiNing megkérdezte, “Ő is? Úgy hallottam, a Szellem-völgyi démonok nemcsak a Zhao birtokon, hanem azon kívül is garázdálkodtak. Lehetséges lenne, hogy…?” 

Gao Xiaolian megszólalt, “Cao fiatalúr nem tudhatja, mivel nemrég érkeztek a hírek a Taihu-tavi Zhao birtokról, miszerint Mu YunGe, a Törött kard klánból, aki éppen a Zhaóknál vendégeskedett, ő is a Raksha-kéztől halt meg. Ezek a Szellem-völgyi gonosz démonok valóban sok bűnt követnek el és mindig olyan arrogánsak.” 

Mindössze egy napi járásra voltak Dongting városától, ami azt jelentette, hogy a föld, amelyen jelenleg tartózkodnak, az már a magasrangú Gao Lovag területéhez tartozik. Viszont nem lehetett tudni, hogy honnan ered ennek a fiatal kisasszonynak ez a heves felháborodottsága. Az igazságszolgáltatás elmaradása miatt vagy azért, mert valaki éppen az apja területére tört be. Mindenesetre Deng Kuan és Cao WeiNing, tudat alatt, egyetértően bólintott, “Igen. Pontosan.” 

A “Hegyek és Folyók Rendje” néven ismert harcművészeti szövetség megalakulásakor, három nagy rend lépett szövetségre, melyeket magas rangú és magas erkölcsű emberek képviseltek. A három rend vezetője csak akkor használhatta fel a birtokukban levő szövetség szimbólumának 1-1 darabját, ha valamilyen katasztrófa fenyegette egész jianghu népét. Csakis ilyen helyzetben hívhatták össze a világ minden tájáról az összes hős lovagot. Ezeken a hőstalálkozókon pedig megegyezték, hogy milyen módszereket bevetve lépjenek fel a közös veszedelem ellen.  

A „Hegyek és Folyók Rendje” jelképének egyik darabja a “vasbíró” Gao Chongnál volt, a második darabja a Shaolin-templomban volt megtalálható. Míg a harmadik darabról csak annyit lehetett tudni, hogy a Changming-hegy ősi szerzetesének a kezében van, aki hosszú évek óta nem járt a külvilágban. 

A jelenlegi zűrzavar akkora port kavart, – melyet minden jel szerint a Szellem-völgyi démonok okoztak – hogy még a legendás ősi szerzetes is megdöbbent, akiről úgy tartják, hogy a legmagasabb szintű harcművészeti technikát is elsajátította, és most már maga is halhatatlan. 

Deng Kuan és Cao WeiNing előbb egymás között, majd mások véleményét is kikérve vitatták meg, hogy mit kezdjenek Fang BuZhi holttestével. Végül arra a megállapodásra jutottak, hogy kocsit bérelnek. Még az éjszaka alatt el akarták juttatni Gao Chonghoz, nehogy valamilyen váratlan meglepetés érje őket az úton. 

Zhou Zishu közömbösen figyelte, Cao WeiNing és Deng Kuan kedélyes társalgását. Milyen hamar megtalálták a közös hangot, pedig most találkoztak először. A sors akarata, mi? – gondolta magában. Noha nem ismerte Gao Chong valódi jellemét, de úgy gondolta, az igyekezet, amit a tanítványainak és lányának neveltetésére fordít, az nem is olyan rossz.  

Míg Cao WeiNing és Deng Kuan előttük néhány lépésnyire haladt, velük ellentétben Gao Xiaolian az ő oldalán haladva ment az úton, időnként hozzászólva a társalgáshoz. Fiatal kora ellenére, beszéde és megnyilvánulásai, kifogástalan jómodorról tanúskodtak. Körülbelül egyidős lehetett Gu Xianggal, de vele ellentétben, Gao Xiaolian egyáltalán nem volt zajos, ricsajos. Nem elkényeztetve, sőt, inkább azt lehetett elmondani róla, hogy kiváltképp udvarias és előzékeny. 

Wen KeXing hirtelen felsóhajtott és meghatódottan mondta, “Ha a családtagomnak, Ah-Xiangnak is ugyanilyen kellemes jelleme lenne, mint Gao kisasszonynak, akkor biztos belehalnék a csodálkozásba.” 

Gao Xiaolian elfordította a fejét és kecsesen elmosolyodva megszólalt, “Wen bátyám, csak hízeleg.” 

Zhou ZiShu ironikusan felkacagott és suttogva beszélni kezdett, “Gao kisasszony Gao Lovag lánya. Gu Xiang pedig… Valójában ő is jó gyerek, de az ő esetében a felső gerenda nem megfelelő, ezért az alsó is ferde.”⁸⁶ 

86 是上梁不正下梁歪罢了 (Shì shàng liáng bùzhèng xià liáng wāi bàle) A felső gerenda nem megfelelő, az alsó pedig ferde. Mondás azt a jelenséget írja le, amikor a felső vezetők, maguk sem viselkednek megfelelően, akkor ne lepődjünk meg, ha az alattuk levő beosztottak viselkedése még rosszabb. Zhou ZiShu itt burkolt utalást tesz arra, hogy Wen KeXing rossz példát mutat Gu Xiang számára, ezért olyan Gu Xiang amilyen.

Wen KeXing zord hangon válaszolt, “Én csak az igazat mondtam Gao kisasszony kelleméről, de ezért nem kell féltékenynek lenned, Ah-Xu.” 

Gao Xiaolian kínos pillantást vetett mindkettőjükre, és lépteit megszaporázva azon volt, hogy utolérje az előttük haladó Deng Kuant és Cao WeiNinget. Zhou ZiShu és Wen KeXing lemaradt mögöttük. 

Zhou ZiShu alig hallhatóan felkuncogott és suttogó hangon folytatta, “Wen testvér, van egy dolog, ami nem egészen fér a fejembe. Mondd, a te véleményed szerint miért volt annyira zilált Fang BuZhi ruházata, a szobába való belépésünkkor? Amennyire én tudom, Fang testvér nem az a fajta ember volt, aki napkeltekor dolgozni ment volna, napnyugtakor pedig pihenni.”⁸⁷ 

可不是个日出而作、日落而息的人 (Kěbù shìgè rì chū ér zuò, rìluò ér xī de rén) Napkeltekor dolgozni, Napnyugtakor szuszogni/pihenni. A Föld dalából származó két sor az egykori földművelő emberek életmódját írja le.

Wen KeXing nagyot lendített a karjaival és kezével kitámasztotta az állát.⁸⁸ Kis ideig töprengett, majd megkérdezte, “Úgy érted, hogy a Kacagva Gyászoló szellem szerelmes lett volna ebbe az alakba, akinek rakoncátlankodni lett volna kedve, de a férfi kétségbeesetten ellenállt. Így a kudarcba fulladt próbálkozás miatt annyira dühbe gurult, hogy képes volt ezért őt megölni?” – ezután felsóhajtott és megcsóválta a fejét, “Való igaz, a szépségek sorsa már csak ilyen, már ősidők óta.” 

88 Ez az a bizonyos kézmozdulat, amivel a bőszabású ruhák kézre omló ingujját helyre igazítják, kiszabadítva kezeiket a ruhájukból. A Word of Honor c-drámában is nagyon gyakran előfordul.

Zhou ZiShu unott arckifejezéssel válaszolt, “Wen testvér mindig olyan éleslátó. Én meg még azt hittem, hogy a gyilkos azért ölte meg Fang BuZhit, hogy átkutathassa a ruházatába rejtett holmikat.” 

Wen KeXingben elakadt minden szó, majd egyetértést színlelve bólogatott, “Van benne valami igazság.” 

Zhou ZiShu Wen KeXing felé fordult és mélyen belenézett a szemébe, “Wen testvér, aznap, amikor a pénztárcád eltűnt, biztos vagy benne, hogy semmi egyebet nem loptak el tőled?” – kérdezte Zhou ZiShu. 

Wen KeXing egyenesen a szemébe nézett, “A pénz hiánytalanul megvan, de a Márványozott Kristálynak nyoma tűnt.” – mondta őszinte hangon. 

Zhou ZiShu arcáról a mosoly fokozatosan lefagyott. Szemei úgy néztek ki, mintha jeges vízben mosták volna meg őket. Sötét és hideg tekintetet szórtak mindenhova. De úgy tűnt, Wen KeXing nincs ennek tudatában. Arcán még mindig ott volt az a letörölhetetlen vigyor. 

Hosszú idő telt el mire Zhou ZiShu újra megszólalt, “Szamaritánus Wen, noha nem te ölted meg Borent, de Boren miattad halt meg.⁸⁹ Mi mást mondhatnék erre?” – suttogta. 

89 你不杀伯仁，伯仁却因你而死 (Nǐ bù shā bó rén, bó rén què yīn nǐ ér sǐ) Nem te ölted meg Borent, de Boren miattad halt meg. – mondás jelentése, habár nehezteltél Borenre, nem állt szándékodban megölni. De a te neheztelésed miatt, mások megölték őt. Tehát még ha indirekten is, de közöd van egy ember halálához.

Wen KeXing elnémult, és üres tekintettel lépkedett előre. Cao WeiNing, aki néhány lépéssel előrébb járt, épp ekkor tette szóvá Zhou ZiShu rossz egészségügyi állapotát Deng Kuannak, aki reflexszerüen visszafordult, hogy megkérdezze, vajon volt-e ideje vacsorázni indulás előtt, és hogy nincs-e szüksége egy másik kocsira. Azonban látva a háta mögött haladó két férfi közötti feszült légkört, inkább nem kérdezett semmit. 

Wen KeXing arcáról a mosoly is eltűnt. Zhou ZiShu szeméből pedig rejtélyes villámok cikáztak. Deng Kuan kissé kellemetlenül érezte magát és kérdéseket szeretett volna feltenni, de a következő pillanatban látta, amint Wen KeXing elmosolyodik, villámsebesen megragadja Zhou ZiShu állát és fejét leeresztve megcsókolja őt. 

Deng Kuan úgy állt ott egy darabig, mint akit odacövekeltek volna. De, valójában mindenki más is ugyanígy meg volt meredve. Hosszú idő telt el, mire elfordította a fejét zavarában. Majd tettetett nyugodtsággal így szólt a többiekhez, “Mivel… így áll a helyzet…, mi négyen inkább haladjunk előre.” 

Nem semmi, zavarodottságában még a létszámot is eltévesztette! 

Egészen addig, amíg ezek hárman arra nem vetemedtek, hogy elfussanak a helyszínről, Zhou ZiShu képtelen volt kiszabadulni Wen Kexing szorításából. De egy erős ököl Wen KeXing gyomrába, megtette a hatását. Zhou ZiShu arca hideggé vált, “Wen testvér, ez a vicc egyáltalán nem vicces.” 

Wen KeXing előre hajolt, elszorítva a gyomrát, majd a fájdalomtól eltorzult mosollyal az arcán, erőtlen hangon megszólalt, “Nem én öltem meg Borent, és mégis miattam halt meg? Nem gondolod, Ah-Xu, hogy ezúttal tévedsz?” 

Zhou ZIShu hidegen meredt rá. 

Wen KeXing lassan felegyenesedett és suttogni kezdett az út közepén. Suttogó szavai sóhajként visszhangoztak az éjszaka síri csendjében, “Ugyan már, ki ne szeretné megkaparintani a Márványozott Kristályt? A Kristályt, ami elvezet ahhoz a helyhez, ahol páratlan harcművészeti technikák és az ellenséges nemzet kincsei vannak elrejtve?” 

Noha szája mosolyra görbült, de szeme sarkában nyoma sem volt mosolynak, “Fang BuZhit nem érdekelte, hogy mit lop el, mindaddig, amíg az fénylett és csillogott. Teljesen hidegen hagyta még az is, ha mások nehezen megtakarított pénzét lopta el, mert annak élt, hogy kielégítse kapzsi szívének vágyait. Egy ilyen ember, mint Fang BuZhi, miért ne akarta volna megszerezni a Kristályt? De ott van a Kacagva Gyászoló szellem. Úgy igaz, rengeteg gonoszságot elkövetett, ami miatt az emberek arra kényszerítették, hogy akaratán kívül belépjen a Szellem-völgybe. Ennek köszönhetően az emberek szellemek és démonok nélkül éltek hosszú éveken keresztül. Hát ő, akkor miért ne akarhatná? Te miért ne akarnád? Erények felhalmozásáról és jócselekedetek tételéről beszélsz, de közben rettegsz, hogy a pokol 18 rétege vár rád mindazokért bűnökért, amelyeket ebben az életben, a múltban elkövettél. Kérdem én, ha lenne egy dolog, ami képes lenne legyőzhetetlenné tenni téged, és még az ajtódon kopogtató szellemektől sem kellene félned, még így sem akarnád?” 

Zhou ZiShu, nagyon lassan, de tiltakozni kezdett a fejével, és gúnyos hangon mondta, “Nem félek attól, hogy az éjszaka közepén szellemek kopogtatnak az ajtómon.” 

Rá sem nézett többé, megfordult és előre ment. 

Wen KeXing, komor arckifejezéssel, elbizonytalanodva bámult utána egy ideig, majd hirtelen felnevetett és így szólt, “Bölcs Zhou, az az édeskés oszmantusz bor nagyon jó!” 

Zhou ZiShu úgy akart tenni, mintha nem hallotta volna ezt, de képtelen volt megállni, hogy ingujjával le ne törölje a száját. Szívében pedig így átkozódott, “Wen KeXing, az anyád!”