Zhou ZiShu megállt hirtelen. Összevonta szemöldökét és a kripta, minden irányba elnyúló kijáratait és bejáratait szemlélte, melyek kusza hálózatban fonódtak össze. Megszólalt, “Ebben a kriptában, a külvilágból érkező élő víz folyik. Ha bárki meg akart volna mérgezni, nem sok esélye lett volna rá, a kriptában érezhető enyhe légáramlat miatt.” 

Zhou ZiShu nem merte volna azt állítani magáról, hogy jártas az orvostudományokban, de a jelenlegi uralkodó, koronaherceg korában, közelebbi barátságban állt egy dél-xinjiangi61 fiatal varázslóval, akit abban az időben fogságban tartottak a fővárosban. A varázslófiú, a Sámán-völgy utasításait követve jött jianghuba, hogy kipróbáljon egy titkos szert. Ő hozta be a folyók és tavak vidékére a legtöbb gyógy- és mérgező anyagot Dél-Xinjiangból, amelyekről akkoriban még senki sem hallott. 

61 Xinjiang, egyike Kína adminisztrációs területei közül, ami az ország észak-nyugati részén terül el. 

Zhou ZiShu soha nem értett a gyógyításhoz, de annyi éven át, a kémszervezet vezetőjeként, bőven volt alkalma megismerni a hallucinációt okozó szereket.62 De soha nem hallott még olyan szerről, ami ennyire erős hallucinációt okozott volna, hogy egy ember ilyen hosszú ideig ne tudjon különbséget tenni a valóság és képzelet között. 

62 Az eredeti szövegben a hasonlat sokkal képiesebb: ” Zhou ZiShu soha nem evett disznóhúst, de annyi éven át szemtanúja volt disznók futásának.

Wen KeXing bólogatott, miközben hallgatta Zhou ZiShut, és megkerdezte, “Ez azért van, mert valaki a Qimen Dunjia technikát alkalmazta, hogy csapdába ejtsen minket? Tudsz erről valamit?” 

Zhou ZiShu nyugodtan válaszolt: “Az úgynevezett Sanqi (Három Esély Kapuja), Bamen (Nyolc Hexagram) és Liujia (Hat Jia)63 elemekre gondolsz?  

63 奇门遁甲 (qímén dùnjiǎ) egy ősi kínai jövendölési technika. Az alkotóelemek, amelyeket Zhou Zishu említ a kínai metafizika néhány aspektusára utal, melyeken ez a technika alapszik.  

Wen KeXing meglepődve szólalt meg, “Látom, jártas vagy különféle tudományokban is! Tanultad valahol…” 

“Természetesen, nem értek hozzá. A Qimen Dunjiát emlegetted. Mindössze erről a három fogalomról van némi tudomásom.” – szakította félbe Zhou ZiShu, folytatva a már megszokott nyugodt és ráérős stílusban.  

Nem tudott elsétálni onnan, ezért egyszerűen csak leült a földre. Miközben hátával nekidőlt a kripta falának, véletlenül megsértette a bal vállát. Arckifejezése eltorzult, majd egy mély levegőt vett. Soha nem gondolta, hogy az a fenevad ennyire megsebzi őt. És ahogy gondolatai forogtak tovább, egyre inkább elkedvetlenedett a még rá váró kellemetlenségektől. 

Wen KeXing úgy vélte, ha Zhou ZiShu nem is, de legalább ő tudja, mit jelent a Három Esély Kapuja és a Nyolc Hexagram, ezért intellektuálisan felsőbbrendűnek érezte magát. Ekkor Zhou ZiShunak az a fura, sőt, nevetséges viselkedése jutott eszébe, amikor 2 ezüströgért eladta magát annak az öregnek, és ismért eluralkodott rajta ez a fölényes érzés. Egy kicsit unalmasnak találta a helyzetet, ezért ő is Zhou ZiShu mellé telepedett. Elfordította a fejét, hogy megnézze a Zhou ZiShu vállán lévő sebet, majd elkezdet méltatlankodni, nagy feneket kerítve a dolognak, “Majd legközelebb is hagyni fogom, hogy a dolgodat intézd, közben pedig kislányként pátyolgass egy ilyen vízi szörnyet!” 

Zhou ZiShu lehunyta a szemeit, hogy pihenni tudjon, közben figyelmen kívül hagyta őt. 

Wen KeXing csendben felállt, elment egy darabig, majd visszatért. Zhou ZiShu, egyszer csak valami hideget érzett a vállán. Kinyitotta a szemeit, Wen KeXing állt előtte, aki éppen egy vízbe áztatott zsebkendőt fogott a kezében. Lassan lemosta a vért sebes válláról. 

Zhou ZiShu azon nyomban oldalra akart csúszni, önkéntelenül, de Wen KeXing megfogta a vállainál, “Ne mozogj!” 

Majd megkérdezte elkeseredett hangon, “Honnan van a víz?” 

“A folyóból.” – felelte Wen KeXing, egy kis gondolkodás után, hozzátette, “Tiszta folyóvíz.” 

Zhou ZiShu érezte, amint a testén levő összes hajszál égnek áll. Még így is, hogy tudatában volt, a víz tiszta, hagyta, hogy lemossák a sebét, sőt, még ivott is volna belőle, de amikor azokra a rendkívüli lényekre gondolt, amelyek abban a gyorssodrású vízben tenyésztek, még a gondolattól is futkosott a hideg a hátán. 

Wen KeXing szemei élesek voltak, és azonnal észrevette Zhou ZiShun a libabőrt, így önelégülten viccelődni kezdett, “Épp úgy nézel ki, mint egy koldus, és mégis ennyire undorodsz a koszos dolgoktól? Mi lenne, ha abba hagynád a színlelést és beismernéd végre.” 

Zhou ZiShu, a lelke mélyén tudta, hogy Wen KeXingnek igazat mond, ezért undorodva nézett a karjára tekert zsebkendőre, amiből mintha valami enyhe virágillat áradt volna. A zsebkendő sarkaira sok-sok apró orchidea volt hímezve, hihetetlenül aprólékos munkával. Első látásra, a zsebkendő nőies illatából ítélve, azt gondolná az ember, hogy ez kifejezetten hajadon lányoknak készült, de a szokásosnál nagyobb mérete volt. Továbbá a minta is túl egyszerűnek bizonyult egy női zsebkendőhöz viszonyítva. De mi van akkor, ha ez egy férfi… miféle felnőtt férfi hordana magánál ilyesmit? 

Nem tudta megállni, hogy ne pillantson Wen KeXingre. Tekintete még furcsább lett.  Miután meggyőződött, hogy senki más nincs körülöttük, elkezdett gúnyolódni vele, “Ugyan már, miért hordozol magaddal egy nőnek a tartozékait, Wen testvér? Valami titkot rejtegetsz?” 

Wen KeXing lassan lehámozta a vérfoltos ruhákat Zhou ZiShu válláról, elszorította a karját, majd egy hirtelen mozdulattal lerántotta azt a ruhadarabot, amely beleragadt a sebbe. Arca mindvégig rezzenéstelen maradt. Vele ellentétben Zhou ZiShu. Egy nagyot szisszentett, és fájdalomtól eltorzult arcán ráncok jelentek meg. Mindezek után, közömbös és fölényes hangon szólalt meg, “Ez egy személyes ajándék, amit egy híres kurtizántól, SuYue ifjúmestertől kaptam, Yangzhou városából. Mivel nem ismered az árut, ezért jobb, ha nem is kérdezel többet, ha nem akarsz még nagyobb bolondot csinálni magadból.” 

Ekkor fogta magát, csíkokra szaggatta az ajándékba kapott kendőt, majd bekötözte Zhou ZiShu sebét. 

Zhou ZiShunak nem volt tudomása arról, hogy a Jiangnan-i népi hagyományok ennyire nyitottak lettek volna. Valójában bele sem gondolt, amikor feltette ezt a kérdést, mivel hajdanán, amikor a főváros 30 mérföldnyire volt a Wang Yue (Hold) folyótól, amikor még az öreg császár ült a trónon, és az egyik legtékozlóbb, legextravagánsabb időt életék a birodalomban, még ekkor sem hallott még a férfi kurtizánok létezéséről. 

Wen KeXing sajnálkozó tekintettel az arcán nézett rá, “Tán egy más világban nőttél fel? Ott, a Mennyek Ablakánál, mindenki ilyen vidéki tuskó, mint te? Vagy én tévednék? 

Zhou ZiShu gúnyos mosollyal az arcán mondta, “Mikor ismertem be, hogy én…” 

Mielőtt befejezhette volna szavait, Wen KeXing hirtelen kinyújtotta a kezeit, olyan sebesen akár egy villám, és egy alig érzékelhető szúrást adott a mellkasán található akupunktúra pontra. Ha éppen máshova célozta volna, talán egyáltalán nem is érezte volna a ruhán keresztül. De így, alig tudta követni, hogy mi történik vele. Zhou ZiShu teste nagyon le volt gyengülve, és ugyanabban a pillanatban a szögek is elkezdtek éktelenül sajogni. Próbálta elnyomni a rettenetes fájdalmat, de ez, a meglehetősen finom és gyors támadás, volt az utolsó csepp a pohárban. Fájdalmában felnyögött és előre bukott, “Te…” 

Wen KeXing megdörzsölte az állát, majd mély, komoly hangon megszólalt, “Súlyos belső sérüléseid vannak. Mégis, hogy létezik, hogy ebben az állapotban, ennyi önkontrollt tudsz gyakorolni? A Mennyek Ablaka, hogyan engedhetett el téged? Noha azt mondják, hogy a Három Őszig tartó Hét Seb Szögének büntetésével ki lehet lépni onnan, de akkor is, lehetetlen egy ilyen hírhedt kémszervezetet elhagyni. Külsőre azt mondanám, enni, inni, futni és ugrani tudsz, hogy tele vagy energiával és néha meglehetősen ostobán viselkedsz. De gondolom, mégsem vagy annyira elvetemült, hogy használd azokat a szögeket, ugye? Vagy mégis? 

Zhou ZiShun csak úgy patakzott a verejték, de csak azért is kiszorított néhány szót a száján, “Wen… barát… elátkozom… minden ősödet.” 

Látva, hogy Zhou ZiShu abbahagyta a köntörfalazást, a sok “Wen testvér ígyWen testvér úgy” nyájasságával, azon nyomban furcsa önelégültség lett úrrá rajta, még így is, hogy szidták a felmenőit. Ott állt mozdulatlan, akár egy hegy, “Attól félek, hogy ez nem fog sikerülni neked, mivel még a felmenőim sem tudják a vezetéknevüket. Mi lenne, ha lemosnád magadról az álcát, és egy másik alkalommal megmutatnád nekem az igazi arcodat? Ha szépséged egy nő szépségével vetekszik, akkor testeddel elismerheted a vereségedet.” 

Zhou ZiShu összeszorította a fogait, összekuporodott, mint egy nagy garnélarák, elviselte a szúró fájdalmat és minden erejével a belső légzésére koncentrált, hogy el tudja nyomni az éppen lázadó szögek okozta fájdalmat. Hallotta, amint Wen KeXing szakadatlanul fecseg az oldalánál, de egy adott ponton már nem bírta tovább és durván félbeszakította, “Fogd be a kurva szád!” 

Wen KeXing elhallgatott és mindenféle bűntudat nélkül nézett vissza rá. 

Nem lehetett tudni, hogy mennyi idő telt el, míg Zhou ZiShu végre kinyitotta a szemeit. Szemei még mindig vérmesek voltak. Habár senki nem látta valódi arckifejezését, de sejteni lehetett, hogy eléggé keserves ábrázata lehetett. “Hajnal van.” – szólalt meg. 

A szögek lecsillapodtak. Odakint a külvilágban éppen hajnalodott. Ők ketten pedig, az egész éjjelt ebben a fura kriptában töltötték. Wen KeXinget ez egyáltalán nem nyugtalanította. Csupán bólintott egyet a fejével Zhou ZiShu szavai hallatán, “Bárki is csalogatott téged ide, szánt szándékában áll téged eltenni láb alól.” 

“Téged…” – ismételte Zhou ZiShu. 

“Csak is téged, hiszen én egy jó ember vagyok” – válaszolt vissza Wen KeXing elbizakodottan. 

Zhou ZiShu figyelemre sem méltatta őt. Felállt és a kripta falának támaszkodva azon gondolkodott, hogyan tudna kijutni onnan. Félfüllel pedig Wen KeXing szavait hallgatta, “Zhou Xu, te félsz a haláltól?” 

“Félek.” – felelte Zhou ZiShu. 

Wen KeXing, váratlanul rápillantott. Zhou ZiShu hanghordozásában valami őszinteséget és egyenességet vélt kihallani, ami megragadta Wen KeXing figyelmét. “Még nem végeztem az erények felhalmozásával. Ha most átmegyek a Túlvilág kapuján, ki tudja miként reinkarnálódom újra?” 

Wen KeXing elgondolkodott egy ideig, majd kategorikusan kijelentette, “Akkor minden bizonnyal, nem voltál valami jó ember az eddigi életed során.” 

Azonban, mielőtt Zhou ZiShu válaszolhatott volna, ismét feltett egy kérdést. Még komolyabb hangnemben, mint korábban, “Mi van akkor, ha valaki nem volt jó ember, de mostantól szándékában áll jót cselekedni és erényt gyűjteni, még akkor is működik a dolog?” 

Zhou ZiShu felegyenesedett és elindult egy irányban. Megszólalt, “Miért ne működne? Nem hallottál senkiről, aki letette a kardot és ott helyben Buddhává változott?” 

Wen KeXing sietve felkelt, hogy kövesse őt, “Hová mész?” 

“Kutyahúst enni.” – mondta Zhou ZiShu. “Azt, aki csapdába ejtett minket ide.” 

“Aki csapdába ejtett téged ide.” – javította ki Wen KeXing. 

Zhou ZiShu unottan forgatta körbe a szemeit és folytatta, “A fenevad nem is olyan kicsi. Azon ellakmározhatunk néhány napig. Ha pedig nincs más, akkor a folyóban is találunk majd valamit. Nem számít, hogy ki volt az a feketeruhás férfi, előbb-utóbb csak találkozni fogunk vele.” 

Wen KeXing megdöbbenve szólalt meg, “Tegnap még a folyóbéli víz gondolattól is kirázott a hideg, most pedig képes lennél megenni azokat a szörnyeket?” 

“Szóval te inkább halálra éheztetnéd magad, majd hagynád, hogy azok a szörnyek felfaljanak téged? Wen testvér, valóban egy igazi szent!” – vonta le a következtetést Zhou ZiShu, miközben Wen KeXingre nézett. 

A kriptában semmi fény nem volt. Még szerencse, hogy Zhou ZiShu éjszakára időzítette a Zhao birtok elhagyását, így akadt nála néhány fáklya és egy Yemingzhu gömb64, amit még a gazdagoktól lopott. A gömb annyira kicsi volt, hogy éppen két embernek elegendő fényt tudott kibocsájtani. A Yemingzhu gömb halvány fénye megvilágította Zhou ZiShu arcának felét. Talán ennek tudható be, hogy Wen KeXing nem vette észre arcának visszataszító vonásait. Mindössze egy csillogó szempárt látott, ami időnként, leírhatatlan játékossággal tekintett vissza rá, oldalirányban. 

64 夜明珠 (yèmíngzhū) Yemingzhu gömb, ami zöldes, fluoreszkáló fényt bocsájt ki éjszaka. Fényes hold gömbnek is szokták nevezni Kínában. 

Ez a tekintet meglehetősen ismerős volt a számára. 

Wen KeXing gondolkozott egy ideig, de nem jutott eszébe, melyik szépség arcán látott még ehhez fogható tekintetet. Ezért, egy ideig nem is válaszolt Zhou ZiShu szavára. 

Mindketten elhallgattak. Egy adott pillanatban, Zhou ZiShu, egy alig hallható, gyenge lélegzetre lett figyelmes, ami különbözött az övétől és a Wen KeXingtől. Elmosolyodott magában. Mint várható volt, valakinek még sincs annyi türelme, hogy napokig elszórakozzon itt velük. 

Odament a folyóparthoz, leguggolt, hogy kezet mosson a vízben. Az egyik szörny már készen is állt a támadásra. A következő pillanatban, nyaka már Zhou ZiShu markában volt. Zhou ZiShu kiemelte a partra, megszokásból, és ott helyben kitekerte a nyakát. A szörnynek még annyi ideje sem volt, hogy felüvöltsön. Ezután Zhou ZiShu, merített egy kis vizet a tenyerével és lassan inni kezdett. 

Wen KeXing, maga is egyedül rótta az utakat, így ő sem volt válogatós. Elgondolkodva nézett Zhou ZiShura, majd lábujjhegyével felkapta a szörny élettelen testét és oldalra lökte. Követte Zhou ZiShu példáját. Ivott néhány korty vizet a folyóból, hogy átitassa kiszáradt torkát. Egyszer csak erős szél csapta meg a hátát. Mivel már számított a támadásra, egyáltalán nem érte meglepetésként. Azonnal félrelépett onnan, és abban a pillanatban egy acélkés csapódott bele a vízbe. A penge megérintette ruhájának a szélét. 

Zhou ZiShu kacagott, és néhány lépéssel távolabb, karba tett kezekkel figyelte a műsort, “Látod, Wen testvér, nem megmondtam, hogy a te vagy a célpont? Sőt, most már biztos vagyok benne, hogy nem lehetsz valami jó ember, látva, hogy a támadóid mennyi minden latba vetnek, hogy eltehessenek láb alól. 

Ekkor acélkések kezdtek el száguldozni a levegőben, a kripta minden sarkából. A kések időlegesen figyelmen kívül hagyták Zhou ZiShut, és egyenesen Wen KeXinget támadták, pengeéles hálót fonva körülötte. Viszont Wen KeXinget egyáltalán nem érte kellemetlenül ez a támadás, annyira könnyedén mozgott. Még maga Zhou ZiShu is meglepődött kimagasló Qinggong technikáján65, amit korábban alábecsült. 

65 轻功 (Qīnggōng) A Qinggong egy olyan harcművészeti technika, amelynek segítségével függőleges felületekről lehet könnyedén felugrani. 

Wen KeXing átkozódott. Igaz, csak magában, ez a Zhou névre keresztelt személy, minden szót képes megtorolni. Nem elég, hogy technikája sem elég jó, ráadásul… egy teljességgel megvetendő alak. 

Wen KeXing felemelte a karját, egy acélkést hajított Zhou ZiShu felé. A penge súrolta Zhou ZiShu nadrágját, majd a földbe szegeződött, “Nem tudlak megmenteni, ha meghalok, szépséges Zhou! Hát ilyen jótéteményeket cselekszel te?” 

(Visited 858 times, 1 visits today)

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük