A Skorpió a sötétben állt, egy olyan helyen, ahova még a hold sugarai sem értek el. Egy hatalmas, csuklyás köntös borította a testét tetőtől talpig, amelyet időnként a szél fel-fellebbentett, olyan hatást kölcsönözve neki, mintha egy szellem bujdokolt volna a sötét sarokban. 
A kezében egy gyönyörű tizenéves fiú kezét fogta, egyikét azoknak, akik még az imént szálltak le az ágyról. A fiatal fiú szűk hálóruhát viselt, és egy lánc lógott a nyakában, aminek a másik végét a Skorpió tartotta. Vörös ajakaival és fehér fogaival, illetve kifinomult szemöldökeivel és tiszta tekintetével úgy nézett ki, mint egy kiskutya.³⁸³

 383 Halmozott idiómák: 唇红齿白 (Chúnhóngchǐbái) Vörös ajkak és fehér fogak; 眉清目秀 (Méiqīngmùxiù) kifinomult arcvonások – mindkét idióma egy személy rendkívül gyönyörű megjelenését írja le.

A Skorpió kinyújtotta az ujjait, finoman megfésülte a fiú haját és felsóhajtott, “Ha nem jövünk, hogy emlékeztessük Wen Völgymestert, ezt az elképesztő nagyágyút, félek, hogy egész életében szelíd marad, és nem fogja irigyelni a fehér felhők takarta halhatatlanok földjét.³⁸⁴ Ez így nem jó. Ha egyetlen hősnek sincs annyi ambíciója, hogy felfedje ennek a lovagnak az igazi arcát, akkor ki fogja leleplezni?” 
A gyönyörű fiú a szemeit hunyorgatta, mintha élvezné, és öntudatlanul a Skorpió ujjaihoz dörgölőzött, mint aki még több simogatásra vágyik. Ekkor, több fekete árny rontott be az aprócska fogadóba, és a szerencsétlenségbe keveredett emberek felébredtek álmukból. Sikolyok harsantak fel mindenfelé. Hirtelen, az egyik szoba ajtaja kinyílt és egy rendezetlen ruházatú félidős fiú rohant ki gurulva-mászva, épp, ahogy csak tudott. A nyomában pedig egy feketeruhás skorpió volt, aki kitartóan üldözte. 

384 Eredtileg az idézet így szól Hong Sheng: Az örök élet palotája című darabjából: 愿此生终老温柔，白云不羡仙乡 (Yuàn cǐshēng zhōnglǎo wēnróu, báiyún bù xiàn xiān xiāng) Hadd legyen ez az élet örökkön szelíd, és nem irigylem a fehér felhők takarta tündérország földjét. – Az eredeti szövegben az elbeszélő a halhatatlan tündérek/istenségek helyett a mandarin kacsákra irigykedik, mert egész életüket párjuk mellett töltik le, szeretetben. Pirest azonban, kontextusba ágyazva adja a Skorpió szájába ezeket a szavakat.

A Skorpió hidegen figyelte őt távolról, és habár látta, hogy a fiatal fiú megjelenése egyszerre volt kusza és nevetséges, lépései egyáltalán nem voltak kaotikusak. A lábtechnika, amit művelt, az egy rendkívül csodálatos qinggong volt. Úgy tűnt, még mindig nincs felébredve, és nincs elég öntudatánál ahhoz, hogy harcoljon. Csak fel-alá ugrándozott, hogy kitérjen a támadások elől, miközben óbégatva azt kiabálta, “Anya! Miért van az, ha alszom, ha ébren vagyok, mindig ezek a feketeruhás alakok vannak előttem? Esküszöm, nem én voltam az, ki megásta őseitek sírját! Jaj! 

Utolsó jajszava sikolyba torkollt, az őt üldöző skorpió pedig egy maréknyi ökörszőrvékony tűcskét hajított el a kezéből. Zhang ChengLing, akár egy kutya, ami az orrával a sarat rágja,³⁸⁵ a földre suppant, a fenekét kidüllesztette, mint egy óriás földigiliszta és néhányszor megvonaglott. Aztán ügyesen oldalra gurult, egy faoszlop oldalán néhány lépésnyire felkapaszkodva a levegőbe ugrott, és mihelyt elcsavarta a testét visszafordult. Elpöccintette az őt követő skorpió felé az ujjai között összecsípett valamit és azt mondta, “Nézd csak! Ezek az én tűim!” 

385 Lásd a 243. lábjegyzetet a 37. fejezetben.

A skorpió már-már önkéntelenül is hátra húzta a fejét. – Zhang ChengLinget, születésétől fogva, mások vertek át állandóan. Miután akarva-akaratlan egy rakás gátlástalan és szégyentelen ember – mint Gu Xiang vagy az ő mestere – olcsó trükkjeit látta és hallotta, most először végre neki is sikerült átvernie valakit. Szíve annyira fellelkesült, hogy átölelte a faoszlopot, akár egy medve, felmászott az oszlopra, miközben diadalomittasan így magyarázott, “Haha, milyen hülye vagy. Arra tanított a Shifum, hogyan kell másokat átverni.” 

Ekkor, egy enyhén mogorva hangra lett figyelmes, ami azt mondta, “Baromság. Mikor tanítottalak efféle aljas trükkökre?” 

Az a szegény skorpió, épphogy csak reagált és máris folytatta volna az üldözést, de hirtelen, egy széllökés érte hátulról, és mielőtt még visszanézhetett volna, a feje labdaként gurult le a nyakáról. Zhang ChengLing nevetése a torkán akadt és értetlenül meredt a semmiből előbukkanó Wen KeXingre. 
Abban a pillanatban, amit szemei valóban képesek voltak felfogni, az csak egy, a levegőben áthaladó árnyékkép volt, aztán a skorpió testét elválasztották a fejétől. Wen KeXing oldalt állt közömbösen, lehajtott fejjel. A ruháján még egy csepp vér sem volt, csak bal kezének négy ujjáról csöpögött a vér. 
A kezében semmiféle kardhoz fogható éles fegyver nem volt. Nem tudta elképzelni, milyen módszert használhatott. Valóban képes lett volna puszta kézzel “levágni” a skorpió fejét? Vagy lehetséges lenne, hogy ujjainak szelével egy igazi kard energiáját képes összesűríteni? Wen KeXing egész személye olyan volt, mint egy gonosz démon, ami egyenesen a pokolból mászott ki. Az arcán nem volt semmiféle különösen szigorú kifejezés, mindössze arra késztette az embereket, hogy három lépés távolságot tartsanak tőle. 

Zhang ChengLing eltátotta a száját, átölelte az oszlopot és egyetlen szót sem tudott kiejteni a száján. 

Ebben az időben, Gu Xiang, Cao WeiNing, Gao Xiaolian és a többiek is kijöttek a fogadóból, és mindannyian csatlakoztak a harci színtérhez. Zhou ZiShu csak ezután jelent meg az ajtóban, ráérősen. Kinyitotta a Nagy Varázslótól kapott gyógyszeres üvegcsét, és – víz híján – csakúgy, szárazon lenyelt egy pirulát. Deréköve még mindig lazán volt megkötve, majd mellkasára kulcsolta a kezeit, és még csak elő sem vette BaiYi nevű kardját. Tekintete átugrott Wen KeXingen meg a többieken és egyenesen az árnyékban álló Nagy Skorpión állt meg. 

A Nagy Varázsló szobájának ablakai már régóta nyitva álltak, de nem keveredett bele a harcba. Csak az ablaknak dőlve figyelte az eseményeket. Amikor tekintete Wen KeXingre esett, összehúzta a szemöldökét. 
A Hetedik Úr magára vette a köpenyét és a háta mögül megkérdezte, “Milyennek találod ennek az embernek a kungfuját?” 

A Nagy Varázsló egy pillanatig töprengett, majd így szólt, “Ha csak a harcművészeti képességeket vesszük figyelembe, akkor Zhou mester, amikor még a fénykorát élte, meglehet, hogy egyenlő félként tudott volna vele harcba szállni. De ha kettőjük között valóban harcra került volna a sor, Zhou mester biztosan nem tudott volna győzni ezzel az emberrel szemben.” 
A Hetedik Úr megdöbbent és megkérdezte, “Na és te?” 
A Nagy Varázsló fejcsóválva mondta, “Hacsak nem feltétlenül szükségszerű, akkor soha nem szállok szembe ezzel az emberrel.” 

Sötét és komor tekintettel figyelte tovább az udvar közepén álló Wen KeXinget. – Wen KeXing, aki úgy tűnt, mintha enyhén elmosolyodna, felemelte a kezét és finoman megnyalta az embervértől csöpögő ujjait, ami élénkvörös vérfoltot hagyott az ajkain. 
Legyen szó a Nagy Varázslóról, vagy Zhou ZiShuról, meglehet, mindketten ritkán látott kungfu mesternek számítanak szerte jianghuban, azonban nekik egy shifu tanította a kungfut. Mások tanításait követve, lassan tapogatózva fedezték fel a harcművészetek világát, miközben önmagukban edzettek keményen. 

Habár a gyakorlás az egyénen múlik, de végül is, egy shifu vezette be őket ebbe a világba. Motivációjuk, a kungfu elsajátítására, nem volt más, mint hogy egyre jobbak legyenek, és hogy megvalósítsák az álmaikat általa. Egy évszázadokra visszanyúló mesterségbeli tudással rendelkeznek, mely akkor is létezik, ha mások nem látják. De ez az ember különbözött tőlük. 
Ennek az embernek a harcművészete a véres, élet-halál küzdelmek évtizedei alatt csiszolódott ki. – Nincsenek mantrái, sem különböző módszerei. Csak az újra meg újra visszatérő választás kényszere élet és halál között. Valószínűleg a világ legfélelmetesebb harcművészete az övé. 

A Skorpió enyhén kinyitotta a száját, és hangja, nem tudni, mitől – a félelemtől vagy az izgatottságtól – kissé megremegett. Ujjait szorosabbra fogta és megkarcolta a markában levő fiú kezét. A fiú gyönyörű vonásai kissé ráncosak lettek és fájdalmas kifejezés ült ki az arcára. De ennek ellenére, még mindig nem mert megmozdulni, hanem csak a Skorpió halk suttogását hallgatta, “Ha ezek után, azt mernék állítani, hogy nem ő a Szellem-völgy mestere, még akkor sem hinném el, ha megölnének.” 
Aztán hirtelen elengedte a markának szorításában levő a fiút, tarkón veregette és azt mondta neki, “Menj és találkozz azzal az elképesztően szerencsés gyerekkel. Játszadozz el vele, amíg mi felnőttek beszélgetünk egyet.” 

Válaszul a fiatal fiú kiröpült. A harcművészete, tulajdonképpen, nem volt gyengének mondható. 
Ezzel egyidőben, a Skorpió, sípként használva az ujjait, füttyentett egyet és egyetlen parancsra az összes életben maradt skorpió kiugrott a harc színteréről, majd rendezetten felsorakoztak mellette. 
A Skorpió kisétált a sötétből, Wen KeXing elé állt, ökölbe szorította a kezét és azt mondta, “Uraim, hát ismét találkozunk.” 

Amint Wen KeXing elengedte a kezéből, egy halott skorpió teste hullott a földre. Tekintete azonnal a Skorpióra söpört, majd gyilkos aurával telve rendkívül türelmetlenül megkérdezte, “A halált keresed?” 

Eközben, a gyönyörű fiú, akit a Skorpió hozott magával, már rohant is Zhang ChengLing felé. De a Skorpió – közömbös módon – többé már rá sem nézett. Vele ellentétben Zhou ZiShu, aki mindvégig mozdulatlan maradt, felemelte a fejét és a két tizenéves fiúra nézett, akik már egymással birkóztak. Mintha megmozdult volna kissé, de egy pillanatnyi habozás után végül mégsem avatkozott közbe. A gyönyörű fiú erőszakos és kíméletlen támadásokba kezdett, melyekkel szemben Zhang ChengLing – kezdetben – csak annyi tudott tenni, mint hogy kézzel-lábbal, észvesztve meneküljön. 
De valójában, Zhou ZiShu már egyetlen pillantásból meg tudta állapítani, hogy e két kölyök kungfuja még ha nem is olyan kimagasló, képességeik szempontjából nincs nagy különbség közöttük. Tudatában volt annak, hogy Zhang ChengLing az a fajta ember, aki még ha kétségbeejtő helyzetbe kerül, de akkor is kikeveredik belőle. Különben is, annyi emberrel az oldalán, nem félt attól, hogy bármi baja is esik ennek az ördögfiókának. Így hagyta, hogy azt csináljanak, amit akarnak. 

A Skorpió elmosolyodott és így szólt, “Dehogy is, dehogy is. Még mindig drágának tartom az életem. Most, hogy megóvtad a célpontunkat, Wen Völgymester, még ha medve szívet és leopárd epét is ettünk volna, akkor sem lett volna bátorságunk lyukat törni Tai Sui fején.³⁸⁶ 
Wen KeXing olyan türelmetlenül nézett rá, mint aki képes lett volna lecsavarni a fejét, ha még több hülyeséget beszél. 

386 吃了熊心豹子胆 (Chīle xióng xīn bàozi dǎn) Medve szívet és leopárd epét enni – Kínai idióma, amely a félelem nélküli bátorságot írja le.
太岁头上动土 (Tàisuì tóu shàng dòngtǔ) Lyukat törni Tai Sui fején – Ősi kínai mondás, ami egy régi kulturális tabuhoz kapcsolódik. A kínai néphiedelem mindig is rejtélyes erőnek tulajdonította Tai Sui-t. Egy erőnek, ami kontrollálni és befolyásolni tudja az emberek sorsát a sötétben.
A közmondás jelentése ahhoz fogható, mint amikor valaki egy tojással próbálna lyukat törni egy sziklába, ami annak a metaforája, hogy valaki egy olyan személyt akarna megsérteni, aki képességei szempontjából mérföldekre van tőle.
Érdekes a Nagy Skorpió kettős mércéje. Egyrészt egy kvázi szitokszóval illeti Wen KeXinget, másrészt pedig elismeri saját jelentéktelenségét vele szemben.

A Skorpió így folytatta, “Csak azért jöttem ide, mert valaki megbízott, hogy egy üzenetet adjak át ennek a fiatal Zhang úrfinak.” 
Wen KeXing felemelte a tekintetét, majd a két tizenéves fiúra pillantott, akik csintalanságukban már a cserepeket is leszedték a háztetőről.³⁸⁷ Ennél több figyelmet nem akart áldozni rá, így büdös arcszínnel visszasétált Zhou ZiShu mellé, kissé lesütötte a szemeit, majd miután visszafogta rosszindulatát, halkan megkérdezte, “Bevetted a gyógyszered?” 

387 上房揭瓦 (Shàng fáng jiē wǎ) Leszedi a cserepeket a háztetőről – Kínai idióma, amit a rendkívül rendetlen és csintalan gyerekekre szoktak mondani.

Zhou ZiShu egy közvetlen “Ühm” hanggal válaszolt, majd megkérdezte a Skorpiótól, “Mi az az üzenet?” 
 
A Skorpió hátratett kézzel állt, a felemelte a fejét és arra a személyre nézett, aki még mindig Tibetben bujkált.³⁸⁸ Habár Zhang ChengLing még mindig össze volt zavarodva, mégis sikerült megtorolnia néhány csapást. A Skorpió nem bírta megállni, hogy ne ejtsen ki egy “Huh” hangot, amikor meglátta, hogy a félidős fiú valamikor elővett egy selejtes, rozsdaette kardot. Első ránézésre, csak gyakorlásra volt jó. Azonban, a látszólag véletlenszerű mozdulataiban úgy tűnt, mintha két, rendkívül zseniális kardtechnika lett volna elrejtve. Az egyik békés és kimért, akár egy páratlan tudású skoláris úriemberi aurája. A másik pedig könnyed és féktelen. Ha ezt a kettőt teljesen kiegyensúlyozzák, olyan gyönyörűnek kell lennie, mint a felhők folyása és a folyók sodrása.

A kétféle kardtechnikát ügyetlenül és burjánzó módon ötvözte ez fiatal fiú. Úgy akarta összeilleszteni őket, mint a szamárajkat az amúgy sem találó lószájjal.³⁸⁹ Bármilyen furcsán is nézett ki, mégis volt benne valami hátborzongató harmónia. 

388 东躲西藏 (Dōng duǒ xī cáng) Tibetben bujkál – Kínai idióma, mely azt a személyt írja le, aki mindenhova képes elbúni, hogy megmeneküljön a csapástól.

389 驴唇不对马嘴 (Lǘ chún bùduì mǎ zuǐ) A szamárajak nem talál a lószájjal – Kínai idióma, mely nyomatékosítja két dolog összeférhetetlenséget.

A Skorpió azt is látta, hogy kevesebb, mint 10 mozdulaton belül, saját gyermekének hevesnek látszó támadásai el fognak oszlani, ezért sóhajtva megkérdezte, “Egy neves tanár kiváló tanítványt eredményez?” 
Majd hirtelen felemelete a hangját és hangosan így szólt, “Zhang úrfi, akarod tudni, hogy ki volt az valójában, aki megölte a családodat?” 

Zhang ChengLing megdöbbent, amikor meghallotta ezeket a szavakat. A másik fél, kihasználva, hogy elterelték a figyelmét, a nyakában levő láncot átlendítette, ami pontban a Zhang ChengLing kezében levő kard köré tekeredett, és mivel ez a kard egyáltalán nem volt erős fegyver, egyetlen szorításra azon nyomban ketté törött. A gyönyörű fiú azonnal támadásba fordította győzelmét, felemelte a kezében levő sötét színű hosszú tőrt és a dereka felé lendítette. 
Zhang ChengLing kétségbeesetten oldalra gurult, és más választás híján, a lábát felemelve belerúgott a fiú ágyékába. A fiú megrendült és dühbe jött, de kénytelen volt odébbállni. 

A jelenlevők arcszíne akaratukon kívül is megváltozott és furcsa szemeket meresztettek. 
Zhou ZiShu és Wen KeXing egymásra néztek, és ugyanazon a közönyös hangon, egyhangúan azt mondták, “Miféle tanítványt nevelsz te egyáltalán?” 

Wen KeXing csak bámult és azt mondta, “Nyilvánvalóan a te tanítványod.” 
“Fingokat beszélsz.” – vágta rá Zhou ZiShu a saját igazát alátámasztva. “Hogyan is taníthatnék én egy efféle tanítványt, aki semmi mást nem tud csak a szégyentelen obszcenitást? Nyilvánvalóan ugyanabból a fajtából való, mint te.” 

Zhang ChengLing felugrott és teljes sebességgel a Folyó Felhők és Kilenc Palota lépésébe kapcsolt, miközben hagyta, hogy a nyomában levő gyönyörű fiú ereszeken és falakon át üldözze őt. Miután a közdöbbenet elmúlt, csak a Skorpió hangját lehetett hallani, aki mosolyogva folytatta, “Mily sokrétű gyerek. – Az igazat megvallva, az, aki meggyilkolta az apádat, aki megölte a Tai-hegy klán vezetőjét, aki titokban megölette a Shen család fejét, és aki Gao lovagra terelte a gyanút, az valójában egy személy volt. 
“Ki az?” – kérdezte hangosan Zhang ChengLing. 

“Szerinted ki az? – ismételte meg a kérdést a Skorpió. “Ki más lett volna képes mindenki orra előtt elrejteni a Márványozott Kristályt, miközben a saját igazát alátámasztva mozgósította a világ hőseit, hogy ostromozzák meg a Szellem-völgyet. Meg akarja ölni az összes bennfentest, majd egy helyre akarja gyűjteni a Szellem-völgy ‘kulcsát’ és a Márványozott Kristály darabjait.” 

Zhou ZiShu egy “Aha” hangot engedett el, majd jelentőségteljesen Wen KeXingre nézett és azt mondta, “A Szellem-völgy kulcsa. – Ez megmagyarázza… amikor Long Que azokról a hallatlan dolgokról beszélt, akkor egyedül csak a Völgymester volt annyira nyugodt, mint, aki egyáltalán meg sem lepődött a hallottakon.” 

“Látom, nem vagy meglepve.” – mondta Wen KeXing. 
Zhou ZiShu elmosolyodott és így szólt, “Nincs semmi, amin meglepődhetnék. – A Szellem-völgy oly sok éven át csendes volt. Miért jelent volna meg hirtelen egy áruló és vette volna célba közvetlenül a Márványozott Kristályt? Ha már ekkora kockázatot vállalt, az lett volna rendellenes, ha üres kesztyűs fehér farkas módjára jön ki a völgyből.”³⁹⁰ 
Wen KeXing, hosszú habozás után, halkan kifejtette neki, “Így van. A Völgyben, a tíz legnagyobb gonosz szellem között mindig is voltak belső harcok, akiket Sun Ding és Xue Fang vezetett. Ezt megelőzően, nem tudom, a Kacagva Gyászoló szellem, hogyan érte el, hogy a maga oldalára állítsa a legtöbb démont. Mindezt azért, hogy számfölénnyel elnyomja a keveseket. A Völgyben ugyanis, az alacsonyabb rendű félnek meg kell halnia. Így Xue Fang könnyedén bevállalta a kockázatot… vagy már jóval előre megtervezett egy ilyen napot, és ellopta a ‘kulcsot’.”³⁹¹ 
Zhou ZiShu bólintott egyet és elnyújtott hangon azt mondta, “Ó, nem tudod, hogyan érte el…” 

390 空手套白狼 (Kōng shǒutào bái láng) Üres kesztyűs fehér farkas – Kínai közmondás, ami annak a csalók által használt megtévesztési módszernek a metaforája, amikor üres kézzel nagy zsákmányt fognak. A “fehér farkas” nagyon ritka, éppen ezért nagyon értékes, így vált a hatalmas nyereség szimbólumává.
Egy másik példa: Valaki mások tyúkjait kéri kölcsön, hogy tojáshoz jusson. Miután a tyúkok lerakták a tojásokat, az illető kikelteti a tojásokat, így csibékhez jut. Miután a csibék tyúkokká fejlődnek, azok újabb tojásokat tudnak tojni, így az illetőnek egyre több tojása, csibéje, majd tyúkja lesz. Az illető mások vagyonát használta saját vagyonának a megteremtésére, anélkül, hogy ő egy vasat is befektetett volna.

391 Fordítói megjegyzés: Egy bekezdéssel fentebb, Zhou ZiShu tudatában volt annak, hogy bármelyik szellem is hagyta el a Szellem-völgyet, nem zsebelhette be csakúgy a legnagyobb kincset, amire mindenki oly nagyon áhítozik. (A Márványozott Kristályt és a Kulcsot, közvetve a halhatatlanságot nyújtó két könyvet.) Ezért mondja azt, hogy nem lehet a Szellem-völgyi áruló az, aki üres kesztyűvel fehér farkasként bezsebel mindent, miközben alig mozdítja a kisujját, hanem valaki másnak kell lennie.

Akkoriban, az öt nagy családból már csak egy személy maradt életben. Bármilyen ostoba is volt Zhang ChengLing, még így is kihallotta a Skorpió szavaiból, hogy pontosan kire is céloz. Abban a pillanatban, a szíve elhűlt és dühösen felüvöltött, “Hülyeségeket beszélsz! Az lehetetlen!”  

Zhou ZiShu az égnek emelte a fejét és mély hangon így szólt, “Ördögfióka, ha bölcs Taová akarsz válni, akkor megingathatatlan szívvel és elmével kell rendelkezned. Meg akarsz érteni dolgokat, de nem kell azzal áltasd magad, hogy azt hiszed, fingokat beszél. Természetesen, egyik füleden beengedheted a szavait, a másikon pedig kiengedheted.”³⁹² 

392 自欺欺人 (Zìqīqīrén) Önmagad és mások áltatása/Önmegtévesztés – Kínai idióma, amelyet gyakran akkor használnak, amikor valaki képtelen szembenézni az igazsággal. Zhang ChengLing azt akarja bemesélni magának, hogy a Skorpió hazudik. Zhou ZiShu ezúton hozza tudtára, hogy valójában az igazat mondja.

Miközben beszélt, nem lehetett látni mikor és hogyan mozdult el, de alakja megvillant és egy szempillantás alatt Cao WeiNing mellett termett. Simán levette Cao WeiNing kardját, majd kezét kinyújtva feldobta és így szólt, “Akkor nem akarsz Gu Xianggal és a többiekkel menni? Ha meg tudod ölni azt a fehérarcú hamis lányt, megígérem, hogy elengedlek.” 

Zhang ChengLing átrepült, hogy megragadja Cao WeiNing kardját. A hosszú kard “fulladozó” hangok kíséretében bújt ki hüvelyéből. Hangosan felkiáltott és további habozás nélkül, a gyönyörű fiú irányába vágott. 

Egyszerűen úgy forgatta Cao WeiNing kardját, akár egy aranyszálas karikás szablyát, és abban a pillanatban, egy mindent elsöprő, nyitó és záró testhelyzetet vett fel. – Ezt senki nem tanította neki.  
A gyönyörű fiú megriadt, pánikba esett és egy véletlenszerű mozdulatot tett hátrafele, hibát követve el ezzel. – Az egyik lábával enyhén sántított, ami normális esetben nem vevődött észre, de most, hogy sietve meghátrált, nyilvánvalóvá vált. A Skorpió arcán váratlanul egy ismeretlen jelentésű mosoly jelent meg. Természetesen Zhang ChengLing is észrevette a lábát, de tekintete hirtelen megdermedt, arcára ádáz gyűlölet rajzolódott ki és egy egyenes vonalban lesújtott a kardjával. 
Valójában a fiatal fiú – az arcától egészen a mellkasáig – ketté volt hasítva. 
Vér fröccsent végig Zhang ChengLing fején és arcán. 

Zhang ChengLing elfordította a fejét, egyenesen a Skorpióra nézett és megkérdezte, “Azt mondtad, Zhao bácsi az.” 

Zhao Jing egészen Dongtingig vitte őt, ahol a Mérgező Skorpiók bérgyilkosai csak időnként bukkantak fel… Miért engedte Zhao Jing akkoriban, hogy az ismeretlen Zhou ZiShu olyan könnyedén elvigye őt? 
Mivel csak akkor ölhette meg igazán, ha távol volt tőle. 
Az akkori bennfentesek mindegyike meghalt. Mára csak egy maradt közülük, Zhao Jing, aki a harcművészet tisztességes útja miatt megsérült. Most pedig magas erkölcsű jellemként tartják számon és nagy tisztelet övezi, a táj pedig páratlan… Ez az igazság.

---