(KINN)

A kanapén ültem keresztbe tett lábbal, karomat a karfán nyugtatva. A sárkánymintás ajtót figyeltem, vártam valakire, akivel az utóbbi időben igazán meggyűlt a bajom.

– Itt van. – jelentette Big és kitárta az ajtót. Egy magas alak lépett be, szűk egyetemi egyenruhában. A fehér ing alatti tetoválás olyan feltűnően szép volt, hogy egy második pillantást is vetnem kellett rá.

Tekintete körbejárt a szobában.

–  Leülni! – Big lenyomta a vállát, hogy leüljön velem szemben.

Csend ült a szobára. Senki nem mert megszólalni. Én sem. Egymást bámultuk, egyikünk sem adta fel.

– Mit akarsz? – kérdezte aztán Porsche egyelőre nyugodt hangon.

A magabiztosság a szemében keserűvé vált, amit még sosem láttam. A testőrre nézett a fekete maszk mögött… egyértelműen félt.

– Dolgozz nekem. – továbbra sem vettem le róla a szemem.

– Nem! – válaszolta kemény hangon.

– Huh, makacsabb vagy, mint gondoltam. – nevettem és közben igyekeztem a hozzáállását és a viselkedését kielemezni.

Porsche agresszív, makacs személyiség. Próbál kemény maradni, hogy elrejtse az érzéseit. De én átlátok az álarcán.

Habár még csak a húszas éveimben járok, megtanultam, hogy lehet olvasni az emberekben.

– Miért? Miért csinálod ezt?

– Mit tettem? – féloldalas mosolyra húztam a szám.

– Zaklatod a körülöttem lévő embereket, szórakozol velük. Levadászol, csak hogy neked dolgozzak?

– Oh, igen… valóban ezt tettem…

– Szétromboltad a munkahelyem, szóval kirúgtak.

– Csak meg akartam neked tanítani a leckét. Te voltál az, aki megtévesztett engem. – emeltem meg az egyik szemöldököm.

– Ne zaklasd a barátaimat!

– Ha megteszem… nekem fogsz dolgozni?

Így kellett csinálnom, csapdát állítani neki. Ha csak harcolsz olyasvalakivel, mint Porsche, soha nem fogja feladni, teljes szívéből ellenáll.

Félreértés ne essék, próbáltam normális módon meggyőzni, de tényleg nehéz vele dűlőre jutni. Ha nem kellene szembe néznem egy küszöbön álló problémával, nem tennék meg ennyi mindent, hogy megszerezzem. De mivel így megnehezíti a dolgom, meg akarom leckéztetni.

– Miért én? Miért akarsz engem annyira? – kérdezte dühösen.

– Mert az olyan emberek, mint én, ha akarnak valamit, megszerzik.

A mondat végén rávigyorogtam. Porsche engem nézett. Nagyképű szavak, tudom, de igazak. Az apámnak olyan hatalma van, ami egészen a kormányig elér, szóval kényelemben nőttem fel. Ha akarok valamit, mindenki azon van, hogy megadja nekem. Még akkor is, ha nehéz megszerezni és sok erőfeszítést igényel… ezek csak növelik az érdeklődésemet iránta. Mint ebben az esetben is.

– És miért kellene nekem teljesíteni a kívánságodat?

– Hadd világosítsalak fel. Ha megsértesz egy olyasvalakit, mint én, mit gondolsz, mi fog történni?

– Mit gondolsz ki vagy te, hogy ilyen önzően beszélsz?! – Porsche hirtelen felemelkedett a kanapéról.

Az összes emberem oda lépett és körülvették. Porsche megállt és körülnézett, a szemében félelem látszott, majd visszaült a kanapéra. Nem számít, milyen erős, ha tíz testőröm veszi körbe, bárki megrémülne. Mert ez az én területem, itt nem mer tombolni.

– Porsche, tisztában vagyok vele, hogy a magadfajta emberek nem szeretik, ha kényszerítik őket. De mivel ilyen jó vagy, azt akarom, hogy mellettem legyél. – megváltoztattam a pozíciómat, miközben Ő az ölébe tette a kezét. Szándékomban állt komolyan beszélni.

– Nem fogom megtenni. – makacskodott.

– Ti mind! Kifelé! – azért küldöm ki őket, hogy miután elmennek, megbeszélhessem Porsche-sal az ajánlatom részleteit. Nem akarom, hogy hallják, mert magukat alacsonyabb rendűnek éreznék, engem pedig elfogultnak tartanának.

– De Khun Kinn… – tiltakozott Big, azonban haragosan néztem rá, nem hagytam, hogy befejezze.

Mielőtt kiment a szobából Porsche-ra nézett.

– Hé, te! Ha valami történik Khun Kinnel, megöllek.

Porsche még frusztráltabb lett, megemelte a lábát, hogy belerúgjon a kanapéba és az embereim után kiáltott.

– Természetesen, te ÉS a szemétládáid! – gúnyolódott, mire Big kissé félre nézett és becsukta az ajtót.

– Hé, tényleg nagyon tetszik a bátorságod. – mondtam, miközben megráztam a fejem.

– Még egyszer elmondom: szeretném, ha nekem dolgoznál. Ráadásul te mondhatod meg mennyi fizetést kérsz. – úgy gondoltam így könnyebb lesz megfogni, hiszen pénzre van szüksége.

– Tudsz fizetni mondjuk egymilliót havonta? – láttam, hogy egy apró mosoly játszik az ajkán. Ez a Porsche aztán tényleg nem semmi.

– Milyen édes! És mit tudsz ajánlani cserébe?

– Az alapján, amit látok, nagyon akarsz engem, szóval van értelme egymilliót kérni. Egy futballista, akár havi 10 milliót is megkeres, szóval az egymillió szerintem megfelelő. – miután befejezte, megváltoztatta a testhelyzetét és kényelmesen hátradőlt a kanapén.

Szóval azt gondolja, alkudozhat.

– De te nem vagy futballista. Egész biztosan arra gondolsz, hogy egy hónapig dolgozol nekem, megváltod a házad és utána pedig elmész. – kitaláltam mit akar, ő pedig kissé meghökkent arccal elfordult. Nem lepett meg a reakciója, mindenkiben tudok olvasni. Eszébe se jusson velem szórakozni!

– Akkor nem fogok…

– Kíváncsi vagyok a napi 350 baht fizetéseddel a kocsmában, mikorra tudsz annyi pénzt gyűjteni, hogy visszavedd a házad. Hm, tíz év? Negyven év?… Nem is tudom kiszámolni. – ekkor már győztesnek éreztem magam.

– Meg van a saját utam! ­– köpött felém.

– Saját út? – mosolyogtam, majd hívtam az embereim, akik készenlétben álltak az italbolt előtt, ahol Porsche dolgozik.

– Csináljátok. – mondtam valakinek a vonal másik felén, mire Porsche kíváncsian nézett rám.

– Mit csinálsz?

– Várj és meglátod. – mondtam, majd felálltam, hogy a szemben lévő asztalhoz sétáljak. Halkan kopogtam a kávégépen és az órát figyeltem. A szobában teljes csend volt. Mosolyogva néztem a hátát. Ugyanott ült, de a mobilja képernyőjét bámulta.  

Rrriingg..

Csörgött a telefonja.

– Igen, P’Q?

– Ki vagy rúgva!

A hang elég harsány volt, ahhoz, hogy még én is halljam a szoba túloldalán. Porsche keserűen mosolygott mielőtt felállt. Az arca dühös volt, a teste remegett. Azok a kegyetlen szemek engem bámultak és én visszamosolyogtam rá.

– Baszd meg Kinn! – hozzám vágta a mobilját. Nem tudtam kikerülni, a szilárd tárgy a szemöldököm sarkához csapódott és éreztem, hogy a vér kezd lefolyni az arcomon. Mostanra már rettenetesen mérges lettem, annyira, hogy felé rohantam.

A lábaim gyorsan mozogtak, egyik kezemmel elkaptam a nyakát és a falhoz nyomtam. Úgy tűnt meglepődött azon, amit tettem vele. Megpróbált kifordulni a kezem közül, de az érzelmeim annyira elszálltak, hogy sokkal több erőm volt a szokásosnál.

– Eddig udvariasan beszéltem veled. – mondtam mély, veszélyes hangon. Nem tudom, milyen haragosnak nézhettem ki, ahogy mérgesen bámultam rá.

Amikor a tekintetünk találkozott a kéz, ami megpróbált eltolni és kicsavarodni, elnyugodott. Félelmet láttam a szemében. Lazítottam a szorításomon, de nem engedtem el.

*köhögés*

– Ha nem manipulálnád a dolgokat és nem gúnyolódnál velem, nem lennék olyan mérges…

– Mit tettem?

– Másnak adtad ki magad, megvertél, addig haraptad a nyakam, míg sebes lett és kerültél engem. Habár megesküdtem, hogy nem fogok ilyen módszereket alkalmazni, te az első pillanattól kezdve bosszantottál. Kerestelek az egyetemen és a klubban, ahol dolgoztál, amíg nem találtam valakit Jom néven. Ráadásul bántotta a büszkeségem, hogy nem csináltam semmit.

– Jogom van úgy viselkedni, ahogy akarok… és… nem várhatod el tőlem, hogy teljesítsem a kívánságod! Milyen bolond! ­– az arcomba köpött.

A haragom felerősödött, öntudatlanul a falhoz szorítottam és felemeltem a testét, míg már a levegőben lógott. A nyál az arcomon csak még dühösebbé tett. Nem számított milyen erősen próbált kiszabadulni a kezeim közül, fuldoklott a szorításomban. Úgy éreztem, meg akarom ölni ezt az embert, miközben a nyála lefolyt az arcomon és a szabad kezemmel le kellett törölnöm.

– Mióta megszülettem, soha senki nem tett még ilyet velem!!! –  összeszorítottam a fogam. A kezem, amivel tartottam úgy remegett, hogy Porsche nyaka majdnem eltört.

– Khun Kinn!!! Khun Kinn… Engedd el!! –   nem is tudom, mikor léptek be a szobába. P’Chan odajött és megfogta a kezem, néhány alkalmazott pedig szinte lefogott, míg el nem engedtem. Porsche teste a földre zuhant. Szaggatott légzése és hangos köhögése alapján tényleg úgy tűnt, mint aki meg fog halni.

– Mi a fenét csinálsz?! – apa hangja hallatszott hátulról. Kihúztam a karom a szorításukból és félre néztem.

– Rendben vagy? – P’Chan hangja hallatszott, ahogy Porsche-t kérdezte, miközben felemelte és visszasegítette a kanapéra.

– Apád arra kért, hogy kerülj a közelébe és kérd meg, hogy legyen a testőröd, nem pedig azt, hogy öld meg!

(PORSCHE)

Vettem egy mély levegőt, még mindig sokkos voltam a történtektől. A rám szegeződő tekintet elborzasztott, még soha nem láttam ezt a pillantást azelőtt. A halál rémisztő angyalának tekintete… annyira megijesztett, hogy alig kaptam levegőt.

Mintha minden megállt volna körülöttem. Csak döbbenten néztem, mikor az előttem álló személy egy teljesen más valakivé változott, mint akivel találkoztam.

Valaki felkarolt és a kanapéra segített. A nyakamban hirtelen bizsergő érzés váltotta fel a félelmet, amit addig éreztem. Érzékeltem a fájdalmat, amit a hosszú ujjai szorítása okozott és a kényelmetlen levegővételt, mintha fuldokolnék.

– Nem tudom, mi történt közted és Kinn között, de elnézést kérek miatta.

A mély hangra felkaptam a tekintetem. Úgy éreztem, bármelyik pillanatban elveszthetem az eszem, fogalmam sem volt mi történik. Csak azt tudom, hogy jelenleg egy csendes és félelmetes középkorú férfi ül velem szemben.

– Először idd ezt meg. – nem haboztam felhajtani az italt, mert a köhögéstől kiszáradt és fájt a torkom. Kissé lehunytam a szemem, ahogy a hideg víz lefolyt a torkomon és éreztem a megkönnyebbülést.

– Hallom, nem akarsz nekem dolgozni. – felemeltem a fejem, hogy újra az előttem ülő alakra nézzek. Abból, ahogy ült és beszélt, erősnek és tiszteletreméltónak látszott. Azt hiszem, Ő Kinn apja.

– Nem. – válaszoltam. Nehezen beszéltem, a hangom még rekedt volt.

– Miért? – kérdezte rögtön.

– Mert nem akarom bonyolítani az életem… túl kockázatos, nem akarok belekeveredni.

Ráadásul most Kinnről is megváltozott a véleményem, gondolni sem akarok rá.

– Az életed fenyegetetté vált már az első alkalommal, amikor megmentetted Kinnt… Gondolod, hogy a másik fél nem fog ugyanúgy zaklatni, ahogyan Ő? Azt hiszem talán még többet is tesznek. – mondta nyugodta hangon. Azok a szemek figyelmesen bámultak rám.

– Mire gondol? – kérdeztem vissza. Miért van az életem veszélyben? Mi mást tehetne még a másik fél velem? Jelenleg az életem elátkozott és ez mind Kinn miatt van.

– Egy nagyszerű ember, aki legyőzte az ország minden tájáról érkező legjobb boxolókat? Természetesen nem fognak elengedni. – még mindig nem értettem, miről beszél. Ki nem fog elengedni? Ettől függetlenül, tudtam, hogy meg akar győzni.

– Nem… a válaszom még mindig nem.

– Úgy tudom, Athie unokaöccse vagy, igaz? Ha elfogadod az ajánlatot, az élete biztonságban lesz.

– Nem érdekel, menjenek és öljék meg. Ha ezzel akar meggyőzni, elfelejtheti, nem fog menni.

– Nos, az életed úgy rossz, ahogy van, mégsem értékeled az ajánlatomat. – Lazán visszahúzta a kezét a kanapéra. Visszaemlékeztem arra, mi hozott először erre a helyre. Az egész Athie és Kinn miatt van.

– Most, ha megbocsát… És mondja meg Kinnek, hogy ne fenyegesse a hozzám közel állókat.

De a szavakra, amelyeket ezután hallottam, sietve visszanéztem.

– Ha Kinn nem is fogja, más majd megteszi. Sokkal súlyosabb problémáid lesznek… Ha minden igaz, van egy öcséd?

– Ne szórakozzon a testvéremmel! – mondtam hidegen és az öreg arcát nézem.

– Nem, én nem tennék ilyesmit.

A Kinnéhez hasonló jellegzetes nevetés beigazolta a sejtésemet.

– Ha elfogadod az ajánlatom, havi ötvenezret fizetek… ez kényelmesebbé teszi az életedet… vagy azt akarod, hogy az öcsédnek nehéz élete legyen?

A nyomasztónak tűnő szavak ellentétben voltak a gyengéd tekintettel, amivel rám nézett. A nehezen olvasható arckifejezése sebezhetővé tett.

– Pont azért, nem vállalom, mert nem akarom szomorúvá tenni a testvéremet. – mondtam őszintén. Mert bár nem tettem semmi rosszat, én és a szeretteim mindig bajba kerülnek.

– Egy olyan nagyszerű ember, mint te nem fog olyan könnyen meghalni. Azon gondolkozol, hogy tehetnél jót az öcséddel? Mielőtt az életen és halálon gondolkoznánk, tennék még egy ajánlatot. Ha elfogadod… megígérem, hogy gondoskodni fogok a testvéredről. Nem éri baj és elküldöm főiskolára is.

Nem értettem miért lett nagyobb az ajánlat, mint korábban. Miért akarnak engem ezek az emberek annyira? Valóban csak az önvédelmi és harci képességeim miatt?

–  Fogadd el az ajánlatot, mert valóban szükségünk van rád. Vagy akarsz még valami mást?

Széttárta a karjait, mintha most bármit kérhetnék.

– Az otthonom. Vissza akarom kapni a szüleim házát.

Tudtam, hogy nehéz, vagy szinte lehetetlen lenne visszafizetnem. Nem igazán tudtam, miért mondtam ezt, de a válasz meglepett.

– Rendben, visszaadhatom neked most rögtön.

Alig hittem a fülemnek. Ez az ijesztőnek tűnő, de kedves szemű férfi teljesíti a kérésemet. Ha nem tévedek, nagyon kedvel engem, ami eléggé eltér a személyiségétől.

– Szeretnél valami mást?

– A fizetésem nem ötvenezer. Legyen havonta egy millió baht. – tesztelni akartam, hogy tényleg azt kérek, amit csak akarok és közben el is felejtettem, hogy mit tehetnek velem.

– Wow… ez aztán drága. Nyolcvanezer elég lesz? – mondta nevetve.

Becsuktam a számat. Az eleinte aggodalommal teli feszült légkör, átalakult egy nyugodtabb hangulattá. Kezdtem úgy érezni, hogy ez a férfi itt előttem, olyan, mint a saját apám. Mind az akcentusa, mind a kisugárzása, a tekintete… Apám és az öcsém képe villant át az agyamon. Egyszer megígértem apánk sírja előtt, hogy vigyázok a testvéremre és nem hagyom, hogy nehéz legyen neki. De most még a ház sincs meg. Azon gondolkoztam, amit az öreg mondott és közben az engem megfenyegető őr szemébe néztem.

Aztán újabb igények jutottak eszembe és tudtam, hogy tárgyalnom kell.

– Én leszek a főnökük.

A vezető testőr szóra nyitotta a száját, de Kinn apja megállította.

– Haha… ez így volt tervezve.

A barom még dühösebb lett. Apró mosolyra húztam a szám. Hogy ne lehetnék elégedett ezzel az eredménnyel?

– És nem fogom azt az idióta öltönyt viseli. Normális ruhákat akarok hordani.

– Milyen pozícióra pályázol? Testőr vagy cégelnök? Tetszik! – mondta hangosan nevetve. Teljesen nyugodt voltam, amint az egyik szemöldökömet megemelve válaszoltam.

– Szóval, jó lesz így?

­– Igen, de csak a házban. Amikor kint vagytok, azt akarom, hogy mindenki ugyanúgy nézzen ki, mert úgy mutat jól.

– Hm.

– Ezúttal röviden, igaz?

Aztán hirtelen eszembe jutott valami. Testőrnek lenni, azt jelenti, hogy Kinn testőrének lenni.

– Mi van, ha Kinn megöl?

– Ezt határozottan nem fogom engedni neki.

– Hogy bízhatnék benne, hogy betartja az ígéretét a testvérem biztonságával és a házzal kapcsolatban?

– Már tudod, ki vagyok. Eddig soha nem sértettem meg a méltóságomat azzal, hogy nem tartottam be az ígéretemet. Szóval, mit mondhatnék még? – mondta szigorú hangon. Megbízhatóbbnak tűnt, mint az a szemét Kinn, aki csak némán ült mellette.

Még mindig gondolkodtam ezen az egészen. Próbáltam ellentmondásokat találni az ajánlatban, hogy töltsem be ezt az állást, hogy soha ne kelljen elfogadnom.

– Az öcséd kényelme és biztonsága az életed árán valósul meg, ez nagyon kockázatos. Vállald el most.

– Gondolkodnom kell…

Időre van szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat. Jelenleg össze vagyok zavarodva. Nem akarom elfogadni ezt a munkát, de nagyon csábít az ajánlat. Látni akarom, hogy Chay biztonságban és kényelemben él. De, a kép, ahogy a minap sírt, ismételten megjelent előttem és ez megnehezítette a döntést.

„Az öcséd kényelme és biztonsága az életed árán valósul meg, ez nagyon kockázatos. Vállald el most.”

– Mikor tudsz választ adni nekem?

Azonban mielőtt választ adtam volna, egy másik szempont is eszembe jutott. Bár a nagybátyámat nem akartam belevonni, apám szerette őt.

– Szeretnék kérni még egy dolgot.

Intett, hogy beszéljek.

– Ha elfogadom az állást… adjon egy kis időt, ah… el tudnád halasztani az adóssága visszafizetését?

Elmosolyodott, mielőtt bólintott.

– Biztosan. – mondta.

– Holnap, holnap válaszolok.

A beszélgetés után elmentem, agyamban az ismétlődő kérdésekkel. Mit kellene tennem? A döntésem, megváltoztatja az életem. Ha beleegyezek, az öcsémnek jó élete lesz. De ha nemet mondok, új állást kell keresnem és pénzt gyűjtenem, hogy visszavegyem a házat. Megszakítom a kapcsolatot Athie-val, az öcsém nehéz időket fog megélni, de az ára az elmém békéje lesz.

Melyiket kellene választanom?

  *beszélgetés Khun Korn és Khun Chan között*

– Miért engedsz neki ilyen sokat? Túl követelőző, csak vond vissza az ajánlatod. Nem ő az egyetlen lehetőség.

– Először én is így gondoltam. Túl bonyolult, nem akarom, hogy komoly kellemetlenség legyen belőle.

– Szóval, akkor mégis miért?

– Mert tudom, kinek a fia Porsche…

(Visited 151 times, 10 visits today)

3 Comments

  1. Lengyel Kati 2024-07-06at21:03

    Hűha, pattanásig feszülnek az idegek. 😱
    Még én is éreztem a Porsche-ben dúló kételyeket.

    Reply
  2. Hné Andrea 2024-07-06at23:45

    Ez kemény rész volt! Kinn bekeményített, de milyen lesz, amikor elolvad?? áááá…. pusztító két macsó ez a kettő…

    Reply
  3. Pingback:Daemi: KinnPorsche és amit a könyvről tudni érdemes – Lengyel Kati

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük