– Nagyon jó! Használd ki! Én támogatom. – Tem összecsapta a kezeit elragadtatásában. Valahányszor bevezet egy luxus boltba, kiválasztja a megfelelő darabokat számomra és lehúzza Kinn hitelkártyájátt, elönt az izgalom érzése. Egy olyan ember, mint én nem jön el üres kézzel. Hányszor volt, hogy természetesnek vetted, hogy melletted vagyok? Lássuk, most ki a vesztes?

– Jó, már majdnem százezernél jársz. Ebben repülni is lehet, ha hordod?

Megnéztem az inget, ami épp rajtam volt és elképedtem az árán. Libabőrös lettem. Hány életet kellene ledolgoznom Jae bárjában, hogy vehessek itt egy nadrágot?

– Annyira jól áll. Mintha rád öntötték volna. Ne gondolj az árára, úgysem a miénk a kártya.

Mindent összeszedtem, mire tele lett a kezem. Az érzés, hogy tolvaj vagyok, nosztalgiával töltött el. Miután átvertem Kinnt és eladtam az óráját rossz embernek éreztem magam, de furcsa mód jó is volt.

– Wow. Tem… Hé. Porsche, mit keresel itt? – oda fordultam, ahonnan a nevemet hallottam és Tae-t valamint Time-ot pillantottam meg. Gyorsan körülnéztem, hátha Kinn megtudta hol vagyok, és jött, hogy visszavegye a kártyáját. Azt lesheti!

– Ételt adunk a szerzeteseknek. – mondtam szenvtelenül, miután megbizonyosodtam róla, hogy csak ők ketten vannak itt.

– Oh, ez a duma bizonyítja, hogy tényleg Porsche van itt. Szóval, mi szél hozott ide? – Tae nem hagyta abba a kérdezősködést.

– Miért egy olyan ember, mint én, nem mehet sehova? Részeg vagy? – mondtam, miközben átadtam az inget a személyzetnek. – Melyiket válasszam?

– Hát jó kérdés. Te és Tem még nem öltöztetek át. Igaz még van idő amíg… – Tae azonnal rácsapott Time kezére és befogta a száját. Rájuk pillantottam. Mi bajuk van?

Amúgy sem vagyok a legjobb hangulatban ma. Este megyünk Jae Yok bárjába. Lehet, hogy le sem fekszem ma. Ahh, már most fáj a fejem.

– Nem vettél túl sok mindent? Kinn tudni fog róla. – Time lesöpörte a szájáról Tae kezét és a kanapéra mutatott, ahol a bevásárló táskák sorakoztak.

– Törődj a saját dolgoddal! Ai Tem, melyik? – feltartottam a két inget a barátom elé, aki öntudatlanul meredt rám.

– Hm?

–  Melyiket válasszam?

Rámutatott az egyik ingre, de az arca furcsán letargikusnak tűnt.

– Oh, ez elég élénk. Nem biztos, hogy merném hordani.

– Akkor ez? –  mutatott a másik ingre.

– Várj egy kicsit. –  leakasztottam mindkét inget. Már értettem, miért szeretnek a nők vásárolni, amikor stresszesek. Valóban segít. Egy pillanatra megfeledkeztem a dühömről és csak az előttem lévő dolgokra koncentráltam. És minél drágább volt valami, annál inkább éreztem a gyógyulást, egészen addig, míg már majdnem elfelejtettem, hogy mérges vagyok Kinnre.

– Mi van veled? Beteg vagy? – Tae Tem homlokára tette a kezét, a barátom pedig azonnal hátrált egy lépést.

– Semmi gond. Csak egy kicsit fáradt vagyok.

– Öh, oké…Porsche, ha ruhát akarsz választani, jobb, ha megkérdezed a divatgurut. Gyere, elviszlek egy másik boltba. Biztos vagyok benne, hogy Kinnek tetszeni fog.

– Hadd menjenek egyedül. Nekünk dolgunk van.

– Csend! Ha sietsz, menj. De tudni sem akarom, ha azzal az idiótával találkozol! – miután befejezte a férje szidását Tae elkapta Tem és az én karomat és magával húzott a következő üzlet felé. Time sóhajtott és ingerülten csóválta a fejét. Egész idő alatt olyan volt, mint akinek fájdalmai vannak. Ami Tae-t illeti, mindent átadott Time-nak, hogy Ő vigye az összes bevásárló szatyrot. Egyik boltból a másik boltba cipelt. Elkényeztetve éreztem magam és ez tetszett. Jól szórakoztam. Kényszerített, hogy cseréljem le a túlméretezett ingemet egy pólóra, hozzáillő nadrággal és cipővel, ami kb százezerbe került. Voltak ékszerek is, mint órák, karkötök. Aztán elvitt egy szalonba, hogy új frizurát készítsenek nekem. Amikor a tükörbe néztem, alig ismertem magamra. Rájöttem, hogy én is tudok aranyosan kinézni. Sőt, nemcsak simán aranyos, hanem igazán, nagyon aranyos. A szívem táncolt.

– Annyira szuper! Ebben menj haza. – Tae csillogó szemmel nézett rám. Kicsit zavarba ejtő volt a körülöttem lévő emberek pillantása. Márkás ruhákat viseltem, és fantasztikusan néztem ki, valójában azonban eléggé kényelmetlenül éreztem magam.

– Menjünk haza Porsche, este van. Hazavitetlek titeket.

Tem kivette Time kezéből a táskákat és párat én is átvettem, hogy segítsek. Ha később eladom ezeket, tuti gazdag leszek.

– Kinek a házába? – kérdeztem bosszúsan.

– Nos, Kinnébe.

– Menjünk Jae Yok bárjába. Kinn valószínűleg hazaért és fáradt. A cuccokat majd az autódban hagyjuk.

– Ne! – mondták kórusban mindhárman. Megfordultam és hitetlenkedve néztem rájuk.

– Vigyük haza a táskákat. Így nem kell aggódni miattuk. Ezek drága dolgok. – mondta Tem.

– Azt akarod, hogy hazamenjek, de én nem akarom oda betenni a lábam. – mondtam ingerülten. Egy pillanatra valóban megfeledkeztem Kinnről, de most, hogy eszembe jutott, megint dühös lettem.

Láttam, hogy Tae megböki Tem-et, amitől az összerándult. Nemcsak Kinn viselkedik furcsán, hanem ez a három is! Mi a fasz? Jelentőségteljesen néztek egymásra, ami rohadtul idegesített.

– Menjünk vissza a házba és vegyük fel őt is, oké? Biztosan ő is szeretne csatlakozni hozzánk. És még valami… – Tem gondolkodva nézett, miközben lassan körbe járt. –  Úgy gondolom, hagynod kell, hogy Kinn lássa az új éned. Az új Porsche-t. Hagyd, hogy lássa, hogy már nem a régi Porsche vagy, aki szomorú miatta. Szerintem, ha meglát téged így, térdre hull és könyörög, hogy ne hagyd el. De hiábavaló lenne, mert te már eldöntötted. Mutasd meg, hogy van döntési lehetőséged és a választás már nem az övé.

Tem közelebb jött, szemei reményteljesen csillogtak. Elgondolkodtam. Igazából az ötlete elég logikus. Nincs többé a régi Porsche.

– Oké, oké. – rábólinottam a legjobb barátom ajánlatára.

Tae és Time szélesen mosolyogva búcsút intettek nekünk. Elindultunk a bevásárlóközponttól és út közben egyre nőtt a neheztelés a szívemben. Tem feltartotta a hüvelykujját és nem tudom minek örült annyira, de folyamatosan szélesen mosolygott. Miért olyan furcsák ma körülöttem az emberek?

– Huh, ha Kinn rád néz, eldobja az agyát. Nagyon szeretném látni a reakcióját, amikor meglát így téged. Nem kell aggódnod, barátom, melletted leszek. Minden rendben lesz. Megvédelek.

– Igen, tudom. Felhívod Jomot is? Arra az esetre, ha már elment volna a bárba és vár minket.

– Elintézem.

– Jobb, ha felhívom Chay-t, hogy készüljön el…. Hé, hol vagy?

– Huh, Hé! Mi van… jól szól…ne nyúlj hozzá! Jajj! Bal! Bal!

– Hol vagy? – befogtam az egyik fülemet, hogy tisztán halljam az öcsémet.

– Ban… Ban, mi a fene van? – kicsit meglepett, hogy otthon van. Azt hittem, hogy piacon vagy templomban van, olyan hangzavar volt.

– Oké, készülj el, megyek, felveszlek.

– Ah, öhm… hány perc míg… elrontod…elrontottad…te barom!

– Mi ez a hang?

– Hány perc múlva érsz haza? – kiáltott vissza Chay.

– Tíz perc. Öltözz fel és várj meg. Csak beviszem a bevásárlószatyrokat.

– Oké. Ez minden? – hirtelen bontotta a hívást, én pedig hitetlenkedve néztem a telefonomra. Mi van vele? Fenébe! Kezdem azt hinni, hogy valami nem stimmel. Mintha a körülöttem lévő emberek mind drogoznának. Tem még mindig gyanúsan viselkedett. Valahányszor megálltunk egy lámpánál, üzent valakinek Line-on. Én is elővettem a telefonom és megnéztem a születésnapi üdvözleteket. A barátaim, diákok, tanárok, mindenki írt. De a fenébe! Kinn teljesen eltűnt! Ne várja el tőlem, hogy én üzenjek neki, mikor Ő még csak fel sem hív. Egyre hülyébben éreztem magam. Ki gondolta, hogy ilyesmi megtörténhet: akarom Kinn figyelmét, idejét és még többet…

Ki foglak tépni a szívemből. Csak figyelj és meglátod!

– Miért ilyen csendes a ház? – mikor kiszálltam az autóból az egész ház nyugodt és csendes volt. Az előbb hívtam Chay-t, tudom, hogy itthon van, ráadásul olyan zavargások voltak, mint egy piactéren.

– Hova lett mindenki? – a mindig őrködő testőrök sem voltak sehol. Olyan csend volt, mintha  a ház lakatlan lenne. Aztán a gyepen villant egy lámpa fénye. Összehúzott szemmel figyeltem és hezitálás nélkül, lassan sétáltam a ház mögé. Tem utánam rohant. Halk kuncogást hallottam hátulról. Amikor odaértem megláttam a konfettiket és az embereket.

– Boldog születésnapot!

Lehunytam a szemem és elhárítottam egy szerpentint, ami felém repült. A fejemet teljesen beterítette a konfetti és úgy tűnt az agyam is lefagyott egy pillanatra. Valaki keze hátulról a derekam köré fonódott, az állát a vállamra helyezte és gyengéd hangon súgta:

– Boldog születésnapot, bébi.

Nyomást éreztem az arcomon és vettem egy mély levegőt, hogy megtöltsem a tüdőmet. Eldöntöttem a fejem, hogy Kinnre nézzek, aki szélesen elmosolyodott és szorosan megölelt.

– Mit csináltál? – döbbenten fordultam körbe. Kim, Chay, Jom, Mew, Tae és Time mind ott gyülekeztek. Hatalmas vigyorral, gúnyosan figyelték, ahogy Kinn még mindig öleli a derekam.

– Mi a fene ez? – néztem összevont szemöldökkel Kinnre. Az agyam továbbra sem működött és kissé szédültem.

– Ne légy mérges Kinnre. Azért tűnt annyira elfoglaltnak, hogy ezt megszervezze neked. Minden egyedül csinált, az étel kiválasztását, a dekorációt, a zenét… nagyon elhivatott volt. – mondta Tem. Nem hittem el, hogy a szemét nemrég még ennek épp az ellenkezőjét mondta.

– És ne nézz így rám. Azért nem mondtam semmit, mert Kinn rám parancsolt. – Tem Kinnre mutatott, aki csak mosolygott és lassan lesöpört egy konfettit a fejéről, majd végig simítva a testemen, rólam is.

– Ez egy kicsit túl sok, nem gondolod? – finoman hasba böktem a könyökömmel. Születésem óta senki nem szervezett nekem ilyesmit. Igazából a születésnapomat is elfelejteném, ha nem jönnének a Facebook értesítések.

– Tem kicsit túloz. De valóban, emiatt jöttek folyton az üzenetek a telefonomra.

Visszatartottam a nevetést. A harag, ami mostanában feszített, fokozatosan kezdett eltűnni. Kinn az ölelésébe húzott és gyengéden megsimogatta a fejem.

– Nincs senki más, nem untalak meg. Mindig azon gondolkodtam, mit csináljak a születésnapodra. Sajnálom, ha miattam túlgondoltad. – Kinn finoman megcsókolta a halántékomat. A fenébe!

Értem tette ezt. Szorosan a vállába temettem az arcom. A haragnak és a csalódottságnak egy szikrája sem maradt. Majdnem elvesztettem az eszem. Megmosolyogtatott mennyire túlgondoltam.

– Oké, ez egy születésnapi buli, nem pedig egy esküvő. Én a híres csokoládégyár tulajdonosa egy kosár TK csokit szeretnék adni neked. – megfordultam és elvettem a kosár csokit Khun-tól, aki elég unottan nézett ránk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megveszek majd ezekért. Annyit ettem, míg már azt hittem cukorbeteg leszek.

– Köszönöm.

– Hiiaaa! Boldog születésnapot! Boldogságot kívánok neked! Nincs mit, adnom csak a szívemben lévő szeretetet. Aú!

Chay széttárta a karját és úgy tett, mintha meg akarna ölelni, de gyengéden fejbe csaptam és arrébb löktem.

– Következő ajándék! – mondtam mosolyogva.

– Boldog születésnapot barátom. – Jom átadott egy rajzfilmfigurás kártyát, boldog születésnapot felirattal.  

Egy kicsit lehetett volna kreatívabb.

– Boldog születésnapot, sógornőm, nem, sógorom, nem… Ah, felejtsd el. A testvéred és én választottuk ki az ajándékod, de én fizettem érte. Tekintsd köszönő ajándéknak. Boldog születésnapot. – Kim átnyújtott egy ezüst dobozt, amin egy híres luxusmárka emblémája volt.

Utána következtek sorban a többiek. Mindenki vett nekem ajándékot, köztük Tem is.

– Láttam, hogy sokáig álltál és tartottad a kezedben, de végül nem vetted meg. Szóval én elhoztam neked. Boldog születésnapot. – egy doboz poharat kaptam tőle. Ha megmondom az igazat, megsértődik? Igazából azért néztem, mert nagyon furcsa alakja van és magamban nevettem rajt. De ha már megvette, természetesen hálás vagyok.

– Köszönöm. Köszönök mindent.

– Ah, jó barát vagyok.

Aztán egy furcsa statikus hang hallatszott. Összevontam a szemöldököm, majd a zene végigszáguldott a gyepen.

– Miért az újévi áldást kapcsoltad be? Mondtam, hogy a „Boldog születésnapot”-hoz ugorj. – kiáltott Kim Khunra.

– Nyugodj meg! Egyik emberem sincs itt, össze vagyok zavarodva. Mindent magamnak kell csinálnom a hangsávoktól az audio rendszer beállításáig. Még egy kicsit csinálom és dolgozhatnék hangtechnikusként. Te idióta! – kiabált vissza Khun.

Akkora volt a káosz, hogy nem bírtam tovább visszafogni magam. Széles, boldog mosolyra húztam a számat a családtól, ettől az összejöveteltől és a jó kedvtől, amit már nagyon régen tapasztaltam. A szívem túlcsordult.

– Először igyatok! Addig elkészítem a zenét. Istenem, de hanyag vagyok. – mondta Khun.

Mindenki sietett az italos asztalhoz. A testőrök a házból is csatlakoztak. A kert most úgy nézett ki, mint Jade bárja, még a közben megszólaló dalok is ugyanazok voltak. Azért jó lenne, ha Pete, Arm és Pol itt lennének. Nem tudom, miért hiányzik annyira Pete, de alig várom, hogy visszajöjjön.

– Ha Pete is itt lenne, tökéletes lenne. – mondtam Kinnek.

– Hagyd pihenni. Néhány nap múlva visszajönnek, akkor elmehettek szórakozni.

– Uhm, remélem, hamarosan látom.

Egy idő után Khun kezdett lerészegedni és furcsa táncmozdulatokat csinált, amiért helyette is kínosan éreztem magam. Ahogy mélyült az éjszaka, úgy engedte el magát mindenki egyre jobban. Beleértve Kinn barátait is. Szidták Khunt, amiért annyi chachacha-t játszott, de később mi is ugyanúgy táncoltunk vele. Kicsit kivontam magam a buliból, hogy elvigyem az ajándékaimat és a bevásárlóközponti szerzeményeinket a szobánkba. Aztán a fürdőbe mentem, hogy megmossam az arcom, mert kezdtem kicsit szédülni. Amint jobban éreztem magam, kimentem az erkélyre és lenéztem a kertben zajló mulatságra. Nem tudtam nem mosolyogni. Régóta nem éreztem magam így. Mióta anya és apa meghalt. A széles mosoly mellett könnyek szöktek a szemembe. Bár még nem szoktam hozzá a gesztushoz, amit Kinn tett értem, a vérem felpezsdült. Láttam mennyire élvezi az öcsém is a helyzetet és százszor, nem, ezerszer meg akartam köszönni Kinnek, hogy boldoggá tette a számomra legfontosabb embert. Már nem vagyunk egyedül a világban. Itt vannak az emberek, akik színt hoztak a világunkba, amitől a szívem majd’ elolvadt. Egy szempillantás alatt megváltozott a sorsunk és a sötétség elhalványult. Remélem ez nagyon sokáig így marad.

Mélyen belemerültem a gondolataimba, amikor hirtelen…

– Boldoog szüliinapoot… Boldoog szüliinapoot… Boldoog szüliinapoot…

Hátra fordultam, hogy mosolyogva Kinnre nézzek. Egy kicsi, de gyönyörűen díszitett tortát tartott a kezében. Három hosszú gyertya égett rajta. Szerencsére a szobában teljes volt a sötétség, mert nem kapcsoltam fel a villanyt, amikor bejöttem. Csak az erkély felől érkező fény világított be, így tökéletesen láttam a gyertyák fényességét.

– Mit csinálsz? – kérdeztem mosolyogva, miközben Kinn elém lépett és átadta a tortát.

– Én magam készítettem. Több napig jártam egy cukrásztanfolyamra, hogy meg tudjam sütni neked.  – mondta Kinn és szélesen elvigyorodott.

– Ó, szóval, mikor későn értél haza, tortát sütöttél? – ő csak bólintott, szóval tovább ugrattam – Ez egy hatalmas ünnepség. Még jó, hogy menedzsmentet és ügyvezetést tanulsz.

– Nos, egyelőre itt vagyok. De hamarosan neked és Kimnek nem lesz sok időtök. Bele kell tanulnotok, hogy segíteni tudjatok nekem… Kívánj gyorsan. Bármit, amit szeretnél.

Kinn közelebb tartotta hozzám a tortát, amit vegyes érzelmekkel néztem. Amióta felnőttem nem foglalkoztam a születésnapommal. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára, hogy elfújtam a gyertyákat a saját születésnapi tortámon. De most Kinn felelevenítette az emlékeket. Az érzés, amikor a szüleim behozták a tortámat, nem különbözött, attól, ahogy most Kinn itt áll előttem. Olyan meleg és biztonságos érzés volt, hogy az ajkamba kellett harapnom.

– Szeretném, ha Chay mindig ilyen boldog és mosolygós lenne. – mondtam ki hangosan, hogy Kinn is hallja. Bólintott, én pedig elfújtam az összes gyertyát. Ezután letette a süteményt az asztalra, hogy szorosan az ölelésébe vonjon. Én is azonnal átöleltem.

– Köszönöm. – motyogtam.

– Bármit hajlandó vagyok megtenni érted, Porsche. De mindenekelőtt el kell mondanom valamit. – súgta halkan a fülembe.

– Mi az? – kérdeztem és még szorosabban hozzá bújtam.

– Ma eszméletlenül nézel ki. Annyira jól áll ez a ruha, hogy szinte fáj.

Halkan nevettem, de aztán a torkomra forrt a szó, ahogy Kinn a fülemet kezdte harapdálni és közben végig húzta ujjait a hátamon.

– De bármilyen szexi ruhát is viselsz, azért jobban szeretem, ha nincs rajtad semmi.

Rácsaptam a hátára.

– Perverz.

– Milyen ajándékot szeretnél? Még nem adtam semmit. Szeretném, ha te választanál. – mondta Kinn és az orrát a nyakamba fúrta.

– Semmi más nem kell. Ez tökéletesen elég.

– Azért adok neked valamit. – előhúzott valamit a nadrágja zsebéből. Gyanakodva figyeltem.

– Add a kezed.

Lassan kinyújtottam elé a bal kezem. A szívem fékezhetetlenül zakatolt. Bármi, ami Kinnel kapcsolatos ilyen hatással van az érzelmeimre.

Kinn elővett egy fehér bőrből készült karkötőt, amibe a neve volt gravirozva és felcsatolta a csuklómra. A lélegzete akadozott, mintha az idegességét próbálná leplezni. Aztán egy ugyanolyan, csak fekete színű karkötőt a saját csuklójára tekert. Az én nevem volt rajt.

– Porsche, szeretlek. Mondtam már neked? – Kinn most már láthatóan ideges volt. Izzadság csorgott végig az arcán. De én is az voltam. Éreztem a nyomást, az izgatottságot, de mindez eltörpült a mindent elsöprő boldogság mellett.

– Ö…

– Van még néhány dolog, ami kimondatlan maradt.

Tudtam, hogy az ilyen helyzetekben Kinn nem igazán önmaga. Láttam, hogy kezdi kínosan érezni magát. Nyilvánvalóan ugyanolyan izgatott volt, mint én, ahogy az kiderült a jéghideg tenyeréből is.

– A fenébe. Ideges vagyok. – Kinn vett egy mély levegőt, és amit ezután mondott, attól a szívem megremegett és elakadt a lélegzetem.

– Porsche, legyél a szerelmem.

Beharaptam az ajkamat és szorosan lehunytam a szemem.

– Beszélj. Mondj valamit. – kérte Kinn, miután egy darabig csendben voltunk.

– Én… bassza meg! – mondtam lassan.

– Huh? – Kinn gyanakodva vonta fel a szemöldökét.

– Mocskos szám van. Durva vagyok, türelmetlen… Vad és impulzív. Egyáltalán nem vagyok aranyos vagy cuki. El tudsz fogadni így? – kérdeztem a biztonság kedvéért. De ez volt az, amire annyira vágytam: a bizonyosság érzése. Valóban méltó vagyok az előttem álló emberhez?

– Legyél a barátom. Legyünk együtt örökké… vigyázzunk egymásra. Veszekedjünk, aztán béküljünk ki. Továbbra is vitatkozhatunk, jól van ez így. – Kinn megszorította a kezem. Komolyan néztem rá. Kinn idegessége elhalványult és határozottság vette át a helyét.

– Biztos vagy benne?

– Már a tiéd vagyok, Porsche.

Egy pillanatra elnémultam, majd lassan és érthetően kimondtam:

– Rendben.

Kinn szája fülig érő vigyorra húzódott és lágy csókot nyomott a kezemre. Aztán már az ajkamon éreztem a gyengéd nyomást, ami alázattal ostromolta a számat és érzékeltem a melegséget és őszinteséget, amit Kinn kínált. Lassan megmozdult, a keze megérintette az arcomat én pedig oldalra döntöttem a fejem, hogy jobban hozzám férjen. A forró nyelve behatolt a számba és óvatosan, de határozottan ízlelgetett. A kezeimet lágyan a derekén tartottam és minden érzésre reagáltam, ami a csókon keresztül áramlott felém. Sokáig csókolóztunk így. Ez a csók megerősítette azt, ami a szívünkben volt, amit éreztünk egymás iránt. Amikor már minden világos volt, szétváltunk és Kinn halkan megszólalt.

– De kérhetnék valamit?

– Mit?

– Legközelebb ne menj vásárolni, amikor dühös vagy rám. Megnéztem a hitelkártyám egyenlegét és majdnem összeestem.

– A fenébe…

Újabb csókra húztam Kinnt. Az idei születésnapom mindennél jobb volt, mert a legjobb ajándékot kaptam, amit lehetett: az embert itt előttem, aki immár az enyém volt. És ígérem, örökre magamhoz közel fogom tartani.