(Ah-Xiang és Kis Cao külön része, tessék.) 

Vannak, akik haláluk után – miután végiggondolták az életüket – úgy érzik, nincs okuk aggodalomra. Három Esszenciájuk és Hét Lelkük már javarészt szertefoszlott, és a Lélekhorgász vonzására kábultan lépnek rá az Alvilág útjára.455  Sétálnak és csak sétálnak, végighaladnak a feledésnek ezen az útján, de fogalmuk sincs arról, milyen éjszakát írnak. Végül megérkeznek a Naihe-hídhoz, újra kezükbe veszik a Felejtés vizével teli tálat, és onnantól fogva, előző életük végérvényesen befejeződik.456 

455 三魂七魄 (Sān hún qī pò) Három Esszencia és Hét Lélek – Rövid említés történt már erre az idiómára a 16. fejezet 79. lábegyzetében. A taoizmusban 3 esszencia néven emlegetik az ember (spirituális/mennyből származó) lelkét, mely halála után elhagyja a fizikai testet. A 7 lélek pedig anyagi (földi) jellegéből fakadóan közvetlenül kapcsolódik a fizikai testhez.
Az ősidőkben a következő 3 esszenciát különböztették meg a taoizmusban:
– Mennyei esszencia, mely visszatér a menyországba;
– Emberi esszencia, mely a temetőben kószál;
– Földi esszencia, mely az alvilágba megy. A három esszencia csak a reinkarnáció során egyesül újra.
Az arisztotelészi tanok Kínába való jutásával a taoizmus 3 esszencia fogalma is változott:
– Fő esszencia, amely a spiritualitást és a bölcsességet képviseli. Csak ez képes megérteni a jó és rossz közötti különbséget, felfogni és megérteni minden létező dolog érzését. Az élőlények közül csak az ember rendelkezik mindhárom esszenciával.
– Tudás esszenciája, ami a tudatot, tudatosságot képviseli. Tud gondolkodni, érezni és emlékezni. Az állatok csak a tudás és az élet esszenciájával rendelkeznek.
– Élet esszenciája, ami az életenergiát képviseli és reagálni tud a környezet változásaira. A növények csak az élet esszenciájával rendelkeznek.
A 7 lélek pedig: öröm, düh, fájdalom, félelem, szeretet, gonoszság és vágy. Ezeket gyakran az öt érzékszervből származó vérrel társítják.

456 奈何桥 (Nàihé qiáo) Naihe-híd – A reinkarnáció helye a kínai népi mitológia szerint. A hídat egy idős istennő őrzi, akit Meng Anyónak hívnak, aki minden léleknek egy tál mengpo levest ad, hogy elfeledjék előző életük minden emlékét és hogy újjászületve egy új életet kezdhessenek. A mengpo levest még a Felejtés vizének is nevezik.
忘情水 (Wàngqíng shuǐ) Felejtés vize – A kínai mítoszokból és legendákból ismert Felejtés vize elfeledteti a szerelem emlékét és elvágja az érzelmi kötelékek okozta fájdalmat.

Akik életük során jót cselekedtek, azok érdemeik és erényeik szerint vannak elbírálva, azonban azok, akik csupa gonoszságot követtek el, a pokol mélyére kerülnek. Ha méltók voltak a reinkarnációra, akkor újjá testesültek, majd újra meg újra belépnek a reinkarnációs körforgásba. Miután minden eldöntetett, elméjük olyan fehérré válik, akár a hó és mindent elölről kezdenek. 

Éppen ezért, ha az elhunytnak volt valamilyen beteljesületlen kívánsága, az élők minden tőlük telhetőt megtettek, hogy teljesítsék azt. Mindezt azért, hogy csökkentsék az elhunyt szenvedését, amelyet az Alvilágba vezető úton haladva kell megtapasztalnia.  

Vannak olyanok is, akik nem hagytak fel a haláluk előtti rögeszméikkel, ezért esszenciájuk is követi őket az Alvilágba, de ők maguk is vonakodnak távozni. Azokat, akiknek a halandó világ három birodalmában nagy vagyonuk és hírnevük volt, elrendelik nekik, hogy mártózzanak meg a Sárga Forrásban, annak érdekében, hogy kiutat találjanak a rögeszméik alól. Azután a révésszel újra kihúzzák őket és egyenesen a reinkarnáicóba küldik őket. Az élők ügyeivel nem a holtak dolga foglalkozni. 

Hogy milyen hosszú az Alvilág útja. – Épp olyan hosszú, amennyi időbe telik, hogy feledni tudjanak. Csak azok járnak végig akár 4444 láb hosszú utat, akik nem tudják elfelejteni a szerelmüket és még mindig hátra-hátra néznek.457 Így hát felsorakoznak a Naihe-híd alá és hol egy-két napig, hol tíz-húsz évig, hol pedig egy egész emberöltőn át várakoznak arra a személyre. 

457 四千四百四十四丈长 (Sìqiān sìbǎi sìshísì zhàng zhǎng) 4444 láb – A Zhang kínai mértékegység. 1 zhang 3,33 méternek felel meg. Átszámolva közel 15.000 km hosszú útről van szó. Konkrét hivatkozást a 4444-es jelentőségére a kínai mitológiában nem találtam, de számmisztikai érdekessége miatt ezt az alakot őriztem meg a szövegben is.

Vannak, akik várakoznak, de maguk is kábultak és zavarosak. Olyannyira, hogy még önmagukra sem emlékeznek. Alkalomadtán van, hogy felismerik egymást, de az egyikük fiatal, míg a másikuk már ráncos öregember. Még akkor is, ha nem kellene felismerniük egymást, kézen fogják egymást és könnyes szemekkel néznek egymásra. Az oldalt álló szellemhírnök siettetni kezdte őket, “Ti ketten, itt az idő, induljatok…” A földi szerelemben mindig örök fogadalmakról beszélnek, azonban ez nem tart néhány évtizednél többet. Csak élet és halál örökös körforgása az egész. Aztán jön a “te a magad ura, én pedig a magam ura” szakasz, hát nem nevetséges? 

Cao WeiNing a Naihe-híd közelében guggolt és hallgatta, amint a szellemhírnök a történtekről beszélt Meng Anyónak. Azt állította, hogy amíg élt, Hu volt a vezetékneve, Jia a kapott neve, és hogy egy meglehetősen romantikus ember volt. Cao WeiNing csak hallgatta, ahogy Meng Anyót zaklatja a végeláthatatlan fecsegésével, de Meng Anyó figyelmen kívül hagyta őt és továbbra is a leves adagolásával volt elfoglalva. A Naihe-híd pedig egyre csak nőtt és nőtt. A legenda szerint, ahányszor ittak a Felejtés vizéből, annyiszor vált szélesebbé a Naihe-híd. Egy csésze feledés, majd porból lettél és porrá leszel. 

Hu Jia, a szellemhírnök fél napig nyaggatta Meng Anyót, de amikor nem figyelt, Meng Anyó felemelte a fejét, közelebb lépett, hogy Cao WeiNinggel beszéljen, “Fiú, miért nem iszol a levesből? Te is vársz valakit?” Az átlag halandók csekély szerelemmel rendelkeznek és mindannyian középszerűek. Ritka volt, hogy egyikük ennyire józan legyen, akivel még az Alvilág halhatatlan istennője is hajlandó volt néhány szót váltani. 

“Ah…” Ez volt az első alkalom, hogy Cao WeiNing egy szellemhírnökkel beszélt, ezért némileg megtiszteltetésnek vette. “Haha, igen, te vagy…” Hu Jiának egyáltalán nem állt szándékában szóba elegyedni vele. Valószínűleg unatkozott és inkább csak arra vágyott, hogy találjon valakit, akinek napestig onthatja a badarságait, ezért közvetlenül félbeszakította és azt mondta, “Régen volt itt egy ember, aki várt valakit. Mindössze csak háromszáz évet kellett várnia.” 

Cao WeiNing egy pillanatra megdöbbent és remegve megkérdezte, “Három, Háromszáz évet… ki élt annyi éven át?” A személynek, akire várt, ugye nem Ye volt a vezetékneve?” 

“Hé, mit érdekel téged, hogy mi volt a vezetékneve? Ugyanolyan, mint összes többi vezetéknév. Lehet, hogy ebben az életben Huangnak vagy Dinak hívták, de ha bele ugrott a reinkarnáció kutjába, a következő életében akár Zhunak vagy Gounak is hívhatták, ki tudja.”458  Hu Jia intett a kezével, a Sansheng sziklára mutatott és azt mondta, “Csak ült ott és várt háromszáz évet. Aztán visszatért arra a helyre, ahol legelőször találkozott azzal a személlyel, de ah, tudod, mi történt?”459 

458 姓皇姓帝 (Xìng huáng xìng dì) Huang és Di – Mindkét családnevet jelölő karakter jelentése Császár/Uralkodó. 姓猪姓狗 (Xìng zhū xìng gǒu) Zhu és Gou – Disznó és Kutya: ritka, de létező kínai családnevek.

459 三生石 (Sānshēngshí) Sansheng szikla/Három élet sziklája – A Sansheng szikla egyike azon 16 relikviának, amely A Nyugati tó ősi és modern relikviái című, kínai történelmi legendákat tartalmazó gyűjteményben szerepel. Ahogy azt a neve is tükrözi, a Sansheng szikla azokat az ok-okozati összefüggéseket jegyzi, amelyek az előző, a jelen és a jövőbeli élet között vannak. A Sansheng szikla az ember 3 reinkarnációját jelenti, de ugyanakkor a házasság szimbóluma is, ami 3 élethosszra van predestinálva.

“Mi történt?” – csatlakozott hozzá Cao Weining megismételve a kérdést. 

“Egy új párt választott magának.” – mondta Hu Jia sóhajtozva. 

Ekkor Meng Anyó, a fejét felemelve, végre egy pillantást vetett Hu Jiára és kifejezéstelen arccal azt mondta, “Hu szellemhírnök, vigyázz, mit beszélsz.” 

Hu Jia egy “Huh” hangot adott ki és azt mondta, “Nos, ennek az embernek, épp úgy, mint a császároknak és tábornokoknak, meg van a maga sorsa, de erről nem beszélhetek. – Te ifjú, ki az, akire vársz?” 

“A menyasszonyomat várom.” – mondta Cao WeiNing. 

Hu Jia nem találta különösnek ezt, csak megkérdezte, “Hány éves volt a menyasszonyod, amikor meghaltál?” 

“Tizenhét.” – válaszolta őszintén Cao WeiNing. 

“Tizenhét… Évekkel ezelőtt, amikor meghaltam, otthon nekem is volt egy tizenhét éves menyasszonyom. Milyen kár, jaj…” – csóválta a fejét Hu Jia. Oly sok éve volt már, hogy nem emlékezett tisztán a menyasszonya kinézetére, majd így szólt Cao WeiNinghez, “Azt tanácsolom, jobb, ha nem vársz. Még hosszú élet áll előtte, és mire lejön, addigra már egy hetven-nyolcvan éves öregasszony lesz, aki nem emlékszik arra a férfira, akivel tizenhat-tizenhét éves korában volt. Sok embert láttam, aki várt és csak várakozott, de ez nem jelent mást, mint vágyakozást és szívfájdalmat. Jaj, gondold meg jól, mielőtt túl késő lesz, tölts magadnak egy tál mengpo levest, és legyen az akár menyasszony akár szerető, felejtsd el őt.”  

Meng Anyó ismét felemelte a fejét és üres arckifejezéssel így szólt, “Hu szellemhírnök, vigyázz, mit beszélsz.” 
Hu Jia szégyenletében befogta a száját, de Cao WeiNing felnevetett és azt mondta, “Így még jobb lesz, már alig várom. Az lesz a legjobb, ha egyáltalán nem emlékszik a kinézetemre. Akkor vidáman, mindenféle kötődés és aggodalom nélkül fog elhaladni előttem. És miután látom végighaladni magam előtt, akkor elengedem minden hozzá fűződő kötődésemet és aggodalmamat.” 

Hu Jia csodálkozva így szólt, “Megkönnyebbülten fogod érezni magad?” Cao WeiNing furcsa tekintettel nézett vissza rá és kérdésre kérdéssel felelt, “Miért érezném magam megkönnyebbülten? Ő a menyasszonyom, nem az ellenségem. Miért ne lennék boldog, ha látom, hogy jól van?” 

Hu Jia döbbenten elhallgatott egy pillanatra, majd mosolyogva azt mondta, “Meg kell hagyni, pozitívan gondolkodsz.” 

Cao WeiNing a hajába kapott és meglehetősen röstellve azt mondta, “Hát nem így van? Ebben az életemben más erősségem nem volt, mint hogy mindenben képes voltam meglátni a jót… Jaj, csak van még egy bökkenő. Az, aki agyonütött engem, az a saját mesterem volt. Félek, hogy a menyasszonyom nem tud ezzel megbékélni és a végsőkig üldözni fogja őt.” 

Hu Jia tűnődve megkérdezte, “Milyen főben járó bűnt követtél el, amiért a mestered meg akart ölni?” 

“Khm, mi mást? – mondta Cao WeiNing. “A jó és a rossz kiegyezhetetlenségének a nevében, a mesterem azt mondta, hogy a menyasszonyom egyike a Szellem-völgy gonosz démonainak, de én csak azért is vele akartam menni. A mesterem dührohamot kapott, és hogy az arcát mentse, agyonütött engem.” 

Hangszíne egészen nyugodt volt, – mintha valami olyan dologról lenne szó, amiről könnyebb volt beszélni, mint megtenni. Egyáltalán nem hangzott úgy, mintha a saját halálának a történtét idézte volna vissza. Hu Jia izgalomba jőve leguggolt mellé és megkérdezte, “Nincs benned harag?” 

Cao WeiNing rámutatott az egyik Lélekhorgászra, aki éppen egy szellemet hozott erre az oldalra és azt mondta, “Az úton errefelé jövet, végig azt az urat hallgattam, miközben a ‘Porból lettél, porrá leszel’-t ismételgette, és akkor úgy éreztem, még ha hatalmas sérelem ért is, akkor sincs mit gyűlölnöm. Mindannyian már a föld alatt nyugszunk, békésen. Mi értelme tovább gyűlölni másokat? Ezzel csak magunknak nehezítjük meg még jobban, nem így van?” 

Hu Jia a fejét felemelve abba az irányba nézett, és Fekete Mulandóság fekete arcát pillantotta meg, aki ráérősen lebegett végig a szeme előtt.460  Aztán halkan felsóhajtott, “Ajajaj, ne hallgass rá, a mi alvilági Szellemhorgászunk azon az egy mondaton kívül soha semmi mást nem mond. Fogalmam sincs, hány éve ismételgetheti ezt az egy mondatot, de soha nem változtatott rajta…” 

460 黑无常 (Hēi wúcháng) Fekete Mulandóság – A kínai folklórban a Fekete Mulandóság, társával a Fehér Mulandósággal együtt, a 10 alvilági parancsnokok közé tartozik, akik a Pokol Királyának a jobb kezei. A Fekete Mulandóság az, ami elcsábítja az élet lelkét akkor, amikor egy személy meghal. A Fekete Mulandóság szörnyűséget hoz az emberekre, míg a Fehér Mulandóság félelmet és nyugtalanságot. A Han nemzetség elképzelése szerint a szellemek között is megtalálható a jó és rossz oldal, épp úgy, mint az embereknél.

Meng Anyó ismét egyenesen ránézett és harmadszorra is ugyanazt mondta kifejezéstelenül, “Hu szellemhírnök, vigyázz, mit beszélsz.” 

Hu Jia felsóhajtott, Meng Anyóra mutatott és halkan azt súgta Cao WeiNingnek, “Látod, ugyanezt teszi ez a mi Meng Anyónk is. Több száz éve járok oda-vissza a Naihe-hídon, de a ‘Hu szellemhírnök, vigyázz, mit beszélsz’ mondatot kezdi és végzi mindig, amikor hozzám beszél. Ez a sötét és komor hely valóban nagyon magányos.” 

Cao WeiNing elmosolyodott, miközben a magányos szellemhírnök lamentálását hallgatta a fülében, el és vissza, nézegette az utat, és arra gondolt, milyen lenne, ha Ah-Xiang egy idős hölgy képében jönne onnan. Biztosan egy energiával teli idős hölgy lenne, ugyanolyan egyenes és csípős szájjal, ő… 

Cao WeiNing hirtelen felpattant, szemei tágra nyíltak, és tőle nem messze egy ismerős lányt pillantott meg, aki össze-vissza ugrabugrált, miközben a Szellemhorgászt követte. Folyton-folyvást a Szellemhorgász körül legyeskedett és kérdéseket tett fel neki, de a Szellemhorgász annyira eltökélt volt, hogy lehajtotta a fejét, figyelmen kívül hagyta őt és egyre inkább sietni kezdett. Eközben egyetlen mondatot ismételgetett, “Porból lettél, porrá leszel.” 

Cao WeiNing kinyitotta a száját és felkiáltott, “Ah-Xiang…” 

Gu Xiang megállt, elfordította a fejét és egy ideig elképedt. Eleinte, mintha sírni látszott volna, de a végén visszafojtotta az egészet és egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Feléje ugrott, akár egy kismadár és azt kiáltotta, “Cao testvér, tudtam, hogy várni fogsz rám!” 

Cao WeiNing szorosan átölelte, mintha egy egész életen át nem látta volna. De aztán újra arra gondolt, hogy ha Ah-Xiang így jött és nem egy idős hölgy képében, akkor ez azt jelenti, hogy túlságosan is fiatalon halt meg. Így aztán ismét szorongás és szomorúság fogta el. Érzések ezrei kavarogtak bennük, könnyeik pedig egyre csak potyogtak, és amikor belehulltak a Sárga forrás vizébe, körkörös fodrozások jelentek meg a víz felszínén, amelyektől még a révész is megriadt. 

Hu Jia elhallgatott és kissé távoli és vágyakozó mosollyal nézte a két egymást ölelő embert. 

Azonban, úgy tűnt, mintha ez a hídfőnél történő találkozás az örökkévalóságig tartott volna. 

Egy másik szellemhírnök a hídról rájuk kiáltott, “Ti ketten, itt az idő, induljatok…” 

Mint egy kötelességtudó inga, évről évre, ez volt az egyetlen mondat, ami elhagyta a száját. 

Gu Xiang felemelte a fejét Cao Weining karjából, ádáz pillantást vetett a hídon álló szellemhírnökre és átkozódni kezdett, “Mi a fenét sürgetsz, te rohadék lélekhívogató?!” 

A hídon álló személy megdöbbent és azt mondta magában, “Hát nem az a dolgom, hogy lelkeket hívogassak? 

Hu Jia csak nevetett és megjegyezte, “Mily csípős nyelvű egy kisasszony. Fiatalember, mondhatni vad feleséged van.” 

Cao WeiNing könnyes szemekkel ugyan, de vidáman és udvariasan azt mondta, “Szörnyen restellem. Szörnyen restellem.” 

Hu Jia felállt, a Naihe-hídra mutatott és így szólt, “Rendben, induljunk útnak, ne mulasszuk el a reinkarnáció óráját. Ha csak egy pillanatot is késtek, nem lehet biztosra tudni, hogy mikor válik a gazdag és hatalmas emberből szegény, utcaszéli koldus. De ha a kettőtök sorsa végtelen, akkor a következő életben is folytathatjátok azt.” 

Szavai végeztével, a Naihe-hídhoz vezette őket és Meng Anyó mengpo levese mellett megállt. Gu Xiang egy pillanatig habozott és azt mondta, “Ha iszunk belőle, akkor elfelejtünk mindent. Nagyanyó, nem lehet, hogy ne igyuk meg?” 

Meng Anyó egy darab fa szépségével nézett rá és némán megcsóválta a fejét. 

Hu Jia szellemhírnök így szólt, “Kisasszony, ha nem iszol a mengpo levesből, akkor a következő életedben tehénként vagy lóként fogsz újjászületni. Nosza, idd meg.”  

 Gu Xiang szemgödrei hirtelen ismét elvörösödtek és leeresztette a fejét. Nem számított bármennyire is próbálta őt meggyőzni valaki, akkor sem volt hajlandó megmozdulni. Hu Jia nem tudta ezt tovább elviselni, ezért így szólt Meng Anyóhoz, “Nézd, próbáljuk meg lazábbra venni a dolgot. Ez nem egy könnyű eset. A mi világunkban, több száz vagy több ezer év múltával sem igazán találni olyan szerelmespárt, akik a végén összeházasodnak. Ez igazán…” 

“Hu szellemhírnök…” – mondta Meng Anyó. 

“Igen, igen. Vigyázzak, mit beszélek, vigyázzak, mit beszélek.” – vette át sietve Hu Jia. Meng Anyó egy pillanatig habozott, majd hirtelen két vörös szálat vett elő a kebléből, kinyújtotta a kezét és Gu Xiang felé tartotta. 

Gu Xiang megdöbbent, az oldalt álló Hu Jia pedig sietősen így szólt, “Kisasszony, siess és vedd el. Ez Meng Anyónak és az ő öreg kegyelmének az ajándéka. Ez egy olyan lehetőség, amelyet nem lehet kiérdemelni még néhány élethossz árával sem. Fogjátok meg és kössétek a csuklótokra. Ez megspórolja nektek a fáradtságot, hogy a következő életedben újra megismerjétek egymást.” 

Gu Xiang sietve kivette Meng Anyó kezéből a piros fonalat, esetlenül a saját és a Cao WeiNing csuklójához kötötte. Aztán megfogták egymás kezét és együtt ittak a Felejtés vizéből, végül beléptek a reinkarnációs körforgásba. 

Ekkor, a hátuk mögül, a Szellemhorgász távoli szavai csendültek fel, “Porból lettél, porrá leszel.” 

Továbbá, ott volt még Hu Jia lamentációja is, “Kérdezd meg a világtól, mi a szerelem. – Mely még Meng Anyó szemeit is felnyitotta.”461 

461 问世间情是何物 (Wènshì jiān qíng shì hé wù) Kérdezd meg a világtól, mi a szerelem – mely megtanítja a mindhalálig tartó ígéret jelentését? Idézet Yuan Haoven, Jin dinasztiabeli költő verséből. A költő egyszer találkozott egy vadásszal, aki elmesélt neki egy történetet két vadlibáról. A vadásznak sikerült az egyiket elkapnia és megölte, a másik azonban kiszabadult a hálóból, de nem repült el. A levegőben körözött, de társának halálát látva, az égből a földnek zuhant és ott helyben meghalt. Az eset annyira meghatotta a költőt, hogy egy folyó partján eltemette a két ludat, és sírtömböt állított nekik.

Erre még Meng Anyó is kénytelen volt így válaszolni, “Hu szellemhírnök, vigyázz, mit beszélsz.” 

Tizenöt évvel később, Luoyang városában, Li YuanWai családjának kisasszonya a nagykorúsági ceremóniáját tartotta,462 amelyre eljött Li Song lovag is, YuanWai fiatalkori fogadott bátyja, aki pedig magával hozta egyetlen fiát is. Az egyikük a születésnapot ünnepelni jött, a másikuk pedig házasságot ajánlani. 

462 笄礼 (Jī lǐ) Nagykorúsági ceremónia – A Han nemzetségűek hagyományos szokása, amely sor kerül a lány “megkoronázására”, azaz hosszú haját kontyba fogják és hajtűvel tűzik át. Általában a lányok 15. születésnapján szokták megtartani, ugyanakkor egyben az eljegyzési ceremónia is lehet.

Ez a gyerekpár már pólyás baba koruk óta nevelkedett együtt, és miközben a felnőttek velük játszadoztak, úgy tapasztalták, hogy egy-egy piros jel van a karjukon. Egyiküknek a bal kezén, a másikuknak pedig a jobb kezén volt a piros jel, és felmerült bennük a kérdés, hogy nem az anyaméhből hozták ezt a sorsot? Így hát, gyerekkoruktól fogva egymásnak ígérték őket. 

A zöld szilva idénye volt, és a vőlegény bambusz lovon lovagol.463 

463 青梅 (Qīngméi) Zöld szilva – Az idénye március és május közötti időszakra tevődik.
郎骑竹马来 (郎骑竹马来) A vőlegény bambuszlovon lovagol – hogy zöld szilvát készítsen az ágy körül. Idézet Li Bai, Tang dinasztiabeli költő verséből. A versnek ez a két sora azt a jelenetet ábrázolja, amikor 2 gyerekkori játszópajtás együtt szedi a zöld szilvát és a fiú játék falovon lovagolva játszik.


(Visited 540 times, 2 visits today)

1 Comment

  1. Zsólyomi Jánosné 2023-07-23at11:19

    Köszönöm.

    Reply

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük