PORSCHE

– Álmos vagy? – kérdezte Kinn kifelé jövet a fürdőszobából, csak egy nadrágot viselve.

– Szerinted? Ah. Megöl a hátam.

Négy nap telt el a születésnapom óta és Kinn visszatért a régi önmagához. Kihasznált, hogy hozzak el neki iratokat, ráadásul üzeneteket is velem küldözgetett. Nem panaszkodhatom, mert részben ez a munkám, de valahányszor lehetősége adódott szégyentelenül kihasználta az alkalmat és nem bírt a kezével.

– Fáradt vagy? Túl kemény vagyok veled? – kérdezte majd az ágyra vetette magát és azonnal felkúszott rám. Átfogta a derekam és lazán átölelt.

– Hülye! Nehéz vagy. – tiltakoztam.

– Akkor kapsz egy masszázst. – mondta és felült a csípőmre. Meglendítettem a lábam és könnyedén megböktem az oldalát.

– Ne kísértsd a szerencséd! – csattantam fel. Igazából már hozzászoktam az érintéséhez, viszont még mindig feldühít, amikor túl magabiztos.

– Ne már, Porsche, csak ki akarlak engesztelni. Napok óta dolgoztatlak, ráadásul korán kelsz a durva éjszakáink után… Aú!

Felpofoztam, anélkül, hogy hagytam volna, hogy befejezze a mondatot.

– M-mi a fenéről beszélsz? – mocorogtam és magamra rántottam a takarót. – Menj, keress valakit, aki szóba áll veled, te kanos kutya.

Te simamodorú idióta. Még mindig megszelídíthetetlen vagy. Vajon, hol tettél szert ilyen erőre?

Mintha egy kalapács ütne minden alkalommal, amikor csináljuk. Kiszorítja belőlem a levegőt is.

– Azt akarod, hogy valaki mással beszéljek mocskosul? Lássuk, vannak e még kontaktok a …. Umphf… – Kinn elhallgatott, és az ágyra dőlt, amikor teljes erőből az arcába vágtam egy párnát.

– Csináld csak! Lássuk, ezek után is tudsz e villogni a szép arcoddal. – megragadtam a tarkóját és a párnába nyomtam. Kinn csak nevetett és elkapta a csuklómat. Közelebb húzott magához.

– Ez aranyos, Porsche. – mondta, miközben a derekamra csúsztatta a kezét és szorosan átölelt.

– Kit hívsz te aranyosnak, te kibaszott pszichopata!? – átkozódások közepette próbáltam kiszabadulni az öleléséből, de Kinn ekkor lehajolt és csókokkal halmozta el az arcomat.

– Hé! M-mit csinálsz…Kinn! – most már a mellkasánál próbáltam eltolni.

– Tudod, ellenálhatatlan vagy, amikor féltékenykedsz. Gyakrabban kellene ezt csinálnunk. – mondta, mielőtt könnyed csókot nyomott az ajkamra.

– Ó, nem, te piszok!

Nem. Ma nem. Nagyon kimerült vagyok és végeztem Kinn játszadozásával. Még több ilyen és teljesen megőrjít.

– Rendben. Aludjunk.

A gazember felsóhajtott és feladta. Talán mert észrevette, hogy hajthatatlan vagyok. Ezután elhelyezkedett a párnán, a karját kinyújtotta felém, hogy jelezze, én azt használjam párnaként.

– Esélyed sincs, perverz! – mondtam és inkább a párnámra feküdtem.

– Nem csinálok semmit veled, ha nem akarod, Porsche. Emellett reggel korán kell kelnem egy találkozó miatt. – biztosított és megütögette az ágyat. Bizalmatlanul néztem rá, de aztán a karjába fészkeltem magam. Biztosan nagyon fáradt ma. A vizsgák után is folyamatosan dolgozott. Egyfolytában jöttek az iratok, nem láttam mást az asztalán csak szerződéseket és leltári dokumentumokat. Közben pedig elment, hogy személyesen is találkozzon ügyfelekkel. Nemrég panaszkodtam a hátfájásomra, de tudtam, hogy neki sokkal nehezebb, mint nekem. Néha elgondolkodtam azon, miért kell neki mindent egyedül csinálnia. Ez mindig a középső gyerek feladata? Nem a bátyja kötelessége lenne?

– Fáradt vagy? – kérdeztem és még közelebb bújtam hozzá.

– Ühm – motyogta Kinn.

– Miért nem hagyod a bátyádra a dolgot? Nézz rá, hűsöl a seggén a szobájában, miközben te azzal vagy elfoglalva, hogy gondoskodj mindenről, amiről neki kellene.

– Jól van ez így. A jövőnkről van szó. – felém fordult és kezét a derekamra fektette.

– Ez azt jelenti, hogy te leszel apád egyetlen örököse? – vontam fel a szemöldököm, de feleslegesen, mert Kinn szeme csukva volt.

– Nem csak én, butus. Apának három fia van, szóval egyenlő arányban kell osztoznunk.

– De te keményebben dolgozol, mint a többiek, ez hol igazságos? – ráncoltam a homlokom.

Nem tudom, mit hoz a jövő, de nem akarom, hogy a semmiért dolgozza magát halálra. Nem kérdőjelezem meg a döntéseit, végülis a családjáért teszi. De akkor legalább segíteni akarok neki.

– Nem arról van szó, hogy annyira jó lennék. Megteszem, mert megtehetem és meg akarom tenni. Ráadásul Kim még túl fiatal ahhoz, hogy kezelje az üzletet. – magyarázta Kinn félig lehunyt szemmel.

– Mit értesz azon, hogy fiatal? Egyidősek vagyunk. Emlékszem, amikor az erdőben rekedtünk és majdnem elvesztettek téged, Kim hirtelen a család új reménye lett. Szóval hagyj egy kis szünetet és ne helyezz túl nagy nyomást magadra. Ráadásul megkaptál engem. Bármilyen nyomást kezelni tudok, amíg mellettem vagy. – mondtam, mire Kinn rám vigyorgott. Lehet, hogy kicsit cikin hangzott, amit mondtam, de attól még igaz.

– Miért lettél hirtelen Gung Ho*? Attól féltél, hogy a családunk csődbe megy?

*1986-os amerikai film. Egy pennsylvaniai kisvárosban bezár a legfőbb megélhetési forrás, az autógyár. Sok a kivándorló, és a város a csőd szélére kerül, ám egy ember nem adja fel, és elrepül Japánba meggyőzni egy másik autógyártót.

– Hé! Nem várok tőled semmit és azt sem tudom, meddig leszünk együtt. De nem akarom, hogy egyedül cipeld ezt a terhet. – lehet, hogy más dolgokban önző vagyok, de neki segíteni akarok.

– Te és én örökké együtt leszünk. És jó, hogy már érdeklődsz a családi üzlet iránt, mert a jövőben… – Kinn közelebb húzódott. – Ön lesz a személyi titkárom. – puszilta meg az orrom hegyét.

– Személyi titkár a seggem! Inkább vezérigazgató helyettes lennék. Mellesleg… mi van Kim-mel és az öcsémmel? Van ötleted, mit terveznek a kis hülyék?

– Fogalmam sincs. – vágta rá Kinn és azonnal a hátára fordult, hogy elkerülje a tekintetemet.

– Nehéz lehet Kimnek. Kényszerítették, hogy elfogadja… Én is voltam ebben a helyzetben, de gondoskodni fogok róla, hogy az öcsém felelősséget vállaljon. * – Emlékszem, milyen bosszús voltam, mikor Non elmondta, mit tett Porschay Kimmel. Az a kis ördögfióka, biztosan megkapja, még tőlem a magáét.

Hát persze Porsche. Az öcséd… XD

– He? – Kinn felkapta a fejét és értetlen pillantást vetett rám.

– Mi van?

– Mit mondtál?

Mi? Nem hiszed el, hogy az öcséd az enyém alatt volt? Mondjuk, nem hibáztatom, mert, amikor együtt látod azokat a pimaszokat, nem tudod eldönteni, ki a top és ki a bottom.

– Mi? – ismételtem, de Kinn csak bámult rám, tágra nyílt szemekkel.

– Se-semmi. – mondta sóhajtva.

Most mi van?

– Különben, miért hívnak téged Porsche-nak, az öcsédet pedig Porschay-nak. Nem ugyanaz a jelentése? Nem zavaró?

– Hogy jön ez most ide ilyen hirtelen?

– Csak kíváncsi vagyok. – válaszolta és állát a vállamra támasztotta.

– Hm… Régebben a szüleimnek volt egy autókereskedése, szóval, amikor megszülettem elneveztek Porsche-nak, később pedig az öcsémet Porschay-nak. Apám azt akarta, hogy ugyanazt a nevet kapjuk, mert ugyanúgy szeretett minket. De aztán többször belekeveredett, ezért finomított egy kicsit. – nevettem. – De mindegy, hogy a Porsche vagy a Porschay nevet kaptuk, anya és apa feltétel nélkül szeretett minket. – tettem hozzá, miközben felidéztem a szüleim arcát. Túl kedvesek voltak nekem, és ha rájuk gondoltam, nem tudtam nem mosolyogni.

– Ez klassz.

– Igen. Az apám fantasztikus volt. – mondtam kicsit rekedt hangon.

– És te? Miért Anakinn?

– Tippelj. – mondta Kinn ravaszul.

– Hmmm… Oh! Nakiphawa kígyóistennőről neveztek el? Ez sok mindent megmagyaráz. – mondtam és megböktem az arcát.

– Nem kígyó vagyok, butus. Sárkány. – mondta, miközben a lábamhoz dörgölte az ágyékát. Rácsaptam a karjára.

– Perverz.

– Csak tényeket közlök. – nevetett Kinn.

– Persze, persze, te kanos szemét. És mi van Thankhunnal?

– Thankhun alapvetően a Khop Khun szóból származik, tehát a neve azt jelenti, hála.

– Valóban? Milyen ironikus, mert a bátyád elég hálátlannak tűnik. – Kinn nevetett és kisöpört egy tincset a homlokomból. – És Kim?

– Ami Kim-et illeti: Kim Han, mert nyáron született.

– Wao. Miért érzem úgy, hogy apád elfogult? A bátyád neve hálát jelent, az öcsédé nyarat, te pedig egy kígyó után kaptad a tiédet. Nem sok értelme van.

– Thankhun az elsőszülött, szóval a nevének jól kell csengenie, amikor mások hallják. – Kinn felkuncogott, én pedig csak néztem az arcát. Hogy őszinte legyek, nem érdekelt, hogy mit jelent a neve vagy, hogy melyik istennő volt a névadója.

– Nos… Most jöttem rá… a Kinn úgy is hangzik, mint… jóképű. – Kinn rám nézett, aztán odahajolt és puszit nyomott a számra, majd az arcom mindkét oldalára.

– Milyen pajkos szád van, bébi. Most megleptél. Majdnem rád ugrottam. – mondta mielőtt a tarkómra tette a kezét és az ölelésébe vont. – Most aludj. Még mindig korán kell kelnünk.

A mögöttem lévő lámpához nyúlt és lekapcsolta.

– Te vagy az, aki beszél.

– Miért, a férjek és feleségek nem így alszanak el?

– Perverz.

***

Hamar eljött a reggel, Kinn és én kábultan botorkáltunk ki az ágyból. Zuhanyoztunk, felöltöztünk és elindultunk reggelizni. 10 óra volt és Kinn azt mondta 11-re a cégben kell lennie. Azt kívántam, bárcsak előbb közölte volna ezt, mert akkor még 10 percet alvással tölthettem volna. Lejöttünk a nagy ebédlőbe, ahol már nem voltam olyan tétova, mint régebben, amikor még meggyűlt a bajom Big embereivel. Kirúgták őket, így többé nem kell velük foglalkoznom. Az egyetlen probléma ezzel az volt, hogy Kinnek nincs tartalék testőrsége, aki elkísérje. Non el van foglalva Kimmel és az öcsémmel, Thankhun pedig a négy fős testőrségnek is sok néha. Szóval akár akarom, akár nem, nekem kell vigyáznom erre a kanos pasira, amíg nem kap új testőrséget.

– Jó reggelt srácok, jól aludtatok? – Thankhun hangja hallatszott az étkezőből és azonnal egy helyi thai dal dallamai csendültek fel a fejemben.

– Milyen sátáni szellem szállt meg, hogy ilyen korán gyere reggelizni? – kérdezte Kinn a bátyját, miközben ételt mert a tányéromra. Khun általában nem kel korán az éjszakai mulatozásai miatt, de ha mégis megteszi, kizárólag Kinnel reggelizik. Ami Khun Korn-t… apát illeti, korán kel, így nem látjuk, mikor eszik. Az öcsém valószínűleg szintén időben fent volt és elment az iskolába, akárcsak Kim.

– Fogd be, barom! Ma jó kedvem van. Este el kellene mennünk Jae Yok bárjába, Porsche. – az idióta agresszíven megrántotta a karom, miközben az ételt kanalaztam a tányéromról.

– Miért? – eltoltam a kezét a karomról és folytattam az evést. Amióta Khun Korn azt mondta, hívjam apának, elengedtem néhány formalitást a fiaival szemben. Főleg ezzel az őrülttel itt.

– Hallgass meg! Hallgass meg! Hallgass meg! –  kiabálta Khun tovább rángatva a karomat. A sertéshús, amit épp a tányéromra készültem tenni elrepült, mintha szárnyai lennének.

– A fenébe! Mi a fasz van már? – bosszúsan fordultam felé, de a barom csak izgatottan vigyorgott rám.

– Alig vártam, hogy eljöjjön ez a nap. Még az éneklést is gyakoroltam csak emiatt. Hívd fel
P’Jade-t és mondd meg neki, hogy jövünk egy újabb fantasztikus éjszakáért!!!

– Szóval, mi az alkalom? Miért akarsz hirtelen bulizni? – vágott közbe Kinn én pedig feltakarítottam a rendetlenséget, amit az őrült bátyja miatt csináltam.

– Hát én ma…hihi..hihihi… – Thankhun nem fejezte be, csak kuncogott, mint egy kibaszott hiéna. Kinn és én összenéztünk és azonnal megértettük egymást, anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna.

– Rendben. Rendben.

Thankhun lehajtotta a fejét és wai-ra emelte a kezét, mintha bocsánatot kérne. De ehelyett egy dalt kezdett énekelni:

„Elnézést kérek, hogy zavaró harmadik kerék lettem a kapcsolatodban és hogy dühössé és zavarttá tettelek. Csak látni akarom, hogy a szerelmetek kivirágzik és boldogok vagytok.”

– Hagyd rá. – mondta Kinn sóhajtva és megbökött, hogy folytassam az evést.

– Gyakoroltam a táncot is. Akarjátok látni? – Kinn és közém ugrott és úgy tartotta a nyakát, mint aki mindjárt táncolni kezdd.

– Ó istenem! Kímélj meg! – mondtam gyorsan.

– Ne már Porsche! Muszáj!

– Piszkálj tovább és felpofozlak ezzel a merőkanállal, idióta! – kibaszott éhes vagyok, erre ez az dilis nem tudja abbahagyni a gyerekes viselkedést.

– Jesszus Porsche! A sógorod vagyok. Egyáltalán nem vagy szórakoztató. – dohogott Khun. Keresztbe fonta a karját, leült és csalódottan toppantott a lábával.

– Fogd be. – mordultam rá, mire enyhén felhorkant.

– Rendben. Akkor elmondom miért. Ünnepelni akartam, mert… – ezzel az ajtóhoz rohant – Ta Da! – felemelte a kezét, hogy bemutassa a belépni készülő személyeket.

– A fenébe is. Tényleg szükség van erre? – motyogta Pol és Arm, de halványan elmosolyodtak. Erre ott hagytam az ételt és odamentem hozzájuk, hogy megölelhessem őket.

– Visszajöttünk. – mondta Arm, majd Kinn-hez fordult, hogy egy wai-jal köszöntse.

– Kicsit sokáig tartott srácok. Ha kicsit később jöttök, már elkezdtetek volna hiányozni. – mondtam gúnyosan, de őszintén szólva tényleg nagyon hiányzott mindkettő.

– Tudom, hogy hiányoztunk neked, Porsche. Mi van, ember? – mondta Pol, amire csak a szememet forgattam.

– Örülök, hogy mindkettőtöket látlak, viszont kölcsön kell kérnem Armot. Khun? – szólt a bátyjának Kinn.

– Rendben, de nem ma este. Először bulizunk. – mondta Khun élénk hangon. Arm és Pol el voltak foglalva a főnökük csacsogásával, de az én szemem valaki mást keresett.

– Apropó, hol van Pete? – tettem fel a kérdést. Arm és Pol zavartan néztek rám, majd lassan válaszoltak.

– Pete? Azt hittem itt van. – motyogta Arm és összevonta a szemöldökét. A szobában egy darabig csend volt és éreztem, hogy valami nem stimmel.

– Pete nem ment haza veletek? – Kinn letette a kanalát és felénk nézett, az arca kifürkészhetetlen volt.

– Azt hittem itt maradt, Khun Kinn. Neked dolgozott és… – mondta Pol zavartan.

Kinn hirtelen felállt a székről és Khun-ra nézett.

– Azt mondtad, hazamentek!

– Igen. Arm, Pol és Jet, de azt hittem Pete veled maradt! – kiáltott fel Khun és Kinnre mutatott.

– Nem, nem maradt! Ezért kérdeztem aznap! – vitatkozott Kinn és a feszültség nőni kezdett.

– De azt mondtad, kölcsön kéred Pete-t, hogy kémkedjen valami után és én hagytam, hogy veled maradjon! – vágott vissza Thanakhun és mindannyian elsápadtunk.

– Miről beszélsz? – kérdeztem sürgetőn.

– H-hogy… én nem… azt hittem már otthon van. – Kinn csüggedten állt és feszült arccal nézett szembe Khun-nal.

– Volt egy olyan érzésem, hogy elküldted kémkedni Vegashoz, ezért nem láttam mostanában. Tényleg elment az eszed Kinn!? Már hetek teltek el! – kiabálta rémülten Khun.

– Azt hittem, hazament a többiekkel együtt. – Kinn Arm és Pol felé nézett – Miért nem szóltatok?

– Azt mondtad ne zavarjuk meg, amit Pete-tel tervezel és az gondoltuk, tudsz Pete hollétéről, szóval… – válaszolta Pol halkan.

– Hé-hé. Ne mondd, hogy… Pete… – mondta döbbenten Arm.

– Mi a fasz folyik itt, Kinn!? Válaszolj! – megragadtam Kinn karját, de a fattyú csak csalódottan megdörgölte az arcát.

– Szóval, amióta elküldtem, hogy kövesse Vegast, nem jött vissza, igaz?

– Mi!? Megparancsoltad neki, hogy kövesse Vegast!? – ismételtem, remélve, hogy mondd valami megnyugtatót. De a megérzésem sosem hagyott cserben.

– Megkértem, hogy osonjon be Vegas házába és szerezzen bizonyítékokat a korrupcióra. – Kinn a halántékára szorította a kezét.

Vettem egy mély levegőt, hogy összeszedjem magam és alkalmazkodjak az események alakulásához.

– Mikor…

– Két hete…

– Mi!? Az összes ember közül, miért pont Pete!? És miért nem mondtad?! – meglöktem a vállát. – Kurvára ne merd azt mondani, hogy hagytad egyedül menni!

– Sajnálom. Félre értettem. Azt hittem már visszaért és…

– Te kibaszott barom!!! Hagytad egyedül elmenni és hanyagul még el is felejtetted! Már biztosan elfogták, vagy még rosszabb. Lehet, hogy meg… – szerencsére még nem fejeztem be a mondatot, amikor rájöttem, mit készülök mondani.

– Nem! Nem-nem-nem! Nem! Nem! – üvöltötte Thankhun és kirohant a kertbe. Arm és Pol azonnal követték, mert tudták, milyen, amikor sokkos állapotban van.

– A francba, Kinn! A barátom az, akit kiküldtél egyedül! Hogy gondoltad, hogy képes lesz hazajönni? – behúztam neki egyet, mire lerogyott a székbe és a halántékát dörzsölte, amin az erek kidagadtak az idegességtől.

– Sajnálom. Nem kellett volna biztosra vennem, hogy haza utazott. De ha bajban van, miért nem hívott fel?

– Te kibaszott hülye vagy!? Szerinted megengedik neki, hogy használja a telefonját, ha már elfogták? Basszus Kinn, hogy hagyhattad egyedül!? – teljesen összezavarodtam, már egy maroknyit kitéptem a hajamból, mire észrevettem. Láttam, hogy bánt a fő család a betolakodókkal és árulókkal. Egyáltalán nem volt szórakoztató látvány. Mi a helyzet a második családdal? Nem tudtam, ők hogy kezelik az ilyesmit, de az ösztöneim üvöltöttek és ebbe majdnem belehaltam.

–Khun Kinn, kérlek segíts. – Arm hangja az elülső tornácról jött. Azonnal kisiettünk, hogy megnézzük, mi a baj.

– A francba! Engedj el! Pete! Meg fogom találni Pete-t! – kiáltotta Khun, miközben Pol és Arm igyekeztek megállítani.

– Khun, kérlek nyugodj meg. Lehet, hogy Pete tényleg otthon van, csak elment kirándulni, ezért nem találkoztunk vele. – Pol igyekezett megnyugtatni, de Khun-t nem érdekelte.

– Thankhun, elég volt! Nyugodj meg! – Kinn megragadta a testvére karját.

Megpróbáltam elfojtani a dühöm, de valahányszor Kinn-re néztem, éreztem, hogy felforr a vérem.

– Elmegyek Vegashoz. – mondtam és elindultam a garázsba.

– Hé! Porsche! – Kinn elengedte Khun karját és megfordult, hogy elkapja az enyémet. – Nem mész sehová!

– Megyek. Valószínűleg még nem öl.. még nem csináltak semmit Pete-tel.

– Pete! Ne halj meg! Pete! – kiáltozott Thankhun.

– Nem. Megpróbáljuk újra felvenni vele a kapcsolatot. Felhívjuk a nagyszülei otthonát.

– Így van. Nyugodj meg Porsche. Lehet, hogy tényleg csak félreértés történt. – mondta Arm.

– Ez nem volt elég félreértés?! Elfelejtetted őt, Kinn! Elfelejtetted Pete-t!!

– Porsche, nyugodj meg. Ezt én magam intézem. – Kinn kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a karomat, de leráztam magamról.

– Te magad intézed!? Akkor hol van Pete, Kinn? Hm!?

– Pete! Megöllek, Vegas! Meg foglak ölni! – hajtogatta Khun. A szeme vörös volt a sírástól.

– Várjatok. Khun Chan hív. – mondta Arm és arréb ment, hogy fogadja a hívást. Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat és megnyugodni, de Arm reakciója a hívásra egyáltalán nem segített.

– MI!? – kiáltott fel, mire megfordultunk és mindannyian ránéztünk.

– Mi a fene történt, Arm? – kiáltottam oda neki.

– Ta-találtak egy megégett holttestet egy zsákban, a fő család címerével. – mondta Arm remegő hangon.

Nem tudtam mit mondjak vagy hogyan reagáljak.

– P’Chan azt mondta a testet már elvitték a kórház hullaházába… – megállt és nyelt egyet – Azt mondta, meg kellene néznünk, hogy azonosítsuk…

Mindenki lefagyott. Egyikünknek sem sikerült egy szót sem kiejteni azután, amit Arm közölt.

Már épp meg akartam ragadni Arm gallérját, de Thankhun reakciója kizökkentett. Térdre esett és úgy tűnt egyáltalán nincs tudatánál.

– Khun! Khun! – szólítgatta Pol és minden tőle telhetőt megtett, hogy talpra állítsa.

– Ez… nem igaz… – motyogta Khun és potyogtak a könnyei.

– Vidd Khun-t a szobájába, Pol. Arm, gyere velem. – odalépett, hogy felsegítse a bátyját, de az csak megrázta a fejét.

– Veled megyek. Meglátogatom Pete-t. – mondta, de a lábai túl gyengék voltak, hogy felálljon.

– Még nem tudjuk, hogy valóban Pete e az vagy sem. Először menj és pihenj, Khun. Ezt majd intézem. – mondta halkan Kinn és letörölte a bátyja könnyeit.

– Ne! Kérlek! Vigyél magaddal! – erősködött az továbbra is. Kinn eleinte habozott, de végül szólt Pol-nak és Arm-nak, hogy kísérjék az autóhoz Khun-t.

– Menjünk, Porsche. – Kinn hozzám lépett és meg akarta fogni a kezem, de sietve felemeltem, hogy elkerüljem. Abban a pillanatban nem akartam, hogy a közelemben legyen, vagy hogy hozzám érjen. Még nem tudtam, hogy megbocsássak neki, vagy elátkozzam azért, amit Pete-nek parancsolt. Az érzelmeim teljesen összekuszálódtak, miközben próbáltam mindent mérlegelni.

Beültünk a családi furgonba és a kórház felé hajtottunk. Az egész út tökéletes csendben telt, csak a lélegzetünket és Thankhun zokogását lehetett hallani. Tudom, hogy Kinn-t is lesújtotta a hír, de nem tudtam nem haragudni rá, azért amit tett. A tekintete folyton kereste az enyémet, de nem voltam hajlandó ráfigyelni. Amikor megérkeztünk a kórházba egyenesen a törvényszéki szobába mentünk. Arm és Pol két oldalról fogták Khun kezét. Ahogy beléptünk a szobába a kirendelt rendörök és orvosszakértők üdvözöltek minket.

– Uram…

Kinn éppen köszönteni akarta a felügyelőt, de amikor a férfi meglátta Kinn-t az arca hirtelen felderült a felismeréstől.

– Oh, Khun Kinn, mi szél hozott ide? A szokásos ügy? – olyan lazán beszélt, mintha ez teljesen megszokott lenne.

– Pete… Tényleg Pete volt? – Thankhun nem bírta tovább, a nyomozó azonnal összeráncolta a szemöldökét.

– Pete? – a nyomozó habozott egy pillanatig, mielőtt rájött.

– Mi? Pete az? Mi történt? – mondta döbbenten. Nem meglepő, hogy ismeri Pete-t, hiszen régóta dolgozik a fő családdal.

– Pete… napok óta eltűnt. – motyogta Kinn és a rendőr azonnal elsápadt. Az orvosszakértőre nézett, aki valamilyen dokumentumokat lapozgatott, majd a holttestre pillantott.

– Maradt valami, hogy azonosítani lehessen? – kérdezte Kinn aggódva.

– Nos, nagyon megégett, fiam. A bőrrétegből szinte semmi sem maradt, a DNS vizsgálat eredménye pedig eltart egy ideig. De van egy előzetes boncolási jelentésünk, amiben az áll, hogy figyelembe véve az olvadt kötélmaradványokat a nyaka körül, lehetséges, hogy megfojtották. –  Mindannyian csendben egymásra néztünk, majd újra a rendőrre.

– Más valami? Mennyi idő lehetett? Neme? Bármi ezeken kívül? – kérdezte Kinn.

– Húsz harminc év közötti férfi, körülbelül 180 centi magas és van egy gyűrű a bal középső ujj…

– Nem. Nem, ez nem lehet. – motyogta Thankhun. Megpróbáltam felidézni Pete szokásos öltözékét és a térdem majdnem összecsuklott, mikor rájöttem, mire gondol Thankhun.

– Nem. Pete! – Arm és Pol nem tudtak uralkodni az érzelmeiken, sírva fakadtak és megindultak az összeégett holttest felé. Mindketten mellé térdeltek és lehajtották a fejüket, arcukon könny csorgott.

– Sajnálom…Sajnálom, hogy nem tudtam rád figyelni Pete… Túlságosan el voltunk foglalva Big-gel és én… nagyon sajnálom. – zokogott halkan Arm.

– Ez nem lehet igaz… Pete. – Pol magához ölelte Armot.

– Pete… – Thankhun az asztalhoz támolygott és megfogta a szélét, hogy támogatást nyerjen, de végül megingott, térdre rogyott és sírni kezdett. Ez volt az első alkalom, hogy sírni láttam Khunt. Mindig vidám volt, makacs és gondtalan. Soha nem láttam még ilyen megsemmisültnek, mintha a fényét erőszakkal eloltották volna.

Mindenki sírt és itt vagyok én a saját gondolataimban fuldokolva. Ismerős érzés volt, nem kaptam levegőt rendesen, olyan volt, mint amikor a szüleim meghaltak. Az érzelmek átlebegtek rajtam és éreztem, hogy az erő elhagyja a testemet. Az egyetlen dolog, ami megtartott, a fal mellettem. Kinn üresen bámult a semmibe és valószinüleg azon gondolkodott, mit okozott az óvatlanságával.

– Még mindig nem vagyunk száz százalékik biztosak benne, hogy ez Pete. Légy bátor, fiam! – a felügyelő leguggolt Khun mellé és megveregette a hátát.

– Nem… én biztos vagyok benne…Biztos vagyok benne, hogy ez Pete. Ő is gyűrűt viselt pontosan ugyanazon az ujj… – mondta két zokogás között Thankhun.

– Van… tetoválás a mellkasán bal oldalt, doktor? – tette hozzá.

– Mint mondtam a bőre teljesen megégett, még ha volt is rajt, nem tudnánk megmondani.

– Pete-nek volt tetoválása? – kérdezte Kinn és mindent megtett, hogy a hangja nyugodtnak tűnjön.

– Én… én mondtam neki, hogy csináltasson. Még a tervet is én készítettem, mert mikor megláttam, hogy Porsche-nak van, azt gondoltam, nagyon menő.
Senki sem volt hajlandó megtenni, de Pete… – Thankhun visszahajtotta a fejét az asztalra. – Pete vállalta, hogy tetováltat és én nagyon boldog voltam, mert azt gondoltam, örökké velünk marad…

– Khun, nyugodj meg. – mondta lassan Arm.

– Még DNS mintát kell vennem a fogaiból és a csontjaiból és továbbra is fennáll a lehetősége, hogy ez nem az ön embere. – mondta nyugodtan az orvos.

– Akkor sem akarom itt hagyni a testvéremet, doktor. Miután begyűjtötte a mintákat, hazavihetem? Azt akarom, hogy rendes temetése legyen… Lehet, hogy nem vagyunk rokonok… de én mindig úgy gondoltam rá. – mondta Khun és gyengéden megsimogatta a holttestet fedő leplet.

Ettől a képtől a szívem még jobban sajgott, mint korábban. Kényelmetlen, nyugtalan és szorongó érzés volt. Mindig megijesztett, hogy valaki, aki közel áll hozzám bajban van és esély van rá, hogy elveszítem. Ez feltépte a régi sebeket, amiket igyekeztem meggyógyítani vagy legalábbis eltemetni.

– Bassza meg! Bassza meg! Bassza meg!

Hangosan káromkodva az öklömmel a falba ütöttem, majd Armhoz léptem és elvettem tőle a kocsikulcsot. Kirohantam és az autót kerestem a parkolóban, amikor Kinn elkapta a karom.

– Porsche… Porsche! Hova a fenébe mész? – kiáltott utánam Kinn, de túl dühös voltam, hogy érdekeljen, mit mond. Elindultam az autó irányába, tomboltam a dühtől. Nem tudtam másra gondolni, csak hogy mindenkit meg akarok ölni a második családból. Igaz, hogy Pete és én nem ismertük egymást olyan rég, de szinte már családtagnak számított. Épp be akartam szállni a kocsiba, de Kinn elkapta a derekam és az autó oldalához szorított.

– Porsche, kérlek nyugodj meg. Mit tervezel? – kérdezte Kinn és hátulról átölelt.

– Engedj el Kinn! Meg fogom ölni őket! Kurvára kinyírom mindet! – a haragom mindent felemésztett. A barátom volt, a testvérem, aki mindig segített, ha esélye volt rá. Pete jó volt hozzám. Mindig ott volt mellettem, amikor bajom volt Kinnel, vagy a saját testvéremmel… mindig volt egy cigarettája számomra. Szóval Kinn nem hibáztathat, ha megbosszulom Pete-t.

– Kérlek, Porsche, nyugodj meg! Ne légy meggondolatlan! – Kinn elkapta mindkét karom és teljes súlyával az autóhoz nyomott.

– Meggondolatlan?! Ki volt az, aki egyedül küldte Pete-t arra a helyre?! Hm!? Engedj el, Kinn! Megbosszulom… kibaszottul megbosszulom Pete-t! – káromkodtam és nem érdekelt, ki lát minket. VIP parkoló volt, de cseppet sem zavart, ha meghallanak.

– Először nyugodj meg, Porsche! Tudom, hogy dühös vagy, én is az vagyok. De ha így sétálsz oda, minden terv nélkül, te is ugyanarra a sorsra jutsz. – Kinn teljes súlyával szorított. Próbáltam birkózni vele, de a bánat túlságosan eluralkodott rajtam.

– Ő a barátom, Kinn… – zokogtam. – Mit akarsz, mit csináljak? – a hangom élesen csattant és a testem remegni kezdett. Valahányszor eszembe jutott a törvényszéki szoba képe, úgy éreztem, felfordul a gyomrom. A látásom elhomályosult, mintha megint ott lennék, mint amikor a szüleim meghaltak.

– Porsche, ígérem, mindent megteszek. Minden erőmmel azon leszek, hogy megbosszuljam Pete-t. De most arra kérlek, hallgass meg. Kérlek. – nyugtatott Kinn lágy hangon, de én korántsem nyugodtam meg.

– Mi a fenéért küldted őt oda egyedül, Kinn? Elment a józan eszed?! – ziháltam dühösen.

– Tudom. Hibáztam és nagyon sajnálom. Nekem is a testvérem volt. De most menjünk vissza és mindent rendbe hozunk. – mondta Kinn és gyötrelem volt a szemében. Ő is sérült és valószínűleg önmagát hibáztatta mindenért, de minden tőle telhetőt megtett, hogy ne mutasson előttem gyengeséget.

– Akkor mondd meg nekem Kinn… mi a fenét akartál Vegastól? Soha nem válaszoltál a kérdéseimre. Biggel kapcsolatban is ködösítettél. Meséltél az ellopott dokumentumokról, de ez nem volt válasz a kérdésemre. És most ez a szar Vegas-sal… – megálltam, hogy levegőt vegyek. – Mi történik valójában a két család között? Miért küldted oda Pete-t?! Mi az oka ennek az egésznek?

Eddig nem akartam megkérdezni tőle, vártam, hogy Ő maga mondja el. De ez most már mindegy volt. Ezúttal valaki meghalt. És ez a valaki Pete volt.

– Mesélni fogok neked róla, Porsche. Csak arról van szó… nem hiszem, hogy ez a megfelelő idő.

– Akkor mi a megfelelő idő, Kinn? Amikor meghal még egy ember? Ki lesz az legközelebb? Arm? Pol? Az öcsém? Hónapok óta a házadban élünk. Megérdemlem, hogy tudjak róla!

– Porsche kérlek. Mindent elintézek, de most figyelj rám. – Kinn elkeseredett pillantást vetett rám, majd nagyot sóhajtott és behunyta a szemét.

– Mondd meg, mi az oka, hogy nem ölsz meg mindenkit a második családban? – kérdeztem.

– Mindent fokozatosan kell csinálni. Túl közel vannak, a legapróbb mozdulatunkat is észreveszik. És bár szabotáltak minket, apa és én szerettük volna olyan diszréten intézni, amennyire lehetséges. Nem akarjuk, hogy más rivális családok tudomást szerezzenek a belső ellenségeskedéseinkről. Mert ha ez megtörténik, biztosan belebukunk és akkor sem te, sem Chay, sem Kim… senki nem lesz biztonságban a házban. ­– mondta Kinn és éreztem, hogy egy kicsit alábbhagy a dühöm.

– Megígérem neked, Porsche, mindent elmondok, amit tudni akartál. De most egyelőre egy dolgot kérek… Kérlek, bízz bennem. – én még mindig remegtem.

–  De Pete… Pete meghalt. – az arcomat Kinn széles vállába temettem és mindent kiengedtem. Nem tudtam többé visszatartani a fájdalmam. Hagytam, hogy a könnyeim Kinn ingére hulljanak. Bár a DNS teszt még eltarthat egy ideig, minden bizonyíték egyértelműen Pete-re utal.

Kinn szorosan átölelt, de jelenleg még a szerelmem testének melege sem tudta betölteni az űrt a szívemben. Egyszerűen nem bírtam elviselni, azt ami történik. Ha ez az egész csak egy rémálom… kérem, valaki ébresszen fel.