36.
A legtöbb kollégám magával hozta a párját, így az éneklés előtt a bemutatkozással kezdtünk, hogy felmelegítsük a hangulatot. Egymást váltva, mindenki sorra beszámolt a foglalkozásáról és a hobbijairól. A legtöbben fehérgallérosok voltak, és hobbiként a sportot, a zenét, a főzést, a filmezést és a fotózást említették meg. Semmi különleges, semmi rendkívüli.
A következő Wang DeQuan volt, aki – hála az én előzetes utasításomnak – biztonságosan a “Wang LinYuan” néven mutatkozott be. Azonban, amint kiderült a szakmája, a hallgatóság egy rövid időre lefagyott.
A szívem kihagyott egy ütemet.
Így van. Ezek a vidéki gömböcök, a mi részlegünkből, viszonylag magas toleranciával rendelkeztek a hagyományos kínai orvoslással szemben, de a divatosztály szerkesztőinek a politikai korrektsége alapvetően a következő volt: a hangsúlyt az életszínvonalra fektették, hajszolták a nagy márkák fogyasztását, támogatták a homoszexuálisokat, szerették a fitneszt, csak a tudományalapú megközelítésben hittek, kigúnyolták a vallásosságot és ellenezték a hagyományos kínai orvoslást.
– Nem azt mondom, hogy teljességgel tévednek, de ezek az emberek nem azok, aminek állítják magukat. Csak nézzétek meg, tízből kilenc ember azt mondja, hogy szereti a fitneszt, a túrázást és az utazást, de közülük nyolcan nem úgy néznek ki, mint akik rendszeresen sportolnának. Azt mondják, a melegek egyenlő jogaiért küzdenek, de valójában divatként veszik azt, hogy melegnek tettetik magukat. Azt mondják, hogy gyakran böngészik a Guokr.com-ot és a Zhihu.com-ot,19 és nézik a “Logikai Gondolkodás” műsort, végül, miután megtanultak néhány tudományos kifejezést, mint a “kettős vak kísérlet” és a “big data”, önelégülten kritizálni merik mások szakmai területeit értéktelennek bélyegezve azt.
19 Guokr.com – tudományos és kulturális tartalmakat publikáló portál Kínában. Zhihu.com – vezető online tatalom portál, ahol a felhasználók kérdezz-felelek módon kérhetnek tanácsot, információt másoktól.
Ostobák anélkül, hogy észre vennék.
A légkör enyhítése érdekében a hírosztály egyik fiatal szerkesztője azt mondta, “Á, a kínai orvoslás nagyszerű! Manapság nagyon nehéz orvoshoz fordulni. Du főszerkesztő, ha legközelebb rosszul érzem magam, fordulhatok majd Wang doktorhoz?”
Mielőtt bármit is mondhattam volna, T kinyitotta a száját az ő szokásos gúnyos arcával, “Akkor hadd adjak egy tanácsot neked. Általában, a gyakori betegségek nagyrésze gyógyszerek nélkül is gyógyíthatók. Ezek mind olyan területek, ahol a kínai orvoslás megmutathatja rátermettségét. Akár megfázásról, akár torokfájásról van szó, menj el orvoshoz, aztán menj haza és igyál több forró vizet. Hé, tíz-tizenöt nap múlva csodával határos módon meggyógyultál!”
A fiatal szerkesztő megdöbbent, és megpróbált ellentmondani, “Jaj nem mondhatod ezt. Van egy unokatestvérem a szülővárosomban, aki gyerekkora óta asztmás jaj, és a nyugati orvoslás soha nem tudta teljesen meggyógyítani…”
T félbeszakította, “És később felkeresett egy kínai orvost, és teljesen meggyógyult, igaz? Nos, nem én mondom, de már unalomig szajkóztad ezt a témát. Mindig azt mondod, ‘Eleinte nem hittem a kínai orvoslásban, de jaj miután az összes nénikém és bácsikám krónikus betegségeit a nyugati orvoslás képtelen volt meggyógyítani, a hagyományos kínai orvoslás végre meggyógyította őket, jaj.’ Nem tudsz már valami újat kitalálni?”
Miután ezt kimondta, azonnal felénk nézett és felületes vigyorral azt mondta, “Hé, hé, csak vicceltem. Nem értsetek félre.”
A fenébe, már-már robbanni készültem!
Hidegen felnevettem, és már vissza akartam vágni, amikor hirtelen egy kéz alulról megszorította a kezem.
Wang DeQuan mozdulatlanul fogott le, miközben rendkívül kulturáltan rámosolygott, és azt mondta, “Köszönöm a magas szintű véleményét. Sokat tanultam belőle.”
37.
Hangja nyugodt és jóindulatú volt. Agressziónak még a nyoma sem volt benne, de megvolt az ereje, hogy megfélemlítse az egész közönséget. T, az ő elenyésző tudásával, olyan volt Wang DeQuan előtt, mint egy ugrándozó elemi iskolás.
Az én szemszögemből ez a két ember, olyan volt – hogy is mondjam –, mintha egy kést döfködnének a tengerbe, de a víz még csak meg sem mozdul.
Azok, akik lereagálták, elkezdték elsimítani a dolgot. Témát váltottak, és megpróbáltak enyhíteni a helyzet komolyságán. Az énekes is ricsajosan rázendített, én pedig Wang DeQuan kezét fogtam a kanapén ülve anélkül, hogy elengedtem volna.
Ebben a pillanatban minden eddiginél tisztábban éreztem, hogy ő az én szerelmem. Tudtam, hogy a divatosztályon dolgozók jelleme már csak ilyen. Tudtam, hogy kollektíven felizgatja őket, ha meghallnak bizonyos szavakat. De minél többször történt meg ez, annál inkább szerettem volna teljes vállszélességgel kiállni mindenki elé Wang DeQuannal az oldalamon. Mert a szakmájától kezdve egészen a személyéig, nincs semmi szégyellni való.
Mások lenézhetik őt, de én büszke vagyok rá.
38.
Mivel a szó nem talált, jobbnak látta csendben maradni.20 T visszaült a női beosztottjai közé, akik úgy néztek ki, mintha a bőrüket fényesre polírozták volna a sminkkel, és tréfálkozni kezdett. Én pedig a kanapé másik végébe húztam Wang DeQuant, és sorra bemutattam neki a kollégáimat. Így mindenki a saját dolgával foglalkozott.
20 话不投机半句多 (Huà bù tóujī bàn jù duō) Amikor a szó nem talál, jobb, ha az ember hallgat – kínai idióma, melynek jelentése, ha nem értesz egyet valakinek a véleményével, akkor jobb csendben maradni.
De időnként, még elképzelni sem lehet, mennyire gyalázatosak tudnak lenni az emberek.
Eleinte, amikor elkezdődött az ének, nem fordítottam nagy figyelmet rá. De a velünk beszélgető két kolléga, váratlanul furcsa képet vágott, és homlokráncolva a dalszöveget mutató képernyő felé néztek.
Csak ekkor vettem észre, hogy valaki egy dalt énekel:
“Hagyományos kínai gyógyász vagyok. A kérkedők kikúrálására specializálódtam.
Ha fejfájásod, lázad és alacsony vérnyomásod van, az kib*szott nem az én dolgom.
Ha kérkedni akarsz, miért nem rejszolsz inkább? Spórolhatsz, kielégülhetsz, és kib*szott feszkós sem leszel.
Nem számít, ha menőzöl, az sem, ha hülye vagy, de azok, akik kérkednek, azért teszik, mert megtehetik.
Ha kérkedőt látsz, küldd el hagyományos gyógyászhoz. Lekever majd egy ötujjas tenyerest, a fejed is fingani fog…”21
21 Egy 2015-ben megjelent kínai dal, amit Hua Zhou ad elő.
Mi a fasz ez a pokoli dalszöveg?
Körülnéztem, és csak ekkor jöttem rá, hogy a főszerkesztő-helyettes nő volt a divatosztálytól, aki egészen közel állt T-hez. Egy magas széken üldögélt a szoba kicsiny színpadán. Nem tudom, hogyan talált rá egy ilyen fantasztikus dalra, de teljes beleéléssel énekelt, miközben a fejét himbálta. A színpad alatt pedig egy csapat ember nevetgélt és ujjongva tapsolt.
Úgy tűnt, Wang DeQuan már régen felfedezte, de nyugodt maradt, és becsukta a füleit.
Visszafojtottam a haragomat, és megkérdeztem egy mellettem ülő fiatal lányt, “Ismered ezt a dalt?”
“Á?” – tért magához. Wang DeQuanra pillantott, és félénken azt mondta, “Valamilyen énekesnő dala, aminek címe ‘Hagyományos kínai gyógyász vagyok’. Ez egy internetes sláger, ami egy ideig nagyon felkapott volt. Elég vulgáris, de sokan megvették. De, amikor ő elkezdte itt énekelni, egy kicsit… khm…”
39.
Vettem egy mély levegőt. Próbáltam higgadt maradni, hogy ne csináljak felhajtást egy gagyi dal miatt.
De amikor a másik fél azt a sort énekelte, hogy “Ha minden nap dicsekedsz, előbb-utóbb beléd csap a villám. De ha a villám nem is öl meg, ott van még az öreg kínai gyógyász.”, nem bírtam tovább, nyílsebesen előre rohantam, és ezúttal még Wang DeQuan sem tudott megállítani.
Úgy tűnt, hogy a főszerkesztő-helyettes nő nem számított arra, hogy elveszítem az önkontrollt, de aztán olyan kihívóan nézett rám, mintha azt mondaná, ‘Nő létemre, úgy sem mernél megütni.’ Természetesen nem ütöttem meg senkit, csak kinyújtottam a kezem, és kikapcsoltam a háttérzenét. Hirtelen kísérteties csend lett a szobában, és mindenki meglepődve fordult oda.
Megragadtam az alkalmat, és elkaptam tőle a mikrofont, majd hangos recsegés hallatszott.
“Nem énekeltél már eleget?” – mondtam hidegen. “Eleget énekeltél ahhoz, hogy lemenj. Néhány szót akarok mondani.”
Aztán a közönséghez fordultam, és azt mondtam, “Hölgyeim és uraim, sajnálom, hogy félbe szakítottam mindenki szórakozását.”
A hangom kissé torzulva visszhangzott a szoba hangszóróin keresztül, és az volt az érzésem, hogy még heves szívverésemet is felerősítette.
A fejem is olyan gyorsan pörgött, hogy még annak is tudatában voltam, hogy holnap lehet kirúgnak a társaságtól.
De nem érdekelt.
“Srácok, mit szólnátok, ha őszinték lennénk egymással? Ha a ti osztályotoknak vagy bárki másnak az itt levő kollégák közül, bármilyen panasza van velem vagy Wang gevel kapcsolatban, jobb lenne, ha most nyíltan elmondaná, hogy megbeszélhessük. Annak érdekében, hogy a jövőben újra találkozni tudjunk egymással. Van valaki? Ne szégyenlősködjetek, csak mondjátok el.”
Teljes csend volt.
“Nincs? Rendben. Ha nincs, akkor elmondom én.”
Habozás nélkül rámutattam a főszerkesztő-helyettes nőre és a körülötte levő kollégáira, és megkérdeztem, “Tán megsértett téged az öreg kínai gyógyász? Engem aztán nem érdekel, hogy a dalod internetes sláger-e vagy sem. Az, hogy te szereted a vulgárságot, az sem érdekel senkit. De, ha a barátom előtt énekled, magyarázd el nekem, mit értesz ez alatt?”
A nő zavarba jött, és amint T megszólalni készült, őt vettem célzásba.
“Te pedig, ha kinyitod a szádat, hülyeségeket beszélsz, ha meg becsukod, akkor hazudsz. Hányszor voltál hagyományos kínai gyógyklinikán? Megszámoltad valaha, hány esetet láttál? Megkérdezhetem, jártas vagy-e a hagyományos kínai orvoslás elméletében, vagy már kitanultad a nyugati orvoslás klinikai praxisát? Ja, hogy magad sem tudod.” – ekkor Wang DeQuangra mutattam, “Van fogalmad arról, hány beteget gyógyított már meg? Van fogalmad arról, hogy bárhová is megy, mindig viszi magával a szokványos gyógyszereket és tűket? Azt tudtad, hogy volt egy idős hölgy, aki szívrohamot kapott az utcán, senki sem merte segíteni, de ő volt az egyetlen, aki oda mert menni, hogy segítsen neki?”
Minél többet beszéltem, annál dühösebb lettem.
“Nem is tudsz semmit, de akkor honnan veszed a magabiztosságot, hogy marhaságokat beszélj? Mindkettő az életek megmentéséről és a sérültek gyógyításáról szól. A nyugati orvoslást lehet tisztelni, de a kínai orvoslás megérdemli, hogy két lábbal taposs rajta? Nos igen, tudom, hogy ti, akik űzitek a divatot, lenézitek az idősebb generáció dolgait. Hiszed, vagy sem, nekem semmi közöm hozzá, de már megbocsáss, az anyád nem tanított meg téged az emberek tiszteletére, mielőtt elkezdenél itt szólásszabadságot gyakorolni?”
40.
Veszekedtetek már valakivel úgy, hogy mikrofon volt a kezetekben?
Most már elmondhatom nektek, hogy igazán frissítő tud lenni. Az egész szoba az én fülsiketítő hangommal volt tele. A másik fél pedig, akárhányszor próbált is visszaszólni, képtelen volt felülkerekedni rajta, és senki sem hallotta, hahaha.
41.
Volt még egy másik probléma.
Ez a pöcs befejezte a kérkedést, és én is befejeztem a veszekedést. De hogyan fejezzem be?
42.
“DuQing.” Nem tudom, Wang DeQuan mikor lépett a színpad mellé. Egyfajta “nem tudom, mit kezdjek ezzel a gyerekkel” testtartásban kinyújtotta felém a kezét, és azt mondta, “Jól van, gyere ide. Micsoda ábrázat.”
A színpadról levezető lépcsőhöz mentem, horkantottam egyet, eldobtam a mikrofont, majd megfogtam a kezét és lementem.
Hirtelen kinyílt a szoba ajtaja, bejött egy pincér, “Megkérdezhetem, mire van szükségük?”
Mindenki értetlenül összenézett, Wang DeQuan pedig megszólalt, “Ó, én nyomtam meg a csengőt.”
Rendelt néhány prémium minőségű italt a pincértől, majd megfordult, megfogta a kezem, és így szólt mindenkihez, “Elnézést kérek, Du Qing fiatal és őszinte természetű. Ezeket én állom, azért, hogy mindenkitől bocsánatot kérjek az ő nevében. Kérek mindenkit, hogy legyenek elnézőek.”
Sietve olyan kijelentések hangzottak el mindenki részéről, mint a ‘Semmi baj, semmi baj.’ és ‘Miután megbeszélték, minden a múlté, nincs ok haragtartásra.’
A béke közepette hallottam, amint az a lotyó T azt motyogja, “Egy ütött-kopott elektromos autót vezet. A szegénység sikít róla. Még ha dagadtra is pofozza az arcát, akkor sem néz ki úgy, mint egy igazi dúsgazdag,22 akkor meg miért adja ki magát olyan nagyágyúnak?”
22 打肿脸充胖子 (Dǎ zhǒng liǎn chōng pàngzǐ) Pofozva felduzzasztja az arcát, hogy kövérnek látszon – kínai idióma, melynek jelentése egy anekdotán alapul: Réges-régen volt egy ember, akinek a családja nagyon szegény volt, és gyakran nem volt elegendő ételük. Ezt a sovány embert, gyakran kigúnyolták a falubeliek, ezért azzal az ötlettel állt elő, hogy addig pofozza a saját arcát, amíg az felduzzad, hogy megnyerő és gazdag kisugárzása legyen.
43.
Mielőtt behúzhattam volna neki egyet, Wang DeQuan gyorsan átölelte a derekamat, és a karjaiba szorított.
44.
Nagyon erős kezei vannak.
45.
“Ne légy haragos. A sok harag károsítja a májat.” Wang DeQuan becsukta az autó ajtaját, majd lassan, mindenféle sietség nélkül, kivett a táskájából egy üvegcse xiaoyao tablettát, és odanyújtotta nekem, “Szeretnél enni valamit? Segít megnyugtatni a máj qíjét”
Kiöntöttem egy marék tablettát, a számba tömtem, majd ittam egy kortyot a termoszcsészéből, amit felém nyújtott, és hátrahajtott fejjel lenyeltem, “Egyszerűen nem bírtam elviselni. Az még rendjén van, ha engem sérteget, de miért kellett téged sértegessen!?”
Wang DeQuan elmosolyodott, bekapcsolta a lámpákat és elindította az autót.
“És még te is. Hogy tudsz egyáltalán nevetni, nincs túlságosan is jó kedved? Mások az orrodra-arcodra lépnek, de te mégsem haragszol?”
“Egy pillanatnyi dühtől könnyen ki lehet borulni.” – mondta Wang DeQuan. “Nekem nem okozott volna gondot szembeszállni vele, de akkor később, hogyan kellett volna viselkedned a munkahelyeden?”
“Ö.”
Apropó, a xiaoyao tabletták tényleg ennyire hatásosak? Hirtelen minden haragom elszállt.