III. Kötet: A végén, mindannyian valaki más esküvői ruháját szövik 

A lovasösvényen sétálva, a luoyangi folyó partján,  
A Lanyuan út nem üres, a járókelők egyre csak öregszenek 
A legendák szerint, az arany létrán, Yan és Zhao nők 
végtelen sokasága fújja hárfáját, együtt harmonizálva. 
A szél Kelet-Luoyangban támad, és illat söpör végig Nyugat-Luoyangon. 
A kakukk abbahagyta énekét, valaki túl hosszú ideje mámorosak a bortól.³³⁶ 

A keleti főváros felé haladva, a város pompája még a régi.³³⁷ A hivatalos úton néhány csontos ló sétál kényelmesen. 
A lovakon két, magas testalkatú és karcsú derekú férfi ült, azonban egyikük arcán, valamiféle betegség halvány nyoma látszódott. Egy kancsó lógott derekán, amelyet időről-időre kézbe vett, de nem sietett meginni a tartalmát. Egy darabig ide-oda lengette a kezébe, majd kortyantott egy keveset és némi időzés után lassan lenyelte. Gondolatai kifürkészhetetlenek voltak. Egy tigriskölyökre emlékeztető tizenéves fiú volt a nyomukban a maga gyermeteg, őszinte tekintetével. 
Zhou ZiShu és utazótársai voltak azok, akik éppen most jöttek ki Shuzhongból. 

336 Fontos tudni, hogy ez a vers Priest saját költeménye, és nem valamilyen ősi, klasszikus kínai költő verséből származó idézetről van szó. Priestnek vannak szállóigévé vált mondatai, többek között, ez a vers is az. Léteznek olyan weboldalak, amelyek gyűjtik Priestnek ezeket az “arany mondatait”, klasszikusnak számító idézeteit. A Tian Ya Ke regényből összesen 61 ilyen idézetet emeltek ki az olvasók.

337 东都 (Dōng dū) Keleti főváros – A versben is szereplő Luoyang város másik neve. 5000 éves múlttal, és több mint 1500 éves fővárosi történelemmel rendelkezik. Luoyang a kínai civilizáció egyik szülővárosa. A Selyemút keleti kiindulópontja.

Wen KeXing oldalról figyelte Zhou ZiShut, és azt tapasztalta, hogy ez az ember egyre-másra veszi a kortyokat, és nem kellett hozzá nagy erőfeszítés, hogy megtalálja ennek a nagy boroskancsónak a fenekét. Amikor látta, hogy újra a szájához emeli a kancsót, képtelen volt megállni, kinyújtotta a kezét és megragadta Zhou ZiShu alkarját, mondván, “Nem volt éppen elég, iszákos?” 

Zhou ZiShu a szeme sarkából pillantott rá, majd a másik kezébe vette a kancsót és azt mondta, “Túlságosan is beleütöd az orrod a dolgomba. Mi az, a feleségem vagy?” 

Wen KeXing kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a kancsót, majd szigorúan azt mondta, “Még bőr a bőrön érintkezés volt közöttünk. Most pedig azt akarod mondani, hogy miután kiszórakoztad magad velem, hűtlen módon el karasz hagyni?³³⁸ 

338 肌肤之亲 (Jīfū zhī qīn) Bőr a bőrön – Kínai idióma, melynek jelentése a testi érintkezés, amelyet gyakran nő és férfi közötti szexuális viselkedés leírására használnak.

Zhou ZiShu felnevetett miközben végighallgatta Wen KeXingnek ezen trükkös szavait, majd így szólt, “Tartok attól, hogy meg fogsz özvegyülni.” 
Wen KeXing ügyet sem vetett arra, hogy Zhang ChengLing még mindig ott van mellettük, hanem szégyentelenül így folytatta, “Azzal semmi baj sincs, ugyanis jelenleg, azon kívül, hogy nézhetem és megérinthetem a tested, semmi másra nem használhatom. Így minden éjjel ébren fekszem az ágyon, akár egy özvegy, annak ellenére, hogy még életben vagy.” 

Zhou ZiShu elcsúsztatta a kezét a boroskancsóról, Wen KeXing pedig könnyedén magához vette. 

Zhang ChengLing lehajtott fejjel állt kettejük mögött, és már-már azon gondolkodott, hogyan áshatná be magát a föld repedéseibe. 
Wen KeXing pedig fogta Zhou ZiShu kancsóját, húzott belőle egy nagyot, hunyorogva Zhou ZiShura nézett, majd elmosolyodott és azt mondta, “Ez a bor nem valami jó, de az íze… nem is olyan rossz. Sőt, egészen jó.” 
Zhou ZiShu értetlenül nézett rá egy darabig, majd hirtelen megszólította a lovat, hogy közelebb lépjen hozzá, Wen KeXing füléhez hajolt és azt suttogta, “Csaknem kielégítetlen vágyai miatt fekszik az én feleségem álmatlanul a párnán éjszakánként? Ez a férj itt, nagyon rosszul bánt veled. Ma éjszaka, mosakodj meg és várj rám. Biztosan felkereslek…” 

Wen KeXing csak hallgatta a szavakat, és képzeletének vad világában ragadva meredt maga elé. Keze, melyben a kancsót tartotta, hirtelen megürült. Valaki visszalopta tőle a kancsót. 
Zhou ZiShu, Wen KeXing példáját követve, hunyorogva nézett rá szemeinek sarkából, melyek kissé hosszúkásak és keskenyek voltak. Azonban, amikor tekintete átért hozzá, egy csepp kacérság sem volt benne, éppen ellenkezőleg, valami leírhatatlan furfangot és iróniát sugárzott. Majd büszkén felemelte a kancsót, néhányszor intett vele Wen KeXingnek, végül elégedetten kortyolt egyet. 
De abban a pillanatban, egy kicsi és kemény tárgyat érzett becsúszni a szájába. Zhou ZiShu megriadt, hirtelen kiköpte a szájából, és ott helyben majdnem leugrott a ló hátáról. – Az a tárgy valójában egy kis diómag volt! 

Zhou ZiShu undorítónak találta. Mintha az a valami, amit kiköpött a száján nem egy kis diómag, hanem egy darab emberi agy lett volna. Dühös pillantást vetett Wen KeXingre és azt mondta, “Te rohadék!” 
Wen KeXing sietve összetette a két kezét, meghajolt és alázatosan így szólt, “Ugyan, túlságosan is nagyra becsülsz. De elfogadom, elfogadom!”³³⁹ 

339 承让承让 (Chéng ràng chéng ràng) Elfogadom, elfogadom – Két, versenyhelyzetben levő személy közül, az a fél, aki fölényben van, az ‘Elfogadom, elfogadom’ kifejezést használja, annak jeléül, hogy kifejezze, mivel a másik fél nem vetette be minden erejét, neki köszönhetően győzedelmeskedett.

Zhou ZiShu elfehéredett arccal emelte fel rá az ujját és csak annyit mondott, “Te…” – megérezte, amint gyomra görcsbe rándul a gondolattól, és bármennyire igyekezett, nem tudta visszafogni magát, hogy ne legyen hányingere. 
Wen KeXing komótos magabiztossággal odajött és megfogta a kezét. Nyelvét váratlanul kinyújtotta, megforgatta Zhou ZiShu tenyerében és lesöpörte az odaragadt diómagot. Miután jóízűen megrágta néhányszor, nevetve azt mondta, “Férjem, felnőtt létedre, hogy lehetsz ennyire válogatós? Ez már igazán nevetséges.” 

Zhou ZiShu némán elfordította az arcát, majd hosszú idő után, anélkül, hogy ránézett volna, halkan azt mondta, “El fogok válni a feleségemtől…” 
Wen KeXing nevetésben tört ki. 

Zhang Chengling hol vörösen izzó, hol pedig zölddé elhűlő arccal nézett erre a két öreg és illetlen férfira. Hosszú, órákig is eltartó hallgatás után, végre összeszedte minden bátorságát, felzárkózott hozzájuk és dadogva megkérdezte, “Shi-Shifu, mi-miért megyünk Luo-Luoyangba?” 

Zhou ZiShunak még mindig nem sikerült leküzdenie a hányingerét, így sápadt arccal pillantott Zhang ChengLingre és türelmetlenül azt mondta, “Menj és nézd meg, ki az, aki a te kis életedet akarja.” 
Zhang ChengLing zavarodott és értetlen kifejezéssel nézett rá, és miközben a száját tátotta csak egy “Mi?” hang csúszott ki a száján. 

Wen KeXing, egyik kezét lazán a gyeplőn tartotta, a másikat pedig felemelte és megdörzsölje az állát, végül megkérdezte, “Abban az időben, két embercsoport is volt, akik külön-külön Skorpió bandát béreltek fel, hogy az életét vegyék ennek a gyereknek…” 
“A piros ruhás Kacagva Gyászoló szellemnek, valószínűleg nem állt szándékában megölni őt.” – szakította félbe Zhou ZiShu. – “Ha meg akarta volna ölni, már rég megtette volna, és nem vesztegette volna arra az időt, hogy olyan hosszasan elbeszélgessen vele.” 

Wen KeXing feléje fordult, elgondolkodva ránézett, majd így szólt, “Szóval azt akarod kideríteni, hogy kik állnak az öngyilkos Skorpiók mögött? Lehetséges lenne, … hogy azért jöttél ide, hogy megtaláld magukat a Skorpiókat? Lehetséges lenne, hogy a Mérges Skorpiók fészke Luoyangban van?” 

Zhang ChengLing imádattal és magasztalással teli tekintettel nézett Wen KeXingre, és egyszerűen úgy érezte, hogy ez a rangidős valóban igen okos, aki egyetlen hallott és ismert dologból tíz más dolgot képes kikövetkeztetni. Zhou ZiShu hidegen felhorkantott, “Azért beszélsz ennyi hülyeséget, hogy megmutasd, jobb vagy ennél a kölyöknél?” 

Mivel Wen KeXing arcán durva és vastag bőr volt, ezt a megjegyzést teljesen figyelmen kívül hagyta és tovább faggatta, “Lehetséges lenne, hogy valóban tudod, hol van a Mérgező Skorpiók fészke?” 
Zhou ZiShu szeretett volna még egy korty bort inni és önkéntelenül az ajkához emelte a kancsót, de eszébe jutott, hogy a Wen nevű barom, mit tett a kancsóba, így nem volt más választása, mint hogy újra letegye. Életében, a legjobban csak azokat az embereket utálta, akik képesek voltak elrontani a finom bort. Ezért egy dühös pillantást vetett rá és hidegen azt mondta, “Azért, mert te nem tudod, az nem azt jelenti, hogy én sem tudhatom.” 

Wen KeXing sietve így hülyítette, “Így van, így van. Zhou Úr valóban egy rendkívül bölcs és kiemelkedő harcművészeti képességekkel rendelkező férfi, akinek keze és szeme az egekig is elér. Hogyan is képzelhettem, hogy egy ilyen hétköznapi ember, mint én felérhet hozzá?” 
Zhou ZiShu egyszerűen sikamlós nyelvűnek találta őt, akinek a szájából csak a hülyeség ömlött, bármerre is járjon. Nagyon szerette volna őt elverni, de miután végiggondolta, úgy érezte, nem biztos, hogy képes lenne őt legyőzni. Így, a bátor és erős hős – anélkül, hogy vállalta volna a vereségét – elfordította a fejét és figyelmen kívül hagyta őt. 

Így sétáltak végig, ők hárman, a Luoyang városába vezető úton, majd miután egy fogadóban eleget ettek, ittak és pihentek, Zhou ZiShu a szobájába hívta Zhang ChengLinget. 
Zhang ChengLing, eleinte nem tudta, hogy miért, ezért örömest futott utána. De ki gondolta volna, hogy Zhou ZiShu, egyetlen szó nélkül, egyenesen a vállára sújt a tenyerével. Zhang ChengLing azonnal tudta, hogy ez, ismét egy helyet és időt figyelmen kívül hagyó, rögtönzött vizsgáztatás lesz a mesterétől. Még ideje sem volt reagálni, így az alacsony termetű fiú lebukott, de szégyenletes módon, csak mestere hóna alatt kötött ki. 

Zhou ZiShu összeráncolta a homlokát és arra a felismerésre jutott, hogy ennek a gyereknek egyfajta tehetsége van. Nem számított, milyen szép és kifinomult mozdulatokról volt szó, az ő kezei között olyan gyalázatosakká váltak, mint a szamárgurulás. Azt mondhatná az ember, hogy hibázott, de valójában a mozdulataiban semmi hiba nem volt. Mozdulatlanul ült egyhelyben, majd tenyerével ismét elborította Zhang ChengLinget. 

Zhang ChengLing feljajdult és egy nagyot puffanva a földön kötött ki. Gerince a padlónak súrlódott, és úgy vonaglott, mint egy csótány. Gurult és mászott, majd ismét talpra ugrott. Nagy csattanással a kisasztalra lépett és kikerülte Zhou ZiShu harmadik tenyerét. Úgy ugrándozott körbe, mint egy nagy varangy. Mind a négy végtagjával egyszerre ért földet, majd átfordult maga körül és nem ült veszteg. Fenekével ismét a földön ült, de lábaival tolva magát, néhány lépést tett hátra, így kerülve ki Zhou Zishu rúgásainak elsöprő sorozatát. Mondhatni mozgása olyan egyenletes és gördülékeny volt, akár a felhők folyása és a folyók sodrása. 

Ettől, Zhou ZiShu még jobban dühbe gurult, és ujjával rámutatva megkérdezte, “Mekkora hasznot ígért neked a fogadós, hogy ily odaadással sikálod a padlót?” 

Zhang ChengLing kínosan felállt, ingujjával megdörzsölte az orrát, a vállai közé húzta a fejét és Zhou ZiShura nézve azt suttogta, “Wen, Wen senior mondta… minden olyan lépés és mozdulat, amely megmentheti az életedet, jó. Nem mindig tudod követni a lépéseket, amikor harcolsz, és ha elfelejted, akkor sietve improvizálhatsz…” 

“Wen KeXing, gyere csak be. Nem elég, hogy te magad is egy horpadt dinnye és repedt datolya vagy, de még ezt a gyereket is félre akarod vezetni? Tán arra akarsz megtanítani másokat, hogyan legyenek épp olyan horpadt dinnyék és repedt datolyák, mint amilyen te vagy?” – mondta Zhou ZiShu dühösen. 

Wen KeXing, ekkor már az ajtókeretnek támaszkodva állt ott és csak az izgalmakat figyelte. Ki tudja honnan, egy tasak dió volt a kezében, szája pedig tömve volt diószemekkel. Így, amikor beszélt, szavai még mindig zavarosak voltak, de ezt hallva felemelte az ingujját, hogy félig eltakarja az arcát. Sértődött arckifejezéssel nézett Zhou ZiShura és remegve így szólt, “Férjem, te… te megveted a feleséged?” 

Zhang ChengLing együttérzéssel nézett erre a Wen rangidősre, és úgy érezte, habár soha nem mehet fel az előcsarnokba, de legalább a konyhába mindig is lemehet.³⁴⁰ Habár ennek a személynek a viselkedése kissé alpári, de tudott csípni-rúgni és vastag bőre is volt. Valójában, ő egy ritka tehetség, de milyen nagy kár, hogy mestere továbbra is megveti őt. 

340 上得了厅堂下得了厨房 (Shàng déliǎo tīngtáng xià déliǎo chúfáng) Ha fel tudsz menni az előcsarnokba, akkor a konyhába is le tudsz menni. – Kínai közmondás, aki azt a személyt írja le, aki házimunka minden vonatkozásában kimagaslóan helyt tud állni. Munkában, emberközi kommunikációban kifinomult és független, míg a konyhaművészetükkel a ház fényét tudják emelni a vendégek előtt. A közmondást gyakran nőkre vonatkoztatva használják. Azonban fontos tudni, hogy a nők emancipációja előtt a nőknek nem volt helyük az előszobában, hogy a vendégeket köszöntsék, hanem csak a konyhában foglalatoskodtak. Ahogy a nők diplomáciai rangja megnövekedett a kínai háztartásokban, úgy a nők egyre-másra elhanyagolták a konyhát. Ennek következtében, napjainkban, a közmondásnak ellentétes jelentéstartama is van, amely azt sugallja, hogy ha feljöhetsz az előszobába, akkor a konyhába is lemehetsz.
A szöveg kontextusában, Wen KeXing vulgáris megnyilvánulásai miatt nem mehet fel az előcsarnokba, így neki csak a konyhában van a helye.

Zhou ZiShu nem akart több baromságról beszélni kettőjükkel, ezért ezt hagyta hátra Zhang ChengLingnek, “Először is, te itt maradsz a fogadóban néhány napig. Itt várj rám, addig én felkutatom a Mérgező Skorpiók területét.” 
Zhang ChengLing nagyra nyitotta a száját és azt mondta, “Shifu, veled megyek!” 
“Azért, hogy engem hátráltass?” – kérdezte Zhou ZiShu. 
Zhang ChengLing leeresztette a száját, és rosszkedvű arckifejezéssel azt suttogta, “Shifu...” 

Zhou ZiShu megrúgta a combját és azt mondta, “Még mindig azt akarod, hogy mások szoptassanak téged? Takarodj ki, és várd meg, amíg visszajövök, és ha a kungfut még mindig úgy gyakorlod, mint ez a medve, akkor eltöröm azokat a kutyalábaidat. 

Zhang ChengLing űzötten és gyászos hangulatban indult el, és közben az ujjain számolgatott. De bárhogy is igyekezett, még sem tudta megszámolni, hogy egyetlen nap alatt hányszor is törték el az ő kutyalábait, és azt utálta a legjobban, hogy nem változhatott százlábúvá. 

Amikor Wen KeXing meglátta őt, hogy az ajtó fele indul, azonnal lecsapott rá és azt mondta, “Veled tartok én…” 

De Zhou ZiShu rögtön hátralépett és az útját állta. Ujjait a mellkasához nyomta és undorodva nézett a Wen KeXing kezében levő diós tasakra. Úgy Wen KeXinget, mint a diós tasakot, a világ öt mérgeként és négy kártevőjeként tartotta számon.³⁴¹ 
Wen KeXing hízelgően elmosolygott, majd két-három mozdulattal a Zhou ZiShu karjába gyömöszölte a dióval töltött papírzacskót, kezeit erősen összedörzsölte és naiv engedelmességgel utána billegett. 

341 五毒四害 (Wǔ dú sì hài) Öt mérges, négy gonosz (állat) – Az 5 mérgező állat: skorpió, kígyó, százlábú, gyík és varangy. A 4 kártevő élőlény: egér, csótány, légy és hangya. A Han-dinasztia idejéből fennmaradt népi hiedelem szerint a nyugati kalendárium szerint május végén, vagy június elején megtartott hagyományos kínai ünnep, a Sárkány Csónak Fesztivál, idején jön elő az 5 mérgező állat.

Wen KeXing, egészen Luoyang külvárosáig követte Zhou ZiShut, majd befordult egy kis sikátorba, melynek falait dús és buja növényzet borította. Elhaladva a növények mellett, felemelte a tekintetét és úgy érezte, hogy ez a hely összetéveszthetetlenül ismerős. – A kétértelmű fények, a virágbor illata, ez egyértelműen a tűzijátékok földje volt.³⁴² 
Arcszíne furcsa lett, és miközben a kisépület emeletén éneklő és citerázó lányra mutatott, megkérdezte, “A Mérgező Skorpiók fészke, egy… egy ilyen helyen lenne?” 

342 花酒 (Huā jiǔ) Virágbor – A virágbor fogalma azon lakomákra utal, ahol prostituáltak/gésák szolgálták fel a bort.
烟花之地 (Yānhuā zhī dì) Tűzijátékok földje – Bordélyház.

Zhou ZiShu rápillantott és ugratva így szólt, “Ugyan, ne légy olyan prűd. Nem mintha a Völgymester egy vízi lótuszhoz hasonlatos makulátlan virág lenne.” 
Azzal felemelte a lábát, hogy belépjen, de Wen KeXing sietve megragadta és azt suttogta, “Csak nem… egytől egyig a családtagjaid, Zhou férjem?” 

Zhou ZiShu megcsípte Wen KeXing állát, aki pedig gyengéd és szeretetteljes tekintettel nézett rá. Zhou ZiShu megborzongott és megjegyezte, “Wen feleség, olyan undorító vagy.” 
Aztán elengedte, és jobbra-balra cikázva tört utat magának a kéjhajhászó vendégek között. 

“Rendben. Az orrom előtt mersz ételt lopni, míg engem halottként kezelsz. Majd én megmutatom neked, hogy mi is az a Hedong oroszlánüvöltés.”³⁴³ – motyogta Wen KeXing magában. 
Azzal vett egy mély levegőt, érzelmileg felkészült, és éppen üvölteni készült, amikor ismét elcsüggedt, megrázta a fejét, és kényszerűen megemelte a lábát, miközben így vigasztalta magát, “Három engedelmesség és négy erény. Három engedelmesség és négy erény, jaj.”³⁴⁴ 

343 Lásd a 281. Lábjegyzetet a 43. Fejezeteben.

344 三从四德 (Sāncóngsìdé) Három engedelmesség, négy erény – A konfuciánus etikett egyik standardizált követelménye a nők erkölcsösségét, viselkedését és önművelését illetően. A 3 engedelmesség: házasság előtt az apának, házasság után a férjnek, a férj halála után a fiúnak. A 4 erény: a nő erénye, a nő szavai, a nő megjelenése és a nő érdemei (jellem, modor, illem, varrás). Ezen elvek alól még a prostituáltak sem voltak kivételek.

Zhou ZiShu merész harcművészeti mester lévén, mindenki szeme láttára felugrott levegőbe. Az előtte álló kövér ember, akinek szemei homályosak voltak a bortól, csak annyit érzett, mintha egy kis szellő fújt volna el mellette. Kissé kijózanodva felnézett, de egyetlen embernek még az árnyékát sem kapta el. Wen KeXing pedig szorosan követte őt. A két férfi, lábujjhegyeik könnyed érintésével haladt végig a bordély épületét fedő cserepeken, lépésről lépésre, megállás nélkül. 

Nem sokkal később, Zhou ZiShu gyönyörű ívben megpördült és egy kicsiny hátsóudvar közepén landolt. Wen KeXing körülnézett, a fülében pedig még mindig hallotta az élénk színű ruhákba öltözött nők és férfiak poharainak koccanását, és nagy érdeklődéssel arra gondolt, “Ha a Mérgező Skorpiók fészke ilyen helyen van, akkor minden bizonnyal kielégítetlen vágyaiknak nincs határa.” 

Zhou ZiShu a falak talapzatához hajolva haladt végig, és minden egyes szoba alatt megállva figyelmesen hallgatózott, hogy gondosan megkülönböztessen minden hangot. Wen KeXing teljességgel elképedt, és azon gondolkodott, hogy ez a fali gyökér, hogyan képes ilyen egyenes arccal végighallgatni a falakat. Úgy érezte, hogy ez a személy valóban rendkívül csodálatraméltó. 
Ekkor, Zhou ZiShu megállt egy szoba mögött, egy néma gesztussal intett Wen KeXingnek, hogy “ez az a hely”, majd leguggolt és meg sem mozdult. 

Wen KeXing feszülten fülelt, és ott helyben megértette a rejtélyt. – Rájött, hogy Zhou Zishu nem az emberi hangokat hallgatta, hanem a belső ágydeszka recsegő hangját. Majd közelebb ment, szándékosan odaszorította magát Zhou ZiShuhoz, és együtt hallgatták a bent levő lány földrengető sikolytását/ágyhangját. 

[learn_press_profile]