A Taihu-tavi Zhao Jing, egyike volt a Qiushan Kardmestereknek, annak a híres és közismert generációnak, amelynek tagjai nemesi családból származó lovagok voltak. 

Még jóval, mielőtt a Taihu-tó melletti városba ért volna, Zhou ZiShu mindig is meg akarta nézni magának ezt a nevezetes harcművészeti rezidenciát, különösen akkor, amikor a fülébe jutott, hogy hős Yu Tianjie, a HuaShan klán egyetlen sarja, továbbá Mu Yunge, a Törött Kard birtok tulajdonosa, illetve az egyszemű Jiang Che és még sokan mások a Zhao család pompázatos otthonában tartózkodtak. 

Ezeknek az embereknek az identitása, státusza és egyéb háttérinformációk, mind Zhou ZiShu kisujjában voltak annak érdekében, hogy elkerüljék az esetleges konfliktusokat. A Mennyek Ablakánál külön archívumot vezettek, amelyben felgyűjtötték az elmúlt 50 év minden jelentős eseményét és személyiségét, akik csak jianghuban éltek. 

Például tudta, hogy a lovagias Qiushan kardmester Zhao Jinget, még fiatal korában kitagadták a családjából, és ennek következtében elszegényedett. Azért, hogy pénzhez jusson, majdnem olyasmire vetemedett, mint Bűbáj-dalú Qin Song. Csak 27 évesen vette vissza igazi nevét, a Zhao Jing nevet, majd elvette a Taihu-tavi Feng család egyetlen leányát. Zhao Jing titokban megölette azokat, akik ismerték sötét múltját. Ennek köszönhetően, a Zhao család újra hivatalos tagjaként ismerték el. Majd hatalmának és vagyonának gyarapítása érdekében nepotizmust⁴⁰ követett el. 

⁴⁰ Nepotizmus: rokoni, vagy baráti kapcsolatokon alapuló hatalmi pozíciók elosztása, a vagyon és a befolyás gyarapítása érdekében. 

Egy másik példaként, Yu Tianjie, aki jelenleg a leghíresebb hős, azt tartják róla, hogy afférba keveredett egy szolgálóval az Emei klánból. Elhagyta, majd arra utasította a lányt, hogy a három hónapos magzattal egyetemben öngyilkosságot kövessen el a szobájában. A lány volt annyira tisztességes, hogy soha nem fedte fel a házasságtörő kilétét. 

Zhou ZiShut kifejezetten érdekelték ezek az emberek, mivel nagyon jól tudta, hogy miféle emberek is ők valójában. Ráadásul Zhang ChengLing könyörgésének sem tudott ellenállni, így ott maradt a Zhaoknál egy éjszakára. 

Nem számít, mit tett Zhao Jing, jelenleg egészen hősies magatartásról tett tanúbizonyságot. Nem nézte le Zhou ZiShut sem kopott ruhái, sem pedig ingatag járása miatt. Végül is volt némi jártassága a világban. Miután végig hallgatta Zhang ChengLing történeteit, hogy mennyi veszéllyel kellett szembenézniük az úton, természetszerűen gyanakodni kezdett erre a koldusnak kinéző emberre. 

Még aznap, miután kettejüknek szállást biztosítottak, alapos fürdés, evés és ivás után, Zhao Jing a tanulószobába hívatta Zhang ChengLinget, hogy elmondja az utolsó pár nap eseményeit. 

Zhang ChengLing elvégre még gyermek volt, és végre rokonokat és ismerős arcokat látott maga körül. Így érthető volt, hogy mindent elmondott, amit tudott. Zhao Jing hosszú gondolkodás után végre megkérdezte, “Akkor… mégis miféle ember ez a Zhou testvér? Tudod, hogy valójában ki is ő?” 

Zhang ChengLing elmondta, hogy mi történt az elhagyatott szentélynél. 

Zhao Jing hunyorított a szemeivel, megvonta a szakállát, majd néhány szóval megnyugtatta a fiút és pihenni küldte. 

A tíz napos utazás során Zhou ZiShunak volt lehetősége kiismerni Zhang ChengLinget. Tudta, hogy sok hiányossága van, mivel már kicsi korától csak kényeztették, de ugyanakkor egy jó gyerek. Meglehet, hogy egy kicsit lassú észjárású, de hatalmas szíve van, és nehézségek adtán sosem panaszkodik. Biztos volt abban, hogy ez az öreg róka, Zhao Jing, ki fogja kérdezni a történtekről. Abban is biztos volt, hogy Zhang ChengLing – noha önkéntelenül – ki fog adni róla olyan információkat, amelyeket nem kellene.  

Legbelül kacagott az egészen, mivel mindegy volt, melyik nevet, a Zhou Xut, vagy a Zhou ZiShu nevet adja ki, mert mindkét nevet homály övezi. Még akkor is, ha ezeknek a jól informált és széles kapcsolatokkal rendelkező embereknek van némi információja a Mennyek Ablakának szervezetéről, még akkor sem tudhatják, hogy ki ennek a szervezetnek a vezetője. 

Mondjuk, ha valaki információkat keresett volna a ‘Zhou Mester’ kapcsán, akkor is csak egy katonai parancsnok adataira találtak volna rá, aki az királyi udvar belső őreinek a küldetéseiért volt felelős. Ezeknek a méltóságos uraknak a szemében ez a szerep annyira jelentéktelen volt, hogy idő pazarlásnak tartották volna kétszer is figyelmet szentelni rá.  

A következő nap, már korareggel, Zhou ZiShu volt a legfrissebben sült édes péksütemény a Taihu-tavi Zhao birtokon. Képtelen volt elhagyni a szobát, ahol véget nem érő látogatók sorakoztak azért, hogy vele találkozhassanak. 

Nem volt más választása, mint egyesével fogadja és köszöntse őket. 

Á, Zhao lovag, hosszú ideje csodálom önt. Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy végre találkozhatom önnel. Az ön megjelenése egyszerre előkelő és elegáns… Hogy azt kérdezi ki tanította szerény személyemet? Igazán említésre sem méltó, csak egy névtelen senki vidékről. 

Á, Qian lovag, már hosszú ideje csodálom. Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy végre találkozhatom önnel. Az ön megjelenése egyszerre előkelő és elegáns… Hogy hol születtem? Én csak alacsony származású koldus vagyok, említésre sem méltó. Nem, nem, nem, nem vagyok a Koldus klán⁴¹ tagja. Hogyan is érdemelhetném ki, hogy közéjük csatlakozzak? Csak egy senki vagyok, valóban… 

⁴¹ A Koldus klán az egyik leggyakrabban előforduló klán a wuxia (harcművészeti) történetekben. Koldusokból tevődik össze, és információsszerzési technikájáról híres. 

Á, Sun lovag, hosszú ideje csodálom önt. Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy végre találkozhatom önnel. Az ön megjelenése egyszerre előkelő és elegáns… Egy senki vagyok. Nem lenne világvége, ha egyáltalán nem hallott volna rólam. 

Á, Li lovag, már hosszú ideje csodálom. Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy végre találkozhatom önnel. Az ön megjelenése egyszerre előkelő és elegáns… Nem, nem állt módomban olyan közelről ismerni azt a Li lovagot. Hogy melyik klánból? Nem tartozom egyik klánhoz sem. Csak egy senki vagyok, akit még említeni sem érdemes. 

Mire a nap végéhez értek, Zhou ZiShu arca kiállt a sok mosolygástól. Jó idejébe telt, amíg sikerült eredeti állapotába masszíroznia. Határozott meggyőződése volt, ha még egy napig ezt el kell viselnie, akkor nagy valószínűséggel ideggörcsöt kapott volna, ezért a lehető leghamarabb távozni akart. 

Figyelembe véve azt az érdekfeszítő kíváncsiságot, amivel ezek a jianghu-beli hősök oly előszeretettel áskálódtak mások ügyeiben, egyáltalán nem különböztek a piacon pletykálkodó kofáktól. Mintha csak azt várták volna, hogy végre bedughassák a fejüket más emberek háztájára, és sasszemeikkel végig pásztázhassanak mindent. Képesek voltak akár az ember bőre alá is benézni, hogy rájöjjenek valóságos ember vagy szellem az illető. 

Ha valaki azt állította magáról, hogy a nyolc legnagyobb harcművészeti iskolák egyikének a tagja, és hogy ez és ez a személy volt a mestere, akkor ez az emberválaszképpen a következőket mondhatta volna, ‘Megtiszteltetés a számomra, hogy találkozhatom veled. A mester-nagybácsim⁴² és a te mestered jó viszonyban voltak még évekkel ezelőtt…’, aminek a következtében kettejük ismeretségi viszonyának megvolt az alapja. 

⁴² 师叔 (shīshū) – Mester-nagybácsinak nevezik azt a személyt, aki a tanítvány mesterével egyidőben vett részt a kiképzéseken. 

Ellenkező esetben, kívülállónak titulálták őt, és hosszú nyomozásba kezdtek, amire meg tudták ítélni az illető karakterét. 

Éjfél előtt 10 perccel volt, a fogyó hold halványan pislákolt. Zhou ZiShu hirtelen kinyitotta a szemeit. Még sötétedés előtt lefeküdt, mivel tudta, hogy a Szögek mindig éjféltájt kezdenek el vacakolni. De a fájdalom nem volt annyira vészes, mint amire számított, így nem is vette figyelembe. 

Felkelt az ágyból, de habozott egy kicsit. Udvariatlanságnak tartotta köszönés nélkül távozni, ezért két levelet hagyott hátra. Az egyiket Zhang ChengLing írta, “A zöld erdők nem változnak, és a zöld folyó továbbra is folyni fog.”⁴³ Miután befejezte a levet, mérhetetlen büszkeség öntötte el. Úgy érezte, hogy végre valódi jianghu vándor vált belőle. Majd elővett egy másik tekercset, és egyetlen mondattal elköszönt Zhao Jingtől, ”Köszönöm a szíves vendéglátást.” 

⁴³ Azt jelenti, hogy Zhou ZiShunak és Zhang ChengLingnek még rengeteg idejük van a találkozásra. 

A leveleket egy teáskanna alá csíptette, végül egy kecses lendülettel a háztetőre ugrott. 

A cserepeken egy cibetmacskakölyök⁴⁴ sétált lassan, mindössze egy előtte elsuhanó sötét árnyékot észlelt, majd éberen figyelve megállt. Nagy szemeivel körül nézett, de miután semmi szokatlant nem látott, a fejét oldalra fordította és konyha fele szaladt. 

⁴⁴ Kínai vadmacskafaj. 

Zhou ZiShu hangtalanul hagyta el a Zhaók villáját. Biztos volt benne, hogy senki nem vette őt észre. Még ő maga sem gondolta volna, hogy lesz valaki, aki képes előre látta a lépéseit, és aki, a várostól nem messze található erdőcskében vár rá. 

Zhou ZiShu, mihelyt megpillantotta az illetőt, mérhetetlen düh lett úrrá rajta. Wen Kexing mosolyogva integetett neki, “Micsoda véletlen egybeesés, Zhou testvér. Úgy néz ki, hogy minket a végzet köt össze. Csakis lelkitársak képesek egymás útját keresztezni ily módon a hold alatt.” 

Zhou ZiShu visszamosolygott, “Valódi egybeesés, nemde, Wen testvér?” Véletlen a seggem… te pestis istene. – gondolta magában. 

Kérdőre vonta a fejét, miután észrevette, hogy Gu Xiang nincs ott, “A fiatal Gu kisasszony nincsen itt?” 

Wen KeXing egyenes választ adott, “Az a lány csak gondot okozna, ráadásul még lassan is jár. Az úton folyton csak lábatlankodna nekem, és… csak elvonná a figyelmemet. Félek, hogy kevesebb időm jutna nem gyönyörködni Őexcellenciája szépségében.” 

A mosoly Zhou ZiShu arcára fagyott, és csak bámult ki magából. Hosszabb csend után megszólalt, “Ha egy olyan hasztalan ember, mint én fontos személyiség lenne ezen a környéken, akkor minek számítana a ChangMing-hegy ősi szerzetese, vagy a Kínai-tenger déli részén fekvő Guanyin templom Méreg királya, vagy éppen a Qingzhu-gerinc Szellemeinek ura?” 

Wen KeXing értelmes tekintettel nézett vissza rá, majd megszólalt, “Az ősi szerzeteseket nem érdekli semmi más csak a kultiválás.⁴⁵ A Méreg királyról pedig azt tartják, hogy nyoma veszett jianghu mérhetetlen földjein és a Szellemek ura sem kevésbé kétes alak. Senki sem látta őt, mert arcát mindig eltakarja, és csak a farkát mutatja… úgy tartják róla, hogy két ember személyleírása is illik rá.” 

⁴⁵ Démonűzés 

Mosolyogva néztek egymásra, de ebben az érces mosolyban, mintha gyilkos szándék lappangott volna. 

Először Zhou ZiShu húzta el a tekintetét, “Zhou-mou⁴⁶, pusztán egy átutazó. Miért kell állandóan mindenkinek rajtam meresztenie a szemét?” 

⁴⁶ 某 (mǒu) egy régimódi tiszteletmegadó megszólítás, amit valaki magázódó viszonyban önmagára vonatkozóan használ. 

Wen KeXing, mint aki egy régi baráttal futott volna össze véletlenül, lassan és komótosan válaszolt, “Ha erről van szó, akkor miért nem maradt még Zhou testvér a Zhaók rezidenciáján. Ott igazán kiélvezhette volna Taihu-tó vidékének igazi szépségeit, nemde? Hova ez a sietség?” 

“Már módomban volt kigyönyörködni magam a Taihu-tó festői vidékében, s nem akartam tovább fenntartani Zhao lovagot, akinek amúgy is sok gondja van. Egy magamfajta alacsonyrendű személy egyébként sem tudna érvényesülni ezen a környéken, illetve nem állunk olyan közeli ismeretségben Zhao lovaggal. Mindössze az ígéretemet teljesítettem két ezüstért cserébe. Nem éri meg az életemet kockáztatnom értük.” – mondta Zhou ZiShu, majd egy kis szünet után ismét megszólalt, “Pusztán jótétemények felhalmozása végett kísértem el a fiatal Zhang mestert, abban reménykedve, hogy halálom után, kevesebb kínszenvedéssel kell majd szembenéznem a Túlvilágon.” 

“Jótétemények gyűjtése.” – ismételte meg Wen KeXing fejét bólogatva. “Igen, Zhou testvér, igazán úgy gondolkodik, mint én, és azok, akik hozzám hasonlóan gondolkoznak, azok csakis valódi szépségek lehetnek. Ez azt mutatja, hogy…” 

Ez utolsó mondatnak a hallatán Zhou ZiShu halántékai csak úgy lüktettek az idegtől. Éppen készült volna félbeszakítani Wen KeXinget, amikor hirtelen, egy éles sikoly rázta fel a mögöttük elterülő erdő csöndjét.  

Mindketten megálltak egy pillanatra. 

 “Látod, drága lelkitársam, itt is van egy újabb lehetőség arra, hogy jótéteményeket szerezzünk.” – mutatott nem Zhou ZiShu háta mögé Wen KeXing. 

Zhou ZiShu habozott egy kis ideig, majd felugrott a levegőbe és a hang irányába vette az irányt, miközben duzzogva megjegyezte a másiknak, “Wen testvér szem problémája igazán súlyos. Ideje lenne felkeresni egy orvost.” 

Wen KeXing szorosan a háta mögött követte Zhou ZiShut. Zhou ZiShu qinggongja⁴⁷ már azon a szinten volt, amikor nyom hátrahagyása nélkül utazhatott. De a másiknak sem okozott különösebb problémát tartani vele a lépést, mindössze néhány lépéssel a háta mögött utazott. Noha, egy átlagos ember ilyenkor sosem beszélt, mert elveszíthették a belső csíjüket, de Wen KeXing mit sem törődött ezzel, “Igaza van Zhou testvérnek, első adandó alkalommal, fel fogok keresni néhány híres orvost, és alaposan kikúráltatom magamat. Az évek múlásával az ember látása egyre csak romlik, azonban – egészen mostanáig – még ezzel a megromlott látással sem voltam képes hibát felfedezni Zhou testvér arcán. Ez szégyenletes, igazán szégyenletes.” 

⁴⁷ Qinggong egy kínai harcművészeti technika, ami gyakran úgy fordul elő a wuxia történetekben, mint egy képesség, amivel emberfölötti könnyedséggel és gyorsasággal tudnak mozogni. Mint például a víz felszínén való csúszás, vagy a levegőben való utazás mindenféle külső segédeszköz nélkül. 

Zhou ZiShu kétségbeesetten szeretett volna már megszabadulni azoktól a bizonyos “napról napra romló” szemektől. 

De belegondolva, még nem tudott valami sokat erről az emberről, és mint az intellektusáról és önuralmáról híres kémszervezet egykori vezére, nem tett volna ennyire elhamarkodott lépést. 

Ketten, hihetetlenül gyorsan szelték át a levegőt, egy szempillantásnyi idő alatt már az erdő sűrűjében voltak, ahol egy holttestre bukkantak. 

Az ember, aki kísértetiesen festett, fekete ruhát viselt. Az arcán levő maszk oldalra csúszott, ezáltal feltárva tágra nyílt szemeit. Zhou ZiShu számára, a holttest, még távolról ismerősnek tűnt valahonnan, ezért föléje hajolt, hogy közelebbről megvizsgálhassa. Végül összehúzta a homlokát és megszólalt, “Ez nem… Mu lovag, a Törött Kard birtok ura?” 

Még ma reggel, egyike volt azoknak, akik látogatást tettek nála. Fél órán keresztül csak badarságokat beszélt. Nem gondolta volna, hogy hozzá hasonlóan Mu lovag is egy éjjeli bagoly, aki éppen most vált halott éjjeli bagollyá. 

Wen Kexing is érdeklődve hajolt előre, miközben az állát simogatta, “Holdfényes éjszaka…, sötét ruházat…, meglehet, hogy…” 

Zhou ZiShu megfordult, és felkészült, hogy végig hallgassa ezt a magasszintű eszmefuttatást, azonban Wen KeXingnek csak a túlzásait hallotta meg, “… tán Mu uraság, virágokat szedni jött?”⁴⁸ Zhou ZiShu üres tekintettel az arcán fordította el a fejét, és önmagában áldotta magát, amiért képes volt megőrizni a pókerarcát. 

⁴⁸ Kínai szleng a szexuális erőszaktevőkre. 

Mu Yunge testén nem volt vérnyom, noha ajkai kissé kékek voltak. Zhou Zishu elgondolkozott ezen, majd óvatosan kibontotta a férfi ingjét, mire egy fekete kézlenyomatot lehetett látni az illető mellkasán.