Gu Xiang, egy esernyővel a kezében és egy másikkal a karjában kelt át a folyón az éjszakai esőben. Kicsi, hímzett cipőjével kilépett a kékkő lapra, a kiloccsanó víz pedig átáztatta a nadrágját. Hideg szél fújt, amitől erősen megborzongott, és úgy érezte, hogy túlságosan is elhivatottan végzi a kötelességét. 
Aztán felemelte a tekintetét, meglátta a férfit, amint lehajtott fejjel egyedül sétált a szakadó esőben. 

Wen KeXing teljesen át volt ázva, ruhái a testéhez tapadtak és rendezetlenül álltak rajta. Kissé zavartnak látszott, de nem törődött vele.  

Gu Xiang utol akarta érni, ezért felkiáltott, “Mester!” 

Wen KeXing nem nézett hátra, de nyilvánvalóan meghallotta, mert megállt és várt rá egy darabig. Gu Xiang sietve odaszaladt hozzá és átadta neki az esernyőt. De legbelül úgy gondolta, nem érte meg kijönni ebben a nyomorult időben. Amikor meglátta gazdáját ilyen állapotban – annak bevett szokásai alapján – azt hitte, hogy olyan örömhelyre járt el szórakozni, ahol kevés ember jár. Ezért összecsücsörítette a száját és rosszallóan megkérdezte, “Mester, hova tűntél el újra romantikázni?” 

Wen KeXing kinyitotta az esernyőt és néhány lépést tett előre, mielőtt halkan megszólalt volna, “Harcolni voltam valakivel.” 

“Az ágyban?” – vágta rá Gu Xiang. 

Wen KeXing visszapillantott rá, mire Gu Xiang gyengéden azonnal az arcára csapott, és komoly, őszinte hangon azt mondta, “Pűpű, a csőröd mindenit, miféle ostobaságokat hordassz itt össze? Hogy tudod az igazat ennyire lazán kimondani? Azt, hogy a nap keletről kel fel, csak ilyesmit ejthetsz ki a szádon…” 

“Ah-Xiang.”– szakította félbe Wen KeXing. Nem volt kapható a tréfára. 

Gu Xiang csak pislogott, az eső pedig egyre hevesebben esett. Az így keletkezett vízpárából zavaros fehér köd emelkedett, ami miatt nem látta elég tisztán Wen KeXing arckifejezését. Látta, amint sokáig ott áll, némán, majd lesütötte a szemét és lágy hangon suttogni kezdett, “Azt mondta… meg fog halni.” 

Gu Xiang száján egy “Á” hang jött ki, de nem reagált semmit. Végül megkérdezte, “Ki fog meghalni?” 

“Zhou Xu.” 

Wen KeXing elhallgatott, de maga sem tudta miért. Azért, hogy elterelje saját érzéseit, vagy éppen arra várt, hogy Gu Xiang megértse. Ahogy tovább haladt előre, hangját leeresztette és beletörődött hangon magyarázni kezdett, “Belső sérülései vannak. Eleinte olyan elevennek és élettel telinek láttam, azt hittem, semmi az egész. Csak ma tudtam meg, hogy gyógyíthatatlan, és hogy alig két vagy három éve van hátra. Amint meghallottam, tudtam, hogy ki ő… Hm, ha tudtam volna… miért is kellett a nyomába szegődnöm?” 

Gu Xiang szemei tágra nyíltak. Nehezére esett megemészteni a valóságot. Hosszú időbe telt, mire közömbösen megkérdezte, “Zhou Xu?” 

“Igen.” – válaszolta halkan Wen KeXing. “Eredetileg úgy hittem, nem lehet a Mennyek Ablakának az embere. Arra a helyre sem bejutni, sem kijutni nem lehet. Bárki, aki el akarna szökni onnan, csak azután teheti meg, miután megkapta a Három Őszig tartó Hét Seb Szögét. Akkor, annak az embernek, odalesz minden harcművészeti képessége, elveszíti mind a 6 érzékét, és egy ostoba bolonddá válik, aki még a halottaknál is jobban meg tudja őrizni a titkokat. Eleinte képtelenségnek tartottam, hogy egy ember, aki elszenvedte a Három Ősz Hét Seb Szögét, hogy olyan legyen, mint ő… Csak azután értettem meg, miután ma végig hallgattam annak az embernek a hangját, hogy valószínűleg volt valamilyen különleges módszere, amivel enyhítette azoknak a szögeknek a káros hatását. De ennek ellenére, három évnél tovább nem fog tudni életben maradni.” 

Gu Xiang soha nem hallott még erről. Levegőt venni sem mert, olyan erősen hallgatta. Ennél a pontnál megkérdezte, “Mester… honnan tudod mindezt?” 

“Én?” – tette fel a kérdést Wen KeXing, és a szavak hallatán, egy furcsa mosoly jelent meg az arcán. “Ha nem tudtam volna egy kicsivel többet, hogyan maradhattam volna életben egészen mostanáig?” 

Gu Xiang szó nélkül maradt a döbbenettől, majd megkérdezte, “Akkor… az a Zhou Xu, ő…” 

“Láttam már olyan embert, aki a Mennyek Ablakától szökött meg.” Ekkor Wen KeXing megtorpant egy pillanatra mielőtt folytatta volna, “Soha senki sem kerülhette el az élőhalottak büntetését, kivéve őt. Ezért, ha jól sejtem, mindenképpen egy magas pozíciót kell betöltsön, sőt… még az is lehet, hogy ő a Mennyek Ablaka vezére.”  

Gu Xiang furcsállóan kérdezte, “Ha ő a vezér, miért akart volna megszök…?” – hangja hirtelen elakadt, mint aki rájött volna valamire, aztán nem is mondott többet. 

Wen KeXing léptei rendkívül gyorsak lettek, mintha messzire hátra akart volna hagyni valamit. Gu Xiang a rövid lábai miatt, csak rohanva tudott lépést tartani vele. Hosszú ideig egyikőjük sem szólt semmit. Látva, hogy Wen KeXing egyre gyorsabban és gyorsabban megy, Gu Xiang hirtelen megkérdezte, “Mester, szomorú vagy?” 

Wen KeXing könnyedén megkérdezte, anélkül, hogy hátra nézett volna, “Mi miatt lennék szomorú?” 

Gu Xiang elgondolkozott egy darabig, de nem értette igazán, hogy mi miatt lenne szomorú a mestere. Egyszer csak Wen KeXing könnyed kacaját lehetett hallani, miközben lábaival már-már repült a földön. “Mivel álarcot visel, még azt sem tudom, hogy valóban igazi szépség-e… Amúgy is az illatos, puha és selymes bőrűeket szeretem. Még ha szép arca is lenne, akkor sem felelne meg az én ízlésemnek.” 

Gu Xiang, még ha használta volna a qinggong technikáját, akkor sem tudott volna lépést tartani vele, ezért csak úgy kibukott belőle, “Nem a mester fejezte ki egyértelműen a múltkor, hogy szereti a hosszú derekát és a hosszú lábait, meg azt a pár gyönyörű lapockacsont…?” 

“Rosszul emlékszel.” – szakította félbe Wen KeXing, és egy pillanatig, anélkül, hogy tudta volna kinek is magyarázkodik, hozzátette, “Én csak… sajnálom őt, mert egy csónakban evezünk. Ah-Xiang, most ne kövess.” 

“Á” – mondta Gu Xiang, amikor Wen KeXing alakja hirtelen felvillant és egy szempillantás alatt több méternyire volt tőle. Gu Xiang megsértődött és utána kiáltott, “De Mester, miért? Ismét felbosszantottalak?” 
De Wen KeXing alakja már tovatűnt az esőfüggönyben, és a távolból egyetlen mondat repült egyenesen a lány fülébe, “Mert túl sokat beszélsz.” 

Gu Xiang ott maradt egyedül és szánalmasan. A lábával toporzékolt keservében és halkan átkozódott, “Jótét fejében jót ne várj!” 
Majd felemelte a fejét, és abba az irányba nézett, amerre Wen KeXing eltűnt. Aztán hirtelen eszébe jutott az ő esőáztatta háta, széles és egyenes vállaival, amint sebesen sétált az esőben imbolygás nélkül, és aki még egy lépésnyit sem volt hajlandó várni utána. Nem volt mellette senki, de anélkül haladt el mellette, hogy egy pillantást vetett volna oldalra, mint aki már hosszú ideje hozzászokott, hogy magányosan utazzon, ki tudja milyen messzire. 
Ezért sajnálni kezdte őt. 

Azt még rendben találta, hogy kölcsönösen sajnálják egymást, vagy bármi is legyen az, amit… de az a személy lényegében véve nem több egy tiszavirág-életű átutazónál, aki három vagy akár már két év múlva egy szempillantás alatt eltűnik majd az életéből? 

A koncentrikus Xilin sír alatt, hűvös szél kíséri az őszi esőt 
A kriptában a tűzijátékszerű virágok fénye is kialudt már, 
De túl nehéz lenne őket kivágni. E világon: 
Ki az, ki megszerezni képes, ’s amint megénekli, el is veszíti? 
Ki az, ki inni képes ma, ha épp ma van bora?¹⁸⁶ 

186 Az első 3 sor egy Su Xiaoxiao nevű kurtizán sírját írja le, aki nagyon fiatalon, alig 20 évesen halt meg. A sír kör alakja a tűzijáték koncentrikus köreit idézi fel, épp úgy, mint a versben leírt virágok.
Az utolsó két sor pedig egy másik költő optimista és megértő hozzáállását fejezik ki egy olyan elhunyt személyre, aki élete során vidám és bohém életet élt. Aki soha nem törődött a holnap bánatával, hanem mindig a jelenben kereste örömének a boldogságot.
Priest, két Tang-dinasztiabeli (618-907, a kínai civilizáció egyik aranykora) költő versének soraiból alkott egy másikat. A vers egyszerre írja le Wen KeXing lelkiállapotát, és egyszerre emlékezik meg Zhou ZiShuról.

Te képes lennél? 

Ezen az éjszakán senki sem tudta, hogy merre járt Wen KeXing. 

A második nap hajnalán, amikor a nap éppen a hal hasának színében tündökölt,¹⁸⁷ Zhou ZiShu szobájának ajtaja becsapódott. Cao WeiNing volt az, aki kis híján berontott hozzá. Megragadta őt, és sietve kirángatta a szobából.  Egy félreeső oldalra húzta és azt mondta, “Ilyen nyugodtan ülsz idebent, amikor a tanítványod majdnem az életét vesztette!” 

187 刚露出鱼肚白 (Gāng lùchū yúdùbái) Kitette a fehér halhasát a nap – Hajnali 5 órát jelent. A halhas szín, hagyományos kínai szín a fehér és halvány rózsaszín között, ami halak hasán levő világos színhez hasonlít. Főként a felhős, esőt követő hajnalokra használják ezt a kifejezést.

“Hogy ki?” Egy ilyen rendkívül kaotikus éjszaka után, Zhou ZiShu úgy érezte, hogy a feje még nem tisztult ki eléggé. Eltartott egy pillanatig, mire a homlokát összeráncolva reagált, “Zhang ChengLingre érted? Mi történt már megint azzal a molylepkével? Miért mindig csak vele van baj?” 

Cao WeiNing felsóhajtott, “Minden esetre, az idei év a megpróbáltatások éve a számára. Egyik csapás a másik után éri. Elképzelésem sincs miért, de mintha sok rosszakarója lenne. Tegnap este valaki hirtelen a fiúra támadt és meg akarta ölni. Szerencsére Zhao lovag, a szomszédos lakosztályból, meghallotta és elfogta a tettest. Viszont eredményképpen, abban a pillanatban, amikor elfogták, a férfi mérget vett be és öngyilkos lett. Mondd…” 

Cao WeiNing hangja elakadt, mintha kétségei lettek volna, és eszébe jutott az, amit mester-nagybácsikája, Mo HuaiYang mondott ma reggel még korábban, “Annyi nagy ember gyűlt össze Dongtingban, ki az, aki nem tud kijönni egy ilyen fiatal, nem túl ígéretes gyerekkel, akinek valymi kevés kilátása van? Ebből a nézőpontból nézve, a másik félnek koránt sem az a szándéka, hogy kiirtsa a maradék gyomot és a gyökeret,¹⁸⁸ hanem konkrét emberölési szándékai vannak.” 
Habár Cao WeiNing gondolkodása relatívan egyszerű volt, azért mégis volt egy halvány megérzése, hogy valami nincs rendben. Mintha valami kétes dolog terjedt volna a levegőben – noha pillanatnyilag Gao Chong és a többiek elnyomták a kétségeket, néhány spekuláció még mindig úgy terjedt tovább az emberek között, némán és láthatatlanul, akár a pestis. 

188 斩草除根 (Zhǎncǎochúgēn) Gyomot és gyökeret irtani – kínai közmondás metaforikus jelentése: megszüntetni a csapást és elkerülni az esetleges jövőbeli kellemetlenségeket. Ebben a kontextusban a nyomok eltűntetését jelenti.

Mi is az a Márványozott Kristály pontosan? 

Mire Zhou ZiShu és még páran odaértek, hatalmas tömeg gyűlt össze Zhang ChengLing és Zhao Jing szállása előtt, de még odabent is. Zhao Jing felső teste csupasz volt, vállát vér borította. Egy hosszú pad végén ült, a háta mögött valaki éppen a sebeit kötözte. Az idősödő férfi szörnyű képet vágott. A derekáról egy kés lógott, de a pengén levő vért még nem törölték le. 

Két férfi holtteste feküdt a földön, mindkettőjük arca csupa kék és lila folt. Úgy néztek ki, mintha mérgezésbe haltak volna bele. Az egyik holttest mellett még egy horogszerű kard is hevert. Zhou ZiShu már az első pillantásra felismerte, hogy a Skorpió horogja volt az. 
A Skorpiók valójában hármas, hatos vagy kilences osztályba voltak sorolva. Attól függően, hogy mennyit fizetett a megbízó. Az olcsóbbak közé tartozott például az a csoport is, akik aznap segítettek elcsalogatni  Zhang ChengLinget a Kacagva Gyászoló szellem megbízásából. Az olyanok csak könnyű megbízásokat vállaltak el és nem bocsájtották áruba az életüket. De abban az esetben, ha a megbízó nagy árat fizetett, akkor a Skorpiók életét is megvásárolhatta. 

Ha egyszer, egy embert, a Skorpió célba vett, onnantól fogva annak az embernek gyötrelmes élete volt. Nem lehet tudni, hányan tartoznak a Skorpióhoz, de ha egyetlen csoport is elbukik, újabb és újabb csoportok jönnek, és a végtelenségig folytatják a merényleteket, míg célba nem érnek. Ők olyan orvgyilkosok, akik nem félnek a haláltól, és ha teljesítették a megbízásukat, visszamennek és bőséges lakomát csapnak.¹⁸⁹ Abban az esetben pedig, ha kudarcot vallanak, akkor képesek az életüket is elvetni. De ennek megfelelően, az ár semmiképpen sem lehet olcsó. 

De ki lett volna képes egy kész vagyont fizetni Zhang ChengLing megöléséért? Talán azt hitték, hogy ez a kis nyuszi, aki csak lóvizelet ontására alkalmas, képes lesz az egekig érni, vagy a jövőben három fejet és 6 kart fog növeszteni?¹⁹⁰ 
Hirtelen, valami különös gondolat futott végig Zhou ZiShu agyában, “Eddigi életem során, számtalan ember kívánta a halálomat, de soha senki nem részesített ilyen magas szintű üldözésben.” – és tekintetében, amellyel Zhang ChengLinget nézte, az érzelmeknek valami halovány jele nyilvánult meg. 

189 吃香喝辣 (Chīxiāng hē là) Illatos és fűszeres ételeket enni. – kínai idióma, mely a pénzben dúskáló, könnyelmű életmódot írja le, nagyokat enni és szabadon inni.

190 流马尿 (Liú mǎ niào) Lóvizelet – Könnyek; 通天彻地 (Tōngtiān chè dì) Égen és földön hatalmas – szerte az egész világon nagy halatommal rendelkezik; 三头六臂 (Sāntóuliùbì) Három fejet és hat kart növeszt – a Buddhizmustól kölcsön vett szófordulat, ami mágikus, természetfölötti képességekre utal.

Azonban a fiatal fiú, aki egy sarokban állt, Zhou ZiShu meglepetésére, nem mutatott semmiféle meglepődöttséget, de még félelmet sem. Csak lehajtotta a fejét, mint aki a két holttestet bámulná, és úgy tűnt, mintha a gondolatai valahol máshol jártak volna. A feje tetején, még a sirülés is látszott, annyira leeresztette a fejét, és rendkívül hallgatag volt. Ha kérdeztek tőle, ő csak bólintott, vagy megrázta a fejét, de nem beszélt sokat. 

Gao Chong közelebb hajolt hozzá egy kicsit, és kedvesen megkérdezte, “ChengLing, ismered ezeket az embereket?” 

Zhang ChengLing rá nézett, majd ismét lehajtotta a fejét és megrázta azt. 

Gao Chong kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a fejét, majd lágyabb hangon azt mondta, “Gyermekem, nem kell félned. Ez a sok bácsi, nagybácsi és nagypapa, mind a te szavadra várnak. Mondd el, ez a két gazember beszélt valamit a tegnap este?” 

Zhang ChengLing nem nézett a szemébe, és a kérdés hallatán, ismét csak a fejét rázta. Gao Chong kissé zavartnak tűnt, és a következő pillanatban, egy mellette álló férfi vágott közbe meglehetősen furcsán, “Gao lovag, mi haszna így tenni fel a kérdést? Mi, akik az idősebb generációhoz tartozunk, tudjuk, hogy ezek ketten a Skorpió öngyilkos bérgyilkosai voltak. Az ilyenek csak ölni tudnak, akár a gyilkos kés, de ki hallott már beszélő gyilkos késről? Micsoda tréfa! Inkább azt kérdezze meg ettől a fiútól, hogy tud-e valamit, amit mások még nem tudnak.” 

Feng XiaoFeng volt az, aki ezúttal nem a hegyi rabszolgája vállán ült, hanem a földön állt. Alacsony termete miatt fel kellett emelnie a fejét. Kilátszó orrlyukait, – amelyekkel akár esővizet is foghatott volna – remekül kiegészítette főnökösködő hanghordozása, rövid kezeit pedig a mellkasán tartotta. Így vette rá az embereket, hogy ránézzenek és minden áron hízelegni akart nekik. 

Gao ShanNu, a hegyi rabszolgája, szótlanul állt mögötte lehajtott fejjel. Durva és förtelmes látványt nyújtott, pont olyan volt, mint a régi meséskönyvekben szerepelő Raksha szellem. 

Még Gao Chong is összehúzta a homlokát, amikor meghallotta ezt. Zhao Jing már nem bírta visszafogni magát. Felállt és Feng XiaoFeng orrára mutatva átkozódni kezdett, “Büdös törpe, hogy mersz ilyet mondani? Mi az, a lelkiismeretedet kutyák ették meg?” 

Feng XiaoFeng gúnyolódni kezdett, “Hős Zhao lovag, miután átvetted a Zhang család árváját, egyetlen lépésre sem hagytad magára. Miért hurcolod magaddal körbe, mint egy édes péksüteményt? A lelked mélyén tudod nagyon jól, de ne kezelj minket is úgy, mintha bolondok lennénk!” 

Feng XiaoFeng szúrós szemekkel nézett Zhang ChengLingre, aki még mindig lehajtott fejjel állt egyhelyben, és ráförmedt, “Gyermek, mondd meg az igazat, tudod, hogy hol van a Zhang család birtokában levő Márványozott Kristálydarab? Nálad van? Vagy utólag ez a Zhao… Zhao lovag ellopta tőled?” 

“Te törpe, légy átkozott az őseid 18-dik generációjával együtt!” – mondta Zhao Jing dühösen. 

Gao ShanNu hirtelen felemelte a fejét és dühös pillantást vetett Zhao Jingra. Feng XiaoFeng intett a kezével, a magashegyi rabszolga pedig békésen visszaállt mögéje. Feng XiaoFeng így folytatta, “Miért lettél ennyire dühös szégyenedben Zhao lovag? Nem félsz, hogy így elveszíted a méltóságodat?” 

Zhao Jing már nagyon oda akart rohanni, hogy móresre tanítsa a törpét, de Gao Chong sietve megállította és mély hangon azt mondta, “Feng testvér, ha valaminek nincs alapja, akkor inkább mondunk kevesebbet, semhogy megbántsuk mások érzéseit. Mindenekelőtt jöjjön most néhány ember és takarítsuk el ezeket a holttesteket, és ami a többieket illeti, nézzük inkább távlati szempontból…” 

Ekkor azonban, valaki ismét felszólalt, “Gao lovag, te mindig zárt ajtók mögött szeretsz beszélni dolgokról, mint ahogy most is. De ki az, aki végighallgathatja, és ki az, aki nem? Most, amíg itt vannak a világ hősei, kellene kihasználni a lehetőséget és megkérni a gyermeket, hogy tisztázza a dolgot. Ez az ő javára is lenne, nem? Így legalább megspórolhatná azt a vesződséget, hogy 2-3 naponta valaki az életére tör.” 

Zhang Chengling ebben a pillanatban felemelte a fejét, az arca nagyon sápadt volt, szemeiből pedig kiveszett minden életerő. Csak azt érezte, hogy mindenki őt nézi, mindenki ujjal mutogat rá, és mindenki arra kényszeríti, hogy magyarázatot adjon, amikor ő tényleg nem tud semmit. 

Zhou Zishu mindig is ahhoz volt szokva, hogy a tömegben megbújjon, anélkül, hogy bárki is észrevegye őt. De ebben a pillanatban, amikor a tömeg között állva meglátta Zhang ChengLing tanácstalanságát, hirtelen harag tört fel benne. 
Mindenkit félre akart lökni maga körül, hogy kirángassa és elvigye a fiút arról a koszos, mocskos helyről. De ha így tett volna, még mindig az igazi Zhou ZiShu lett volna? Előbb tervezz, azután cselekedj, gondold át kétszer, azután lépj. – Ezek az elvek mind a csontjaiba voltak vésve. Nem számított, milyen nagy vagy kicsi, minden egyes részletet százszázalékosan megtervezett és mindig a színfalak mögött maradt, soha nem fedte fel magát. 

Azokban az években, még az uralkodó is azt mondta, hogy egyre kevésbé kell fájtatnia a fejét az ügyek miatt, mert egyetlen apró hibát sem tud felfedezni a munkájában…de az az öreg Ye BaiYi azt mondta, hogy ő nem több azoknál, akik a fejüket elrejtik és csak a farkuk végét mutatják. 

———————————————

A versben található virágok és a Su Xiaoxiao sírja.