Amikor álomba merülsz, a tudat a tudatalatti partjainál süllyed el. Olyan, mintha a hullámokban állnál, és éreznéd, ahogy a sós víz felgyülemlik a lábaid körül, miközben a homok eltűnik a lábujjaid alatt. Ritmikus bizonyosság ez, amiben megbízhatsz itt. A partvonal és a vízvonal egy közös határt alkot. Minden egyes víznyalábot, mely a partot legyezi, a homok körvonala ragad meg.

A Csillagainkban a hiba könyvében, John Green azt írta:

„Szerelmes lettem abba, ahogyan elalszol: lassan, majd egészen egyszerre.”

Ahogy minden este álomba merülsz, lassan hullámzani kezdesz: ki és be… ki és be. Amíg egészen egyszerre… mély álomba zuhansz. Ezek az ismétlődő pillanatok teszik lehetővé számodra, hogy magára hagyd az éber testedet és elmédet, miközben a pihenésbe merészkedsz. De amíg, ebben a köztes világban vagy, időzz el egy pillanattal tovább. Hagyd, hogy a süllyedés és emelkedés tovább tartson.

Az átalakulás birodalmában vagy. Hozhatsz gondolatokat a nappalodból, dolgokat, amiket talán szeretnél megérteni vagy megoldani.

„Gyakori tapasztalat, hogy egy probléma, mely este még bonyolult volt, reggelre megoldódott, miután az alvás bizottsága dolgozott rajta.” – John Steinbeck, amerikai szerző

Ültess ötleteket a tudatalattidba és nézd meg, az éjszaka merre visz téged.

Amint felébredsz, ismét belépsz abba a köztes birodalomba. Ha volt valami, ami megoldotta magát, ha akadt egy ötlet, amit az éjszaka folyamán gyűjtöttél be, jegyezd le őket! Szó szerint írd le őket! Mert hamarosan elindulsz a napodon, és nagyon gyorsan elfelejted ezeket az ajándékokat, amelyeket minden egyes éjszaka tud hozni neked.