(PORSCHE) Hazafelé motoroztam mögöttem egy utassal, aki úgy nézett ki, mint aki a fél életét elvesztette és az ítéletnapra készül. A nagybátyám, Athie a semmiből felhívott, hogy vegyem fel az…
Date Archives június 2024
4. Fejezet: Elszakadni egymástól oly könnyű, de viszontlátni egymást a legnehezebb
Az ősz megérkeztével, a délutánok képezik a nap legszebb időszakát. Miután lejárt a betegfogadás ideje, XiaoLiu előszeretettel takarta le a szemét egy lótuszlevéllel, miközben hanyattfeküdt egy gyógynövényszárításra használt szalmaszőnyegen. Karjait…
3. fejezet: Vadászat
(KINN) A tükör előtt álltam és a nyakamat vizsgálgattam, amin mostanra a fülem alatt megjelent egy sötét fognyom. Egy kevés vér is szivárgott belőle, körülötte véraláfutás, a színe pedig épp…
2. fejezet: Óra
(PORSCHE) – Ne mondd, hogy ugyanannál a kútnál akarsz kitenni, ahol ezelőtt? – szólt a reszelős hang közvetlenül a fülem mellett. Ma jobban nézett ki, mint tegnap és habár a…
1. fejezet: Deja vu
(PORSCHE) – Ki a fene emleget? Tegnap éjjel óta tüsszögök. A francba! Jom megint tüsszentett, miközben letette a kávés poharát az egyik márvány asztalra a Sporttudományi Karral szemben. Felnéztem rá…
A kínai online irodalom: szubkultúrából legitim iparág
Nemrég, egyik kedves olvasóm megkért, hogy mutassam be a „Négy Kis Királynő” néven emlegetett írónők másik három tagját is, hogy egy picivel árnyaltabb képet kaphassunk róluk. Ahogy elkezdtem kutakodni a…