Isten komor arcot vágott aznap, amikor a dongtingi harcművészeti konferenciát tartották. Az ég nyomasztóan borús volt. Az apránként szemerkélő eső olyan érzést keltett, mintha bármelyik percen leszakadhat az égből. Párás és hűvös levegő csapott az ember arcába. A levelek nagyrésze már lehullott, félcsupasz fákat hagyva maguk után. 

Ilyenkor mindig vannak, akik elcsüggednek, akik rég elvesztett szülővárosuk után keseregnek. Az a 30 év már csak egy nagy álomnak tűnik. 

Gao Chong átadta Ci Mu mesternek a helyét, ő pedig a második széken foglalt helyet. Zhou ZiShu még inkább beleolvadt a tömegbe, és váratlanul, egy tizenéves fiú sóhajtozására lett figyelmes, aki tőle nem messze állt, “Egy nap, olyan leszek, mint ő.” 

Amikor Xiang Yu, a Chu királyság nyugati részének fejedelme, meglátta Shihuang császár becsületgárdáját, kinyitotta a száját és így szólt, “Most már elfoglalhatom a helyét.”101 Amikor Liu Xiu Guangwu császár, még gyerek volt, érzelgősségében azt sóhajtotta, “Ha hivatali tisztviselő akarsz lenni, akkor Jin Wu urának kell lenned. Ha pedig feleséget akarsz, az senki más nem lehet, mint Yin Lihua.”102 Annyi ember van ezen a világon… ki ne szeretne kitűnni a tömegből, hogy egy életen át hősként tiszteljék és jómódban éljen? 

101 Xiang Yu, híres katonai stratéga, Nyugat-Chu fejedelme, i.e. 232-202 között. Chu-királyság a kínai alföld egyik területe a Jangce folyó mentén. Qin Shihuang császár i.e. 259-210 között élt. Becsületgárda, az a díszmenet, mely az ősi kínai császárokat kísérte utazásaik során. Xiang Yu volt az, aki véget vetett a Qin dinasztiának, – amit “Kína első császáraként” elhíresült Qin Shihuang alapított – majd létrehozta Nyugat Chu királyságot.

102 Liu Xiu, aki utólag Guangwu császár néven vált ismertté, a Han dinasztia megalapítója. Fiatal korában még a hanyatló királyi család sarja volt, és rangja szerint nem ért többet egy darab paraszti ruhánál. Yin Lihuaval kapcsolatos sóhaja, amit még gyerekkorában tett valósággá vált. Liu Xiu 29 éves volt, amikor feleségül vette az akkor 19 éves Yin Lihuat. Három hónappal később pedig, a háború elszakította őket egymástól. Jin Wu, az ősi legendákban szereplő Kingo sárkány, ami a vagyont jelképezi.

A tizenéves fiú, életének tavaszán, – aki ennek az egy embernek az árnyékán kívül, soha nem nézett fel így senki másra – ökölbe szorította a kezeit és csak ennyit szorított ki vicsorgó fogain, “Egy nap, olyan leszek, mint ő.”  

Még akkor is, ha az egész világot az uralma alá hajtja, és ha az ő kezében lenne az élet és halál kérdése, mi haszna a dicsőségnek, ha a táj pont ugyanolyan marad?  

Zhou ZiShu fiatal volt még, amikor a mestere meghalt, amikor a Négy Évszak klán erényes és bölcs vezető nélkül maradt. Mivel ő volt a legidősebb testvér-tanítvány, minden teher és felelősség, ami a klán vezetésével járt, az ő vállaira szakadt. Mennyi idős is volt? Épp abban az évben töltötte a 15. évét, és egyszeriben minden számítása szerte foszlott. 

A jelenlegi császár, ebben a korban, akár nagyobb kényelmetlenségeket is képes volt eltűrni, csak azért, hogy létezését titokban tartsa. A nanningi király,103 15 évesen minden idejét annak szentelte, hogy a borban és virágokban keresse zavartságának okát. Dél-Xinjiang104 nagy varázslója, akinek harcművészeti technikája egész jianghut lenyűgözte, 15 évesen még csak egy idegenből érkezett, sértődött és tehetetlen gyerek volt. 

103 Nanning ma is létező város Kína déli részén. Kínában, az aktuális uralkodó fiútestvéreire is a király (王) szimbólumot használva hivatkoztak.

104 Dél-Xinjiang Kína legnyugatabbra eső részén a Tianshan-hegység déli részén fekvő terület.

Éppen ezért Liang JiuXiao volt az egyetlen, akiben vígaszt lelhetett, és akivel kölcsönösen egymásra támaszkodhattak a nehéz helyzetekben. De vajon mikor kezdtek el egymástól elszakadni? 

Ez minden bizonnyal arra az időszakra vezethető vissza, amikor Liang JiuXiao, a Xu családba való beházasodásakor, először a fővárosba költözött. Ahol végig kellett nézze a hatalomért való korrupciós csatákat, az egyre fokozódó harcokat testvérek és rokonok között. Ahol szemtanúja volt azoknak a bűnöknek, melyeket egytől egyig hőn imádott nagytestvére követett el: olyan királyi hivatalnokokat mártott be, ültetett fel és ölt meg, akik lojálisak voltak az akkori uralkodóhoz. 

Ekkor Gao Chong felállt, és minden jellenlevő hős előtt a Szellem-völgyet tette meg felelősnek az utóbbi időszakban elkövetett erőszakos cselekményekért. 

Zhou ZiShu enyhén lesütötte a szemét, mintha aludna. Csak mozdulatlanul állt ott, és ismét Liang JiuXiaora gondolt, aki annyi éven át minden egyes szavát és tettét megkérdőjelezte: “Miért csinálod ezt? Mi az, amit el akarsz érni? Hatalmat? A Trónt? Jólétre és gazdagságra vágysz?” … “Ha így folytatod tovább, nem lesz jó vége. Ébredj fel!” … “Bátyám, az életeddel fogsz megfizetni minden egyes elvett életért.” Ezeket a kérdéseket soha nem feledte el. Mindig is az elméjében hordozta. 

Még hogy életet egy életért? Miért kellene megfizetni egy életért, amikor ebben a világban van mód arra, hogy az életet a halálnál is rosszabbá tegyük. – mosolygott, mint aki magában gúnyolódott volna, és így folytatta, “Ej JiuXiao, valójában mindketten tévedtünk.”  

Ebben a pillanatban, nem messze tőle, egy halk röfögést hallott, majd hirtelen egy éles hang szakította félbe Gao Chongot, de még Zhou ZiShu gondolatmenetét is. A férfi, első hallásra, olyan hangon beszélt, mint egy gyerek, és rekedtes hangjában érzékelhető volt némi szarkazmus is.105 Gao Chong, belső energiáját felhasználva beszélt a közönséghez, de ha ez az alak még így is képes volt őt félbe szakítani, akkor egyértelmű volt, hogy képességei nem voltak elenyészőek. 

105 阴阳怪气 (yīnyángguàiqì) Yin és Yang furcsaság. Ez a kifejezés azokra vonatkozik, akik megnyilvánulásaik során nem rejtik véka alá a saját véleményüket és sok esetben gúnyosan, elítélően fogalmaznak; egyidőben minősítve a kommunikációban részt vevő másik felet.

Hallani lehetett, amint a következőket mondta, “Ugyan már, Gao lovag! Néhány szóbeszédre hagyatkozva képes voltál levonni azt a végkövetkeztetést, hogy az összes gyilkosságot a Szellem-völgy követte el? Nem gondolod, hogy túlzol?” 

Ennek hallatán, minden jelenlevő tekintete erre az egy személyre összpontosult. Zhou ZiShu, szemeit összehúzva nézett rá, és ekkor vette észre, hogy a szószóló valójában egy alig 1 méter magas törpe, aki egy nagytermetű ember vállán üldögélt. A nagydarab ember olyan hatalmas volt akár egy domb. Még Zhou ZiShunak is, – aki maga is magasnak számított a magas férfiak között – fel kellett emelnie a tekintetét, hogy meglássa az ember arcát. A férfi arca meglehetősen rendezetlen volt, bozontos szakállába belelógott még kócos haja is, amiből mindössze egy rézharangszerű szempár látszott ki. A férfi nagyon óvatosan bánt a törpével, mintha folyton azon aggódott volna, hogy az izgága törpe leesik a válláról. Ezért lapátszerű kezeivel finoman tartotta a törpét a bokájánál fogva. 

Csak nem Feng XiaoFeng, a “Föld-herceg” az, meg az ő nyámnyila hegyi óriása, Gao ShanNu, aki még háromlábon állva sem tudna fingani?106 Tekintetbe véve ezt a két szembeötlő fizikai tulajdonságot, sokan már a leírásuk alapján be tudták azonosítani, hogy kik ők. Zhou ZiShu szeme felcsillant, és semmiféle szánalmat nem érzett Feng XiaoFeng iránt.

106 三脚踹不出一个屁来 (Sānjiǎo chuài bù chū yīgè pì lái) Háromlábon állva sem tudna fingani. – valaki, aki túlságosan hallgatag, tartózkodó és visszahúzódó, aki minden kérdésre őszinte választ ad. Ugyanakkor használhatják lekezelőként is arra, aki haszontalan és nagyon határozatlan.

A pletykák szerint, Feng XiaoFeng egyszerre volt igaz és gonosz mester, aki mindent a saját kénye-kedve szerint csinált, akinek az elvek nem jelentettek semmit. Nem lehetett tudni, hogy a termete miatt-e vagy sem, de nagyon paranoiás volt, ráadásul kegyetlen és meglehetősen szeszélyes is. Hegyi rabszolgáján kívül, akitől amúgy is elválaszthatatlan volt, senki másra nem hallgatott, ezért nem is vette volna meg senki. Röviden szólva, egy igaz tüske volt. 

Feng XiaoFeng éles hangja volt hallható ismét, “Gao lovag, az érvelésed nem elég ésszerű. Azt állítod, hogy a Szellem-völgyi démonok ‘sok gonoszságot tesznek’, de hiszen a Qingzhu-gerinc völgyében élő gonosz szellemek a természetüknél fogva gonoszak. Ha ez nem így lenne, akkor miért válna valaki önként gonosztevő szellemmé. Nyilván ők is végső kétségbeesésükben kerestek menedéket a Szellem-völgyben. Bocsátsd meg, amiért ilyen sokat beszélek, de a Szellem-völgy mindig is létezett, némán, a felszín alatt, a maga szigorú szabályaival. A Szellem-völgynek mindig is megvoltak a maga szabályai, miszerint, ha valaki egyszer belép, onnan nincs visszaút, onnan kijönni nem lehet. A gonosz démonok soha többé nem jöttek ki, hogy külvilági ügyeket intézzenek. Hát akkor miért jöttek volna ki éppen most, hogy ilyen katasztrófát okozzanak?” 

Gao Chong összehúzta a száját, és megtermett alakjával pont úgy nézett ki, mint egy örökké mosolygó Maitreya Buddha, csak éppen a mosoly hiányzott az arcáról. Tekintete meglepően komolynak bizonyult, mintha rettentően nagy nyomás nehezedne rá. Hosszan meredt Feng XiaoFengre, majd lassan megkérdezte, “Te vagy az Feng testvér? Akkor mondd, Feng testvér, mi tévők legyünk?” 

Feng XiaoFeng gúnyosan mosolyogva megszólalt, “Semmi szükség, hogy őszinte vagy udvarias légy velem. Hiszen minden egyes alkalommal, amikor ‘testvérnek’ szólítasz, magadban ‘átkozott törpének’ nevezel, így hát miért lennél ennyire képmutató? Csak azért jöttem, mert ennek a törpének a fülébe jutott egy-két pletyka, és mert emlékeztetni szerettem volna a világ minden tájáról egybegyűlt tiszteletbeli hősöket, tartsanak ki, ha már jól vannak lakva107 és szívüket ellepte a disznózsír,108 inkább ne tegyenek semmit, semhogy megszégyenítsék magukat.” 

107 吃饱了撑着 (Chī bǎole chēngzhe) Tarts ki, ha megtömted a gyomrodat. – Azokra az emberekre értik, akik a fölösleges energiájukat nem a megfelelő helyen használják, hanem ott, ahol nem kellene.

108 猪油蒙了心 (Zhū yóu méngle xīn) Háj ülepedik a szíven. – Arra mondják, akit nem érint meg semmi. Nincs benne könyörület, gyöngédség, mint akinek faggyú lenne a szíve helyén.

Feng XiaoFeng ezen szavait végig hallgatva, Zhou ZiShu tudta, hogy a pletykák igazak voltak. Noha nem lehetett XiaoFenget a legelvetemültebb gonosztevők közé sorolni, de a természete miatt egyáltalán nem volt szerethető ember. Meglehet, azért volt ilyen, mert szerelmese volt ennek a személyiségnek, és éppen ezért jobban hasonlított egy veszett kutyához, mint egy emberhez.  

Zhou ZiShu még azt is hallotta, hogy valakinek azért vágta ki a nyelvét, mert nyíltan “törpének” nevezte. Egy másik alkalommal pedig, valakik tiszteletlenül szólították meg őt, mikor megfordult, azonnal levágta a nyelvüket. Viszont, a harmadik alkalommal, képmutatónak nevezte azokat is, akik udvariasan köszöntötték őt. Egyszerűen képtelenség volt ennek az embernek a szeszélyének megfelelni. 

 Gao Chong kissé összevonta a szemöldökét, végül arra gondolt, kevésbé valószínű, hogy a neves lovagok generációja, akik megalapozott presztízzsel rendelkeznek, hitelt adnának Feng XiaoFengnek, ennek a veszett kutyának a véleményére. Ezért megint egy udvariasan megfogalmazott kérdést tett fel, “Megkérdezhetlek, Feng lovag, miféle pletykákat hallottál?” 

Feng XiaoFeng jellegzetes, gonosztevőkhöz hasonló kacaja csengett fel, akár egy furcsa madár károgása, majd hideg, közömbös hangon megszólalt, “Gao Chong miért teszel úgy, mintha összezavarodtál volna? Nem tudom, hogy mi történt valójában Mu YunGeval és Yu TianJieval, de azt mered állítani, hogy a Tai-hegy klán vezetőjének, Zhang Yusennek a halála és a Márványozott Kristály között semmi összefüggés sincs?” 

A kijelentés hallatára, a helyszínen levő embersokaság közül, egy ismeretlen bennfentes arcán hirtelen változás állt be és beszélni kezdett valakivel nagyon halkan. Ezután Zhou ZiShu azt is észrevette, amint Gao Chong enyhén Ci Mu mester felé fordítja a fejét, és egy rövid, meglehetősen ünnepélyes tekintetet vet rá. Vele ellentétben, a fiatalember, akit az ősi szerzetes tanítványának tartottak, csak közömbösséget mutatott. Fejét még mindig lehajtva ült a nemességgel szemben. Nem lehetett tudni, mi járhat a fejében. Úgy ült ott, mint egy hatalmas tündér, magasztosan, aki ügyet sem vetett a pornép problémáira. 

Zhang ChengLing Gao Chong másik oldalán ült. Eredetileg Zhao Jingre támaszkodott, amikor meghallotta Feng XiaoFeng kérdését. Ekkor titokban Zhao Jingre nézett, és – az bármennyire is igyekezett eltakarni – valamiféle megmagyarázhatatlan arckifejezést látott végig futni Zhao Jing arcán a “Márványozott Kristály” hallatán. Mintha egyszerre lett volna tele haraggal és mély gondolatokkal. Borzalmas látványt nyújtott. Zhang ChengLing hirtelen a szájához kapott. Kérdezni akart, de a torkán nem jött ki egy hang sem. 

Ez alatt a pár nap alatt sok mindent megértett. Nem egyszer olvasott ki egyfajta megvetéssel teli szánalmat mások megjegyzéseiből – “Igen, az apja Zhang Yusen, a híres Zhang Yusen lovag. De mégis, hogy lehet ilyen szerencsétlen fia?” Még a Zhao-birtok szolgálóit is hallotta, amint titokban arról beszélnek, “Mi érteleme volt annak, hogy annyi ember kockáztassa az életét egy ilyen mihaszna kölyök megmentése végett? Hiába, az irodalomból sosem lesz harcművészet.109 Ha nem ért a harcművészethez, hogyan is lehet arra számítani, hogy megbosszulja az apját, vagy újraéleszti a Zhang családot?”  

109 文不成武不就 (Wén bùchéng wǔ bù jiù) Az irodalom nem válik harcművészetté. Képies leírása annak, amikor valaki nem ért semmihez.

Csak bábként használták. Bárki is legyen az, akárhányszor a Szellem-völgy került szóba, mindig nagy felháborodást váltott ki az illetőből, és előbb-utóbb ujjal mutogatott rá. “Ez a Zhang család árvája. Ne aggódj fiam, mindent megteszünk, hogy igazságot szolgáltassunk az apádnak, meg a családodnak.” 

Egy reménytelen, szánalmas bábként. 

Zhang ChengLing nem tudta megállni, hogy ne hiányolja azt a férfit, akivel aznap az omladozó szentélyben találkozott. A sárga és beesett arcú férfit, aki csak alkalom adtán szólt hozzá néhány szót. Azóta a szörnyű éjszaka óta, nem múlt el nap, hogy ne lettek volna rémálmai esténként. De senki nem volt, akinek elmondhatta volna, és akit érdekelt is volna. Még Zhao nagybácsikája is azt mondta neki, “Fiam, talpra kell állnod. Nem kell félned azoktól a démonoktól és szellemektől. Hiszen az összes előkelő lovag a te oldalon áll, akik majd egy nap megbosszulják a családodat.” Azonban nem volt senki, aki átkarolta volna a vállát és odasúgta volna neki, “Semmi baj, aludj csak nyugodtan. Ha rémálmod van, én felébresztelek.” 

A helyszínen kész káosz uralkodott. Feng XiaoFeng a szája sarkából, csak úgy gúnyosan, kérte meg Gao Chongot, hogy adjon magyarázatot a “Márványozott Kristályra”, amiről szerte jianghuban csak a szóbeszéd jár. Zhang ChengLing ekkor lehajtotta a fejét és megnyomta a halántékát. Váratlanul egy sötét széllökést érzett, és egy kis papírgolyó csapódott a kézfejének. Zhang ChengLing megriadt, de szerencsére senki nem vette őt észre, ezért lehajolt és felvette a papírgolyót. Egyetlen sor állt rajta, nagyon apró írással. “Ha érdekel az igazság, gyere utánam.” 

Zhang ChengLing felemelete a fejét és szétnézett. Egy sötétinges férfit látott a tömegben, aki szemrebbenés nélkül nézett rá, a szája sarkában leírhatatlan gúnnyal. Mintha meg lett volna győződve arról, hogy nem mer utána menni, megvetően és gonoszan nézett rá. Abban a pillanatban, maga Zhang ChengLing sem tudta eldönteni, hogy mitől, az indulattól vagy a haragtól, a markába gyűrte a cetlit. A nagy káoszban senki sem vette észre, hogy felállt. Fogta magát, otthagyta Zhao Jinget és a férfi nyomába indult az egész tömegen keresztül. 

Senki sem vette észre, kivéve Zhou ZiShut, aki mindaddig csak kedvetlenül bámult rá. Kitűnő látással rendelkezett, így amikor látta, hogy valaki egy cetlit pöccint a kezébe, rögtön éberebb lett. Látva, hogy ez a kis mitugrász, aki vakmerőségében110 képes volt egyedül a férfi után menni, – és mivel már amúgy sem volt kedve tovább hallgatni a lovagok vitatkozását – összehúzta a homlokát és titokban követni kezdte. 

110 竟还不知天高地厚地 (Jìng hái bùzhī tiāngāodìhòu de) Nem tudja az ég és föld magasságát, mélységét. – idióma valakinek az arroganciáját és érdektelenségét, azaz könnyelmű vakmerőségét írja le.

Úgy tűnt, hogy a férfi csak játszadozik vele, szándékosan. Ő pedig követi őt, akár egy horogra akadt csali. Volt, amikor szem elől tévesztette, majd egy kis idő után újra feltűnt, és mindenféle trükköt bevetve, különböző szögekből egy-egy kavicsot pattintott rá. Mintha szándékosan heccelte volna őt gyenge kungfuja miatt. Meg-megállt, majd újra elindult, mint egy macska, ami egereket ugrat. 

Zhang ChengLing már a fogát csikorgatta, de fel sem tűnt neki, hogy milyen messzire keveredett. Nem volt képzett semmilyen téren, és még dolgoznia sem kellett. Miután megérkezett a Zhaók birtokára, mindenki azzal volt elfoglalva, hogyan tegyen igazságot, de senkinek sem jutott az eszébe, hogy valamilyen erőfeszítésre utasítsa. A sietség miatt, csak úgy kapkodott a levegő után. Szeme elsötétült, és már-már hallani vélte a halántékánál lüktető pulzusát. 

Ez az elkényeztetett tizenéves fiú még soha nem volt ennyire dühös önmagára. Mindennek tetejében még meghallotta valakinek a hideg horkanását is, “Ez Zhang Yusen fattya? Micsoda pazarlás.” 

A fiú azt gondolta magában, “Igen, Zhang ChengLing, te egy elfecsérelt semmi vagy. Miért kellett Li bácsinak annyira kétségbeesetten megmentenie téged? És miért pont téged?” 

Ekkor a férfi, aki kivezette a tömegből, megállt előtte. Vaskos, fogószerű kezével a magasba emelte az állát, ördögi tekintete pedig végig mérte a fiú arcát. Zhang ChengLingben még a vér is meghűlt, és csak ezután vette észre, hogy egy lakatlan helyre került. 

Hirtelen, a férfi háta mögött, néhány árnyék hullott alá az égből. Mind ugyanolyan sötét ruhát viseltek, és anélül, hogy kinyitották volna a szemüket, körbe vették Zhang ChengLinget. 

A férfi, aki elcsalogatta idáig, egyszer csak felnevetett és elengedte az állát, majd hangosan megszólalt, “Drága barátom, te, aki a fejedet elrejted, de farkadat láttatni hagyod,111 egy ilyen kölyökért képes voltál ennyi embert mozgósítani és ekkora felhajtást csinálni?” A hang megszűnésével egy bíborvörös ruhás férfi lépett elő, arcán egy vérvörös tenyéralakú anyajegy volt, amitől az arcvonásai112 még leírhatatlanabbnak és még félelmetesebbnek tűntek. Zhang ChengLing lábai remegni kezdtek, és amennyire csak tudta felemelete az állát, hogy bátorságot színleljen. Végül a vörös ruhás férfira meredt. 

111 藏头露尾 (Cángtóulùwěi) Elrejti a fejét, de felfedi a farkát. – arra a személyre mondják, aki szándékosan elfedi az igazságot.

112 五官 (Wǔguān) Arcvonás – A kínaiak 5 különböző vonást különböztetnek meg az arcon: szemöldökök, szemek, fülek, orr és száj.

A vörös ruhás férfi halkan felnevetett, hangja száraz volt és rekedtes, mintha rozsdás vasdarabokat csikorgattak volna egymásnak. Ettől a hangtól még az ember füle is libabőrös lett. A férfi, egy szempillantás alatt ott termett Zhang ChengLing előtt és megszorította a fiú nyakát. Az ujjai olyan hidegek voltak, mint egy holttesté. Zhang ChengLingben olyan benyomást keltett, mintha az előtte álló férfi egy zombi lenne.113 

113 僵尸 (Jiāngshī) Zombi – egyfajta szellem, a kínai folklórban.

A férfi halkan megkérdezte, “Az lenne a kérdésem, hogy azon az éjszakán, a Zhang-birtokon, láttál már olyan embert, akinek hiányzott az ujja?” 

Zhang ChengLing tágra meredt szemekkel nézett rá, majd nehézkesen megrázta a fejét. 

A férfi összehúzta a szemeit, és egy kicsivel lágyabb hangon ismét megkérdezte, “Nem? Drága gyermekem, emlékezz vissza egy kicsit… Nálad van vagy nincs?” 

Minél lágyabban beszélt, annál erősebb volt a szorítás a nyakán. Zhang ChengLing fuldokolni kezdett. Keményen küszködött, arca vörös lett, mintha megcsípték volna. Karjaival és lábaival rúgkapálni kezdett, és mindenféle technika nélkül pofon vágta a vörös ruhás férfit. Némán káromkodni kezdett, “Tessék, öreg!” 

A vörös ruhás férfi, ügyet sem vetett a pofonra, csupán annyit mondott kísérteties mosollyal az arcán, “Igen… vagy nem?” 

Zhang ChengLing fájdalmat érzett a mellkasában, mint ami éppen robbanni készült volna. Megértette, hogy ez a férfi azt várja el tőle, hogy igent mondjon. De egy kritikus pillanatban, az ifjú mester szamara újból megmakacsolta magát. Kinyitotta a száját és a vörös ruhás férfi arcába köpött. Abban a pillanatban a nyakán levő kézgyűrű hirtelen fogóvá változott, amitől Zhang ChengLingnek még annyi ereje sem maradt, hogy rúgkapálni tudjon. 

A férfi halkan megkérdezte, “Még egyszer megkérdezem. Igen vagy nem?” 

Zhang ChengLing tudata kezdett elmosódni. Azt hitte, meg fog halni… 

Csak annyit hallott, hogy a férfi hirtelen feljajdul és érezte, hogy a nyakán levő szorítás meglazul. Mellkasába csak úgy zúdult a levegő, miközben néhány lépést hátratántorodott. A földre roskadt és szívszorítóan köhögött. 

A vörös ruhás férfi meghátrált néhány lépésnyire és csúnyán meredt a kavicsra, ami majdnem elvitte a csuklóját, “Ki az…?” 

(Visited 739 times, 1 visits today)

1 Comment

  1. admin 2021-11-19at11:05

    Még múlt hét végén kezdtem el fordítani ezt a fejezetet, de csak tegnap este sikerült a végére érnem. Valahogy nem volt türelmem hozzá. Talán azért is mert, nem értettem a sok történelmi alakra való hivatkozást.
    Az eddigiek során a történet alakulását zömében Zhou ZiShu szemszögéből látjuk. De itt most nehéz volt eldönteni, kinek a gondolatait halljuk, akkor amikor egy csomó példát sorol fel híressé vált emberekről, akik 15 éves korukban még sehol sem voltak. Az elbeszélőét, vagy a Zhou ZiShuét? Mégha az eredeti szövegben Zhou Zishut is beszélteti az elbeszélő, még akkor is kiérezhető az elbeszélő hangja, aki (valós) tényekkel támasztja alá fiktív karakterének tetteit.

    Reply

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük