(PORSCHE)

Felébredtem és nyújtózkodtam egy kicsit, amitől hirtelen fájdalom futott végig a testemen. Összehúztam a szemem, hogy alkalmazkodjon a fényhez és megvakartam a fejem, miközben próbáltam visszaemlékezni a tegnap este történtekre. Az egyetlen dolog, amire emlékszem, hogy követtem Kinnt egy puccos bárba, ahol egy lány meghívott pár italra és egy csapat férfi rátámadt Kinnre… Picsába! Jól van?! Kipattant a szemem, ahogy eszembe jutott Kinn.

Hogy lehettél ilyen hülye, Porsche?! Miközben magamat átkoztam, döbbenten vettem észre az idegen mennyezetet, amit bámultam. Körülnéztem. Kinn szobájában voltam, ráadásul a kanapéján feküdtem!

­– Shia! – gyorsan felugrottam. Kinn tuti ki fog nyírni!

– Felébredtél. – hallatszott egy hideg hang hátulról. A testem azonnal megmerevedett a hangja hallatán. Lassan arrafelé fordultam és felkészültem egy ütés fogadására. De ahogy szembe néztem vele, csak nyugodtan figyelt.

– Én… öh… – fogalmam sem volt, mit mondjak.

Ezúttal tényleg elrontottam és nem volt semmi kifogásom. Az én hibám volt, ami tegnap történt. Ha nem lettem volna olyan hanyag, nem történt volna, ami történt. Elfogott a bűntudat és nem bírtam Kinn szemébe nézni.

– Menj, zuhanyozz le. Ne akarj elkésni a tíz órai tevékenységről. – mondta nyugodtan. Ránéztem. De, amikor a pillantásom találkozott az övével, a tekintete visszatért ahhoz, amivel addig foglalkozott. A nagy órára néztem a falon. Már kilenc óra volt! Sietve elindultam kifelé, amikor észrevettem, hogy csak egy szál ingben és boxerben vagyok.

– Miért vagyok félmeztelen? – motyogtam, de valószínűleg túl hangosan, mert Kinn válaszolt.

– Tegnap este levetted a ruháid.

A szemem körbe járt a szobában és láttam a többi ruhadarabomat szétszórva a padlón. Azonnal felkapkodtam és a kezembe gyömöszöltem őket.

Tényleg Porsche? Leveszed a ruháid? Mekkora seggfej vagy! Lopva Kinnre pillantottam, miközben felvettem a ruháimat. Valódi volt? Még csak fel sem emelte a hangját, pedig tegnap egy idióta voltam. Ráadásul nyugodtan beszél velem.

Ő tényleg az a Kinn, akit ismerek? Bassza meg! Miért érzem ezt olyan kellemetlennek?

Befejeztem az öltönyöm begombolását és az ajtó felé indultam, de Kinn megállított.

– Várj.

Kicsit elfordítottam a fejem, hogy ránézzek.

– Később is legyél öltönyben, vendégeink jönnek. – mondta lágy hangon.

– Tegnap este… tegnap este, én… Nem haragszol rám? – kényelmetlenül mocorogtam, nem tudtam olvasni a tekintetében és ettől furcsa bizsergést éreztem a gerincemben.

– Mi van veled? – kérdezte válasz helyett.

– Hát… máskor, ha olyat tettem, ami nem tetszik neked… – még nem tudtam befejezni a mondatot, amikor megszólalt.

– Szóval tisztában vagy vele mit tettél, hm? Azt hittem, egy olyan valaki, mint te, észre sem veszi. – mondta anélkül, hogy rám nézett volna.

Biztosan játszik, mert túlságosan elmerült, abban, amit csinált. Felüdülés volt számomra így látni Kinnt: egy egyszerű fehér pólóban, nem az általában viselt elegáns ruháiban. Megnyugtatott, hogy Ő is csak olyan, mint egy hétköznapi ember. El voltam foglalva azzal, hogy Őt nézzem, amikor felemelte a fejét és rám pillantott.

– Vagy azt akarod, hogy kiabáljak? – kérdezte játékosan, egyik szemöldökét megemelve.

– Nem. – válaszoltam és azonnal kimentem a szobából.

Mindig furcsa érzés kerít hatalmába, ha ilyen hangnemben beszél hozzám. De talán csak túlgondolom. Elhessegettem a gondolatot és elindultam a folyosón, amikor egy barátságtalan szempárral találtam szemben magam. Big volt az, aki pár napra eltűnt és úgy tűnt épp most tért vissza.

– Miért voltál ilyen korán Khun Kinn szobájában? – kérdezte keserűen tetőtől-talpig végig mérve.

Megigazítottam az öltönyöm és tettem felé egy lépést, hogy szembe nézzek vele. Láttam a zúzódásokat az arcán, amiket én hagytam ott a verekedésben, amit szándékosan provokált ki.

– Válaszolj! – szólt rám sötéten.

Ma nem éreztem sürgető késztetést, hogy verekedjek vele, ezért inkább figyelmen kívül hagytam, mit mondd és úgy tettem, mintha nem hallanám. Az idióta hirtelen elkapta a karomat, de lesöpörtem magamról. A legfenyegetőbb pillantásomat vetettem rá, amivel azt üzentem, ha nem engedsz el, kétszer annyi zúzódást szerzel, mint most van. Úgy tűnt megértette a célzást, mert kerülte a tekintetemet és félre állt.

Megtettem az utat a szobámig, ahol megmosakodtam és belenéztem a tükörbe. Tényleg nem emlékeztem, mi történt Kinn szobájában. Miért voltam félmeztelen? A legjobban az rémiszett meg, hogy Kinn egy szót sem ejtett róla. Máskor, ha a hétköznapi ruháimban léptem a szobájába, már kezdte is a kioktatást. De ezúttal más volt. Valóban nem haragudott rám? Ez megőrjített.

Már gondoltam rá, hogy beszerzek egy pár dolgot, mint sampon, tusfürdő és néhány váltóruha a hátizsákomba. Nem terveztem itt, maradni, de szükség esetére, ha olyasmi történik, mint tegnap. De nem számít, úgyis mindig hazamegyek az öcsémhez.

Lezuhanyoztam és felvettem egy tiszta öltönyt, ahogy Kinn kérte. Gyűlöltem ezt a ruhát viselni, szűk volt és fullasztó. Nem valami kényelmes ruhát kellene viselnünk, amikor háborúba indulunk? Mégis ezt preferálják. Hogy lehet egyéltalán hordani ezt a szart?

Már majdnem délelőtt tíz óra volt, amikor hirtelen megkordult a gyomrom. Ah, éhes vagyok. Honnan szerzik ezek az emberek az ételt? Kimentem a szobából, hogy megkeressem az étkezőt, de a folyosón beleütköztem valakibe. Pete volt az, hétköznapi ruhákban. Azonnal mosolyogva üdvözölt.

– Hé, Porsche, mi történt veled? – kérdezte tréfásan. Összeráncoltam a szemöldököm, most nem volt kedvem viccelni vele.

– Éhes vagyok.

– Délelőtti műszakban vagy? – bólintottam, Ő pedig eligazított, merre van az étkező.

– Sétálj egyenesen a folyosó végéig és ott már meglátod az alkalmazottak ebédlőjét.

– Kösz, haver. – mondtam – Nem dolgozol ma?

– Szabadnapom van. Még találkozzunk, most megyek. – megszorította a táskáját, búcsúzóul felém biccentett és folytatta az útját kifelé a házból. Olyan gyorsan futott, mintha megpróbálna elkerülni valakit.

– Mi a fene? ­– motyogtam.

Már az étkező felé tartottam, amikor Kinn egyik embere megállított.

– Khun Kinn látni akar.

Picsába! Nem tudnál jobban időzíteni Kinn? Még be sem tehettem a lában az ebédlőbe.

Néztem a fickót előttem és elgondolkodtam. Nagyon szeretnék enni. Rápillantottam az órámra, még nem volt tíz. De a srác túlságosan kitartó volt és megint rám szólt.

– Siess! – harsogta.

– De még el sem kezdődött a munkaidőm. Nem is ettem. – mondtam, mire összeráncolta a homlokát.

– Ne okozz bajt! Szedd össze magad és indulj! – azzal faképnél hagyott.

Idegességemben belerúgtam csak úgy a levegőbe. Ha nem rángatnád folyton a láncaimat, már ehetnék. Az ujjaimmal megigazítottam a hajam és egyenesen Kinn előszobájába sétáltam. Beléptem, de nem volt ott senki. Még az a barom Kinn sem.

– Iderendelt, úgy hogy itt sincs. – morogtam dühösen.

Körülnéztem a szobában, hátha találok valamit enni, és meglepetésemre megakadt a szemem valamin. Olyan volt, mint egy arany boríték a „Mr TK” zöld logójával, karamellel töltött csokoládéval és vicces kinézetű rajzfilmfigurákkal, amik mellette sorakoztak.

Ki a fene nevezte el ezt a szart? Úgy hangzott, mint egy fürdőszobai tisztítószer. De kit érdekel, annyira éhes vagyok… Feltéptem a csokoládé fóliáját és a számba tömtem egyet. Tényleg szeretik ezt a gazdagok? Olyan volt, mintha port ennék, a belsejében a karamell pedig pokolian kemény volt. De egy kicsit legalább jól lakok tőle.

Már majdnem ötöt megettem, amikor Kinn kisétált az üvegajtó mögül. Az egy hálószoba lehet? Azóta nem hagy nyugodni, hogy először felfedeztem. Kinnre pillantottam, a szokásos fekete ingjét és nadrágját viselte.

– Mit csinálsz? – kérdezte.

– Mi van ott? – böktem a szoba felé, ahonnan kijött. De ahelyett hogy válaszolt volna, a kezembe nyomott valamit.

– Nézd át ezeket a dokumentumokat és válogasd szét őket. És ne kövesd el ugyanazokat a hibákat, mint ezelőtt. – mondta és egyértelműen kitért a kérdés elől.

– Azok a jelentések angolul voltak, honnan kellett volna tudnom?

– Hülye. – mormolta és egy köteg papírt tett a kanapé melletti asztalra.

– Seggfej. – motyogtam vissza halkan és az iratok felé indultam. Mikor megláttam, hogy thai-ul vannak, megkönnyebbülten sóhajtottam.

– Miért nem ülsz le, hogy rendesen átnézhesd őket? – mondta Kinn és intett, hogy üljek le.

– Szabad? – pillantottam a kanapéra. Mindig kaptam tőle egy fülest, ha engedély nélkül ültem ott.

– Hmm. A múlt éjjel már aludtál is azon a kanapén, nem igaz? – mondta, miközben a székén ülve kortyolt egyet a kávéjából.

Kissé összevontam a szemöldököm.

Éppen le akartam ülni a kanapéra, amikor feszülést éreztem. A nadrágom, a kibaszott nadrágom túlságosan szorított. Amikor álltam, éppen jó volt, de ahogy le kellett ülnöm, megfeszült. Küzdöttem, próbáltam megtalálni a megfelelő pozíciót az üléshez.

– Jól vagy? – kérdezte Kinn.

– A nadrágom túl szűk. Mikor kapok, olyat, ami rendesen passzol rám?

Kinn csak finoman mosolygott és lazán belekortyolt a kávéjába. P’Chan biztosan rosszul mért le. Ez túl szoros.

Kicsatoltam az övem, hogy egy kicsit meglazítsam. Le akartam venni, de először Kinnre néztem, hogy engedélyt kérjek.

– Hé, levehetném a nadrágomat? – nem hiszem, hogy bánná, hiszen mindketten férfiak vagyunk. Amikor Jomnál vagyok mindig egy szál boxerben közlekedem.

– Nekem mindegy. Csak vedd fel, mielőtt kimész. – válaszolta még mindig a számítógépére összpontosítva.

Te mondtad! Ahogy megkaptam az engedélyt, lekaptam magamról és a kanapé támlájára terítettem. Azt mondták, rendesen fel kell öltöznöm, ha kint vagyunk, de bent azt veszek fel, amit akarok. Láttam, hogy Kinn felém nézett. Egyáltalán nem tűnt ingerültnek vagy dühösnek. Csak ült a székén és időről időre rám pillantott.

A légkör könnyedebb volt, mint mikor először jártam itt. Mintha a barátomnál ücsörögnék. Nem mintha barátok lennénk, vagy ilyesmi, de legalább olyan érzés.

– Ma délután találkozom néhány emberrel. Később vidd le ezeket a dokumentumokat és gyere velem. – mondta Kinn, én pedig bólintottam.

– Hánykor jönnek? Elmehetek előtte enni? – az órára nézett és felém fordult.

– Fejezd be a válogatást, aztán később találkozunk. – miután ezt mondta, a papírok szortírozására koncentráltam. Ezt most rendesen és gyorsan be kell fejeznem, aztán végre ehetek. Telt az idő és mielőtt észrevettem volna, már be is fejeztem.

Útközben még mindig nem hittem el, hogy Kinn ilyen kedvesen viselkedett velem. Általában ha ilyen dolgokat csinálok, üvöltözik. De ma más volt. Hiába vettem le a nadrágom előtte, ami valóban illetlen viselkedés, Ő nem foglalkozott vele. Elengedtem a gondolatokat és csak hálás voltam, hogy ezúttal nem okozott nehéz perceket nekem.

Megérkeztem az ebédlőhöz, amit Pete mutatott, és amikor beléptem, ugyanaz a kép fogadott, mint általában. Egy csomó idióta meredt rám dühösen. Ugyanúgy viszonoztam a pillantásaikat.

A pult felé sétáltam, fogtam egy tányért és mertem egy kis rizst. A másik oldalon voltak a főételek, és bár sokféle volt én csak omlettet vettem. A többi ételben rengeteg zöldség volt, amik az én ízlésemhez túl fűszeresnek tűntek. Másokkal ellentétben én nem szerettem fűszereset enni. Tem gyakran cukkolt azzal, hogy bár kemény vagyok, nem bírom a csípős ételeket. Az étellel és a gondolataimmal voltam elfoglalva, amikor hallottam, hogy valaki kiabál.

– Hé, Khom! Mi tart olyan sokáig? Tényleg rizst akarsz szerezni? Vagy egy egész lábat? – mondta az egyik testőr, miközben én még mindig a rizses tál előtt álltam.

Az asztaluk felé pillantottam és láttam, hogy engem bámulnak, miközben nevetnek. Tudtam, hogy a cukkolás nem a barátjának szólt, hanem nekem.

– Szóval, mit eszel ma? – mondta a másikuk elég hangosan, hogy biztosan halljam. Az első kiabáló felállt, rám nézett és azt mondta:

– Omlettet. De óvatosan, ne ingereljük túl a sárgáját, különben biztosan kifolyik.

Letettem a kanalam a tányérom szélére és egy darabig csak bámultam a szemetet. Amikor egy ideje már csendben voltak, újra felvettem a kanalam és enni kezdtem. Mikor már azt hittem, hogy befejezték a csesztetésemet egy másik hang csatlakozott.

– Szedjünk még rizst! – kiáltotta.

– Hui! Ne aggódj a rizs miatt, annyit ehetünk, amennyit akarunk. Nem kell sietnünk, ellentétben valakivel.

Az utolsó szót jól kihangsúlyozta. Felvont szemöldökkel néztem rá. Ennyi. Ez a szemét megkapja, amit érdemel.

– Kutya vagy? – letettem a kanalam és hátra dőltem a székemen.

– Mit mondtál!? – hangos csattanás hallatszott az asztal felől, ahogy rácsapott.

– Ó, elnézést, de annyira jól megy az ugatás, hogy azt hittem, az vagy. – a mondatom végére a barátaival együtt már álltak.

– Valami bajod van velem? – kérdezte fenyegetően.

Gondolod, hogy megijedek a hozzád hasonlóktól? Esélytelen. Csak azért ilyen magabiztos, mert tudja, hogy nem egyedül kell szembe néznie velem.

– Tudod mit? Azt gondolom, tényleg kutya vagy. A kutyák szeretnek falkában támadni. – mondtam, miközben megittam a vizem és elindultam, hogy visszavigyem a tányéromat a pulthoz.

– Kibaszott barom!

Elkapta a karom és ököllel az arcomba ütött. Kicsit megtántorodtam, de sikerült teljes erőből oldalba rúgnom. A rizses tányér, amit a kezemben tartottam, leesett és a rizs szétszóródott a padlón. Az asztalok és a székek is szanaszét álltak. Újra támadni akartam, de lefogták a karomat. Megpróbáltam ellökni Őket magamtól, azonban túl sokan voltak. Az egyiküknek sikerült egy ütést mérnie az arcomra. Ezek a kibaszott seggfejek igazságtalanul játszottak.

– Porsche!

A barom, akit az imént oldalba rúgtam, visszajött és újra megütött. Az ökle az állkapcsomnak ütközött, amitől megbicsaklott a nyakam. Leráztam magamról a kezüket és elkezdtem ütéseket osztani.

– Állj! Állj!

Hangos kiáltás visszhangzott a teremben, de nem tudta lenyugtatni a kaotikus helyiséget. Tudom, hogy hibát követtem el, amikor összeakaszkodtam velük, de mindig ők kezdik. Nem gondolják, hogy hagyni fogom nekik!

– Mindenki állj! Ha nem teszitek, mindent és mindenkit beperlek! – kiáltotta az idős szakácsnő. Néhány testőr elhúzott minket egymástól.

– Kibaszottul te kezdted, idióta! – üvöltöttem és újra támadni készültem, amikor észrevettem, hogy a lábam nem éri a földet. Valaki felkapott és kivonszolt az ebédlőből. Kifelé folyamatosan küzdöttem, hogy lerázzam magamról a kezüket, de ők ellenálltak. A köcsögök a második emelet felé fordultak és rögtön tudtam, hova visznek. A hangom automatikusan elhalkult, ahogy megláttam az ajtót.

– Khun Kinn, a testőre megint megütött egy másik embert. – mondta a srác. Összeráncolt szemöldökkel, döbbenten néztem rá.

– Csak egy percre hagytalak magadra, Porsche. – mondta Kinn fáradt hangon.

– De hát ő kezdte! – válaszoltam és a szemétládák felé fordítottam a fejem, akik még csak rám sem néztek.

– Nem tudnál viselkedni, legalább csak egy napig? – kérdezte Kinn, rám mutatva a legkisebb figyelmet sem fordítva a seggfejekre.

– Miért nem kérdezed meg az embereidet?

Miért csak engem hibáztat? Egyértelműen ők kezdték. Megütöttek!

– Porsche! Ne kényszeríts rá, hogy ismételgessem magam. Már megmondtam neked, hogy ne okozz gondot, főleg az embereimnek ne. – kiáltott rám Kinn. Csalódottan néztem a szemébe.

– Rendben! Rendben! Állj csak az emberid mellé! Csak ők törődnek veled, igaz?

Hogy a fenébe tudsz ilyesmit minden alkalommal figyelmen kívül hagyni, Kinn? Ha valami rossz történik, akár kicsi, akár nagy dolog, mindig engem hibáztatsz! Tudom, hogy nincs mindig igazam, de gyűlöltem, ha valami olyasmiért hibáztatnak, amit nem tettem.

– Hagyjatok magunkra! – mondta Kinn.

– Picsába! – mondtam hangosan, belerúgtam a kanapé szélébe és hagytam, hogy a falnak ütődjön.

– Porsche! – kiáltott rám Kinn. – Ne tedd próbára a türelmem! – mutatott rám fenyegetően. Az a Kinn, akit ismertem visszatért.

– Hülye vagy? Megmondtam, hogy ők kezdték, de te meg sem hallgatsz! Így kell bánnia egy főnöknek az embereivel? – hangosan kiabáltam vele, mire Kinn felém rohant és megragadta a galléromat. Felemelte az öklét, hogy megüssön. Az arca ugyanolyan dühös volt, mint ezelőtt, de nem érdekelt, meg sem rezzentem. Tükröztem a gesztusát: megragadtam a gallérját és ütésre emeltem az öklöm. Már majdnem megütöttük egymást, amikor valaki, kopogott az ajtón.

– Khun Kinn, az alárendelt család megérkezett.

A srác elment. Kinn vett egy mély lélegzetet, igyekezett elrejteni a haragját, majd rám nézett.

– Ha nem fogod be a szád, megöllek! Istenemre esküszöm, megöllek! – mondta, mielőtt megigazította az öltönyét és kiment a szobából.

– Fogd a dokumentumokat az asztalról és gyere utánam. – szólt vissza nyugodtnak tűnő hangon, de éreztem a burkolt fenyegetést.

Nem tudtam uralkodni a dühömön, ököllel a falba ütöttem. Nem éreztem a fájdalmat. Csak haragot éreztem, haragot Kinn iránt.

Azt hiszi, hogy megijedek a fenyegetésétől? Lehunytam a szemem és próbáltam lenyugodni, aztán felkaptam az iratokat az asztalról és elindultam.

Még a folyosón sétáltam, amikor megláttam, hogy Kinn két idősebb férfit és egy srácot üdvözöl a nappaliban.

– Apád ma nincs itt? –kérdezte egy mély hang, mire Kinn megrázta a fejét válaszul. Megálltam mögöttük a többi testőr mellett.

– Egy óra múlva itt lesz. Ettetek már? – kérdezte Kinn udvariasan.

Picsába! Nem tudok tisztán gondolkodni. Még mindig érzem a dühöt, ha ránézek. És mi a fene ez a légkör? Olyan unalmas volt, hogy csak még idegesebb lettem tőle.

– Kérlek, várjatok, amíg megkapom a dokumentumokat. – mondta a vendégnek, majd felém fordult.

Mogorvám néztem rá, elindultam feléjük és lecsaptam a papírokat az asztalra. Kinn úgy nézett rám, mintha valami rosszat tettem volna. A vendégekre pillantottam, de ők nem reagáltak. Újra Kinn felé fordultam és megajándékoztam egy még dühösebb pillantással.

Kurvára utállak!

– Megérkezett az étel. – mondta a szobalány és felénk intett.

Zavartan néztem rá, de a másik testőr oldalba bökött.

– Menj, hozd ide Khun Kinnek. – odasétáltam a lányhoz és elvettem tőle a tálcát.

Kiraktam az ételt az asztalra, mire a szemben ülő vendég rám nézett. A testőr megint meglökött.

– Szolgáld fel velem.

Lehunytam a szemem, miközben próbáltam visszafogni magam. Kinn rám nézett.

– Adj teát az uraknak, valami édeset Vegasnak, nekem pedig egy Americanot. – mondta lágy hangon és a kezében tartott iratokat fürkészte.

Sikerült megtalálnom a kávét, és már épp elé akartam tenni, amikor ránéztem az arcára, és az épp alábbhagyott dühöm feltámadt. Mellé tettem a csészét és a forró kávé az ujjaira ömlött.

– A kibaszott…

Káromkodott Kinn és elrántotta a kezét, összepiszkolva a papírokat. Küldött felém egy haragos pillantást, majd a vendégekre nézett. Megdöbbenve figyelték a jelenetet. Kinn azonnal szembe fordult velem.

– Mi a fenét csinálsz?!

– Elnézést. Nem akartam. – a haragom bűntudattá változott.

– Tényleg próbára teszed a türelmem?! – jött a tébolyult hang Kinn felől. A szeme újra kezdett elsötétülni.

– Sajnálom. Ez meg fog látszani a fizetésemen? – kérdeztem zavartan. Hangos nevetések hallatszottak a szobában.

– Hú, ebben a házban tényleg komolyan tanítják a testőreiket. Biztosan nagyon tiszteli Kinnt. – a nevetés visszhangzott a nagyteremben. Kinn megfordult és meghajolt a vendégei előtt.

– Egy pillanat, csak átöltözöm. Addig megnézhetitek az iratokat. Apa is mindjárt itt lesz. Ha megbocsátotok… – mondta a legudvariasabb hangján, majd rám nézett. – Te velem jössz.

Már megint itt tartunk. Követtem Kinnt a szobájába és ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó erős ütést éreztem az arcomon. Kinn pofon vágott. Megtántorodtam és majdnem elestem. A levegő nehéz lett és vér ízét éreztem a számban. Megfogtam a vérző ajkam és épp Kinn felé akartam rohanni, amikor elkapott és a kanapéra lökött.

– Mi a fenét képzelsz, mit csinálsz? – üvöltöttem. Kinn lefogta a kezeimet és a fejem fölé szorította őket.

– Tudom tolerálni a barom hozzáállásodat, amikor ketten vagyunk, de ezúttal túl messzire mentél és megszégyenítettél az alárendelt család előtt! Most megtanítok neked egy leckét.

Tovább küzdöttem és sikerült felállnom, de Kinn továbbra is tartotta a kezeim és a falhoz lökött. Túl erős volt, hogy kiszabadítsam magam. Néztem őt és minden visszafolytott érzelmem kitört belőlem.

– Rendben! Mondj, amit akarsz! Átkozz meg! Büntess meg! De próbáltad egyáltalán meghallgatni az én álláspontomat? Tudtad, hogy az embereid kezdték a harcot, mégis elengedted őket és mindenért engem hibáztattál. Tudom, ki vagy! És azt is tudom, hol a helyem ebben a házban. De ha azt várod, hogy tiszteljelek mindazok után, amiket tettél, csalódni fogsz!

Csak lihegtem, miután befejeztem a mondanivalóm. Nem bírtam tovább. Lehet, hogy nincs mindig igazam, de gyűlöltem, hogy zaklatnak és simán megússzák a dolgot. Főleg úgy, hogy mindig ők kezdik.

– Ha van is okod rá, nincs jogod nem engedelmeskedni nekem. Én vagyok a főnököd és az a dolgod, hogy kövess engem.

– Ezt teszed velem és elvárod, hogy kövesselek?

– Ha nem vagy rá képes, akkor menj el! De ha azt tervezed, hogy itt maradsz, kezdj el viselkedni! – elengedte a karomat és az ajtó felé lökött.

Ez a kibaszott idióta egyáltalán nem hallgat meg. Kirobogtam az ajtón és erősen becsaptam magam mögött. Energia és időpocsékolás vele beszélni! Nem akarok itt lenni, vagy egyáltalán közelében tartózkodni. Kimentem a kertbe és elővettem egy doboz cigarettát. Meggyújtottam egy szálat és a falnak támaszkodtam. Most tényleg ki akartam lépni, de ha ezt tenném, nem tudnám fizetni az adósságom. Idegességemben belerúgtam egy kőbe és a számra szorítottam a kezem.

Az a kibaszott barom! Csak merje még egyszer ezt tenni velem…

A második szál cigit is a számhoz emeltem és meggyújtottam. A  dühöm korántsem csillapodott. A földhöz akarok vágni dolgokat, csak hogy kiengedjem a gőzt. Kinéztem a sarkon és egy fiút láttam szemben velem, képregénnyel a kezében.

– Mit nézel? Kiszúrom a szemedet! – mondtam ingerülten a közéspiskolásnak, aki azonnal elslisszolt.

Nem tudom, kinek a gyereke, de most egyszerűen nem tudok uralkodni az indulataimon. Talán egy munkás fia vagy ilyesmi.

Elszívtam a második szálat is és már nyúltam is a harmadikért. Igyekeztem megnyugodni és nem gondolni a történtekre. Még a cigim feléhez sem értem, amikor valaki megszólított.

– Porsche, Khun Kinn látni akar.

Sóhajtottam és a földre dobtam a befejezetlen cigimet, hogy eloltsam. Kicsit túl keményen tapostam, mivel elképzeltem, hogy Kinn arca az. Követtem a testőrt, aki a nagy nappaliba vezetett. Amikor beléptem Khun Korn, Kinn és a vendégeik fogadtak. Mindenki közönyösen nézett rám. A szemem megakadt egy fiún, aki az egyik vendég derekába kapaszkodott. Ő volt, az, akivel korábban a kertben találkoztam.

– Apa, Ő az! Aki azt mondta, hogy kiszúrja a szemem. – mondta meglehetősen ijedten.

Mindannyian felém fordultak. És az a rohadt kölyök nevetett rajtam!

– Igaz ez Porsche? – kérdezte Khun Korn komoly hangon. – Ezt mondtad Macau-nak? – tette hozzá. Nem tudtam válaszolni, csak meghajoltam.

­– Sajnálom. – mondtam halkan.

 – Ezt merted mondani a fiamnak?! – a mély hang a férfitól jött, akibe a srác kapaszkodott.

Csendben álltam és megemeltem a kezem, hogy wai-t mutassak a fiúnak.

– Sajnálom.

– Miért nem hallok egy szemernyi megbánást sem a hangodban?! Tényleg sajnálod, amit tettél?! – kiáltotta. Csak még ingerültebb lettem, mint eddig voltam.

– Jól van, ennyi elég lesz. Porsche már mondta, hogy sajnálja. Mehetsz, Porsche. – mondta Khun Korn.

– Ennyi?! És ha bántani fogja Macaut?!

–  Tudom kezelni a saját embereimet! Most menj, Porsche!

A fiú apja tovább tiltakozott, de Khun Korn leállította. Éppen kiértem a teremből, amikor egy rekedt hang szólalt meg mögöttem.

– Indulj a szobámba!

Mikor követett Kinn? Észre sem vettem, hogy felkelt a székéből.

A szobájához érve, berángatott az ajtón. A feszültség a légkörben azonnal érezhető volt, akárcsak korábban.

Kinn nagyot sóhajtott és az íróasztalához lépett.

– Az első napodon majdnem leégetted a házat és megölted a halainkat. A második nap berúgtál és hagytad, hogy rám támadjanak. Most pedig nemcsak, hogy megaláztál az alárendelt család előtt, még meg is fenyegetted az unokatestvéremet. Mindössze három nap alatt akkora káoszt hoztál a házamba, hogy… Édes Istenem, Porsche! Fogalmam sincs, mit mondjak.

Azt hiszed csak neked volt nehéz ezekben a napokban? Baszd meg! Túl fáradt vagyok. Csak le akarok feküdni és soha többé nem ébredni fel.

– Tehát mit akarsz kezdeni ezzel? – kérdeztem gúnyosan.

– Nem tanítottak neked jómodort a szüleid? Nem tudnál csak most az egyszer tisztelni? – nézett rám fáradtan Kinn. Nem volt mérges a hangja, inkább kimerült.

– Ha kezdesz valamit az embereid viselkedésével velem szemben, akkor megfontolom. – újra felvillant bennem az események emléke.

– Szóval lázadó vagy. – mondta Kinn vigyorogva.

– Persze! Főleg egy olyan egoista szamárral szemben, mint te, aki soha nem hallgat meg másokat. – mondtam és karbafontam a kezem.

– Te provokáltál először.

– Mivel provokáltalak? Még mindig kibaszottul tagadod, hogy amit tettél nem volt helyes! Sosem fogok követni egy olyan hülyét, mint te! – mordultam rá, amivel elértem, hogy Kinn felállt az asztaltól, ahol eddig ült és elindult felém.

– Elegem van a szövegelésedből Porsche. – a mondat végén rálökött a kanapéra. Mielőtt felkelhettem volna, az idióta rám nehezedett.

– Mi a faszt csinálsz? – megpróbáltam ellökni, de megfogta mindkét kezemet és a kanapéhoz szorította őket.

– Megbüntetlek. – lehajtotta a fejét és egyre közelebb került az arcomhoz. Félre néztem és szorosan lehunytam a szemem.

Nem tudtam, mit csináljak. És mi a fenét csinál velem ez a srác? Meleg leheletet éreztem a fülemnél, amitől megremegtem. Küzdöttem, de még jobban leszorított. Aztán az arcom tövétől elindult lefelé, a nyakam irányába. Amikor már azt hittem, abbahagyja, a szemétláda elkezdte csókolni a nyakamat. Éreztem, hogy libabőr fut végig a testemen, ahogy a légzése hangja keveredett az enyémmel.

– Mit… csinálsz? – kezdett minden elhomályosulni, de Kinn meg sem mozdult rólam. Továbbra is csókokkal hintette a nyakam, nem hagyva, hogy egy rész is kimaradjon. Sóhajtottam, amikor elkezdte szívni az ádámcsutkám közelében.

Nem hagyta abba, amíg a nyála be nem borította a nyakam. A lélegzete hangjától borzongás futott végig a gerincemen és éreztem, hogy az orra még jobban hozzám nyomódik, ahogy megdöntötte a fejét, hogy jobban hozzám férjen. Már nem tudtam tisztán gondolkodni. A gondolataim összekuszálódtak, de aztán egy éles fájdalmat éreztem a nyakam oldalán.

– Ez fáj! Baszd meg, Kinn! – az az idióta megharapott. Megpróbáltam ellökni, de csak még jobban belém mélyesztette a fogait.

– KINN!!! – ordítottam, mire végre elengedett és felállt. Én ugyanezt tettem.

A nyakamhoz kaptam a kezem és szúrást éreztem, amikor ahhoz a helyhez értem, ahol megharapott, majd rájöttem, hogy vérzek.

– Mi a francot csinálsz? Kutya vagy? – kérdeztem döbbenten. Kinn csak mosolygott és az íróasztalához lépett.

– Csak megízleltettem veled a saját módszered.

– Cseszd meg!

Felkaptam a vázát magam mellől és célba vettem Kinnt, de megállított.

– Meg se próbáld! Ki tudja, mit teszek veled legközelebb?

Dühösen az asztalra csaptam a vázát. Kinn épp elkezdett volna kioktatni, amikor az ajtó kivágódott.

– Nem tudod, hogy kell kopogni? – fordult Kinn a bátyja, Tanakhun felé.

– Majd később. – mondta és Kinn felé lökte Pete kezét.

– Khun. –motyogta Pete.

– Mi történik? – kérdeztem Kinnt.

– Cserét akarok. Nagyon kedvelem a tiédet. – mutatott rám Khun, az az idióta Kinn pedig önelégülten mosolygott rám.

– Azt hittem, gyűlölöd őt, mert megölte a halaidat.

– De meg fogja nekem verni Macaut. És ezért megbocsájtok neki. – közölte Kinnel és vigyorogva nézett rám.

Mi a pokol folyik itt?

– Gyere Porsche, elviszlek a szobámba. – azzal a bolond elkapta a karom és erőszakosan az ajtó felé vonszolt.

– Khun Tanakhun, kérlek, fejezd be ezt a játékot. – mondta neki Pete, de közben a győzelem furcsa pillantása villant fel a szemében.

– Én nem játszom! Mondtam neked, hogy pofozd meg Macaut, de te olyan punci vagy, hogy nem tetted meg! – visszarángatott a szobába és lekapta Pete-ről a zakóját.

– Tessék, ez a tiéd. – nyújtotta felém a fő testőre uniformisát. Én csak álltam ott és próbáltam kitalálni, mi van itt.

– Biztos vagy ebben, Khun? – kérdezte Pete halvány mosollyal az ajkán. Eszembe jutott, hogy mit keres Ő egyáltalán itt. Hiszen szabadságon van.

– Természetesen biztos. Hagyom Porsche-nak, hogy megüsse nekem Macaut. És neked nem kell aggódnod, mert tartom a hátam miattad.

Az utolsó mondata nekem szólt.

Aztán ismét kicibált a szobából.

– Várj! – kiáltott utánunk Kinn.

– Nem! Nem állíthatsz meg! Mint fiatalabb testvérnek, tiszteletben kell tartanod a döntésemet.

– Nem. Vidd csak. De nem kérem vissza. – Kinn rám vigyorgott, Pete pedig mosolyogva a béke jelét mutatta felém.

Mi a jó büdös franc történik itt?! Hogy lett ez a nap még rosszabb?!

– Khun Kinn. Mit kellene most tennünk? – kérdezte Pete.