(PORSCHE)
Hazafelé motoroztam mögöttem egy utassal, aki úgy nézett ki, mint aki a fél életét elvesztette és az ítéletnapra készül. A nagybátyám, Athie a semmiből felhívott, hogy vegyem fel az egyik bevásárlóközpontnál. Ezután nem beszélt, nem kérdezett és nem is válaszolt a feltett kérdésekre. Csak annyit kért, vigyem haza.
– Előbb szállj le. – mondtam neki halkan, mikor megérkeztünk. Lassan követett és homlokráncolva nézte, ahogy elfordítom a kulcsot és leállítom a motort, majd betolom a járgányt az üres hátsó udvarunkba. Ezután felugrottam a kerítésre, felhúztam magam és sikerült átmásznom a falon.
– Mit művelsz? – kérdezte a nagybátyám zavartan, mikor felé nyújtottam a kezem.
– Sssss! Csendben… Siess és ugorj fel! – Athie elkapta a kezem, én felhúztam a fal tetejére, majd amilyen halkan csak lehetett leugrottam a padlóra.
– Miért úgy kell besurrannod a saját házadba? – horkantott fel halkan. Nem válaszoltam, csak megkértem, hogy szálljon le a falról. Jobbra és balra tekintgettem, mielőtt óvatosan, egy hang nélkül kinyitottam a hátsó ajtót és bementünk.
– Fuuuh… Sikerült egy újabb napot túlélni. – vettem egy mély levegőt, majd gyorsan megfordultam és tiltakozó pillantást vetettem a bácsikámra, aki követett a házba… és aki épp villanyt akart gyújtani.
– Ne kapcsold fel a lámpát! – suttogtam.
– Mi bajod van? – értetlenkedett. Halkan egy gyertya felé sétáltam, kezemben egy öngyújtóval, hogy meggyújtsam – a tegnapi használat után már félig elolvadt.
– Ne csapj nagy zajt. – válaszoltam és Ő még jobban összezavarodott, mikor kivettem a ventilátort a fiókból.
– Nem kapcsoljuk be a klímát!
– Huh? Nem fizetted be a villanyszámlát? – kérdezte, miközben elvette tőlem a ventilátort. Én az ablakhoz sétáltam, hogy kissé elhúzzam a függönyöket, de kint megláttam két feketébe öltözött alakot, menő motoron, amint épp benéznek a házunkba.
A fenébe! Mikor állnak le? Már két nap eltelt. Az a seggfej embereket küldött, hogy kövessenek a klubba és a saját házamba is. Lassan úgy éreztem magam, mint egy patkány, akit üldöznek.
Még jó, hogy szabadságot kértem Jade-től, amikor elmondta, hogy minden este odamegy valaki és Jom-ot keresi. Ettől bizsergő érzés futott végig a gerincemen és a szavaitól még jobban megrémültem.
– Mi baja veled Khun Kinn-nek? Siess, találkozz vele és kérj tőle bocsánatot. Azt elmondhatom, hogy nem egy hétköznapi ember. – tanácsolta P´Jade.
A félelem a szívemben, amit igyekeztem elrejteni, napról napra egyre nőtt. Az, hogy az emberei mindenhol keresnek, Jom után érdeklődve, azt jelenti, hogy Kinn a nyomomban van és nem fog egykönnyen elengedni.
– Mi a fenét műveltél, hogy a maffia felfigyelt rád, Porsche? – Athie megállt mellettem a függöny mögött. Ugyanabba az irányba nézett, mint én.
– Úgy tűnik, csináltam valamit. De mit? Mi volt az? – sietve témát váltottam, nem mertem megemlíteni az általam kicsikart órát. Elvenni valami értékeset egy maffiózótól, hogy az érte jöjjön…
Athie leült a régi kanapéra és nagyot sóhajtott.
– Oh, hazaértél. – üdvözöltem Chayt, aki ujjatlan trikót és átizadt rövidnadrágot viselt. Úgy nézett ki, mint aki most futotta le a maratont.
– Á, Chay, te is itt vagy? – köszöntötte a bácsikánk is.
– Igen… Figyu, ma egy barátomnál alszom. – Athie-ról idegesen rám pillantott.
– Miért?
– Túl fáradt vagyok, hogy kerítést másszak, azért hogy bejussak a saját házamba, a légkondit nem kapcsolhatom be, az áramot tilos használnom, egyedül a telefonomat tölthetem fel. Ez őrület! Komolyan kérdezem, P´, gondod akadt valakivel?
Nyugtatóan vállára tettem a kezem, de nem használt.
– Akkor kapcsold be, a fenébe is! – addig átkozódtam, míg idegességében lesöpörte magáról a kezem.
– Oh, és legközelebb a hátsó ajtón gyere be. – Chay a szemeit forgatta és visszament az emeletre.
– Porcshe, nincs szerencsejáték tartozásod, ugye? – kérdezte a nagybátyám.
– Nincs! Természetesen nem… Ez semmi. Viszont most hogy említed: veled mi van, bácsi? – kérdeztem mélyülő hangon, miközben azt figyeltem, milyen idegesen ücsörög.
– Én vagyok az… akinek most pénzre van szüksége.
Belefáradtam, hogy ugyanazt a sztorit hallgassam. Athie egy évben legalább tízszer jött pénzért.
– Nem, ezúttal nincs több arany. Anya eladta, hogy kifizesse az adósságot. – mondtam halkan és kimentem a konyhába, hogy hozzak egy pohár vizet.
– Ha ezúttal nem segítesz nekem, nem tudom, mit csinálok! – magyarázta feldúltan.
– Most mennyi?
– Ötmillió. – a kezem, amivel épp a poharat emeltem a számhoz hirtelen megállt a levegőben.
– Mi?!
– Ez most nem ugyanaz, mint korábban. Ha nem fizetek, meg fognak ölni. Segítened kell.
– Megőrültél?! Honnan szerezzek kibaszott ötmilliót? Eddig csak pár százezerrel tartoztál, emiatt üldöztél és nyúltál le. De most akkora az adósságod, amiből ezt az egész házat megvehetnéd. Miért nem fejezed már be? Hová tetted a józan eszed?
– Nem tudom. Tényleg nem tudom. Segítened kell! – fel-alá járkált, majd szitkozódni kezdett.
– Fenébe! A házon jelzálog van és hamarosan elárverezik! – ezen elcsodálkoztam. Amennyire én tudom Athie házát már elkobozták.
– Jelenleg egy kaszinóban alszom és étkezem. Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek, a házat nemsokára lefoglalják.
– A házat? Melyik házra gondolsz, bácsikám? – kérdeztem meglepetten. Megszólalt a riasztó a fejemben. Athie arckifejezése megváltozott, bűnbánóan nézett rám és én abban a pillanatban már tudtam a választ.
– Tényleg sajnálom. De nem tudtam mit tegyek. – a szemeim kikerekedtek és nem akartam elhinni.
– Mi? Nem mondd nekem, hogy ez a ház… – választ követelve indultam Athie bácsi felé, de közben magamban könyörögtem, hogy ne az legyen, amire gondolok.
– Igen, jelzáloghitelt vettem fel rá, de még a kamatot sem tudom fizetni. Ha nem kerítem elő a pénzt három napon belül, elveszik a házat. – szorította meg a karom Athie, de én a mondat végét már alig hallottam.
– De az az én házam. A szüleim egyetlen öröksége. Miért tetted ezt? – az árulás fájdalma égette a mellkasom.
Hirtelen magamhoz tértem, egy fiókhoz sétáltam és kihúztam, a ház dokumentumait és a tulajdonosi papírokat keresve… de már nem voltak ott. Dühösen fordultam a nagybátyám felé. Gyilkos tekintettel néztem rá, a levegőben kimondatlan szavak lógtak…
Húsz éves vagyok, ez a ház az enyém. A nagybátyám kezelte a család vagyonát, miután meghaltak a szüleim, mivel akkor még kiskorú voltam. Minden elveszett, kivéve ezt a házat. Ez volt az egyetlen, ami maradt, Ő pedig megígérte, hogy ehhez soha nem nyúl hozzá és majd átadja nekem és Chay-nek. De akkor most mi ez?
– Miért teszed ezt velem?
– Sajnálom… – válaszolta halkan.
Majdnem megőrültem, a falba akartam verni a fejem, hogy felébredjek ebből a rémálomból. Ő az egyetlen rokonom. Neki kellene segíteni nekünk, ennek ellenére folyton csak bajba keveredik és magával ránt minket is.
– Három nap… – ismételtem halkan a bácsikám szavait. Három napon belül a ház már nem lesz enyém. Ezalatt a három nap alatt kellene pénzt szereznem, hogy megváltsam az adósságot.
– Több mint ötmillió baht. – mondta mély hangon a földet bámulva maga előtt.
BANG!
A hangos dübörgés az ajtón megtörte a csendet a házban. Gyorsan a bejárat felé pillantottam, majd elkerekedett a szemem.
–Picsába!
Egy csapat feketébe öltözött férfi tört be a házba. Köztük volt egy ismerős alak is. A vonásai olyan kemények voltak, hogy nem tudtam megfelelően reagálni.
– Anakinn! – ugrott fel Athie a kanapéról és meglepetten meredt a jövevényre.
Ugyanolyan döbbenten, ahogy én is bámultam, mert a személy, akit napokig igyekeztem elkerülni, most itt állt előttem. Az életem összes problémájával. Azon gondolkoztam, mit fogok csinálni ezek után.
– Mit kerestek a házamban? – kérdeztem hangosan.
– Hogy? Három nap múlva ez a ház az enyém. – válaszolta mosolyogva. A nagybátyámra pillantottam, aki visszanézett rám és válaszul bólintott.
Ne mondd nekem, hogy ennek a seggfejnek tartozik!
– Mi ez a zűrzavar? – Chay jött le a lépcsőn, majd mikor meglátta a rejtélyes idegeneket a házunkban, felvonta a szemöldökét.
– Kik vagytok? – kiáltotta meglepődve.
– Chay, menj vissza a szobádba! – fordultam felé. Még nem voltam kész, hogy elmondjak neki mindent.
– Miért? Mi a baj? – a makacs bolond zavartan felém rohant.
Ami engem illet Kinnt néztem, aki zsebre tett kézzel ácsorgott nyugodtan felmérve a helyzetet.
– Mozgás! – kiabáltam. Chay kétkedve bámult rám.
– Mi-minden rendben lesz, ugye? – kérdezte.
– Csak menj fel. Én meg leszek…
Néztem az öcsémet, ahogy lassan felment a lépcsőn. Megvártam míg meghallom a csukódó ajtó hangját az emeletről és ismét a barom arcára néztem.
– Oh… ez…
Athie hangja törte meg a kínos légkört.
Bevallom ez az egész meglepett. Ez több volt, mint, amit bármikor is gondoltam volna, az agyam nem volt képes működni.
– Khun Anakinn, hogy kerültél ide?
– Miért ne jöhetnék ide? Ez a hely már félig az enyém, nem igaz?
– Kérhetnék több időt? – kérte a nagybátyám halkan.
– Három nap. – válaszolt rögtön a nyugodt hang.
– Ötmillió baht. Ha a birtoklevelek árát is nézzük, összesen hatmillió és kétszáz baht lesz.
A szívem megállt egy pillanatra, amint ezt kimondta. Hogy mondhatja ezt ilyen büszkeséggel? Magabiztosan viselkedtem, de a lábaim remegtek, alig tudtam előre mozdulni.
– De, Khun Kinn… – mielőtt folytathattam volna felemelte a kezét, jelezve, hogy ne beszéljek.
– Azonban van egy ajánlatom. – közölte nyugodt hangon. A nagybátyám reménykedve nézett rá.
– Mi az? Kész vagyok bármit megtenni, ha Khun Kinn hajlandó adni nekem egy esélyt. – válaszolt Athie.
– Te! Dolgozz nekem! – Kinn felemelte a kezét és… egyenesen rám mutatott. Jobban összezavarodtam, mint eddig. Munka? Miféle munka?
– És én meghosszabítom a visszafizetési időt 2 évre. – a tekintete nyugodt volt, nem lehetett belőle kiolvasni semmit, de szüntelenül engem bámult.
– Munka? – a bácsikám rám nézett.
– Legyél a testőröm. Én pedig beszélek apámmal a tartozásról.
Vettem egy mély levegőt és átgondoltam az elmúlt néhány nap eseményeit és gúnyosan mondtam:
– Mégis ki vagy te? A világ legfontosabb embere? Nincs már így is elég testőröd?
Ő csak egy srác, aki nem tud vigyázni saját magára. Testőr, a seggem! Azt hiszi a Shanghai-i keresztapában szerepel?
– Fogd be! – kiabált rám Athie.
– Miért? Ez a te problémád, miért én oldjam meg? – meg akartam szakítani minden kapcsolatot a nagybátyámmal, az összes haragomat rázúdítottam.
Hogy hárult rám minden felelősség? Zálogba adta a házunkat és most azt akarja, hogy Kinnek dolgozzak? Mit csinálok rosszul?
– Akkor búcsút kell mondanod ennek a háznak. – mondta nyugodtan Kinn. Arra készültem, hogy nekirontok, de két testőr megakadályozta, hogy elérjem, szóval csak dühösen meredtem rá.
– Az apámé lesz. – nem adta fel. Tudta, hogy provokál vele, mégis mosolygott.
– Cseszd meg, Kinn! – a viselkedésétől szinte minden önuralmam elvesztettem.
Nem kellett volna megmentenem az idióta seggét!
– Fejezd be! Ha vissza akarod kapni a házat, fogd be és fogadd el az ajánlatát!
– De nem én okoztam ezt az egészet! Nem fogok neki dolgozni!
– Mitől félsz? – Kinn horgászott és a szavai voltak a csalik.
– Hülye vagy? Ki akarna ekkorát kockáztatni? A családod szerencsejátékkal foglalkozik és a feketepiacon üzletel. Ha a testőröd leszek, azt jelentené, hogy támogatom az üzelmeidet. Miért tennék ilyen rizikós dolgot érted? – talán ez volt a leghosszabb monológ, amit ebben az évben elmondtam.
Nem akarok ilyesmibe bonyolódni. Nem éri meg. Leginkább az öcsém biztonságát féltettem. Ha ezt az utat választom, az életem többé nem lehet békés és boldog.
– Ebben az esetben három napon belül szerezd meg a pénzt. Ha nem sikerül, költözhetsz.
– Te szemét! – kiáltottam rá hangosan és bár tudtam, hogy az esélyeim nem a legjobbak, felé lódultam és megpróbáltam elkapni a torkát. Azonban a testőrei elvágták az utamat, falat képeztek előtte és szorosan lefogtak.
– Állj le! – kibált Athie.
– Állj! – a nagybátyám akkorát taszított rajtam, hogy a falnak ütköztem. Feldúltan néztem rá, magamban átkoztam őt. Megbánás, harag, tehetetlenség. Gyűlöltem.
Megpróbáltam összeszedni magam és azon gondolkodtam, hogy szerezhetném vissza a házam.
Közben a csend vette át az uralmat. A házban minden szem rám szegeződött és én mély hangon megszólaltam:
– Ha ezek után úgy döntök, visszaveszem a házam, mennyit kell fizetnem?
– Mennyi? – fordult Kinn az egyik beosztottja felé.
– Nem teheted… Ha három napon belül nem szerzed meg a pénzt, meghalok. Miért nem dolgozol vele? – könyörgött a nagybátyám.
– Nem érdekel! Visszaveszem ezt a házat. – mondtam hangosan.
– És honnan szeded elő a pénzt? – kérdezte Athie.
– Van munkám. Kérek egy kis időd és megszerzem a pénzt. – az első mondatot a nagybátyámnak címeztem, a másodiknál azonban Kinn felé fordultam.
– Akárhogyan is…
– És mi lesz velem? Mi van az én adósságommal? – Athie megragadta a karom és megrázta. – Most könnyen beszélsz, de egy milliót nem tudsz összeszedni ilyen rövid idő alatt. Dolgozz neki és visszakapod a házad.
– Nem akarok belekeveredni egy ilyen világba! Aggódom az öcsém biztonsága miatt. – válaszoltam.
Vettem egy mély levegőt és megindultam Kinn felé. Az egyik testőre előre sétált és elállta az utamat. Összeszedtem minden bátorságom és rászóltam, hogy engedjen át…
– Mindenképp időre lesz szükségem, de megkeresem a pénzt egy éven belül. Vissza fogom venni a házam.
– Hol fogsz élni ilyen hosszú ideig? – kérdezte a bácsikám, aki úgy tűnt, kezd megőrülni.
– Meg tudom oldani. – válaszoltam neki.
Amíg a tartozásra gyűjtök, bérelhetek egy lakást Jade-del. Így félre is tudok tenni és lépésről lépésre meg lesz a pénz.
– Rajtad múlik, de az ötmilliós tartozást valakinek három napon belül ki kell fizetnie. – vigyorodott el Kinn, mielőtt kisétált a házból.
Miután az utolsó fekete ruhás alak is eltűnt a nagybátyám elkezdett törni-zúzni, mint egy őrült.
– Mit műveltél? Három nap… ha három napon belül nem adom meg a pénzt, meghalok. Levadásznak és megölnek!
– Ez a te dolgod, oldd meg! Miért nekem kellene segítenem? Szeretem az életem, szeretem az öcsém életét! – kiabáltam ugyanolyan hangosan.
– Ha meghalok, az miattad lesz!
– Nem miattad lettem ilyen? Önző vagy. Csak magadra gondolsz. A szüleim összes vagyonát elkobozzák és most azt várod, hogy helyettesítselek és én fizessem az adósságod. A szemedben az én életem ennyire értéktelen?
Miközben beszéltem szemben álltam vele. Azok a vad szemek szüntelenül engem néztek. De többé nem engedek neki, azok után, hogy az összes vagyonunkat, beleértve ezt a házat is, elveszítette. Hogy volt szíve zálogba adni a szüleim utolsó kincsét?
– Te vádolsz azzal, hogy önző vagyok? A fenébe is! Csináld csak! Ne is gondolj a biztonságomra! Az apád testvérére, aki gondoskodott rólad és az örökségedről. Nem emlékszel, hogy amikor középiskolás voltál, én voltam az egyetlen, aki törődött veled?
A „jótettektől”, amiket mondott, ökölbe szorult a kezem. Habár nem tagadom, a nagybátyánk kedves volt velem az elején. De, amit most tett velem és Chay-jel, az nagyon súlyos.
Remegve álltam és a szavain gondolkoztam.
Adjam fel? Fogadjak el egy állást, ami úgy tűnik elég tisztességtelen és tegyem fel magamat tétnek? Áldozzam fel az öcsém biztonságát, hogy segítsek egy rokonnak, vagy…
– Ne tedd… P´… Hé, ne tedd. – felemeltem a fejem, a hangra. Chay jött le a lépcsőn, hozzám sétált és szorosan átölelt. Amint megláttam az öcsémet, nagyot dobbant a szívem, alig tudtam elrejteni a gyengeségemet. Összeszorítottam a fogam és mélyen a szívembe zártam az érzéseket. Lassan megemeltem a kezem, hogy megsimogassam a testvérem fejét. Titokban kihallgatott minket, vagyis már mindent tud.
– Kérlek, ne dolgozz nekik. Kivel fogok akkor élni? – könyörgött remegő hangon. Ez a fő ok, amiért nem adom csak úgy át egyszerűen valakinek magam. Nem hagyom el a testvéremet. Így is elég magányos az élete. És mindent meg fogok tenni, hogy megvédjem, mert jobban szeretem őt a saját életemnél is.
– Nincs szükségünk házra. Nem érdekel, hol élünk. De ne hagyj el. – Chay még szorosabban ölelt, mintha attól tartana, hogy eltűnök.
– Tudom…
– Hah. Hallgass meg, ez nem ilyen egyszerű. Amikor középiskolás voltál gyakran verekedtél, és még mindig életben vagy. Most mitől félsz? – Athie könnyedén szakított félbe.
Nem hiszem, hogy továbbra is rokonomként akarom számon tartani ezt az embert. Csak néztem rá, és nem akartam elhinni, hogy ez a férfi tényleg az apám testvére. Ha apai szeretettel lenne irántunk, soha nem ejtene ki ilyen szavakat a száján.
Emlékszem a napra, amikor Kinnt üldözték azok az emberek. Késekkel és fegyverekkel hadonásztak. Az a szituáció, egyáltalán nem az a szituáció, amibe egy kölyöknek, mint én bele kellene keverednie.
Az iskolai verekedés… bárki belekeveredhet. De feltenni az életemet tétnek és vállalni a kockázatot, hogy belevonom az egyetlen embert a világon, akit szeretek… Azt nem!
Chay és én összeszedtünk néhány cuccot és átmentünk Temhez a kollégiumba. Ma nem tudok egy fedél alatt lenni azzal az emberrel. Többé nem vagyok képes tisztelni Őt. Tombolni kezdett, egyfolytában beszélt, megpróbált rábeszélni, hogy fogadjam el a munkát. Attól féltem nem bírom visszafogni magam és megütöm.
– Először idd ezt meg… – Tem elém tolt egy üveg vizet. Két ember ült vele szemben, ebben a késői órában, idegesnek tűntek és nem beszéltek.
– Köszönöm.
– Mi történt? – kérdezte Tem aggódó arccal.
– Sajnálom, hogy téged zavarunk… – mondtam. A tekintetem az erkélyt pásztázta, de nem talált semmit, amin megállapodhatott volna.
– Mi az, hogy zavartok? A barátom vagy, csak mondd meg, mit tehetek érted. – a jóképű arca felé fordítottam a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Halványan rám mosolygott. Biztatóan megfogta a vállamat és lassan belekezdtem.
– A házunkat lefoglalták.
– Hogyan? Mi történt? – a meglepetés az arcán elviselhetetlen volt.
– A nagybátyám elvesztette szerencsejátékon. – majdnem belefulladtam a szavakba. Nem akartam sem megemlíteni, sem gondolni arra az emberre.
– A fenébe… barátom, nem hiszem el. De ismerem a nagybátyád előéletét, nem kell magyarázkodnod. Szóval, mi történt? És mit fogsz csinálni?
Válasz helyett megráztam a fejem. Tudom, hogy nem leszek képes időben megszerezni a pénzt és egyelőre fogalmam sem volt mihez fogok kezdeni.
– Csak ma este zavarlak. Holnap átmegyek egy ismerősömhöz.
– Tulajdonképpen itt is maradhatsz. – mondta nyomott hangon.
– Köszönöm, de holnap meglátogatom az ismerősöm. Beszélnem kell vele az albérlet miatt. Minél előbb meg akarom találni a megfelelőt, de addig is…
– A fenébe is! Nem kell így beszélned! Itt maradhatsz, a rendelkezésedre állok, Porsche. – mondta Tem. Nem számít, milyen szar dolgok történnek jelenleg az életemben, örülök, hogy ilyen jó emberek vannak körülöttem…
– Nagyon köszönöm. – válaszoltam csendesen.
– És Jommal beszéltél már?
– Először az Ő házához mentem, de nem nyitott ajtót. Talán elaludt.
– Tegnap óta nem válaszol az én hívásaimra sem. Vajon felszedett egy új csajt? – elmélkedett. – Mentek zuhanyozni? Aludhattok az ágyamban, én alszok a kanapén.
– Miért keménykedsz? Chay, menj aludj Temmel, enyém a kanapé.
Mindketten bólintottak. Annyira fáradt voltam. A problémám egyáltalán nem oldódott meg, a házam zár alatt és az életem a feje tetejére állt.
Holnap rohanok vissza dolgozni, hogy pénzt keressek és megválthassam az otthonunk…
**** MÁSNAP****
– Mi a fene lehet vele? – morogta Tem a sokadik sikertelen hívás után. Jom teljesen felszívódott. Tegnapelőtt este óta nem tudta elérni senki.
Amikor délután vége lett az óráinknak, még mindig nem került elő. Általában ha beteg vagy valamiért nem tud részt venni az órákon, legalább velünk tudatja a csoportos chaten. De most teljesen felszívódott, mintha elnyelte volna a föld. Time és én feladtuk és megpróbáltunk nem foglalkozni vele. Visszamentem a kollégiumba, hogy a neten keressek egy olcsó kollégiumi szobát a közelben. Volt néhány jó és megfizethető, de előbb össze kellett szednem magam, hogy meglátogassam Jade-t.
– Ne… már megint! A klubomnak nem kéne újra így kinéznie! Ne!
Ahogy megállt a motor egy furcsán ismerős férfi hangot hallottam olyan hangosan kiabálni, hogy meglepetten megfordultam. Gyorsan besiettem a bárba.
– Jade! Mi történt? – én is megemeltem a hangom, amint körbe néztem. Mintha épp most ért volna véget itt egy háború. Az asztalok és székek felborítva, a padlón szétszórva törött poharak és üvegek hevertek. A földön egy alakot láttam, aki sírt és motyogott magában.
– Porsche! Beszélnünk kell valamiről. – kiáltott a durva hang, amitől elképedtem.
Jade beszéde általában úgy hangzott, mint egy aranyos lányé, most azonban kiengedte az igazi hangját. Így olyan volt, mintha egy férfi kölcsön kérte volna a felesége ruháit. Odatrappolt hozzám és berángatott az irodába.
„Istenem, miről van szó?”
– Ahhh! Meg fogok őrülni, ha minden nap ez lesz! – üvöltötte Jade, miközben a falba verte a fejét. Addig jajveszékelt, míg a végén már be kellett fognom a fülem.
– Mi történt? – kérdeztem elfojtott hangon.
– Kivel keveredtél bajba és mi a picsát csináltál valójában?
Jade még soha nem használt durva szavakat velem szemben, most pedig szinte leköpött. Ez sokkolt. Szorosan tartott a bal vállamnál fogva.
– Mit tettem? – kérdeztem és azon tűnődtem, miről is van szó. Azon kívül, hogy kivettem két nap szabadságot nem tettem semmit, amivel bajt provokálhattam volna. Jade nyugodtan nézett rám, mielőtt elengedett.
– Ah… mondtam, hogy ne okozz bajt, igaz? – visszatért a nőies hangja, ahogy a könnyeit törölgette egy kínai mintás zsebkendővel.
– Nem csináltam semmit, P’Jade!
– A fenét! Mit műveltél Khun Kinnel?
Még jobban megdöbbentem, amikor meghallottam ezt a nevet. Igen, problémám van Kinnel. A ház miatt. De az 5 millió nem az én gondom.
– Ma, a bár nyitásakor idejöttek Khun Kinn testőrei és azután érdeklődtek, hogy egy Porsche nevű srác még itt dolgozik-e. Amikor Che azt válaszolta, hogy igen, elkezdték szétverni a dolgokat. Csak nemrég hoztuk helyre a bárt és most megint mindent tönkre tettek! A fenébe, Porsche! Mit fogsz tenni?
Az első két mondat után – miközben Jade hangja ismét férfiasra váltott – alig tudtam uralkodni a dühömön. Amit Jade mondott teljesen megőrjített.
– Tényleg nem csináltam semmit!
– El tudnál menni? Ultimátumot adtak nekem: vagy kirúglak vagy a klub minden nap így fog kinézni.
Franc! Miért is lepődtem meg a történteken?
– Várj P’Jade! Mégis miért?
Én, aki ritkán mutatta ki az érzelmeit most könnyes szemmel könyörögtem.
– Szívességet kell kérnem tőled ezzel kapcsolatban, de…
– Ne haragudj Porsche, de el tudnád hagyni a klubot értem? – már nem tűnt olyan dühösnek, mint korábban, az arca inkább idegessé vált.
– Nem tehetem. Kérlek, nem küldhetsz el!
Ez szóba sem jöhet. Hol máshol kereshetnék pénzt, hogy megválthassam a házam?
Rohadt Kinn! Miért teszed ezt velem?
Apró könnycsepp gördült le Jade arcán.
– P’Jade, nem rúghatsz ki. Honnan szerezzek pénzt… – mondtam őszintén. A hangom halk volt, mint egy suttogás.
– Nekem is pénzügyi gondjaim vannak. Fogalmam sincs, ezúttal honnan szerzek pénzt, hogy helyre hozassam a bárt.
Körülnéztem az üzletben és láttam a káoszt, valamint néhány alkalmazottat, akik, úgy tűnt, rettegtek, hogy nincsenek biztonságban.
– Ezúttal tényleg nem csináltam semmit.
Mélyet sóhajtottam. Bár biztos vagyok benne, hogy nem tettem semmi rosszat Kinn ellen, amikor Jade arcára néztem, magamat hibáztattam mindezért.
– Porsche… kérlek, menj el.
Jade-et néztem. Ebben a pillanatban nagyon levertnek éreztem magam. Az elmúlt két napban bosszantó dolgok történtek. Most úgy éreztem, holtponton vagyok, elveszítem magamat és fogalmam sem volt, hogyan kezeljem ezeket az érzéseket.
– Ne nézz így rám! Szeretlek, Porsche. De most, neked és nekem, magunkat kell szeretnünk…
Megértem. Én vagyok az oka, hogy a klubbot kétszer lerombolták. Nem hibáztathattam Jade-t, hogy ma úgy döntött, elküld.
– De mire van szükséged? Segítek bármiben, amiben tudok. Kivéve a pénzt, mert az nekem sincs.
– Akkor tudnál nekem segíteni munkát szerezni P’Q boltjában?
– Az üzlet a sikátor szomszédságában?
– Igen. Azonnal munkát kell találnom, tényleg pénzre van szükségem.
– Biztos vagy benne, hogy nem fognak követni és lerombolni azt a boltot is? – kérdezte Jade. Elmondtam neki, hogy egyáltalán nem vagyok benne biztos, fogalmam sincs, mit fognak csinálni. A halántékomhoz emeltem a kezem és óvatosan masszírozni kezdtem, hátha kitalálok valamit, hogy oldjam meg ezt a helyzetet.
– Oké, várj egy percet. – Jade megnyomta a telefonját, majd kiment, hogy beszéljen. Tudom, mennyire mérges. De amikor megkért, hogy önként menjek el és, hogy most mindenféle kötelezettség nélkül segít új munkát találni, emlékeztetett arra, hogy Jade még mindig szeret engem.
– Gyerünk… ma este kezdesz. – Jade bejött és elmondta a részleteket. Azt mondta P’Q-nak, hogy egy időre be kell zárnia a bárt én pedig megkértem, hogy addig segítsen munkát találni.
– Mielőtt elmegyek, szeretnéd, hogy segítsek valamit?
– Nem, inkább menj. P’Q vár. – bólintottam, kisétáltam a bárból és az új üzlet felé vettem az irányt.
/Jade: Remélem, szerencséd lesz, és nem kell ugyanazt megtapasztalnod, mint nekem./
Alig várom, hogy teljen az idő. Sietnem kell, hogy pénzt keressek. A terhem túl nehéz, hogy csak karba tett kézzel üljek. Reméltem, hogy az egészből nem lesz semmi. A férfiak, akik Jade bárját szétverték, talán megint csak azok a gengszterek voltak, akik még mindig haragszanak rám.
Az első éjszaka P’Q-nál rendben telt, minden normális volt és csendes. Viszont több vendéggel „ragadtam össze” titokban, mint Jade-nél, amíg már sokkal fáradtabbnak éreztem magam, mint általában. Tényleg meg kell még szoknom, hogy alkalmazkodni tudjak. A munkát megtanulni és új alkalmazottnak lenni nem volt egyszerű számomra.
Nekem soha nem könnyű. De ami történt, az én hibám. Nem hibáztathatom érte sem az eget sem a földet.
Tem szobája előtt épp a kódot ütöttem be, hogy be tudjak menni, amikor a szemem megakadt a szomszéd alakokon, akik rossz kódot ütöttek be.
– Mit nézel? – a férfi szúrós tekintettel nézett rám. Végig néztem rajtuk, a szoba előtt „játszottak”.
A szemem tökéletesen működik, jól láttam, mit műveltek.
– Baszd meg! – kiabált a férfi. Félelem nélkül néztem rá, de mielőtt verekedésbe kezdtünk volna a nő belökdöste az ajtón a férjét.
Mit tettem? Nem csináltam semmit.
Bepötyögtem a kódot, hogy belépjek a barátom szobájába. Fáradtan vánszorogtam be az ajtón. Rögtön elmentem zuhanyozni, igyekeztem minél halkabban csinálni mindent, hátha Tem már elaludt. Amikor végeztem, a barátomat a hálószobában a fallal szemben állva találtam, arcán bosszús kifejezéssel.
– Felébresztettelek? – kérdeztem.
– Fenébe! A pár a szomszéd szobában azt csinálja!
Mondta Tem arccal a fehér fal felé fordulva. Összeráncoltam a szemöldököm és koncentráltam, majd meghallottam a női és férfi hangot a fal túloldalán. Az a pár volt, akikkel a folyosón összefutottam.
– Shia!!! Srácok! Nem tudnátok csendben maradni? Nem tudunk itt aludni!
Kínosan éreztem magam, ahogy hangosan kiabált és dörömbölt a falon. De a zaj csak hangosabb lett, mint előtte. Úgy tűnt olyan dolgokat csinálnak, amiket el sem tudtam képzelni.
– A picsába, Earth! Csináld csendben!
– Sajnálom!
Meglepődtem, mikor egy hang válaszolt Temnek. Ő ellépett a faltól, de az arca még mindig ugyanolyan frusztráltnak tűnt, mint korábban. Én csak álltam ott, figyeltem, láttam a barátom viselkedését és eszembe jutott, mit mondott.
– Erre gondoltál, amikor azt mondogattad, hogy egy női hangtól nem bírsz aludni?
A múltban többször említette, hogy a szobája túl zajos, nem tud aludni és el akar költözni.
– Igen. De nem csak nők, néha férfiakat is felhoz.
Kitöltött magának egy pohár vizet és mind megitta mielőtt megszólalt:
– És ez az idióta a szomszédom! Utálom őt! Szemétláda!
Hogy nyomatékot adjon a szavainak a fal felé mutatta a középső ujját.
Észrevettem, hogy a barátaim különböző problémák miatt feszültek mostanában, ezért úgy döntöttem, elhívom őket, hogy érdemeket szerezzünk. Több száz nap, ezer év… sosem gondoltam volna, hogy templomba megyek, de most úgy éreztem, hogy az érdemeim nagyon kicsik és kezdenek kimerülni.
**** Az autóban ****
– Talán ugyanabba a kollégiumba kellene költöznöm, mint neked.
Általában nem hittem az érdemekben és a bűnökben, de az elmúlt nap eseményeit látva, tényleg úgy éreztem, hogy nincs spirituális védelmem, szóval el akartam érni a Dharmát. Ha ennél is elátkozottabb leszek, életem végéig fel leszek szentelve és soha többé nem érzem majd úgy, mintha élnék…
– Ha bosszús vagy, hallgathatsz zenét. – mondta Tem.
– Nem vagyok jó alvó. Ha csak egy kicsi zaj is van, már nem tudok aludni.
Folytattam a beszélgetést Temmel. Az autópályára hajtott, hogy megkeressük a közeli szentélyt. Már majdnem visszaértünk az egyetemre, amikor megcsörrent Tem mobilja.
– Hm, az idióta barátod hív. – a képernyőn felvillant Jom képe. Tem fogadta a hívást és kihangosítóra tette.
– Hé, még emlékszel, hogy vannak barátaid?
– Te… segíts… – Jom hangja gyenge volt, alig hallható. Tem hirtelen lefékezett. Meglepődtem a hangját hallva.
– Ki „te”? Mi történt veled? – kérdeztem vissza, miközben az aggodalmam egyre erősödött.
– Segíts… a kávézó mögött…
Tem gyorsan az említett irányba indult, nekem pedig volt egy olyan rossz érzésem, hogy ez megint velem kapcsolatos. Én vagyok, aki ezt okozta?
– Mondd el tisztán. Hol vagy?
Tem és én végig néztünk az út szélén és megláttuk a járókelőket az elválasztó mentén. Tem leparkolta a kocsit és sietve kiszálltunk.
– Shia Jom!!
Felkiáltottunk a megrökönyödéstől. A környékbeliek utat nyitottak és átengedtek minket. Egy férfit láttunk, aki nyomorúságos állapotban ült egy közműoszlopon. Az arcát horzsolások borították, az ingén cipőnyomok látszottak.
– Itt vagytok. – kiáltott fel Jom. Ahogy meglátott, elmosolyodott, habár a szemei be voltak dagadva, az egyiket ki sem tudta nyitni. Szorosan megölelt.
– Mi történt? – a hangom majdnem megtört.
– Én.., én nem tudom. Mentem, hogy vegyek egy kis húsgolyót, amikor odajött hozzám néhány motoros. Megkérdezték, hogy Jom vagyok-e másodéves sporttudomány hallgató. Amikor mondtam, hogy igen, azt válaszolták, hogy Khun Kinn-nek ajándéka van számomra… Aztán megvertek és betettek egy furgonba. Mikor magamhoz tértem, megint megvertek.
A hangja rekedtes volt, mintha kifulladt volna. A testét megfeszítette és bár nem vérzett, annyira rosszul nézett ki, hogy alig mertem megérinteni.
Az a tény, hogy kényszerítette Jade-et, hogy kirúgjon, bántotta a barátomat, ráébresztett arra, hogy úgy próbál meg nyomást gyakorolni rám, hogy a körülöttem lévőket terrorizálja, csak azért, hogy az legyen, amit Ő akar. Gyorsan tárcsáztam a számot, ami tegnap hívott. Vártam, hogy valaki beleszóljon. Miután felvették, hűvös nevetést hallottam a vonal túloldalán.
– Végre felvetted velem a kapcsolatot.
– Mit műveltél a barátommal?! – üvöltöttem.
– Mi a… nem csináltam semmit a barátoddal.
– Mi a fenét értesz azon, hogy nem csináltál semmit?! Ha nem te lettél volna, a barátom nem lenne így szétverve!
– Ó, úgy gondoltam, megtanítom neked a leckét, de az embereim tévesen azonosítottak.
Hangos nevetés hallatszott a telefonból.
– A fenébe! Az én nevem Porsche!!! Mit játszadozol?
– Szóval a neved Porsche. Az embereim tényleg a rossz embert verték meg.
Majdnem lecsaptam a telefont, amikor megint meghallottam a nevetését.
Hogyhogy nem tudja a nevem?
– Mi a fenét akarsz?
– Dolgozz nekem.
– Nem fogom megtenni.
– Akkor… a testvéred neve Porchay, igaz?
Amikor meghallottam, hogy ezt mondja, a maradék türelmem is elszállt.
– Ne merészelj hozzáérni az öcsémhez!
– Hm… Nong Chay iskolája a házunk mellett van.
– Kinn, te kibaszott szemétláda! Honnan tudod?
– Gyere, látogass meg.
Gyorsan letettem és jött is egy üzenet a mobilomra, amiben egy cím volt. A fogamat csikorgattam dühömben. Szándékosan kényszerítette Jade-t, hogy kirúgjon, így nincs munkám. Az a szándéka, hogy árt a körülöttem lévőknek, ezzel sarokba szorítva engem, míg már nem találom a kiutat. És mindent csak azért csinál, hogy neki dolgozzak.
Bassza meg!
Pingback:Daemi: KinnPorsche és amit a könyvről tudni érdemes – Lengyel Kati