(PORSCHE)

– Ne mondd, hogy ugyanannál a kútnál akarsz kitenni, ahol ezelőtt? – szólt a reszelős hang közvetlenül a fülem mellett.

Ma jobban nézett ki, mint tegnap és habár a régi sebhelyek mellett újak is megjelentek, még mindig pompásan festett.

– Miért jöttél vissza? – meglehetősen nyugodt hangon beszéltem. Belenéztem a visszapillantó tükörbe és gyorsítottam. Láttam, hogy egy fekete ruhás férfi követ minket.

Most sokkal felkészültebb voltam, így minden nehézség nélkül, ügyesen manővereztem a sikátorokon keresztül.

– Lassíts! – kérte Kinn mögöttem, miközben szorosan megragadta a derekam és a hátam mögé rejtette az arcát a szél ellen védekezve.

– Tarts szorosan. – suttogtam és újra gyorsítottam lehagyva a követőnket.

– Élek! – nézett körül vidáman Kinn.

Miután megállapítottam, hogy senki nem követ, lassítottam.  Természeten nem tudták tartani velem a lépést, én vagyok a legjobb motoros. Viszonylag nehezebb utat választottam, hagytam, hogy utánam jöjjenek, majd gyorsítottam és lehagytam őket annyira, hogy soha nem érhettek utol.

Megkönnyebbülten sóhajtottam, ahogy a motor megállt a házunk előtt.

– Hol a pokolban…

– A házamnál. ­­– nem akartam az életembe hozni a bajt, de az útvonal, amit meneküléskor választottam, a számomra leginkább ismerős, a házam felé vezető út volt. És mielőtt felocsúdtam volna, már itt voltunk.

– Menjünk be és mosd meg az arcod. – úgy fújta ki a levegőt a megkönnyebbüléstől, mint aki épp visszatért egy pokoltúráról.

– Várj. ­– elkaptam a karját és elhúztam Őt a kapunktól. Elővettem egy doboz cigarettát a zsebemből és rágyújtottam.

Nem mondott semmit csak a szemöldökét megemelve figyelt.

– Ötvenezer. – mondtam cigarettával a számban.

– He…? – halkan nevetett és hitetlenkedve nézett rám.

– Tegnap az órám… – mielőtt befejezhette volna, a szavába vágtam.

– A tegnap az tegnap volt.

Titokban aggódtam, hogy visszakéri az óráját, ezért tuskón viselkedtem, így talán kétszer is meggondolja, hogy visszakérdezzen. Viszont, ha akarnám sem tudnám neki visszaadni, mert már

nem volt nálam. Az összegből, amit kaptam érte, befizettem Chay tandíját, megjavíttattam a hálóban a légkondit és kifizettem az összes adósságom, szóval nem sok maradt.

– Tegnap kértél ötvenezret, majd ma megint kérsz ugyanannyit, az összesen százezer. De tudom, hogy van sejtésed mennyit ér az az óra, és ha nem vagy teljesen hülye, legalább négyszázezerért eladhattad. Szóval, ha belegondolsz még többet is fizettem neked. – mondta önelégült mosollyal az ajkán, úgy döntve a fejét, mint aki ugratni akar engem.

Ez volt az első alkalom, hogy alaposan tanulmányoztam az arcát: azok a cápaszemek a félelmetes ragyogással azt üzenték, hogy nem egy átlagos személy. A zöld folt az arca bal oldalán, a szeméhez közel nem tudta elfedni a tényt, hogy félvér, európai akcentussal. Úgy nézett ki, mint egy nemes egy nagyon gazdag családból.

– Oké, megmentettelek, szóval mehetsz, ahonnan jöttél.

– Huh… nem számítottam sokra, de, hogy egy közönséges tolvaj vagy… – nevetett és a karját beképzeld módon összefonta a mellkasán. A szemei, az ajka, az egész arca hatalmas mosolyra húzódott, amitől megrogyott a lábam. Bele akartam rúgni.

– Nem tudnád simán befogni és elhúzni?

– Mi a fene ez a zaj?

Az öcsém jelent meg pizsamában az ajtóban. Kicsit megdöbbent, mikor észrevette, hogy nem vagyok egyedül. Szégyenlősen bemutatott egy wai-t*.

– Uh… Hello – Chay kicsit zavartnak tűnt.

Az idióta az öcsémre nézett és enyhén bólintott.

– Menj vissza a házba. – szóltam oda Porchay-nek.

– Mi a faszt csináltok itt kint? Felveritek a szomszédokat. Gyertek és beszélgessetek bent.

Az öcsém, aki mindig félénk volt, most visszabeszélt nekem.

– Nos, ha nem bánod…

A magas alak megindult az invitálásra, de hátulról gyorsan elkaptam a gallérját.

– Én bemegyek, te pedig eltűnsz! – mondtam hidegen, amitől bálványnak tűnő arcát hitetlenkedő grimasz ráncolta össze. Leengedtem a karomat.

– Hogy merészeled ezt tenni velem? – kérdezte meglehetősen veszélyes hangon. Azonban én egyáltalán nem féltem tőle.

Az ajtó felé fordultam, készen arra, hogy bemenjek a házba.

– Várj! Senki nem mer velem így viselkedni! – szorosan megmarkolta a csuklómat.

Kirántottam a kezem a szorításából és erősen meglöktem a mellkasát.

– Miért? Ki vagy te? – ugyanolyan vad intenzitással néztem a szemébe, ahogyan Ő is bámult.

– Ha nem tűnsz el innen, kinyírlak.

– Hé! Hé! – Chay elkapta a vállamat.

– Irány befelé! – toltam a ház irányába, majd Kinn orrára vágtam az ajtót.

Huh! Nem félek tőle. Mi a fenét képzel, ki Ő? Mi van, ha gazdag? Mi van, ha tartozom neki egy órával? Ő….

Később felhívtam P’Jadet attól tartva, hogy kórházban van, de szerencsére nem. Elmondott mindent, ami azután történt, hogy mi eljöttünk. A gengszterek hamarosan szétszéledtek és a rendőrség is megérkezett. Addig panaszkodott, míg a fülem is belefájdult. A holnapi feladatom kitakarítani a bárt, menteni, ami menthető és imádkozni, hogy a kár ne kerüljön túl sokba.

****

– Ti ketten hova tűntetek? – kérdezte Jae másnap reggel.

Nem válaszoltam neki, hogy elkerüljem a félreértéseket. Egy fiút vittem a házamhoz, ez valami…

– Sajnálom Jae. – lehajtottam a fejem, hogy kimutassam, mennyire sajnálom a történteket és a kárt, ami a bárját érte. P’Jade nagyot sóhajtott.

Tudom, hogy én is hibás vagyok, de nem én tettem ezt. Kinn miatt van az egész, engem pedig belerángatott a szarságaiba. Ha tudom, hogy ez történik, sosem ártom bele magam az ügyeibe.

– Rendben, pakoljuk össze a cuccokat, az új bútor hamarosan érkezik. – mondta Jae meglapogatva a hátamat.

– M-Mennyi? – halkan kérdeztem, nem voltam felkészülve rá, hogy halljam a hatalmas összeget.

– Mi?

– A tönkrement bútor ára.

– He? Miért, van pénzed, hogy kifizesd? – kérdezte Jae az arcát legyezve.

– Szereztem egy keveset. ­­– azért mondtam el, mert bár nem én kezdtem a verekedést, felelősnek éreztem magam miatta.

– Szerencséd van. Khun Kinn bejött ma reggel és kifizette a kárt, különben életed végéig itt dolgozhatnál és még utána is nyakig ülnél az adósságban.

– Kinn?

A fejemben megjelent a jóképű arc az arrogáns mosolyával.

– Nos, Khun Kinn azt mondta, hogy azok eredetileg az ő ellenségei és te csak segítettél neki, cserébe pedig ő is szeretne segíteni neked, azzal, hogy kifizeti a káromat. És tudod mit? Mikor a zsaruk megjöttek, a gazfickók csak úgy menekültek. – nevetett. – Azt gondolom ez a Khun Kinn valami nagy ember. A szomszédok ma reggel nagyon csendesek voltak, a tegnapi zűrzavar híre egyáltalán nem terjedt el. És mikor megnéztem a biztonsági kamerákat libabőrös lett az egész testem.

– Miért? – kérdeztem kíváncsian.

– Jóképű. Annyira jóképű, hogy az hátborzongató. Ki a fenébe botlottál ezúttal? A FÉRJ szó van a homlokára írva! – szó szerint fulladoztam Jae szavaitól.

Megráztam a fejem és elindultam segíteni a többieknek eltakarítani a vérfoltokat szerte a bárban. Senki nem sérült meg komolyabban tegnap, néhány seb, zúzódások, zöld foltok a szem alatt, de semmi több. Ami engem illet, a legkisebb karcolás sincs rajtam. A többiek cukkoltak, hogy ők tartották a hátukat helyettem. Nem tudtam segíteni, de nagyon hálás voltam, szóval bocsánatkérésképp meghívtam őket egy vacsorára.

A vészkijáraton át mentem ki a bár mögötti sikátorba, hogy rágyújtsak. Este 9 óra volt és végre minden a helyére került. A bár ma zárva tartott, de minden alkalmazott bejött, hogy segítsen takarítani és rendet rakni. Mikor végeztünk, a többiek együtt indultak haza, már csak én maradtam itt, hogy bezárjak. Egy felfordítható műanyag vödörre ültem pihenni, sűrű füstöt eregetve a cigarettámból.

Hirtelen meghallottam, hogy valaki közeledik. A léptei hangjából tudtam, ki az.

– Hello. ­– a feketébe öltözött jövevény megállt néhány lépéssel előttem.

– Ezúttal mit akarsz? – kérdeztem bosszúsan. Ledobtam a poros földre a cigarettacsikket és eltapostam. Felálltam és csípőre tettem a kezem.

Kinn lassan felém sétált, tekintetét körbe futtatva a környéken, mintha attól tartana, valaki van a közelben. Észrevettem, hogy úgy van öltözve, mint aki harcolni készül.

– Mi van? Meg akarsz halni? –  egyre idegesebb lettem. Mi van, ha megint jön valaki és lerombolják az üzletet. Jade tutira kinyírna. Kinn egy szó nélkül megállt előttem.

–  Ajánlatom van a számodra. –  mondta halkan. A szívem hangosan vert, attól tartva, hogy valami történni fog.

– Mi? – a hangom hidegen csengett, nem hagytam, hogy meghallja benne a feszültséget.  

– Gyere velem.

– Hova megyünk?

– Egy hosszú beszélgetésre. – miközben beszélt egyenesen rám nézett, kezeit a zsebében tartva.

– Nem akarok. – elindultam azzal a szándékkal, hogy bemegyek a bárba, miközben a szívem még mindig hevesen vert. Azonban Ő elkapta a karomat és szorosan tartotta.

– De valamit mondani akarok neked.

– De én nem akarom! Engedj el! – egy gyors fordulattal kitéptem a karom a szorításából és ellöktem magamtól. Felkaptam egy törött asztalt, amit ki kellett dobnunk és egyenesen felé hajítottam, de valaki eltérítette a támadást és nekem rontott. Egy ütést mértem az idegen felé.

Kinn egy idő után nem bírta elviselni a látványt, ahogy az emberei sorban elbuknak, ezért közém és az egyik pasas közé állt, akit épp meg akartam ütni, azonban az öklöm megállt a levegőben Kinn arca előtt. Annyira erősen küzdöttem, de egy pillanatra nem figyeltem, Kinn elkapta a karomat, megcsavarta a csuklómat és arccal falnak szorított. Nem értem, mi történt. Tegnap annyira gyengének tűnt, de most, mintha egy másik ember lenne. Erősebb, mint gondoltam.

– Eressz el! – kiabáltam dühösen.

Megragadta a fejem, az ujjait a hajamba fúrta a tarkómnál és maga felé fordította az arcomat, mintha meg akarna csókolni. 

„Ó Istenem!”

 – Nem. Azért vagyok itt, hogy tárgyaljak veled.

„Mi?”

Miközben halkan suttogott, a gesztenye ajkai olyan közel voltak hozzám, hogy éreztem, amint a lehelete simogatja az arcom.

– Én nem akarok beszélni veled! – igyekeztem távolabb húzódni, mert az egész testem libabőrös lett.

– Heh, azt hittem jobb vagy ennél… Nem könnyíted meg a dolgom, mi?

– Nem! – azzal ráugrottam, az összes erőmmel elkaptam, majd belemélyesztettem a fogaim a nyaka vékony bőrébe. Az idióta lefagyott a fájdalomtól, ellökött magától, így nekem lehetőségem nyílt kiszabadulni a szorításából.

A bár felé rohantam, tapogatóztam a zárral, majd berohantam a tároló helyiségbe, hogy összeszedjem a cuccaimat…

A fenébe! Azért jött, hogy visszavegye az órát!

Miután megmenekültem a haláltól, felpattantam a motorra és haza hajtottam. Az agyam tele volt gondolatokkal az óráról. Ha Kinn idejött, hogy beszéljen velem, mi másért tette volna?

Hát persze, hogy az óra miatt! De ki ne tette volna ugyanezt, hiszen az az óra több mint 600… nem, 700 ezret ér?

****

Reggel már 6-kor keltem, hogy elmenjek a boltba néhány hozzávalóért a reggelihez. Nem akartam felkelteni Chay-t és amúgy sem aludtam valami jól. Az a barom Kinn!

– Ohó, szóval gazdag szeretőd van, mi? – Chay felváltva nézegette az ételeket az asztalon.

– Vettem még ebédre is elcsomagolni. Siess, elkésünk a suliból.

A mai reggeli kenyérrel, vajjal, lekvárral és narancslével valóban sokkal jobban nézett ki, mint a többi, ami általában főtt rizs és hülye tojás volt, vagy egyszerű főtt marha rizzsel.

– Adj nekem is egy kis pénzt, légyszives. – kérte Chay kiskutya szemekkel.

Belenyúltam a zsebembe és kivettem belőle neki egy ezrest.

– Shia!

A szeme tágra nyílt a döbbenettől és zavartan nézett rám.

– Ez az egész havi zsebpénzed, ne legyél túl beképzelt! – arra gondoltam, jobb most elszórni a pénzt, mielőtt jön Kinn az embereivel és elveszi.

– Igazán el vagy eresztve manapság, he? Honnan szerezted?

– A megtakarításaim.

Az öcsém egy szavamat sem hitte és még mindig úgy bámult rám, mint egy őrültre.

– Irány az iskola és tanulj!

Néztem Chayt a kék középiskolai egyenruhájában és megkönnyebbülten sóhajtottam. A pénz, ami maradt, legalább ezt a szemesztert fedezi.

Mindenki csodálkozik, hogy miért küldtem ilyen drága iskolába a testvéremet, amikor le vagyunk égve. Az igazság az, hogy nem akarom, hogy úgy érezze, hiányt szenved valamiben. Ráadásul óvoda óta jár ebbe az intézménybe, ami az én alma materem is. Nem akarom elvinni innen, amíg nem végez, nehogy úgy érezze alacsonyabb rendű nálam. Még akkor sem, ha Ő azt mondja, rendben van, ha átmegy egy másik, olcsóbb iskolába, én nem akarom. Azt szeretném, ha ugyanolyan biztonságban érezné magát, mint amikor még éltek a szüleink.

Nem számít, mennyire bonyolult, nem számít, mennyire nehéz, gondoskodni fogok a testvéremről.

****

Bezártam az ajtót és épp felszálltam a motoromra, mikor eszembe jutott valami. Kinn tudja, hol lakom!

– Aoi néni! – kiabáltam át a kedves szomszédunknak. – Ha jön valaki és rólam kérdez, kérlek, mondd neki, hogy messzire költöztem.

– Ki fog keresni téged? – nézett rám csodálkozva Aoi néni.

– Csak mondd neki, hogy elköltöztem az országból.

Aoi néni bólintott én pedig visszamentem, hogy összeszedjek minden cuccot, ami az udvaron volt. Cipőket, papucsokat, esernyőt és néhány motorgumit vittem be a házba, hogy elhagyatottnak nézzen ki. Szerencsére bútorra nem volt pénzem, így tényleg nem maradt kint semmi.

****

– Fenébe Porsche, óvatosnak kell lenned! – mondta Jom az órák után, ahogy az ebédlőbe értem.

– M-miért?

– Állandóan körbe kellene nézned, mert mi van, ha azok a gengszeterek visszajönnek?

– Oh, paranoiásnak tűnsz! De ne aggódj, ezúttal nem foglak kisegíteni. A legutóbb, Jae bárjában ketten majdnem meghaltak. – nézett rám Tem élesen. Ezek mindketten olyan gyorsan futottak, ahogy csak tudtak, amikor az asztalok felborultak.

– Ki ne futott volna? Tele volt velük a bár. Az egyikük el is kapott és majdnem megfulladtam félelmemben. ­– káromkodott Jom.

– Hé, Jom! Valaki téged keres. – mondta Aom, Jom unokatestvére.

– Mi? Ki lehet az?

– Nem tudom, menj a bejárathoz, ott vár.

– Hogy néz ki?

– Oho, nagyon jóképű és az osztálytársam szerint híres is. Vezetőképző logós egyenruhát visel. Jobb, ha nem váratod tovább.

Eszembe jutott, hogy azt mondtam annak a seggfej Kinn-nek, hogy a nevem Jom. Istenem, miattam van itt?

– Mész? Menj előre, én itt leszek… hehe. – mondtam idegesen. Nem féltem, hogy megvernek, sokkal jobban aggódtam, hogy azért van itt, hogy visszakérje az órát.

– Mi van veled Porsche? ­– kérdezte Tem, mikor észrevette a verejtékcseppeket a homlokomon.

– Ah semmi, menjetek, gyerünk! – olyan hangosan beszéltem, hogy inkább felkeltek és elindultak, miközben én a biztonságukért imádkoztam. Kinn nem fogja bántani a barátaimat, igaz?

****

– Francba, P’Aom jól átvert minket! – kiáltott fel Jom, ahogy visszaértek az asztalhoz.

– Mi? Miért? ­­– kérdeztem kíváncsian.

– Percekig álltunk a bejárati kapunál, de senki nem jött oda hozzánk! Biztos vagyok benne, hogy Aom hülyét csinált belőlünk, de kinyírom! ­­– mondta Tem dühösen.

Ezután mindketten rágyújtottak egy cigarettára és elmentek a közeli boltba, miközben én aggodalmasan hazaindultam. Ahogy megérkeztem, rögtön Aoi nénit kérdeztem.

– Néni, keresett valaki?

– Ó, igen, de kik voltak ezek? Úgy néztek ki, mint a maffia. Jól vagy, Porsche? Egy Jom nevű embert kerestek, de mondtam nekik, hogy itt nincs ilyen, és hogy a ház már jó ideje elhagyatott. Ezután elmentek.

– Mikor jöttek?

– Délben.

Huh, jó, hogy akkor jöttek, mikor nem voltam itthon.

– Néni, leparkolhatom a motoromat a te házadnál?

– Oh, rendben, gyere… Porsche, legyél óvatos, jó?

– Igen, néni. Nagyon szépen köszönöm.

Idegesen járt az agyam.

Mi van, ha Kinn meggondolta magát és inkább ad nekem 50 ezer bath-ot, de adjam vissza az óráját. Huh… 700 ezer vagy 50 ezer? Ilyen hülye lennék?