(PORSCHE)

– Ki a fene emleget? Tegnap éjjel óta tüsszögök. A francba!

Jom megint tüsszentett, miközben letette a kávés poharát az egyik márvány asztalra a Sporttudományi Karral szemben. Felnéztem rá és gondolatban újra bocsánatot kértem tőle. Tegnap hazudtam és az ő nevét adtam meg a srácnak. Nos, nem bízok meg könnyen egy idegenben és abban a szituációban ki merte volna megadni a saját nevét? Fogtam az órát és eladtam. Kaptam érte pár százezret. Ha valaha eljönne, hogy megkeressen, letagadhatom, hogy én voltam ott.

– Miért nézel így rám, seggfej?

Kérdezte egy idióta, majd beült Jom és közém. A neve Tem. Ők az egyetlen barátaim, a két legjobb barátom. Bár jól nézek ki, nem vagyok túl barátságos, különösen az idegenekkel nem. Ritkán mutatom ki az érzéseimet, amit néhány ember úgy értelmezhet, hogy rideg vagyok. Talán a bal karomon lévő hatalmas cseresznyevirág tetoválás is hozzájárul ahhoz, hogy nem igazán mernek velem szórakozni. Csak ez a két idióta maradt mellettem egészen eddig.

Jelenleg másodévesek vagyunk az ország egyik legjobb egyetemén, de ha nem lenne a sportolói ösztöndíj… Anyám!  Nem lenne meg a tudásom, hogy itt tanuljak. Ráadásul ingyen! Viszont ha taekwando bajnok és ezáltal az iskola képviselője vagy, az megkönnyíti, hogy ösztöndíjra pályázz.

– Ha korán befejezzük a beszámolót, lemehetünk a bárba, Porsche? – kérdezte Jom fel sem nézve a telefonos játékából.

– Mielőtt az ivásra gondolnátok, először segítsetek nekem. – szólalt meg Tem, mivel egy jó ideje egyedül dolgozott a beszámolónkon. Azonban én nem igazán foglalkoztam azzal, mit csinál, egyáltalán nem terveztem segíteni neki.

– Nos, ha végeztünk, menjünk, oké? – Jom nem adta fel a tervét, hogy eljön a bárba, ahol dolgozom. Gyakran jöttek oda, csak úgy lógni, mivel ők is közel álltak a tulajhoz, akárcsak én.

– Oké, menjünk. – mondtam.

Jom befejezte a játékot és ők ketten gyorsabban dolgoztak, hogy befejezzék a beszámolót, miközben Jom három percenként megkérdezte, hogy végeztünk-e már. Ami engem illet, én mindent megtettem, amit tudok… minden erőfeszítés nélkül.

***

Szóval most mindhárman itt ülünk a csapossal szemben a főnököm bárjában, a ROOT CLUB-ban. Nagyon jóban vagyok a tulajdonossal Jae Jade-del, egy transznemű nővel, aki most is az egyik szokásos, kínai stílusú, színátmenetes ruháját viselte. Átöltöztem a munkaruhámba, készen arra, hogy beálljak, ha kell.

– Nong Porsche, valaki szeretné, ha készítenél neki egy italt. – mosolygott rám sokatmondóan a középkorú női pultos, miközben átvett egy vékony papírfecnit, amin a rendelés volt, majd elkészítette az italt. Ez volt az, amit igazán akartam: bármixer lenni. De addig még hosszú utat kell megtennem.

Gyakran kaptam magas borravalót, főleg a női vendégektől. És sokan voltak, akik csak ültek itt és egész éjjel engem bámultak. Néha felszedtem egyiküket és elvittem egy hotelbe, de ilyen csak akkor fordult elő, ha tényleg kedveltem a lányt. Például a nő, akinek éppen felszolgáltam az italt, három barátnőjével érkezett. És nem dicsekvésből, de egész éjjel úgy nézett rám, mintha egy darab finom kolbász lennék.

– A nevem Vivi, ha van egy kis szabad időt, felhívhatnál.

Ahogy az várható volt, felírta a számát egy darab papírra és átadta nekem. Egy apró mosollyal válaszoltam és becsúsztattam a cetlit a zsebembe.

– Kíváncsi vagyok, hányat fektethetnél le ma este. – mondta Jom, miközben leültem mellé.

– Mi? Még be sem sötétedett és valaki máris lecsapott rád? – kérdezte Jae Jade és belém karolt. Ha egy másik transz vagy meleg tenné ezt, undorodnék vagy kényelmetlenül érezném magam, de Jae más. Kedves és mindig mellettünk állt az öcsémmel. Mikor nem tudtam fizetni Porchay tandíját, Ő volt az első, aki segítséget ajánlott. Már évek óta itt dolgozom és annak ellenére, hogy pár hónapja betöltöttem a húszat, Jae Jade belement, hogy részmunkaidőben foglalkoztasson. Ezelőtt kisegítő fiú voltam: segítettem tisztán és rendben tartani a bárt. Iskola után még nyitás előtt felmostam, majd mielőtt hazamentem újra felsúroltam, letörölgettem az asztalokat és székeket, valamint megbizonyosodtam róla, hogy minden a helyén van. Amíg elő nem léptettek pincérré, mivel Jade szerint a vendégek odavannak értem és a gyilkos kinézetemért.

– Bizony P’Jade, fel kell készülnöd, hogy a bárban megint minden szem a fiúdon lesz. – szólalt meg az idióta Tem.

Jae grimaszolt és felhúzta az ajkát, miközben meglegyintette a vállamat. Nem tudtam nem nevetni zavaromban és egy nagyot kortyoltam az italomból.

Még fiatal volt az este és a vendégek most kezdték megtölteni a bárt, ezért egyelőre nem voltam olyan elfoglalt. Eszembe jutott az apám, aki több üzletet is nyitott, de mind becsődölt. Anyámmal együtt haltak meg egy autóbalesetben. A vállalkozásokat lefoglalta a bank, ránk pedig egy rakás adósság maradt. Az egyetlen kincsünk a sorház, ahol jelenleg lakunk.

És ott van Athie, az apám testvére. Ahelyett, hogy támogatna minket, szerencsejáték adósságokba keveredik és minket is belerángat.

– Szóval a végén még tényleg P’Jade férje leszel, mi? Sosem láttalak még barátnővel. – mondta Jom.

– Saját magam is alig élem túl, miért akarnék valakit, akiről gondoskodnom kell?

– Találhatnál valakit, aki rólad gondoskodik, bolond. – biccentett Tem a sarokban álló asztal felé, ahol egy jóképű férfi ült.

– Észrevettem, hogy egy ideje téged néz.

– Azt akarod, hogy arcon rúgjalak? – megpróbáltam belerúgni az asztal alatt.

– Tök mindegy. Talán tényleg oda van érte, talán nem, de most mindenki hagyja abba a bámulást, kezdünk feltűnők lenni. – figyelmeztetett Jae és gyorsan mind másfelé néztünk.

– Hm… valóban. Jóképű vagy, jól öltözködsz plusz ott az a menő tetoválásod. – Tem tovább cukkolt én pedig hozzávágtam egy darab jeget.

– Ha Porsche meleg lenne és összejönnének, talán születne egy kutyájuk, aki úgy nézne ki, mint Jae Jade. – nevetett hangosan Jom, mire Jae fejbe kólintotta.

– Ahh, túl sok a szemét ennél az asztalnál. – mondta és egy másik asztalhoz sétált, hogy segítsen a vendégeknek.

– Nézd, nem Jaet nézte, egyértelműen téged bámul. – magyarázta Tem.

Kényelmetlenül pillantottam a pasi asztala felé. Ezeket a szituációkat utáltam a legjobban. Amikor egy meleg férfi bejött a bárba és úgy nézett rám, mintha egy darab friss hús lennék. Néhányan oda is jöttek, megadták a számukat vagy üzenetet írtak és én nem tehettem semmit, csak mosolyogtam rájuk. Nem érdekelt, hogy melegek, de én tisztában vagyok az ízlésemmel és nem vagyok „olyan”.

– Látod a márkát, amit visel? Ha igent mondasz neki, sokkal jobb életed lehetne.

– Ha nem fejezed be, átráncigállak a báron és péppé verlek! – mondtam halk, de fenyegető hangon.

– Hoho, csak viccelek. Nézd, a nő, akit az előbb kiszolgáltál téged hív, menj.

Vivi felé sétáltam, aki úgy tűnt rendelni akar valamit. Rámosolyogtam és fölé hajoltam.

– Merre van a mosdó? – kérdezte, miközben az arcunk majdnem összeért. Az ujjai gyengéden simogatták a kezemet az asztalon.

– Arra egyenesen, majd balra. – mutattam a mosdó felé. Bár tudtam, mit akar, adtam az ártatlant.

– El tudnál kísérni, kérlek? Félek, hogy eltévedek.

És ennyi. Bólintottam, előre mentem és amint várható volt, a hölgy nem tudta magát tovább visszafogni, a bár egyik sötét sarka felé húzott a tárolók mellé. Felém hajolt és hevesen megcsókolt a testemet a falhoz szorítva. Az ajkai tele voltak vággyal, egyszerre harapott és szorított.

Itt, a bárnak ebben a sötét sarkában gyakran történt ilyesmi, szóval nem voltam meglepve. Ami engem illet sokszor használtam ezt a helyet egy kis „extra testmozgáshoz”, amikor épp kanos voltam.

A kezeim dél felé vándoroltak, megmarkoltam a nagy melleit, majd tovább haladtam, hogy lehúzzam a sliccem és kikapcsoljam az övem. Izgalom töltött el…

De mielőtt letolhattam volna a nadrágom egy hangos csattanó hangot hallottam. Bang! Bang!

– Porsche! Gyere gyorsan! Valami baj van! – egy rémült arcú, fiatal pincér futott felénk.

– Mi történt?! – kérdeztem, miközben visszacsatoltam az övem. Vivi zaklatottan igazgatta a ruháját.

– Nyomás! – indultam meg fiatalabb munkatársammal. Mikor megérkeztünk azt láttam, hogy a bár fele romokban. Az asztalok és székek feldöntve, a vendégek rohannak kifelé, a padlón pedig törött poharak és üvegek hevernek.

Több mint tíz fekete ruhás alak megállás nélkül rombolt. Jae megpróbált tárgyalni velük, de nem úgy tűnt, mintha érdekelné őket.

Jade felé rohantam, aki két barátja és néhány dolgozó társaságában sírt. Az előttem álló alakra pillantottam és rögtön felimertem. Ahogy meglátott, támadást indított, de szerencsére a lábam gyorsabb volt, mint a keze, és a mellkasát ért rúgástól a földre zuhant.

Hogy ne ismertem volna fel a férfit, akivel előző éjjel harcoltam?

Nem vártam meg, míg a többiek is rám rontanak, megfordultam és ütést ütés, rúgást rúgás követett. Láttam, hogy a barátaim is csatlakoztak a harchoz. Jae felkapott egy széket és szintén támadásba lendült. Finom hölgyből rongyos gengszterré változtatta a harag.

– Jöttünk visszavágni, te fasz! – mondta a bandita, akit arcon ütöttem.

– Nos, elég puhányak vagytok. – válaszoltam vigyorogva, majd újabb ütést mértem rá. A férfi egy kicsit megtántorodott, de ez nem akadályozta meg abban, hogy felkapjon egy üveget és az asztalhoz csapja.

Felém iramodott, hogy megszúrjon vele, de mit tehetett volna ellenem, hiszen tízszer gyorsabb voltam nála. Ügyesen kitértem előle.

Tegnap nem gondoltam arra, hogy tudhatják, hol dolgozom. De hát miért is ne tudnák? Kivittem a szemetet és én zártam be a hátsó ajtót. Mekkora hülye vagyok! Segítettem annak a nyavalyásnak és most mibe keveredtem?! Nem féltem ezektől a gengszterektől, de féltettem Jade-t és a többieket. És aggódtam az összeg miatt, amit majd ki kell fizetnem a károkért, hiszen ez a zűrzavar egyértelműen az én hibám.

– Tényleg jó vagy. – dörzsölte meg az állkapcsát. Nem adta fel, pedig beszedett már pár ütést.

– Köszönöm a bókot. – vigyorogtam.

Próbáltam megrúgni a lábát, de valaki hátulról elkapta a karomat és lefogott, azonban én még mindig magabiztosan hittem abban, hogy nem győznek le. Ki tudok mászni ebből a helyzetből.

A férfi gonoszan mosolygott és megindult felém a törött üveggel a kezében, amikor hirtelen…

– Állj! – a hang a bejárat felől jött. Minden bandita az ismerős hang irányába fordította a fejét.

– Kibaszott Kinn! – szitkozódott az egyikük.

Az összes tekintet a feketébe öltözött fiatal férfira irányult. A haja csillogott a bár lámpáinak fényében, ragyogó arcán a tegnapi verekedés miatti karcolások nyomai látszódtak. Engem bámult és vigyorgott. Valahogy még jobban nézett ki, mint tegnap. Mögötte néhány, szintén feketét viselő férfi állt.

– Te szemét! – kiáltott fel valaki, én pedig újra elkezdtem ütni és rúgni. Nem igazán tudtam, kinek az oldalán állok, nem ismertem az újonnan érkezőket sem, de mondjuk, hogy elégtételt akartam venni a bár miatt.

– Khun Kinn, vigyázz! – kiáltott Kinn egyik alkalmazottja. Mikor oda néztem, azt láttam, hogy megtántorodik, majd a falnak ütközve véres arccal a földre rogy.

Több mint öt férfi volt még talpon, mindegyiküknél kés készen arra, hogy ránk rontsanak. Kinn oldalára kell állnom, mivel az óra, amit nekem adott többet ért, mint százezer, szóval kicsivel többel tartozom neki.

A legközelebbi emberhez ugrottam, hogy bokán rúgjam, amitől elejtette a kést. Egy másiknak, aki épp megütötte Kinn arcát, elkaptam a nyakát, elrángattam a sráctól és belevertem a fejét az asztalba. Semmi nem tarthatott vissza, annyira dühös voltam, hogy akit tegnap megmentettem, megint véres arccal áll előttem. Hogy merik?! Megemeltem a lábam és még egyszer belerúgtam a férfiba, aki a padlóra zuhant.

– Köszönöm. – szólalt meg újra a rekedt hang és mintha a remegő izmaimat simogatná. Miért van rám ilyen hatással?

– Semmiség. – válaszoltam mosolyogva.

Újra jöttek és osztottam az ütéseket. Soha nem fáradok el, ha ez kell ahhoz, hogy megvédjem ezt a gyönyörű férfit mögöttem, bírhatom akár egész éjjel.

– Hé, felgyújtottad a házaikat? – kérdeztem tőle.

– Ők azok, akik tegnap is követtek. – válaszolta.

Egyre több fekete ruhás férfi jött, Jae és a többiek a bár hátsó felébe menekültek. Nem számít mennyire vagy jó a harcművészetekben, ha több mint egy tucat férfi jön ellened, az esélyeid elég egyértelműek.

Ha nem jutok ki innen, holnap reggelre halott leszek.

– Gyerünk! – mondtam Kinnek.

– Merre? Körbe vagyunk véve. – a hangjában nyoma sem volt félelemnek.

Száguldoztak a gondolataim. Egy menekülési útvonalon agyaltam. Ha most lelépek, ezek a szemetek, talán befejezik, hiszen én vagyok a célpontjuk, nem Jae vagy a bár. Megragadtam Kinn csuklóját és a hátsó ajtó felé húztam.

– Hová megyünk?

Nem válaszoltam neki, csak felhúztam a motorra magam mögé. Szerencsére a bár mögött parkoltam le. Ugyanúgy, mint tegnap beindítottam a motort és nagy sebességgel elhajtottam. Mintha egy film ismétlését nézném.

Deja vu.

Elmentünk a benzinkút mellett, ahol tegnap kitettem.

Ezúttal mennyivel fog nekem tartozni?