22. 

Miután elküldtem a magazint a nyomdának, és befejeztem az új szám témaválasztási értekezletét a szerkesztőségi csapattal, végre megkönnyebbülten lélegezhettem fel, így meghívtam erre a hétvégére Wang DeQuant egy vacsorára a HaiDiLao étterembe. 

Amikor újra megláttam az ő jellegzetes rakottas ingjét, egy régi barát viszontlátásának a szeretetteljes érzése fogott el, mintha egy régi barátot látnék. Ez magától értetődő, hisz csak rövid ideje ismerjük egymást, és ez csak a második alkalom, hogy személyesen találkozunk. 

Felnevettem és viccelődni kezdtem: „Hé, ez te a különleges randizós szerelésed, vagy soha nem változtattál rajta?” 

Lenézett és azt válaszolta: „Pedig átöltöztem. Csak az én ruháim mind ilyen stílusúak és nem sokban különbözik a kinézetük, így meglehet, hogy neked nem tűnik úgy.” 

… Még a beszédmódjának is megvolt az az ismerős ritmusa. 

 Mivel Wang Dequan hozzá volt szokva ahhoz, hogy esténként kevesebbet eszik, ezért a közös étkezésünket délben határoztam meg. Így ebéd után volt még egy egész délután, amit együtt tölthettünk. 

Az étteremből kilépve megkérdeztem tőle: „Mit fogunk csinálni ezután?” 

Wang Dequan ártatlanul és értetlenül nézett rám.  

Ezért úgy döntöttem, hogy elviszem a legfelső emeleti moziba filmet nézni. 

Amikor a pénztárhoz érkeztünk, rámutattam egy sor filmplakátra, majd ismét megkérdeztem tőle: „Mit szeretnél megnézni?” 

Wang Dequan továbbra is ártatlanul és értetlenül nézett rám. 

Ezért úgy döntöttem, hogy veszek két jegyet a “Sírrablók történeteire”. 

Aztán lazán megkérdeztem tőle, hogy szomjas-e, miközben éppen arra készültem, hogy kólát és pattogatott kukoricát vegyek.  

Ekkor Wang DeQuan csendben kivett egy nagy termoszt a táskájából és figyelmesen azt mondta: „Iszol? Kifejezetten két személy részére elegendőt hoztam.” 

… Így az elsötétített moziteremben, egy vödör pattogatott kukoricát zöldborsó leves kíséretében rágcsáltam végig. 

Tulajdonképpen nem vagyok nagy filmrajongó, de még az eredeti könyvért sem vagyok oda annyira, csak a trendet követve akartam megnézni azt, ami a barátaim körében is népszerű volt. De miután megnéztem, azt kell mondanom, hogy rettenetesen megbántam. Ugyanis Wang DeQuan fél óra hosszát okított arról, hogy hazánk törvényei egyértelműen kimondják, hogy a Kínai Népköztársaság területén fellelhető föld alatti, belső vizekbeni és tengerpartmenti kulturális emlékek az állam tulajdonát képezik, és hogy azokat sem szervezet, sem magán személy nem áshatja ki engedély nélkül. Azok, akik ősi sírokat fosztanak ki, és történelmi, művészeti vagy tudományos értékkel bíró kulturális emlékeket tulajdonítanak el, legkevesebb 3 év, de legfeljebb 10 év határozott idejű szabadságvesztésre ítélhetők. És megígértette velem, hogy soha nem veszem a filmbeli főszereplő példáját, hogy tiszta és becsületes maradok, hogy kerülöm a sírrablást és távol maradok minden illegális bűncselekménytől. 

Elfáradtam. 

Hogy miért nem a “Rock and Rollra fel tibeti masztiff” filmre vettem jegyet inkább? 

23. 

Ezt követően, sorban elmentünk még néhány randira. Semmi újat nem csináltunk, csak ettünk, ettünk és ettünk. Természetesen, ha lett volna bármi, amit csinálni akartam volna, akkor Wang DeQuan elkísért volna, de a hozzá hasonló emberek génjeibe nincs kódolva a romantika, és mindent olyan következetes módszerességgel csinált, hogy néha jobb lett volna, ha nem hozom magammal. 
De, miután már elértem ebbe a korba, és rég kinőttem a kamaszságot, nekem sem a romantika kell már, hanem a gyakorlatiasság. Ebből a szempontból pedig, minél többet érintkezem Wang DeQuannal, annál inkább úgy érzem, hogy a karaktere egészen megbízható. 

Például, egyszer, amikor a metróállomáson voltunk, láttunk egy fiatal lányt, aki minden erejével azon volt, hogy lépésről lépésre felcipeljen a lépcsőn egy nagy, 26 hüvelyk hosszú bőröndöt. Ekkor Wang DeQuan, egyetlen szó nélkül, az oldalán levő fogantyútól fogva felkapta a bőröndöt és felvitte a lépcsőn. Egy másik alkalommal a parkban találkoztunk egy apával, aki hevesen verte és szidta a szakadatlanul bömbölő gyerekét. A járókelők feléjük fordították a fejüket, de csak ő volt az, aki odalépett és lecsillapítsa őket. Felfedezte, hogy a gyerek napszúrástól szenvedett és adott neki egy üveg hőemelkedést csillapító vizet.¹² 

12 藿香正气水 (Huò xiāng zhèngqì shuǐ) Huoxiang Zhengqi víz – Kínai gyógynövényekből készült szabadalmazott gyógyital, mely megfázás vagy a napszúrás okozta hőemelkedés csillapítására való.

– Ne is kérdezd, fogalmam sincs, hány dolgot hordhat abban a válltáskában, mely soha nem maradhat el tőle. 

Lehet, hogy a modern társadalomban sokan kinevetik az ilyenfajta embert, de én meglehetősen vonzónak találom ezt a folytonos mások dolgába beavatkozó magatartását. Semmi értelme nem volt ezen piszmogni, elvégre mióta elkezdtünk randizgatni egymással, kezdettől fogva a párkapcsolat kialakítása volt a cél. Most pedig azon morfondírozom, hogy megtartom magamnak ezt az embert.  
Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy az iránta való érzéseim annyira rendíthetetlenek lennének, vagy hogy épp oly mély, mint a tenger. Túl hamis lenne ezt állítani. De igazán kedvelem őt, mint személyt. Hajlandó vagyok közelebbről is megismerni őt, hajlandóak vagyunk egymás személyes körébe lépni és kész vagyok keményen dolgozni azért, hogy megpróbáljunk együtt lenni, akár, hogy együtt is éljünk. Ez egy jó kiindulópont. 

Ez azonban nem csak egy egyoldalú ábránd volt a részemről. Én őt néztem, ő pedig engem. De még mindig gőzöm sem volt arról, hogy ő hogyan érez. Abban az esetben pedig, ha nem érdeklem őt, akkor csak én vagyok az, aki túl sokat magyaráz bele. 

Ezenkívül ott volt még a saját aszexualitásom problémája is, mely mindig is nagy súlyként nehezedett a szívemre. 

És ahogy a vele való kapcsolatom egyre mélyebbé kezdett válni, úgy éreztem, hogy ezt a dolgot nem tarthatom tovább titokban, ezért jobbnak láttam, ha minél előbb bevallom neki. 

Nem hibáztathatsz, amiért nem mondtam el korábban. A bevallás ezen szakaszában nem lehet elég körültekintő az ember. Az elején, amikor még alig ismertük egymást, természetesen nehéz lett volna efféle magánéleti dologról közvetlenül beszélni. De ha túl sokáig halogatod, és csak azután ismered be, miután már mély érzésed vannak iránta, akkor az csak fokozza a megtévesztés miatti fájdalmat. Most van itt a legjobb alkalom ennek a beismeréséhez. – Mindkettőnknek jó benyomása van a másikról és szándékunkban áll továbbvinni ezt a kapcsolatot. De még nem vagyunk érzelmileg túlságosan elköteleződve, így még időben kiléphetünk ebből a kapcsolatból. 
De amiatt, hogy hogyan valljam be ezt Wang DeQuannak, kissé kínosan éreztem magam. 

24. 

Elméletben, nagyon egyszerű vallomást tenni. Még, ha az ember nem is tudja személyesen elmondani, akkor egyszerűen küldhet egy üzenetet WeChaton keresztül. A probléma csak annyi, hogy meg kell találnom az alkalmas pillanatot. 
Nem mondhatom hirtelen azt, hogy “Aszexuális vagyok.”, miközben jókat eszünk és kellemesen csevegünk egymással. Ez már túlságosan beteges lenne.  
Séta közbeni beszélgetésnek sem igazán alkalmas, mivel ez egy nyilvános tér, ahol rengetegen járnak és kelnek, így az ember nem lehet eléggé elszigetelve. 
Külön találkára hívni csupán ennek a dolognak a megbeszélése végett… nem lenne ismét túlságosan is komoly hangvételű? Wang DeQuan amúgy is nagyon elfoglalt a munkája miatt. 

Egy teljes hónap is eltelt az egyre-másra történő halogatások végett, de még mindig nem találtam meg a megfelelő alkalmat, hogy elmondjam neki. Az igazat megvallva, még mindig nem mertem kinyitni a számít és az utolsó pillanatban mindig feladtam. 

Habár a saját hiányosságaimat mindig is arra használtam, hogy magamon gúnyolódjak, de a lelkem mélyén nagyon is aggasztott ez az ügy. Eleinte, amikor szakítottam a juniorommal, nem, hogy nem próbáltam megmenteni a kapcsolatunkat, de ő volt az, aki ragaszkodott ahhoz a véleményéhez, miszerint mindez azért van, mert én nem szerettem őt eléggé. Igaz, hogy erre nem tudtam rácáfolni, de ezt követően fél hónapon át még aludni sem tudtam. 
Ez volt az én gyenge pontom, akár egy sajgó láb, melyhez senki más nem tudott hozzáférni. 

Ha már szó esett róla, egy nap ez a bizonyos régi barát szembe is jött velem. Aznap éppen a magazin új reklámpartnerének képviselőjével találkoztam és váratlanul felismertem benne a junioromat, pontosabban az exemet. 
Az akkori erős és energikus fiú ma már öltönyt és bőrcipőt viselt. A társadalom pedig megkoptatta nyersességét és éretlenségét. Egészen kifinomulttá és diplomatikussá vált. Amikor meglátott, nem leplezte meglepődöttségét, de amikor az együttműködés részleteit kellett megvitatni, semmiféle határozatlanságot nem mutatott. Tulajdonképpen nagyra értékeltem ezt a fajta üzleti hozzáállását. Miután befejeztük a tárgyalást, épp távozni akartam, de ő lelkesen meghívott, hogy vacsorázzak vele. 
Nem volt energiám ahhoz, hogy baráti kapcsolatot tartsak fenn az exemmel, ezért nem akartam beleegyezni. Végül mindketten kihátráltunk és inkább elmentük a földszinti kávézóba egy rövid ideig beszélgetni. 
Habár eleinte nem voltam valami lelkes, de a sok főiskolai élmény felidézése után, nem tudtam megállni, hogy ne fogjon el némi melankólia. Abban az időben tele voltam életerővel, fiatalságom teljében voltam, de az idő múlásával az ember kinézete megváltozik. 

Végül váratlanul azt mondta, “Akkoriban cserben hagytalak.” 

„Már minden a múlté, már minden a múlté.” – mondtam. 

A juniorom rám nézett és azt mondta, “Nem, még nem az… Valójában soha nem felejtettelek el.” 

Csak pislogtam. Mit jelentsen ez? Újra össze akar jönni velem? Aztán azzal a szándékkal, hogy őt emlékeztessem, azt mondtam, “Most már el tudnád fogadni, hogy ne legyen szexuális életed?” 

“Nem.” – válaszolta. “Férfi vagyok, természetesen normális fiziológiai szükségleteim vannak, de garantálhatom, hogy lelki szinten az a személy, akit a legjobban szeretek, mindig is te leszel.” 

Milyen szégyentelen ez az ember! Ezzel azt akarja mondani, hogy lelki párkapcsolatot akar velem, de testi kapcsolatot másokkal akar folytatni? Hogyan válhatott ilyenné? 
Szúrós pillantást vetettem a junioromra, de úgy nézett vissza rám, mint aki már biztos volt a győzelmében, és hozzátette, “Tényleg, te mindig ilyen vagy. Egyetlen férfi sem tudna elviselni téged.” 

Nem voltam dühös, de némi bűntudatot éreztem, és azt mondtam, “Miből gondold? Most már van valakim.” 

“Ó? Szóval akkor tud a problémádról?” 

Mivel nem tudok jól hazudni, csak hallgattam, mire a juniorom önelégülten vigyorogni kezdett. 

Miután elment, csalódottan ültem a helyemen, még felállni sem akartam. Valójában egy dologban igaza volt. Hogy is ne bánná ezt valaki? Nemhogy a férfiak, de még a nők sem tudnák elviselni, hogy egy olyan emberrel legyenek, akinek nincsenek fizikai vágyai.  
Abbahagytam a szavaimon való töprengést és közvetlenül Wang DeQuan telefonszámát tárcsáztam. Elhatároztam, hogy egyetlen csapással megoldom ezt a gordiuszi csomót és megkönnyebbülök. 

– Halló, Wang ge? 

– Igen, mi a baj? 

– Valamit be kell vallanom neked. 

– Mondd. 

– Valójában… soha nem mondtam neked, hogy aszexuális vagyok. 

Messze voltam attól a fajta eleganciától és természetességtől, amelyet eleinte elképzeltem, és úgy tűnt minden eddigi bátorságomat kimerítettem ennek kimondásához. 
Nyílvánvaló csend volt a vonal másik végén és a szívem egy kissé összeszorult. 

– Mit…gondolsz? 

– Erre a kérdésre… most nehéz válaszolnom neked.” – válaszolta hosszú idő után. 

Úgy fogtam a telefont, mintha az ítéletemre vártam volna, engedetlen kezem pedig enyhén remegni kezdett. 

– Általában, ha egy férfi szexuális étvágya alacsony, amennyiben hiányszindrómáról van szó, akkor annak főként a vese Yang-hiánya vagy a vese qí-elégtelensége az oka, de ha testi tünetről van szó, akkor ez általában a máj qí-stagnálására vagy a túlzott csípős ételek fogyasztása miatt kialakult belsőszervi lázra vezethető vissza. Ugyanakkor nem zárhatunk ki bizonyos temperamentumbeli tényezőket sem. Másszóval, ahogy a nyugati orvoslás mondja, szervi elváltozások is okozhatják, vagy lelki tényezők is befolyásolhatják. Egyszerű leírás alapján azonban nem tudom pontosan megállapítani.” 

–… Huh? 

– Ezért, ha van időd, akkor bejöhetsz a Hesong Klinikára. Nem kell zavartatnod magad miatta, de meg kell vizsgálnunk, szagolnunk, ki kell kérdeznünk a tünetekről és leletet kell vennünk belőle, hogy kombinálni tudjuk a hagyományos kínai medicina négy alap diagnosztikai módszerével. Csak így tudunk pontosan és felelősségteljesen diagnosztizálni egy beteget. Nyugodj meg, habár te egy kissé qí- és vérszegény vagy, de elsődleges megítélésem szerint nem ez a fő oka a betegségednek. Az is lehetséges, hogy érzelmi oka van. Bárhogyan is, addig nem tudhatjuk biztosra, amíg nem néztük meg.” 

– … Öööö… jó. 

– Van még más valami is? 

– Nincs, nincs semmi más. Elnézést, hogy zavartalak, Wang ge. 

– Semmiség. Nem kell olyan udvariasnak lenned velem. Csak hívj fel, mielőtt jössz. 

– Oké, akkor hagylak, biztosan elfoglalt vagy. 

És akkor ennyi, ezzel le csak lezártuk a témát?