Bármennyire is igyekezet, Wen KeXingnek végül sem sikerült levennie Long Que testét az ágyról, amelyen egy hatalmas vasoszlop volt átszúrva. Így, más választás híján, az ággyal együtt kellett felgyújtania a holttestet. Emberölés és gyújtogatás. Végül is, csak neki jutott ki feladatul, hogy véghez vigye ezt a gonoszsággal teli jócselekedetet. 

Zhang ChengLing nem messze állt, és miközben a lángokból feltörő füst- és porfelhőt nézte, az orrát savanyú íz csípte meg.316  Megmagyarázhatatlan szomorúságot érzett feltörni magában, de abban a pillanatban, valaki a vállára tette a kezét. Zhang ChengLing felemelte a tekintetét, szemei homályosak voltak, majd Zhou ZiShu tűzben ragyogó szemeit pillantotta meg. Nem tudta eldönteni, hogy szomorúság vagy öröm volt-e az, amit érzett, sem azt, hogy Zhou ZiShu kihez beszélt, hozzá vagy önmagához, “Miért bőgsz, az ember még meg sem halhat?” 

316 鼻子一酸 (Bízi yī suān) Savanyú íz az orrban – Síráskor a könnycseppek a könnycsatornán keresztül bejutnak az orrüregbe, és savanyú, sós ízt kap.

És ez volt jianghu, a többezer kilométeren elterülő folyók és hegyek vidéke, ahol egyesek vadul nevettek és ittak, vagy mérhetetlenül nagy bűnöket követtek el, anélkül, hogy bárki is észrevette volna őket. Miközben, egy embert utolért a vég egy ilyen elszigetelt és megközelíthetetlen helyen. Egy ember, akit csak néhány idegen – szívükben tele gondolattal – búcsúztatott el szótlanul, és indították útnak a hideg és sivár Reménytelenség Hídja felé. Nem telik el nap anélkül, hogy feltörekvő ifjoncok ne ünnepelnék ujjongva az álmaikhoz való közelebb kerülést, mint ahogy nem telik el nap anélkül, hogy ne halnának meg emberek. 

Ők hárman a Báb-városban telepedtek le. Wen KeXing talált egy nagy szikladarabot és a börtönül szolgáló hálószoba bejárata elé állította, amelynek falai megfeketedtek a füsttől. A kőre pedig ezt véste fel, “Bingchen Év, 12. hónapjának, 8. napja”. Miközben vésett, kijelentette, hogy kedve lenne olyan lassúsággal vésni, hogy még a jövő tavasz is ott érte volna őket. 

Zhou ZiShu nem reagált semmit, csak gúnyosan mosolygott. Zhang ChengLing azonban, ennek hallatán, valamiféle halovány ujjongást érzett legbelül. – Az előző nap, még úgy érezte, hogy ez a hely tele van mechanikus csapdákkal, és minden olyan szokatlannak meg furcsának tűnt. De most úgy érezte, mintha egy igazi paradicsomban lett volna, ahol végre nem kell harcolnia senkivel. Ahol nem üldözi őt senki és nem kell az életéért futnia. A mindennapok csak ájulásig tartó kungfu gyakorlással teltek, és mestere pedig csak káromkodások közepedte szidta… és szidta. Különben is, nem mintha a mestere a fejét szedhette volna, hogy kerámiatálként használja éjszakánként.317 Ahogy lenni szokott, minél több dolog volt az ember rovásán, annál kevésbé igazgatta magát miatta, hiszen a sok viszontagság között megedződött még a bőre is, és ez már csak minden korok elsőszámú igazsága marad. 

317 夜壶 (Yèhú) Éjszakai edény – Éjszakai tál, amelyet a vizelet felfogására használtak télen a férfiak.

A hálószoba szomszédságában több szobát is találtak. Némelyik vendégszobának volt berendezve, míg más szobákban, mintha szolgák és cselédek éltek volna. Azonban, mivel hosszú ideje nem lakott ott senki, meglehetősen romos állapotba kerültek. Zhang ChengLing, hogy kifejezze gyermeki jámborságát, azzal foglalta le magát, hogy sietve kitakarítson. – Bár még mindig elviselhetetlen látványt nyújtott, az a néhány ember, aki már megszokta az ég függönyét és a talaj székét, ennyivel is be tudta érni. 
Azon az éjszakán, éppen miután Zhou ZiShu lefeküdt és aludni készült, egyszer csak az ajtó nyikorgó hangjára lett figyelmes. Hideg fuvallat tódult be, majd váratlanul, egy férfi csukta be az ajtót maga mögött. Zhou ZiShuból odaveszett az álmosságnak még a legkisebb jele is, és azonnal éber lett. Azonban, valamiért még sem nyitotta ki a szemét, mintha nem érdekelte volna az illető. 

Wen KeXing, egy paplannal a kezében, alantas és erkölcstelen vigyorral az arcán közelebb lépett az ágyhoz és azt mondta, “Tényleg nem tudok a szobámban lakni. A sarokban van egy pókhálós fejű bábu, és az ágyban fekve, amint kinyitom a szemem, úgy bámul rám azokkal a kimeresztett szemeivel, mint valami kisördög… 
“Akár meg is fordíthatod.” – szakította félbe Zhou ZiShu miután lehunyta a szemét. 

Wen KeXing letette a kezében levő paplant és így szólt, “Engem nem érdekel a bábu feneke, menj bennebb és adj egy kis helyet.” 
Zhou ZIShu elhallgatott és halottnak tetette magát. 

“Ah-Xu, jóval együttérzőbbnek kellene lenned” – okította ki Wen KeXing. “Folyton csak a jócselekedetekről és az erények felhalmozásáról hadoválsz. Miután együtt éltünk és haltunk, miután oly sok mindenen keresztül mentünk, te meg én,318 még így sem vagy hajlandó megosztani velem az ágyad felét. Hát megfelelő viselkedés az ilyen?”  
Zhou ZiShu kinyitotta a szemét, rápillantott és azt mondta, “Az imént még nem tartottam megfelelőnek, de most azt hiszem, nagyon is megfelelő…” 

318 你侬我侬 (Nǐ nóng wǒ nóng) Te meg én egyek vagyunk – Idézet Yuan DuanSheng A szavam című énekéből, amely két szerelmes szenvedélyes szerelmét festi le.

Zhou ZiShu hangja hirtelen elakadt. – Mivel Wen KeXing úgy döntött, hogy gyorsabban cselekszik, mint a szívverésre, és szó szerint fogta magát, kezeit becsúsztatta Zhou ZiShu behajlított lábai és vállai alá, felemelte az egész testét, majd 1 méterrel bennebb tette az ágyon. Ezután boldogan leült az ágy szélére, és mint egy galamb, ami szarka fészket foglalat, lefeküdt.319 
Végül pedig, mint aki jól végezte dolgát, elégedetten felsóhajtott. 

319 鸠占鹊巢 (Jiū zhàn què cháo) A szarkafészket elfoglaló galamb – kínai idióma, amely arra utal, amikor valaki erővel/erőszakkal foglalja el valaki másnak az otthonát, földjét, tulajdonát.

Ez az ágy eredetileg nem volt kicsi, de mihelyt ez az alak befészkelte magát, az embernek rögtön az a benyomása támadt, hogy még megfordulni sem lehet benne. Zhou ZiShu egész teste észrevétlenül megfeszült és alig volt képes úgy tenni, mintha mi sem történt volna, éppen ezért elfordult. Hátat fordított neki, és úgy gyömöszölte be magát a paplan alá, mint aki alig várja, hogy elaludhasson. De mihelyt megfordult, szemei kinyíltak és egyszerűen úgy érezte, hogy többé képtelen visszacsukni őket. 

Úgy tűnt, Wen KeXing rendkívül kényelmesnek találta Zhou ZiShu ágyát. Forgolódott egy darabig, és folyton-folyvást csak mocorgott, mint egy túlméretezett majom, ami hol a fülét, hol az állát vakargatja.320 De ez a hely, valójában nem volt olyan nagy. Egyetlen, a másik féltől eleresztett fing is elég lett volna ahhoz, hogy kisebb földrengést okozzon az ágydeszkán. Zhou ZiShu, Wen KeXing minden egyes mozdulatát érezte, és hirtelen késztetést érzett magában, hogy lerúgja őt az ágyról.  

320 抓耳挠腮 (Zhuā’ěrnáosāi) Hol a fülét, hol az állát vakargatja – kínai idióma, amely azt a viselkedést írja le, amikor valaki szorong vagy éppen annyira boldog, hogy képtelen uralkodni magán.

Kis idő múlva, Wen KeXing végül abbahagyta a mocorgást. Zhou ZiShu erőszakkal is lehunyta a szemeit, és megkísérelte figyelmen kívül hagyni a mögötte fekvő férfit, de váratlanul Wen KeXing hangját hallotta meg, “Ah-Xu…” 

Zhou ZiShu nem vette figyelembe. De nem sokkal később, a párnához súrlódó haj jellegzetes hangját hallotta meg és arra gondolt, hogy az a személy biztosan azért fordította el a fejét, hogy a hátát bámulja. A gondolattal egyidőben pedig, valami kellemetlenséget érzett a hátán, mintha egy kisbogár mászott volna végig rajta. Wen KeXing szünetet tartott, és mivel rájött, hogy Zhou ZiShunak esze ágában sincs válaszolni neki, ezért ambiciózus vágyakkal kinyújtotta karmát, gyengéden Zhou ZiShu derekára tette és ismét odasúgta, “Ah-Xu…”321 

321 禄山之爪 (Lù shān zhī zhǎo) Lushan karma – Erős szerelmi étvággyal/ambícióval rendelkező férfiről szóló anekdota, aki egy aktus során megsebzi a császár ágyasának a mellét.

Zhou ZiShu hátán minden szőrszál azon nyomban felállt, dühösen megfordult és szidni kezdte, “Mész aludni rögtön? Ha pedig nem akarsz aludni, akkor menj vissza a szobádba és dumálj azzal a bábuval!” 
Wen KeXing felkönyökölt és kitámasztotta oldalra fordított arcát, ránézett és magabiztosan azt mondta, “Én itt vagyok, mire te, anélkül, hogy egyetlen szót is szólnál, aludni készülsz? Hát nem tudod, hogy romlott szándékaim vannak veled?” 

Zhou ZiShu csak arra tudott gondolni, hogy ennek a személynek az arcátlansága elért arra a szintre, amit már sem a felmenői, sem a leszármazottai nem fognak tudni fölülmúlni, és tényleg nem jutott eszébe semmi, amit mondhatott volna neki. A derekán levő kutyamancs látszólag becsületesnek és mozdulatlannak tűnt, az ujjbegyei viszont mindegyre dörzsölgetni kezdték őt ugyanazon a helyen. Zhou ZiShu reflexszerűen el akarta csapni a kezét onnan, de látva Wen KeXingnek azt a bizonyos még a lobogó víztől sem félő döglött disznó ábrázatát, újra meggondolta magát.322 Visszafordult és azzal a szándékkal, hogy most már végképp aludni fog, lefeküdt. Végszóként még csak annyit mondott, “Tégy, amit akarsz.” 

322 死猪不怕开水烫 (Xíng nà sǐ zhū bùpà kāishuǐ tàng) Döglött disznó nem fél a lobogó víztől – Kínai idióma, amelyet a vastagbőrű ember metaforájaként használnak, aki viselkedésében szélhámos, buja és domináló. Általában szarkazmusként használják, amikor mélységesen megvetnek valakit.

És elképesztő eltökéltséggel halottnak tetette magát. 

Wen KeXing még hegedült egy darabig, de látva, hogy az eltökéltségnek ritka egy mesterével van dolga, némán elmosolyodott a háta mögött és finoman becsukta a szemeit. 

Az éjszaka közepe volt, amikor Wen KeXing hirtelen megérezte, hogy a mellette levő ember teste enyhén megrándul. Azonnal felébredt, mert tudta, hogy éjfél van. De az is megtörténhetett, hogy fázott és paplan sem tartott elég meleget. Miután elaludtak, mindketten egy helyre gurultak. Zhou ZiShu háta enyhén begörbült, és úgy tűnt, mintha Wen KeXing karjában lett volna. Zhou ZiShu már régóta hozzászokott, hogy éjfél után sosem tud visszaaludni, így csak a szemét nyitotta ki és a mellette levő személy lélegzetét hallgatta. Ekkor eszébe jutott, hogy mégis van mellette egy ehhez fogható ember és kissé zavarba jött. Szeretett volna észrevétlenül kicsúszni az öleléséből, de a testén levő két belső sérülés miatt, még annyi ereje sem volt, hogy felemelje magát, ezért kénytelen volt összeszorítani a fogait és elviselni. 

Wen KeXing összevonta a szemöldökét, az egyik karja megfeszült és kissé megemelte a felsőtestét, majd miután felszabadította a másik karját, tenyerét Zhou ZiShu hátának közepére helyezte. Azonban nem mert elhamarkodottan cselekedni, csak halkan megkérdezte, “Mi az, fáj?” 
Zhou ZiShu nem válaszolt, csak önkéntelenül még jobban behajlította a hátát, és ujjaival szorosan a paplanba kapaszkodott. – Ahogy a nappalok és az éjszakák váltakoztak, az éjfél volt a nap legrosszabb időszaka. De miután túljutott rajta, képes volt visszaállítani a belső légzését és jobban érezte magát. 
Behunyta a szemét, és a holdnaptár 12. havának hideg telében, finom verejték ütött ki homlokának sarkán. Minden erejével azon volt, hogy a lehető leglassabban és leglaposabban vegye a lélegzeteket, de mindennek ellenére, Wen KeXing még így is érzett némi bizonytalan remegést a lélegzetvételei között. 
Egyik karjával csendben átölelte mindkét vállát és egész hátát, a másik kezét pedig Zhou ZiShu dereka köré fonta, majd Zhou ZiShu fejét a saját mellkasára helyezte, és mintha egy rémálomból felriadt gyermeket tartott volna a karjai között, a hátát gyengéden veregetve vigasztalta. 

Zhou ZiShu, tőle szokatlan módon, engedelmeskedett. 
Abban a pillanatban, mindketten ébren voltak és párban hallgattak. Amint ez a végetnemérően hosszú éjszaka elhaladt az ablak előtt, az idő és a fájdalom elképesztően hosszúnak tűnt. Túl hosszú volt ahhoz… hogy ki lehessen törülni az ember szívéből.323 

323 刻骨铭心 (Kègǔmíngxīn) Felejthetetlen – kínai szóösszetétel, amely valamilyen meghatározó érzés, emlék a lélek/szív legmélyebb rétegeibe való bevésődését jelenti.

Zhou ZiShu elméje kissé elhomályosult, és arra gondolt, hogy napközben már-már darabokra szedik egymást, de úgy tűnt, különösen az ilyen éjszakákon, mintha egymásra lennének utalva. Hát nem szokatlan? 


Kerámia ágytál
(Visited 388 times, 1 visits today)

6 Comments

  1. ValerinLanz 2022-07-15 at 17:15

    Erre most csak annyit tudok reagálni, hogy áááááááááááááááá! *-*
    Wen Kexing azt tetteti, hogy hátsó szándékai vannak – oké, biztos vannak is -, viszont elsősorban tuti Zhou sérülése miatt vette be magát az ágyába! Imádom! Zhang ChengLing meg annyira cuki, a sorozatban is nagyon szerettem a naivságát, meg hogy annyit fejlődött a két férfi mellett.
    Köszönöm az új fejezetet! *-*

    Reply
    1. admin 2022-07-15 at 18:35

      Én is veled együtt áááááááá-zok. 😀 Még csak 2 fejezet van a 2. kötetből. 🥳

      Reply
  2. Angelika 2022-07-15 at 17:53

    Hálás köszönet az új fejezetért! *-*

    Reply
    1. admin 2022-07-15 at 18:35

      Nagyon szívesen! 🙂

      Reply
  3. pancsa26 2022-07-15 at 18:27

    Köszönöm az összes eddigi és a mostani fejezetet is. Azt hiszem most már tényeg el kéne kezdenem a sorozatot, mert a könyv nagyon tetszik eddig 🙂

    Reply
    1. admin 2022-07-15 at 18:38

      Szia Pancsa, üdv az oldalon. Előbb regény és utána a C-dráma… érdekes útvonal. 😛 Én épp fordítva indultam el, és nem biztos, hogy a dráma nélkül elkezdtem volna olvasni a regényt, éppen ezért nagy gratula neked. 🙂

      Reply

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük