“Abban az időben, Rong Xuan, én és még néhány ember, fiatalságunk teljében voltunk. Önteltek voltunk és hasonló gondolkodásmódunk révén némi barátság alakult ki közöttünk. Így gyakran ittunk és beszélgettünk együtt. Mindannyiunk közül Rong Xuan volt az, akinek a legmagasabb fokú kungfu technikája és a legszélesebb körű ismeretei voltak. Egy nap, ivás után, Rong Xuan, hatódottsággal telve, hirtelen felsóhajtott, ‘Ha már az ember világra születik, nem lenne kár érte, ha nem érne a mesterségének csúcsára? Nem lenne kár érte, ha csendben és névtelenül élné le az életét?’” 

Long Que még mindig rendkívül lassan beszélt. Némi beszéd után, máris szünetet kellett tartania. Azonban nem lehetett tudni, hogy ez a szünet, az egyre inkább megfogyatkozó energiájának volt-e betudható, vagy éppen azért, mert ezek az események már túl régen történtek, és alapos visszaemlékezést igényeltek. Ye BaiYi arcán nyoma sem volt változásnak, Wen KeXing azonban lecsillapodott és a tőle meglehetősen szokatlan feszült figyelemmel hallgatott. 

“Rong Xuan azt mondta, a harcművészetek útja széles és mélyreható, hogy a jianghu főbb klánjai által művelt egyedülálló harcművészeti stílusoknak megvannak a maguk kimagasló és eltörpülő technikái. És azt is mondta, hogy csak néhány évtizedenként vagy évszázadonként születik egy-egy olyan harcművészeti géniusz, aki a semmiből képes nemzedékének mesterévé válni, majd a Hua-hegy, Kun-hegy, Cang-hegy klánokhoz hasonlóan saját harcművészeti iskolát alapít. Azonban, az utódok gyakran magatehetetlenek, és csak sztereotip módon utánozzák mindazt, amit felmenőik hátrahagytak a számukra. Ha az egymást követő generációk nem ugyanolyan jók, mint az előzőek, akkor az az iskola előbb-utóbb hanyatlásnak indul, végül meghal. Velük ellentétben, a nagy klánok többsége féltett kincsként őrzi azt a kis kungfu tudást, még akkor is, ha az nem ér többet egy elviselt seprűnyélnél, és úgy rejtik a láda mélyére, hogy véletlenül se kerüljön illetéktelenek kezébe. Hosszú távon azonban, ki tudja hány egyedi különleges képesség veszett el ezen szokás miatt. Rong Xuan a harcművészeti világ ostobaságának tartotta…” 

Ezt hallva Ye BaiYi képtelen volt megállni, hidegen felhorkantott, “Eredetileg én voltam az, aki ezeket mondta! Az a kölyök csak szóról szóra visszamondta az én szavaimat. Mindazok, akik valamelyik klán vagy szövetség tagjának vallják magukat, még mindig rendkívül jó embernek tartják magukat, de anélkül, hogy rájuk kellene nézni, tudni lehet róluk, hogy nem többek puszta rizses vödröknél. Ezek az emberek csak azt tanulták meg, amit mások megtanítottak nekik, éppen ezért csak annyira képesek, amennyit megtanultak. Így hát mi a különbség köztük és egy zsonglőr által betanított majom között? Ami pedig az egyedülálló harcművészeti stílusokat illeti, nem ugyanúgy emberek írják azokat is? Még a saját koponyájukat is képesek betörni, hogy megkaparintsanak egy titkos könyvet, amelyet másvalaki írt, majd a bevett szokáshoz híven, mások fogát és bölcsességét felszedve prédikálnak.311 Hát azt hiszik magukról, hogy két fejjel és két aggyal születtek, míg valójában még az az egy is hiányzik?” 

311 拾人牙慧 (Shírényáhuì) Felszedni mások fogát és bölcsességét – Kínai idióma, amely mások szavainak és bölcsességének eltulajdonítását jelenti. Mások tollával ékeskedik.

Zhou ZiShu nem tudta visszafogni magát, ezért könnyedén felnevetett, de még ő sem számított arra, hogy Ye BaiYi azon nyomban egy haragos pillantást vet rá és azt mondja, “Min nevetsz? Mi az, Qin HuaiZhang még azokra a haszontalan dolgokra is rosszul tanított meg téged?” 

Long Que végighallgatta Ye BaiYi szavait, majd hosszas hallgatás után így szólt, “A Senior valóban rendkívül különös ember.” 
Majd így folytatta, “Ezért előállt egy ötlettel, és mi, akik jelen voltunk, titokban megegyeztünk, hogy ellopjuk a saját klánunk harcművészeti stílusát tartalmazó írásokat, egy helyre gyűjtjük és felépítünk egy fegyvertárat, ahol integráljuk őket, hogy létrehozzunk egy egyedi, de ugyanakkor átfogó, az összes klán kimagasló technikáját ötvöző harcművészeti stílust. Én voltam az, aki megépítette a fegyvertárat záró szerkezetet, ami végül a Márványozott Kristály néven került be a legendákba. De ahhoz, hogy ki lehessen nyitni, szükség van a kulcsra is. Míg a Márványozott Kristály darabjai a mi gondjainkra voltak bízva, addig a kulcsot Rong asszony…” 

Ye BaiYi ismét félbeszakította, “Méghogy összegyűjteni a klánok kimagasló technikáját? Ebben a világban, olyan, hogy kimagasló vagy eltörpülő, önmagában nem létezik. Az erősségekhez és a gyengeségekhez hasonlóan, kölcsönösen függenek egymástól. – Az, aki ilyet mond, az csak fingokat beszél. Mégis hogyan lehetne összekombinálni a Gyémánt Tenyér és a Félhold Tövis csapásokat?312 Egy háromszor-ötször olyan vastag férfit bele lehet fértetni egy kislány szoknyájába? Ezt az egyszerű igazságot még egy kölyök is fel tudná fogni. – Ha egyszer megérted a harcművészetek valódi jelentését, akkor egyre nagyobb betekintést nyerhetsz a hulló virágszirmok és levelek, de még az árapály jelenségének mögöttes tartalmaiba.313 Ellenkező esetben, akár ellophatod a világon fellelhető összes klasszikusokat, de akkor sem leszel több egy utánzónál, aki az írást imitálja.” 

312 金刚掌 (Jīngāng zhǎng) Gyémánt Tenyér – Shaolin harcművészeti technika, amely csak a kínai irodalomban létezik. 娥眉刺 (Éméi cì) Félhold Tövis – Kínai harcművészeti fegyver.

313 飞花落叶 (Fēihuā luòyè) Repülő virágszirmok és levelek – Buddhista kifejezés: belépve a hegyek és erdők magányába, szemtanúja lenni a szállingózó virágszirmoknak és hulló leveleknek, felismerni a világ múlandóságát, ugyanúgy a Nirvana beteljesülését jelenti.
潮起潮落 (Cháo qǐ cháo luò) A tengerek áradása és apálya – Az idióma elsődleges jelentéstartama mellett ugyanúgy jelentheti az emberi sors hullámvölgyeit, és annak instabilitását.

Long Que nem szólt semmit, csak hosszasan felsóhajtott. 
A jelenlevők között minden bizonnyal akadtak olyanok, akiknek fogalma sem volt arról, hogy miről van szó, de Zhou ZiShu nem tartozott közéjük, ő azonnal megértette. Legyen szó más klánok titkainak ellopásáról, vagy a saját kungfu technikájuk kívülállóknak való kiszivárogtatásáról, ezek mind nagy tabunak számítottak a folyók és tavak vidékén. Amint meghallotta, megértette, hogy miért zárták ki annak idején Zhao Jing lovagot a Zhaok klánjából, és nem tudta megállni, hogy ne tegye fel a kérdést, “Az a néhány ember, akiket az imént megemlített, az akkori öt nagycsalád feltörekvő csillagai voltak, mint például Zhao Jing, Gao Chong és Shen Shen?” – “Most már nem meglepő, hogy miért volt olyan szűkszavú Gao lovag, amikor a Márványozott Kristály került szóba, és miért volt olyan zavaros mindaz, amit a végén mondott.” 

Long Que bólintott és komor mosollyal az arcán azt mondta, “Így van. Nevetséges, akkoriban meg voltunk győződve arról, hogy mi leszünk az elsők, akik áttörik a klánok közötti határokat. – És amivel Rong Xuan előállt, az a Hat Harmónia Elmemódszerének az egyik könyve volt.” 
Ekkor, minden jelenlevő személy tekintete önkéntelenül is Ye BaiYira összpontosult, és Zhou ZiShu ismét késztetést érzett, hogy megkérdezze, “Senior, pontosan mi az a Hat Harmónia Elmemódszere?” 

Ye BaiYi összehúzta a szemöldökét, de most az egyszer nem azért, hogy badarságokat mondjon, “A Hat Harmónia Elmemódszerének legendája az ősidőbe nyúlik vissza, de az eredeti elmemódszer már régen elveszett. Azonban, egy adandó alkalommal, véletlenül egy… barátom kezébe kerültek a technika töredékei. 20 évébe került, mire sikerült elkészítenie belőle egy példányt, ami első és második kötetre volt osztva. A második kötetet Rong Xuan lopta el, az első kötet pedig abban az évben még a Changming-hegyen maradt, de ő… mi megsemmisítettük.” 

Zhou ZiShu azonnal két információt is kapott ezekből a szavakból. Az egyik az, hogy a Changming-hegyen van egy személy, aki Ye BaiYi generációjából való. A másik pedig, hogyha ennek a személynek volt bátorsága befejezni az olyan ősidőkből származó dolgokat, mint a Hat Harmónia Elmemódszere, akkor mindenféle kétséget kizáróan, egy magasfokú szakértelemmel rendelkező mesternek kell lennie. Ekkor, hirtelen eszébe jutott Ye BaiYinak azon mondata, “Mikor mondtam, hogy én vagyok az ősi szerzetes?”, enyhén felvonta a szemöldökét, és azt gondolta magában, “Lehetséges lenne, hogy az a személy lenne a Changming-hegy igazi ősi szerzetese?” 
“Tehát Ye BaiYi egyedül jött le a Changming-hegyről az ősi szerzetes nevében. Vajon azért, mert az igazi ősi szerzetes mozgásképtelen, vagy… azért, mert már nem él?” 

Ezek a gondolatok a másodperc töredéke alatt futották át Zhou ZiShu fejében, de egyszer csak Long Que hangjára lett figyelmes, aki így folytatta, “Mindannyian olvastuk annak az ősi könyvnek a fél kötetét, a benne levő tartalom túlságosan is elvont és mélyreható volt, annyira, hogy senki sem tudta értelmileg felfogni. Azokon a napokon mindenki elfelejtett enni és aludni, és mohó szomjúsággal turkáltak a klasszikusok hatalmas tengerében, abban reménykedve, hogy találnak valami nyomot, ami megmagyarázza az elmemódszerben írtakat. – Ilyen nagy vonzerővel rendelkezett az a könyv. Rong Xuan azt is mondta, ha egyszer képesek leszünk megérteni a könyvet, akkor képesek leszünk megérteni a Hat Harmónia és Nyolc Pusztaság törvényeit is, és akkor valódi egység jön létre a mennyek és az ember között.”314 

314 八荒六合 (Bā huāng liùhé) Nyolc Pusztaság és Hat Harmónia – Univerzum az Univerzumban. A Nyolc Pusztaság a mennyek és a föld nyolc irányára utal (észak, dél, kelet nyugat, északkelet, délkelet, délnyugat, északnyugat); A Hat Harmónia pedig kozmosz hat irányát (fel, le, jobbra, balra, előre, hátra) jelenti. Az Univerzum törvényeiről van szó, és arról, hogy az ember eggyé válik az Univerzummal, tehát örökéletű lesz.

Az örökkévalóságnak ez a gondolata az ősi legendák birodalmába vezethető vissza. Minden ember ezt az örök létet kereste, hogy feljussanak a világmindenség csúcsára, és ennek a kísértésnek, jóformán senki sem tudott ellenállni. 
Azonban, ahogy lenni szokott, ezekhez a dolgokhoz sosem vezetnek úgynevezett “rövidjáratok”. Például, a mennyek és földek kincseihez mindig a legveszedelmesebb utak szoktak vezetni, és ha az a valami minél erősebbé volt képes tenni az embert, akkor annál súlyosabb próbetételek elé állította az elméjét. Minél mélyrehatóbb ismereteket igényelt az a bizonyos harcművészeti technika, annál könnyebben lehetett beleőrülni. 

Ezúttal Ye BaiYi is hallgatott. 

“Mindannyiunk közül Rong Xuan volt az egyetlen, aki képes volt a legmesszebbre eljutni. Ugyanakkor ő bírt a legerősebb szenvedéllyel is. Szinte a megszállottjává vált ennek az elmemódszernek, de akkoriban egyikünk sem vette észre, mert mindannyian a rabjaivá váltunk. – Mígnem egy napon, azt mondta, hogy végre megértette, ‘Az úgynevezett Hat Harmónia Elmemódszerének eredeti jelentése: előbb rombolni, majd újraépíteni, mert újraépíteni nem lehet, ha nem előzi meg a rombolás.’” 

Ye BaiYi megdöbbent és csak annyit mormolt, “Mi…” 

Long Que kezei kissé megremegtek, de valójában egész teste remegett. “A Hat Harmónia Elmemódszerének könyvében ez állt, ‘Csak az pillanthatja meg a menyország kapuját, akinek élete kétségbeejtő holtpontra érkezett.’ De mi jelentheti egy ember életében ‘a kétségbeejtő holtpontot’? Az egyén saját harcművészeti képességeitől való önkényes megszabadulást, vagy a saját meridiánjainak az elmetszését jelentette. De ha úgy vesszük, akár öngyilkosság is lehet…” 
Ye BaiYi arcán egy rendkívül furcsa tekintet jelent meg, majd megkérdezte, “És ti mind, így gondoltátok ezt?” 

Long Que csak bólintott egyet, aztán végignézte, ahogy Ye BaiYi hirtelen nevetésben tör ki. Amikor kacagott, arca annyira merev volt, hogy még egyetlen mosolyvonalat sem tudott kicsalogatni a szeme sarkából. Ehelyett, arca természetellenesen megrándult, és váratlanul, halvány szomorúság jelent meg rajta, “A harcművészet önkényes elhagyása, a meridiánok elmetszése és az öngyilkosság… Haha, és ezt ti mind, együtt találtátok ki.” 

Long Que üresen bámult maga elé és csak annyit mondott, “Abban az időben, mindannyian őrültek voltunk. Mindenki egyre ingerlékenyebb és indulatosabb lett, különösen Rong Xuan. Azt mondta, ha valaki elsőosztályú emberré akar válni, annak elsőosztályú bátorsággal kell rendelkeznie, és mernie kell olyan utat választani, amelyre mások még gondolni sem mernek… Akkoriban Yu Zhui már állapotos volt, és bár én is annak a démoni könyvnek a hatása alatt álltam, nem jutottam el arra a pontra, hogy elhagyjam a feleségemet és a fiamat, így én voltam az első, aki kilépett a társaságból. De mivel tudatában voltak annak, hogy mennyire veszélyes ez az elmemódszer, rám bízták a könyv oltalmát.” 

Egy mély levegőt vett, “Miután körbe ültek és kiválasztották az időpontot, megesküdtek, hogy abban az esetben, ha nem járnának sikerrel, a jóindulat nevében, feláldozzák önmagukat.315 Azonban váratlanul, amikor ott volt az idő, a veszély szakadékánál állva, Rong Xuan kivételével, egyöntetűen visszaléptek.” 
Ye BaiYi hidegen azt mondta, “Egyesek csak a státusz, az ambíció és a karrier érdekében gyakorolják a kungfut, és nem önmagáért a harcművészetek miatt. Éppen ezért nem érdemes ekkora kockázatot vállalni. Csak az a kölyök, Rong Xuan, volt az egyetlen igazi harcművészetbolond. Mi olyan meglepő ebben?” 

315 不成功,便成仁 (Bù chénggōng, biàn chéngrén) Ha nem jársz sikerrel, akkor válj jóindulatúvá – Konfucionista közmondás. Konfucius a legmagasabb erkölcsi elvként határozta meg a jóindulatot. Azáltal, hogy valaki képes volt odaadni az életét az igazságosságért, az a legnagyobb erkölcsi értékről, a jóindulatról tett tanúbizonyságot.

Long Que bólintott egyet és így szólt, “A szívmeridiánjai összezúzódtak. De még ebben az állapotban is mosolygott, amikor abbamaradt a légzése. Mi, akik ott voltunk, lélegzetvisszafojtva várakoztunk ki tudja mennyi ideig, és csak ekkor jöttünk rá, hogy tévedett… – Éppen akkor, mint akik valami mély álomból ocsúdtunk volna fel, – ki ültében, ki pedig álltában – mindegyikünk ráébredt arra, hogy milyen hülyék voltunk. Habár Rong asszony nem művelt harcművészetet, mivel a Varázsló-völgyben született, és számtalan ember életét megmentette már, természetesen nem tudott belenyugodni abba, hogy férje ilyen körülmények között haljon meg. Miután lenyugodott, elővett 18 darab ezüst tűt és Rong Xuan mellkasába szúrta, amelyek segítségével három teljes órán keresztül sikerült némi meleg levegőt megtartani a mellkasában és igaz, hogy gyengén, de még mindig volt némi belső légzése. Mindannyian azt hittük, hogy életben van, de nem tudott felébredni. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy élőhalott.” 

“A könnyek három napig mosták Rong asszony arcát, míg végül úgy döntött, hogy visszamegy a Varázsló-völgybe és ellopja a Yin-Yang könyvet. Kungfu ismeretek hiányában, ez az utazás meglehetősen veszélyesnek számított, ezért elkísértem őt. Ha jól belegondolok, a saját kezemmel hoztam a világra azt a dolgot.” 

Wen KeXing hirtelen Zhou ZiShura nézett, összeszorította az ajkait, és most fordult elő először, hogy félbeszakította Long Que szavait, “Akkor… a Yin-Yang könyv alapján, tényleg megmenthető bárki, akiknek elvágták a szívmeridiánjait?” 

Zhou ZiShu, egy pillanat erejéig megdöbbent a szavak hallatán. Felemelte a fejét, de abban a pillanatban, tekintete épp a Wen KeXingével ért össze és hirtelen forróság öntötte el a mellkasát. – Annak ellenére, hogy maga a dél-xinjiangi Nagy Varázsló is a fejét rázta a sérülése láttán, és gyógyíthatatlannak minősítette azt, még így is van valaki, akinek folyton-folyvást csak ez jár az eszében. “Mi értelme ennek?” – gondolta magában kábultan – “Az emberek csak véletlenszerűen sodródnak egymás útjába. Ő sem különb egy idegen országból érkező vendégnél. Lehetséges…  hogy ennek a személynek a szándékai valóban őszinték lennének?” 
És újból, képtelen volt megállni, hogy ne fordítsa el a tekintetét. Úgy érezte, hogy abból a tekintetből, amellyel Wen KeXing nézett rá, mintha valami rendkívüli súly és melegség sugározna. 

Long Que gúnyosan így szólt, “Az orvosi könyv valóban egy szent ereklye, és úgy gondolod, hogy egy olyan helyen, mint a Varázsló-völgy, – ahol az isteni gyógyítóképességgel megáldott orvosok, akiknek oldalán ‘Mentsd meg a világot. Segíts a világon.’ feliratú edények lógnak, – el lehetne rejteni egy ilyen ereklyét? Az úgynevezett Yin-Yang könyv nem más, mint az átültetés technikája. Hogy visszaállítsd valakinek a szív meridiánjait, ahhoz ki kellene cserélni egy másik élő szívre, amelyet épp akkor vettek ki egy másik ember testéből… Ugyan, miféle szent ereklye az ilyen?” 

“Rong asszony tényleg…” – kérdezte Zhou ZiShu. 

Long Que hosszú ideig csendben maradt, végül felsóhajtott és azt mondta, “Az emberi természet részét képezi a hozzátartozóink felé hajlás és az idegenekkel szembeni távolságtartás. Ő nem volt szent, csak egy nő, aki a férje érdekében elárulta a saját mesterét. Hogy helyesen vagy helytelenül cselekedett-e, azt mi, kívülállók, nem ítélhetjük meg.” 

“Rong Xuan életben maradt.” – mondta Ye BaiYi. 

“Igen.” – válaszolta Long Que. “Nemcsak, hogy életben maradt. Noha nem tudom, hogy véletlen egybeesés volt-e, vagy amiatt a démoni elmemódszer miatt maradt életben. Miután felébredt, az igaz qíje robbanásszerűen megnőtt, és élet-halál közötti élményének köszönhetően, valóban megértette az elmemódszer második kötetét. Azonban, még csak egyetlen elveszett esélyt sem adott Rong asszonynak, hogy kisírja magát a vállán, egyenesen visszavonult, hogy befejezze az írás első kötetét.” 

“A kis rohadék.” – jegyezte meg Ye BaiYi. 

Long Que így folytatta, “Hogy ezután mi történt, nem tudom egészen pontosan. A feleségemnek éppen akkoriban kellett szülnie, és csak az érdekelt, hogy vele lehessek. De a szülés során, rendkívül életveszélyes állapotba került. Az orvos alig tudta visszarángatni őt és a fiamat a halál kapujából. Ezt követően a testéből kiürült minden életerő. Egy teljes félévet töltöttem mellette, de még az orvos sem tudott annál többet tenni érte, a végén…” 

Miközben ezeket mondta, könnyek szöktek a szeme sarkába, majd lassan megrázta a fejét és így szólt, “Végképp elkeseredtem. Egy barátom elkísért arra helyre, hogy megkeressem őket. Csak el akartam búcsúzni… Miután visszatértem a fegyvertárhoz, ki tudja milyen véletlen folytán, összefutottam Rong asszonnyal, aki súlyosan meg volt sérülve és haldoklott. Rong Xuan kardja a mellkasába szorult. Rong Xuan kezeit csupa vér borította – még maga sem tudta, hogy ütődötté vált-e, vagy éppen akkor tért vissza az őrületből – és csak üres tekintettel meredt az oldalán heverő nőre. Hirtelen felindultságában, a barátom felemelte a kardját és lesújtott rá. Meg akartam állítani, de már késő volt. Szerencsére, Rong Xuan szíve megrendült, és mindenféle harci szándék nélkül elfutott. Akkor tűnt el a Márványozott Kristály is nyomtalanul. Rong asszony éppen haldoklott, amikor átadta a fegyvertár kulcsát annak a barátomnak, és a holtunkig tartó esküt tettünk, hogy ebben az életben egyetlen szót sem szivárogtatunk ki, hogy senki se tudja újra kinyitni a fegyvertárat.” 

Miután az öregember hangja elhalt, az a néhány ember, aki jelen volt, szótlanul állt egy darabig. Félóra is eltelt, mire Zhou ZiShu megkérdezte, “Miután Rong Xuan megőrült, lehetséges lenne, hogy üldözőbe vették, majd a Szellem-völgybe menekült, ahol a halálába kergették?” 
Long Que felsóhajtott és így szólt, “Ekkorra már vissza voltam térve a Báb-városba, és soha többet nem foglalkoztam a világ dolgaival, de valahogy így történhetett.” 

“Remek halál.” Ye BaiYi szemeit lehunyta, és mindkét kezével szorosan megragadta a BaiYi kard markolatát. A szorítástól, még a kézfején levő vénák is kidülledtek, míg végül a kard markolata porrá változott a kezei között. A penge megvágta a tenyerét, még mielőtt a földre csattant, de mintha Ye BaiYi észre sem vette volna. Mindegyre csak ezeket a szavakat ismételte, “Remek… halál.” 

Miután befejezte, anélkül, hogy köszönt volna, megfordult és elment. Néhány lépés után, alakja nyomtalanul eltűnt. 
Zhang ChengLing még a felét sem értette mindannak, ami egészen mostanáig elhangzott, és látva a másik két személy némaságát, minden bátorságát összeszedve, kénytelen volt más valakit megkérdezni, “Öreg bácsikám, most mihez fogsz kezdeni?” 

Long Que gondolkozott egy darabig, tapogatózni kezdett, hogy megérintse Zhou ZiShu ruhájának a sarkát, majd azt suttogta, “Fiatalember, tégy egy jócselekedetet. Fogd a kardodat és adj nekem megkönnyebbülést. Long Xiao gonosz csapdái nem engednek meghalni, és most, hogy elment a pokol királyához, én is lemehetek, hogy törlesszem az adósságomat neki!” 

Mielőtt Zhou ZiShu megszólalhatott volna, Wen KeXing már odasétált, lehajolt és gondosan megtámasztotta Long Que testét. Kinyújtotta a tenyerét, a mellkasára helyezte és a tőle nem megszokott, legtiszteletteljesebb hangon azt mondta, “Akár egy pillanat alatt összetörhetném a meridiánjaidat, és akkor végképp megkönnyebbülhetnél. Senior, gondold meg jól.” 

Long Que hangosan felnevetett, “Jól van, nagyon jól. Jó cselekedeteddel erényt gyűjtesz, csináld…” – és épp, ahogy elhangzottak utolsó szavai, Wen KeXing gyengéden ráhelyezett ujjai hirtelen erőt fejtettek ki. Long Que csak nevetett és nevetett, miközben egész teste összerándult. Végül, ez a mosoly örökre az arcára fagyott. 

Zhang ChengLingnek nem jött, hogy higgyen a szemének és kábultan csak annyit mondott, “Öreg bácsikám…” 
Wen KeXing kinyújtotta a kezét, hogy lecsukja Long Que szemeit, majd az ágyra nyújtotta a testét. Megérintette Zhang ChengLing fejét és azt mondta, “Többé ne gyalázd. Ő egy hős, és hősként is kellett meghalnia.” 
Majd megállt és így szólt Zhou ZiShuhoz, “Még maradok egy kis ideig. Búcsút akarok venni tőle.” 

Zhou ZiShu rátámaszkodott az ágyrácsra, felállt és így válaszolt, “Rendben.” 
Éppen kimenni készült, amikor Wen KeXing megállította, “Ah-Xu, maradj velem és ápold a sebeid.” 

“Még ha az egyiket meg is gyógyítom, a másikat hogyan ápoljam? Mivel nem tudom megfelelőképpen ápolni, inkább kihasználom az időt, hogy egyek, igyak és szórakozzak…” – válaszolta Zhou ZiShu mosolyogva. 
Wen keXing lehajtotta a fejét és halkan így szólt, “Akkor… miért nem maradsz itt velem néhány napig?” 

Zhou ZiShu szünetet tartott, és némi hallgatás után, csak annyit mondott, “Rendben.” 

(Visited 205 times, 1 visits today)

2 Comments

  1. ValerinLanz 2022-07-10 at 16:44

    Köszönöm szépen az új fejezetet! Bevallom, nekem a sorozatban ez a rész nagyon kaotikus volt, szinte egyáltalán nem értettem Rong Xuan tetteit, de most már világosabb a helyzet. Kedvencem persze most is a vén szörnyeteg volt: “A kis rohadék.” 😀 Aztán meg Wen Kexingnek tényleg nem jár más a fejében, csak hogy megmenthesse a másik férfit. *-*

    Reply
    1. admin 2022-07-10 at 18:22

      Sziiia, már hiányoztak a hozzászólásaid! 😀
      Én is mindenképpen újra akarom nézni/hallgatni a Long Queval folytatott beszélgetést. Kíváncs vagyok, hogy milyen sorokat vettek át a regényből.
      Ami pedig Wen KeXinget illeti, Nekem természetesnek tűnik, hogy fűt-fát megpróbál megmozgatni, hogy megmentse Zhou ZiShut. Ezáltal lesznek hitelesek a szavai, és Zhou ZiShu is kezdi észrevenni ezt. 😛
      Hőmérsékletváltozás, amit megtapasztal akkor, amikor szembenéznek egymással, a szerelem egyfajta manifesztációja akar lenni az ő esetében.

      Reply

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük