A földön fekvő női báb még mindig erőlködött a végtagjaival. Eleinte Wen KeXing még észre sem vette a bábut és majdnem rálépett. Csak akkor ugrott félre, amikor a földhöz ragadt vasfurulya meglendült a lába alatt. Eközben a mögötte levő férfi báb már kihúzta karját az ajtóból és Wen KeXing irányába fordult. Wen KeXing azonnal felkapta Zhang ChengLinget, és egy nagy lendülettel a falban levő lyukba dobta. Majd Zhou ZiShu fölé hajolt, felkarolta és Zhang ChengLing után ugrott.
A férfi bábu azonnal követte őt. Wen KeXing megfordult, hogy óvatosan szemügyre vette a bábut, de ki gondolta volna, hogy a bábu csak két irányba tud fordulni: előre vagy hátra. A jobb és bal funkció nélkül képtelen volt bárkit is megtalálni, így folyamatosan csak oda-vissza járt. A női báb kezében levő hosszú furulya a férfi báb lábára csapódott. A két bábu úgy esett egymásnak, mint az ellenség táborában levő legélesebb lándzsa és legerősebb pajzs, és egy hangos csattanással mindketten a földre zuhantak. Az őt ért közvetlen támadás után, a férfi bábu felhúzta karját és könyökével egyenesen a női báb koponyájára súlytott, és a kettejük között kitört belsőviszály közepedte addig harcoltak egymással, mígnem mindketten kivégezték a másikat.
Wen KeXing megkönnyebbülve sóhajtott fel és néhány szót súgott oda Zhou ZiShunak, “Ne mondj semmit.” – majd néhány kézmozdulattal lezárta Zhou ZiShu fontosabb alkupunktúra pontját. Letette a földre a férfit, a mellkasán levő vérfolt láttán összeráncolta a homlokát és így szólt Zhang ChengLinghez, “Ördögfióka, menj a folyosónak ahhoz a bejárathoz, és tartsd nyitva a szemed. Ha látsz egy…”
Szavai elakadtak, mivel nem tudta, hogyan is írja körül azt a valamit. Majd kinyújtotta a kezét és gesztikulálva azt mondta, “…körülbelül egy láb magas, kerek valamit magad felé gurulni, akkor rohanj. Gyere vissza és mondd el.”
Zhang ChengLing beleegyezőleg bólintott, majd megkérdezte, “Senior, a Shifum, ő…”
“Semmiség az egész. Nem fog meghalni.” – szakította félbe Wen KeXing kissé türelmetlenül.
Zhang ChengLing ismét megkérdezte, “Senior, mi az, amit az előbb emlegettél?”
“Én sem tudom.” – sóhajtott fel Wen KeXing, és miközben a felrobbant falra mutatott, így folytatta, “Ez, annak az eredménye, hogy az a valami felrobbant.”
Zhang ChengLing követte tekintetével Wen KeXing ujjait, és szíve azonnal gondterhelt lett. Rájött, hogy még ezt a kissé félelmetes kinézetű Seniort is üldözőbe vették. Így nem merészelt több szót szólni, hanem elrohant a folyosó másik végére és feszülten őrködött.
Wen KeXing kinyújtotta a kezét, hogy kioldja Zhou ZiShu ruháját, de ez utóbbi megszorította a csuklóját és rekedtes hangon felnevetett, “Mit csinálsz, kihasználsz engem?”
Wen KeXing kiszabadította a csuklóját, finoman megbökte a mellkasát és lágy hangon így szólt, “Ne beszélj már annyit. Mindjárt kialszik a gyertyád meg a lámpád, de még így is csak a szád jár.”
Zhou ZiShu úgy érezte, élete most már kiteljesedett. Épp az imént, egy vén bélpoklos nevezte őt rizses vödörnek, most pedig egy pletykafészek nevezi őt szószátyárnak.
Wen KeXing gondosan kibontotta Zhou ZiShu ingjét. Amikor megpillantotta a felsőtestében levő néhány szöget, önkéntelenül is pislantania kellett. Zhou ZiShu nem törődött vele. Mivel úgy érezte, hogy minden egyes lélegzetvételkor, a mellkasa és a háta, mintha tűzben égett volna. Tudatában volt annak, hogy nem egy kisebb sérülésről van szó. Tartott attól, hogy ez egy bordatörés lesz, aminek következtében megsérülhetett a tüdeje. Minden erejével azon volt, hogy elkerülje a köhögést, ezért még a lélegzetét is visszafogta, hogy ne súlyosbítsa tovább a sérülését.
Wen KeXing a hasára fordította Zhou ZiShut. A hátán levő sérülés láttán, nem bírta megállni, hogy dühében ne kapkodjon levegő után. Végül meglehetősen hideg hangnemben így szólt, “Akár hiszed, akár nem, de ha az a valami néhány centivel arrább üt, akkor el is törhette volna a gerincedet.”
“Ne beszélj hülyeségeket. Ha egy bábu képes lett volna eltörni a gerincemet, akkor még élni sem lett volna képem.” – suttogta Zhou ZiShu hajszálvékony hangon.
Wen KeXing felhorkant, kinyújtotta a kezét és alaposan megvizsgálta a hátán levő sérüléseket. Hosszú idő múlva végül felsóhajtott és így szólt, “Mi az, ostoba vagy? Vagy tán, nem ismered a fájdalmat?”
Majd valahova olyan helyre nyomta az ujjait, hogy Zhou ZiShu azonnal felnyögött. A fájdalom olyan erős volt, hogy egy ideig még megszólalni sem tudott. Fél óra is eltelt, mire fogcsikorgatva egyszer csak így szólt, “Te… miért nem kérsz meg, hogy üsselek háton egy bottal? Így legalább, te is kipróbálhatnád…”
Wen KeXing egy ritka pillanatra elhallgatott, kiegyenesítette Zhou ZiShu hátát, majd kezét a háta közepére tette és igaz qít áramoltatott a testébe. Nem mert túl sok erőt alkalmazni, mert tartott attól, hogy felbolygatja a szögeket a mellkasában, mint ahogy azt Ye BaiYi tette a legutóbb.
Wen KeXing, aki egész életében azzal a szándékkal művelte a harcművészeteket, hogy embereket öljön és másokat megsebesítsen, ez volt az első alkalom, hogy ilyen elővigyázatossággal próbálta meg megmenteni valakinek az életét. Akár egy hentes, aki hímzőtűt ragad, úgy remegett a félelemtől, és egy kis idő múlva, verejték csöpögött a homlokáról.
Egy picivel több idő telt el, mint amennyi idő alatt egy füstölő leég, visszavonta igaz qíjét, majd levette a kezét Zhou ZiShu hátáról és vállával a falnak támasztotta. Zhou ZiShu tudatában volt annak, hogy fizikai ereje jócskán megfogyatkozott, ezért nem állt szándékában még jobban pazarolni, csak szemeit lehunyta és meditált. A szája sarkán kifolyt vér még nem volt letörölve, amitől a kissé megtépázott arca már-már sokkolóan sápadt volt.
Wen KeXing nézte egy darabig, majd nem bírta megállni, hirtelen lehajolt, gyengéden megérintette a szája sarkát és önszántából lenyalta a kicsordult vért. Majd, mintha felsóhajtott volna és Zhou ZiShu halántékánál a hajába túrta a kezét. A két férfi arca nagyon közel volt egymáshoz. Annyira, hogy érezték egymás leheletét. Zhou ZiShu észrevétlenül kinyitotta a szemét, de nem pazarolta arra az energiáját, hogy ellökje magától Wen KeXinget. Csak suttogva annyit mondott, “Mily gazember, ki mások balsorsát is képes kihasználni.”
Wen KeXing nem emelte fel a tekintetét, csak halk hangon válaszolt, “Úgy mondod ezt, mintha te magad egy úriember lennél.”299
299 君子 (Jūnzǐ) Nemesember – A Qin-dinasztia előtti időkben ’magas státuszban levő férfi’ volt ennek a szónak a jelentése. Csak utólag társult hozzá a ’magas erkölcsű’ jelentéstartalom.
Majd leheletnyi finoman felnevetett, ami bársonyos morajlásként érte el Zhou ZiShut. Zhou ZiShu képtelen volt tovább megőrizni a hidegvérét, ezért – kissé zavart állapotban – elfordította az arcát. De abban a pillanatban Wen KeXing megragadta az állát és megkérdezte, “Hát van neked szíved egyáltalán? Miután begyógyítottam a sebeidet, még ez a csekély hasznom sem lehet belőle?”
Zhou ZiShu hosszú ideig hallgatott, végül így szólt, “Egyelőre, nem áll szándékomban eladni magam.”
“Tudod, mi szokott történni azzal, aki másokkal szemben alulmarad a harcban?” – kérdezte Wen KeXing mosolyogva.
Zhou ZiShu felvonta a szemöldökét és amolyan “hogy lehet valaki ilyen gátlástalanul szégyentelen” tekintettel nézett rá. De ekkor Wen KeXing suttogó hangjára lett figyelmes, miközben füléhez tapadva mondta, “Azt. Meg. Veszik. Erőszakkal.”300
“Látom, nagy érdeklődést mutatsz.” – mondta Zhou ZiShu egy groteszk mosollyal az arcán.
Wen KeXing megmagyarázhatatlan tekintettel bámult rá egy ideig, majd elengedte. Keresztbefont kezeit a feje mögé tette, hosszú lábait pedig végignyújtotta a szemközti falon. Lefeküdt és diadalmasan azt mondta, “De előbb megengedem, hogy az adósom legyél vele.”
300 强买强卖 (Qiǎng mǎi qiáng mài) Az erős vesz. Az erős elad. – Az erős folytat cserekereskedelmet, azaz visszaél a hatalmával.
Zhou ZiShu maradék energiája is elfogyott, abbahagyta a Wen KeXinggel folytatott hülyeséget, majd félkómás állapotban lehunyta szemeit és elaludt.
Wen KeXing tisztában volt saját korlátaival. Ye BaiYi kivételével, egyikük sem értette ezt az rejtélyes börtönpáncél technikát, és ki tudja miféle ismeretlen veszedelmekkel kellett volna szembenézniük, ha fejetlen legyek módjára bóklásznak körbe ezen a helyen. Jelenleg vele volt Zhang ChengLing, ez a kis ördögfióka, akinek jóformán még a testszőrzete sem nőtt ki. Vele volt még Zhou ZiShu, aki ismét súlyosan megsérült. Így hát jobbnak látta, ha egyhelyben maradva néznek szembe a váratlannal, miközben megpihen egy keveset és a csendben majd talál valamilyen megoldást a jelenlegi helyzetre.
Zhou ZiShu légzése alig volt észrevehető, de legalább egyenletes volt. Úgy tűnt, hogy elaludt. Wen KeXing feléje fordult, hogy megnézze, de hirtelen eszébe jutott az, amit a déli határvidék Nagy Varázslója mondott, – “Ha hajlandó vagy elveszíteni minden képességedet, akkor két pontos bizonyosságom lehet, hogy megmenthessem az életed.” Önkéntelenül is felegyenesedett, a tenyerébe gyűjtötte minden erejét, lassan felemelte a kezét, “Talán…”
Mintha tétovázott volna, és a kezét még mindig nem nyomta le. De váratlanul egy kéz jelent meg a levegőben és jéghideg ujjak csavarodtak a csuklójára. Fogalma sem volt arról, hogy Zhou ZiShu mikor nyithatta ki a szemeit, de kettejük tekintete pont ezen a szűk helyen ért össze. Zhou ZiShu arckifejezése nagyon nyugodt volt, és hangjában, még a legkisebb indulatot sem lehetett felfedezni, amikor megkérdezte, “Mit akarsz csinálni?”
Wen KeXing nem szólt semmit.
Zhou ZiShu hirtelen felsóhajtott, elfordította a tekintetét és gondolkodás nélkül ezt vágta a fejéhez, “Mások nem értik, hát te sem érted?”
Wen KeXing lassan lesütötte a szemét, és hosszú időbe telt, mire finoman maga mellé engedte a tenyerét.
“Igen, értem.” – mondta, miközben keze a földnek csapódott, és egy fél hüvelyk mély nyomott hagyott maga után. “Értem…” – ismételte, mint aki önmagát akarta volna meggyőzni.
Zhang ChengLing nem tudta, mikor aludhatott el, és hogy mennyit aludhatott, de váratlanul, tőle nem messze levő hangos zaj verte fel az álmából. Talpra ugrott, és éberen csavargatni kezdte a nyakát, hogy körülnézzen, de abban a pillanatban egy kéz nehezedett a vállára. Zhang ChengLing megdöbbent és hirtelen visszanézett. Csak ekkor jött rá, hogy a mestere az, aki az előző nap, még talpra sem tudott állni.
Zhou ZiShu kettőt köhögött halkan és Zhang ChengLingre nehezedve megparancsolta, “Ne szökdécselj, csak kövess.”
Mire Zhang ChengLing visszafordította a fejét, már Wen KeXing is az ő nyomában haladt és előre ment. A tizenéves fiú, hol egyikre, hol a másikra nézett, majd megkérdezte, “Shifu, a sérülésed meggyógyult?”
“Mi az, nem tűnök embernek?” – válaszolta Zhou ZiShu anélkül, hogy hátranézett volna.
Zhang ChengLing elgondolkodott, “De akkor is, ez egy igen komoly sérülés.” – figyelmen kívül hagyta Zhou ZiShu rosszkedvét, ismét előre hajolt és megkérdezte, “Shifu, akkor tudsz… tudsz egyedül járni?”
Zhou ZiShu mély levegőt vett. Nem csak a testében érzett erős fájdalmat, hanem még az agyában is, és retorikusan megkérdezte, “Ellenben, szerinted mi az, amit épp most csinálok?”
Wen KeXing félrefordult, hogy nevessen. Zhang ChengLing megvakarta a fejét és így folytatta, “Shifu, úgy értem… hogy nagyon megsérültél…”
Zhou ZiShu üres tekintettel pillantott rá, “És szerinted, gyengének és törékenynek kellene lennem ezen az istenverte helyen? Mi az, a hátadon akarsz cipelni?” Éppen, amikor Zhang ChengLing ki akarta volna mutatni gyermeki jámborságát, Wen KeXing közbeszólt, “Majd viszlek én, és meg is tartalak.”
Zhou ZiShu félrehajolt és köhögött. Vállai meggörnyedtek, és miközben elszorította a mellkasán levő sebet, röviden csak annyit mondott, “Fejezzétek már be ezt a baromságot.”
Ők hárman, egymást követve haladtak a folyosón végig, óvatosan megközelítve a helyet, ahonnan a hangos robajlás hallatszott. Zhou ZiShu, elővigyázatosságból, a tenyerébe rejtette a holdgömböt, és sötétség borított be mindent körülöttük. Wen KeXing egy lépést tett előre és megragadta Zhou ZiShut. Maga mellé húzta, majd kinyújtotta a kezét és Zhou ZiShu BaiYi kardja után nyúlt. Ujjai végigsiklottak a pengén, arcán pedig némi csodálat látszott, aztán egyetlen csuklómozdulattal a kard hegye enyhén megremegett és a hosszú kard odaszúrt.
A sarokban álló férfit váratlanul érte a támadás. Egy halk horkantás után, az ujjai közé csípte a pengét és eltérítette a kard hegyét. De Wen KeXing azonnal taktikát váltott. Míg Zhou ZiShu kezében a puha kard rendkívül tisztán és egyenesen ívelt, a Wen KeXing kezében, akár egy csontrágó kukac, rendkívül furcsán mozgott. A két férfi, több mint egy tucat mozdulatot váltott egymással a sötétben egy szempillantásnyi idő alatt. Azonban, miután összeráncolt szemöldökkel hallgatta őket egy darabig, Zhou ZiShu hirtelen megszólalt, “Senior Ye?”
A másik oldalon lévő férfi halkan meghökkent, Zhou ZiShu ismét felemelte a holdkövet, és Ye BaiYi szokatlanul idétlen képét pillantotta meg. Wen KeXing csak ezután vonta vissza a kardját, majd gúnyos mosollyal az arcán illedelmesen, egyik kezét az ökle elé téve, így köszöntötte, “Félreértettem. Ne vedd rossz néven, csak egy puszta félreértés történt.”
Nyilvánvaló volt, hogy badarságokat beszél. – Zhou ZiShu már csak a hanglejtése alapján meg tudta állapítani, hogy melyek az igazi szándékai. Nem beszélve arról, hogy ő maga kezdeményezte a harcot. Wen KeXing, egyértelműen, a sötétség leple alatt akart szembeszállni vele. Ebből is látható, hogy milyen mély előítéletei vannak még mindig ezzel a rejtélyes származású öreg rangidőssel szemben.
Ye BaiYi megpillantotta Zhou ZiShut, majd homlokát ráncolva megkérdezte, “Mit tettél, hogy ebbe az élőhalott állapotba…”
Zhou ZiShu eltökélten igyekezett annyi energiát megspórolni, amennyit csak lehetett, ezért vállával a kőfalnak támaszkodott, és anélkül, hogy végighallgatta volna, hogy Ye BaiYi kritikáját, engedelmesen azt mondta, “A fiatalabb generáció eme tagja felettébb haszontalan, nem több egy puszta rizses vödörnél.”
Ye BaiYi meglepődve vetett rá egy pillantást, majd bólintott egyet és azt mondta, “Legalább van némi önismereted.” – majd egy pillanat erejéig szétnézett, és hármójuknak intve azt mondta, “Erre gyertek.”
Zhou ZiShu és Wen KeXing tudatában voltak annak, hogy ezzel a vén dologgal elbánni, nem olyan egyszerű, ezért örömmel vették, hogy átvette a vezetést. Ők ketten maradtak leghátul, Zhang ChengLinget pedig – Ye BaiYi mögé és maguk elé – középre engedték. Séta közben, Wen KeXing egyszer csak közelebb lépett Zhou ZiShuhoz, kezét kinyújtva átkarolta a derekát, majd némán megfogta Zhou ZiShu egyik karját és a saját vállára tette.
Zhou ZiShu ránézett és homlokráncolva megkérdezte, “Tán rokkant lennék?”
Wen KeXing felsóhajtott és így szólt, “Most, hogy itt van ez a vén szörnyeteg, miért akarsz még mindig keménynek látszani? Menjünk.”
Különös módon, amióta ők ketten beestek az árokba, lépten-nyomon életveszélyes helyzetekkel találták szembe magukat, és úgy érezték, hogy ez a minden irányba kiterjedő hely egy igazi szellembarlang. Ye BaiYit követve azonban, az út, meglepően sima és zökkenőmentes volt. Számtalan fordulat után, egy nagy csarnokszerű helyre jutottak anélkül, hogy egyetlen hajszáluk meggörbült volna. Amikor beléptek, minden csendes és nyugodt volt, de ki gondolta volna, hogy egy szempillantás alatt megszámlálhatatlanul sok, egy láb magas labdaszerű valami gurul elő mindenhonnan.
Wen KeXing önkéntelenül is maga mögé lökte Zhang ChengLinget, majd azonnal felkarolta Zhou ZiShut és 10-12 méterrel odébb repült. Azok a kerek dolgok már így is elég nagy fejfájást okoztak neki. Valamilyen ismeretlen technikával készültek, és azonnal felrobbantak, amint hozzáértek valamihez. Wen KeXing, miután üldözőbe vették ezek a dolgok, a nap nagy részét az alagutakban való rohangálással töltötte, miközben már-már kezdte azt hinni, hogy ő nem más, mint egy ember méretű patkány.
Ye BaiYi nem esett pánikba, sőt meglehetősen is higgadt maradt. Az vízözönként betóduló golyók láttán, hirtelen felkiáltott, a magasba lendítette a tenyerét és valamilyen ismeretlen technika segítségével egy lökő mozdulatot hajtott végre a levegőben. Zhang ChengLing, éles szemeinek köszönhetően, látta, hogy a lába alatt levő kőlapok azonnal összetörnek, és a golyó, amely elsőnek gurult a törött lapokra, azon nyomban felrobbant. Mögötte lévő golyók pedig úgy robbantak fel egyre-másra, akár egy igazi láncreakcióban. Ye BaiYi kezei még mindig ugyanott voltak, ahol az imént, és mintha egy láthatatlan falat emelt volna, amely elzárta a kívülről érkező földcsuszamlás- és cunamiszerű robbanásokat.
Wen KeXing arckifejezése végre megnyugodott és elgondolkodva nézett Ye BaiYi hátára.
Nem sokkal később hallották, amint Ye BaiYi felkiált, “Mutasd magad!”
Azzal kinyújtotta a kezét és egy markoló mozdulatot tett a levegőben. A mozdulat hatására egy hatalmas kőlap borult le a csarnok egyik faláról, és egy alak bújt elő a falban levő lyukból.
Zhou ZiShu és a többiek Ye BaiYi tekintetének irányba fordították a szemeiket, és döbbenten meredtek maguk elé egy ideig.
Nagyon szépen köszönöm az újabb fejezetet! *-* Valamint a rengeteg időd és energiád is, hogy mi is olvashassuk ezt a fantasztikus történetet. 😀
További kitartást kívánok és kellemes, élményekben gazdag nyarat!
Jó kis történet, igaz? 😛 Köszönöm a jókívánságaidat. Valóban sok időt és energiát felvesz egy-egy fejezet lefordítása, de azt szeretem a legjobban, amikor sikerül végre nektek is megmutatni, hogy min dolgoztam. 🙂
Szép nyarat neked is! 😉