A hatalmas piton magasabbra ugrott, mint Zhou ZiShu, kinyitotta a száját és egyenesen Zhou ZiShu torka felé harapott. Zhou ZiShu a sarokba dobta Zhang ChengLinget, majd lebukott, a háta mögülről előrántotta BaiYi kardját, meglendítette és a vadállat tarkójába vágta. 
A BaiYi kard pengéje, a piton bőrének ütközött, és mintha szikrák pattantak volna fel onnan, azonban a hatalmas kígyó bőrén még csak egyetlen karcolás sem esett. Hosszú farkának egy gyors mozdulatával megérintette Zhou ZiShu vállát és fellökte őt, de ha Zhou ZiShu nem ugrik félre onnan villámgyorsan, a kígyó második csapására, biztosan a nyakát törte volna. Így, a piton farka nagy robajjal csapódott a földnek, hatalmas porvihart kavarva fel maga körül. 

Zhou ZiShu három lépést tett hátra. Lelke mélyén, megrendülve gondolt arra, hogy ha ehelyett a puha kard helyett egy közönséges kemény kard lett volna a kezében, akkor minden bizonnyal, az már rég eltörött volna. 

Azonnal érezte, hogy valami nincs rendjén ezzel a kígyóbal, és hirtelen egy gondolat futott át a fején. – Amikor a hatalmas piton tátott szájjal rontott feléje, nem érzett semmilyen kellemetlen szagot! Hogy lehet, hogy ez a vadállat egész évben vért iszik, és mégsem bűzlik a szája? 
Zhang ChengLing teste összezsugorodott, de a nyaka annál hosszabbra nyúlt. Hosszas nézelődés után hirtelen megszólalt, “Shifu, úgy tűnik, hogy ez egy hamis kígyó!” 

Azzal még nem volt semmi baj, hogy hangot adott ki, – a hatalmas kígyó azonnal megrázkódott, felemelte a fejét, és sziszegve feléje fordult – de mintha Zhang ChengLing már nem félt volna annyira tőle. Talpra ugrott, mint egy idióta, és még a nadrágját sem felejtette el leporolni a kezével. A nagy pitonra mutatott – ami mohón nézett rá, mintha egyben akarta volna nyelni Zhang ChengLinget – végül azt mondta, “Shifu, nézd! Ez a kígyó úgy viselkedik, mint egy igazi…” 

Még be sem fejezhette utolsó szavait, a hatalmas kígyó máris lecsapott rá. 

Zhang ChengLing, aki még az imént annyira nagy pánikban volt, most, hogy rájött, hogy nem igazi kígyóról van szó, nemtörődömmé és hanyaggá vált. Mintha azt gondolta volna, hogy a hamis kígyónak nem kell embereket ennie, így nem is veszélyes. Zhou ZiShu egyszerűen nem tudott mit kezdeni vele. – Egyáltalán van különbség aközött, hogy a kígyó bőrtasakká csomagol, vagy hogy bőrtasakká csomagol és csak később nyel le? 
De látva, hogy mindjárt az életét veszti, nem tudta figyelmen kívül hagyni. Könnyedén felugrott, mint egy méltóságteljes sas, szélesre tárta a karjait, és oldalról a kígyó feje felé rohant. Végül az egyik lábát behajlítva, a másikat pedig kinyújtva megrúgta a kígyót. Nem tudta elképzelni, hogy miből készülhetett ez a hamis kígyó, de elképesztően kemény anyagból készülhetett. 
Zhou ZiShu, amikor leszállt a földre, tompa fájdalmat érzett a vádlijában. De ezúttal, Zhang ChengLing egy szót sem mert szólni. 

Miközben landolt, Zhou ZiShu egy sötét átjárót vett észre az óriáskígyó mögött. Hirtelen támadt egy ötlete és azt súgta oda Zhang ChengLingnek, “Egy kis ideig elcsalogatom, te szaladj be a barlangba, de ne menj be, csak várj meg a bejáratnál, megértetted?” 
Zhang ChengLing engedelmesen bólintott. 

A nagy kígyó megrázta a fejét, és úgy tűnt, hogy ismét Zhou ZiShuhoz tér vissza, harapásra készen. Zhou ZiShu meglökte Zhang ChengLinget, “Menj!” 
Zhang ChengLing szemeit lehunyva rohant előre, mint egy fejetlen légy. Kishíján neki is ütközött a pitonnak. Szinte olyan volt, mint amit úgy neveznek “fejvesztve egeret ölelgetni” 298 Zhou ZiShu megrémült, és sietve előrebökött a kardjával. Közvetlenül az óriáskígyó szemét találta el, és ott helyben kivágta az ismeretlen anyagból készült szemet. A hatalmas piton váratlanul felhagyott Zhang ChengLing üldözésével és azonnal Zhou ZiShu felé rontott, hogy élet-halál harcot vívjon vele. – Természetesen, nem egy élőlényről volt szó, éppen ezért nehezen tudott volna meghalni. 

298 抱头鼠窜 (Bàotóushǔcuàn) Fejvesztve egeret ölelgetni – inába száll a bátorsága és még egy egér láttán is eszeveszetten menekül.

Zhou ZiShu elkezdett fölfele mászni az árok falán, egy mély lélegzetet vett és 8-10 méter magasra ugrott. A hatalmas piton azonnal üldözőbe vette őt, és szüntelen harapásokkal csapott utána. Zhou ZiShu látószögébe került Zhang ChengLing, aki, amint elérte a barlang bejáratát, aggodalmasan nézett vissza rá. Zhou ZiShu megkönnyebbült, majd egy hirtelen rúgással a kőfalon, átfordult maga körül a levegőben. Teste, mintha kétrét tűrődött volna, és fejjel lefele zuhant alá abban a szűk árokban. 
Függetlenül attól, hogy milyen finoman volt megmunkálva az a hamis kígyó, még mindig csak egy báb volt, így amikor utána hajolt abban a szűk és keskeny árokban, úgy tűnt, hogy dereka, mely a kardot is képes eltörni, mégsem olyan hajlékony, mint a Zhou ZiShué. 

Csak a kattanás hangját hallotta a levegőben, majd Zhou ZiShu a földre esett és egy bukfencet vetve azonnal odébb gurult onnan, – de fölösleges volt ilyen elővigyázatosnak lennie. Igaz, hogy a hamis kígyó testét félbe szakította az árok, de másik fele még nem szakadt le teljesen, hanem beszorult a szűk árokba. A hatalmas farok csak úgy vergődött ide-oda a levegőben, és ez a tény, valójában adott neki némi elégtételt. 
Zhang ChengLing azonnal odarohant, “Shifu, nem sérültél meg?” 
Zhou ZiShu szótlanul nézett rá, de Zhang ChengLing rendkívül ideges volt és csak pislogtatott. Ha a mesterének nem lett volna annyira tekintélyt megkövetelő magatartása, akkor, minden bizonnyal Zhang ChengLing már rég körbe ugrálta volna őt, és kezét-lábát megtapogatta volna, hogy meggyőződjön, semmije sem hiányzik. 
Zhou ZiShu sóhajtott egyet, lekevert neki egyet a tarkójára és így szólt, “Belső sérülés – ez az, ami téged is feldühít. Gyere szorosan utánam.” 
Zhang ChengLing megrázta fejét és óvatosan követte őt az óriáskígyó által őrzött lyukba. 

Ez egy szűk és keskeny folyosó volt, aminek a végén egy ajtó állt. Zhou ZiShu mozdulatlanul állt az ajtóban. Hátra nyújtotta a kezét, hogy megállítsa Zhang ChengLing lépteit, majd azt suttogta, “Lapulj a falnak.” – Egy ilyen szűk helyen, ha az ajtó kinyitásakor azonnal felbukkan egy mechanizmus, azt kikerülni lehetetlenség. 
Zhou ZiShu habozott egy darabig, majd ismét megszólalt, “Tartsd vissza a lélegzeted.” 

Aztán óvatosan kinyitotta a kisajtót. Az ajtó sarka csak úgy nyikorgott és por hullt le róla. Zhou ZIShu egész teste megfeszült, de nem történt semmi. 
Felemelte a kezében levő holdgömböt és körülnézett. Egy kicsi kőkamrát látott, ami tele volt porral. Az egyik sarokban két ember állt, de mozdulatlanok voltak. Zhou ZiShu egy kézzel megragadta Zhang ChengLing inggallérjának az elejét, és óvatosan belépett a terembe. Miután közelebb lépett a sarokban álló két alakhoz, csak akkor jött rá, hogy valójában nem igazi emberekről van szó, hanem két, ember kinézetű báburól. 

A két, embernagyságú bábu, férfire és nőre emlékeztő kinézetükkel, azt a benyomást keltették, mintha éltek volna. Nyitott szemeiket a bejárati ajtó irányába vetették, mint akik a betolakodókat bámulták volna. 
Zhou ZiShu összehúzta a szemöldökét, és azt mondta magában, “Nem csoda, hogy Báb-városnak hívják ezt a helyet. Úgy tűnik, hogy senki sem lakik itt, csak ezek a bizarr kinézetű bábuk vannak mindenhol.” Zhou ZiShu, mint aki megtanulta a leckét a hamis kígyóval az imént, nem merészelt semmilyen meggondolatlan lépést tenni, ezért közelebbről szemügyre vette a bábuk ízületeit. Sokkal rugalmasabbaknak tűntek, mint az óriáskígyó ízületei, és tartott attól, hogy nem fogja tudni újra megismételni a korábbi trükkjeit. Végül azt súgta oda Zhang ChengLingnek, “Lassan, menj előre.” 

Zhang ChengLing eleget tett az utasításnak, és óvatosan sétált előre. Zhou ZiShu neki hátat vetve haladt, és egy pillanatra sem vette le a szemeit a két báburól. 
A kőkamra végén Zhang ChengLing azt suttogta, “Shifu, van egy másik ajtó is előttünk.” 
Ezt hallva, Zhou ZiShu előhúzta a kardját és vízszintesen a mellkasa elé tartotta, majd azt mondta Zhang ChengLingnek, hogy álljon félre az útból. Oldalra fordította a felsőtestét és kinyitotta az évek óta ott álló kisajtót. Egy másik feneketlen átjáró tárult fel előttük. “Menjünk.” – mondta Zhou ZiShu halkan. 
Ők ketten, egymást követve léptek be a folyosóra. Indulás előtt Zhou ZiShu habozott egy pillanatig. – Az a két bábu, nem volt különb a világ többi bábjától: nem is éltek, és nem is mozogtak. Azonban, maga sem tudta miért, libabőrt érzett végigfutni a hátán, ezért öntudatlanul becsukta maga mögött az ajtót, majd rácsukta a reteszt. 

Így nem láthatta, hogy abban a pillanatban, amikor becsukta az ajtót, a kőkamrában tartózkodó két bábu szeme úgy fordul egyszerre az ajtó irányába, mint akik a hátát követték volna. 

A folyosó, mintha visszhangzott volna. Kettejük léptei visszhangoztak benne, amitől különösen magányosnak és elhagyatottnak érezték magukat, illetve a folyosó is baljósnak és kísértetiesnek tűnt. Zhang ChengLing valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva libabőrös lett hirtelen és azt suttogta, “Shifu, én… én egy kicsit félek.” 
De amint ezt kimondta, azonnal megbánta. Arra gondolt, hogy Zhou ZiShu meg fogja őt szidni. Azonban még ő maga sem gondolta volna, hogy Zhou ZiShu óvatosan felemeli majd a kezét és a vállára teszi a tenyerét. A keze olyan vékony volt, mégis oly meleg. Zhang ChengLing elfordította a fejét, és Zhou ZiShu profilját látva a holdgömb halvány fényében, olyan érzés töltötte el, mintha nyugtató tablettát vett volna be. 

Nem lehetett tudni, hogy milyen hosszú volt a kőfolyosó, Zhou ZiShu éppen már kezdte elveszíteni a türelmét, amikor a végére értek. Zhou ZiShunak eszébe jutott Ye BaiYi és Wen KeXing, akikről fogalma sem volt, hova érkezhettek a zuhanás következtében. De különösebben nem aggódott miattuk, mert ha valaki képes lenne túlélni még az égszakadást is, akkor ők ketten lennének azok. Viszont saját magáról ezt nem mondhatta el, mivel vele volt Zhang ChengLing is, ez gyáva nyúl, aki még az ilyen kritikus pillanatokban is csak a bajt hozta rá. 

A kőfolyosó másik végén is volt egy ajtó, de ezúttal egy nagy kapu állt előttük, és a látóhatár hirtelen kitisztulni látszott. Zhou ZiShu maga mögé húzta Zhang ChengLinget és kinyitotta a kaput. – A hely olyan volt, mint egy terem, egy nagy és üres terem. Zhou ZiShu tekintete végig haladt a terem falain, a mennyezettől egészen a talajig, és feketésszürkének találta az egészet. 

Zhang ChengLing kidugta Zhou ZiShu oldala mellett a fejét, és gyanakodva nézett rá. Azon tűnődött, hogy vajon miért cövekelt le a mestere egyhelyben. 
Zhou ZiShu hozzászokott az óvatossághoz, ezért ingujjából kivett egy törött ezüsttömböt, kinyújtotta a kezét és eldobta. Az ezüstdarab leérkezett a feketésszürke talajra, majd kétszer is tovább pattant, de nem történt semmi. – Zhou ZiShu megkönnyebbülve sóhajtott fel, de ebben a pillanatban egy vízcsepp esett le a mennyezetből. Kettejük szeme láttára, éppen az imént odadobott ezüstre csöppent, és a törött ezüsttömb, tulajdonképpen, a földdel vált egyenlővé! 
Ezután még félelmetesebb dolog történt. – Mérgező vízcseppek kezdtek el hullani imitt-amott a mennyezetből, majd egyre sűrűbbek lettek, és a végén úgy zuhogtak, mintha egy igazi eső záporozott volna. 
Zhou ZiShu ekkor értette meg, hogy miért volt olyan baljósan feketésszürke színű a talaj. Egy ilyen halálos esőfürdő után, félő, hogy az embernek még csontjai is hamuvá porladtak volna. 

Hideg borzongást érzett a szívében. – Még lehet úgy hóban járni, hogy ne hagyjon nyomot az ember, de ezen a világon nincs olyan könnyű lábtechnika, amellyel úgy lehetne az esőben suhanni, hogy egyetlen vízcsepp se hulljon rá. 
Ekkor egy lépést tett hátra és azt mondta, “Itt átjutni lehetetlen. Forduljunk vissza.” 

Mindketten megfordultak, amikor újabb lépteket hallottak a hosszú kőfolyosó felől. 
Kop – Kop – Kop – 
Zhang ChengLing már-már egész testével  Zhou ZiShura kapaszkodott és dadogni kezdett, “ShiShiShiShiShifu, ez… ez egy kísértetek járta hely?” 

Zhou ZiShu felemelte az ujját, jelezve neki, hogy fogja be a száját, majd feléje fordította a fejét és így szólt, “Csukd vissza az ajtót, hogy véletlenül se tévedjünk be oda. Siess, majd bújj az ajtó mellé és még csak meg se mukkanj.” 
Zhang ChengLing azonnal engedelmeskedett. A lépések egyre gyorsabbakká és sűrűbbekké váltak, végül a gyaloglásból futásra váltottak és egyszer csak megszűnt minden hang. A holdgömb fénye csak egy nagyon kicsi területet tudott bevilágítani, ezért Zhou ZiShunak figyelmesen kellett hallgatnia. Azonban, ezen a szűk kőfolyosón, a Zhang ChengLing lélegzetén kívül, nem hallott semmilyen más ember lélegzetét. 

Aztán fény villant meg hirtelen a sötétben, és Zhou ZiShu reflexszerűen védőpozícióba emelte BaiYi kardját. Amikor az ellenfél súlyos kardja a fejére csapott, a döbbenettől még a szája is zsibbadni kezdett enyhén. Még egy villámcsapásnyi idő sem kellett ahhoz, hogy Zhou ZiShu tisztán meglássa az ellenfél valódi kilétét, és azonnal hideg verejték tört ki rajta. – Az, aki a nehéz karddal a kezében vagdalkozott, még a korábbi kicsiny kőkamrában látott férfi bábu volt. 
Zhou ZiShu gondolatai éles fordulatot vettek, és azonnal ráébredt a helyet tervező személy gonoszságának a fokára. Az illető tartott attól, hogy amennyiben még a kis kőkamrában bekapcsolja a mechanizmust, akkor Zhou ZiShu fogja Zhang ChengLinget és azonnal visszavonul. Akkor azonban a bábok nem lesznek képesek a könnyű lábtechnikával a nyomukba eredni. Habár a kivezető út üres és nehéz, egy olyan fajta kungfu mester számára, aki képes megbirkózni egy hamis pitonnal, mégsem lett volna annyira kétségbeejtő. 
Mintha a tervezőnek pontosan az lett volna a terve, hogy egy ilyen kilátástalan helyzetbe vezesse őket, ahonnan egyik irányba sem tudnak előre lépni. Ebben a szűk kőfolyosóban, bármilyen rendkívüli technikával is rendelkezzen valaki, nehezen tudja azt alkalmazni. És ezzel az volt a célja, hogy meggátolja az embereket, hogy élve kijussanak innen. 

Zhou ZiShu morgott titokban, aztán lazított kezének szorításán és a kézhátával megegyező irányba húzta BaiYi kardját. A penge egyenesen a báb karjának ütközött. Azonban hiába. Vághatatlan volt. – Függetlenül attól, hogy ugyanabból az anyagból készült-e, mint az óriáskígyó, ugyanolyan kemény anyagnak kellett lennie. A bábu pedig, anélkül, hogy várt volna Zhou ZiShu reakciójára, gépiesen meglendítette a kardját és újra odavágott. 
Zhou ZiShu kihasználta az alkalmat, és egy halk horkantás közepedte egy meglehetősen okos manővert hajtott végre. A BaiYi kard markolatának egy könnyed elfordításával a puha kard pengéje megfordult, és a penge pengének feszült. Ezután pedig szabadon engedte erejét. Az istenek által kovácsolt vas, kombinálva az ő áramló belső energiájával, kettéhasította a báb kezében levő nehéz kardot. 
Zhang ChengLing még soha nem látott ilyen technikás manűvert, és úgy meredt rá, hogy közben még levegőt sem mert venni. 

De a báb nem törődött ezzel. A kard markolatára szorult ujjai gépiesen kinyíltak, eleresztette a nehéz kardot, majd a puszta karját lendítette Zhou ZiShu irányába. – Nem félt a fájdalomtól, nem félt a haláltól és egész teste fegyverként volt használható. Zhou ZiShu, mint akinek kétszeresére dagadt a feje, megragadta a hadonászó kart. Ha egy valódi ember lett volna, akkor minden bizonnyal visszatörte volna, de a bábu annyira kemény volt, hogy szó szerint visszalökte Zhou ZiShut. Egészen addig, amíg Zhou ZiShu háta a mögötte levő terem ajtójának nem szorult. 
Zhou ZiShu visszavonta a kezét és összehúzta magát. Egy nagy csattanás és a bábu egy hatalmas lyukat ütött az ajtóba. Zhou ZiShu rendkívül szerencsésnek érezte magát, amiért időben felkészült minden eshetőségre, és azt mondta Zhang ChengLingnek, hogy csukja be az ajtót. A következő pillanatban azonban már nem érezte annyira szerencsésnek magát. – A férfi bábu mögött egy másik bábut pillantott meg. A női báb volt az, ami úgy tűnt, hogy képtelen irányváltoztatásra, és csak egyenesen előre tud menni. 

A női báb egyenesen Zhang ChengLing irányába tartott, aki épp az imént csúszott a másik oldalra, hogy kitérjen a Zhou ZiShu és a férfi bábu útjából.  

Zhou ZiShu fején minden egyes hajszál égnek állt a pániktól, leguggolt és kikerülte a férfi báb keresztkaros ütését. A női báb éppen Zhang ChengLingre készült lecsapni, és mozgása ezúttal, még a szokásosnál is gyorsabbnak hatott. Zhou ZiShunak csak arra volt ideje, hogy megvédje Zhang ChengLinget. A női báb kezében levő hosszú furulya – ami inkább hasonlított egy hosszú bothoz – és a hely szűkössége miatt, Zhou ZiShunak nem volt más választása, mint a hátán felfogni a kemény ütést. Az ütés következtében egy falatnyi vért köpött fel azonnal. 

Karjait a falnak támasztotta, a szájából csorgó vér Zhang ChengLing vállára csöpögött, teste pedig fékezhetetlenül előre borult, majdnem megnyomva a fiatal fiút. Zhang ChengLing, ebben a pillanatban, már nem törődött a félelmével, sietve kinyújtotta a kezét, hogy megtartsa őt. Zhou ZiShu minden erejével azon igyekezett, hogy maga mellé szorítsa Zhang ChengLinget és elrejtse őt. De a női báb, egy második ütéssel, éppen Zhou ZiShu fejét találta el, aminek hatására Zhou ZiShu majdnem elengedte kezéből a BaiYi kardot. A mellkasában levő Három Őszig tartó Hét Nyílás Szöge erősen megremegett, majd látása elfeketedett. 

“Bántani merészelted a Shifumat, most harcolni fogok veled!” – mondta Zhang ChengLing dühösen, és anélkül, hogy törődött volna bármivel, lecsapott a bábura. 
Ez a kölyök mindig félénk volt, amikor bátornak kellett volna lennie, viszont, amikor félénknek kellett volna lennie, bátorságot mutatott. Zhou ZiShu még egy lépést sem tudott tenni, hogy megállítsa a fiút. Aztán végignézte, amint Zhang ChengLing, akár egy vadállat, fogcsikorgatás és karomvillogtatás közepedte lecsap arra az érzéketlen, hideg női bábra. Fegyvertelen volt, mégis mintha a fogaival akarta volna megharapni őt. 

“Ördögfióka…” – Zhou ZiShu mondani akart valamit, de a hangja elakadt a szájában levő vértől és fojtó köhögés fogta el. 

De épp a megfelelő pillanatban, közvetlenül a női báb közelében levő kőfal hirtelen beomlott. A bábu nem tudott időben elugrani onnan és a kövek alá szorult. A kezében levő vasfurulya még mindig lengett előre-hátra. Egy rettentően nyomorultul festő ember rontott be a fal másik oldaláról. Köhécselt, miközben a ruhájára rakódott port veregette le magáról, és így szólt, “Ez meg mi a fene… Ah-Xu!” 

Zhou ZiShu megkönnyebbülten eresztett el egy sóhajt, és majdnem elfelejtett egy újabb lélegzetet venni. Életében, most először örült annak, hogy láthatja Wen KeXinget. 

(Visited 320 times, 1 visits today)

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük