Korábban, amikor Zhou ZiShu a Biztonság Ezüstkereskedésnél járt, mindig azonnal beléphetett a bolt hátsó termébe. A boltos azonban, ma csak az előtérig engedte be, majd váratlanul, először egy csésze teát töltött neki és Wen KeXingnek, – aki úgy bámészkodott körös-körül, mint egy falusi ember, aki most először tette be a lábát egy városba – végezetül mosolygó arccal félreállt és így szólt, “Zhou mester, várj egy pillanatot, a Hetedik Úr ma itt van. A nagyfőnök bement, hogy értesítse őt érkezésedről.” 

Zhou ZiShu szíve kihagyott egy ütemet és azonnal valami különös, izgatottsággal teli nosztalgia fogta őt el.265 

265 近乡情怯 (Jìn xiāngqíng qiè) Nosztalgiaszerű érzés – kínai idióma, mely egy vándor különös, aggodalommal teli lelkiállapotát írja le, amint egyre közelebb kerül szülővárosához.

De Wen KeXing szívtelenül megkérdezte, “Hé, nem ők mondták azt, hogy Gu Xiang és Zhang ChengLing itt vannak? Nem elég, ha csak kihozzák onnan azt a két ostoba gyereket. Minek kell még jelentést tenni, mintha egy királyi palotában lennénk?” 

Zhou ZiShu csak hallgatott, és gondolatban azt mondta magának, hogy Wen KeXing valóban egy igazi zseni, akinek minden sejtése igaznak minősül. 

Néhány perccel később, Ping’An jött ki sietve hátulról és így szólt, “Zhou ifjúmester, a Mesterem és a Nagy Varázsló odabent várnak rád.” 

Amikor Wen KeXing meghallotta a “Nagy Varázsló” szavakat, nagyon megdöbbent, “Vajon mit érthet “Nagy Varázsló” alatt? Lehetséges, hogy Dél-Xinjiang titokzatos nagy varázslója valóban ideérkezett volna? – A közép-alföldi harcművészeti világ egyre kaotikusabb lesz.” 

De még mielőtt végiggondolhatta volna, Wen KeXing követte Zhou ZiShut a belső csarnokba és kinyitott egy régi faajtót. Amint belépett, egy kisudvar tárult fel előttük, egy sor édes illatú oszmantusz virággal. A levegőben pedig finom parfüm enyhe illatát vélte felfedezni. Ping’An egy terem bejáratához kísérte őket, majd amint felhúzta függönyt, forró levegő csapódott egyenesen az arcukba bentről. Wen Kexing felnézett és látta, hogy a teremben Gu Xiangon és Zhang ChengLingen kívül, még két férfi is tartózkodik. Tekintete önkéntelenül is találkozott a feketében levő férfi tekintetével, de csak egyetlen pillanat erejéig. A következőben már egyszerre hajtott fejet egyik a másiknak, és azonnal félrepillantottak, hogy kölcsönös engedményt mutassanak egymásnak.266 

266 避路 (Bì lù) Félreállni az útból – Az ősi kínai kultúra része, hogy amikor valaki találkozik egy nála magasabb rangú személlyel az úton, akkor oldalra áll, félre áll az útból és meghajol, azaz elismeri a másik személy felsőbbrendűségét. Wen KeXing és a Nagy Varázsló esetében mindketten hajlandóak elismerni a másik fél felsőbbrendűségét.

Wen KeXing tekintete azon nyomban a másik személyre esett, és arra gondolt, hogy valószínűleg ő lesz az a bizonyos “Hetedik Úr”, akiről a boltos beszélt. E pillantást követően, nem bírta megállni, hogy titokban ne csodálkozzon el, és arra gondolt, Nincs túl sok jóképű ember ezen a világon, de ő, így is sokat látott már belőlük, azonban egyikőjük sem fogható ehhez az emberhez. – Szemei és szemöldökei annyira gyönyörűek voltak, hogy már-már kihívónak hatottak. De mindezt elnyomta egész testének nemes illata, és mindössze, valami leírhatatlan, romantikus aurát kölcsönöztek neki. Az “Orchidea és Eukaliptusz” kifejezést, mintha egyszerűen csak róla mintázták volna.267 

267 芝兰玉树 (Zhīlán yùshù) Orchidea és Eukaliptusz – kínai idióma jelentése ígéretes, nagy potenciállal megáldott gyermek, aki nemesi származásának (politikai integritásának) és tehetségének köszönhetően nagy dolgokra hivatott.

A következő pillanatban, az oldalán álló Zhou ZiShu hangjára lett figyelmes, aki tiszteletteljesen meghajolt és felkiáltott, “Hetedik Úr, Nagy Varázsló.” 

A Hetedik Úr mosolyogva kinyújtotta a kezét és felsegítette őt, hogy egy közelebbi pillantást vessen az arcára, majd meghatottan felsóhajtott, “Hosszú évek óta nem láttalak ZiShu, de az ízléseddel… egyre nehezebben tudok egyetérteni.” 

Zhou ZiShu elmosolyodott, kinyújtotta a kezét, enyhén megdörzsölte az arcát, majd finoman lefejtette magáról az emberi bőrmaszkot, az ingujjába tette és fanyar mosollyal így szólt, “Annyi éven át, a hajadon lányokat leszámítva, az egyetlen személy, akit ismertem, hogy szép arc mögé rejtőzve mutogatta magát, csak az az ostoba kölyök, JiuXiao volt.” 
Öccsének, Liang JiuXiaonak a halála, aki a fővárosi csatában halt meg, egyike volt élete legnagyobb megbánásainak, ezért soha nem merte kimondani a nevét. De most, hogy annyi idő után, szemben állhatott régi barátjával, a látvány olyan volt, akár egy álom. Úgy érezte, mintha visszatért volna a Telihold-folyó partján elterülő 15 kilométeres fővárosba, és szeme előtt egymás után villantak el azok a régi arcok és dolgok, és csak úgy kibökte ennek a személynek a nevét. 
Ezt kimondani, tulajdonképpen semmiség volt, de úgy érezte, mintha elengedett volna valamit a mellkasából. Most azonban, üresnek érezte magát, mintha hiányozna belőle egy darab. 

A Hetedik Úr elmosolyodott, majd felsóhajtott és miután ismét Zhou ZiShura nézett, összeráncolt homlokkal így szólt, “Hogyan lettél ilyen sovány?” 

Zhou ZiShu megrázta a fejét, majd lesütötte a szemeit és elmosolyodott, “Hosszú történet, de valószínűleg… az öregség.” 

Wen KeXing természeténél fogva jó embernek tartotta magát. Elvégre, amikor belépett és megpillantotta a “Hetedik Urat”, azon nyomban gyönyörködni kezdett benne, és valóban csodálatra méltónak találta. De ebben a pillanatban megmagyarázhatatlanul elégedetlen volt. Arra gondolt, hogy bármennyit is legyeskedett körülötte,268 ha akkor Yu Qiufeng és társai nem kavarnak be a dolgokba, akkor félő, hogy mind a mai napig sem lett volna lehetősége meglátni a mellette álló férfi igazi arcát. Erre idejön ez az ember, néhány szóváltás után ráveszi őt arra, hogy letörölje magáról az álarcot, és még az igazi nevét is tudja….  
Wen KeXing felháborodott. 

268 软磨硬泡 (Ruǎnmó yìng pào) Kemény habot finoman csiszolni – epés megjegyzés, amely arra vonatkozik, amikor valaki mindenféle eszközt megragad, hogy közel férkőzzön egy másik személyhez.

Ping’An megkérte mindkettőjüket, hogy üljenek le, majd ismét teát szolgáltak fel nekik, majd a Hetedik Úr egy újabb kérdést tett fel, “Minden rendben van… a fővárosban?” 

Zhou ZiShu a szék támlájára dőlt. Úgy tűnt, mintha az egész teste ellazult volna és lassan így szólt, “Vannak, akik tábornoknak állva hagyják el a palotát, míg mások hivatalnokként lépnek a palotába. Jing’An hercegnő feleségül ment az ifjú He YunXing herceghez. Az ifjúpár elutazott a messzi északra, és úgy döntöttek, hogy ott telepednek le. Őfelsége… ő is jól van. Épp az idén szültek neki egy újabb kis herceget, csak nekem hamarabb el kellett jönnöm, így nem tudtam részt venni a harmadik herceg telihold ünnepségén.269 

269 满月酒 (Mǎnyuè jiǔ) Telihold bor – Az ősi kínai kultúrában családi összejövetelt tartottak minden egyes 1 teljes hónapot betöltött újszülött számára.

Így válaszolgattak ők ketten egymásnak, ráérősen, mindenféle sietség nélkül. A Nagy Varázsló nem szólt közbe, csak némán hallgatott az egyik oldalon. A füstölőből áradó füst csak úgy gomolygott egyhelyben, mintha azt jelezte volna, hogy az idő maga is lelassult volna. 

Wen KeXing valami furcsa aurát vélt felfedezni kettőjük között. Még soha nem látta Zhou ZiShunak ezt a csendes és zavartalan pillantását, amint egy székben ülve, teát kortyolgat és pletykálgat. Olyannak tűntek, mint egymás régi bizalmasai, akik hosszú évek óta nem látták egymást, és most, hogy találkoztak, noha az öröm hiányzik arcukról, de az a néhány szó, amit egymás között váltottak olyan könnyed volt, akár a folyó víz,270 mégis mintha szívük egy ritmusra vert volna.271 
Úgy érezte, hogy ez a “Hetedik Mester” egyáltalán nem kellemes a szemnek, és gondolatban “Honnan jöhetett ez a fehérképű selyemfiú?” kérdést tette fel magának. “Hetedik Mester” ide, “Hetedik Mester” oda. Egyáltalán milyen emberre vall az ilyen dolog, hogy még a teljes nevét sem árulja el?” 

270 淡如水的话 (Dàn rúshuǐ dehuà) Olyan friss, mint a víz – A mondás teljes egészében így hangzik: Két úriember közötti barátság olyan friss/könnyű, mint a víz. Két férfi közötti barátság metaforája, amikor egymással beszélgetnek mindenféle, jelentéktelennek tűnő dologról. A kifejezést olykor bókként is szokták használni.
271 心意相通 (Xīnyì xiāngtōng) Szívtől szívig – Elme/szív egy ritmusra jár. Ne feledjük el, hogy még mindig Wen KeXing gondolataiban vagyunk benne.

Éppen ezért, nagy elégedetlensége közepette, letépte magáról az emberi bőrmaszkot, majd intett egyet Gu Xiangnak és Zhang ChengLingnek, akik elképedve meredtek vissza rá, “Ti ott, két kis ördögfióka, gyertek csak ide.” 

Egy kis időre a másik három személy is feléje fordította a tekintetét, de a Hetedik Úr arcán megjelenő halvány nosztalgia egy kicsit sem halványult el, és lazán megkérdezte, “Ő pedig…?” 

Zhou ZiShu habozott egy pillanatig, mielőtt így szólt volna, “Egy jianghubeli… barát…” – még be sem tudta fejezte, amikor Wen KeXing, éleselméjűen, hirtelen felkapta Zhou ZiShu kezét az asztalkáról, a mellkasára tette, a szeme sarkából rá nézett és megszólalt, “Jianghubeli barát? Nem ezt mondtad korábban. Mi a baj, Ah-Xu? Miután kiszórakoztad magad velem, el akarsz hagyni?” 

A kifejezést, ami abban a pillanatban rajzolódott ki a Hetedik Úr arcára, a legegyszerűbben a “lenyűgözöttség” fogalmával lehetne megragadni. Még a Nagy Varázsló is, aki egész idő alatt szótlan volt, mozdulatlanná vált. Fekete pupillái a két férfi között száguldott oda-vissza, végül tekintete, furcsa mód, éppen arra a kézre szegeződött, amelyet Wen KeXing tartott. 

Zhou ZiShu kiszabadította a másik kezét, könnyedén megpöccintette Wen KeXing könyökén a zsibbadó ínszalagot, arra kényszerítve őt, hogy elengedje a kezét. Majd nyugodtan felemelte a teáscsészét, és mintha mi sem történt volna, azt mondta, “Wen KeXingnek hívják. Őrült és gyakran beszél hülyeségeket, ezért Hetedik úr, kérlek, ne sértődj meg.” 

A Hetedik Úr megdöbbenve hallgatott egy ideig, végül nem bírta tovább nézni, és így szólt, “Ping’An, mire valók a szemeid? Nem töltesz még teát Zhou ifjúmesternek?” 

Zhou ZiShu, mint aki álomból ébredt volna fel, zavarában letette az üres teáscsészét, és szigorú tekintet vetett Wen KeXingre, aki boldogan tűrte ezt megtorlást, és utálatos vigyorától még az ember foga is viszketni kezdett. 

A Hetedik Úr, mint aki attól tartott volna, hogy így sincs elég zűrzavar a világban, ismét felsóhajtott, “Ha visszagondolok azokra az aranyserlegekre és a jégmadár farktollát idéző ékszerekre, mára már minden megváltozott.272 Fogalmam sincs, hogyan nézhet ki ma a rizspúderból készült Telihold partja, és azok jádefaragványokkal díszített magasztos épületek. Abban az évben, amikor a főváros fel volt fordulva, te és én, tettünk egy ígéretet egymásnak a torony tetején. Hogy amikor a napok hosszabbakká és nyugalmasabbakká válnak, poharaink addig nem térnek nyugovóra, míg meg nem részegedünk. Azonban a bor kihűlt, miközben én Dél-Xinjiagban várakoztam rád, de ennek az öreg barátnak esze ágában sem volt eljönni.” 
Majd hangja azonnal megváltozott, barackvirágszirom szemein csintalan fény suhant át, és szándékosan szóvá tette, ”ZiShu, te lekésted a találkozónkat, de én soha. A mai napig emlékszem, amint azt mondtad, keressek neked egy karcsú derekú lányt Dél-Xinjiang vidékéről, de most sok mindent észrevettem, és nem tudom…”273 

272 物是人非 (Wù shì rén fēi) A dolgok megváltoztak – kínai idióma, melynek jelentése: noha tárgyak még mindig ugyanazok, de az ember már nem a régi. Az idiómát főként az idő múlásának hangsúlyozására használják.
273 A Hetedik Úr minden egyes mondata egy-egy idézet valamilyen költeményből.

A Nagy Varázsló enyhén felköhögött és még egy halvány mosoly is megjelent jeges arcán. Zhou ZiShu úgy érezte, hogy nem tud tovább maradni, ezért sietve felállt és ökölbe szorított kézzel, kapkodva megszólalt, “Á… mit is, a Hetedik Úr éppen, hogy megérkezett Dongtingba. Minden bizonnyal kimerült a hosszú utazástól, ezért mi nem is tartanánk fel tovább…” 

“Voltaképpen egyáltalán nem vagyunk fáradtak.” – válaszolta a Hetedik Úr. 

Wen KeXing szinte ugyanabban az időben kiáltott fel, “Hogy mi? Ah-Xu, képes voltál ilyesmit mondani?” 

A teremben azonnali csend állt be, miközben néhányan nagyra meredt szemekkel bámultak egymásra. Egészen addig, amíg az érzéketlen Gu Xiang hirtelen megveregette Zhang ChengLing fejét, aki fejben teljesen máshol járt, majd hatódottan felsóhajtott, “Ahogy a mondás tartja ‘A szerelembeteg mennyit tudhat meg egyetlen éjszaka alatt, és tavasz pirkadatakor még mindig álmatlanságban szenved’.274 Kicsi ChengLing, azt hiszem jobb, ha ketten elmegyünk és megmentjük Cao nagytestvért. Ezek az emberek itt, egytől egyig, csak civakodnak, mert féltékenyek egymásra. Teljesen megbízhatatlanok.” 

274 Gu Xiang két Tang dinasztiabeli vers sorait mossa össze. 相思一夜知多少 (Xiāngsī yīyè zhī duōshǎo) Az akác mennyit tud egyetlen éjszaka alatt – Az akác a féltékeny, szerelembeteg szimbóluma. Az eredeti versben viszont egyéjszakás kaland szerepel. Gu Xiang annak akar hangot adni, hogy egy szerelmes embernek, egyetlen éjszaka alatt, mennyi lehetősége van kiismerni a másik személyt, és a szívében felmerült kétely miatt még a pirkadat is ébren találja.

A Hetedik Úr elmosolyodott és így szólt, “Fiatal lány, nem kell aggódnod, hiszen te magad mondtad, hogy a te Cao bátyád a Hűvösfuvallatú-kard klánból származik, ezért azok a furcsa emberek nem mernének semmit tenni vele. Ellenkező esetben, ha nem állsz készen és elhamarkodottan odarohansz, azzal csak megerősíted a bűnösségét, és több gondot okozol neki. – ZiShu, alig telt el egy kis idő és máris menni készülsz? Üljünk le még egy darabig. Az ősidőkben gyakran így sóhajtottak ‘Nincs senki, akivel az ifjúság gyönyörű napjait megoszthatnám’. Most, hogy te és én, végre újra találkozhattunk, miért sietsz annyira, amikor a múlt dolgai még meg sem töltötték a poharat?” 

Wen KeXing úgy érezte, hogy ez az ember, lépten-nyomon ősi írásokból idézve beszél és beszél, összefüggéstelenül.275 “Most már semmi kétség, minél többet nézem, annál kevésbé tetszetős a szemnek. Minő igaz a mondás, Míg az elegancia hamis erényeket, addig a közönséges, igazi erényeket halmoz fel.’ Azok az emberek, akik sok hülyeséget beszélnek, – még ha páratlan szépséggel is rendelkeznek – nagyon idegesítőek tudnak lenni.” – gondolta magában, aztán magához húzta Zhou ZiShut és így szólt, “Igen, igen. Jobb, ha nem zavarjuk tovább őket, még más dolgunk is…” 

275 拽文弄墨 (Zhuāi wén nòng mò) Szöveget és tintát húz – Valaki, aki beszéd közben régi irodalmi művek kifejezéseit használja, hogy megmutassa kulturáltságát. Műveltnek és úriembernek tetteti magát.

A Nagy Varázsló mosolyogva megcsóválta a fejét, letette a kezében levő sakkgolyót, amellyel játszott, majd felállt és így szólt, “Zhou mester,276 látom, hogy rossz arcszíned van, mintha kissé megviselt lennél. Megmérhetem a pulzusodat?” 

276 周庄主 (Zhōuzhuāng zhǔ) Zhou tulajdonos – A Nagy Varázsló nem ifjúmesternek 公子 (Gōngzǐ) szólítja Zhou ZiShut, mint Ping’An, vagy a Hetedik Úr. Ő, mint a Négy Évszak birtok tulajdonosaként szólítja meg.

Zhou ZiShu szünetet tartott, bármennyire is szorította erősen a kezét Wen KeXing. 

A Hetedik Úr arcáról eltűnt a tréfás mosoly, majd homlokráncolva megkérdezte, “Hogy mi?” 

“Előbb alaposan szemügyre kellene vennem, még mielőtt bármi pontosat mondhatnék.” – válaszolta a Nagy Varázsló. “Azonban, már megbocsáss Zhou mester, de elnézve téged, úgy tűnik, mintha a lámpásból kifogyott volna az olaj. Pontosan mi is történt veled?” 

Wen KeXing, a szavak hallatán, lassan elengedte Zhou ZiShut, és arcáról az illetlen arckifejezés azonnal elsötétült. 

A Hetedik Úr hirtelen megszólalt, “Hogy mi, He Lianyi még téged sem volt hajlandó elengedni?” 

A jelenlegi császár igazi nevét kimondani – “He Lianyi” – tabu volt, erre ő, nem törődöm módon, csak úgy kiböki. De most senki nem volt, aki észrevehette volna neki ezt az apróságot. Mindenki, aki tudatában volt ennek, vagy sem, most mind Zhou ZiShura szegezték figyelmüket. 
Zhou ZiShu halkan felnevetett, kinyújtotta a karját és a Nagy Varázsló kezébe tette, majd mosolyogva megszólalt, “Hetedik Úr, hogy miféle hely az ott, és hogy milyen ember is ő… ? Hát nem tudod azt még nálam is jobban?” 

A Nagy Varázsló három ujja Zhou ZiShu pulzusán pihent, miközben szemöldökei egyre szorosabban összeszorultak. Csak hosszú idő eltelte után engedte el, halkan felsóhajtott és megkérdezte, “Úgy hallottam, hogy a Mennyek Ablaka rendelkezik valamiféle Három Őszig tartó Hét Nyílás Szöge…” 

“Valóban.” 

“Ha háromhavonta beütnek egy-egy szöget és hagyják, hogy benőjön az ember testedbe, miközben a meridiánok apránként elsorvadnak, akkor elkerülhető, hogy az ember szenilissé váljon, továbbá belső erejének egy töredékét is megőrizheti, igaz?” 

A Hetedik Úr szemhéjai megrándultak. Zhou ZiShu még mindig mosolygott és így szólt, “A Nagy Varázslónak jó szeme van.” 

A Nagy Varázsló figyelmen kívül hagyta őt, és hátra tett kezekkel fel-alá sétálni kezdett a szobában. Wen KeXingen hirtelen enyhe pánik lett úrrá, kinyitotta a száját, de nem adott ki hangot. Helyette a Hetedik Úr tette fel a kérdést, “Wuxi, ismersz valami módot?” 

A Nagy Varázsló sokáig nem mondott semmit. A kérdést hallva, némi gondolkodás után, lassan megrázta a fejét. “Ha a hét szöget egyszerre ütötték volna be, habár elvesztetted volna az eszméletedet, akkor talán ki tudtam volna húzni őket. Azután, feltéve, ha jobban vigyáznál magadra, akkor helyre tudtam volna állítani néhány pontot. De ha egyszer kihúzzák a szögeket a testedből, a belső erőd minden bizonnyal szét zúzná minden, éppen sorvadni készülő meridiánodat, és akkor még az istenek sem lesznek képesek…” 

Mindezeket Ye BaiYi elmondta egyszer, és mivel nem volt hajlandó másodszor is végighallgatni, intett a kezével. Az imént, amikor a Nagy Varázsló megszólalt, nem mondott semmit, mivel a szíve mélyén volt még valami halvány reménye, máskülönben nem nyújtotta volna oda a csuklóját. 
Maga sem tudta, mikor kezdődött – talán amiatt a néhány zajos ember miatt, akik körülötte vannak, vagy talán a megannyi viharos dolog miatt, amibe belekeveredtek – némi nosztalgiát érzett a világ iránt.  
A Nagy Varázsló mondatait hallgatva, enyhe keserűség támadt a szívében, majd erőltetett mosollyal azt mondta, “Ezt korábban el kellett volna mondanod nekem. Ha tudtam volna, hogy a Nagy Varázsló van olyan erős, hogy egyszerre kihúzza a Három Őszig tartó Hét Nyílás Szögét, megbíztam volna a Mennyek Ablakát, hogy váltsanak egy ennél is biztonságosabb módszerre, hogy egyetlen hal se tudjon kicsúszni a hálón.” 

A Nagy Varázsló egyenesen rá nézett, és anélkül, hogy válaszolt volna, még mindig az érveken és ellenérveken gondolkodott. Ezután, Zhou ZiShu bólintott egyet a Hetedik Úrnak és így szólt, “Mi most elbúcsúzunk, és másnap találkozunk.” 

Épp az ajtóhoz értek, amikor hirtelen a Nagy Varázsló szavaira lettek figyelmesek, “Várj, vagy…” 
Zhou ZiShunak még reagálni sem volt ideje, amikor Wen KeXing már meg is ragadta őt. Keze vaskarikaként szorult Zhou ZiShu csuklójára, és nem engedte, hogy egyetlen tapodtat is lépjen. Mintha odaszögezték volna, majd megfordult, és tőle ritka tisztelettel és udvariassággal megkérdezte, “Mi volt az, amire a Nagy Varázsló gondolt?” 

A Nagy Varázsló egy ideig habozott, mielőtt azt mondta volna, “Zhou mester, ha… ha hajlandó vagy elveszíteni minden képességedet, akkor két pontos bizonyosságom lehet, hogy megmenthessem…”277 
Amikor azonban Zhou ZiShu meghallotta a “minden képességet elveszíteni” szavakat, megmagyarázhatatlan mosoly jelent meg sápadt arcán. Felemelte a kezét, hogy félbeszakítsa, majd lágyan megkérdezte, “Ha elveszítem a kungfumat, akkor mi másom marad? Én, még mindig ugyanaz lennék? Ha nem, akkor miért éljek tovább?” 

277 两分把握 (Liǎng fēn bǎwò) Két pontos bizonyosság – Mivel a Hetedik Úr és a Nagy Varázsló éppen kínai sakkot (Go) játszottak, a Nagy Varázsló a játék logikája szerint gondolkodva, miután felmérte mindkét oldal nyereségeit és veszteségeit, akkor két pontos, azaz 50%-os esélyt lát arra, hogy megmenthesse Zhou ZiShu életét.

Aztán elszakadt Wen KeXingtől, megfordult és távozott. A Nagy Varázsló pedig, mindazt, ami a nyelve hegyén volt, továbbra sem mondta ki, csak egy néma sóhajtásba fojtotta el. 

(Visited 376 times, 1 visits today)

5 Comments

  1. ValerinLanz 2022-04-10 at 15:38

    Jaj! Micsoda fejezet! Mennyivel többet kaptunk itt Zhou és a Hetedik Úr találkozásából, mint a sorozatban! Imádtam, hogy Wen Kexing észrevette, mennyire jól elvannak egymás társaságában, és hát persze tetszett, hogy féltékeny. 😀 Imádom ezt a négy karaktert, remélem olvashatunk majd még róluk. Köszönöm az új részt, fantasztikus volt! *-*

    Reply
    1. admin 2022-04-10 at 16:24

      Pontosan, de a sorozatban a Hetedik Úr nem volt annyira jóképű. Jóval idősebbnek tűnt. És mi a véleményed Zhou ZiShu világ iránti nosztalgiájáról?

      Reply
      1. ValerinLanz 2022-04-10 at 17:46

        Nekem már bántotta volna a szemem, ha még annál is jóképűbb lett volna. 😀 Mint Wen Kexing, én sem tudom megfogalmazni, mi van abban a fickóban, ha csak az a sok szenvedés, türelem nem, amit le kellett élnie, míg a jelenlegi életébe érkezett.
        Annyira édes volt az is, ahogy Zhou gondolkodott, hogy eddig csak meghalt volna szép csendben, most meg… *-* Mintha azt éreztem volna, hogy kezd újra az a “fiatal”, reményteli ember lenni, aki akkor volt, mikor ő meg a Hetedik Úr megismerkedtek. 🙂

        Reply
        1. admin 2022-04-10 at 17:51

          ❤️❤️❤️

          Reply
  2. Angelika 2022-04-10 at 22:14

    Köszönöm ♥♥♥

    Reply

Leave A Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.