Mire Zhou ZiShu és Wen KeXing visszaértek a fogadóhoz, Gu Xiang és a többiek már nem voltak ott. A helyszínen, csak a szanaszét heverő holttestek és a nagy felfordulás maradt, aminek a feltakarításával a Gao birtok emberei foglalkoztak. A fogadót bámészkodók sokasága vette körül, a mulatságot nézni jöttek. 
Wen KeXing még nem volt hozzászokva ahhoz az érzéshez, hogy van valami az arcán. Úgy érezte, mintha a kabócaszárnyra emlékeztető, hártyavékony maszk mindegyre le akart volna esni az arcáról. Majd szemtanúja volt annak, amint Zhou ZiShu, – akit még az imént emberek üldöztek – mintha mi sem történt volna, végigjárja a terepet egy szokatlanul arrogáns és hencegő stílusban… mint, akit teljesen kicseréltek volna. 

Ez volt az első alkalom, amikor Wen KeXing felismerte, hogy még egy olyan személy is, akinek lelkét szellemek kísértik, viselkedhet ennyire arrogáns és magabiztos módon. Valóban igaz a mondás, miszerint, ha egyszer egy újabb réteg arcot ragasztanak az ember arcára, még az eredeti is megvastagszik,256 majd néhány ítélkező nyelvcsettintés után, kíváncsian a nyomába szegődött. 

256 二皮脸 (Èr pí liǎn) Dupla vastagságú arc(bőr) – Vastagbőrűségre, szemtelen és szégyentelen viselkedésre utal. A magyar nyelvben is létezik egy hasonló mondás: Vastag bőr van a pofáján.

Több ember is a földön levő holttesteket vizsgálta, akik között ott volt Mo HuaiKong is, a Hűvösfuvallatú-kard klán vezetője. Tekintete ünnepélyesnek tűnt, nyilvánvalóan felismerte Cao WeiNing kardforgatásának a kézjegyét. Wen KeXing egy darabig őt nézte, majd Zhou ZiShu füléhez hajolt és így szólt, “Nézd csak meg azt a Mo vezetéknevű öregembert. Az arckifejezéséből ítélve, ugye az a gyerek, Cao WeiNing, nem szökhetett el Gu Xianggal, igaz?” 

“Túl piszkos a fantáziád.” – válaszolta Zhou ZiShu. Aztán a földön heverő holttestre nézett, összeráncolta a homlokát és rossz előérzete támadt. Miféle emberek lehettek a Skorpió öngyilkos bérgyilkosai? Az a két beszámíthatatlan, képes volt kezelni a helyzetet, a nyakukon egy félidős gyerekkel? Élnek-e vagy halnak most? Merre futhattak el? 

Wen KeXing gondolkodott egy darabig, végül azt mondta, “Manapság, ha nem a Márványozott Kristály, akkor a Skorpió okoz nagy felfordulást a városban. Ha az a lány, Gu Xiang, még ha annyira ostoba is volna, minden bizonnyal egy olyan helyre menekülne, ahol senki sincsen.” 

Zhou ZiShu rápillantott, gyorsan kivonult a tömegből és így szólt, “Akkor mire vársz még? Gyerünk utána.” 

Ők ketten, amilyen gyorsan megjelentek, olyan gyorsan el is tűntek, és szinte senki sem vett tudomást a távozásukról. Wen KeXing így vigasztalta út közben, “Minden rendben lesz, az a lány, Gu Xiang, nem annyira haszontalan, mint amilyennek gondolod. Rajta kívül pedig ott van még Cao WeiNing is.” 
Zhou ZiShu összeráncolt homlokkal pillantott rá és hirtelen megkérdezte, “Miért aggódik ennyire a Szellem-völgy mestere annak az ördögfiókának az életéért?” 

Wen KeXing elmosolyodott. De hirtelen megérezte, hogy széles vigyorától az arcán levő maszk enyhén összehúzódik, mintha épp leesni készült volna, ezért sietve odakapott, hogy a kezével visszanyomogassa azt. Elképesztően furcsa látványt nyújtva ezzel. Majd szónoki hangon megismételte Zhou ZiShu kérdését, “Hát Zhou Úr? Miért aggódik annyira annak az ördögfiókának az életéért?” 

“Ő az én tanítványom.” – mondta Zhou ZiShu. 

Wen KeXing így folytatta, “Az ön tanítványa, az én tanítványom. Kettőnk közül, melyikünk követi a másikat?” 

“…kettőnk közül te vagy az, aki engem követ. – De hagyd a hülyeséget, mit akarsz megtudni attól a gyerektől?” – válaszolta Zhou ZiShu. 

“Csókolj meg és elmondom.” – mondta Wen KeXing és rákacsintott, de sajnálatos módon, az arcán levő maszk még annyira sem adott neki emberi vonásokat, mint a saját arca, így a rajta végigsöprő magabiztos és nyájas pillantás egyszerűen hátborzongató látványt nyújtott. 

Zhou ZiShu nem szólt semmit, csak hirtelen elfordította a fejét a benne feltörő hányingertől, és úgy gondolta, hogy ezt a kárhozatot csakis ő maga hozta a saját fejére,257 majd megkérdezte, “Nem félsz attól, hogy kisebzik a szád?” 

257 自作孽不可活 (Sì zuòniè bùkě huó) Önmaga elkövetett bűn elől nincs menekvés. – A mondás teljes egészében így hangzik: Isten bűntettei (katasztrófa) elől elfuthatsz, de a saját magad okozta bűnök elől menekülni még egy élet is kevés.

“Készen állok, még ha elrothadok is.” – válaszolta Wen KeXing szégyentelenül. 

Zhou ZiShu ismét figyelmen kívül hagyta, és miután végiggondolta a dolgot, így szólt magában, “Rong Xuan és Szellem-völgy közös múltjából ítélve, attól tartok, hogy annak a helynek, ahol az 5 nagy család rátalált a Márványozott Kristályra, az valahol a Szellem-völgyön belül kell lennie. Most, hogy a Márványozott Kristály híre kiszivárgott, mindenki, aki a folyók és tavak vidékén él, fejvesztve csak azt keresi. Lehetséges lenne, hogy az egyik gonosz démont megkísértették volna halandó vágyai, ezért öncélból titokban elhagyta a völgyet? Lehetséges lenne, hogy véletlenül köze van a Zhang család meggyilkolásának az ügyéhez is… Lehetséges lenne, hogy a Kacagva Gyászoló szellemhez hasonlóan, te is úgy gondolod, hogy Zhang ChengLingnek ‘pont’ azon az éjszakán kellett megpillantania azt a vakmerő szellemet?” 

Wen KeXing egy kis szünet után megkérdezte, “Inkább mondd meg te, ha ő nem tudja, ki mástól kérdezhetném meg?” 

Zhou ZiShu hirtelen visszanézett rá és megkérdezte, “Lehetséges lenne, hogy mindennek a hátterében egy olyan rejtett, csak a bennfentesek által ismert dolog van téten, amelynek híre, az egyébként elvonultan élő Szellem-völgyi mestert is felkavarták?”  
Wen KeXing nem szólt semmit, csak mosolyogva kinyújtotta az ujját és az ajkára mutatott, miközben várakozással teli tekintettel nézett Zhou ZiShura.  
Zhou ZiShu úgy tett, mintha nem látott volna semmit. Gondolkodott egy darabig, majd újra megkérdezte, “Mi tennél, ha megtalálnád azt a személyt?” 

Wen KeXing lágy hangon és az elmaradhatatlan mosolyával, így szólt, “Megnyúznám, kitépném az ínszalagait és ezernyi karddal tízezer darabra vágnám.” Látva, Zhou ZiShu megrökönyödött arckifejezését, Wen KeXing ismét felnevetett, és verést érdemlő modorban megszólalt, “Csak ijesztegetni akartalak.” 

“Jaj, annyira félek.” – válaszolta Zhou ZiShu hidegen nevetve. 

“Ez a sikamlós öreg róka.” – mondta magában Wen KeXing. 

“Ez a nagyképű rohadék.” – mondta magában Zhou ZiShu. 

Fintorgó mosollyal az arcukon egymásra néztek, majd tovább siettek az úton, bízva abban, hogy mire rátalálnak arra a három kölyökre, még életben lesznek. 

De valójában Gu Xiang, a többiekkel, nem egy olyan helyre menekült, ahol még a lélek se járt, ellentétben azzal, ahogy azt Wen KeXing előre látta. Elvégre egy elszigetelt helyen, ahova az ember lábnyoma ritkán tapos, könnyebb volt gyilkosságot és gyújtogatást elkövetni. A háromfős csoport sietve letörölte magáról a vérfoltokat és egyenesen a belváros irányába rohantak, az emberektől nyüzsgő piacra. Viszont így együtt, hárman, túlságosan is könnyű célpontot jelentettek, ezért még egy füstölőszálnyi idő sem telt el, mire Gu Xiang azonnal megbánta ezt a döntését.258 

258 一炷香的功夫 (Yī zhù xiāng de gōngfū) Egy rúd füstölőnyi idő – Az ősi Kínában egy rúd füstölőnyi idő körülbelül 30 percnek felelt meg. Azonban az égési sebességet befolyásolhatták a levegő nedvességtartalma, a szél sebessége és a füstölő szárazsága.

Néhány ember az útjukat állta, a vezetőjük pedig Feng XiaoFeng volt Gao ShanNuval egyetemben, a nyomukban pedig egy idős férfi és egy idős nő volt. Mindketten egy-egy mankóra támaszkodtak, a férfi, a bal kezében, míg a nő, a jobb kezében fogta a mankóját. Az öregember zöldhagyma színű ruhát viselt, az öregasszony pedig barackvirágszínűt. Az öreg testét csupa arany és ezüst ékszer borította, ami megvolt vagy 10 kiló is. Az öregasszony zsíros bőrét vastag arcfesték borította. Az arca annyira piros volt, hogy inkább hasonlított egy majom fenekéhez. 
Cao WeiNing tenyere hirtelen izzadni kezdett. – Ezzel az idős házaspárral még nehezebb megbirkózni, mint Feng XiaoFenggel. Mivel ők nem voltak mások, mint a legendás “Barackszín Nagyanyó” és “Zöldfűz Nagyapó”, egy rettenetesen elvetemült pár, akik idős koruk ellenére, szégyentelenül mindent megengedtek maguknak. 

Feng XiaoFeng élesen felnevetett és így szólt, “Zhang ChengLing, mivel te is egy híres és tisztességes család sarja vagy, a világ hősei éppen azt tervezgetik, hogyan szolgáltassanak igazságot a családodnak. De úgy tűnik, hogy te mégis azzal a két gonosz démonnal tartasz, akik a semmiből tűntek fel. Tán magadra akarod vonni a halott apád haragját?” 

Zhang ChengLing arcszíne azonnal megváltozott. Nem volt valami jó a másokkal való vitatkozásban, mindig is ügyetlenül bánt a szavakkal, ezért csak rákiáltott, “Te… Te ostoba, a meseterem és Wen senior, mindketten jó emberek!” 
Gu Xiang derekát megkarcolta a Skorpió horogja és még mindig vérzett. Annak ellenére, hogy már bevette az ellenszert, az erős fájdalomtól hideg verejték ütött ki rajta. Már rég elvesztette a türelmét, amikor hirtelen kifakadt, “Mi ez az ostobaság? Feng XiaoFeng, engedj már utat a nagynénédnek!259 Ne gondold, hogy amiért alacsony termetű vagy, nem tudnálak megvágni!” 

259 姑奶奶 (Gūnǎinai) Nagynéni – Ebben a kontextusban Gu Xiang, nőként ad hangot mások arroganciája miatti megvetésének.

Feng XiaoFeng felsikoltott, “Honnan jött ez a büdös ringyó, aki nem tudja, éljen-e vagy haljon!”260 A háta mögül elő húzott egy macsétát és Gu Xiang felé ugrott. Cao WeiNing sietve előrántotta hosszú kardját, elütötte Feng XiaoFeng pengéjét és észérvekkel próbálta meg győzködni, “Feng senior, Ah-Xiang csak egy junior. Nem tenne csorbát a hírneveden, ha az ő szintjére süllyednél azáltal, hogy szívre veszed a szavait?” 
Feng XiaoFeng eredetileg Zhang ChengLingre összpontosította minden figyelmét, így amikor meglátta őt, egy pillanatra elképedt és csodálkozva megkérdezte, “Ugyan, miért keveredik össze a Hűvösfuvallatú-kard klán fia efféle emberekkel?” 

260 不知死活 (Bùzhī sǐhuó) Éljen vagy haljon – Meggondolatlanul cselekedni/viselkedni.

Cao WeiNing engesztelő mosollyal az arcán szólalt meg, “Senior, azt hiszem valami félreértés történhetett…” 

Feng XiaoFeng élesen felhorkantott, megragadta széles kardját, de abban a pillanatban Barackszín Nagyanyó szólt közbe a háta mögül, “Ha már így áll a helyzet, öreg Feng, maradj veszteg. – Hűvösfuvallatú-kard klán fia, dicséretes, hogy visszahoztad ezt a gyermeket. Jót cselekedtél. Ez az idős hölgy, itt, úgy gondolja, hogy fényes jövő áll előtted.” 

Cao WeiNingnek, egyfelől nagyon ébernek kellett lennie, hogy ne keltsen gyanút, másfelől pedig Gu Xiangot kellett féken tartania, hogy ne szítsa jobban a tüzet. A homlokán megjelenő hideg verejték majdnem csöpögni kezdett, így csak annyit tudott mondani, “Igen, köszönöm idős senior…” 
Barackszín Nagyanyó ezután, finoman intett egyet a kezével és arrogánsan azt mondta, “Zhang ChengLing, gyere velünk.” 

Ennek hallatán Zhang ChengLing azonnal két lépést tett háta, és nagyra kerekedett szemeivel éberen figyelte a nőt. Cao WeiNing fél lépést tett oldalirányban, hogy blokkolja Zhang ChengLinget, és próbaképpen megkérdezte, “A senior Zhao lovag vagy Gao lovag kérésére keresi ChengLinget? Jobb lenne, ha ezt tisztáznánk.” 

Barackszín Nagyanyó gúnyos mosollyal az arcán és felhúzott szemöldökökkel kérdezte meg, “Fiam, kinek hiszed magad, hogy minket kérdőre vonj?” 

Cao WeiNing most már teljesen Zhang ChengLing elé állt, két lépést tett hátrafele és még mindig óvatosan beszélt, “Bocsássanak meg nekem a seniorok. Én, mint a fiatalabb nemzedék tagja, csak a magam nevében vigyázok erre a kistestvérre, és nem merem csak úgy átadni másoknak. Ha azt akarják a seniorok, hogy átadjam nekik, akkor meg kell kérniük Gao és Zhao lovagokat, hogy jöjjenek elő…” 

Zöldfűz Nagyapó a mankójával keményen a földre csapott és hidegen felhorkant, “Azt hiszed magadról, hogy vagy valaki, mi? A mai napon, itt és most, ezt az embert el kell engedned. Még akkor is, ha nem akarod elengedni, garantálom, hogy el fogod!” – hangja éppen, hogy elhalt, amikor ő és Barackszín Nagyanyó, egyszerre lendültek támadásba. Hatalmas mankójukkal hadonászva, egyenesen Cao WeiNing fejére törtek. 

Miután hibázott, Cao WeiNing többé már nem merte a véletlenre bízni a dolgot. Egy lépést tett hátra, miközben erősen kapaszkodott a kardjába, majd visszafordult és odakiáltott Gu Xiangnak, “Először vidd el őt innen, gyorsan!” 
Gu Xiang agya rendkívül gyorsan felfogta az egészet. Tudta, hogy Cao WeiNing a Hűvösfuvallatú-kard klán tagja, és függetlenül a jelenlegi helyzettől, a két vén szörnyeteg tart Mo HuaiKongtól és Mo HuaiYangtól, ezért kénytelenek lesznek némi könyörületességet mutatni. Gu Xiang tudta, hogy soha nem ölnék meg Cao WeiNinget, ezért habozás nélkül így szólt, “Vigyázz magadra.” – azzal megragadta Zhang ChengLinget és az ellenkező irányba futott. 

Feng XiaoFeng, természetesen, minden lehetőséget megragadott, ahol másokat üldözni lehetett, így Gu Xiangot is üldözőbe vette. Gu Xiang szemei összeszűkültek, kezeit hirtelen visszahúzta az ingujjába, majd erősen félrelökte Zhang ChengLinget és megszökött Feng XiaoFeng elől. Kihasználva a lökéstől kapott lendületet, egyenesen Gao ShanNura tört, mire a magashegyi szolga meteorbuzogánya azonnal a levegőbe csapódott. Gu Xiang ügyesen kitért a meteorbuzogány útjából, hirtelen felemelte a kezét és egy maréknyi fehér port szórt a levegőbe. Gao ShanNu arcát viszont, mivel nem tudott időben kitérni, telibe találta a fehér por. Sikoltozni kezdett, vérmes szemei bedagadtak és többé már nem tudta kinyitani őket. Kezeivel véresre dörzsölte a szemeit. Gu Xiang első csapása túlságosan is kegyetlennek bizonyult. Kiderült, hogy ez volt a Mérgezés eljárásának az aljas trükkje, amellyel meg lehetett fosztani valakit a szeme világától. 

Feng XiaoFeng sietve Gao ShanNu felé fordult és rémülten megkérdezte, “Ah-Shan, mi… mi történt veled?” 

Gao ShanNu csak üvöltött keservesen, mint egy vadállat, miközben kezeivel a szemeit vájta. Feng XiaoFeng sietve felugrott, belekapaszkodott a karjába, és miközben labdaként gurultak a földön, nagy erőfeszítésébe került, hogy lezárja Gao ShanNu akupunktúra pontjait. Amikor meglátta a szemeit, úgy érezte, mintha a mája és az epéje ott helyben elpattanna,261 és ordítani kezdett, “Megállj, te kis szuka!”  

261 肝胆俱裂 (Gāndǎn jù liè) Máj és epehólyag – kínai idióma, melynek azt az állapotot írja le, amikor valaki a lelke mélyéig hatoló félelem, azaz halálfélelem járja át.

De vajon hova tűnt Gu Xiang és Zhang ChengLing árnyéka? 

Gu Xiang arra a következtetésre jutott, hogy nem volt jó ötlet emberektől nyüzsgő helyre menni, ezért Zhang ChengLinggel a kopár vadonba vették az irányt. Teste lázban égett, a szíve mélyén pedig aggodalom gyötörte. Egyik pillanatban még a mesterét és Zhou Xut emlegette, akik mintha hamis tonalitásban lettek volna.262 “Kettőjük közül legalább az egyik nem akarna ránk találni?” – A következő pillanatban már azon aggódott, hogy mi van, ha Feng XiaoFeng szégyenében és dühében Cao WeiNing életét veszi, amiért az imént kénytelen volt egy ilyen elvetemült trükkhöz folyamodni? “Ugye nem öltem meg azt az idiótát, igaz?” Azonban nem aggódhatott túl sokáig Cao WeiNing miatt, mert a harmadik rend öngyilkos Skorpió osztag már lesben állt a város szélén, mint akik nyúlra vártak volna az erdőben. 

262 不着调 (Bùzháo diào) Hamis hangnem/Harmónia hiánya – Ennek a kínai idiómának több jelentéstartama van. Ezek közül a kettő legfontosabb, amelyek talán remekül jellemzik főhőseink karakterét is: Annak a metaforája, aki nem elég céltudatos, és nem véges alapos munkát. Vagy egy olyan ember, aki illetlen és szabadelvű, nem őszinte és gyakran rossz dolgokat tesz.

Gu Xiang titokban panaszkodni kezdett a szíve mélyén. Ő maga is megsérült és nem tudta, meddig fogja bírni. Ráadásul senki sem volt a környéken, aki segíthetett volna. Ezért egy rövid tőrt nyomott Zhang ChengLing kezébe, kétségbeesetten ellökte magától és azt kiáltotta, “Fuss!” – majd olyan fürgén ugrott a levegőbe, akár egy fecske, hogy bátran szembenézzen az egyik öngyilkos Skorpióval. 

Zhang ChengLing pánikba esett és fejvesztve menekült be az erdő közé. Futás közben potyogtak a könnyei és azon töprengett, hogy miért kell olyan haszontalannak lennie, miért kell mindig másokat is bajba sodornia? “Először a Mestert, aztán Cao testvért és Gu Xiang nővért…”263 

263 姐姐 (Jiějiě) Nővér – Zhang ChengLing először hivatkozik nővéreként Gu Xiangra. 

Azonban a valóság nem adott neki időt a melankóliára és a megbánásra. Hirtelen több füttyszó csengett a fülében, és három-négy feketeruhás férfi bukkant fel minden irányból, elzárva előle a kiutat. Zhang ChengLing csak állt ott, azzal a rövid tőrrel, amelyet Gu Xiang adott neki, de még azt az egy tőrt is úgy tartotta a kezében, mint egy gyerekjátékot. 
A feketeköpenyes bérgyilkosok kezében levő horgokon hideg fény verődött vissza, és egyre csak közeledtek. Abban a pillanatban Zhang ChengLingben hirtelen felforrt a vér, és arra gondolt, “Miért akarjátok mind, hogy meghaljak? Mi rosszat tettem? Mások miért élhetnek, és én nem?!” 

Az egyik feketeruhás férfi felgyorsított, és a horog úgy sodródott egyenesen a mellkasa felé, mint egy óriási skorpió. Zhang ChengLing a bal lábával előre lépett. Valahogyan felidéződtek benne azok a szavak, amelyeket Wen KeXing azon az éjszakán mondott neki. – Mint a sólyom, ami nyúlra vadászik. Mint a nyíl, amit visszavonni már nem lehet, amint elérte csúcspontját, visszaesik, de a nyomás alatt pattanásig feszül. – Hirtelen megfordult, felszaladt az egyik fa törzsén, hogy az így kapott lökéshullámtól még magasabbra ugorhasson, és egész testével a hideg fény irányába tartott. Abban a pillanatban szíve üres volt, és csak két szó járt a fejében, “Harcra fel.” 

A rövid tőr összeütközött a Skorpió horogjával. A csattogó fémek zavaró hangjának hallatán ismét Wen KeXing szavai jutottak az eszébe, Mindaddig, amíg nem járod meg a legnagyobb mélységeket és nem változol, addig a kardod állása is olyan lesz, mint a lebegő virág, bizonytalan és ide-oda billenő. De mihelyt a mélységeidből újjá születsz, a kardod állása akár ezerféle is lehet, és mindez egyetlen csapásban.” A penge beszorult a Skorpió horogjába. Zhang ChengLing minden erejével azon küszködött, hogy egyetlen kézzel kiszabadítsa onnan, majd hirtelen megfordult, bökött egyet előre, és kétségbeesetten a feketeruhás férfi mellkasába szúrt. 

Az öngyilkos Skorpió még csak fel sem horkantott és meghalt. Zhang ChengLing még mindig hitetlenkedve nézett maga elé, a szívében pedig egyszerre tört fel benne az öröm és félelem felkavaró érzése. De, még mielőtt megízlelhette volna ezeket az érzéseket, azon nyomban egy másik Skorpió ugrott eléje. Zhang ChengLing hirtelen felemelte a kezét, hogy blokkolja a támadást, azonban rémülten vette észre, hogy fekete füstfelhő gomolyog abból az irányból, ahol a horog belehasított a tenyerébe. Váratlanul egész teste elgyengült és remegni kezdett. Úgy érezte, hogy többé már nem tud lábon állni, így térdre rogyott. Zhang ChengLing reményvesztetten lehunyta szemeit, és gondolatban azt kérdezte, “Most meg fogok halni?”  

Azonban a végzetes csapás elmaradt. Zhang ChengLing sokáig várt, még mielőtt felpillantott volna. Az öngyilkos Skorpió mellkasának közepén egy nyílvesszőt vett észre, akinek szemei a döbbenettől tágra nyíltak, majd a földre zuhant. Ekkor, egy férfihang hangzott fel a háta mögül, “Fényes nappal gyilkolsz és gyújtogatsz. Hogyan is felejthettem el, hogy a dongtingi népszokások egyre rosszabb és rosszabbak?” 

(Visited 390 times, 1 visits today)

Leave A Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.