Míg ők hárman, mindenre fittyet hányva, csaptak az ülepükre és távoztak, addig hatalmas káosz lett úrrá a Gao birtokon. Cao WeiNing még mindig jogos felháborodottságában a mellette levő emberekkel beszélgetett, mondván, hogy ez egyáltalán nem volt szép a Hua-hegy klán részéről. De Mo HuaiYang azonnal magához húzta és röviden ráparancsolt, “Fogd be a szád!” 

Cao WeiNing odafordult és a nagybátyjára nézett. Csak annyit akart mondani, “Bácsikám, hogyan hajthatsz fejet a gonosz erők előtt?” De abban a pillanatban Mo HuaiYang Yu QiuFenre mutatott és azt mondta, “Mi az, a halálodat keresed, anélkül, hogy éltél volna? Fogd be, ne ártsd bele magad, inkább csak figyelj!” 

Ennélfogva Cao WeiNing elhallgatott. 

Kis idő után egy pillanatra széjjel nézett, majd halkan megkérdezte Mo HuaiYangot, “Bácsikám, miért gondolod úgy, hogy Zhao lovag és Gao lovag túlságosan is könnyedén engedték Zhou testvérnek, hogy elvigye a Zhang család árváját?” 
Mo HuaiYang sasszemekkel meredt maga elé, de a szavak hallatán hideg pillantást vetett Cao WeiNingre és egy mondatot préselt ki a fogai között, “Mi az, a kutyák megették az agyadat?” 

Cao WeiNing már hosszú ideje kapott tőle efféle durva bőrű, vastag húsú szidalmazásokat,¹⁹⁶ ezért nem is pirult el, hanem még mindig őszintén várta, hogy majd bácsikája felvilágosítja őt a dolgokról. De ki gondolta volna, hogy Mo HuaiYang elfordítja tőle az arcát és ismét figyelmen kívül hagyja őt. Bele telt némi időbe, mire Cao WeiNing megértette. Arra a felismerésre jutott, hogy az agyát valóban kutyák ették meg, ő pedig észre sem vette. – “Egyértelműen még a bácsikám sem tudja a választ!” 

196 皮糙肉厚 (Pí cāo ròu hòu) Durva bőr, vastag hús – kínai szófordulat a durva, nyers embereket írja le.

A következő pillanatban főtisztelendő Ci Mu jelent meg sietve, mögötte pedig egy középkorú férfi haladt, akinek sovány alkata és fekete ruházata volt. Szájának sarka lefele csüngött, arcán pedig két, sekélyesnek kevésbé sem mondható arcredő éktelenkedett. Kardélre emlékeztető szemöldökei egészen a halántékáig húzódtak, szemei pedig fényesen ragyogtak. – Már ránézésre meg lehetett állapítani, hogy ő egy olyan mester, akivel kikezdeni nem lenne okos ötlet. Amikor Ci Mu mester végig nézett a háborgó tömegen, a Shaolin oroszlánüvöltés-technikát alkalmazva nagyot kiáltott.¹⁹⁷ Sok, alacsonyabb rendű harcművész szeme sötétült el egyetlen üvöltés hallatán, és a tömeg lassan lecsendesedett. 

197 少林的狮吼 (Shàolín de shī hǒu) Shaolin oroszlánüvöltés – az egyik legerősebb technika a 72 Shaolin képesség közül. Ahhoz fogható, mint amikor a mennydörgés hangja több mérföldön végigsöpörve megrázza az emberek szívét.

Gao Chong és Zhao Jing meglátták a Ci Mu főtisztelendő mögött álló férfit, és mindketten felálltak. Zhao Jing megragadta az alkalmat, és felfedte a férfi kilétét, “Öreg cimboránk, Shen testvér az!” – kiáltotta. 

Cao WeiNing hallotta, amint Mo HuaiYang meghökkenésének ad hangot, és sietve megkérdezte, “Bácsikám, ki ez?” 

Mo HuaiYang összevonta a szemöldökét és megszólalt, “Ő Shen Shen, a shuzongi Shen család feje, aki még hétköznapokon is egy igazi hajadonként viselkedik. Soha nem teszi ki a lábát az udvarról, és fejét mindig magasan hordja, félvén attól, hogy arcát a nap megbarnítja. Mégis, mi késztette arra, hogy vékony, finom bőrét napvilágra hozza és egészen Dontingig jöjjön? Ez elképesztő.” 

Cao WeiNing még soha nem hallott erről az emberről, ezért csak egy ostoba “Á” jött ki a száján. Mo HuaiYang a legkevésbé sem állhata Cao WeiNing ostoba nézését, ezért dühös pillantást vetett rá és magyarázni kezdett, “Sokan nem hallottak még róla a te korosztályodból, de ha jól emlékszem, akkoriban jianghuban az öt legrangosabb család: a jiangnani Zhang család, a Taihu-tavi Zhao család, a dongtingi Gao család, a shuzongi Shen család és a taihangi Lu család volt. Mára azonban, Gao Chongot és Zhao Jinget kivéve, a Zhang család árvája maradt. A Shen család már hosszú ideje, hogy mosta kezeit és nem törődött a folyók és tavak világi ügyeivel. A Lu családból pedig már nem maradt senki. Az öt nagy klán már régóta méltatlan a nevére, és sokan nem emlékeznek rájuk a fiatalabb generációkból.” 

Cao WeiNing ujjait behajtva számolt egyet, majd megkérdezte, “Ez így nincs teljesen rendjén, bácsikám. A Zhang család leszármazottját beleszámolva, mindössze négyen vannak jelen a felsorolt vezetéknevek közül. Még is, hova lett az ötödik család?” 

“Ez azért van, mert a Lu család feje még az első 10 évben betegségben meghalt.” – válaszolta türelmetlenül Mo HuaiYang. “Minden bizonnyal, előző életében nem halmozott fel elegendő erényt, mert a mostaniban nemhogy fiai, de még egyetlen félleánya sem született,¹⁹⁸ így nem volt senki, aki tovább vihette volna a család vérvonalát. Mivel közeli barátságot ápolt Hua FangLinggal, a Tai-hegy klán vezetőjével, – aki nemrég változott halott szellemmé –,¹⁹⁹ ezért rá és a Tai-hegy klán szövetségeseire bízta a család birtokát és még néhány fiatal tanítványát. És mivel Hua QingSong jelen van, nem olyan, mintha a Lu család is képviseltetve lenne? Hát, hogy a francba nem érted, honnan ered ez a sok probléma? Másoknak egy szóval se említsd, hogy a nagybátyád vagyok! Még a végén szégyent hozol rám!” 

198 儿半女 (Er bàn nǚ) egyetlen féllánya – A patriarchális társadalmakban, mint amilyen a kínai is, a lány gyermekekre nem tekintettek teljes jogú utódként, mivel a férjhez menetel után a lánygyermek nem viszi tovább a család/klán nevét. Ezért félleány gyermekként tekintettek rájuk.

199 死鬼 (Sǐguǐ) Ördög/halott szellem – Elhunyt személyre értik, de ugyanakkor gúnynévként is használják egymás között azok, akik közelebbi ismeretségben állnak egymással.

Miután megértette azt, amit Shen Shen halk hangon mondott neki, főtisztelendő Ci Mu felsóhatott, Buddha nevét mormolta, végül bólintott egyet. Ezután Shen Shen felállt, megfordult és elővett egy dobozt, amelyet a Shen család egyik tanítványa tartott a kezében. Kinyitotta a dobozt, benne egy kis selyembe bugyolált csomag volt. Shen Shen végül kibontotta a csomagot is, melynek láttán hirtelen levegő kapkodást lehetett hallani és valaki felkiáltott, “Ez a Márványozott Kristály!” 

Cao WeiNing is kinyújtotta a nyakát, hogy megnézze. A doboz tartalma teljesen ki volt takarva és valójában egy tenyérnyi méretű, nagyon finoman megmunkált üvegdarabot látott, amely halványan csillogott a napfényben. Ha most nem hozzák nyilvánosságra, akkor ki tudta volna megmondani, hogy egy ilyen kis játékszer miatt kerekedett ekkora véres összetűzés? Yu Qiufeng torka megmozdulni látszott, majd megköszörülte a torkát és az orra alatt beszélni kezdett, “Ez valóban a Márványozott Kristály 5 darabjának az egyike lenne?” 

Shen Shen azt mondta, “Ez teljességgel így van.” Majd miután ezt kimondta, szemét Gao Chongra vetette. A Gao Chong arcán látható kifejezés nem volt teljesen egyértelmű, és hosszú hallgatás után a mellette álló Deng Kuannak a következőt mondta, “A dolgozószobám bejáratától balra levő polcon, a ‘Rítusok könyve’ mögötti harmadik fiókban találsz egy titkos rekeszt. Nyisd ki és hozd ide a rekesz tartalmát.”²⁰⁰ 

200 礼记 (Lǐ jì) Rítusok könyve – konfuciánus szellemiségben íródott klasszikus írások gyűjteménye a Han-dinasztia idejéből.

Deng Kuan, noha nem értette miért, de eleget tett az utasításnak, és egy kis idő múlva, egy dobozkával a kezében tért vissza. Gao Chong elvette tőle, majd egy sóhajtás után kinyitotta és a széles közönség elé tárta, végül pedig közvetlenül a Shen Shen dobozkája mellé tette. Így most már a híres és legendás Márványozott Kristály két darabkája is a nyilvánosság elé került. 

Hirtelen Gao Chong hangja hangzott fel, “A dolgok jelenlegi állása szerint, ez az öreg ember, az itt egybe gyűlteknek tartozik egy magyarázattal. Az valóban igaz, hogy a Márványozott Kristálynak 5 darabja létezik. Az évek során mi ötön voltunk azok, akik egy-egy darabot birtokoltunk. Lu testvér néhány éve elhunyt, ezért a nála levő darabot Hua lovagra, a Tai-hegy klán vezetőjére bízta. De még ő sem gondolta volna, hogy… ezzel halálos veszélybe sodorja őt.”²⁰¹ 

201 Fordítói pontosítás: Hua QingSong, a Tai-hegy klán jelenlegi fiatal vezetője, akire először 27. fejezetben történik utalás. Ő vette át a klán irányítását, miután Zhang ChengLing apja meghalt. Lu klán vezetője minden bizonnyal Zhang ChengLing apjának adta oda a Márványozott Kristálydarabot.

Főtisztelendő Ci Mu átvette a szót és így folytatta, “Amitabha Buddha, erről az esetről, ez az öreg szerzetes is tud néhány dolgot.” 

Mindenki, erre a jóindulatú Shaolin szerzetesre összpontosította a figyelmét, akinek fehér szemöldökei, fehér szakálla és fehér haja volt. Hallani lehetett, amint beszélt, “Nem tudom, hogy a jelenlevők közül még ki az, aki emlékszik a harcművészeti világ 30 évvel ezelőtti nagy katasztrófájára.” Amint ezek a szavak elhangzottak, néhány idősebb férfi arckifejezése azonnal megváltozott. Még Ye BaiYi is, aki mindvégig figyelemmel kísérte az izgalmakat, kissé felemelte a fejét. 

Ez alatt az idő alatt, Zhou ZiShu is az emlékezetére hagyatkozva mesélt a Zhang család régi történetéről Zhang ChengLingnek, aki ezidáig semmit sem tudott ezekről a dolgokról. Wen KeXing még mindig aludt, mint aki eszméletét vesztette. Habár Zhou Zishu arrább rúgta őt, még mindig erősen markolta az ingujját, amit nem volt hajlandó elengedni. Mindeközben hanyatt feküdt, végtagjaival – nagyon illetlenül – minden irányban terpeszkedve. 

Ma reggel, amikor Cao WeiNing kirángatta Zhou ZiShut, jó formán még reggelizni sem volt ideje, ezért sietve becsomagolta az előkészített ételt és magához tette. Most, amikor elővette és odaadta Zhang ChengLingnek, csak nézni tudta a fiút, amint egyszeriben felzabál mindent. 

“A harminc évvel ezelőtti történtekről, mindössze hozzávetőleges ismereteim vannak. Valószínűleg akkor történt, amikor az apád még fiatal volt. A harcművészeti világban létezett egy zseni, akit Rong Xuannak hívtak. Hosszú kardjával felvértezve, még a négy tengeren sem talált méltó ellenfélre, ezért szeretett utazni és barátságot kötni a világ minden tájáról érkező hősökkel. Úgy tartják, hogy közeli kapcsolatban állt az öt nevesebb család fiatalabb nemzedékével. Bár manapság már nem nagyon emlegetik őket, de a Zhang család leszármazottjaként, kellett, hogy halljál róluk, igaz?” 

Zhang ChengLing bólintott, majd a szája sarkán megakadt morzsával, hozzátette, “De az apám soha nem említette őt.”  

“Nemhogy az apád nem tett említést róla, de még a nevét is tilos volt kiejteni az elmúlt 30 évben.” – sóhajtott fel Zhou ZiShu és így folytatta, “Később Rong Xuan megnősült. A feleségéről az a szóbeszéd járta, hogy kiemelkedő szépséggel és ügyességgel megáldott lány volt, aki a Varázsló-völgyben született…” – hangja hirtelen elakadt. Egy pillantást vetett az oldalán levő Wen KeXingre és azt mondta magában, “Vajon ő is a Varázsló-völgyben született volna? Vagy véletlen egybeesés lenne az egész?” 

Felemelte a tekintetét, Zhang ChengLing pedig szemrebbenés nélkül meredt rá, arra várva, hogy folytassa. Habár Zhou ZiShu szívében voltak kételyek, de ezt nem mutatta ki Zhang ChengLing előtt, csak folytatta, “Ők ketten mélyen szerették egymást, és valóban olyan párt alkottak, amelynek sorsa már a mennyekben megpecsételődött, de senki sem számított arra, hogy egy nap valaki megöli Rong Xuan feleségét.” 

Zhang ChengLing megdöbbent és egy buta kérdést tett fel, “De miért tette ezt?” 

Zhou Zishu felnevetett. Ahhoz, hogy megöljenek egy embert, kell különösebb ok? 

Egy ideig elgondolkozott, és magyarázni kezdett, “Sok esetben… az egyszerű embert, még ha ártatlan is, bűnösnek találják.²⁰² Soha nem láttam Rong Xuan kardművészetét, viszont azt hallottam róla, hogy valóban kijárt neki, hogy páratlan és felülmúlhatatlan jelzőkkel illessék. Még mielőtt betöltötte volna a harmincat, megalapította a saját klánját és kifejlesztette a legendás ‘Hegypecsételő Kardtechnikát’. Mostani életem egyik legnagyobb bánata, hogy nem láthattam a híres kardtechnikát, amely képes volt hegyeket és tengereket ketté hasítani. A Hegypecsételő Kardtechnika két kötetre oszlik. Az első kötet a harcművészeti gondolkodásmódról szól, a második pedig a kardmozdulatokról. A második kötetet ő írta, de az első kötetet, egy véletlenül kezébe került titkos könyv alapján készítette el, amely a legenda szerint ősidőktől maradt fent. És gondolom tudod, hogy… a ‘páratlan mester’ szavak is megőrjíthetik az embereket.” 

202 匹夫无罪，怀璧其罪 (Pǐfū wú zuì, huái bì qí zuì) Az egyszerű ember, még ha jádét is tart a kezében, bűnösnek találtatik. – Elsődleges jelentése, hogy a vagyon katasztrófához vezethet, bármilyen igazember számára. Később kezdték el használni a tehetséges és idealista emberek a kapzsiság áldozatául esésének a metaforájaként.

Zhang ChengLing megkérdezte, “Mi történt azután?” 

“A történtek után, Rong Xuan nagy fájdalmat érzett a szívében, amibe belebolondult. A természete és vérmérséklete is drasztikusan megváltozott, és ártatlan embereket kezdett válogatás nélkül legyilkolni. Abban az évben az öt nagy család átvette a vezetést, sőt még a Hegyek és Folyók Rendjét is felkérték, hogy erejük egyesítésével vadásszák le Rong Xuant. – Ha pontosak a számításaim, több mint 30 év telt el azóta, hogy a Hegyek és Folyók Rendje utoljára megjelent jianghuban. Ezek után Rong Xuan a Fengya-hegyi bambusz ligetbe menekült, ahol ádáz harcot folytatott az őt üldöző emberekkel, akiknek élén az öt nagy család állt. Nem tudni, hányan haltak meg, de azt mondják, hogy éjszakánként még mindig hallani a halottak sírását. Ki gondolta volna, hogy néhány ember, akik egykor olyan közeli barátságban álltak, hogy egy nadrágban jártak, képesek lesznek kardot rántani és élet-halál harcot vívni egymás ellen?”²⁰³ 

203 穿一条裤子 (Chuān yītiáo kùzi) Egy nadrágot felvenni – két személy közötti közeli barátságot jelent, akiknek ugyanazon érdekeik vannak. Akik egymást támogatva néznek szembe a nehézségekkel.

Hát ennyire múlandó lenne az úgynevezett szeretet ezen a világon? 
Megállt egy pillanatra, és a fejével bólogatva azt mondta, “Úgy van, a Fengya-hegységben található bambusz liget maga a Szellem-völgy, de mindmáig senki sem érti, miért álltak a gonosz démonok Rong Xuan oldalára. Azt a csatát számtalanul sok napon és éjszakán át vívták, ami végül Rong Xuan öngyilkosságához vezetett. A világ hőseinek több, mint fele megsérült és az öt nagy családnak azóta sem sikerült talpra állnia. Pontosan erre az időre vezethető vissza, amikor mindkét felet súlyos veszteségek érték. Csak ezután hozták meg azt a törvényt, miszerint, aki egyszer belép a Szellem-völgybe, onnan soha nem léphet ki, és így tudtak maguknak 30 évnyi békét kiváltani.” 

Miközben Zhou Zishu ezeket mesélte, maga is összehúzta a szemöldökét. Ő is csak hallomás alapján ismerte a történetet és nem tette hozzá a saját sejtéseit. De valójában, nagyon sok megválaszolatlan kérdés merült fel benne. Mi történt akkor a Fengya-hegyen? Hogyan halt meg Rong Xuan felesége? És egy ehhez fogható zseni, akinek generációjának nagymesterévé kellett volna válnia, hogyan süllyedhetett a Szellem-völgy szintjére, és hogyan keveredhetett azoknak az embereknek a társaságába? De szerencsére, Zhang ChengLing nem volt egy agyafúrt gyerek, csak zavaros arckifejezéssel hallgatta anélkül, hogy bármit is értett volna belőle. 

Ezek a dolgok oly sok éven át el voltak temetve, és ezek közül egyáltalán hány láthatná meg a napvilágot? 
Azok, akik jelen voltak vagy meghaltak, vagy nem mernek beszélni, de még a Mennyek Ablakának sem sikerült összeszednie az igazságot arról a bizonyos évről. Zhou ZiShu gyanította… hogy a Márványozott Kristály az aznapi Fengya-hegyi csata után maradt meg. 

Este volt már, mire Zhou ZiShunak végre sikerült leválasztania Wen KeXing ökölbe szorított kezét a ruhájáról. Néhány vad elejtése után visszajött, nekiült megsütni azokat, és közben azon töprengett, hogy bárhova is megy, teher lesz egy ilyen apróságot magával cipelnie. Erőltetni viszont nem akarta, ezért inkább hagyta, hogy egymaga találja ki, mi tévő legyen. 

Wen KeXing annyira részeg volt, hogy sötétedéskor még mindig bénultan feküdt ott, mint egy rakás sár és nem tudott felkelni. Zhou ZiShu tanított még néhány mantrát Zhang ChengLingnek, és azt mondta, hogy egymagában próbálja meg megérteni azokat. Végül a falnak dőlt, szemeit pedig lehunyta, hogy pihenni tudjon. Maga sem tudta, mennyi idő telhetett el, kissé kábult volt és éppen elaludt volna, amikor hirtelen úgy érezte, mintha egy kéz tapogatózna a testén és becstelen módon kigombolja az ingét. 

Zhou ZiShu megragadta az illető csuklóját és kinyitotta a szemeit. 
Wen KeXing ekkor még mindig félrészeg volt. Amikor látta, hogy rajtakapták, nem esett pánikba, csak rámosolygott a sötétben és józanul érvelni kezdett, “Csak látni akartam, hogyan néz ki a legendás Három Őszig tartó Hét Seb Szöge. Nem akartam semmit sem tenni veled, de még molesztálni sem akartalak.” 

A mondás, mely szerint “Magyarázkodni annyit tesz, mint elfedni az igazságot, már pedig az igazság elfedése minden főbenjáró bűn forrása” tökéletesen ráillett erre a nyomorult emberre, akit Wennek hívtak. 

Miközben egyik csuklója Zhou ZiShu kezében volt, a másikkal pedig a földön támaszkodott, már-már a Zhou ZiShu testén feküdt. Zhang ChengLing ekkorra már elaludt a fáradtságtól, ők ketten pedig olyan halkan lélegeztek és beszélgettek, mint amilyen halkan csak tudtak, és a sötétben leírhatatlan kétértelműség támadt. 

Wen KeXing hirtelen közelebb hajolt, levetette a köntösét és Zhou ZiShu köré csavarta. Majd felkapott egy hajtincset Zhou ZiShu halántékán és halkan megkérdezte, “Ah-Xu, ‘Zhou Xu’ az igazi neved?” 

Zhou ZiShu félrelökte a kezét, majd eltaszította magától, és magabiztosan azt mondta, “Wen testvér, miféle tréfáról beszélsz éppen? Mintha a “Wen KeXing” az igazi neved lenne.” 

Wen KeXing felvonta szemöldökét, amikor meghallotta ezeket a szavakat és még halkabb hangon megkérdezte, “Akkor szerinted mi lenne az én nevem?” 

Zhou ZiShu egy pillanatig elhallgatott, mielőtt halkan megkérdezte, “Wen testvér, biztos vagy benne, hogy Wen a vezetékneved? Úgy hiszem, inkább Rongnak kellene lennie.”