Zhou ZiShut egyáltalán nem érdekelték a történtek. Még akkor sem jelentett volna neki semmit, ha kutyafejek helyett disznófejek potyogtak volna. Az egyetlen dolog, ami igazán foglalkoztatta az az volt, hogy találjon egy fogadót, ahol újratöltheti kiürült kulacsát, majd egy sötét zugot, ahol aludhat egyet. Mindezt azért, hogy ki tudja törölni a fejéből a Vörös fiú történetét, aki képes volt a hegyet ketté törni, hogy megmentse a fehér kígyót.  
Éppen ezért egy okos cselhez folyamodott. Finoman elhúzta magát Cao Weining fogásából, és magyarázkodni kezdett, “Mindenek előtt, még visszakísérjük ezt a gyermeket Zhao lovaghoz.” 

Cao WeiNing a fejéhez kapott és megszólalt, “Igen, megfeledkeztem erről.” – majd Zhang ChengLingre nézett és furcsa együttérzés jelent meg az arcán. Cao WeiNing nem tudta jól palástolni az érzelmeit. Felsóhajtott, vállon veregette Zhang ChengLinget és így szólt, “Ilyen fiatalon, ilyen nehéz helyzetbe kerülni. Mostantól sokkal óvatosabbnak kell lenned.” 

Zhang ChengLing nem állt annyira közeli viszonyban Cao WeiNinggel, ezért figyelmen kívül hagyta őt. Vele ellentétben Wen KeXing, aki azonnal közbeszólt és megkérdezte, “Miért? Azok az emberek még mindig a Márványozott Kristályról vitatkoznak? Lehetséges lenne, hogy a Zhang családra gyanakodnak…” – de ekkor Zhang ChengLingre pillantott és a hangja elakadt. 

Cao WeiNing nem tekintett rájuk kívülállókként, ezért szó nélkül elmagyarázta, “Ebben a zűrzavarban, ti még mindig odakint rohangáltok. A tegnapi események óta, most minden a feje tetejére állt. Amikor Feng XiaoFeng szóvá tette a Márványozott Kristályt, a helyszínen robbanásig feszült a légkör. Gao lovag és Ci Mu mester alig bírtak lecsillapítani a kedélyeket. Sokan voltak, akik másképp vélekedtek. Például a Hua-hegy klán vezetője, Yu QiuFeng, volt az első, aki megkérdezte, hogy véletlenül nem Zhao Jing lovag volt az, aki lenyelte a Zhang család birtokában levő Kristálydarabot. És még azt is felvetette, hogy fia tragikus halálának minden bizonnyal ez volt a kiváltó oka.” 

Cao Weining, miután végiggondolta a dolgot, monoton hangon és jóváhagyóan folytatta, “Yu QiuFeng hörgött és könnyekben tört ki. Olyan volt, mint aki gyászolni jött Dongtingba, már az őrület határán állt. Az olyan klánok vezetői, mint az Emei, Kongtong és a Cang-hegy, még a hétköznapokon is szoros barátságot ápolnak a Hua-hegység vezetőjével, így most is Yu QiuFeng oldalán álltak, és ragaszkodtak ahhoz, hogy magyarázatot kapjanak a Zhao-birtok határán történt eseményekre.  
Feng XiaoFeng és bandája pedig egyre csak szította a feszültséget, mindent megkérdőjelezve, mígnem valaki nem bírta megállni és ütlegelni kezdte a másikat. Hatalmas verekedés tört ki.  
De még mindig voltak, akik azt várták, hogy Gao lovag elmagyarázza, miért jelentek meg újra jianghuban a Szellem-völgyi démonok, és hogy pontosan mi is az a Márványozott Kristály.” 

Wen KeXing és Zhou ZiShu érdeklődve hallgatták Cao WeiNinget, miközben azon töprengtek, hogyan lett ennek az ostoba úrfinak, egyetlen nap alatt, ilyen szapora a nyelve. 

Cao WeiNing szárazan köhögött egyet és azt mondta, “Ez minden, amit a mester-nagybácsim és az öregek mondtak nekem. De hogy mi történt valójában a tegnap, az még számomra sem teljesen világos.” 

Most már érthető volt, miért beszélt olyan jóváhagyóan… 

Zhou ZiShu, hirtelen Zhang ChengLing felé fordult és megkérdezte, “Te, ördögfióka, tudsz valamit? Máskülönben miért pont a te lakosztályod gyúlt volna ki legelőször, és miért bérelte volna fel valaki a Skorpiót, hogy megtámadjon téged? ” 

Zhang ChengLing értetlenül nézett rá, majd szótlanul megrázta fejét. 

Zhou ZiShu megvetően megforgatta a szemeit és az égre nézett, mert ki nem állhatta a fiú ostoba ábrázatát. Ezért figyelmen kívül hagyta és Cao WeiNinghez fordulva megszólalt, “Újra meg kell zavarnom Cao testvért, hogy megkérjem kísérje vissza a fiút Zhao lovaghoz. Köszönöm.”  
Miután ezt elmondta, megfordult és elment. Nyilvánvalóan esze ágában sem volt csatlakozni a világ hőseihez, akik vérre menő harcot folytattak egyetlen üstnyi zabkása fölött. 

Zhang ChengLing némán meredt az egyre csak távolodó alak hátára és összeszorította a száját. Hirtelen egy kéz érintését érezte a fején. Felemelte a tekintetét. Amikor meglátta Wen KeXinget, aki éppen rá mosolygott, közömbösen csak annyit mondott, “Senior.” 

Wen KeXing megszólalt, “Tudod, miért viselkedik illedelmes kutya módjára mindenki más előtt, és miért annyira türelmetlen veled szemben?  

Zhang ChengLing leeresztette a fejét és halkan válaszolt, “Valószínűleg azért, mert túlságosan buta vagyok.” 

Wen KeXing nevetve válaszolt, “Nem vagy ‘túlságosan’ buta, csak általában véve vagy hülye. Veled nem beszél butaságokat, ami azt mutatja, hogy hajlandó közel kerülni hozzád, csak kínosnak találja ezt nyíltan kimondani. Szerintem szégyenlős.” 

“Valóban?” – kérdezte Zhang ChengLing döbbenten. 

Wen KeXing mosolyogva nézett Zhou ZiShu háta után és könnyelműen azt mondta, “Meglehet, a szülők azok, akik életet adnak a gyerekeiknek, de aki a legjobban ismerheti önmagát, az ő maga.¹³⁸ És félek, hogy ezen a világon én vagyok az egyetlen ember, aki igazán a bizalmasa lehet.¹³⁹ Ezért, természetesen, nem hazudhatok neked.” 

138 生我者父母，知我者鲍叔也 (Shēng wǒ zhě fùmǔ, zhī wǒ zhě bào shūyě) Meglehet, a szüleim adtak nekem életet, de aki engem a legjobban ismer az Bao bácsi. – Ez a mondat Guan Zhong történelmi feljegyzéseiből származik, amelyben önéletrajzi vonatkozások is vannak. A szerző a Bao bácsikáját érezte magához a legközelebb, aki még a saját szüleinél is jobban ismerte őt. Wen KeXing itt, enyhén módosítva idézi ezt a sort.

139 知己 (Zhījǐ) Bizalmas – A kínai kultúrában a bizalmas kifejezés összemosódott a lelkitárs jelentésével. Az emberi kapcsolatokban, ha valaki egy bizalmassal rendelkezik, az többet jelent egyszerű barátságnál, de különbözik a szerelemtől is. Egy igaz bizalmas mélyebb jelentőséggel bír mint, a férj vagy feleség. Ebben a világban ki az, aki igazán ismer téged? Bárki is meg tudja érteni a hezitálást és a zavartságot a szívedben?

Figyelembe véve ennek az embernek a belső sérüléseit, a laza megjelenését, a kényszerű álcázási szokásait – melyek lehettek tudatosak vagy önkéntelenek –, a kimagasló kungfuját, és a kincset érő ismereteit a jianghuban történtekről, akkor csak egyetlen magyarázat lehet minderre. Wen KeXing, a Mennyek Ablakán kívül, nem talált egyéb értelmes magyarázatot.  

De ha tényleg a Mennyek Ablaka kémszervezetről van szó, akkor hogyan tudott megmenekülni a Három Őszig Tartó Hét Seb Szögének büntetésétől? 

Néhány napi gondolkodás után, Wen KeXing, most végre megértette az igazságot. A lényeg nem azon volt, hogyan menekült meg a büntetéstől, hanem azon, hogy tudta, hogyan lehet megmenekülni tőle. 

“Attól tartok, most tényleg egy nagyágyút fogtam ki.” – gondolta magában. 

Mielőtt Zhang ChengLingnek ideje lett volna valóban megérteni ennek a mondatnak az igazi jelentését, meghallotta Cao WeiNing meghatódottsággal teli hangját, akinek fogalma sem volt a valóságról, “Noha mindig is furcsálltam magukat ketten, tekintetbe véve, hogy mindketten férfiak. De most úgy tűnik, ha egy személy életében létezik egy ehhez fogható lelkitárs, aki néhány szóból képes kitalálni a gondolatát, akkor függetlenül attól, hogy férfiról vagy nőről van szó, nem lennének még azoknál is boldogabbak, akiket az istenek rendeltek egymásnak?”  

Majd fejét ritmusra ringatva skandálni kezdett,  
“Mi a szerelem ezen a világon? – kérdem én, 
Tanítsd meg életnek, s halálnak 
mit jelent a ‘fogadom’. 

A barackfavirágos tavacska ezer láb mély 
de nem olyan jó, mint…”¹⁴⁰ – Nem tudta folytatni, habár a következő sor már-már a nyelve hegyén volt, de sehogy sem jutott az eszébe. Nagyon megszégyelte magát, ezért, kissé habozva ugyan, de végül hozzátette, “Annak ellenére, hogy a Du Fu úr által írt sorok kissé homályosak és nehezen érthetőek, nagyon sok mondanivalót rejtenek magukban, ha az ember figyelmesen kóstolgatja őket.”¹⁴¹ 

140 Cao WeiNing két verset kever össze. Az egyik: Mit jelent utálni az emberi szerelmet? című versből származik, amelyet Yuan Haowen írt a késői Jin dinasztia idején. A költő ebben a versben fejezte ki megindultságát, melyet egy pár lenyilazott vadkacsa láttán érzett. A második vers címe Óda Wang Lunhoz, amelyet a Tang dinasztiabeli Li Bai költő írt. A költő azt a szívszorító pillanatot fogalmazza meg, amikor búcsúznia kell a számára legkedvesebb embertől Wang Luntól, akinek a szerelme még a barackfavirágos tónál is mélyebb. A két vers két, egymástól merőben eltérő szerelemet ábrázol.

141 Nem elég, hogy Cao WeiNing két idegen verset mos össze, még a szerzőt is eltéveszti. (Du Fut és Li Bai i. sz 8. században éltek, mindketten a Tang dinasztából származtak.)

Zhang ChengLing és Wen KeXing fura arccal nézett rá. Majd hosszú csend után Wen KeXing volt az, aki megszólalt, “A Hűvösfuvallatú-kard klán vezetője valóban kiváló irodalmi és harcművészeti műveltséggel rendelkezik. Csak is csodálni tudom őt.” 

Cao WeiNingnek vékony bőr volt az arcán, ezért meglehetősen kínosan érezte magát az ilyen mértékű dicséret hallatán, ezért mosolyogva azt mondta, “Ó, ön csak hízeleg. A mesterem és többi bölcs öreg szerint nekünk, akik a harcművészetet műveljük, fölösleges könyveket olvasnunk, mivel senki sem várja el tőlünk, hogy elsőnek jöjjünk ki az udvari hivatalnokok éves vizsgáján. Természetesen jó dolog, ha felismerünk néhány szót, hogy ne legyünk teljesmértékben írástudatlanok,¹⁴² azonban a legfontosabb és a leghelyesebb út az, ha a saját harcművészetét fejleszti az ember. Az igazat megvallva, csak egy-két napja kezdtem el irodalmi szövegeket olvasni, úgyhogy ne várjanak el tőlem ennél mélyebb magyarázatot.” 

142 睁眼瞎子 (Zhēng yǎn xiāzi) Vaknak lenni nyitott szemekkel – Metaforikus megnevezése a műveletlen, írástudatlan embereknek.

Wen KeXing úgy érezte, hogy a “ne várj ennél mélyebb magyarázatot” kifejezés valóban egy csodálatos kifejezés.¹⁴³

 143 不求甚解 (Bùqiúshènjiě) Ne kérj ennél mélyebb magyarázatot – az idióma eredeti jelentése ne keress mélyebb megértést, ami azt jelenti, hogy az olvasás csak megértést követel, és nem fókuszál a szavak egyenkénti megmagyarázására. Akkoriban a mondás még nem tartalmazott semmiféle sértő jelentéstartamot. Később kezdték el úgy használni, mint a tanuláshoz, vagy munkához való léha hozzáállást azokra, akik nem keresnek mélyebb jelentéseket a dolgok mögött.

Végül ők ketten kísérték vissza Zhang ChengLinget. Zhao Jing, már az őrület határán állt, félre vonszolta Zhang ChengLinget, hogy kérdéseket tegyen fel neki. Wen KeXing hidegen figyelte, és az az érzése támadt, hogy noha Zhao Jing is egy ravasz vén róka, de azért törődött elhunyt barátjának a fiával, ezért csendben megfordult és távozni készült. Azonban, mihelyt megfordult, egy idegen tekintetet érzett a hátára szegeződni. 

Wen KeXing megállt egy pillanatra, elfordította a fejét, hogy megnézze, ki az. Abban a pillanatban egy heves tekintet nézett vele szembe, amely egy, éppen lecsapni készülő, veszett kutyáéhoz volt hasonlatos. Wen KeXing látta, hogy Cao WeiNing tiszteletteljesen beszél vele, és a szíve mélyén sejtette, hogy a mester-nagybácsija lesz az, Mo HuaioYang, a hírhedt öreg tüske, aki a Hüvösfuvallatú-Kard harcművészeti iskola vezetője. 

Mo HuaiYang éppen Cao WeiNing hagyogató stílusú beszédét hallgatta, aki bőbeszédűen elmagyarázott neki mindent, de a lényegre sehogy sem akart kitérni, Mo HuaiYang tekintete Wen KeXing irányába fordult. Első pillantásra, ismerősnek tűnt a számára, de azoktól a sötét szemektől megrémült, sehogy sem tudott visszaemlékezni, hogy honnan is lehet olyan ismerős. 

Nagyon meglepődött, amikor látta, hogy Wen KeXing, szája sarkából visszamosolyog rá. Cao WeiNing éppen lelkesen mesélte neki, hogy mennyire ragaszkodik egy másik férfihoz. Ennek hallatán, nem bírta megállni, hogy ne horkantson fel, és velejéig megátalkodott embernek találta Wen KeXinget, akiben egy fikarcnyi jó sincs. 

Ekkor hirtelen Cao WeiNinghez fordult és megszidta, “Még nem fejezted be?” 

Cao WeiNing az elhangzottak felét visszanyelte, majd elhallgatott és gondolatban azt kívánta, bárcsak összevarrta volna a száját. 

Akkor este Zhou ZiShu jól belakott és leitta magát. A fogadó teraszának karzatára támaszkodva kortyolgatta a frissen kapott bort. Hirtelen, látott valakit bejönni. Az illető odament a következő asztalnál üldögélő emberekhez és mondott nekik valamit. Az emberek, azonnal fizettek és távoztak. Zhou ZiShu, mire nagyobbra nyitotta a szemeit, meglepődve vette tudomásul, hogy a fogadó fele kiürült. Ezért közelebb húzott magához egy tizenéves fiút és megkérdezte, “Történt valami?” 

Épp most jött a hír, hogy a Gao birtokon elfogtak egy Szellem-völgyi gonosz démont, és most nyilvánosságra akarják hozni. 

Zhou ZiShu kissé összeráncolta a homlokát, Gao Chong képes volt elkapni egy gonosz démont a Szellem-völgyből? Most már valóban nem kételkedett abban, hogy a szellemek visszatértek a folyók és tavak vidékére. Hiszen már maga is találkozott közülük kettővel, de mit akart ezzel a Szellem-völgy elérni? 

A gonosz démonok olyan emberek, akik képtelenek voltak beilleszkedni a világba, gonosz és erkölcstelen tetteik révén, és éppen azért léptek be a Szellem-völgybe, hogy menedékre találjanak ott. De mi lehet az oka, hogy nem rettennek el fényes nappal megbolygatni az univerzum békéjét? 

Igaz lenne? Valami titokzatos dolgot rejt magában az a bizonyos Márványozott Kristály? Valami elképesztőt, ami miatt még a Szellem-völgy démonai is képesek kibújni a fészkükből? És Gao Chong pedig titokban, éppen az általuk keltett zűrzavart akarja felhasználni ügyetlen trükként arra, hogy elterelje az emberek figyelmét?  

Zhou ZiShu gondolkodás közben sétálni kezdett. Amikor leért a földszintre, véletlenül belefutott egy emberbe. “Sajnálom.” – mondta, és közben felemelte a tekintetét. Kissé meglepődött, amikor felismerte, hogy az ősi szerzetes leszármazottja volt az, akikről úgy tartják, hogy nem eszik világi ételt.¹⁴⁴ 

144 人间烟火 (Rénjiān yānhuǒ) Nem eszi a világ füstjét és lángját. – A Taoista elvek szerint a halhatatlanok és a szerzetesek nem ehettek ember által készített főtt ételeket.

És ekkor az a gondolat fogalmazódott meg benne, hogy “Még a végén kiderül, hogy ő is vacsorázni készül.” 

Az ősi szerzetes emberségesen válaszolt, “Nem történt semmi.” Majd megigazította a ruházatát, rá nézett és megragadta az alkalmat, “Úgy hallottam, a Hűvasfuvallatú-kard klán fiatal tanítványának a beszédje alapján, hogy te vagy az, aki elkísérte a Zhang család utódját a Taihu-tóhoz, így van? Biztosra veszem, hogy már láttál engem, Ye BaiYi vagyok.” 

Nem szeretett olyan emberek társaságában lenni, mint Gao Chong. Egy meglehetősen passzív és érdektelen magatartással viszonyult mindenhez és mindenkihez. Annyira ritkán beszélt, hogy egyszerűen nem lehetett érezni a jelenlétét, mintha ott sem lett volna. Zhou ZiShu nem tudta megmagyarázni, miért, de ez az ember egyfajta disszonáns, ellentmondásos érzést váltott ki belőle. 

Zhou ZiShu egy pillanatra megdöbbent. Nem tudta mire vélni, hogy milyen okból szólította le őt ez a férfi, ezért puszta formalitásból udvarias válaszokat adott neki. 

Ye BaiYi, természetesen figyelmen kívül hagyta ezeket, és csak kifejezéstelen arccal bámult rá egy ideig. Majd a következő mondat hagyta el a száját, “Úgy látom, a lélegzeted akadozik és a tartásod is nehézkes, mintha valamilyen végzetes betegséged lenne. De honnan van egy hozzád hasonló haldokló embernek ennyi lélekereje? Ez igazán furcsa.” 

Zhou ZiShu csendben maradt. Arra gondolt, hogy minden bizonnyal ez a testvér túl sok időt töltött a Changming-hegyen, és mesterével együtt, a halhatatlanság kultivációját gyakorolva, elfelejtette, hogyan is kell emberi nyelven beszélni. 

Ye BaiYi gondolkodott egy ideig, majd megkérdezte, “Mennyi időd van még hátra? Három év? Két év?” Zhou ZiShu úgy érezte, hogy ebben a kérdéskörben hibázik, ha bólogat és még nagyobb baklövést követ el, ha csóválja a fejét, ezért csak mosolyogni tudott, mereven, “Ye bátyámnak kitűnő látása van, méltó a…” 

Úgy tűnt, hogy a Ye BaiYi fülében található szűrő, direkt módon kiszűrt minden badarságot, amelyeket ő maga lusta volt meghallani. Így, anélkül, hogy megvárta volna Zhou ZiShut, hogy befejezze a mondatát, megszólalt, mintha magához beszélt volna, “A halhatatlanok és az ember halála előtt még mindig öt hanyatlás van, és a szenvedés leírhatatlan.¹⁴⁵ De te továbbra is ehetsz, ihatsz és szórakozhatsz. De valójában a Jangce hátsó hullámai nyomják előre az elsőket.¹⁴⁶ Mióta lett ennyi kimagasló személyisége Közép-Alföld harcművészeti világának?” Majd sarkon fordult és beszéd közben távozott, anélkül, hogy figyelembe vette volna Zhou ZiShut. 

145 天人五衰 (Tiān rén wǔshuāi) A mennyek (lakói) és az ember 5 hanyatlása – A buddhizmusban ismeretes ideológia szerint az istenek és a halandók életének vége előtt 5 hanyatlás következik be: 1) Koszos ruhák 2) Hervadó virág a fejkoronán 3) Izzadás a hónalj alatt 4) Kellemetlen testszag 5) A világban elfoglalt hely fölött érzett boldogtalanság.

146 长江后浪推前浪 (Chángjiāng hòulàng tuī qiánlàng) A Jangce folyó mögötti hullámok nyomják előre az elsőket. – Metaforikus kifejezése annak, amikor jóval rátermettebb fiatalok veszik át az öregek helyét. Mert a dolgok fejlődnek. A fejlődés folyamatában folyamatosan jelennek meg új dolgok, míg a régiek elhalnak.

Messzire elsétált már, amikor eszébe jutott valami.  Visszanézett és azt mondta, “Ha ráérsz, akár velem jöhetsz és meghívhatsz egy italra.” 

Úgy fejezte ki magát, mintha a tény, hogy megengedi neki, hogy meghívja egy italra, nagy kiváltságot jelentett volna bárki számára. Ettől a gondolattól Zhou ZiShunak még a szava is elakadt.   

Sokan elmentek a Gao birtokra, hogy megnézzék a legendás “gonosz démont”. Zhou ZiShu is követte őket. De valójában nem látott semmit, csak egy erőszakos és ördögi tekintetű középkorú férfit, aki mindenki szeme láttára ki volt kötözve. Az egész jelenet olyan érzést keltett benne, mint egy utcai parádé. A gonosz démon teste le volt csupaszítva, hogy szándékosan felfedjék a derekán látható undorító szellemarc jelet, annak bizonyítékául, hogy ő egy hiteles “termék”, amit nem cserélhettek be egy hamisítványra. 

Zhou ZiShu, szinte már transzban volt, úgy bámulta a férfit, amikor valaki, hirtelen megérintette a vállát. Wen KeXing volt az, aki a semmiből bukkant elő, és hízelgően vigyorgott rá fehéren virító fogsorával, majd azt mondta, “Egész nap csak téged kerestelek. Merre jártál?” 

Zhou ZiShu figyelmen kívül hagyta, csak a szíjjakkal kikötözött férfira mutatott és megkérdezte, “Szerinted igazi vagy hamisítvány?” 

“Hogy mi?” Wen KeXing tekintetével követte az irányt, ahova Zhou ZiShu mutatott, és egyet nem értő stílusban válaszolt, “A derekán szemmel láthatóan egy szellemarc van tetoválva, ami azt jelenti, hogy mostantól nem jelenhet meg az utcán fényes nappal. Ki lenne képes meghamisítani egy ilyen jelet? Noha az is meglehet, hogy a szerencsétlen fickó megsértett valakit, bosszúból felültették, és most ide dobták, hogy a nyilvánosság előtt mutogassák.” 

Wen KeXing úgy beszélt, mintha valóban annyira egyszerűek lettek volna a dolgok, mint ahogy azt állította. Azonban Zhou ZiShunak tudomása volt valamiről. Történetesen, hogy az a fajta pigment, amelyet a szellemarc tetováláshoz használtak, az Alvilág fűjének leveléből volt őrölve, és ez a növény csak a Szellem-völgyben volt megtalálható. 

Például még azt is tudta, hogy azok közül, akik belépnek a Szellem-völgybe, nem mindenki éri meg, hogy gonosz démonná váljék. Épp úgy, ahogy nem minden elhunyt lelke tud újra emberként vagy szellemként reinkarnálódni,¹⁴⁷ hanem megijedhet és elveszhet a semmiségben.¹⁴⁸ 

147 六道轮回 (Liùdào lúnhuí) A reinkarnáció 6. útja – A világon minden érző lény rendelkezik karmával a jó és a rossz karma megtételére. Ennek a karmának hat helye van, amelyeket hat ösvénynek neveznek. A hat birodalmat Buddha felosztja a karmatest által kapott áldás nagysága szerint. Ezek a következők: az istenek útja, a Shura útja, a vadállat útja, az éhes szellem útja, a pokol útja és az ember útja. A szöveg a reinkarnáció hatodik útjára tesz utalást.

148 魂飞魄散 (Húnfēipòsàn) Szétszóródott lélek – ami azt jelenti, hogy még a lélek is fél elhagyni az emberi testet, és félelmében szétoszlik.

Ez egy szörnyű hely, ahol az emberek egymást eszik és a szellemek egymást mardossák. Egyetlen törvény létezik csak: ha erős vagy, élsz, ha gyenge vagy, eledellé válsz. Belépés után mindenkitől óvakodniuk kellett. Zsarnokoskodniuk kell egymás felett, hogy jogosultak legyenek megkapni a túlélést szimbolizáló szellemarc tetoválást.  

Zhou ZiShu elgondolkodva meredt a tetovált férfira. Ekkor a tömeg már jócskán lázongott. Valaki a Hua-hegység klánjából kiállt és kijelentette, hogy ő élve elégeti ezt az embert.

Zhou ZiShu ekkor hirtelen megfordult, utat csinált magának a tömeg között és kivonult.