Ma gyerekzsúron voltam Dórával. Rég volt, amikor új családokkal/szülőkkel ismerkedhettem meg egy-egy születésnapi zsúr alkalmával.

Jól esett kilépni egy kicsit a saját gondolatvilágomból. Bármennyire is igyekszem figyelmen kívül hagyni más emberek reakcióit arra, amikor elmesélem nekik, hogy jelenleg nem állok alkalmazásban semmilyen cégnél, nem mindig sikerül.

Míg naponta emlékeztetem magam arra, hogy miért is hoztam meg ezt a döntést, mások epés megjegyzései, vagy szánalommal teli tekintetei egyáltalán nem könnyítik meg ezt a számomra. Időről időre előtörnek bennem és megmérgezik a gondolataimat.

Vannak, akik aggódalmukat fejezik ki irántam, hogy nem a legmegfelelőbb döntést hoztam. Még ha nem is mondják ki nyíltan, de az „Otthon is van mit csinálni bőven.”, vagy a „Ez így nem jó.” típusú beszólások mögött ott van az ő (érték)ítéletük is.

De az az igazság, hogy az ‘otthonülő’ és a ‘háztartásbeli’ cimkék kapcsán nekem is megvannak a saját előítéleteim. Erre akkor döbbentem rá, amikor egyik reggel találkoztam egy réges-régi munkatársammal, aki az ő elmondása szerint azóta is háztartásbeliként éli az életét.

Bele is gondoltam, hogy micsoda kiváltság lehet egy mai nő számára az, ha egész életében arra koncentrálhat, hogy a családját gondozza anélkül, hogy az anyagiak miatt kellene aggódnia. Noha fogalmam sincs arról, hogy ő hogyan éli meg a mindennapokat, csak azt tudom, én hogyan élem meg, ill. hogyan éltem meg anno azokat az időszakokat, amikor munkanélküliként, vagy igazolt munkanélküliként (GYES) töltöttem otthon a mindennapjaimat.

2 gyerekem van. 2x voltam gyereknevelési szabadságon, de egyik alkalommal sem tudtam nyugton ülni a babérjaimon. A románoknak van erre egy jó mondásuk, miszerint: „Cine n-are probleme, își caută.” Akinek nincsenek problémái, az keres magának. Valahogy így voltam ezzel én is. Mindig valamilyen vállalkozáson törtem a fejem. Kerestem azokat a lehetőségeket, hogyan tudok 1 tallérból 2 tallért csinálni. Csak így tudtam elfogadtatni magammal azt, hogy nem vagyok aktív, pénzkereső tagja a családomnak.

Sosem tudtam anyaként százszázalékosan ott lenni a gyerekeim mellett. Mindig szükségét éreztem annak, hogy teret adjak a saját igényeimnek az önmegvalósítás terén. Az elmúlt évek során sok mindennek nekifogtam, de mégtöbb dolgot abban kellett hagynom. Az egyetlen, kissebb-nagyobb időközönként visszatérő motívuma az életemnek az önfejlesztés.

Az út, amiről a Fabulous leckék szólnak, az nem más, mint az önfejlesztés útja. Miután elolvastam a Fabulous leckék meghívóját, csak akkor vált egyértelművé a számomra, hogy az önfejlesztés útját járom már 10 éve. Minden egyes életszakaszomnak meg voltak a maga kihívásai, amelyekre a magam módján kerestem a válaszokat.

Volt idő, amikor nem akartam mást, csak alkalmazott lenni. Valósnak hitt hiányosságaim miatt sokszor olyan állást foglaltam el, amelyek nem tették lehetővé, hogy kiaknázzam minden képességemet. Minden egyes új állás csak ideig-óráig tudta elfeledtetni velem a valódi álmaimat, és csak idő kérdése volt, hogy mikor tör elő bennem az elégedetlenség, a lázadás a mások által felállított szabályok és korlátok ellen.

Talán épp ezért volt számomra annyira felüdítő az alkalom, hogy más emberekkel ismerkedhessek meg. Mert egy pillantást vethettem más emberek megoldásaira az élet nagy kihívásaira. Mert ezeknek az embereknek kisugárzása, puszta megnyilvánulásai rámutattak a saját nézőpontom vakfoltjaira.

Jelenleg 2 mottó van, ami segít továbblépni ezen a kezdeti időszakon.

Légy, aki vagy és mondd, amit érzel, mert azok, akiket érdekel, nem számítanak, és azok, akik számítanak, azokat nem érdekli a mondandód. 

Előre figyelmen kívül hagynak, majd kinevetnek, végül harcolnak veled/ellened. De a legvégén te leszel a győztes.

(Visited 200 times, 1 visits today)

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük